Debreceni VSC

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Rudee
#178
Debrecen-Hajduk lesz a 2. selejtezõben...

Szar Bayern, szar Bayern :)

Sheva
#177
A jelek szerint nem csupán az edzõi kar képviseli az állandóságot Debrecenben, mint azt Szilágyi Sándor elmondta, a célok is változatlanok.

"Jövõre is az elsõségért szeretnénk harcban lenni, vagy ha úgy jobban hangzik: ismételten az élen akarunk zárni!" - jelezte az ügyvezetõ igazgató, hogy egy év múlva szívesen nyilatkoznának a duplázásról.
Az idei remeklésre visszatérve: a Bajnokok Ligája versengésébe a második selejtezõkörben kapcsolódik be a Loki, s hogy mely nemzet képviselõjével kerül szembe július végén, az a június 23-i, nyoni sorsoláson dõl el. Biztató, hogy a magyar együttes kiemeltként várja a párosítás elkészítését, igaz, a következõ fordulóban már mellé húznának egy erõsebb vetélytársat. Szilágyi Sándornak a nemzetközi kupaszerepléssel kapcsolatban is akadt egy lényegre törõ megjegyzése: "A BL-ben minél tovább szeretnénk menetelni."

Mivel Debrecenben sem titkolják, hogy a remélt vitézkedéshez elengedhetetlen néhány komoly erõsítést jelentõ labdarúgó leigazolása, az ügyvezetõ azzal folytatta: "Már dolgozunk azon, hogy a jelenlegi huszonhármas keretet kibõvítsük egy-két játékossal."

No, akkor most tartsunk rövid névsorolvasást. Állítólag Bajzát Péter, Tokody Tibor és Koplárovics Béla mellett Tököli Attila is a piros-fehérek futballistája lehet, vetettük fel, mire a sportvezetõ úgy reagált: "Az említettek nem tartoznak azok közé, akikkel az elmúlt napokban az esetleges szerzõdéskötésrõl beszéltünk. Tököli Attila idecsábítása például inkább a szurkolói óhajok, mint a realitás kategóriájába tartozik. Ígérem viszont, hogy amint megállapodunk valakivel, azt azonnal közhírré teszszük".

Szóval konktrétummal egyelõre nem szolgálhatunk ez ügyben, miként abban sem, hogy a bajnoki fieszta kiknek jelentette egyben a búcsúestet is. Vannak olyan játékosok, akiket külföldre hívnak, s akadnak olyanok, akik a többszöri foglalkoztatás reményében inkább más magyar csapatban folytatnák, minthogy a debreceni kispadot koptatnák. A felkészülés június 20-i rajtjára azért teljes lesz a keret, az addig szabadságon lévõ futballisták számára jó hír lehet, hogy a pályamunkások ezekben a napokban sem pihennek: megkezdték az Oláh Gábor, illetve a Vágóhíd utcai létesítmény gyepének felújítását.

Amíg azonban a szellõztetés, a gyeptrágyázás és az egyenetlen területek lesimítása be nem fejezõdik, addig érvényes a parkokban gyakran látott figyelmeztetés: Fûre lépni tilos! Kivéve persze a karbantartóknak…

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#176
Debrecen, június 2., 10.55 Nemzetközi edzõmérkõzésekkel készülne a Loki.

Amint arról tegnap beszámoltunk, a bajnok Debrecen csapata három évvel meghosszabbította Supka Attila vezetõedzõ szerzõdését, így a tréner "egy fokkal" nyugodtabban készülhet csapatával a Bajnokok Ligája selejtezõire. A DVSC játékosai június 20-áig kaptak pihenõt, akkor kezdik majd a felkészülést. A BL-re egyébként két-három poszton kéne megerõsíteni a Lokit, az elsõ fecske a freiburgi francia, Regis Dorn személyében már korábban megérkezett. A csatár két héttel ezelõtt próbajátékon vett részt a bajnokcsapatnál, ám további sorsáról egyelõre nem született döntés.
- Sem róla, sem másokról nem döntöttünk még - mondta Supka Attila. - Olyan ismert játékosokat szeretnénk szerzõdtetni, akiket egybõl a csapatba lehet állítani, emellett persze a fiatalokra is fokozott figyelmet fogunk fordítani. Most is lesz néhány olyan saját nevelésû játékosunk, aki velünk együtt készül majd. Szükségünk is lesz rájuk, mert több fronton küzdünk idén, így a nemzetközi szereplés miatt majd bõvebb keretet kell fenntartanunk, hogy minden fronton helyt tudjunk állni. A BL-selejtezõk miatt egyébként szinte mindenkinél korábban kezdjük a felkészülést, az itthoniaknál elõrébb járunk majd, éppen ezért szeretnék nemzetközi edzõmérkõzéseket lekötni a nyári szünetre a csapatnak.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#175
hehe...(utolsó sor 😊)
hát igazad van...mondjuk a Fradin én csak azon az egy meccsen láttam h mindenkit felakarnak rúgni...néha szépen játszik a fradi vannak szép támadások. de nekem a loki játéka tetszik a legjobban, nem tom miért. nagyon szervezett és szép játékkal focizik a loki. megérdemeltük a bajnoki címet! 😄

