Meditáció

"Aki megértette a Dharmát, egyben elérte a megszabadulást."

Nos, ezt nem olyan nehéz megérteni. Tulajdonképpen kis fantáziával pár perc alatt sikerülhet. Ez szerinted elég is a megszabaduláshoz? Kicsit máshogy fogod élni az életedet, de a megvilágosodáshoz ennél kicsit több kell...

Meg azt próbálom elmondani, ami itt ki lett fejve általad, ez egyfajta világmodell, aminek persze megvan a belsõ logikája, de akkor is csak egy teória. Így is lehetne, de egyátalán nem biztos, hogy így van. Szóval ez már vallás.

Jah, ez fõleg akkor fordul elõ, ha az emmbernek tele az orra.

Elalváskor senki ne figyelje a légzését, mert kellemetlen élményekben lehet része, amikor a figyelem átmegy nem-figyelembe, aztán visszakapcsol figyelembe.

Rendben, akkor nagyobb volt a füstja, mint a lángja 😊

Valóban. Aki látja, hogy ragaszkodása teremti a szenvedést, az nem hibáztat senkit azért, mert egyetlen dolog sincs következmény nélkül. Nem mások a rosszak, ha a dolgok nem olyanok, mint amikhez ragaszkodunk velük kapcsolatban, nem a világ a gonosz, ha nem kapjuk meg tõle, amit várunk, ha nem vesszük észre az állandótlan mivoltukat.

Az elengedés lehet fokozatos, lehetséges nem elengedés, lehet hirtelen felismerése a dolgok természetének. Aki ragaszkodik az saját szenvedéséhez ragaszkodik, ha pedig így van, viselje el összeszorított foggal.

Nem értettem meg, ezeket a dolgokat nincs, ki megértse. Ki értené meg, hogy nincs én, és más? Azok a dolgok, amik elégedettséghez, békéhez és nyugalomhoz vezetnek, nem teremtenek ragaszkodást azok üdvösek.
Valóban, aki azt mondja, hogy nincs énje helytelen nézetet vall. Aki att mondja, hogy van énje, az helytelen nézetet vall. Ugyanígy a van is meg nincs is, se nem nincs, se nem van is helytelen nézet. Mi más van még?

Aki megértette a Dharmát, egyben elérte a megszabadulást.

Velem is volt már ilyen. Attól nem kell félned, hogy megfulladsz, a légzés az akaratodtól függetlenül is mûködik. (Max. a pánikreakció pár másodpercre megakasztja, vagy csak úgy érzed.)

Lehet, hogy "nem kéne lennie" (mert ez ilyen-olyan rossz ragaszkodás, stb.), de: most van. Te ott a túlvégen is benne vagy ebben a kettõsségben, különben nem írkálnál itt a fórumon. Nem is lennél jelen a világban.

Felesleges is megkérdeznem, hogy attól, hogy megérted (vagy azt hiszed, tökéletesen megérted, pedig talán csak egy bizonyos szinten) ezt a ragaszkodást, kettõsséget, stb., megszabadultál-e tõle.

Nem rögtön az út túlvégén kell kezdeni az út járását.

Akkor én már elég erõsen rájöttem, napi 5 órát alszok pedig többet szeretnék (sokkal) 😄

Nincs összefüggésben.
Régebben nekem is soxor volt, pedig rendesen aludtam.

Naná, hogy. 😊

Így már érthetõ 😊

A boldogáság kívánatos dolgok eléréséhez van kapcsolva. Nem elérni, vagy elveszteni a kiváltó dolgokat szenvedés.

Hogy jöhetnék arra rá? A boldogság és a fájdalom kapcsolatára.

(Ez már erõsen OFF)

Hol vesztél el?

Rájössz, hogy milyen függésben létezik boldogság, és fájdalom. 😄

Az miért jó nekem?

ne aludj annyit, amennyit szeretnél 😊

😮
Lehet többet kellene aludnom, 6 óra nembiztos, hogy megfelelõ.

Ismered a hozzátoldást?:

"-szájak mozognak"

Szerintem ezt tapasztalta. Rémisztõ. De én sem haltam bele. Majd ha olyan komoly lesz a baj, hogy egyszer belehalok, akkor több jelentõsséget tulajdonítok neki.

