Magyar válogatott

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#8737
Mit tesz a foci:

Azt mondta évekkel ezelôtt egy székelyföldi edzô - akinek olimpiai bajnok tanítványa is van! - , hogy ô sosem politizál, nála mindegy, hogy valaki magyar, román vagy más nemzetiségû ... stb., stb., stb., ami még az ilyen gondolatok mögé kívánkozik és elfér. Az edzô, persze, nem ismerte el nyíltan, hogy bizony politizált: a lehetô leghaladóbb szellemû politikát gyakorolta. Elméletben és gyakorlatban is, hiszen magyar létére szuperbajnok neveltje román fiú... Emlékszünk az 1990-es évek elôtti idôszakra: az etnikai viszály tiltott volt (nem mint ma!), színpadokon, szószékeknél vagy netán sajtóban akkor nem háborúzott a romániai román a romániai magyarral. Szekus ügy, központi bizottsági ügy lett volna belôle! Mert nagy volt a színlelés. A bukaresti román hatalom magyarellenessége a magyarországi magyarok ellen fogalmazódott meg nyilvánosan, még pártkongresszusokon, plenáris üléseken is. Közben az erdélyi magyarságot nagy-nagy csendben, fokozatosan módszeresen igyekeztek elnyomni, elnemzetteleníteni. Emlékszünk, hogy az akkori önbizalmunkért, az erdélyi magyar becsületért mennyit tett Bölöni László, Szabó Kati és sok-sok más magyar sportoló. A románság rajtuk keresztül valamelyest rokonszenvesebb, toleránsabb volt a magyarság egésze ellen...

Forduljunk 180 fokot vagy ki tudja mennyit, s ugorjunk át Budapestre, ahonnan nemrég kaptuk a hírt: a román nemzetiségû Vasile Miriutã a magyar labdarúgó válogatott tagja lett, számítanak rá a jövô évi vb-selejtezôkön is. A Vasile már gyakran Laci, a román focistát rendkívüli rokonszenv övezi Magyarországon. Felsôbányán élô édesanyja nyilatkozta a ProSportnak, hogy régebb nem szerette a magyarokat, de amióta látogatja a Magyarországon (jelenleg Németországban) élô fiát, teljesen megváltozott a véleménye. Szeretik a fiát a magyarok, mondja, s amikor ott volt, vele is nagyon kedvesek voltak, nagy tisztelettel vették körül a családot... Hát ezt teszi a foci. Vajon még hány Bölöni, hány Szabó Kati, hány Miriutã kellene ahhoz, hogy még több román és még több magyar szemléletét megváltoztassa? Nem politizálunk, ugye, mondta egy híres székelyföldi magyar edzô, aki olyan viszonyban volt olimpiai bajnok román tanítványával, mint saját fiával. Nem politizálunk? Dehogyisnem politizálunk! Az említett edzô és tanítványa viszonya, valamint a Bölöni romániai és a Miriutã magyarországi fogadtatása a legáldásosabb politika!
(Székelyhírmondó)

December 5. elõtt:

Bölöni László, a román válogatott és a Steaua Bucuresti egykori labdarúgója, Románia ex-szövetségi kapitánya, a francia Rennes jelenlegi edzõje: „Ez a téma sokkal súlyosabb annál, mint hogy arról beszéljünk, milyen hatással lesz a magyar labdarúgásra a szavazás végeredménye, és mit nyer az igennel. Én mondom ezt, aki pedig egész életemben a sportból és a sportért éltem. Fõleg emberségben, tekintélyben gazdagodna Magyarország. Valahol viszont sértõ nekünk, hogy mások szavazataitól függ, visszakaptuk-e azt, amitõl valaha megfosztottak bennünket. A nagyapáink az elsõ, az apáink a második világháborúban harcoltak a magyar oldalon, de mindig visszamentek utána Erdélybe, pedig folyamatosan hátrányát érezték a származásuknak. Ha lépni akartak, állandóan kihúzták a lábuk alól a talajt, ha most fentrõl lenéznek, borzasztóan igazságtalannak érzik majd, ha a magyar állampolgárságot megtagadják tõlünk. Könyökkoromban bozgornak, vagyis hazátlannak csúfoltak a román gyerekek, ha összevesztem velük. Ez volt a legnagyobb sértés a számomra, és ha nemmel szavaz Magyarország, ezt szentesíti majd. A kutyák is rajtunk röhögnek majd, hogy kivertek minket a saját házunkból. Morális szükségünk, hogy újra magyar állampolgárrá váljunk. Így érezni fogjuk, hogy valaki mellettünk áll.”