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

#174
mellesleg nem értem...
voltam zte-dvsc meccsen
pesten utközben dumáltunk 1 fradissal (tudta hogy debreceniek vagyunk mert hát pesten kell a feltünõség 3loki sál ki dugva az ablakon 😄) és mondta hogy õ fradi szurkolo de mind emellet utûálja a fradit
nah én nem vok valami ismert járatos ember a fociban én csak annyit tok hogy likinak szurkolunjk és kész 😄
De amikor fradi meccset nézek nekem ugy tünik hogy azok nem is fociznak
a zte játékában jobban látszott a gyõzni akarás és az hogy focizni kell nem felrugdosni mindenkit
nah szal plz irjátok le a véleményeteket hadd tanuljak mi is az igazság 😄
u.i: gyere fradi a városunkba megbaszom a lófejü lipcseit 😊

Sheva
#173
hehe <#eljen>

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

JackDaniels
#172
Nah akkor hajrá.😊

\"Never say never!\" W Churchill

Sheva
#171
hehe nem lenne rossz
vagy egy Debrecen, Milan, Chelsea, Barcelona 😛

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

JackDaniels
#170
Sajna én is azt hiszem, de azé' optimista vagyok.😊
Jövõre jó lenne egy olyan BL csoport, hogy: Debrecen, Chelsea, Juventus, Bayern München.😊

\"Never say never!\" W Churchill

Sheva
#169
jaaa érterlek... hehe hát szerintem arra még sokat kell várnod 😛

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

JackDaniels
#168
Azé' mer én azt akarommm.😊))
Szeretnék BL meccset nézni az Avas-alján, élõben.😊

\"Never say never!\" W Churchill

Sheva
#167
hehe miért pont a Diósgyõrnek?

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

JackDaniels
#166
2-3 éven belül át kell hogy adjátok a helyeteket a Diósgyõrnek.😊) Erre készüljetek lelkiekben.😊)

\"Never say never!\" W Churchill

Sheva
#165
így van 😊))

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

#164
egyszerü!
Fradi, MTK, Újpesz meg minden ami nem Loki 1 nagy kalap sz*r
CSAK A LOKI!!
Mostmár kb.100 évig mi leszünk a bajnokok 😛
a fradinak meg ,,|,,

Sheva
#163
<#fejvakaras> nem rossz 😄DD

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Laffite
#162
fura egy összesítések, mert akkor az Újpest pl ha így veri a nagycsapatokat, de a kicsikkel szemben rosszul teljesít, akkor most õk pl jók vagy rosszak...? <#wow3>

A F-1 csak addig tartott amíg a XX. század... Nézz igazi autóversenyt: WTCC

Sheva
#161
Debrecen, május 26., 14.15 Még elõre léphet az ETO.


A szezon végén általában sorra készülnek a különbözõ statisztikák. Honlapunk figyelmét Olvasóink egy érdekességre hívták fel: a DVSC az elsõ 5 helyen álló csapat közül az utolsó, azaz 5. helyen végzett, míg a sereghajtókkal szemben toronymagasan "bajnok" (utóbbi tabellán a Gyõr még elõreléphet egy helyet, az ETO az utolsó fordulóban ugyanis a Lombarddal játszik).

Az élcsoporttal szembeni tabella "végeredménye"
1. Újpest 8 4 3 1 14-8 15 pont
2. MTK 8 4 1 3 11-10 13
3. Gyõr 8 3 2 3 9-12 11
4. FTC 8 2 3 3 9-10 9
5. DVSC 8 2 1 5 7-10 7

A sereghajtók elleni tabella
1. DVSC 10 7 3 0 21-7 24 pont
2. MTK 10 6 3 1 15-4 21
3. Gyõr 9 5 3 1 12-7 18
4. FTC 10 5 2 3 21-9 17
5. Újpest 10 4 5 1 20-10 17

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#160
Zalaegerszeg, május 25., 17.35 A bajnoksághoz méltó befejezést szeretne Supka.

Zalaegerszeg, csütörtök, 18.00

Gellei Imre (ZTE): - Gratulálok a DVSC-nek a bajnoki gyõzelemhez, és sok sikert kívánok nekik a BL-ben, de az utolsó fordulóban nincs respekt, most - eddigi hullámzó teljesítményünk ellenére - gyõzelemmel szeretnénk megörvendeztetni a szurkolóinkat.
Supka Attila (DVSC): - Bajnokként a záró fordulóban is eredményesek szeretnénk lenni. A pontokkal vagy éppen ponttal zárni a sikeres bajnoki szezont.

A várható összeállítások
ZTE: Varga - Kocsárdi, Sebõk V., Kozmér, Babati - Kaj, Balogh Cs., Józsi, Koplárovics - Sebõk J., Sabo
DVSC: Tomic - Kiss Z., Éger, Hegedûs, Szatmári - Dombi, Nikolov, Madar, Halmosi - Sitku, Bogdanovic

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#159
Debrecen, május 25., 13.10 A német Bild-Zeitung készít interjút a bajnokkal.