A szél lobogtatta a templomi zászlót. Két szerzetes elkezdett vitatkozni rajta. Az egyik azt állította, hogy a zászló mozog, a másik azt, hogy a szél mozog. Hosszan vitatkoztak, de nem tudtak megegyezésre jutni. A Hatodik Pátriárka a következõket mondta nekik:
– Nem a szél az, ami mozog, nem a zászló az, ami mozog. A ti tudatotok az, ami mozog.
A két szerzetes megszégyenült.

Mumon hozzáfüzése:

Nem a szél az, ami mozog, nem a zászló az, ami mozog, nem a tudat az, ami mozog. Hogy látod most a pátriárkát? Ha eljutsz a megértésig ebben a dologban, látod majd, hogy a két szerzetes aranyat kap, pedig csak vasat akart venni. A pátriárka pedig képtelen volt visszatartani sajnálatát, és szégyenszemre udvarolt nekik.

"Még ennél is ijesztõbb az úgynevezett alvási paralízis, amikor a betegnek gyakorlatilag hamarabb ébred meg az agya, mint a teste, s ha éjjel felriad, 30-60 másodpercig képtelen megmozdulni, mintha nyaktól lefelé megbénult volna."
Forrás: weborvos (többekközt)

Reméltem, hogy valami ilyesmi lehet a háttérben, köszi!

/OFF vége

Mint Axl Rose a November Rain végén...
Szerintem amég fölébredsz, addig ne foglalkozz vele. Velem is megesett már.
De valami olyasmi magyarázat van rá, hogy a tested, vagy a mozgásért felelõd agymûködés még nem indult be, csak a gondolkodó...

Nem is tudom hova kellene írnom, talán egy "Bizarr dolgok" topikba, de félek, hogy max 10 hsz. volna ott, ezért felesleges lene megnyitnom. De ennek a dolognak, amit most leírok semmi köze nincs szerintem a meditációhoz. Azért írom ide, mert itt okos emberek vannak. Szóval a dolog a következõ: Már másodjára fordul elõ velem, hogy reggel mikor felkelnék ez a különös dolog történik velem. Tudatomnál vagyok, érzékszerveim is mûködnek, de miután ez tudatosodik bennem, felkelnék. És megpróbálok megmozdulni, sikertelenül. Érzem, hogy remegnek a karjaim mikor megpróbálnék feltápászkodni. És hirtelen elakad a légzésem is, mintha valami korlát lenne itt. Aztán ugye egy rövidebb pánik, ami még azt a gondolatot is kiöli belõlem, hogy 3-4 percig birom levegõ nélkül. Megszólalni még sosem próbáltam, lehet az sem menne. És aztán egyszeriben hirtelen feltudok ülni az ágyon és kapkodva veszem a levegõt.

Bocs, ha nagyon off.

Nincs megfigyelõ és megfigyelt, ez a poén az egészben.

Ugyanazt ismételgeted vég nélkül.
Értem, amit írsz, ismert elõttem.

Te a szöveg egy értelmezéshez ragaszkodsz.
Attól egy pillanatra sem tudsz elszakadni, így nem látod meg, amit mutatnék.

De azért még egy kicsit próbálkozom.
Próbáld a gondolatot egyben venni, nem részleteiben máris elvetni.

A te "én"-ed, és az én "én"-em nem ugyanaz a fogalom.

Ebben az árnyékvilágban van egy olyan, hogy agy, ami képeket gyárt, tudattartalmakat állít össze.
Ez az énképzet.
(Erre rakódik rá még az ego, és a többi réteg.)
Egy mechanikus, materialisztikus világban itt véget is érne a történet.
De ilyen világ nincs - nincs világ azt azt észlelõ nélkül.
(Talán mert az észlelõ maga a képzelõ? De most tegyük ezt egy kicsit félre.)
Az észlelõ az, ami beleéli magát a számára vetített képbe. De nem maga a kép.
Elhiszi magáról, hogy az, amíg fel nem ismeri, hogy nem az.
Ez az önvaló, melynek nincs kezdete, nincs vége.
Ezért nem szûnhet meg létezni, csak már nem azonosul a képpel.

Egy szerzetes a csan legfontosabb alapelvét tudakolta, de Csao-csou mester kimentette magát:
– Pisilni kell mennem – mondta. – Látod, még egy ilyen kis dolgot is magam intézek el.

A dolgok nem-megkülönböztetésébõl kiemelkedve újra azonosulva a halmazokkal, azt hiszi az ember, hogy valami végsõ lényeget látott, újra zavarodottsága lesz úrrá rajta, és nem szabadul.