(Képest Sport, 2004. november 30.)


(Amúgy meg záporozzanak csak a linkek, ahol Bölöni románnak vallaná magát. Egyébként meg egyáltalán nem lenne baj ha román lenne a szövetségi kapitány (- pontosabban ha román is, nem románsága legyen a kizáró tényezõ, hanem inkább valaki tehetségtelensége és hozzánemértése, lényeg, hogy csak csinálja jól a feladatát.)

#8736
nem az érdekel, hogy hunbasser szerint minek valja magát! az érdekel, hogy saját maga szerint minek valja magát! kérek egy idézést Bölönitõl, hogy õ saját bevallása szerint inkább román mint magyar, és abban a pillanatban elnézést kérek mindenkitõl!

www.smart-bus.hu

#8735
,,engedjük meg neki, hogy õ döntse el"

#8734

|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack

#8734
Önmagában a név mit ér? Sarkozy magyar? Nem.

Ha hunbasser szerint Bölöni románnak vallj magát, ez esetben miért sértenénk meg azzal, hogy román? Csak õ tudja, nem mi innen

|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack

vmvr
#8733
#8730

ebben benne van a lényeg. és köszönöm szépen, de nem vagyok hülye😊

\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix

#8732
látom fogalmad nincs, hogy mirõl beszélek... olvasd még el egy párszor...

www.smart-bus.hu

#8731
"Kár vitatkozni. Mindenki az aminek vallja magát." Ez a lényeg! 😊 Csak arra rágtam be, hogy simán románozzák... engedjük meg neki, hogy õ döntse el, hogy hova húz a szíve és ne mi ítéljük meg egy ahhoz képest nyugis világból, hogy mit miért tett, és, hogy õ ezért tulajdonképpen ki is! 😊

www.smart-bus.hu

#8730
kommunistázni miért most kell?
Azt értsd már meg, hogy NEM MINDENKI tekinti magyarnak magát magyar név miatt Erdélyben, többség igen, de nem mind. És nem kéne rájuk tukmálni sokszor magyar hatalmi harcok miatt.

|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack

bmffm856
#8729
ezzel a névvel aztán igazán echte román... mégcsak el sem románosodott a neve... Bölöni László ez aztán a román név... bocs de hülye vagy.

FORZA ITALIA! I CAMPIONI DEL MONDO SIAMO NOI!

#8728
"Az a 90 éves Kovács Jolinéni aki a büdös életében ki nem mozdult a felvidéki falujából, mégis 4 különbözõ állampolgársága volt, akkor õ mi?"

Ez érettségi töri tétel volt 😊

Kár vitatkozni. Mindenki az aminek vallja magát. Ha Bölöni azt mondta magáról, hogy román (én ezt nem tudtam), akkor az és ez mindenkire igaz.
Pl: A magyar ifjúsági válogatottban játszó ukrán gyerek (Koman Vladimir).

