Mi az élet értelme
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Az meg, hogy "De valójában a pohár nem létezõ" pont az ellenkezõje a valóságnak. Mert lehet, hogy Te valamirõl nem tudsz, ezért számodra az nem létezik, és lehet soha nem is fogsz tudomást szerezni róla, de attól az a valami igenis létezik, vannak tulajdonságai, stb...
Persze ha Te sajátságosan értelmezed a létezõ fogalmát, akkor az más dolog.
sose nyomd fullba a kretént
Sem felfogott, sem fel-nem fogott dolognak nincsen önlényege, csupán saját kozmoszunkban vett értelme van. A dolgok számunkra nem léteznek addig, amíg fel nem fogjuk, ezáltal tulajdonságokkal fel nem ruházzuk õket. És a delfinek sem teszik ezt másképp. Számodra, és a delfin számára is csak az létezik, amit magatoknak felfogtok. Azért, mert minden dolog csak az egyén számára létezik.
Gondolj bele, hogy mi határozza meg, hogy a pohár létezik-e?
Van valaki, aki még nem látott poharat, és van egy másik ember, aki már látott, és értelemmel ruházta fel. Akkor lenne lehetséges az, hogy a pohárnak van valódi értelme és funkciója, hogyha az is, aki elõször lát életében poharat, és az is, aki ivásra használja a poharat, ugyanúgy definiálná, és ugyanazt az értelmet adná neki. Valamint, ha a világon létezõ élõlények mind ugyanolyan módon fognák fel a poharat. Tehát honnan veszed, hogy a pohár a te kozmoszodban létrehozott definíciók alapján létezik, és nem egy olyan emberé alapján, aki egészen másként fogja fel? Mivel minden fogalmat az egyén ruház fel jelentéssel tapasztalati úton, így a fogalmaknak nincs valódi jelentése, csak az egyén által létrehozott jelentése.
Számodra pl. nem létezik a pohár, mert még nem találkoztál vele. Pista bácsi már találkozott vele, és tulajdonságokkal ruházta fel. Az õ kozmoszában már létezik a pohár. De valójában a pohár nemlétezõ. Mert hogyan is létezhetne az abszolút valóságban egy olyan dolog, amely nem rendelkezik önlényeggel, csupán az érzékelés által létrehozott jellemzõkkel?
miért nem olvasol, vagy tudakozódsz ha érdekel a téma? ilyen zagyvaságokat én is találtam ki amíg fingom nem volt a dologról, tehát ez természetes, de ha elfogadsz egy jótanácsot, higgy inkább az olyan embereknek akik komolyan foglalkoznak is a spiritualitással.
hát persze, amit az agy nem tud felfogni az nem létezik... ekkora mondást ritkán hallok! tudod te h pl a delfinek sokkal több mindent fel tudnak fogni mint mi? akkor most ami a delfinnek létezik, az valójában nem, mert mi nem tudjuk felfogni... tehát nem létezik atomsugárzás sem, mert nem érzékeled. valamibe mégis belehaltak csernobilban.
ne haragudj, de ez túl van a szûklátókörûség fogalmán. ha tudnád hogy mik léteznek a világon, amiket nem érzékelhetsz, enyhén szólva meglepõdnél.
Zuhogó hó Eltûnik a tengerben. Micsoda csend!
Én ezzel nem értek egyet. Meg is magyarázom. Vegyük a példát az állat világból. Vannak állatok, amelyek nem hallanak, vagy nem látnak. Ha jól értem a logikádat akkor ezek a dolgok nem is léteznek. MOst világos, hogy az emberi faj már hall és lát, de sztem ez nem jelenti azt, hogy ne léteznének olyan dolgok, amelyeket nem tud az ember érzékelni.
Azok, akiknek igazuk van?
Hogy ki számára mit jelent a korlátoltság, az teljesen relatív. Így nem létezhet senkinek egy valós "korlátoltsági tényezõje".
Igen, szerintem amit az emberi agy és érzékek nem tudnak felfogni, az nem is létezik.
Mert ki az, aki felfogja a dolgokat, amire aztán rámondjuk, hogy létezik? Az ember. Az ember az, aki dolgokat, fogalmakat feldolgoz, és saját tapasztalati valóságába beilleszti azt, az ember az, aki érzékelés útján dolgokat tulajdonságokkal ruház fel.
Van hát tulajdonsága annak, amit mi nem tudunk felfogni, és ezáltal nem tudjuk tulajdonságokkal felruházni?
Nem létezhet az, aminek nincsen tulajdonsága.
És aztán mi történik, amint felfogtuk...
Felruháztuk tulajdonságokkal.
Valós tulajdonságok ezek?