Természetesen Németországba is hamar eljutott a híre annak, hogy a Debrecen bajnokságot nyert (az internet világában ez persze nem nagy dolog). Az viszont igen, hogy a Bild-Zeitung szerkesztõi kiszúrták, hogy az aranyérmes csapatban van egy ismerõs név. A német újságírók gyorsan "kinyomozták", hogy ez a Dombi Tibor az a játékos-e, aki a '90-es években az Eintracht Frankfurtban futballozott?
Természetesen õ volt az, így hamarosan interjút készítenek vele a Bildbe.
- Nagyon kedvesek, tényleg jólesik, hogy nem felejtettek el - mondta honlapunknak Dombi -, és természetesen örömmel válaszolok a kérdéseikre. Gondolom, elsõsorban a bajnoki gyõzelemmel kapcsolatban érdeklõdnek majd, illetve az iránt, hogy mi történt velem azóta, hogy eljöttem Frankfurtból.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#158
Debrecen, május 24., 13.10 Minden kopasz parókát ígért, de csak a csatár állta a szavát.

Balról a harmadik: Kerekes "Wendriner Leó"

Néhány, a szombat esti/éjszakai buliról készül felvételünkön bizonyára észrevették Olvasóink, hogy Kerekes Zsombor, a Loki csatára egy vöröses parókával pompázott az utolsó hazai bajnoki utáni ünneplésen. Természetesen megérdeklõdtük az új hajköltemény okát.
- Semmi extra - válaszolta nevetve honlapunknak Kerekes - mindössze annyi történt, hogy korábban megfogadtuk: ha megnyerjük a bajnokságot, akkor a csapat kopaszai egy parókával jelennek meg a fõtéren tartandó bulin. Nos, nekem Bernáth tudott szerezni egy vöröses hajkoronát, de a többieknek ez nem sikerült, így egyedül én tartottam be adott szavamat. A paróka egyébként azért került szóba, mert a Fradi-pályán arra kértek bennünket a szurkolóink egy transzparensen, hogy oroszlánokként küzdjünk, és szerintünk ez a hajviselet hasonlít a legjobban az oroszlánok sörényéhez.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#157
Debrecen, május 22., 10.00 Kivilágos kivirradtig tartott a bajnoki cím ünneplése a cívis városban.







Szombaton pontban 15 óra 30 perckor érkezett meg a bajnoki trófea a cívis városba, hogy aztán - minimum - egy évig el se "költözzék" onnan.
Az idõpontot azért tudjuk ilyen pontosan, mert honlapunk munkatársa is abban az autóban utazott, amely a méretes kupát Debrecenbe szállította, így aztán szemtanúja lehetett annak is, amint Sándor Tamás, a Loki csapatkapitánya kiszedte azt az említett autó csomagtartójából, és ellágyulva megsimogatta:
- Hát itt vagy végre...
A Pécs elleni bajnokira nem érdemes sok szót vesztegetni: mint arról beszámoltunk, a Loki bajnokhoz méltóan gyûrte be a mecsekalji gárdát (3-1), majd kezdetét vehette - illetve folytatódhatott a szûk egy hete elkezdett - fieszta.
A népünnepély egy vörös szõnyeg leterítésével kezdõdött, amelyen pár perccel késõbb egyesével érkeztek a hazai játékosok és vezetõk a pálya közepén sebtiben felállított dobogóhoz, ahol dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke adta át az aranyérmeket. Ezt követõen Bozóky és Tarsoly Csaba, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke közösen nyújtották át Sándor Tamásnak, a hazaiak csapatkapitányának a bajnoki címért járó trófeát.
A debreceni publikum természetesen hangrobbanást produkált abban a pillanatban, amikor Sándor Tamás a magasba emelte a serleget jelezvén: a 2004/2005 magyar labdarúgó bajnokság gyõztese - fennállása során elõször - Hajdú-Bihar megye mindenkori elsõszámú csapata: a DVSC.
A játékosok ezután körbevitték a csodálatos trófeát, majd - egy nyitott buszban - irány a fõtér, ahol kivilágos kivirradtig tartott a csapat ünneplése.
Képriportunkban az ünneplés pillanatait próbáljuk meg felidézni.


.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#156
de jó egyeseknek 😄

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

#155
Ma banzáj lessz a fõtéren!!<#nyes>

Sheva
#154
Debrecen, május 20., 18.50 Az elmúlt meccseken mutatott játékot várja Ott József.



Debrecen, szombat, 18.00, v.: Fábián

Supka Attila (DVSC): - Nem érzem úgy, hogy hálásnak kéne lennünk a Pécsnek azért, mert elverték "nekünk" a Ferencvárost: mi is kellettünk ahhoz, hogy már bajnokként léphessünk pályára. Éppen ezért igyekszünk rossz vendéglátók lenni, és szeretnénk nagy örömöt okozni a szurkolóinknak a várhatóan telt ház elõtt lejátszandó mérkõzésen.
Ott József (Pécs): - Az elmúlt meccsek eredményeivel a hátunk mögött azt mondom, hogy folytatni kell a mutatott játékot, teljesítményt, és nem szabad leállni. A játékosaim nem tehetik meg magukkal szemben sem, hogy most kiengednek. Azzal nagyon nagy hibát követnek el, márpedig most is fontos a jó eredmény, mert a tévé nyilvánossága elõtt lejátszott mérkõzéssel több játékosomnak is emelkedhet az ázsiója.

A várható összeállítások
DVSC: Csernyánszki - Nikolic, Éger, Komlósi, Halmosi - Dombi, Habi, Sándor T., Madar - Kerekes, Bogdanovic
Pécs: Németh G. - Schindler, Dienes, Szabados, Szekeres - Sipos, Lantos, Erõs (Dávid), Kulcsár - Pest (Montvai), Horváth Gy.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#153
ha ez megépül a stadionnyitón ott leszek! 😄

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

#152
Egy kicsit sok lett<#vigyor3>

#151
2005. 05. 19. 06:25


Az EB-pályázat elnyerése esetén 35, ellenkezõ esetben egy 15-20 ezres stadion épül majd Debrecenben, a Vágóhíd utcán.