A lények az énképzet szülöttei mind,
Az enyém képzetének kapcsával -
Mondta az, ki egyedül csak
A lények javáért szólt.

A végso szinten téves az, hogy
Van én, és enyém,
Hiszen a dolgok mikéntjének megismerésével
Mindketto megszunik létezni.

A halmazok az énképzetbol fakadnak,
Ám az énképzet valójában hibás;
Ugyan melyik hibás magból
Sarjad igazi hajtás?

Ha belátjuk, hogy a halmazok valótlanok,
Az én képe eltunik.
Ha pedig az én képe eltunik,
Többé nem állnak össze halmazok.

Ahogyan a tükör által látható
A saját arcunk tükörképe,
Noha az valójában
Egyáltalán nem létezik,

Ugyanúgy a halmazokon át észlelheto
Az énünk képe, noha az,
Mint arcunk tükörképe,
Egyáltalán nem létezik.

Ahogyan tükör nélkül nem látható
A saját arcunk tükörképe,
Ugyanúgy a halmazok nélkül
Sem látható az énünk képe.

Amíg halmazokat észlelünk,
Mindaddig az énkép is megvan.
Ha fennáll az énkép, új tettet okoz,
Az pedig ismételt születést.

De ha nem jöhet létre sem magából, sem másból,
Sem mindkettobol, sem a három idoben,
Akkor leomlik az énkép,
Nyomában a tett s a születés.

Aki látja, hogy így keletkezik,
És szunik meg ok és okozat,
Az nem tartja a világot sem valóban létezonek,
Sem valóban nemlétezonek.

Az nem riaszt, hogy a nirvánában
Mindezek nem lesznek;
Miért rémít hát, ha azt mondják néked,
Hogy itt sincsenek?

Sot a nirvána nem nemlétezo.
Akkor pedig, hogyan is lehetne létezo?
A lét és nemlét szemléletének kioltását
Nevezzük nirvánának.

Ahogyan víznek látszik, de nem víz,
És nem valóságos a délibáb,
Úgyanúgy énnek látszik, de nem én,
És nem valóságosak a halmazok.

Balga hát, ki létezonek
Vagy nemlétezonek tartja
A délibábszeru világot;
S a balga nem szabadul.

A halmazok nem az én, s nincsenek is benne.
Az én nincs benne azokban, de nélkülük sincs.
A halmazok és az én nem keverednek, mint tuz és tüzelo,
Így hát az én hogyan is létezhet?

Érzetek, a tudatosulások, a késztetések,
A tudatosság úgy tekintendok,
Mint az elemek és az én;
Így hát a hat összetevo éntelen.

-Mondja Nagardzsuna

Nincs egy állandó pont. Ezért a tudattal való azonosulás úgy tekintendõ, mint minden más képzet. Ezt rengeteg buddhista sem képes megérteni, ezért maradnak a létforgatagban, amég rá nem jönnek, hogy gyakorlásuk csak megkülönböztetés, és a tudat kettõsségébõl, ragaszkodásból származik.

Azt mondod, nincs tudat (miközben általa tapasztalsz te is, tapasztalod magát a tudatot, és a saját jelenlétedet is), sõt azt mondod, az sincs, aki v. ami a tudat által tapasztalna. De mégis azt írod, ez a nemlétezõ ezt meg azt cselekszik (így vagy úgy lát, ragaszkodik, stb.). Ez egy kissé önellentmondás, nem gondolod?

Egyszer azt mondod, a tudat hoz létre mindent, máskor azt, hogy úgymond ki kell vonni a tudatot abból a közegbõl, amiben "a dolgok ugyanúgy jelenvannak csak okság nélkül".

"Az, hogy Te tapasztalnál ebben az ürességben, hogy valami végsõ lényeg tapasztalna, amit elnevezel tudatnak elég vad spekuláció."

Nem spekuláció, hanem tapasztalat. Mint az is, amikor itt vagyunk ebben a világban, de nem egy személyként, hanem kiterjesztõdve.

Nincs ki vagy mi aki vagy ami ezt tapasztalja, mert egy önlényegû dolog sincs.
Tapasztalás csak akkor lehetséges, ha bármivel azonosítod magad, enélkül nincs nincs se tudat se más.
Nincsenek anyagi, vagy nem anyagi dolgok, sem anyag felett állók.
A tudat a tartamával együtt jelenik meg, és múlik el, ezeket szétválasztani nem lehet.
A következõ kérdésedet nem igazán értettem. Hogy minél feltételezünk többet, és mi az amirõl csak feltételezzük, hogy tudjuk.
Az üresség nem tapasztalható dolog, mert nincs tapasztalt, és nincs ki tapasztal. Nincs kívül és nincs belül. A sunyata (a dolgok valódi üresség természete) minden mástól, mint saját magától üres.
Ezzel szemben áll a hétköznapi tapasztalat, mikor a tapasztalások jelen vannak.

