Gothic 3

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#19613
Basszus, ez tényleg gáz. Bár, ha 2-3 lövésbõl megvan egy ork, akkor messzirõl elkezdve hátrálással le lehet szedni vagy 4-et, mire odafutnak, az már nem olyan rossz. És hát lássuk be, ez így legalább reális, úgy túlságosan imba lenne, ha egyetlen nyílvesszõvel le lehetne lõni egy páncélos orkot.
Meg arra gondoltam, hogy az íj mellett esetleg rámennék a kétpengés harcmodorra is, amihez úgyis kell a vadászat is az erõ mellett. És akkor így közelharcban sem lennék tehetetlen.
Molnibalage
#19612
Nem. Anno medium szinten teszteltem. Ahhoz, hogy egy sima orkot két lövéssal (!) leszedj asszem kellett 600 körül dex. Ez lehetetlen és vicc. És akkor még hol vannak az elit orkok. Persze ha easy-n tolod, akkor kevesebb, de így is teljesen irreális.

Oszt, ha egyszer nem jön össze akkor közelharc kell. Viszint amíg nem tudsz íjjal ölni, addig mibõl jön XP? Hát a hentelésbõl. Ergo arra is kell költeni. ----> Szarra sem jó az íjászat, dísz.

Az íjászkodásnak csak akkor lenne értelme, ha mindenkit le tudsz lõni. Pár lövéses gyengítésre nincs értelme gyúrni.

Továbbra is fentartom, hogy a Gotic csak közelharcosként élvezhetõ.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#19611
Ne már!!! <#merges2> Komolyan? Én meg pont most vettel elõ újra, és íjász karaktert akarok csinálni! Azért az ilyen 100-11 körül sebzõ íjakkal 250-es vadászat mellett már elég jó az, nem? <#fejvakaras> Vagy van valami, amirõl én nem tudok? <#vigyor>
#19610
Azért a Community patchel ha jól emlékszem nem olyan könnyû a harc. Ha nem azzal játszol, akkor érdemes feltenni, mert kismillió hibát javít és a játékélményen is sokat dob.

Végigvittem a Forsaken Gods Enhanced Editiont 😊
Nagyon jó volt. Sokat javítottak rajta az eredeti kiadáshoz képest. Komolyabb buggal nem találkoztam és igazán élvezhetõ a story.
Tudom ajánlani bátran, megér egy próbát. Inkább, mint még egyszer a Gothic storyt kezdeni elõrõl.

Ami nekem a legjobban tetszett (minimál spoiler): A Gothic 3-ban megismert területek az eltelt idõben változtak kicsit, fejlõdtek. Van ahol több épületet is felhúztak azóta. Nagyon élvezetes visszamenni a régi helyekre és megnézni mi lett velük.

Egyébkén itt csak Myrtanaban kalandozol.
#19609
Így kora reggel még nem volt kedvem értelmezni ezt a hosszú szöveget.

#19608
Egy tisztességes egykezessel (ami hosszabb mint egy konyhakés) bármilyen szörny kicsinálható úgy hogy meg sem tud ütni kivéve a sárkányokat és trollokat (legalábbis nekem azokat nem sikerült olyan hatékonyan, úgyhogy troll megüt sárkányokat meg lenyilaztam trükkösen mert amúgy oneshotoltak), hátrál üt hátrál üt. Ha egyszere többen vannak annak a ritmusára rá kell érezni de ha megvan sima ügy.

dave10000
#19607
Akkor inkább így, kösz még 1x <#wink>

dave10000
#19606
Kicsit visszább olvasva irományaidból végül is úgy döntöttem, hogy kétkezes lesz 3. szintig meg egy kezes 2. szintig. Köszönöm a segítséged <#worship>

Molnibalage
#19605
Én mindkettõt feltoltam III-ra. Az elejn tanuld meg az egykezeset III-ra és amint megy a kétkezes húzd fel. Amíg a kétkezes ninsc II. szinten, addig Normard ne erõltesd, mert ott teli van olyan szörnnyel ami ellen egykezessel kínszenvedés, kétkezessel gyerekjáték.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

dave10000
#19604
Hmm akkor szerinted ha 2 kezesre megyek(III szintig) és mellette még 1 kezes(nem tudom lehet e, hogy az is II esetleg III szintig) akkor viszonylag már el lehet éldegélni? Ja és még annyi, hogy gondolom az ember/ork páros ellen az egy kezes fegyver használat fõleg a sebessége miatt fontos, így az ellen mire csapna addigra én megint csapok. Ám így nem éri meg jobban csak az egyik ág kitanulása? (persze ha egyáltalán lehetne mind 2-t)

Molnibalage
#19603
Igen. Persze ez a mennyisétõl is függ. Ha sok kétkezes fegyveres ork van, akkor bizony õket le kell verni.

