Mi az élet értelme
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"Másrészrõl, ha Isten mégis mindentudó lenne, akkor nem rendelkezhetne szabad akarattal, és nem lenne más, mint egy automata. Hogy ezt mire alapozom? Lássuk!
Isten mindent tud. Mindent. A múltról, a jelenrõl és a jövõrõl is. Az õ esetében nem alkalmazható az a kibúvó, amivel a hamis próféciáikkal szembesített jósok hozakodnak elõ, hogy tudniiliik õk csak "potenciális jövõket" látnak, amik mind lehetségesek, és ezáltal elkerülhetõk. Isten ugyanis (ha mindentudó), azt is tudja, hogy a "potenciális jövõk" közül melyik valósul meg, vagyis õ az "igazi" jövõt is ismeri.
Már születése pillanatában (ha ugyan volt neki) tisztában volt valamennyi cselekedetével, valamennyi teremtménye valamennyi tettével, és ezek valamennyi következményével. Ez annyit tesz, hogy minden, ami történik, már õsidõk óta ismeretes valaki elõtt, tehát semmilyen módon nem módosítható. Íme, egy mindentudó, örökéletû lény, aki soha semmit nem változtathat meg a világban kedve szerint, hanem valamiféle forgatókönyvet követve lép vagy marad tétlen, nem hozhat új döntéseket és nem gondolhatja meg magát. Megfigyelõként vesz részt egy olyan történetben, amelynek ráadásul az elejétõl fogva minden részletét ismeri.
Az emberek nem tudják, hogy mit fognak csinálni holnap, ezért hozhatnak döntéseket. Isten azonban már sokmillió éve tudja, hogy mit tesz holnap, mást nem is tehet, mert az azt jelentené, hogy tévedett, vagyis nem mindentudó.
Még egyszerûbben: tegyük fel, hogy van egy város, a neve Gomorra. Isten vagy eltörli a föld színérõl, vagy nem. Õ már tudja, hogy igen, de Lót igyekszik meggyõzni arról, hogy mégse tegye. Lehetséges ez egyáltalán?"
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Mustasd meg, bizonyítsd, és elfogadom, vagy megtagadom!
Addig.. nem tudom, hogy létezik, nem tudom se megtagadni, sem elfogadni, számomra nem bizonyított.
Ha bennünk van, akkor egyre jobban érzem, hogy Isten egy hamburgeres melegszendvics sonkás szalámival, és sok sajttal a tetején.
Zsolo: "Isten nem bennünk van. Mi magunk vagyunk Isten 😊"
-Értem mire célzol... mert eltelt 2 óra, a szendvics felszívódott, bekerült a véráramomba. Most már én vagyok Isten.
-Hát bens.. én behódoltam. 😄 ; de hogy e-logika szerint hogy lehetünk Isten részei... hmm :ASD Úgy gondolod, mindenki szereti a hamburgeres melegszendvicset?
#1156 Szerinted mennyire mûködik bennem Isten, ha egy intuitív sugallatra elforgattam a monitort 90 fokkal, és 8D jött ki 8d helyett? Ezt logikával nem lehet magyarázni, sõt szerintem nem is kell.
Kérdés: Hívõk miért használnak logikát, és testhez tartozó dolgokat? :-)
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
"Te azt hiszed én tanulatlan vagyok? Tévedsz. Nem doktoráltam belõle az igaz, de majdnem."
-Hmmm... fitogtatunk? 😄
#1071
"A tudomány viszont ma paradigmaváltás elõtt áll ezen a téren."
-Nocsak? Mit tudsz, amit mi nem? :-) Kérlek ne titkold! Lehet, már meg is történt a paradigmaváltás.
Olyan érzésem van, jön a III. VH, nem tudom mikor, de lesz. Gyorsan fusson mindenki a boltba konzerveket vásárolni!
"Te viszont valószínûleg képzetlen és tájékozatlan vagy ahhoz, hogy ezt figyelemmel tudd követni és lásdd hol merre tart az érdemi változás..."
-Te annyira tájékozott vagy, hogy nem csak az érdemi változást látod, hanem már magát a végeredményt is. Különben egy érdemi érvelés volt. Ettõl a fölényeskedéstõl biztosan elõrébb mozdul Aquir világképe.
Ami pedig a jézusát illeti, talán inkább tanulj egy kis helyesírást, mielõtt más helyesírását kifogásolod.
#1079
"Ha tudnád hány éves vagyok, nem így beszélnél. Szerencsére nem tudod..."
-Hmmm... fitogtatunk? Ha ezt még párszor elmondod, olyan bölcsnek fogsz tûnni, hogy kétségbe vonhatjuk, hogy egyszer értelmes eszmecserét folytathatunk az élet nagy kérdéseirõl, ugyanis életed végéig fölényben(fölényes)) leszel.
#1080
"Talán az Intelligens Tervezõ elmélete kerül terítékre. Ebben az USA duplavébúsgyurkával az élen nagyon aktív. Már ha figyeled a híreket..."
-Belegondoltál, hogy ez hogy változtatná a megismerést?