A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

#8727
Az a 90 éves Kovács Jolinéni aki a büdös életében ki nem mozdult a felvidéki falujából, mégis 4 különbözõ állampolgársága volt, akkor õ mi? Szemét köpönyegforgató? Szerintetek volt a Bölöninek, vagy akárki másnak választási lehetõsége, hogy hol akar focizni? Tanítják nektek az iskolában Trianont? A kommunizmust? Olyanról jár a szátok amirõl ahogy látom halvány gõzötök nincs! Hallotta, vagy olvasta valaki, hogy a Bölöni egyszer is azt mondta volna, hogy õ román és nem Magyar? Végülis logikus... valaki 1920. június 3.-án Magyar, majd másnap, 1920 június 4.-én már román, vagy csehszlovák stb... sõt, ha annak a valakinek késõbb születik egy gyereke, akkor már az is román! Igaz, hogy apja anyja Magyar, Magyar nevû településen születik, amit akkor még 90%-ban Magyarok laknak... ezek az apróságok nem számítanak... még a génjei is megváltoztak... 1920. június 5.-én reggelre szõr nõ a talpára és csípõbõl beszéli azt az összeharácsolt román nyelvet, amely román nyelven a mai napig nem tudják eldönteni, hogy az "õsi" román települések nevét, hogy is kéne írni helyesen románul! Hogy miért nem? Mert nem román, és mert nem õsi... Szép példa erre Marosvásárhely... egyszer Tirgu Mures, egszer Targu Mures... fogalmuk nincs, hogy hülyítsék magukat... A határon túl rekedt embereknek nem volt választásuk, élniük kellett tovább... azért beszélnek románul, mert különben éhen halna... évtizedeken keresztül napi konfliktusaik voltak csak azért, mert magyarok! Reggelig lehetne sorolni a sérelmeiket, amiknek a töredékéért sok mai nagyszájú még Kínaiul is megtanulna csak hagyják békén! A mai napig úgy hívják Magyarországot, hogy "az Anyaország"! Hogy jön bárki is ahhoz, hogy ezeket az embereket innen, errõl az erkölcsi szemétdombról megítélje, vagy lerománozza!!?? A románok "bozgor"-nak hívják õket, ami annyit jelent, hogy hazátlan, mi cserébe lerománozzuk õket! Annak az országnak a lakói kussoljanak és huzzák meg magukat, akik egy trabantért és egy hétvégi viskóért kinyalták az elvtársak hátsóját! Az ember mindig, minden körülmény között boldogulni akar... ez ösztönös, és az átlagember szintjén ez el is fogadható... senki nem szereti a családja biztonságát kockáztatni! Viszont az ilyen ember hallgasson, de nagyon mélyen, amikor más ember cselekedeteit kell megítélni! Ez vonatkozik a tizenéves suhancokra is, akik azért élhetnek ma úgy ahogy, mert apu és anyu annak idején beadta a derekát! Senki semilyen karriert nem futhatott be, aki nem volt párttag! Tehát akinek apu anyu régen sokra vitte, az jobb ha kérdezõsködik otthon, hogy is volt ez... és hányszor is kellett szívre tett kézzel énekelni a szovjet himnuszt? Hogy is van ez? Aki annak idején elénekelte akár úttörõként, vagy kisdobosként is az szovjet? Mert, a logikátok alapján ma mindenki szovjet ebben az országban... ha más nem akkor a szülei által! Látom sikeresen felnõtt egy lakótelepi "kulcsosgyerek" generáció... Sokat gondolkoztam rajta, hogy vajon miért vannak minden szinten ilyen vezetõink amilyenek! Ilyenkor megkapom a választ... azt kapjuk amit megérdemlünk... akik belénkrúgnak, azoknak a seggét nyalatják velünk, akik hûek hozzánk azokat meg leköpetik velünk... A kommunizmus egy gyáva, önzõ, hitetlen, szolgalelkû népet faragott belõlünk... amíg ezt nem vesszük észre, addig semmi nem fog változni... hogy Hofi-t idézzem: "a magyar ember akkor érzi jól magát, ha szaros a szája széle" hogy ez szovjet, amerikai, vagy eu-s szar az már mindegy! Azért azt hozzátenném, hogy szerencsére egyre több embernek nyílik fel a szeme... A többiek meg élvezzék a matrix-ot amíg még lehet... sok kis duracell... pffffff....

www.smart-bus.hu

#8726
Ha az USA-ban születik, akkor meg a NEMZETISÉGE az, hogy amerikai??, na ne már... Mert Marosváráshelyen mindenki román nemzetiségû... Sydneyben meg ausztrál nemzetiségüek élnek (..,?)

Európában pedig CSAK NEMZETÁLLAMOK vannak?? Magyarországon is csak magyar nemzetiségû emberek éltek/élnek??


Priskin Tamás is szlovák nemzetiségû volt és magyar nemzetiségû csak azáltal lett, hogy a magyar himnuszt énekli meccs elõtt?? Szerintem magyar nemzetiségû attól függetlenül ,hogy melyik ország válogatottjában játszik...


Szóval Garics György osztrák nemzetisgû...

vmvr
#8725
Bölöni László román ember, és román állampolgár. marosvásárhelyen született, ami románia már 1953-ban rég.