Az üresség nem semmit jelent. A dolgok ugyanúgy jelenvannak csak okság nélkül.
Látom ezt Te is érted.

Az, hogy Te tapasztalnál ebben az ürességben, hogy valami végsõ lényeg tapasztalna, amit elnevezel tudatnak elég vad spekuláció. Sokkal inkább feltárul a dolgok lényegtelensége, önlényeg nélkülisége. És ilyen a természete minden dolognak az érzékszervektõl, a tudatig mindennek. Nem anyagi, és nem nem-anyagi.

Minden dolgot a ragaszkodás szül. Ragaszkodás valamiféle lényegiséghez, ami viszont nincs. Nem szükségszerû beleesni egy olyan gondolkodásba, ahol a minõsítõ, és minõsített kettõssége uralkodik. Egyetlen dolog lényegisége sem elérhetõ, ez mind jelenség.

A tudattól nem lehet megszabadulni, mert lényege ugyanúgy nem elérhetõ, mint egyetlen dologé sem. Csak az "én" akar megszabadulni, elérni, amég fel nem ismeri a dolgok ürességét.

Nincs szemünk, nincs hallásunk, nincs tudatunk, nincs ki birtokolná ezeket. A tudat eme kettõsségben való látása vonja maga után a szenvedést, és a függõ keletkezést ez az énképzet.

A tudat nem rajtunk kívül esik, és nem mi vagyunk, nem bennünk van, nem is birtokoljuk azt, és fõleg nem elkülönülõ valami.

A tudatlanság alatt azt értettem, hogy az emberek ragaszkodnak lényegiséghez, minõséghez, ahhoz, hogy valami más, a világtól elkülönülõ önlényeggel rendelkeznek, vagy õk saját maguk, emiatt esnek bele tapasztalásba ami az ént képzi, ez a létezésbe vetett hit, és ragaszkodás.

Az emberbõl nem lehet kilépni, nincs ki, vagy mi kiléphetne belõle, nincs egy ilyen önlétezõ hogy ember, vagy tudat.

Hogy honnan jönnek ezek a dolgok? Nem jönnek. Amik jönnek, azok a tudat kettõsségébõl származó jelenségek. Mindez nem-megsemmisülõ, nem-örök,
nem-szûnõ, nem-keletkezõ.
Ami valóban nincs az az önlényegûség, nincs énlélek, nincs tudat, nincs egy ezek mögötti mi vagy ki sem, ami mindezt elszenvedi, sem ami mindettõl független. Soha nem is volt. Nincs ki megszületett, és nincs, ki meghal. Ami van vagy nincs az a tudat kettõs látásából eredõ képzetek, amikhez való ragaszkodás születés és halál okozója.

Sok kis tudat sincs, ami van az a ragaszkodásból eredõ szemlélet, az, amitõl azt hiszik az emberek, hogy bármitõl is különböznek, és ragaszkodnak ezekhez az önzõ gondolatokhoz, így esnek bele tapasztalásba.

A kapuk a tudattal együtt jelenségek, olyanok mint minden dolog, üresek, mert nem rendelkeznek önlényeggel. Nem nyitotta õket senki és semmi világra, mert a velük való azonosulásból keletkezik a világ.

Nem a kapuk azonosítják magukat magukkal, és nem is valami igazi önlényeg azonosítja magát velük, és nem is ezek fognak ráébredni erre. Mert egyáltalán nincs, ki azonosítja magát, ez az, amit meg kell látni, ez az, amit a felébredettek megláttak, és abban a pillanatban fellebbent róluk a maya fátyla. Õk már nem különböznek tõlünk.

"Ha nem tudod, de van, az azt jelenti, hogy létezik valami, amivel semmiképp nem kerülhetsz kapcsolatban. Ha pedig mégis kapcsolatba kerülsz vele, akkor bizony az valami, tehát a hat kapun keresztül érzékelhetõ dolog, olyan, mint bármi más"

Ez nem valami, hanem maga az átélés, az "érzékelés", a jelenlét.
---
"így akármit megtudhatsz róla"

Pár dolgot igen, de hogy akármit... Pl. tudom róla, hogy van ilyen, hiszen most is épp "átélek", meg azt is, hogy ez nem egy fizikai folyamat. (Nem az agyi "tudati folyamatokról" beszélek, ami csak "elõfeldolgozás".)
---
"de ugyanúgy elmúlik, mint minden dolog."