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Zuhogó hó Eltűnik a tengerben. Micsoda csend!
És azért nem tudjuk bebizonyítani, mert nem tudunk mindent megmagyarázni a világon. Ha pedig meg tudnánk, akkor már mi is istenek lennénk.
Én azt mondanám rá, hogy legalább annyira él mint a többi élõlény csak neki más közegre van szüksége, valamilyen más élõlényre.
Zuhogó hó Eltűnik a tengerben. Micsoda csend!
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
leginkább ezek 😊
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
Zuhogó hó Eltűnik a tengerben. Micsoda csend!
A számítógépvírus is tud szaporodni, mégis bajos lenne élõlénynek hívni. 😊
Ha már említettem az organizmust, annak mik a kitételei?
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
komolyra fordítva: én úgy tudom, hogy mivel mutatnak életjelenséget (szaporodás), ezért az élõlények közé sorolhatjuk õket.
Zuhogó hó Eltűnik a tengerben. Micsoda csend!
#1166 😊
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
Zuhogó hó Eltűnik a tengerben. Micsoda csend!
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
és erre van bizonyíték? 😊
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
Az utolsó mondattal egyetértek.
Énsem tartom ogikusnak Isten létezését. Én úgy gondolom, hogy nem ismerjük a világ kialakulását vagy keletkezését! Vagy pontosítok, még nem egészen. De az embereknek könnyebb egy egyszerûbb így megmagyarázni, vagy elképzelni a világot. Vagyis olyanok vagyunk mint az õsemberek, mindent amit nem ismerünk, azt Isten teremette...
Szerintem Isten, vagy Isten léte az egy magyarázat a világ dolgaira melyet az õsember talált ki és mi folyamatosan örökítjük tovább, mint egy mesét. Vagyis szerintem Isten az egy hagyomány, kulturális örökség, mely esetleg csak azért van mert elõdeinktõl tanultuk meg, és mert minden számunkra ismeretlen dolgot, furcsaságot meg tud magyarázni, minden olyan dolgot mely az ember számára fontos (pl élet, halál, élet értelme stb.), valaint segit fentartani a rendet, hogy ne legyen anarchia...
De Isten létezését nem lehet cáfolni, ez csak abban az esetben lenne lehetséges, amikor az ember már mindeg dologra tudja a választ, de ez még messze van, sõt végtelenül messze, mert még baromi sok dolgot kell felfedeznünk és megmagyaráznunk...
Szerintem a legtöbb, ha nem minden, emberi cselekvésnek az értelme csak azután derül ki, hogy már elvégeztük. Vagyis csak az élet után tudjuk meg volt-e értelme...
<#wave>#wave><#wave>#wave><#wave>#wave>
meg kell találni a harmóniát a test és a lélek közt. ez így van. sajna az emberek az utóbbit igencsak hanyagolják : (
lényeg: tedd azt, amitõl jól érzed magad : )
Zuhogó hó Eltűnik a tengerben. Micsoda csend!
áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))
áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))
megértelek, hogy nem akarsz vitakozni, és tiszteletben is tartom. És köszönöm, hogy válaszoltál. Vita nélkül egy gondolatot fûznék a te gondolatmenetedhez: szerintem nem kell elfelejteni az anyagi testemet, esetleg csak imádkozás/meditáció (hívjuk bárhogy) alatt, sõt, meg kell neki adni mindent ahhoz, hogy harmónikus személyiséggé váljunk. Tudod, ép testben ép lélek - boldog testben boldog lélek 😊) (utóbbi tõlem)
Zuhogó hó Eltűnik a tengerben. Micsoda csend!
egyébként: Isten nem akarja, hogy behódoljanak neki, de az igaz, h nem igazságos. sokkal jobban szeret, mint ahogy megérdemelnénk.
Zuhogó hó Eltűnik a tengerben. Micsoda csend!
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
és ezzel meg van magyarázva. de ugyebár a világûr és az anyagok nem lehettek mindig .ehh. csak egy anyagtalan elme, ami vhonnan anyagot "kreált" holott ez messze nem logikus és lehetetlen is. semibõl anyag tényéleg nem keletkezik. az a semmi hiába okos, láng elme esetleg isten 😛
tehát ha ilyen egyszerûen azt mondod egy olyan léynre amit soha nem láttál és soha nem érzékeltél : hogy midnig is is volt . kész. slussz. akkor nem értem mért nem lehet ugyanezt rámondani a világürre amit látunk és érzunk is.