A tapasztalati világunkba való beillesztésbõl következõ üres jellemzõk azok, amelyek által nemlétezõ dolgokból számunkra létezõnek vélt, tulajdonságokkal rendelkezõ dolgokat hozunk létre.
De ha egy dolgot már felfogtunk, valójában létezik-e az a dolog?
Hogyan is létezhetne, ha nem rendelkezik saját önlényeggel, csupán azokkal a saját empirikus világunkon alapuló jellemzõkkel, amelyekkel mi ruháztuk föl?
Az önlényeg pedig nélkülözhetetlen a dolgok valódi értelmének megmagyarázásához.
Önlényege pedig ennek megfelelõen semminek nincsen.
Akkor tehát mi az ami nélkülözhetetlen a dolgok valódi értelmének megmagyarázásához?
Semmi. Ebbõl pedig két dolog következhet: 1. nincs kritérium ami alapján egy dolgot meg lehetne magyarázni. Így tehát mindent mindennel lehetne magyarázni, vagyis a tej fehér, mert nagymamám kiment az utcára. Ez pedig elfogadhatatlan. Így tehát marad a második lehetõség: a dolgoknak nincsen valódi értelme.
szerinted tehát amit az emberi agy és érzékek nem tudnak felfogni, az nem is létezik. ezt meg korlátoltságnak hívják...
Zuhogó hó Eltûnik a tengerben. Micsoda csend!
mert ha igen, akkor nincs több kérdésem...tudod ez a nihil.
hmm...nincs örökkévalóság? nézzünk csak egy egyszerû matematikai fogalmat: milyen az egyenes hossza?
Zuhogó hó Eltûnik a tengerben. Micsoda csend!
-tehát az állandó rész nem-létének belátása lenne a cél. Nincs valami állandó, amihez képest a dolgok mozognak, mert ami állandónak van véve saját maga is pillanatról pillanatra változik.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
ezt hogy valamibõl nem lesz valami, ezt átgondoltad rendesen?
az öröklétrõl hallottál már?
Zuhogó hó Eltûnik a tengerben. Micsoda csend!
Nincs keletkezés.
Zuhogó hó Eltûnik a tengerben. Micsoda csend!
Pontosan így van. Ezért írtam, hogy a karma nem valamiféle bûntetõ-jutalmazó mechanizmus, hanem az okság törvénye, ahogy a tettek következménnyel járnak.
Mi nem világos?
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
és rossznak vélt?
sztem még tisztázodni kell benned egy csomó dolognak....
kiváncsian várjuk
A legmerészebb álmok mindig a lehetetlent valósítják meg.
tehát a karma az illetõ karakterének függvényében aktivizálodik. A létezõk a felébredettség a tudatosság arányában egyre intenzivebben a harmoniára törekszenek a karma az universális büntetõeszköz ennek a harmoniának az áthágása megszegése miatt ....."
- hizi
"A karma mint "büntetõeszköz" - téves értelmezés. Mértékletesség és mohóság, egyensúly és zûrzavar - ugyanúgy a világ. Ha valaki elérte a harmóniát, az nem különb tévképzet, mint egy kiegyensúlyozatlan élet. Mindkettõnek megvannak a maga következményei.
A hasfájás jobb, mint egy nyugodt gyomor, szembeszökõbb a szenvedésteli lét. De van, aki ezt sem érti. Hát hogy érthetnék a kényelem poklát?
Személyiségek és karmák közti különbség annyi, hogy eltérõ oksági láncolatokról van szó. Személyiség és karma nem egymáson uralkodik, akár így, akár úgy. Ehhez valamelyiknek külön kéne állnia a másiktól. Mert nincs valami az okság rendszerén kívül, így azt nem uralhatja semmi és senki, mivel a rendszer része. Ha mégis van valami kívül, hogyan tudná uralni, mi volna a kapcsolat?"
-Astus
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Õk azt mondják, hogy a lélek illúzióját a ragaszkodás tartja fönt. Amég azonosulsz halmazokkal, addig az énlélek is megjelenik. A dolgok folyamatosan változnak, és nincs egy biztos pont, tehát a világ állandótlan. Mi pedig nagyon nem szeretnénk, ha így lenne, ezért azonosulunk gondolatokkal, testtel, érzetekkel (halmazok). Ezek nélkül nincsen "én", de nincs is bennük. Így áll össze a lélek. Csakhogy a halmazok is változnak, ezért a lét szenvedés. Pedig nincs, ki birtokolja a halmazokat.
Ha valaki látja a lét és nem-lét nem-kielégítõ voltát, ahogy ragaszkodása tárgyát megszerezve és megtartva bolgod lesz, elvesztve azt boldogtalanná válik az már megértett valamit ebbõl, tudja, hogy a szenvedés oka a ragaszkodás. Ezen túllépve megszûntetve a ragaszkodást rájöhet minden dolog ürességére. Az üresség nem a halmazokon keresztül meglátható valami, mert a halmazok mindegyike üres, ezek nem rendelkeznek önlényeggel, függésben léteznek.
