Balesetek
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Az látszik azért,hogy az elöl ülöknek nagyobb szerencséje volt vmivel.
Legalábbis ugy néz ki túl élik.
Arra kiváncsi lennék mennyivel szálltak el!
a két gyerek súlyosan megsérült a megasztárról smmit nem tufni
Chucky vagyok. Sportmotoroscsávófajzat. JAPANESETECHOLOGY lover. röviden ennyi...

Kezdetben vala a semmi. Majd az Úr mondá: \"Legyen világosság!\" - s továbbra is vala a semmi, de már látni is lehetett azt.
Teherautó gázolt halálra egy kerékpárost Pécsett
Életét vesztette az a kerékpáros, akit teherautó gázolt el Pécs nyugati elkerülõ útján szombaton - közölte a Baranya Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje az MTI-vel. Zsobrák Péter elmondta: a vizsgálat eddigi adatai szerint a baleset azért következett be, mert a kerékpáros - egy 35-40 év körüli nõ - egy útkeresztezõdésben nem adta meg az elsõbbséget a teherjármûnek. Hozzátette: az ütközés következtében a kerékpáros átrepült a menetirány szerinti bal oldalra, ahol még két személygépkocsi áthajtott rajta. A rendõrség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytat vizsgálatot az ügyben
Egy csápokkal kapaszkodó fénygömblélek. Három részből álló, ötdimenziós.
Chucky vagyok. Sportmotoroscsávófajzat. JAPANESETECHOLOGY lover. röviden ennyi...
Gigabyte x48dq6,C2D E6550@3,1Ghz+CNPS9700,4x1Gb dominator 1066,ASUS 4850GFX chilla,WD 500Gb,SG 120GB ,SAMSUNG 320Gb;T27A300,logitech x530-g15,a4tech x7,Chieftech GPS-500AB, AC Zero°,Galaxy NOTE
szerencsétlen skodás nõ
alap,hogy egybõl vészvillogó,elakadásjelzõ,mellény kellett volna...
.: mobilize.hu :.
Kezdetben vala a semmi. Majd az Úr mondá: \"Legyen világosság!\" - s továbbra is vala a semmi, de már látni is lehetett azt.
٩(̾●̮̮̃̾̃̾)۶ CefreTeam™ ๏̯͡๏﴿
Eddigi Telóim : ER1018>NO3210>NO5210>NO6210>SIMC60>SET630>SEK700I>SEW810I>N.N73ME>NOKIA N82>>ZTE BLADE III.
Megye:
Pest megye
Leírás:
A Gyál felõl érkezõ Opel Omega személyautó nem adott elsõbbséget az Ócsa felõl Üllõ felé haladó Opel Astra személyautónak és összeütköztek, ezt követõen az Astra a szembõl érkezõ Zuk kisteherautónak ütközött. Az Astra vezetõje, egy 40 éves férfi a helyszínen életét vesztette, a Zuk sofõrjét, egy középkorú férfit súlyos sérüléssel mentõhelikopter szállított kórházba. Az Opel Omega segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínrõl, ám a rendszámtábláját maga mögött hagyta.
_______ Verein für Raumschiffahrt - Wernher von Braun _______
Megye:
Budapest
Leírás:
Az újpesti felhajtó után a Megyeri hídon Szentendre felé a felforrt hûtõvize miatt egy Skoda 120-as személyautó állt a leállósávban, elõtte pedig négy fotós állványról készített képeket a hídról. A gyorsítósávból egy Chevrolet Spark nem sorolt ki idõben és a Skoda hátuljának ütközött, elgázolva a sofõrt, aki hátul a motornál egy flakon vizet próbált utántölteni. A Chevrolet ezt követõen az úton keresztbe fordult a híd szélén lévõ szalagkorlátnak ütközve az oldalára borult, miközben két fotóst elgázolt. A Skoda sofõrje, egy 41 éves budapesti nõ a kórházba szállítás közben életét vesztette, a fotósok könnyebben sérültek. A Chevrolet sofõrjét a fõvárosi tûzoltók az elsõ szélvédõn keresztül húzták ki a kocsiból, a 74 éves férfi könnyebb sérülésekkel került kórházba.