37135
-
#30396
Ja, nem 109 éve, de alig kicsit később már igen, és az egy dolog, csak nem volt rajtuk fék.
Ja de, volt rajtuk, csak annyit ért (200-nál), mint BMW-n az irányjelző.
Ergo, a mai motorok sokkal biztonságosabbak. Csak a fizika attól még fizika, ha neki megy 200-l egy háznak, ne várjuk, hogy feláll, és leporolja a nadrágját.
-
#30395
-
#30394
-
#30393
egyetértek. ugyanezt mondtam amikor Bianchi meghalt és mindenki fel volt háborodva, hogy miért nincs olyan védelem a forma 1-es autókon ami védi a pilóta fejét (azóta kiderült hogy a lassulásba halt bele amit semmi nem védett volna ki)
ezek a versenyzők tudják mire vállalkoznak, mekkora esélye van hogy meghalnak, és mégis elindulnak.
tény, hogy ez a gyászoló családtagokat nem fogja megvigasztalni, de ne felejtsük el, hogy a versenyző döntött úgy, hogy elindul, nem a szervezők kénszerítették rá, ezért butaság lenne a szervezést vagy a sportágat hibáztatni. hülye hasonlat, de kicsit olyan ez mintha egy magas épület tervezőjét és építőit hibáztatnánk azért, mert a szerettünk úgy döntött, hogy leugrik a tetejéről. -
#30392
Uraim, mindenki tudja, hogy mivel jár ez a verseny. Akik odamennek akár nézőnek akár versenyzőnek egyaránt. Nehogy már a fotelből üldögélve mondjuk meg, hogy mi kéne azoknak, akik TUDJÁK hogy hova mennek, vagy mit vállalnak. Ez egy spártai verseny, szerintem abszolút csúcs az atomra biztosított "műpályák" mellett. Ezt az adrenalin szintet máshol nem lehet elérni, semmilyen zárt pályán, és az az igazság, hogy mind a nézők, mint a versenyzők imádják ezt, nem hiába van már 100+ éve megrendezve. Ők a modern kor gladiátorai a motorsportban. Ha hibázol az életedbe kerülhet, viszont ha nyersz, egy örök életre megjegyzik a neved. Ennek ára van.... -
#30391
És ha a 200-300 -as tempónál a nézők közé repül akik ott ülnek oldalt a fűben?
Ő nekik is van szerződésük, hogy csak úgy nézhetnek hogy meghalhatnak? (ha igen, akkor nem szóltam) -
#30390
Értem, de 109 éve még nem 200km/h felett téptek... egy picit mások a játékszabályok. -
#30389
-
Nyiri #30388 Ez egy 109 éves verseny. Hagyomány. Minden induló önként vállalja hogy esetleg nem megy haza. Szerintem jó dolog hogy egy agyonszabályzott világban van egy ilyen verseny. A videók elképesztők és profik a versenyzők. Szerintem kevesebb lenne a motorsport egy ilyen színfolt nélkül.
Utoljára szerkesztette: Nyiri, 2016.06.09. 00:16:21 -
Stockbauer33 #30387 Jobbulást neki
-
#30386
Zoli a barátom és a munkatársam. Telefonon most is tartom a kapcsolatot a családdal, holnap utazom le hozzá a kórházba :( -
Rhonin7 #30385 én sem tudom,hogy ezt hogyan engedhetik megrendezni egyáltalán! -
Stockbauer33 #30384 -
#30383
Elképesztő -
#30382
Ezt feldolgozni se tudom. Olyan sebességgel mennek, nem éppen védett pályán, a védtelen nézőktől 2 méterre, 200km/h felett, ami nekem már simán az agyrém kategória. Így videón nézve se tudnám lereagálni, ha valami történne, mert annyira mocskosul gyors. Igen, most pont jó helyen volt egy biztosító védőfal, de mi van ha pár méterrel odébb történik :-(
Szvsz a motorsportnak ez a szintje kötött és végig biztosított, direkt erre a célra megépített pályára való (van ilyen kismillió).
Utoljára szerkesztette: Tinman, 2016.06.08. 22:39:40 -
Stockbauer33 #30381 -
#30380
"Ma hivatalos tesztet tartottak a hétvégi Veszprém Rali előtt, így a legtöbb páros most próbálhatta ki az autóját a litéri murvás pályán. Sajnos egy szörnyű baleset árnyékolta be a napot, ugyanis Hadik András hatalmasat esett a Ford Fiesta R5-össel – ráadásul nem csak az autónak lett baja.
A pilóta ugyan információink szerint jól van, de ezúttal nem navigátora, hanem Bessenyey Zoltán Európa-bajnok pilóta ült mellette, akit mentőhelikopterrel kórházba szállítottak. A párost a túzoltók vágták ki a rommá tört autóból."
-
#30379
"According to ABC 7, both parties ended up being arrested. 21-year-old Mustang driver Brian Candelaria on suspicion of second degree assault, and 22-year-old rider Skyler Bradley on suspicion of harassment." -
#30378
igaz
-
#30377
Jó hát vannak cumis helyzetek. De ennek a sok harcifaszfejnek csak az arca nagy, technika, meg erő nincs mögötte. Pont olyanok mint a tacskó. Az is azt hiszi magáról, hogy kutya.. :-) -
#30376
-
#30375
hááááát tágabb fogalomban ezek is balesetek.Az utolsó nagyon ott van.... -
#30374
pofával be a csalánosba, ott felröhögtem :DDD -
#30373
Az okés, csak éppen pont a bukósisak a bukó benne, mert könnyen bele lehet kapaszkodni, utána meg arra röpköd a fejed, amerre az ellenfél akarja. Láttam párszor ilyet élőben sajnos. -
#30372
:-) Annyira szeretem azt amikor egy full beöltözött motorost elkezd püfölni egy ilyen hülye. A motoroson állvédős bukó, gerinc védő, és mell páncél, könyökvédő, sípcsont védő. Basszus bárhol üti mindenhol műanyag van.. Nekünk is támadtak már amikor DH-ztunk (bringával az erdőbe) nem tud megütni.. Viszont én olyat lenyomok Neki, hogy felborul ez itt is látszott :-))
Egyébként fogalmam sincs mi a baja a palinak, mert amikor kijött a motoros a világ végén volt kb.. És ez föld út ahova ezek a motorok valók.. -
#30371
Állatok. -
#30370
Közbe meg elgurul az autó:D
-
#30369
Semmi
Jöhetnek a videók.
-
IVU #30368 Bocsi! -
#30367
-
IVU #30366 -
#30365
-
Rhonin7 #30364 a motoros 4:35 nél mennyivel ment lakott területen belül? -
#30363
De ezek amikor valaki előtt egy autós satuzik, a hátsó meg ijedtében szanaszét töri magát...borzasztó. -
#30362
CCT-122: jóféle összeállítás megint. -
#30361
-
#30360
-
#30359
gyökerek
-
#30358
XDDDDD
-
#30357
Nem azt mondtam, hogy a Honda nem hibázott, de aki felborult, az idióta módon ment a fenekébe, mert ugye buzi.
Lemehetett volna, csak már a fenekében volt egy fekália. Én is lementem volna, had menjen a kis köcsög, de ez van. Kicsit örülök, hogy CSAK ennyivel megúszták, mert ugye az ilyenek okozzák a baleseteket többnyire (meg az alkohol/drog).