\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix

#8724
Bölöni László magyar ember, román állampolgár, ennyi, ezek a tények, ez már nem is fog változni. (vagy netán minden marosvásárhelyi magyar tulajdonképpen román?)Pinte Attila (ex-Ftc), Szkukalek Igor (ex-Ftc), Moldován Tibor (most a liláknál), Andruskó Attila (ex-kaposvár), Oláh Lóránt (Kaposvár) õk is jugoszlávok meg csehszlovákok? vagy is már csak akkor szerbek meg szlovákok??

#8723
Had ne erõltessük már rá mindenkire, hogy magyar, csak mert a neve az... Román válogatott, románnak vallja magát, román himnuszt énekli, és soha nem is mondta, hogy magyar lenne. Tiszteljük már meg az õ véleményét saját magáról. Ne mindenféle magyar harcok eszközének használjuk, mert ez gusztustalan. Semmi közünk hozzá

|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack

#8722
Ezt majd te eldöntöd, hogy ki hogyan lehet magyar? és hogy hol??

Bölöni, Jenei, Gersztenmájer, Selymes is mind-mind magyar nemzetiségû labdarúgó volt, de a román válogatottban, ennyi, ebbõl még nem kéne problémázni...

Kérdés a Napoli Szombathelyen született védõje, Garics György magyar?? Õ osztrák himnuszt énekel már válogatott meccseken, mert a Cashtelekiék tudomást sem vettek róla, az osztrákok meg évek óta hívták...

#8721
az erdélyi magyarok "felvették" a román állampolgárságot....

GIGAHYPERLOL...
Szépen lejöttek a Székelyföldrõl, Bukarestbe, a belügyminisztériumba, és kitöltötték a bevándorlási kérvényeket, csatolták az illetéket, és beadták a papirokat hogy felvehessék a román állampolgárságot... Te is inkább töri könyvet olvassál mint nemzetisportot😊)), mert ha így folytatod sokan át fognak vágni a durván hiányos ismereteid miatt...

Amúgy nincs sok esély arra hogy Bölöni legyen a szövkap, mert õt nem lehet majd úgy drótón rángatni, mint Várhidit. A Bölöni fejére nehéz lesz ráültetni egy rasszista mészölyt, hogy majd õ mondja meg ki milyen fáról jött le, ki lehet kerettag, ki nem....


Várhidi meg bizonyított, minden idõk legrosszabb helyezése magáért beszél...

#8720
na...

|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack

#8719
az hogy Várhidi egy dilettáns barom, aki egy gyér tudásu edzõ, akinek gõze sincs arról, hogy a Sampdoria felnõtt csapata vagy az Inter primavera ez erõsebb, akinek úgy kell elmagyarzáni hogy melyik a bal meg a jobb....

hunbasser
#8718
a másik meg az,hogy milyen alapon/jogon nevezel te engem hazafiatlannak,amikor nem is ismersz? be kéne már végre látni,hogy Marosvásárhely és az többi egykori magyar település ma Románia része sajnos.

de ez annyira off,és annyira nem itt kéne folytatni...ha egyéb hozzáfûznivalótok van,azt priviben írjátok,ez a magyar válogatott topikja.

ReaL MaDRid x siempre

hunbasser
#8717
nézd,aki felveszi a román címeres mezt és énekli a román himnuszt az hadd ne legyen már magyar,jó? meg ha egy kicsit is magyarnak vallaná magát,az lett volna az elsõ,hogy 90 után felveszi a magyar állampolgárságot...

ReaL MaDRid x siempre

#8716
Sajnos hazafiatlan és buta is vagy.
De megnyugtatlak, nem te vagy ilyen egyedül az országban.

A magyarok mindig mindent jobban tudnak, és mennek a maguk feje után. Nehéz velünk

hunbasser
#8715
sajnos igaz amit mondasz,sokkal jobban fejlõdnek,a focijuk meg már régóta jobb,mint a miénk...

ReaL MaDRid x siempre

#8714
Félig én is székely vagyok, ezért is érint érzékenyen a téma! 😊 Imádom Erdélyországot, és minden elismerésem a tiétek, hogy Csíkszeredával együtt még mindig Magyar város tudott maradni Udvarhely... <#worship>

www.smart-bus.hu

bmffm856
#8713
román település maximum plojesti konstanca bukarest meg a többi putritelep ahol disznók rohangálnak az utcán...
ilyen meg hogy magyar ajkú román település nem létezik...

