Balesetek

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

z0ty4
#33052
Tudta, hogy rossz a fék – halára gázolt egy 15 éves fiút

2 év fogházbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, azt a negyvenes éveiben járó büntetlen előéletű férfit.
Utoljára szerkesztette: z0ty4, 2018.01.26. 11:12:40

ASRock H570 Phantom Gaming 4 \ i5-10600K \ 64gb DDR4 \RTX 3070

Alexease
#33051
8:02-tol: milyen lazan tovabb gyalogol😄DD
RatBaG
#33050

Per Aspera Ad Inferi.

Alien69
#33049
Alexease #33037 hsz-ében, ha pontosan adta meg a helyet, és ez MA is így néz ki, akkor nincsen tábla. Ebből következtetni nem könnyű, de ehhez tuti két hülye kellett. A hátsó a nagyobb, ez tuti. <#idiota> De a kreszben nem tudom, van-e 50-50%-on kívül más is.<#idiota> De a lényeg, ha megyek egy másik autó mögött, és belassul, fényjelzés, duda (még ha nem is teljesen szabályos), és kicsit türelmes vagyok. Az első ott hibázhatott, hogy a féklámpával helyettesítette az irányjelzőt. <#wow3> Ugye, azzal kell kezdeni a kanyarodást, hogy a szándékunkról tájékoztatjuk a közlekedésben résztvevőket. Ráadásul, ez a dolog annyira csalafinta, hogy ennek ellenére, NEM kötelező ennek betartása, azaz, hiába irányjelzőzöl, tovább mehetsz egyenesen. Ha kikanyarodik eléd valaki, ettől még AZ a hibás. <#papakacsint>

Alien69
#33048
Igen, 1000 jobb lenne. Szerintem ettől csak a politikusoknak, és bűnözőknek kell félniük. <#idiota> Me NE legyenek kétségeid, hogy akár ma is a folyamatos megfigyelés létezik, és tömegével megy, csak nem merik nyilvánosságra hozni.<#vigyor1>
Utoljára szerkesztette: Alien69, 2018.01.25. 17:18:14

Alien69
#33047
Á, dehogy, Az a féreg, aki csak 13 évet, vagy annál kevesebbet adna érte, ahelyett, hogy nyilvánosan kivégeznék...<#idiota>

Roger6
#33046

TDU, Counter Strike-Source, Heroes & Generals nick: Grabowszki Commodore Világ and CoVboy forever

Pluskast
#33045
Mondjuk nincs leírva, hogy útkereszteződésnél volt a baleset és a képek alapján sem látni (aztán persze lehet, hogy te ismered a környéket). Viszont lehetséges, hogy kint volt az előzni tilos tábla és akkor viszont nem a nő bukta, hanem aki előzött.

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

RatBaG
#33044

Per Aspera Ad Inferi.

Alexease
#33043
Igen, azt hulyen irtam😊

A lenyeg hogy nem odabarkacsolt kamerak kellenenek, hanem rendesen, masszivan kasztniba epitve, aminek az adatait az auto kozponti resze tarolna, kodolva, csak kabellel elerhetoen, jelszovan. bar ma mar eleg komoly panorama kamerak is vannak, azt is lehetne hasznalni. Kotelezoen 5-10 perc ciklikus felvetel (magat felulirva) vagy beallitva "akarmennyi" hobby-nak😉

Sot, akinek van, hasznalja, elerheto, akar olcsobb biztositast is kaphatna😉

Persze, lennenek lazadok, akik elronttjak, feltorik, kikapcsoljak stb., de azok valszeg az alapbol bunozo, szabalytalan reteg lenne. Azok ellen meg teljesen mindegy, pont leszarnak mindent😉
Roger6
#33042
Okés, akkor félreértettem: "kozpontilag tarolnak mindent". Bocsánat.

TDU, Counter Strike-Source, Heroes & Generals nick: Grabowszki Commodore Világ and CoVboy forever

Alexease
#33041
Nem figyelne meg senki, az autoban van a cucc, nem kell halozatba kotni es hasonlo hulyesegek.
Roger6
#33040
Miért, te szeretnéd, ha 0-24 megfigyelés alatt lenne a verdád? 😊 Egyszerűen jobban kéne figyelni egymásra.

