13886
  • IMYke2.0.0.0
    #11845
    Hozzáfűzés:

    Andrzej Sapkowski csak a térkép elkészítésében segédkezett - az EE-n el is hangzik, hogy olyan rettentő részletesen készítette el saját történetein alapuló térképet, hogy egy asztalra sem fért volna el, sok mindent ki kellett hagyni, s ráadásul, ő is, gyakran módosította -, és gyakran volt elégedett és elégedetlen, valamint írt egy szinposzist is, ami alapján közösen kezdtek el gondolkodni, több száz kilométernyi távolságból, levelezéssel... és csak akkor volt hajlandó megnézni a "művét", amikor az már valóban játszható alakot öltött.
    Akkor kritizált a legtöbbet.
    De Ríviai Geralt alakja - amin majd' fél évet agyaltak - nagyon tetszett neki is.
  • IMYke2.0.0.0
    #11844
    A "The Witcher" története SEMMINEK sem a folytatása.
    Az EE-n érdemes megnézni az összes filmet, és kiderül, hogy a készítők az eredeti regények világát "továbbgondolták", az azokban olvasható eseményeket hol összemosták, hol kihagyták, és hol egyszerűen csak megemlítik - de leginkább egy 2 hosszabb sorban összefoglalható zanzát követően más irányba haladtak.
    A "The Witcher" NEM folytatás.
  • Zóanagyvarázsló
    #11843
    A fordítás ott tart, ahol Celebrau mondja, maga a játék pedig a regények után játszódik.
  • Celebrau
    #11842
    Mit jelent az, hogy "eredeti könyv"?

    A "Last Wish" kötet "The Witcher" novelláját lefordították, benne van az EE csomagban. Több fordításról én nem tudok.
  • L2Goku
    #11841
    Sziasztok , nem tudnátok megmondani hogy ebből van e magyar kiadás.
    http://en.wikipedia.org/wiki/The_Witcher
    "Az eredeti Könyv re gondolok"
  • Celebrau
    #11840
    Witcher\Data\Music\mgp-mus1.ogg

    Vannak még jók (például ami a gólemmel való harc alatt megy), igazán belerakhatták volna az OST-be. Így manuálisan kell megoldani. :D
  • IMYke2.0.0.0
    #11839
    Én se találtam.
    Szerintem szekvenciákból rakja össze - Witcher archívum buherátorral még nem mentem neki, de este megnézem, és ha megtalálom, ki is szedem.
  • Zóanagyvarázsló
    #11838
    Sajnos nem eléggé, ebben a kérdésben például lövésem nincs :)
    Nekem nem EE van, így csak az alap 29 számot ismerem, na azok között biztos nincs, de szerintem a többi között sem lesz meg. Arra már nem emlékszem, hogy milyen fájlstruktúra (inkább játszottam :), talán telepített játéknál meg lehet találni a trackeket.
  • tarti19
    #11837
    Továbbra is fenntartom, hogy a támadó egy mutáns Geralt volt...
  • IMYke2.0.0.0
    #11836
    Jó, de akkor otthon megnézem - és megírom holnap.
    Ha meg nem előz addig mondjuk Zóanagyvarázsló kolléga, aki nagyon otthon a vicser témában.
  • BGYI
    #11835
    köszi, de nem ez az
  • IMYke2.0.0.0
    #11834
    Szerintem, ebből a listából a vastagon kiemelt a te zenéd.

    01 Dusk of a Northern Kingdom
    02 A Wolf's Demise
    03 River of Life
    04 Mighty
    05 Dead City
    06 Last Battle
    07 Elaine Ettariel
    08 To Arms (Rebellion)
    09 The Princess Striga
    10 Returning to the Fortress
    11 Evening in the Tavern
    12 Peaceful Moments
    13 An Ominous Place
    14 Temerian Castle Theme
    15 The Order
    16 Night Approaches
    17 The Grand Master Revealed
    18 Withered Roses
    19 Prepare for Battle!
    20 Do You Remember
    21 The Lesser of Two Evils
    22 Catch Me If You Can
    23 Tavern at the End of World
    24 The Dike
    25 Twilight
    26 A Master of Conscience
    27 Leo's Farewell
    28 Silver Sword
    29 Kingdom & Betrayal