Tegnap délután a DVSC Futball Szervezõ Rt. sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen részt vett Szima Gábor elnök-tulajdonos, Szilágyi Sándor cégvezetõ és Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.
Mint köztudott, az MLSZ és a horvát labdarúgó szövetség közösen megpályázta a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát. Az MLSZ ezért kiegészülve a kormányzat embereivel létrehozott egy bizottságot, amelynek döntése értelmében négy helyszínen: Debrecen, Gyõr és Budapest (egy tartalék, amelyért Székesfehérvár és Miskolc küzd) rendezhetik majd a mérkõzéseket.
- Debrecen vállalta azt, hogy 2008-ig mindenképpen egy 15-20 ezer férõhelyes stadiont a város saját erejébõl, illetve önkormányzati támogatással elkészít – mondta Kósa Lajos. - Amennyiben megnyeri a horvát-magyar pályázat az EB rendezési jogát, akkor viszont egy 35 ezres stadiont kell építeni. Ehhez a lehetséges helyszín a Vágóhíd utca, mivel a Nagyerdei stadion kibõvítése nem megoldható a zöld hatóságok állásfoglalása miatt.
A polgármester hozzátette, hogy a Vágóhíd utcai létesítményt a város elõvásárlási jogán megvette, és mindenképpen ott szeretnék az új stadiont megépíteni, amihez a közlekedést is fejlesztik majd.

2005. 05. 19. 08:40


A következõ bajnokság kezdetén már két-két és félezer szurkolóval többen buzdíthatják a csapatot.


Az Oláh Gábor utcai stadion mindenképpen szûk a csapat és szurkolók befogadására, hiszen ez az egyetlen stadion az országban ahol többször fordult elõ, hogy nem kevés, hanem több ezer ember maradt kívül, így hosszútávon mindenképpen rendezni kell a stadiont.
- Addig is, amíg új létesítmény épül Debrecenben, hogy orvosoljuk a kint maradt szurkolók problémáját az Oláh Gábor utcai stadion keleti lelátóját két-két és fél ezer férõhellyel a bajnokság kezdetéig kibõvítjük – mondta a rendkívül jó hírt a tegnapi sajtótájékoztatón Szima Gábor elnök-tulajdonos. - Ez részben a klub, részben a város jóvoltából valósul meg, így akár tízezer szurkoló is bejöhet majd a stadionba.
A sajtótájékoztatón elhangzottakról a nap folyamán további részletes információkkal szolgálunk majd honlapunkon.


2005. 05. 19. 10:50

A klub vezetõi szeretnék, ha a mérkõzés lefújása után kulturáltan ünnepelné a közönség a bajnokcsapatot.

Eddig hagyomány volt Magyarországon, hogy az utolsó hazai mérkõzés lefújása után a tömeg berohant a pályára, és "megkopasztotta" a játékosokat. Akirõl csak lehetett letépték a szurkolók a mezt, nadrágot, zoknit, sportszárat és a cipõt, szétszedték a kapuhálót, megrongálták a kerítéseket. A klub vezetõi most szeretnék, ha a Pécs elleni találkozót követõen mindenki a helyén maradna és kulturáltan ünnepelné a csapatot.
- Szeretnénk, ha szurkolóink a Magyarországon eddig megszokottaktól ellentétben úgy ünnepelnének, mint egy angol, spanyol, francia vagy német bajnokságban – mondta Szima Gábor. – Szeretnénk, ha a mérkõzés lefújása után nem rohannának be a pályára a drukkerek, nem tépnék le a játékosokról a mezt, sportszárat, nadrágot, hanem méltósággal a helyükön maradva néznék végig azt a ceremóniát, ahogy a játékosok átv
eszik a bajnoki címért járó kupát és érmeket. Szeretnénk ezzel hagyományt tere
mteni a magyar futballban, hiszen eddig az ünneplés másképpen történt a magyar pályákon.
A szurkolók nem maradnak ereklye nélkül, ugyanis amint vége a mérkõzésnek, a játékosok ötszáz mezt dobálnak majd ki a szurkolók közé.

2005. 05. 19. 12:45


Jóllehet, a múlt vasárnap a szurkolók már rendeztek egy spontán ceremóniát, a klub szeretné, ha "hivatalosan" is megünnepelnék az aranyérmeseket.