TDU, Counter Strike-Source, Heroes & Generals nick: Grabowszki Commodore Világ and CoVboy forever

Alexease
#33039
Kb. sehogy😊

Peddig mennyivel egyszerubbek/olcsobbak (helyszineles, biztositas, pereskedes) lennenek a dolgok, ha az alapbol tobb millios autokba, gyarilag pakolnanak elore-hatra nehany tizezres kamerakat es GPS-t, ami folyamatosan rogzit, es kozpontilag tarolnak mindent (GPS, sebesseg, gaz-fekpedal allasok, kormanyszog, vilagitas stb.).
De hat a szemelyiseg jogok😊 Meg persze, jellemzoen a premium/luxus autosok, "fontos emberek" es bunozok nem szeretnek ezeket. A maradekl 90% valszeg igen.
#33038
Hogy van bizonyítva, hogy ki indexelt először? 😮 Tárolja az autó vezérlése?
Alexease
#33037
Attol fugg. Ha koraban indexelt mint aki megelozte volna, akkor o nyert, de megis bukta😄 Ha nem indexelt, akkor alapbol bukta.
Nem keresztezodes, "szarabb" a helyzet (balra van a mero allomas): https://www.google.hu/maps/@46.818136,18.9609654,3a,90y,249.46h,92.82t/data=!3m6!1e1!3m4!1saX6dmH2HyS3G1qzvaptRCg!2e0!7i13312!8i6656?hl=en
Alien69
#33036
Alap helyzetben nem egyértelmű. Sőt, legrosszabb esetben is döntetlen, szerintem. Kereszteződésben nem előzhetnek, kivéve, ahol erre megfelelő tábla ki van helyezve. A kanyarodónak ugyan meg kell győződnie arról, hogy nem-e előzik, de jó lenne "látni" a helyszínt... <#idiota>

#33035
Karambol Soltnál, két ember sérült

Ebben az esetben a Dunaegyházi nő Opel Astrával a hibás, nem?
RatBaG
#33034

Per Aspera Ad Inferi.

Alexease
#33033
Oroszoknal alap a gyorshajtas, ha van/latszik, neha erdemes ranezni a sebessegre. Lazan toljak 100 felett, hoban, akar ejszaka is. Ott barmilyen autoval el lehet szallni.

De szarazon is problemas a tempo. Foleg a nem ismert muszaki allapotokkal (gumik, fekek, felfuggesztes) es utminoseggel. Nem ismerem az ottani korulmenyeket, de kinezem beloluk, meg ha meg is tudjak venni a modern autokat, sokszor a fentartasuk/allapotuk/vizsgak hasonlo lehet mint 50 eve a ladakkal;D
Eleg csak 1 rossz lengecscsillapito (vagy a tobbitol erosen eltero) es egy kisebb mozdulatra is game over (foleg nagy temponal).

Vagy az uthibak (amit nem latni). Nem kell krater, eleg egy kisebb bucka az aszfaltban. Az utcai autonal, hasmagasssagnal, felfuggesztesnel es guminal nem szerencses ha ilyen tempoknal elvesz a tapadas (akar csak 1 gumin) es az egyensuly.
#33032
A hirtelen kormánymozdulatban igazatok van, de csomószor látni, hogy egyenes úton egy kis mozdulatra is egyszerűen elkezd egyre jobban bekacsázni, végül az árokba köt ki.
Vagy a másik, amikor nem is fékez nagyot, mégis a kocsi fara kicsapja magát és keresztben áll meg.
Sokszor nem hóban, hanem száraz aszfalton is.

Ilyet azért nálunk nem nagyon tapasztalni.

Alien69
#33031
Hirtelen kormány mozdulat akár, kiegészítve az alább felsoroltakkal. Meg ugye, Ő a khirály, majd a másik lehúzódik, me Nekije van elsőbbsége! Hiszen, Ő MINDIG főútvonalon közlekedik, mindenki más Neki alárendelt. <#idiota>

bertino
#33030
já.

Easyrider öcsém ! 😄D

Metallica. Csakis. Amig ki nem halnak. Easyrider öcsém, easyrider!