    AudioCD (EE)
    01 - Tales of the witcher
    02 - Born again
    03 - Throw the stone
    04 - Sword of the witcher
    05 - Tarot
    06 - Hallowed by the name
    07 - Sapphire waters
    08 - Skellige
    09 - Sou-au
    10 - Bring to the boil
    11 - Sentinels of Brokilon
    12 - The witcher theme
    13 - Running away
    14 - They want to suck
    15 - Trial of herbs

    De, majd otthon megnézem, az EE-ben.
  • BGYI
    #11833
    Üdv emberek!
    Nem tudja valaki mi a címe/hol lehet megtalálni azt a zenét, ami a kockapóker alatt megy?
    előre is köszi
  • Zóanagyvarázsló
    #11832
    Patchelt alapjátékhoz nem is kell, de ha eleve az EE-t vetted meg, akkor igen.
  • vegytek
    #11831
    én úgy tapasztaltam (ha jól meléxem), h az EE patch után nem kellett a DVD a meghajtóba, h játszhassak.
  • balee4
    #11830
    Jól hangzik, végre kiveszik a Cd check-et, az 5 új fan made kalandra kíváncsi leszek, remélem lesz magyar nyelv is hozzá. Lassan meg kéne venni a bővített változatot, az alap van csak meg, olyan jól néz ki az Enhanced, hogy kell ez is, max 2x meglesz a game :D
  • Zóanagyvarázsló
    #11829
    Érdekes, sokan panaszkodnaka vége miatt, de nekem éppen így tetszett. Illetve a döntéseink függvényében különbözhettek volna még jobban.

    Egy dolog érdekel még, amire harmadszorra se jöttem rá: ki a támadó a végén?

    Hivatalosan nem tudni. De szerintem
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    egy witchertitkok segítségével "létrehozott" mutáns witcherről lehet szó, egy új faj képviselőjéről. Bár már nem tudom kívülről a végét, szóval te talán még jobban értheted nálam, hogy mire gondolok :)
  • TDantes
    #11828
    Nos hát szenvedve de végig játszottam. Nagyon érdekes, lehet olyan hogy valami másolás védelem cseszekedett, mint a GTA esetében? De akkor nem hiszem hogy csak a végén jött volna elő. Egyébként a biztonság kedvéért mindent kikapcsoltam ami ilyesmi gondot csinálna.

    Ettől eltekintve jó volt harmadszorra is, vagyis jó lett volna ha a vége nem szar. Egy dolog érdekel még, amire harmadszorra se jöttem rá: ki a támadó a végén?
  • Zóanagyvarázsló
    #11827
    The Witcher: Enhanced Edition 1.5
  • IMYke2.0.0.0
    #11826
    Nekem még hasonló hibám sem volt. Gond nélkül végignyomtam az egész játékot. Eredeti Bővített Változatom van.
  • Zóanagyvarázsló
    #11825
    Tényleg különös és sajnálatos, hogy ilyen csúnya hibába belefutottál, nekem az EE óta nem rémlik az egész topikból semmi hasonló. (Előtte a spoilereket kerülendő nem követtem mindig.)
  • TDantes
    #11824
    Na közben sikerült, úgy harmincadszorra se ki nem fagyott se a varázs jelek nem ragadtak be. Minden működött.

    Remek...csak tudnám miért ilyen szar, pedig javítás is van fenn, érdekes a tört verzió a régi gépemen közel sem csinált ennyi hibát
  • TDantes
    #11823
    Mondjuk ez is nagyon fasza, hogy nem tudom legyőzni, megnöveltem az életerőpontokat kétszeresre, van italok: Fecske, Rozsomák, Rőtbagoly , Hóvihar, a pengén valami extra sebzést adó cucc. És...megdöglök. Persze hogy alig tudom használni a varázs jeleket nem csoda de akkor is...mi a fenét lehetne még tenni?
  • TDantes
    #11822
    Nagy nehezen azon túl jutottam hogy kilépegetett. Most ez a hiba nincs Ellenben van a koska vagy mi, amit egyébként se tudok leverni vagy nehezen...és erre beragadnak a varázslatok ! Nem tudom másképp mondani...nem reagál hiába kattingattok az egérrel nem süti el! Így meg aztán 10 másodperc és végem.