A tegnapi tájékoztatón a klub vezetõi beszámoltak a szombati, Pécs elleni hazai meccset követõ bajnokavató ünnepség forgatókönyvérõl is. Mint Szilágyi Sándortól megtudtuk, amikor a játékvezetõ lefújja a mérkõzést, akkor abban a pillanatban megkezdõdik a pálya "átalakítása".
- Rögtön a meccs után felállítunk egy dobogót, amelyre majd felállnak a játékosok – mondta a cégvezetõ. – Miután a csapat tagjai elfoglalták helyüket, az MLSZ elnöke, Bozóky Imre átadja az érmeket, majd a kupát.
A Kossuth téren két óriáskivetítõ lesz felállítva, ahol 18 órától a DVSC legemlékezetesebb pillanatait elevenítik fel újra, majd a meccs után a csapat tagjai nyitott autóbusszal indulnak útnak, hogy õk is csatlakozzanak az ünnepléshez. A Kossuth téren szintén felállított dobogón Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, valamint a klub elnöke, Szima Gábor mond beszédet. A Nagytemplom elõtt várhatóan emelkedett hangulatban lézershowt, a Hangfogó együttes koncertjét, illetve tûzijátékot láthat a nagyérdemû, majd az estét egy hatalmas utcabál zárja. A nagyszabású bulira sok szeretettel várják a drukkereket, de azokat is, akik nem rajonganak igazán a fociért, ám szeretnének egy jót mulatni és ünnepelni.
- Bízunk benne, hogy örök emlék lesz minden szurkolónak, aki ezen részt vesz – mondta zárásként Szilágyi Sándor.

2005. 05. 19. 13:20


A szombaton 18 órakor kezdõdõ Pécs elleni bajnokira és az azt követõ éremátadásra szóló belépõk másfél óra alatt gazdára találtak.


Az Oláh Gábor utcai stadion pénztáránál már reggel hat órakor elkezdett gyülekezni a nép. Ezt látva a szervezõk nem sokkal kilenc óra után kinyitottak még két kasszát, hogy gyorsabban haladjon a sor. Közben a Plazában is óriási tömeg gyûlt össze, mindenki a szombati, az úgymond ünnepi mérkõzésre akart jegyet venni. Ennek következtében mindössze másfél órára volt szükség, hogy az összes belépõ gazdára találjon.
A klub vezetõi keresik annak lehetõségét, hogy a kinnrekedtek a fõtéren kivetítõn nézhessék meg a mérkõzést, ám erre csak akkor lesz lehetõség, ha a kereskedelmi csatorna engedélyt ad rá.


2005. 05. 19. 16:00


Akinek jegye a V, azaz a vendégszektorba szól, a Nagyerdei körút felöli bejáratnál tud bemenni helyére.


Több szurkoló reggel, amikor megvásárolta belépõjét meglepetten tapasztalta, hogy jegye a vendégszektorba szól. Ezzel kapcsolatban Képíró János biztonsági igazgató elmondta, hogy azon a területen, ahol általában a vendégdrukkerek helyezkednek el most csak debreceniek lesznek, akik a Nagyerdei körút felöli bejáratnál mehetnek be helyükre. Amennyiben érkeznek pécsi szurkolók, õket a biztonsági zónába helyezik el, tehát nem kell attól tartani, hogy a két tábor összetûzésbe kerül.

Sheva
#150
Debrecen, május 19., 10.40 A Loki vezetõi egyelõre nem foglalkoznak a BL-selejtezõvel.

Mint az vasárnap délelõtt Pécsett eldõlt: a nyáron a DVSC képviseli Magyarországot a Bajnokok Ligája selejtezõjében. Az persze csak késõbb derül ki, hogy ki lesz a Loki elsõ ellenfele, és Debrecenben még azt sem tudják, hol játsszák majd az esetleges BL-meccseket.
A csapat ügyvezetõje, Szilágyi Sándor szerint most fontosabb dolgaik is vannak, mint ez a kérdés, a vezetõ úgy véli: bõven van még idejük ezen gondolkodni. Az Oláh Gábor utcai stadionban ugyan csak ülõhelyek vannak, de biztonsági szempontból nem biztos, hogy tökéletesnek, illetve az UEFA által elfogadhatónak bizonyul a létesítmény.
- Meg kell majd néznünk, hogy mit enged a klublicenc, melyik selejtezõben, mik az elõírások - mondta honlapunknak Szilágyi. - Ez persze több idõt vesz igénybe, de azt elárulhatom, hogy a végsõ szót majd az igazgatóság mondja ki azt illetõen, hogy hol játsszuk le a BL-meccsünket, esetleg meccseinket.
Képíró János, a Loki biztonsági igazgatója a klub honlapjának elmondta: az elsõ meccset (a DVSC a második körben kapcsolódik be a küzdelmekbe) még minden további nélkül játszhatják otthon.
A Kósa Lajos polgármester részvételével tegnap tartott sajtótájékoztatón egyébként a csapatot mûködtetõ DVSC Futball Szervezõ Rt. részérõl elmondták: az új, várhatóan 2008-ra elkészülõ aréna nem a városi Nagyerdõben, hanem Debrecen déli részén, a korábban a csapat otthonául szolgáló Vágóhíd utcai stadion helyén épül majd fel.
Az építendõ stadion befogadóképessége a 2012-es horvát-magyar Európa-bajnoki pályázat sikerétõl függ. Ha Debrecen is otthont adhat a versengés néhány mérkõzésének, akkor 35 ezer férõhelyes komplexumot építenek majd, ha viszont nem lesz Eb-meccs a cívis városban, akkor egy 15-20 ezres létesítményt kaphat Loki.
Addig is egy új lelátórészt építenek az Oláh Gábor utcai pályához - már õszre -, ahová így tízezer szurkoló fér majd be.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#149
Böõr távozni akar de még játszani szeretne a BL selejtezõkön!!!
hát nagyon remélem nem fog elmenni...

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#148
Az elsõ selejtezõ lejátszható Debrecenben


2005. 05. 18. 12:45



A Loki az Oláh Gábor utcai stadionban még lejátszhatja a második kör mérkõzését.