Ez nem egy észlelt dolog, hanem az észlelés. Persze attól még elmúlhat, de akkor is más kategória.
---
"Nem érdemes többet feltételezni a dolgokról, mint amik valójában."

Ha tudjuk, hogy mi, akkor persze minek is feltételeznénk többet. Ha nem tudjuk, akkor azt sem tudhatjuk, hogy mit feltételezünk, és mi valós.
Tudjuk, hogy mi, vagy csak feltételezzük, hogy tudjuk?
---
"Magát a létezés és nemlétezést is a szenves tudat hozza létre, amitõl a jelenségek jövõ-menõ létezõ benyomását keltik. Nem nehéz belátni, hogy az érzékszervek híján nem létezik tapasztalás."

Belátni... Maga a jelenlét is tapasztalható, "külsõ" tartalom nélkül.
---
"Nincs olyan, hogy nem-tapasztalt világ. Épp ezzel az absztrakt valamivel vágjuk el magunkat a dolgok valódi természetétõl"

Nem nem-tapasztalt világ, hanem tapasztalt nem-világ.
Nem egy absztrakt valami, hanem megtapasztalt semmi. 😄
Amiben mégis ott van a jelenlét. Azaz, csak a jelenlét van. Idõ és tér nélkül.
---
"és nem sok értelme van a ki vagy mi tapasztal kérdésnek, ilyen egyszerûen nincs ragaszkodás nélkül, mint ahogy a dolgoknak nincs öntermészete."

Lehet, hogy a kit a ragaszkodás szüli, de a mit nem feltétlenül. A mi talán nem is tapasztal, csak a kit adja magából a ragaszkodásnak.
---
"Az énképzet nem képes betölteni a ráképzelt örökkévaló szerepet, a buddhizmus szerint ez a ragaszkodás tartja fent a szenvedést, miszerint az öntudat egy fix pont, ami a világot figyeli."

Lehet, de mi most épp ebben a "szenvedésben" leledzünk, te is a tudatodnál vagy, és átéled, amint olvasod ezt a szöveget... Bárhogy is próbálnál megszabadulni a tudatodtól, az ott van, ha ott akarsz lenni, mert ez maga az ottlét. Kikapcsolhatod, de akkor a jelenlétedet kapcsolod ki. (De azt is megteheted, hogy a világot kapcsolod ki, és mégis megmarad a jelenléted.)
---
"Valójában saját magát nézi, olyan, mint ha tükörbe néznéd magad."

Lehet, hogy magát nézi, de a mi szemünkön, illetve tudatunkon keresztül.
---
"A tudatot nem igazán lehet ilyen módon vizsgálni, mert minden megfigyelés az õ saját megfigyelése, és megfigyelések összefüggései, a szabályok, a minõsítések belõle jönnek, egyrészt minden pillanatban saját magát tapasztalja"

Nem tudom, van-e értelme úgy beszélni a tudatról, mintha az rajtunk kívül állna, miközben nélküle nincs jelenlétünk, sõt talán nem is vagyunk.
---
"másrészt ez tudatlannak énlélek és világ hasadásaként jelenik meg."

A tudatlannak igen, más meg már tapasztalt egyebet is.
Én nem az "énlélek"-rõl beszélek. Az már egy azonosulás, valóban.
---
"Minden minõsítés, mint fizika, kvantumfizika, lélek, anyag végtelen és véges belõle jön, és az ember ezekkel való azonosulásként áll össze, és megszületik egy olyan helyen, ahol az üresség uralkodik."

Az ember igen, de kiléphetünk az emberbõl. (Persze nem egykönnyen.)
---
"Nincsen más, mint tudat így nem érdemes arról beszélni, hogy ez esetleg anyagi, vagy más jellegû lenne."

És mit gondolsz, honnan "jön" a tudat, az észlelõ, a jelenlét? Az abszolút nemlétezõbõl? Az nem volt, nem lesz, nincs.
Mi viszont eléggé itt vagyunk.
Nem, az örökkévalóról válik le. És abba olvad újra vissza.
Sok kis tudat teszi ezt.
---
"A 6 kapun kívül nincs tapasztalás, ezek híján nincs, ki vagy mi tapasztaljon."

