28330
-
pedrohsi #15012 már az 5. percben tudni lehetett, hogy vereség lesz, lépni alig volt erőnk...
kisebb csoda, hogy rúgtunk két gólt, de egyetlen percig sem lehetett érezni, hogy van erő a csapatban az egyenlítésre - azért le a kalappal, legalább van kiket nézni :) -
karajjj #15011 igazad van, nem tudtam, hogy mire hasonlít ez, de tényleg mint egy kézimeccsen a vonalra visszahúzódó csapat :D -
#15010 Tévedsz, nem csak ezt a meccset láttam, és jó lenne ha az elvakult szurkolók észrevennék hogy vannak még hibák, és el is ismernék.
Én nem a csapat ellen beszélek, csak tényleg bosszantó hogy az első félidőben nem tudtak egymásnak adni két passzt a magyarok.
A másik ami bosszantó hogy úgy védekezünk, mintha kézilabdáznánk, a tizenhatos vonalig visszahuzodunk, és ott sem embert fogunk, hanem kettő megtámadja a labdást és persze hogy mindig van üres ember, régen fociztam, már lehet hogy nem értek hozzá, de az összes gólnál ki tudnám elemezni, melyik védőnk hol hibázott.
A harmadik dolgot se véletlenül említettem, a meccs végén látszott hogy a csapatnak elfogyott az ereje, a középpálya átjáróház volt.
No offense, csak felnyitnám pár ember szemét hogy a két lábbal a földön kellene maradni, attól hogy valaki elvakultan szurkol. -
karajjj #15009 én meg az elsőt láttam csak és ez alapján pont az ellenkezőjét tudom elmondani -
#15008 Én csak a második félidőt láttam, az alapján nyertünk 2-1re és végig jobbak voltunk. Csak az eredményjelző sz*rt be és hülye számokat mutatott a végén, azon csodálkoztam is :) -
#15007 Ez a fajta megnyílvánulás nagyon nem való ide!!!
még poénból sem -
karajjj #15006 péntek 17:00 asszem -
Hugh Hefner #15005 most végigtudnak-e minden meccsen futni 90 percet vagy nem? pont elég volt ezt nézni
most tudnak-e minden meccsen pontosan passzolni vagy nem? pont elég volt ezt nézni
most tudnak-e minden meccsen megfelelően helyezkedni vagy nem? pont elég volt ezt nézni -
#15004 De kár, hogy ezt a meccset nem nyertük meg, sztem egy Komannal és az edzővel hamarabb talpraálltunk volna az 1-0ás hátrányból. Mindenesetre így is szép volt, fiúk! Óriási teljesítményt hajtottatok végre, sztem a bronzmeccs már meg lehet :) -
Mr Olimpia #15003 Most az egyszer a majmok nyertek, de majd egy nagy VB-n visszavágunk nekik! -
#15002 Csoda, hogy csak ezt a meccset láttad és ez alapján ítélkezel? -
semmikozod #15001 Épp elég mázli volt hogy egy-két gánai helyzet nem jött be... -
#15000 - Csoda, hogy nem tudnak egymásnak passzolni.
- Csoda, hogy nem tudnak védekezésben helyezkedni.
- Csoda, hogy ők se tudnak végigfutni 90 percet.
Szerintem nem csoda. Ez a csapat ezt tudja, de tényleg szép volt fiúk, viszont van még mit tanulni.
-
#14999 így kell küzdeni!! meglesz a 3.hely! -
#14998 Futácsal kellett volna kezdeni.
Amúgy szerintem bejuthattunk volna a döntőbe, ha kicsit több szerencsénk van, de ma sajnos nem sok volt belőle.
Mind1, gyönyörű volt ez a torna és még nem rét véget nekünk.
Viszont ebből a csoda szóból elegem van, ez nem csoda, ez a csapat ezt tudja, ezek a fiúk nagyon jók. -
mukievil #14997 Nagyon jok voltunk!!!! :):):)
Más: A 7 orási meccset lehet nézni valahol ? -
Hugh Hefner #14996 hogyisvolt? legalább a 2. hely tuti? lol -
pacclacc #14995 Büszke vagyok a fiukra! -
isi #14994 sanyibácsi kiküzdi passzol némethnek -
#14993 Babos kell ide !