Többen kérdezték tõlünk, hogy az Oláh Gábor utcai pálya alkalmas-e a két BL-selejtezõ lejátszására. Ezzel kapcsolatban Képíró János biztonsági igazgató honlapunknak elmondta, hogy a Loki (a második körben kapcsolódik be) elsõ mérkõzését még meg lehet rendezni Debrecenben, ám továbbjutás esetén - a harmadik körben minden bizonnyal egy világhírû csapatot kap ellenfélként együttesünk - már nem valószínû, hogy a cívisvárosban kerül sor a találkozóra. Azt viszont egyelõre még nem lehet tudni, hogy ebben az esetben hol játszhatnánk le a csoportokba jutásról döntõ mérkõzést.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#147
A szurkolók megvennék a jegyet


2005. 05. 18. 14:10



Megkérdeztük honlapuk Olvasóit, hogy megvennék-e az utolsó fordulóban esedékes Zalaegerszeg elleni bajnokira a jegyet abban az esetben, ha Debrecenben lesz a mérkõzés.



Mint köztudott, a bérletesek belépõje 15 hazai mérkõzésre szól. A klub vezetõi mindent megtesznek, hogy az utolsó fordulóban, a Zalaegerszeg elleni találkozóra az Oláh Gábor utcai stadionban kerüljön sor, ám ez költségekkel jár. Ezért elõfordulhat, hogy a bajnokira meg kell majd váltani a belépõket a bérleteseknek is, akiknek helyeit egyébként fenntartják. Ezzel kapcsolatban kíváncsiak voltunk Olvasóink véleményére.
A voksok 43 százaléka azt válaszolta, hogy megvenné a jegyet, mivel sporttörténeti siker kapujában állunk, és ezt itthon jó ünnepelni. Voltak olyanok (23 százalék), akik tisztában vannak azzal, hogy a pályaválasztási jog felcserélése költség a klubnak, ezért ezzel szeretné segíteni a DVSC-t. 21 százalék arra voksolt: ha ezen múlik, hogy az Oláh Gábor utcai stadionban láthassa az érmek átadását, akkor belépõt váltana. A legkevesebben arra szavaztak, hogy ha már megvette az idény elején a bérletet, nem áldozna az utolsó fordulóra.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#146
Debrecen, május 18., 10.55 Óriási ünneplésre készülnek a hajdúságiak a hétvégi, Pécs elleni bajnokin.

Két fordulóval a bajnokság zárása elõtt eldõlt, hogy a DVSC lett idén a magyar bajnok. A klub története során ez az elsõ aranyérem, és ezt nagy csinnadrattával szeretnék megünnepelni a cívis városban a Pécs elleni, szombati bajnokin. A csapat ügyvezetõje, Szilágyi Sándor nagyon titkolózott a programmal kapcsolatban, annyit azonban sikerült kiderítenünk, hogy és a meccs után lesz tûzijáték, és valószínûleg koncert is. Nem lenne meglepõ, ha a Tankcsapda is fellépne a bulin, hiszen az együttes debreceni, és a tagok közül többen is a Lokinak szurkolnak. Egyébként a Pécs elleni bajnokin a mûsortól függetlenül ugyanolyan jegyárak lesznek, mint a korábbi találkozókon, a belépõket most is csütörtökön kezdik árulni, és biztosra vehetõ, hogy most is telt ház elõtt játszhatnak a csapatok.
- Most még nem mondhatok semmit, de garantálhatom, hogy a hétvégi ünnepségsorozat alkalmával felejthetetlen élményben lesz része mindenkinek. Értem ezalatt természetesen elsõsorban a debreceni szurkolókat - mondta Szilágyi.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#145
<#hawaii>

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

#144
BL-selejtezõ: kiemelt lesz a Loki

2005. 05. 18. 10:55


A magyar bajnok DVSC-AVE Ásványvíz a második selejtezõben kiemeltként kapcsolódik be. Az elsõ mérkõzésre július 26-27-én került sor, míg a visszavágó augusztus 3-án lesz.


A magyar bajnok Loki a BL második körébe kapcsolódik be, és a korábbi évek eredményeinek köszönhetõen kiemeltként várhatja a június 24-i sorsolást, így talán gyengébb riválist kap (komolyabb ellenfél lehet a svéd Malmö, vagy éppen a finn bajnok Haka). Az elsõ mérkõzésre július 26-27-én kerül sor, míg a visszavágó augusztus 3-án lesz. Továbbjutásunk esetén augusztus 9-10-én, illetve 23-24-én játszhatunk a fõtáblára kerülésért. A harmadik kör már sokkal nagyobb falat lesz, a Loki nem kiemeltként játszhat akár a Manchesterrel, Ajax-szal, Rangersszel, Anderlechttel, Dinamo Kijevvel vagy az Interrel.

Forrás: dvsc.hu

Sheva
#143
Csütörtöktõl kaphatók a jegyek a Pécs elleni meccsre


2005. 05. 17. 17:00



A klub vezetõi gõzerõvel szervezik a bajnoki találkozó utáni programokat.



