Magyar válogatott

Ez a liberálisozás már belövi az írás értelmi színvonalát. Szerintem semmi baj nincs ha páran elutaznak Bukarestbe könnygázt szagolgatni és pofozgatni, de amint ezt a stadionon belül teszik onnantól kezdve lehetõséget adnak a nemzetközi futballszövetségeknek a büntetésre, ezt pedig a jóérzésû valóban a magyar válogatottért szurkoló magyar ember nagyon nem szeretné. Trianont harccal vagy harcok után érvényesítették tehát logikus, hogy csak harccal lehet visszavenni vagy tele kell szülni magyar emberekkel és akkor szó lehet valami békésebb megoldásról. Egyikre sincs sok esély viszont egyesek legalább okot találhatnak frusztráltságuk levezetésére, arra nagyon jó téma. Én amúgy mindig számítok balhéra ha valamelyik szomszédunkkal játszunk, nem is zavar amíg nem az én házamban vagy házam elõtt történik.

3-0, és a többi…

Nehéz szavakba önteni azt a sok indulatot, dühöt, elkeseredet csalódottságot, mely tegnap este óta ül nehéz ólomsúlyként a nyakamon, és amelyre a válogatottunkhoz mérhetõ, lélektelen hazátlansággal rendelkezõ média csak egy újabb lapáttal dob, melyben azokat ez ezreket ócsárolják, akik vállalták a több száz kilométeres menetet a bukaresti katlanig, hogy legyen némi hátszele ennek a nemzeti szégyenfoltnak.

Szerettem volna én is kint lenni, de egy szerencsétlen munkahelyi baleset kedvemet, illetve lábamat szegte, és így utólag hála érte az égnek, hogy egy jókora gipsznehezékkel röghöz kötött. De sok ezer magyar drukker útnak indult, gúnyhatáron innen és túl, hogy ott lehessenek, és lássanak egy kemény, küzdelmes mérkõzést, melybõl, ha nem is gyõztesként, de legalább méltó ellenfélként, emelt fõvel távozhat a nemzeti tizenegyünk. Bizony itt tart ma Magyarország, és az élvonalbeli magyar futball, hogy a magyar szurkoló már akkor elégedett, ha legalább látja, hogy a srácok a pályán lélekkel küzdenek.

Persze ment azért az esélyek latolgatása, és felcsendültek a reménykedõ hangok is, melyek sok esetben egy 2-1-es magyar gyõzelmet vizionáltak, de voltak azért pesszimistább, vagy talán realistább számítások is, melyek ezt fordítva jósolták, de akárhonnan is nézem, a legrosszabb forgatókönyvek is számoltak legalább egyetlen nyamvadt magyar góllal. Ha úgy vesszük a tippek a három gólra bejöttek, csak annyi hiba volt a matekban, hogy a végeredménynek számító gólok mind a magyar kapuban landolt…

Lehet itt sok mindent mondani, az élõ fában is felelõst keresni, meg elõjönni a maszlaggal, hogy a Vénusz a Jupiter árnyékában állt, és ez nem kedvezett a magyar csapatnak, meg hogy a románok klasszisokkal jobbak lettek nálunk… Nos, az én véleményem a meccset az utolsó pillanatig végignézve, hogy a románok olyanok, mint voltak, csak mi lettünk klasszisokkal szarabbak! Ez a magyar csapat, nem hogy a válogatottságot nem érdemli meg, de tagjai egy izmosabb megye kettes bajnokságban sem hagyhatnák el a kispadot. Egy magyar részrõl lélektelen és érdektelen meccs volt ez, melyet már rögtön az elején megpecsételt az elsõ román gól, melyet aztán gyorsan követett a második, és a végén kegyelemdöfésként a harmadik, és tegyük hozzá, hogy a vak szerencsén, és egyedül a kapusunknál elkönyvelhetõ küzdeni akaráson múlt csupán, hogy nem 6-0 lett a végeredmény. Nem a románok vertek meg minket, hanem mi vertük meg saját magunkat…

Népszerû ma a liberális hozzáállás, hogy a fociban, meg úgy általában a sportban nincs helye a politikának. Mondják ugye ezt azok a nagyokos emberek, akinek úgy, mint ahogyan hazánk történelmérõl, az egyes klubok történelemben betöltött szerepérõl sincs fogalmuk, hogy kik, mely párt tagjai, hova húztak, vagy késõbb mely minisztérium tulajdonát képezte egy-egy csapat, és azóta is az oly színes,és mégis egynemû politikai elitünk micsoda busás paktumokban csutakolja egymás kezét a foci mögött. Szóval a futball az vegytiszta politika, és ha úgy vesszük nemzetközi szinten, különösen egy román, vagy szerb nemzeti válogatott elleni kiállás egyenesen háború.