A kapukat nem a tudat nyitja a világra?
---
"Nem kell õket azonosítani sem anyagi, se más természettel. - Buddha ezt tartotta az Arany középútnak."

Miért is kellene. Õk azonosítják magukat, amíg rá nem ébrednek erre.

Ha nem tudod, de van, az azt jelenti, hogy létezik valami, amivel semmiképp nem kerülhetsz kapcsolatban. Ha pedig mégis kapcsolatba kerülsz vele, akkor bizony az valami, tehát a hat kapun keresztül érzékelhetõ dolog, olyan, mint bármi más, így akármit megtudhatsz róla, de ugyanúgy elmúlik, mint minden dolog. Nem érdemes többet feltételezni a dolgokról, mint amik valójában. Magát a létezés és nemlétezést is a szenves tudat hozza létre, amitõl a jelenségek jövõ-menõ létezõ benyomását keltik. Nem nehéz belátni, hogy az érzékszervek híján nem létezik tapasztalás.
Nincs olyan, hogy nem-tapasztalt világ. Épp ezzel az absztrakt valamivel vágjuk el magunkat a dolgok valódi természetétõl, és nem sok értelme van a ki vagy mi tapasztal kérdésnek, ilyen egyszerûen nincs ragaszkodás nélkül, mint ahogy a dolgoknak nincs öntermészete.
Az énképzet nem képes betölteni a ráképzelt örökkévaló szerepet, a buddhizmus szerint ez a ragaszkodás tartja fent a szenvedést, miszerint az öntudat egy fix pont, ami a világot figyeli. Valójában saját magát nézi, olyan, mint ha tükörbe néznéd magad.
A tudatot nem igazán lehet ilyen módon vizsgálni, mert minden megfigyelés az õ saját megfigyelése, és megfigyelések összefüggései, a szabályok, a minõsítések belõle jönnek, egyrészt minden pillanatban saját magát tapasztalja, másrészt ez tudatlannak énlélek és világ hasadásaként jelenik meg.
Minden minõsítés, mint fizika, kvantumfizika, lélek, anyag végtelen és véges belõle jön, és az ember ezekkel való azonosulásként áll össze, és megszületik egy olyan helyen, ahol az üresség uralkodik.
Nincsen más, mint tudat így nem érdemes arról beszélni, hogy ez esetleg anyagi, vagy más jellegû lenne.
A 6 kapun kívül nincs tapasztalás, ezek híján nincs, ki vagy mi tapasztaljon.
Nem kell õket azonosítani sem anyagi, se más természettel. - Buddha ezt tartotta az Arany középútnak.

"Ha valami a hat érzékelési tartományon kívül esik arról vajon hogyan lehet tudomásunk?"

A hogyant nem tudom, csak azt, hogy van.
---
"Ezekkel az észlelt dolgokkal való azonosulás által tudjuk ugyanis azt mondani valamirõl, hogy létezõ, vagy nem-létezõ."

A látható világban.
---
CSAK tapasztalás van, és nincs sok értelme annak a kérdésnek, hogy ki tapasztalja.

Én sem azt kérdezem elsõsorban, hogy ki tapasztal, hanem azt, hogy mi...
A ki elvész, illetve beleolvad a mibe, de az megmarad, számára nincs idõ.
---
"Pontosan amiatt, mert ez a "ki" csak a gondolataink mélyén létezõ "személy", éppúgy, mint az Önvaló, amit vagy akit sokan az "igazi énjüknek" tartanak."

A tudat nem magyarázható a klasszikus fizika keretein belül, de pl. kvantumfizikával sem feltétlenül...
---
"Elköveted azt a tévedést, hogy a tudatnak önvalót feltételezel, pedig a tudat nem mûködik a 6 érzékelési tartományon kívül, vagy nélkül."

Biztos vagy benne? 😊
---
"Mibõl vonod le, hogy ez materializmus?"

Mert úgy látom, csak a látható, emberi fogalmakkal, eszközökkel megfogható világot feltételezed.