A szombaton 18 órakor kezdõdõ DVSC–Pécs bajnoki találkozóra csütörtöktõl vásárolhatók meg elõvételben a belépõk. A jegyeket a szokott helyeken, az Oláh Gábor utcai stadion pénztárában 9-17 óráig, illetve a Debrecen Plaza emeletén lévõ DVSC Ajándékboltban 10-18 óráig válthatják majd meg a drukkerek.
Képíró János biztonsági igazgató arról tájékoztatta honlapunkat, hogy már javában szervezik a találkozó utáni ünneplést. Amint pontos információk lesznek, természetesen tájékoztatjuk Olvasóinkat.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#142
A klubok is gratuláltak a bajnoki címhez


2005. 05. 17. 15:30



Több élvonalbeli labdarúgócsapattól kapott gratuláló levelet a DVSC Futball Szervezõ Rt.



A hétvégén DVSC-AVE Ásványvíz csapata sporttörténeti sikert ért el. Madarék szombaton kiütéses gyõzelmet arattak a Békéscsaba felett, majd amikor másnap vereséget szenvedett a Ferencváros Pécsett, már biztossá vált, idén senki sem foszthatja meg a debrecenieket a hõn áhított elsõségtõl. A DVSC fennállása óta elsõ alkalommal nyerte meg az élvonalbeli bajnokságot. Csapatunknak több labdarúgó klub is elismerését fejezte ki. A Matáv Sopron, a Zalaegerszeg és a Hajdúböszörményi TE faxon, míg a Pécs, a Gyõr, a Lombard Pápa és az MTK a hivatalos honlapján keresztül gratulált a Lokinak a sikeres szereplésért. Az említett klubok emellett sok sikert kívánnak csapatunknak a Bajnokok Ligájához.
A gratulációkat és a jókívánságokat a DVSC játékosai, vezetõi és szurkolói nevében is köszönjük.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#141
Budapest, május 17., 14.10 Az Újpest-ETO lesz vasárnap délelõtt.



Az RTL-Klub döntése értelmében a 29 forduló az alábbiak szerint alakul.
2005. május 21-én, szombaton minden mérkõzés 18.00 órakor kezdõdik, a 7 bajnoki közül a Debrecen-Pécs mérkõzés került a Sport2 képernyõjére.
Vasárnap rendezik - 11.20-as kezdettel - az Újpest-Gyõr találkozót, amely az RTL-Klubon kerül képernyõre.


.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

#140
LoL<#nyes>

Sheva
#139
upsz ez már van bocsesz...<#zavart1><#zavart1>

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#138
A vidék diadala


2005. 05. 17. 10:40



Két fordulóval a vége elõtt nyugodtan kijelenthetjük, ez nem a fõvárosi csapatok éve volt.



A magyar bajnokságok történetében 102-szer hirdettek hivatalos végeredményt, de mindössze nyolcadik alkalommal fordul elõ, hogy a legfõbb trófea Budapesten kívülre került. Debrecen a hatodik olyan vidéki város Nagyvárad, Gyõr, Dunaújváros, Vác és Zalaegerszeg után, mely immár aranyos gárdával büszkélkedhet. Arra, hogy a bajnoki finálé után a keleti országrész szurkolói örülhessenek a legjobban, a Nagyváradi AC 1944-es sikere óta, azaz több mint hatvan évet kellett várni.
Az idei bajnokság - a Gyõr esetleges második helyétõl függetlenül – már bizonyosan a vidék diadalát hozza, soha korábban nem fordult még elõ, hogy a fõvárosi csapatok bajnoki vagy kupagyõztes cím nélkül maradtak volna. Értelemszerûen ezt megelõzõen az a csúfság sem esett még meg, melyre most lehet esély, hogy a legnagyobb múltú egyesületek (MTK, FTC, Újpest, Honvéd, Vasas) közül egy sem szerez jogot nemzetközi kupaindulásra. Igaz, számukra lehetõségként még ott áll az UEFA Intertotó Kupa, melyre korábban a Vasas és a Lombard Pápa már jelezte indulási szándékát. Hogy a vidéki csapatok nemzetközi szinten mire lesznek képesek, az majd elválik, egy azonban biztos, sem Debrecenben, sem Sopronban nem lesz hiány nézõkben.
Molnár Ákos

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#137
Sándor Tamás ezért jött


2005. 05. 17. 09:25



A Loki csapatkapitánya szívesen kihagyna egy kazahsztáni utat.