FORZA ITALIA! I CAMPIONI DEL MONDO SIAMO NOI!

scs17
#8712
Teljesen egyetértek veled, különösen hogy én Erdélybõl(Székelyudvarhely) származom, nagyon fel tudnak idegesíteni, hogy ha azt mondják hogy román település,stb. Sajnos sokaknál a székely=román.

#8711
azért sír, mert sztem nem kéne megbontani a mostani csapatot és a stábot

azért nevet, mert Bölöni egy rohadt jó, híres és neves edzõ

(ezekben a dolgokban nem vettem figyelembe, hogy román és sztem nem is kéne) - lehet, hogy sokat tanulhatnánk a szõrös talpuaktól mostmár mindenben, mert már majdnem mindenben jobbak nálunk

#8710
Na és a cigányok? Amikor nem adják ki a segélyt kisebbségi etnikum, amikor kiadják magyarok.
#8709
Nem vitatkozom, mert nem tudom minek vallja magát, de ennyi erõvel fél Magyarország meg szovjet, mert sokan még ma is éneklik a szovjet himnuszt! Én sokat jártam Marosvásárhelyen, de egyáltalán nem román város... abban az idõben meg fõleg nem volt az, igaz mára sokat romlott a helyzet! Ha elhangzott a szájából, hogy õ elsõsorban román, akkor igazatok van, de ez a mondatod egy kis tájékozatlanságról árulkodik: "magyar ajkú ROMÁN településen" Pontosítok: elrománosított, Magyar ajkú, Magyar település!

www.smart-bus.hu

#8708
Nagy a szarkeverés az MLSZnél, de ezt már megszokhattuk sajnos. Ezt a majmot kéne elmozdítani az élérõl végre!
Én azt gondolom, hogy a kócósnak kéne maradnia és építeni tovább a csapatot. a VB re nem sok esélyünk van bárki is veszi át a gárdát! Max annyit érünk el vele, hogy kezd megint más játékosokat behívni!
Aztán lehajtott fõvel távozik a selejtezõk végén vagy inkább közben amikor már látszik, hogy semmi remény.

A zseni nem lehet tekintettel az egyszerü emberekre!

vmvr
#8707
szerintem Bölöni román. magyar ajkú ROMÁN településen született. és a legfontosabb, õ románnak vallja magát, a román himnuszt énekli, és soha nem is mondta magáról, hogy õ magyar lenne. sok magyar csak akarja õt magyarnak hinni...

\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix

hunbasser
#8706
románnak vallja magát,és ez bõven elég,nem? 😊

mindenki az,aminek vallja magát...

ReaL MaDRid x siempre

#8705
húúú... van egy kis fogalom zavar nálad, de ez nem az a topic ahol ki kéne fejtenem a véleményem a tiéddel szemben! 😄

azért ezen a szösszeneten gondolkozz el: "áthelyezték a Steaua Bucureºti-hez" ebben sok minden benne van! 😄

www.smart-bus.hu

#8704
Teljesen igazad van. Csak nem akartam más jelzõt használni. Én soha nem tartottam jó ötletnek a drasztikus fiatalítást, de ha már kiadtam ukázba, hogy Petikém meg kell csinálni(mert nem hiszem, hogy egyedül Peti találta ki), akkor annyi tisztesség lenne bennem, hogy hagyom dolgozni. Aljas dolog lenne most kipenderíteni Várhidit. Pláne, hogy Bölöni vagy akár melyik szóba jöhetõ nevesebb kapitány sokkal több pénzt követelne. Biztos van pénz dögivel.

A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

#8703
Ennek ellenére magyar, de nem tartunk most történelem órát 😊

A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

hunbasser
#8702
nem hülye cashteleki,nagyon is okos ember,csak hát visszaél vele.ha hülye lenne,akkor nem lenne mlsz elnök.persze,ezt az okos jelzõt inkább negatívumként értelmezem,mert ezt úgy értettem,hogy nagyon ügyesen tudja lenyúlni a pénzt a labdarúgásból úgy,hogy azt ne lehessen rábizonyítani.

okosan csinálja,de törvénytelenül és persze ezzel sokmindenkinek árt,többek közt nekünk is.