RatBaG
#33029

Per Aspera Ad Inferi.

Pluskast
#33028
+úgy vezetnek télen 10 méteres hóban mintha nyár lenne és száraz aszfalt.

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

Tuvok
#33027
+ ócska, agyonhasznált nyári gumik

Roger6
#33026
Orosz utak minősége, jég, hó, szar műszaki állapot, és persze a liter vodka együttes hatása okozza ezt. <#zavart1>

TDU, Counter Strike-Source, Heroes & Generals nick: Grabowszki Commodore Világ and CoVboy forever

#33025
Miért van az, hogy rengetegszer látni, hogy semmitől is bekacsáznak vagy egy kis fékezéstől is hirtelen keresztbe fordulnak az úton.
Több mint 20 éve vezetek, hóban, fagyban, esőben, gyorsan is mentem sokszor, de még a közelébe sem voltam annak, hogy bekacsázzak.
Sőt, még látni sem láttam nálunk ilyet.
Mit csinálnak ennyire rosszul?

PetruZ
#33024
AP-816: az utolsó... <#falbav>
desigo
#33023
Majd számolj be róla,hogy mit választottál és mik a tapasztalataid vele.
whiskeyman
#33022
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Köszi, néztem már, de sötétben egyáltalán nem jó a minősége.

&#1641;(&#830;&#9679;&#814;&#814;&#771;&#830;&#771;&#830;)&#1782; CefreTeam&#8482; &#3663;&#865;&#815;&#3663;&#64831;

#33020
http://dorogimedence.hu/index.php/2018/01/21/halalos-baleset-magdolna-volgynel/

Valaki azt írta, hogy a vétkes sofőr egy jobbra kanyarodót nem volt képes megvárni, ezért kielőzte, és akkor ütközött a szembejövővel. Függetlenül attól, hogy így történt vagy sem, rengetegen csinálják ezt, és rohadtul utálom, mikor egy nyomorék nem tudja elvenni ilyenkor a gázról a lábát, mert veszítene 5 másodpercet, és inkább előz, lesz@rva, hogy esetleg jön valaki szemből. Nem beszélve arról, hogy ha esetleg betartja a követési távolságot, akkor talán még lassítania sem kéne.

Egy csápokkal kapaszkodó fénygömblélek. Három részből álló, ötdimenziós.

Alien69
#33019
Prohardveren van erre külön totyik, érdeklődj szerintem ott:
prohardver.hu/tema/autos_kamerak_car_dvr_car_black_box

whiskeyman
#33018
Egy kis off...
Menetrögzítő kamerát szeretnék venni. A kettő körül melyiket ajánlanátok?
Mio Mivue C330 vagy Lamax Drive C7 ?
Mindkettőnek szép képe van, talán a Lamaxnak jobb az éjszakai felvétele.

&#1641;(&#830;&#9679;&#814;&#814;&#771;&#830;&#771;&#830;)&#1782; CefreTeam&#8482; &#3663;&#865;&#815;&#3663;&#64831;

RatBaG
#33017

Per Aspera Ad Inferi.

RatBaG
#33016

Per Aspera Ad Inferi.

RatBaG
#33015

Per Aspera Ad Inferi.

SötétBarom
#33014
Nekem a lyuk gyanús a szélvédőn..

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

Alien69
#33013
BMW eddig tisztázatlan körülmények között megcsúszott... Lószart. Gyorsan ment, oszt elbaltázta. <#ijedt>

#33012
Nem vagyok szakértő, de ahogy elnézem a Suzukiban a vezető biztonsági övét, ahogy szépen a helyén van, meg a kormányt, műszerfalat, nem hiszem, h be volt kötve...
Alexease
#33011
Szokasos:/
bertino
#33010
"A balesetben a vétlen jármű 28 éves sofőrje a helyszínen életét vesztette, a BMW-t vezető 39 éves férfi súlyosan sérült. "

<#shakehead>

Metallica. Csakis. Amig ki nem halnak. Easyrider öcsém, easyrider!

#33008
A kreszben van olyan, hogy előnyt kierőszakolni nem lehet, ez is olyan helyzet lehetett.