Ha valami a hat érzékelési tartományon kívül esik arról vajon hogyan lehet tudomásunk? Ezekkel az észlelt dolgokkal való azonosulás által tudjuk ugyanis azt mondani valamirõl, hogy létezõ, vagy nem-létezõ.
CSAK tapasztalás van, és nincs sok értelme annak a kérdésnek, hogy ki tapasztalja. Pontosan amiatt, mert ez a "ki" csak a gondolataink mélyén létezõ "személy", éppúgy, mint az Önvaló, amit vagy akit sokan az "igazi énjüknek" tartanak.
Elköveted azt a tévedést, hogy a tudatnak önvalót feltételezel, pedig a tudat nem mûködik a 6 érzékelési tartományon kívül, vagy nélkül. Tehát nem ezeken a kapukon keresztül látod a dolgok ürességét amikor meditálsz, mert ezek maguk üresek, mert nem rendelkeznek önvalóval.
Nem beszéltem a tapasztalások materiális, vagy lelki eredetérõl, szerintem se nem lelki/szellemi/tudati, se nem anyagi, ugyanis mindezzel való azonosulás nem-én. Mibõl vonod le, hogy ez materializmus?

Azt hiszem, kettõnk létezõ és nem-létezõ fogalmának értelme eltér, ez okoz bizonyos félreértést.
Úgy tûnik, a te létezõd a 'látható' világbeli valami, és a nem-létezõd az ebben nem létezõ valami. Én nem a 'látható' világról beszéltem. És úgy tûnik, a 'Tanító' is.
Te viszont - úgy tûnik - egyfajta materialista szemlélettel próbálod értelmezni ezeket a szövegeket. Úgy nem lesz könnyû. 😊

Jó, hogy nem kezdték el egy agykutató konferencián prédikálni az ürességet... szerintem azonnal otthagytam volna õket, ugyanis biztos nem az volt a téma.

A halmazok nem az én, s nincsenek is benne.
Az én nincs benne azokban, de nélkülük sincs.
A halmazok és az én nem keverednek, mint tûz és tüzelõ,
Így hát az én hogyan is létezhet?

A lét szenvedés. Keletkezés, és elmúlás.

A keletkezés és elmúlás
Elhagyását hirdette a Tanító.
Ezért a nirvána bizony
Nem lehet sem "létezõ", sem "nem-létezõ"

Ha lét tagadásából értelemszerûen
Következik, hogy a nemlétben hisz,
Akkor a nemlét tagadásából
Miért nem következik, hogy a létben hisz?

Korábban említettem, hogy múlt héten voltam egy buddhista agykutató elõadásán. (Még tartozom ennek - rövid - leírásával, ha valakit érdekel.) Nos õ nem éppen ilyen nihilista-féle, tökéletesen szeretet-mentes, más élõlények iránt teljesen közömbös (lásd rákos topik) képet festett a buddhizmusról...

Én meg olvasgatás helyett a meditáció gyakorlását javaslom, úgy 10 évig.
(Drogok nem helyettesítik.)

Persze, hogy nincs más, mivel amikor egyedül maradsz a kiterjedés nélküli síkon, nincs más rajtad kívül, még idõ sem. Minden megszûnik, csak a létezés marad. Még egy ez elõtti lépcsõfok az én és a más egybeolvadása. De a megfigyelés akkor is megmarad, csak kiterjesztõdik.

Ha továbbra is érdekel, akkor javaslom tanulmányozásra a Lankávatára szutrát. Bár bármelyik másik szutrát is olvashatod.

Az önvaló az ego. Minden buddhista ágazat legvégsõ tanítása az üresség, avagy éntelenség, és nézetektõl mentesség. Errõl bárki meggyõzõdhet, mikor az egyhegyûség után szétfoszlik a megfigyelõ/megfigyelt kettõssége, és nincs "én" nincs "más".

Ez meg a te álmod, csak te érted...

Te nem tudod, mi az az önvaló, és nem tapasztaltad, ezért félreérted Buddhát is. Ez a véleményem.

Buddha csak tudja, hisz egyenesen az ürességbõl szólnak a szavai. 😊

Nem is írtam, hogy az ego az tudat, valamit félreolvastál. Az énképzet a tudat kettõssége, mert ilyen a természete.
Az ego nem tudat. Az ego az öntudat, az énképzet.
Minden ami Te vagy az az ego. Nincs valami ez mögötti lélek, ami mindezt birtokolja. Mert csak ego birtokol.