"és az anyag nem lelki." 1. nem a lelkünkel értünk meg dolgokat. az csak a látókörünket szabályozza kicsit, meg azt határozza meg az elme merre keresen kutasson. 2. én anyag vagyok. egy istentelen ateista anyag. és még is tudok szeretni szívbõl és teljes odaadással. ha isten van. akkor minden mg van benne. csak a szeretet nem. (<---ezt nem kívánom ecsetelni. persze ha igényli vki röviden leírom)
"ha elhiszed, hogy az egyenes végtelen - márpedig az - elhiheted, hogy Isten is létezik, Õ teremtette a világot, és örökké létezett. léte: végtelen."
ha elhiszed, hogy az egyenes végtelen-márpedig az-elhiheted ,hogy az univerzum örökké létezett. léte: végtelen.
pont ugyanazon a gondolatmeneten végig vezetve, s mégis egy ésszerûbb , s univerzális. de az igaz ré ,hogy nem ember barátabb.
vhol írtad ,hogy az egonk miat nem fogadjuk el isten létezésést.
ed akkor most felteszem akérédst: te mért nem mersz eljácadozni azzal a gondolatal ,hogy milenne ha nem lenne isten?
ne is válaszolj, tudom a választ 😊 de sztem egsy néhányszor merj kiugrani az idealizmus rózsaszin burkábol. ahogy mondani szoktam.
"de mindenki a boldogságot keresi. csak legtöbben nem tudják, hogy hol kéne keresni. "
szal aki nem olyan beállítottságú, az már alapból nem lehet boldog, mert õ felségének nem teccik ,hogy vannak akik nem hódolnak be neki, és nem térdelnek elõtte dícsérve hatalmasságát. isten meginnt bebizonxyította mennyire igazségos.
"el kell felejtened az anyagi énedet (test és az ehez kapcsolódó dolgok)"
na végre vki kimondta. a test s az ehez tatozo dolgok? a lelked, az elméd, a világnézeted, a saját erkölcsi szabályaid, magyarul : te.
és vezsísd el mind egy olyan lény kedvéért ami nem is biztos hogy létezik.
"szóval nem kell ellenvéleményt írni senkinek"
ja bocs 😄D de már leírtam mindegy 😊
áááá na látom nevet már nem tok változtatni. de mindegy akkor nem számít :) csak idgesítő ,hogy mindeki homokos fiúnak néz. tehát a tisztán látás végett: lány vok :)) bezony .na :))
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
ki rakta oda a porfelhõt? a legelemibb részecskéket? a semmibõl nem lesz valami. ezzel asszem egyetért mindenki. ki teremtette, ha nem Isten?
mielõtt megkérdeznéd: Isten hogyan keletkezett? - Isten örökké élt. soha nem született. soha nem hal meg. örök. nem érted igaz?
matek: az egyenes végtelen. a számok végtelenek. a körvonal végtelen. fel tudod fogni? nem. azért nem, mert a mi agyunk anyagból van. és az anyag nem lelki. Isten viszont az. és itt jön képbe a hit. elhiszed? van hited Istenben?
ha elhiszed, hogy az egyenes végtelen - márpedig az - elhiheted, hogy Isten is létezik, Õ teremtette a világot, és örökké létezett. léte: végtelen.
az élet értelme pedig az, hogy megtaláld a kapcsolatod Istennel. ezt egy kissé direkt módon fogalmaztam, de mindenki a boldogságot keresi. csak legtöbben nem tudják, hogy hol kéne keresni.
ahoz, hogy megtaláld a kapcsolatot Istennel, el kell felejtened az anyagi énedet (test és az ehez kapcsolódó dolgok). a lelkedet próbáld felébreszteni, és azzal próbáld szemlélni a világot. ez a kezdet. nem könnyû, de ha keresel olyan embereket, akik tudnak segíteni ebben, akkor valszeg gyorsabban haladsz majd.
mint mondtam, nem szeretek prédikálni, szóval nem kell ellenvéleményt írni senkinek. nem szeretek errõl beszélgetni, mert mindenki vitatkozni akar a ténnyel kapcsolatban. ha akarod elhiszed, ha nem, az se baj. "én csak az ajtót tudom megmutatni, Neked kell belépned rajta".
Zuhogó hó Eltűnik a tengerben. Micsoda csend!
sztem a lényeg, hogy képes legyél tanulni másoktól, valamilyen szinten. ha erre képes vagy, akkor tágul a látóköröd a világról, és elõbbre jutsz.
ha kíváncsi vagy Isten létének bizonyítására, leírhatom, csak nem akarok prédikálni. nem az én stílusom.
Zuhogó hó Eltűnik a tengerben. Micsoda csend!
Amúyg 1142-vel egyetértek.
Persze így felvetõdik a kérdés, hogy valaójában mindenki él-e akit, vagy amit mi annak gondolunk. Vagy hogy mi is az az élet. pl él e a vírus? Vagy igazi élet-e a baci élete? stb.
Lehet, hogy mást mond a fizikus, és mást a biológus és az egyszeri ember, de mirõl is mond mást, hát az életrõl? De biztos hogy már-e a biológus és filozófus élete, biztos, hogy õ magának is mást akar. Vagyis nem akar-e boldog lenni a biológus is, és nem akar-e mindent megadni a gyermekének a filózus, vagy bele akar-e kerülni az örök körforgásba az ecceri ember...?
Tehát attól, hogy mást mondn az életrõl a biológus, vagy a filozófus vagy az ecceri meber, attól még magának akarhatja ugyanazt. Vagyis az élet értelme lehet mindenkinek ugyanaz, de nem ismerjük, vagy csak a saját szemszögünkbõl, és ezért fejezzük ki másképp magunk...
<#wave>#wave>