#33007
A furgonos igazán megvárhatta volna amíg elkanyarodik a busz, attól függetlenül a buszost fogják kihozni hibásnak, mert ha úgy kanyarodik, hogy azzal a másik sávot is érintenie kell vagy akár záróvonalon átmenni, azt csak úgy teheti meg, hogy megfelelő körültekintéssel, hogy senkit ne akadályozzon, ne okozzon balesetet.

★★★★★

RatBaG
#33006

Per Aspera Ad Inferi.

RatBaG
#33005


Spoiler (katt a megjelenítéshez)


A salmon fisherman who abandoned ship by leaping into the frigid waters of the Columbia River last summer -- an instant before another motorboat crashed into his -- has filed a $372,500 lawsuit against the other driver.

Clatsop County sheriff’s deputies accused boat driver Marlin Lee Larsen of several crimes after the 75-year-old told investigators he couldn’t see where he was driving because he was sitting down and the dash of his boat was blocking his view. Larsen said he probably should have been standing, according to the sheriff’s report, which notes Larsen uses a motorized scooter to get around on land.

Larsen’s son-in-law, who also was on the boat, told investigators that he had warned his father-in-law to pay attention, that he sometimes sees his father-in-law using his cell phone while driving the boat and that his father-in-law had been off-and-on his cell phone the morning of the crash, according to the sheriff’s report.

Although Oregon law heavily restricts cell phone use while driving, there are no such specific laws governing boating. But it is against the law to operate a boat without due care.

The lawsuit, filed earlier this month, claims Larsen was boating while distracted by his cell phone on the morning of the Aug. 12, 2017, when the crash occurred near the mouth of the Columbia at the Pacific Ocean, just east of Fort Stevens State Park.

The suit was filed by Bryan Maess, 47, an off-duty Hermiston police officer fishing with a law-enforcement co-worker, Christopher McMahon, 46. Another friend, Roni Durham, 57, a Clatskanie resident, also was aboard.

A GoPro camera mounted to the Weldcraft fishing boat captured the frantic seconds as Larsen’s Bayliner Trophy motorboat speeds directly at them. McMahon can be seen waving his arms and yelling in an attempt to get Larsen to steer clear -- just before the trio jump into the water.

The video was shared with The Oregonian/OregonLive by the publication Salmon Trout Steelheader and Angling Oregon, the latter of which is an online fishing website of McMahon's. The video encourages boaters to wear life jackets. Maess and McMahon weren't wearing life jackets. Durham was, but it didn't inflate.

Sheriff’s investigators wrote that it was likely Maess and the others would have been seriously injured or killed if they hadn’t jumped into the water.

Maess suffered vision problems, headaches and injuries to his ankle, leg and arm from jumping into the water or being struck by debris, according to the suit. Five months after the crash, he wears a knee brace, the suit says.

McMahon and Durham also suffered injuries, including cuts or hypothermia. They haven’t filed suit against Larsen but have hired attorneys who say they plan to. Portland attorney Josh Lamborn said his client, Durham, also has suffered psychological trauma and, even though fishing is a big part of her life, hasn’t been able to go back out on a boat since the crash.

Larsen, a Roseburg resident, told The Oregonian/OregonLive by phone Friday that he wasn’t using his cellphone while driving his Bayliner and referred to such allegations as “fake news.” Larsen also said a lawsuit seemed unnecessary because the people in the Weldcraft weren’t hurt badly.

The criminal case is ongoing. Larsen has pleaded not guilty to the misdemeanor crimes of reckless operation of a boat, fourth-degree assault and recklessly endangering the lives of others.

The suit was filed in Clatsop County Circuit Court. Portland attorney James McCandlish is representing Maess.

Per Aspera Ad Inferi.

desigo
#33004
Itt leparkolok majd eszek egy sütit aztán ha nem jön senki nagy gázzal továbbhajtok.
Zanzy
#33003
Balra nagy ívben kanyarodó bármelyik sávba fordulhat, kivéve persze ha párhuzamos kanyarodó sávok vannak. Jobbra csak kis ívben lehet fordulni, de a jobbra kis ívben kanyarodónak elsöbbsége van a balra nagy ívben fordulóval szemben!