Mikor lesz a bronzmeccs?xD -
karajjj #14992 az tuti, hogy magyar válogatott meccsen ennyire lelkes és küzdeni akaró nemzeti11-et még nem láttam -
baca01 #14991 A Sanyit? Ne röhögtess már... -
karajjj #14990 basszus, az első félidő után elmentem a boltba, aztán pont a második gólunkra értem haza -.- -
semmikozod #14989 Dzsudzsi és Juhász. Többi kuka. Vass is jöhetne a kispadra. 8) -
#14988 egy eltaktikázott első félidő után nagyot küzdöttek a mieink. igaza volt a kommentárnak mivan ha nem védekezéssel kezdünk lehet más lett volna a vége. de nem baj van egy csapat akinek lehet jövöje és lehet értük szóritani -
isi #14987 én inkább járok ezeknek a srácoknak a meccsire mint a "felnőttekére" dzsuzsákot meg torgehellet át lehetne hozni aztán lesz ami lesz.de ők kitették a szívüket a pályára... -
#14986 Mikor lesz a bronzmeccs? -
semmikozod #14985 Azért a felnőtt válogatott egy egész más mese. -
Csuky #14984 Szép volt Fiuk (h5)!!!! Bronz legyen a miénk :) -
baca01 #14983 Ki is vettem... -
#14982 Ja csak az a baj hogy ők már futballozni is megtanultak. Mészöly nagy mágus volt:-D Eléggé megfogott minket az elején a 2 gól,aztán lesz ami lesz alapon belevágtak a 2 félidőbe. De így kellene kezdeni is,hogy ha már eljutottunk nem érdekel mi lesz,essünk nekik,nem taktikázni,meg hmm húzzuk ki valahogy esetleg. Ghána úgy kezdett,és meglett az eredmény,aztán leültek picit,de azért csak bevágta a 3.at.De szép volt ez is nagyon,én gratulálok a srácokank,mert itt látszik ha küzdünk,és hajtunk lehet eredmény.Nagy csapatnál is ezt kellene meghonosítani!
Ghána meg megnyerheti,függetlenül kivel játszik mert a Brazilok kicsit lassan járatják alabdát,nah persze ha bejutnak. De azért még annyit hogy technikailag elég jók voltak az afrikaiak,mertek szép dolgokat csinálni. -
#14981 Costaricát azért csak lenyomjuk a bronzmeccsen:) -
#14980 Sajnos ez lett a vége. De így is nagyon szép volt , kár Présinger hibájáért az elején. Bronzérmet elhozzuk! -
Unreal1942 #14979 Kaptunk egy szerencsétlen balfasz gólt ami megfogott mindenkit. a Kispadon nem volt edző. a Pályán nem volt Koman. Nagyjából ez történt az első félidőben.
Másodikra fel lettek rázva a srácok. Jó taktikával nekik estünk. Sajnos a helyzetek nem mentek be. Ők meg bevarrtak még egyet. Így is ha még van 5 perc szerintem X meg lett volna.
Nem baj! Majd ha nagy válogatottak lesznek a srácok akkor a döntőig mennek.
Egy szavunk se lehet. Szép eredmény ez is! Sok nemzet cserélne velünk. -
Gabe18 #14978 Az első félidő bohóckodása bosszulta meg magát.
Igy főleg dühítő,mert a 2. játékrész bőven megmutatta hogy simán lett volna esély.45 perc előnyt egy VB elődöntőn meg úgy tűnik már ebben a korban se lehet adni. -
isi #14977 ahhoz képest jó a logod.. -
isi #14976 nem láttak még ennyi négert ilyen kis területen :d -
baca01 #14975 Nagyon remélem most már ezek után, hogy a döntőben kikapnak ezek a kibaszott niggerek. Nekem nagyon nem tetszett a játékuk, főleg azok a pimasz gólörömök, amiket szoktak csinálni. -
#14974 Eszméletlen. Minden elismerésem a srácoké, mindenkinek egytől-egyig. A Debreceni - Szabó páros komolyan tolja, támadásban végre vannak kreatív játékosaink akik meg merik csinálni a dolgokat.
Szomorú vagyok, fáj a szívem de egy pillanatig nem tudok rájuk haragudni. Ennek a generációnak egyszerűen kell, hogy legyen jövője! -
semmikozod #14973 Nah, végre egy csapat aminek érdemes szurkolni...
Mi a faszt csináltak az első félidőben, kérdem én jogosan?!