A halmazok az énképbõl fakadnak, de belátva, hogy a halmazok valótlanok, az én képe is eltûnik.
Ahogy az egyik fórumozótárs mondta: szenvedés egy boldog, kiegyensúlyozott személyiségnél nem annyira szembetûnõ, mint egy kiegyensúlyozatlannál, bár van, aki így sem ismeri föl a szenvedés okát, akkor hogyan ismerhetné a kényelem poklát?
Ezzel utalt arra, hogy bár valóban boldogságra, harmóniára, egy biztos helyre törekszünk ami fenntartható, de mivel minden dolog mulandó, ezek sem tartanak örökké, legkésõbb halálunkkor elveszítjük ezt a biztos helyet is. Legtöbben szerintem ilyenkor ismerik föl a szenvedést, és annak okát.
A karma addig látszik személyesnek, tehát jó és rosszra elkülöníthetõnek, amég énképzet van, tehát nem egy büntetõ/jutalmazó mechanizmus, sokkal inkább egy átláthatatlan folyam lásd: pillangó effektus (nem a filmre gondoltam). Ki tudja, hogy egy jónak vélt cselekedet hány ezer embert öl meg.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Zuhogó hó Eltûnik a tengerben. Micsoda csend!
de ha belegondolsz, mi volt születés elõtt. semmi? mégis megszülettél...
Zuhogó hó Eltûnik a tengerben. Micsoda csend!
A jó kislány már nyolckor ágyban van... hogy tízre hazaérjen.
Minden azon múlok hogy gondolkodsz az általad megélt dolgokról.
És még csak körülbelül sem lehet megmondani hogy mi a jó és mi a rossz, mert ezek a dolgok teljesen az egyén szemléletétõl függnek. De ha arra gondolsz hogy van a társadalom által konvencionálisan vett jó és rossz, az tényleg létezik, de nem vonatkoztatható az abszolút valóságbeli milyenségére, mert olyan nem létezik. Miért? Mert csak az emberi agy gondolkodik végletekben, az emberi gondolkodás hozza létre a végleteket. Amit az emberi gondolkodás hoz létre, az nem létezik.
Egyébként meg valóban a lélek eredendõen tiszta (ezért is emeltem ki az elõbb, mert nem (feltétlenül) a jó a lényeg)
Jó és rossz valóban relatív, de azért kb. meg tudod mondani mi jó és mi rossz, ráadásul mindezt úgy, hogy még személyedre sem vonatkoztattál...
Lásd: karmatörvények, vagy akár a Biblia...
Szóval te akkor úgy gondolod, hogyha én jólelkû vagyok alapból, bármi történjen is velem, és bármilyen körülmények között növök fel, nem válhat belõlem bûnözõ?
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
"A halmazok nem az én, s nincsenek is benne.
Az én nincs benne azokban, de nélkülük sincs.
A halmazok és az én nem keverednek, mint tûz és tüzelõ,
Így hát az én hogyan is létezhet?"
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Lehetnek tulajdonságai egy olyan dolognak amit nem észlelünk, ezért nem tudunk megkülönböztetésen alapuló jelzõkkel és kategorizálásból adódó tulajdonságokkal felruházni?
Szerintem....a világegyetem végtelen, már ha tényleg nem valami matrixban vagyunk...szóval a véleményem szerint akármelyik bolygón ujjászülethetünk majd, nem csak a Földön.
- Argentinean Football Maniac - Asociación del Fútbol Argentino www.afa.org.ar
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Bizony ám, gyorsan elszáll az élet.
Ezt érdemes meghallgatni, illetve megnézni a klippjét: Good Charlotte The Cronicles Of Life And Death
-minden benne van.
50 évesen azt veszed észre, hogy mindegy
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Persze vannak kiváltságosok. PL. gazdagok, híres sportolók, tudósok, de azok is ugyanúgy végzik mint a többi ember.
Az élet marha rövid sajnos. Faterommal beszéltünk éppen erröl a múltkor, azt mondja hihetetlen hogy már 50 éves
Szóval a kérdés inkább az, hogy mit csinálsz abban a 60-80 évben amit életnek hívunk, mert bizony nagyon rövid. Arról nem is beszélve hogy az a 60-80 év leszükül. hiszen mondjuk olyan 12 éves korunkig illetve 60 felett már nem igazán lehet igazi életröl beszélni.
De ha már itt tartunk, ki szerint mi van a halál után? Vagy ez talán megérne egy külön topicot? <#heureka>#heureka>
- Argentinean Football Maniac - Asociación del Fútbol Argentino www.afa.org.ar
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.