"Nem létezik dolog jellemzõk nélkül, mondja Nagarjuna. Ennek igazságának belátáshoz nem kell egyetem. Ha létezne bármi is tulajdonságok híján, az semmilyen módon nem kerülhetne kapcsolatba a dolgokkal, egy ilyen elszigetelt önvaló teljesen haszontalan és hiábavaló lenne.
Majd teszi fel rá a kérdést: ez esetben MIHEZ társulnak a tulajdonságok? Mi vagy ki az, aki 'valamilyen'?????????
Nincs ilyen "mi vagy ki", csak a fejünkben. Ahogyan a jellemzõk sem létezhetnek önmagukban, nincs "piros" önmagában, csak akkor, ha valamihez társul a pirosság. Mégis úgy használjuk a nyelvet, hogy a pirosnak önálló létet feltételezünk, mint ahogy Istennek is, Önvalónak is, magunknak, az "egónknak" is."

"Az meg attól, amely nem hordoz semmit, és általában nagy T-vel írják, s amit az egyetlen állandó, érzékszervek útján nem-megtapasztalható dolognak képzelünk el....elméletben.
Ám ha valami a hat érzékelési tartományon kívül esik, arról mi módon lehet tudomásunk? A hatását is csak a hat kapu valamelyikén tudja kifejteni, mert ha ez nem így történik meg, akkor "van valami a Tudaton kívül is". Vagyis üldögél valahol az Isten a trónján. Aki teljesen el van tõlünk különítve, semmilyen formában -a képzeletünkön túl- nem léphetünk kapcsolatba vele....vagyis teljesen haszontalan. Vagyis nincs.
Ha viszont van Önvaló, ami megnyilvánul a hat kapun keresztül, akkor MINDENT megtudhatunk róla, de ezek a dolgok éppúgy keletkeznek-elmúlnak, mint minden más. Ez esetben az Önvaló nem is eshet kívül az érzékelési tartományon, nem lehet örökkévaló, így nem is töltheti be ráosztott-ráképzelt különálló "lényeg" szerepet.
Ha a Tudaton belül van, akkor az bizony VALAMI. Egy bálvány, egy forma. Szóra sem érdemes.

Vagyis a feltevés, mely a hat érzékelési tartomány mögött egy mûködtetõt, egy attól elkülönült Erõt, Önvalót feltételez, elég vad spekuláció. CSAK tapasztalás van, és nincs sok értelme annak a kérdésnek, hogy ki tapasztalja. Pontosan amiatt, mert ez a "ki" csak a gondolataink mélyén létezõ "személy", éppúgy, mint az Önvaló, amit vagy akit sokan az "igazi énjüknek" tartanak."

"Én soha nem fogom tapasztalni a tudatot, mert én vagyok az egom." Ezen érdemes elmélkedni.

"...senki nem látja Buddhát; a teljesen megvilágosodott Buddha lét ott látható, ahol még nem fejlõdött ki a világ."

"Lanká ura, a lények jelenségek, olyanok, mint a falra festett alakok, nem rendelkeznek fogékonysággal se tudatossággal. Lanká ura, az egész világ mentes a cselekvéstõl és a tettõl, mivel egyetlen dolognak nincs valóságtartalma, nincs meghallott és nincs hallás. Lanká ura, az egész világ olyan, mint egy mágikusan alkotott kép. Ezt nem értik meg a bölcselkedõk és a tudatlanok. Lanká ura, aki a dolgokat így látja, az a valóságot látja. Az, aki a dolgokat másképp látja, az a megkülönböztetésben leledzik, az a megkülönböztetéstõl függ, és a kettõsséghez ragaszkodik. Ez olyan, mint a tükörben visszaverõdött képünket nézni, a vízen vagy a holdfényben lévõ árnyékunkat nézni, a házban lévõ árnyékunkat nézni, a völgyben hangzó visszhangot hallgatni. Az emberek megragadják a megkülönböztetés szülte önön árnyékukat, fenntartják a dharma és az adharma megkülönböztetését, haboznak megszüntetni a kettõsséget, folytatják a megkülönböztetést, és soha nem érik el a nyugalmat. A nyugalom az egységet (ékágra) jelenti, a nyugalom szüli a legmagasabb szamádhit, amely elnyeri a Tathágataság méhébe való belépést, amely az önmagad belsejében megvalósított nemes tudás birodalma."

Az énképzet mögött nincsen én és nincs más, az üresség nem tapasztalás, mert nincs ki tapasztal, ellenben amikor a tapasztalatok jelen vannak.
Ha nincs énképzet, akkor mi marad? Nincs semmiféle én sem más, semmi mástól nem vagy külön.

Nézz utána ennek a szónak: önvaló.
(Persze a megtapasztalás jobb, mint az olvasgatás, elmélkedés.)