Íjászkodással ne fáradj, szarra sem jó szokás szerint. 600 dex táján lenne talán értelme...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

dave10000
#19602
"...szörnyek ellen a kétkezes harc az igazi." ezt úgy érted, hogy az ember/ork ellenfelek ellen a pajzs/kard kombináció használhatóbb?

Molnibalage
#19601
Egyértelmûen a kard és pajzs vagy a kétkezes harc, de inkább mindkettõ, mert szörnyek ellen a kétkezes harc az igazi.

Varázslóval a játék elehe nehéz, de a közepétõl nem vicccelek, csak kilikk, klikk, kilikk. Fagyaszt, tûzlabda, ennyi.

Valamilyen szinten ordító, hogy HÁROM Gothic rész alatt sem tudtak egy normális mágiarendszert kitalálni, de a harcrendszer is elképesztõen primitív. KB. 1 éve kifejtettem, hogy minimális munkával hogyan lehetne sokkal jobb...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

dave10000
#19600
Rendben akkor lehet kezdek még egy harcost 😛 Am. szerinted a 2 kezes harcmodor vagy az kard/pajzs a jobb? Elsõ végigjátszásomkor pajzs/kard kombinációt használtam (nem is volt gondom) csak hát szeretnék valami változatosságot is ne legyen minden ugyan az 😊

Molnibalage
#19599
Nekem nem jött be a kétfegyveres harc. A kétkezes fegyver alapkövetelmény egyes szörnyek ellen. Sõt, olyan fegyverek is vannak, amiket jól használva lényegében meg sem tudnak ütni...

http://www.mediafire.com/?79aaj7j7rd89s

Itt vannak videók arról, hogy easy + új MI-n milyen a harc.

A játék legerõsebb kétkezes fegyvere ingyenes, a sildeni ork õr fegyvere. Ne add vissza neki. Mondjuk asszem 410-es erõ kell hozzá és AB-n a 250 feletti erõ 2LP = 1 erõ.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

dave10000
#19598
Rendben kösz. Am most úgy tervezem, hogy 2 egykezes fegyverre megyek, korábban harcos voltam. Szerinted van esélye ilyen körülmények közt?

Molnibalage
#19597
Igen, lehet. MI-t is lehet. Az AB/nem AB amit indításkor ell kell dönteni.

Az easy azért kell, mert új MI mellett a nagy orkhordákat csak így lehet leverni, de így is +50 szinûtként és 100% harcosságra kell gyúrni.

(Varázslóval uncsi és gyak. két varázslatot kell tudni. Az alap tûz és jégvarázst. Ennyi....)

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

dave10000
#19596
Rendben, am még annyi kérdésem lenne, hogy játék közben lehet nehézséget állítani? Csak mert nem tudom, hogy könnyû és közepes közt mekkora a különbség. Könnyû fokozaton is van elég kihívás?

Molnibalage
#19595
Egyértelmûen. Már többször leítrtam és linkeltem, hogy milyen beállításon élvezhetõ a játék. A legideálisabb talán az új MI + easy + AB.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

dave10000
#19594
Üdv.

Most fogom másodszor elkezdeni a játékot és lenne 1 kérdésem. Elsõ végigjátszáskor ha jól emlékszem az "alternative balancing" opció ki volt kapcsolva. Nem is néztem úgy annyira utána mit is takarna ha be lenne nyomva. Ám most másodjára felkeltette a figyelmem és érdekelne a véleményetek, hogy szerintetek, hogy jobb a játék?

#19593
Pénzszûke további fél óra játék után megszûnni látszik.

#19592
Meg nem sokat jatszotttam vele, de egyelore penzszukeben vagyok, leverni szerintem egyedul levo humanoidot tovabbra is barkit le tudsz ha ugyes vagy de ez a harcrendszer hibaja bar meg senkinek nem mentem neki varosban arenas/questes embereken kivul.
Viszont jobban fut, valamivel szebb, es nincs 600 millio bug mar az elso faluban is.... Sot ami azt illeti eddig 2 bugot talaltam, egyik hogy nehol ha megfeleloen forgatod a kamerat atlatsz a talajon, a masik pedig a leulesnel neha megmaszik dolgokat NH. Mint emlitettem meg az elejen jarok, ki tudja mi lesz kesobb, de a kulonbseg az eredeti verziohoy kepest mar itt is nagyon erezheto.

Molnibalage
#19591
Most is fejezetkre bomlik? Azt is kijavították, hogy az elején ne legyél képes mindenkit leverni? Azt is, hogy ne találj milliós értékben tárgyakat az elején? Stb...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#19590
Én is a múlt héten találtam rá, ég és föld a különbség.