Húha utolsó mondatomra egyszerre szisszent fel a liberalizált társadalom, hogy juj, hát ezek a szélsõséges gondolatok, mennyit ártanak a magyar futballnak, és úgy általában a magyarok, és Magyarország megítélésének. Nos, a helyzet az, hogy a magyar futballon már nincs mit ártani, a megítélésünk külföldön meg ettõl függetlenül is olyan arccal történik, mint amikor valaki észreveszi, hogy egy jókora kutyaszarba lépet, és kínos terhétõl a járdapadka szélén próbál megszabadulni. Nem vagyunk sem a világ, sem pedig Európa kegyeltjei, és hiába a hízelgés, meg dörgölõzés, a liberális megfelelési kényszer, ez az út nem célravezetõ. Nézzük csak meg a románokat, a kiállást a magyarok ellen mindig is egy hadba menetelként fogták fel, azok, akik nyomon követik az ilyen eseményeket, mindig láthatják ennek nyomait. Nincs mérkõzés, melyen ne tûnne fel egy ”1918” felírat. Ugye a történelembõl kegyelem kettesre játszóknak sem kell magyaráznom az évszám jelentését? És sorolhatnám a különféle, a teljes magyar nemzet eltaposására, kiirtására utaló szlogeneket, melyekbõl most sem volt hiány. És, hogy mi hazánk nemzetközi megítélése? Én nem vettem észre, hogy egy-egy ilyen nemzetgyalázás és verbális gyilkosság után a FIFA a sértett magyar fél érdekeit képviselve lecsapott volna a románokra, mint ahogyan ugye Izrael védelmében ezt megtette, és márciusban ugye pont ezért zajlott zárt kapuk mögött a haza találkozó a románokkal.

Persze a liberális sajtó most is csak attól hangos, hogy Jézus az égben, hát a magyar huligánok mit mûvelnek szeretett szomszédunk, Románia utcáin… Persze arról egyetlen cikket sem hoznak le, hogy Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége, a székelyföldi magyarság lassan egy évszázada él a szeretett szomszéd elnyomásában, hogy nyilvános fórumokon fenyegették a román szurkolók a székelyeket, mert azok a mieinkként beszéltek a magyar válogatottról. És persze a liberálisok kedvenc vesszõparipája a kisebbségvédelem, a minden jöttmentnek járó jogok kiharcolása is lesántul, ha ebben a kontextusban feljön a szó a székelyekrõl…

Így hát azt mondom, hogy legalább volt 3-4000 magyar legény, akinek volt elég vér a pucájában, hogy nekimenjen Bukarestnek, és ha a gyepen már nem ment, akkor a flaszteren megpróbáljon gyõzni, és megmutassa a románoknak, hogy nem minden magyar puhult el, mint a teszkós kenõmájas egy csomagtartó mélyén az augusztusi kánikulában.

Ha kis búzavirág egyetemisták Kun Bélának öltözve székházfoglalósdít játszanak, akkor az is férjen már bele, hogy a román-magyaron elcsattan pár pofon, meg kiürül pár flakon könnygáz. Ha a világ minden tájáról ide zarándokolhatnak a tetves buzik büszkén önmegvalósítani az Andrássy útra, akkor legyen már szabad Trianon felgyülemlett, minden keserûségét megcímezni a román rohamrendõr felé, akinek egyébként a magyar zászló olyan, mint a vörös rongy a bikának, a matador kezében.

Szóval kedves liberális agyhalottak a románok utálnak minket, magyarokat, a sarki fûszerestõl a miniszterelnökig bezárólag. Ezt bizonyítja az elmúlt 94 évben meghozott sok magyarellenes intézkedés, és az általános romániai közhangulat velünk szemben. Csak ugye van a polkorrektség mögé bújó gyáva ember, aki jó struccként úgy tesz, mintha ilyenrõl még soha nem is hallott volna, és megmagyarázza saját magának is, hogy Trianon jogos volt, meg egyébként is minek rugózunk még ezen az évszázados semmiségen. Meg vannak, akik visszaadják a pofont… Persze ilyenkor az elõbbiek, a román atrocitásokra érzéketlen megmondó emberei elõbújnak nyirkos odvaikból, és telekürtölik a világot azzal, hogy miféle alja népség is a magyar…

De ha már ennyire eluralkodott a médián ez a hisztérikus ellenérzés a futballszurkolók viselkedésével szemben, akkor ugyan cikkezzenek már a leszúrt magyar srácról, meg arról a remek fogadtatásról, mely úgy általában éri a magyart, ha az úgynevezett Romániába látogat.

(SZKR)