Ha valaki nagyon megérdemelte ezt a bajnoki címet, az Sándor Tamás, aki egyértelmûen a Loki vezéregyénisége volt ebben az idényben (is). A kiváló rúgótechnikájú középpályás három éve tért haza, nem titkoltan azzal a céllal, hogy aranyat nyerjen nevelõegyesületével, a Debrecennel.
A Loki megérdemelten lett elsõ az idén. Igaz, éppen egy olyan mérkõzésen vált biztossá az aranyérem, amelyen a Debrecen nem is játszott.
- Kissé furcsállottuk, hogy nem egy nap lépünk pályára a Fradival, de szó sincs arról, hogy ez elronthatta volna az örömünket - mondta a középpályás. - Mi egy nagyszerû meccset játszottunk szombaton, a szurkolók bajnokként ünnepeltek bennünket. Vasárnap pedig vártuk a Ferencváros mérkõzését: én például otthon a fotelben, egyedül, mert a kisfiam Pesten futballozott, a feleségem õt kísérte el. Természetesen szurkoltam a Pécsnek, és a lefújás után már találkoztam is a csapattársak egy részével egy debreceni szállodában. Még elég kevesen voltunk, hiszen többen hazamentek a keretbõl a Dunántúlra, erre-arra, de estére már megérkeztek a távolabb lakó srácok is, így a Kossuth téri üneplés azzal a rengeteg emberrel remekül sikerült. Csak tudnám, hogy a szurkolók miként tudtak két óra alatt egy ekkora bulit összehozni…
Igaz, sokáig mindenki óvatoskodott, de Sándor Tamás amondó, a Vasas elleni idegenbeli siker után már érezni lehetett, hogy ez a bajnokság az övék lesz. Jár tehát a kalapemelés a kétségkívül legegységesebb és leginkább gólratörõ futballt produkáló Loki (na meg szurkolói) elõtt, de adódik a kérdés: mi lesz most? Mit profitálhat a város és a klub ebbõl az aranyból?
- A stadionkérdésünk talán megoldódik, mert az nem jó, hogy helyhiány miatt néhány száz szurkolónk rendszeresen kint marad, és persze szeretnénk eljutni a Bajnokok Ligájába. Ha jól tudom, július közepén kezdünk - hm, nem bánnám, ha a kazahsztáni utat kihagyhatnánk…

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#136
Supka Attilát elfogadták a szurkolók


2005. 05. 17. 08:35



Vezetõedzõnket a Békéscsaba elleni mérkõzés után percekig éltette a debreceni publikum.



Szombat este – mint utólag kiderült - a Loki sordöntõ mérkõzést játszott a már kiesett Békéscsaba együttese ellen. A szurkolók többgólos gyõzelmet vártak a csapattól. Játékosaink nem is okoztak csalódást a mintegy 7500 nézõnek, a Loki bebizonyította, hogy megérdemelten vezeti a tabellát és sima, 5-1-es gyõzelmet aratott a lilák felett.
- Egy kicsit nehezen indult a mérkõzés – nyilatkozta Supka Attila a találkozó után. - Azt terveztük, hogy az elején megpróbáljuk meglepni az ellenfelet, ennek ellenére ez majdnem nekik sikerült, de szerencsére csak kapufa lett belõle. Ezt leszámítva úgy érzem, az elsõ perctõl kezdve nem lehetett kérdéses ennek a mérkõzésnek a végkimenetele.
A találkozón szerepet kapott a Loki 18 éves játékosa, Dzsudzsák Balázs is, akit Sándor Tamás utódjának tartanak. - Balázs nagyon tehetséges játékos, bízom benne, hogy rövid idõn belül be tud majd épülni a csapatba. Ez a mérkõzés jó volt arra, hogy megmutathassa, mire is képes. Volt egy-két nagyon szép megmozdulása, terveink szerint, a következõ szezonban többet láthatja majd a közönség.
A Békéscsaba elleni összecsapás másnapján a Ferencváros vereséget szenvedett Pécsen, ami azt jelentette, hogy a DVSC-AVE Ásványvíz csapatát már matematikailag sem tudja egyetlen csapat sem beérni. Ám a bajnokságnak még nincs vége, hiszen két forduló van hátra. - Természetesen ugyanúgy készülünk, mint az eddigi mérkõzésekre. A két bajnokit mindenképpen meg akarjuk nyerni, hogy elmondhassuk, magabiztosan nyertük ezt a bajnokságot.
A találkozó után a szurkolók hosszú percekig a csapatot ünnepelték, majd Supka Attila nevének skandálásába fogtak bele, ami bizonyítja, hogy a közönség elfogadta a trénert.
- Egy edzõt mindig az eredmények minõsítik, és a szurkolók ezek szerint elégedettek. Nem volt még részem ilyen ünneplésben, nagyon jó érzés, hogy a közönség elfogadott, mert amikor ide kerültem, akkor sok embernek volt fenntartása az én személyemmel kapcsolatban. Nem tudták hova tenni a tulajdonosok választását, de úgy érzem, a csapattal közösen sikerült bizonyítani – mondta Supka Attila, aki vasárnap este a Kossuth téren a játékosokkal, valamint a szurkolókkal együtt ünnepelte a bajnoki címet és a következõ szavakat intézte a tömeghez:
- Köszönjük, hogy egész évben bíztatok bennünk. Nélkületek nem sikerült volna történelmet írni.

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

Sheva
#135
na szia

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

#134
mert hülyeségeket írsz

\"Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk\" \"...egy 65 évet élt erdélyi sírjára az volt írva, hogy élt négy évet, 1940 és 1944 között. Az idő alatt észak Erdély vissza volt kapcsolva Magyarországhoz.\"

#133
Te sem mentél el

Sheva
#132
ha nem szidom a csapatodat akkor miért ne mehetnék oda?

.:.FORZA AC MILAN!!!.:.

#131
de visszajött

\"Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk\" \"...egy 65 évet élt erdélyi sírjára az volt írva, hogy élt négy évet, 1940 és 1944 között. Az idő alatt észak Erdély vissza volt kapcsolva Magyarországhoz.\"

#130
Igaza van, te is elküldted a fagyi topikból...

#129
ne légy ideges pancser

\"Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk\" \"...egy 65 évet élt erdélyi sírjára az volt írva, hogy élt négy évet, 1940 és 1944 között. Az idő alatt észak Erdély vissza volt kapcsolva Magyarországhoz.\"