#19589
A Forsaken Gods teljesen játszható az Enhanced Editionban 😊
Még 2010 végén jött ki, nem is tudtam róla.
#19588
MInden város,falu,település el van látva teleportkõvel.Ládában vagy csak a kapuk közelében 1 kövön figyelnek.Találd meg ezeket és nemlesz több gondod.

#19587
Ez olyan mint egy büfébõl eljutni a szembe lévõ WC ig.

Molnibalage
#19586
Ha ez sem megy, akkor most hagyad abba, mert Nordmarban akkor üvölteni fogsz... Menki ki Aredából és tarts nyugatnak. Ennyi. A térképen jelölve van egy flottal a helye.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#19585
Valahol a neten nincs egy precíz, részletes térkép Ardeától Vörösdokkig? Egyszer jártam ott, de azóta se tudok visszatalálni, már olyan nekem, mint Hókuszpóknak Aprajafalva.<#boxer>
Botond
#19584
Én a gothic miatt kezdtem németül tanulni anno. Az elsõ rész sokáig csak németül volt elérhetõ. Még most is itt figyel a polcon a német dobozos verzió. 😊
Molnibalage
#19583
Most lebuktunk.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#19582
Ez az elõkészülete a harmadik világháborúnak <#mf1>

Molnibalage
#19581
Hát nem tudom. Szerbekkel, csehekkel, németekkel és lengyelekkel találkoztam eddig külföldön úgy, hogy ezek mind együtt voltak. Mindenki angolul beszélt és nem németül. Persze kis mintám van...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#19580
Viszont a G3 messze németföldön a lesikeresebb, mellette pedig kelet-közép-európai országokban, melyekben (nem magunkra gondolva), legalább annyian beszélnek németül, mint angolul. Angol anyanyelvû területen viszont szinte alig akadnak keményvonalas rajongóik. Szóval nem látom magától értetõdõnek, hogy a német rajongóknak angolul kellene ezt elkészíteni.
#19579
Legalább megtanulok németül :p

Molnibalage
#19578
Vagy viszonyításképpen. A Nehrimben közel sincs ennyi duma és szöveg. Az angol és német verzió között így is ~2-3 hónap volt. Akkor ennél hasonló tempót véve a fordítés cirka 1,5 év lenne.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#19577
És válaszoltam is. 1000 oldalt...? Ahhoz, hogy a fordítás élvezhetõ legyen érteni kell a szöveg mögöttes tartalmát, hogy egyes fogalmakat mindig ugyanúgy fordítsanak le és ne üssön el egymástól nagyon a szöveg attól függõen, hogy ki fordította.

Elhiszem, hogy vannak fordítózsenik, de egyszerre annak lenni, sok szabadiõvel és Gothic imádattal nos, meglehetõsen kis részhalmaz lehet ez...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#19576
"We are a german team. So it will be in german. But if anybody is going to translate it, we'd support him."

Szóval attól függ hogy lesz-e aki lefordítsa.

Molnibalage
#19575
Köszönjük szépen, ezt el lehet felejteni. Németül fogják megcsinálni. Én meg sajnos nem tudok, ahogy a világ nagyobbik része sem...

Kár. Elhiszem, hogy a sok duma sok munkával jár, de alapból angolul bölcsebb lett volna megcsinálni.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#19574
Köszi már megoldódott.
#19573
Sziasztok. Megtudná valaki mondani, hogy ha van egy angol nyelvû játékom hogyan tudnám a hangot németre állítani? Letöltöttem a német hangot hozzá, de ha elindítom a játékot nincsen beszédhang. Köszi elõre is.
Molnibalage
#19572

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#19571
Meddig olvassak vissza? Én amúgy laptopon játszom. És az a bajom, hogy így teljes képernyõn lassú egy picit.
Molnibalage
#19570
Az nem tudom, hogy hol lehet, de a javasolt nehézség és MI beállításokért olvass vissza, ajánlott.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#19569
Szevasztok!

Én most kezdtem vele játszani. Azt kérdezném, be lehet-e valahol állítani, hogy a játék ne teljes képernyõn menjen?
Molnibalage
#19568
Nagyon jól hangzik, csak ne sikkadjon el, mint az többi n+1 Gothic 2 MOD. Videón sokat láttam, de letölthetõen és használhatóan lényegében egyet sem.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#19567
Molnibalage
#19566
Hol van ez a honlap?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#19565
rotator
#19564
Jaja, a simához készül. Jelenleg nem követem a változásokat, mert úgyis folyamatosan variálnak, kalózokra nem is emlékeztem. 😊
A Risen 2 még majdnem 1 év, hát illene addig kijönnie.