ReaL MaDRid x siempre

hunbasser
#8701
egy kis info róla a wikirõl:

Bölöni László
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Bölöni László (Marosvásárhely, 1953. március 11.) labdarúgó, edzõ.

Gyermekkorát Dicsõszentmártonban töltötte. Labdarúgó pályafutását 1967-ben kezdte a városi Chimica Târnãveni csapatban, ahol 1969-ig játszott. Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben végezte. 1970 és 1984 között az ASA Marosvásárhely csapatban játszott, utána áthelyezték a Steaua Bucureºti-hez. A román futballválogatottban 108-szor szerepelt, 23-szor volt a válogatott csapatkapitánya és 25 gólt lõtt. 1977-ben és 1983-ban õ lett a legjobb román labdarúgó. A Steaua-val BEK és szuperkupát nyert. Edzõje volt rövid ideig a román válogatottnak. 2001–2003 között a Sporting Lisszabon edzõje, majd a francia Rennes-nél dolgozott. A 2006/2007-es szezont az AS Monaco FC kispadján kezdte, de 10 bajnoki mérkõzés után távozni kényszerült. 2007. április 6-án másfél évre az Al Nasr Dubai csapatához szerzõdött.

a helységnevek,amelyek említve lettek,mind román települések,és õ nem magyar,hanem román játékosként és edzõként lett híres,nem pedig magyarként.és ebben a magyar cikkben egyetlen egy magyarországi település sincs említve,vagy valamiféle Magyarországhoz kötõdõ dolog.

itt pedig az angol cikk legeleje:

László Bölöni
From Wikipedia, the free encyclopedia
LLadislau Bölöni


Ladislau Bölöni (born March 11, 1953 in Târgu Mureº) is a former Romanian football player, currently being a football coach.


nincs bajom Bölönivel,de azért egy román már mégse legyen magyar szövetségi kapitány...

ReaL MaDRid x siempre

#8700
szerintem a Magyarságával semmi gond, bár tény, hogy most felesleges lenne edzõt váltani! 😊 ha a Markóra mondanád, hogy román, azzal 1000%-ban egyetértenék! 😄

www.smart-bus.hu

#8699
Ebbe ne menjünk bele, mert nem ide tartozik (egyébként Marosvásárhelyen született).

Én nem vagyok túlzottan oda a kócosért, de most szerintem az a legkevesebb , hogy ki irányítja a válogatottat. Én is amellett voksolok, hogy maradjon. Hülye a Kteleki ennyi.

A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

hunbasser
#8698
ez meg a másik...ami jól mûködik,azt miért kell megbolygatni?

ReaL MaDRid x siempre

hunbasser
#8697
ha én magyarnak vallom magam,és Magyarországon is születtem,akkor nem veszem fel a román állampolgárságot.ennyi 😊

jó edzõ,de azért egy románt már mégsem kéne szerintem a magyar kispadra ültetni...

ReaL MaDRid x siempre

vmvr
#8696
kérdem én: MI A FASZOMNAK IDE BÖLÖNI? MINEK?

mi a baj Petyával? semmi, csak kisteleki megint csapatépítés és társai címén el akar baszni egy selejtezõ sorozatot aztán beigéri, hogy majd 2220-as vb-n kint leszünk. lófaszt, így sose

\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix

#8695
Nem román!!! Született Magyar ember...

www.smart-bus.hu

hunbasser
#8694
azért nevet,mert lehet,hogy egy román fog ülni a magyar válogatott kispadján? :\

ReaL MaDRid x siempre

#8693
😮

egyik szemem sír, a másik nevet 😊

galmat
#8692
http://www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=163499

#8691
király 😄D

|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack

#8690
Kajszi <#vigyor3>

Asus M5A97 Evo, AMD FX8150 3,6 GHZ, 2X4 GB Kingston Hyper 1600 MHz CL9, Radeon R9-280X, 256GB Samsung SSD, 2x500 GB HDD, Asus VE247H Led

Lammer
#8689
<#eljen><#hehe>

ENFP ^^ | Zombie fan | Xiaomi Redmi 7 user | FTC és Pats fan

#8688
Nem volt az szerintem.

A zseni nem lehet tekintettel az egyszerü emberekre!