    Nem az egérnek van baja, az működik, hanem a játék egyszerűen szívat.

  • Zóanagyvarázsló
    #11821
    Mindenképp ajánlott rá feltenni a patcheket, az EE patch (1.4) tartalmazza az összes korábbit, és ahhoz még jöhet az EAX hotfix. (Ez utóbbi javít mást is.)
  • TDantes
    #11820
    De kipróbálom patchelve, el is felejtetem de van hozzá
  • TDantes
    #11819
    Eredeti, patchelve nincs...mással nincs probléma és már kijátszottam kétszer akkor se volt vele gond
  • Zóanagyvarázsló
    #11818
    Eredeti? Patchelve van? Van mással is probléma? Van húzva proci, RAM vagy VGA?
  • TDantes
    #11817
    Az a gondom, hogy az V. fejezetben mikor az utcán kell harcolni a másfajúakkal, állandóan ki fagy a játék. A gépem megvan hozzá bőven, mindent maxra tudtam húzni nem akad, máshol nem fagy ki, de itt állandóan.

    A régi gépemen, nem fagyott ki, simán végig tudtam vinni. Valami ötlet?
  • Ombika
    #11816
    Beirja keresobe, h witcher es kidobja, de ha vki erre nem kepes! :)
  • IMYke2.0.0.0
    #11815
    Nem tudom Vista-n hova kell, de nekem XP-m van és ott a "Documentums and Settings" alatt a felhasználói nevem alatt ott fityeg a "The Witcher" mappa... benne a save-el.

  • shadowdragon1
    #11814
    Ezer köszönet!!! Hálám üldözzön sírodig! :)
    Még 1 utolsó kérdés! Hová kell a mentéseket betenni? Vagyis hol találom a save mappát? Vista van fent nekem! Nem tudom ez befolyásolja e!
  • IMYke2.0.0.0
    #11813
    000017 - Triss háza-014.TheWitcherSave
    ========================================
    ("A forrás" küldetés) - Alvin-t el kell küldeni Triss-hez.
    Nekem van olyan mentésem, melyben Triss-nek, és van olyan is, melyben Shani-nak lett elküldve a fiú.
    Mivel Te a "boszorkányost" kérted, ezt küldtem el.

    000020 - Kereskedőnegyed-020.TheWitcherSave
    ===========================================
    A IV. fejezet előtti mentés, gyakorlatilag apróságok vannak vissza és rajtad áll, mikor lépsz át.

    IDE KATTINTS A LETÖLTÉSHEZ!


    Hú, basszus! 2 és fél óra alatt ért fel ez a 16 Mb-os fájl! Beszarok!!!!! Kemény 1-1,5 kb/s-el ment fel!

  • IMYke2.0.0.0
    #11812
    Rettentő szarul. Sokszor kellene, mert a fordításokkor - főleg szótárakban nem, de hétköznapi nyelvben szereplő angol kifejezések, és nem csak szlengek esetében - jól jönne.

    Nos, behoztam becses mentéseim közül kettőt, a kért időpontok közeléből!
    El kezdem felnyomni egy tárhelyre és adom a linket shadowdragon1!


  • Ombika
    #11811
    Net nelkul hogy birod?! :)
  • IMYke2.0.0.0
    #11810
    Szívesen.
  • shadowdragon1
    #11809
    Akkor holnap délután 4 körül várlak a mentésekkel! Nagyon köszi! :)
  • IMYke2.0.0.0
    #11808
    Nincsen MSN-em. Otthon netem sincs.
  • shadowdragon1
    #11807
    esetleg msn? vagy valami hasonló?
  • IMYke2.0.0.0
    #11806
    A baj, hogy 3x Mb-okat feltölteni nem tudok gyorsan - 0,5 MBites, könyvtári net - és csak este 7-ig van nyitva.
    De holnap fel tudom úgy 1 órányi töltés alatt passzírozni neked.