153974
Jön a ValóVilág 12!

2024 nyara forró lesz!
  • Fantasico
    #153853
    Sajtika az elejétől fogva olyan szintem vakon van.... Tegnap a külső üzenetek bejátszása után pár órára elcsöndesedett a csőcselék oldala, Sajtika nem igazán értette miért jött neki 5-ből 5 negativ üzenet, és Barna sem nagyon tudta feldolgozni hogy egyik negativ komment követi a másikat nála is, azon meg láthatóan igencsak fehúzta magát amikor Melinánál 4-ből 4 teljesen pozitiv hozzászólás érkezett, ezt a mai napra sem nagyon tudta feldolgozni mert a ma esti játéknál amikor összeültek az étkezőasztalnál és elkezdték a "játékot" próbált beleállni Melinába ez a szerencsétlen lúzer kétszer is bepróbálkozott, de igencsak felsült mert Melina fél perc alatt helyrerakta Barnácskát azóta meg azt hajtogatja hogy nem játszotta ki ellene még az összes ütőkártyáját mert az a párbajra tartogatja. Ez a Barna mégis mit gondol milyen rendezvényen van, bármit húzna elő és bármit állitana, csak magából csinálna még nagyobb bohócot ez a szerencsétlen balek, alig várom hogy kivigye valamikor Melinát aztán majd megnézem a fejét egy 75-25 ös vereség után.
  • kill3r21
    #153852
    Ez a sajti birodalom nagyon hamar nagyon meg fog borulni úgyérzem
  • kill3r21
    #153850
    A lényeg hogy Kriszti eddig mindig rossz emberekhez csapódott és ki is esett mind, remélem megtartja ezt a szokását :D
    Utoljára szerkesztette: kill3r21, 2023.01.13. 22:30:12
  • beby44
    #153850
    Tudom pont ezért az "utca emberének"kéne nyernie nem pedig a benfentes énbeseknek!!Vanda tényleg elég kárörvendve nevetett töbször is Melinán!!Egy műsorvezető eleve nem foglalhatna állást eggyik játékosról sem!!Szerintem direkt húzták meg Melinát,hogy konfliktust generáljanak!!
  • Zs0lt1
    #153849
    Minden valóságsónál van direkt és indirekt kaszting. Az indirekt kaszting az utcáról bejövöket jelenti, a direkt pedig azt, hogy az rtl megkeresi olynokat akiket ismernek, tudják róluk, hogy milyenek. Az x-faktornál is igy van. Kb 50-50% szokott lenni a kettő. Szóval az, hogy Vandácska és Rico vagy a többiek ismerik egymást nem véletlen :-)
  • Fantasico
    #153848
    Most Livestreamben Sajti vs Márió szócsata második menet, elég parázs odapiritások vannak.
  • Fantasico
    #153846
    Persze a nagyrészük "beltenyészet" de ha már mindenáron az ÉNB-s brigádból akarják teleszórni a képernyőt akkor legalább a normálisabbakat kérték volna fel ezeknek a pozicióknak a betöltésére, de hogy tényleg sikerült a legostobábbakat és legvisszataszitóbbakat odarakni minden frontra az röhej. Vanda próbálja negativ véleménnyel illetni Melinát miközben fényesre nyalja Krisztike seggét, csak éppen azt felejti el a szerencsétlen hülye műsorvezető hogy még a papirról sem képes normálisan felolvasni nemhogy fejből bármit mondani, és nem összetett mondatokról beszélek Vanda esetében mert ahhoz valószinűleg újra kéne születnie ebben az életben már nem fog neki menni. Azért azt megkérdezném még tőle mit szól és hogyan kommentálná a kedves barátnőjéről készitett videót, amin hullarészegen, nyomdafestéket nem tűrő módon mezitláb az utca közepén nekifeszül a kivonuló rendőröknek, és úgy óbégat mint egy megveszekedett őrült, de semmi baj nyomassák csak Krisztikét, annál nagyobb lesz a bukta a végén, ez a nő nem más csak egy szánalmas, elkeseredett, végtelenül mesterkélt és mű drámakirálynő, csak a D-kategóriából.
  • beby44
    #153846
    Vanda instáján van egy kép 2021 -es amin a Ricoval meg egy másik lánnyal van rajta!!!!Nagyon ugy néz ki,hogy ismerik egymást!!
  • Zs0lt1
    #153845
    Melina vicces volt, azt mondta ötösért megy, de veszettül ostoba volt :D
  • Fantasico
    #153844
    Ez az Éjjel Nappalos beltenyészet kezd rohadt gusztustalan lenni, miért is kell az összefoglalót és a belevalót is 10-es IQ-val rendelkező agyhalottaknak vezetni és hogy nyilvánulhat meg a műsorvezető az egyik játékos mellett aki nem mellesleg a barátnője, akivel együtt szerepeltek az ÉNB-ben, egyáltalán ez legális, nincs olyan kritérium, hogy közeli ismerős, vagy barát nem igazán lehetne a műsorban, vagy ha már ott van akkor a műsort nem a cimboráknak kéne vezetni. Ez egy kicsit hányingertkeltő olyan mintha egy focimeccset olyan biró vezetné akinek 4-5 barátja játszana az egyik csapatban. Ne csodálkozzanak majd ha a nézők totálisan ellenük fordulnának és agyon lennének baszva a párbajon mert elég gusztustalan amit próbálnak az emberek torkán lenyomni, de akkor legalább valami értelmesebb embert választottak volna, mert az előző szériában szereplő Bálint is ÉNB-s volt de nagyon szimpatikus, rendes, jószivű gyerek volt és nagyon tisztán játszotta a játékát mindenféle szarkeveréstől mentesen, de ez a Kriszti ez legalja kategória, ostoba, lelkigyenge, mű, és számitó, nyomhatja ezerrel az RTL, meg a Vandácska és a Norbika is a végén be fogja szopni és el fog vérezni aztán lehet sirni rini ennek a szánalmas mű drámakirlynőnek.
    Utoljára szerkesztette: Fantasico, 2023.01.12. 23:05:31
  • kill3r21
    #153843
    Kriszti Sajti Barna hármas odabasz, amikor Kriszti legalább empátiát tanusít
  • threepwood
    #153842
    Sajti a kaja közben elmesélte a korábbi széria egyik párbaját, a vivi vs moh párbajt, hogy a moh azért esett ki, mert nagyképű volt, azt mondogatta, hogy ő bárkit kint hagy stb. aztán ő esett ki. Pont a sajti meséli ezt, aki ugyanezt mondogatta a többieknek :))
  • Fantasico
    #153841
    Két ilyen jellemtelen szarkupacot mint ez a Barna és a Sajti ritkán hord hátán a föld. Sajtika mások háta mögött mindenkit fikázik és kibeszél, közben "mivel én vagyok a legerősebb játékos idebent ezért szerintem mindenki más gyenge" ezt szórul szóra igy mondta többször is azért idéztem, vicc kategória a csávó, bárki ellen kiesne Kriszti ellen ha őt viszi mivel kezet ráztak erre kb 15 százalékot se fog kapni. Barna még jellemtelenebb senkiházi tróger mindig elmondja Ő az egyik legerősebb játékos, de lehet látni úgy be van szarva remeg az ember nehogy párbajoznia kelljen, bárkit előbb lökne frontvonalba mint saját magát utolsó szarházi aki napról napra gyengébb és gyengébb lesz pedig a mostani szintjét már nehéz lehet gyengiteni. Annyira szeretném látni már a fejüket amikor nyilik számukra az utca ajtó, a döbbenet, és az érthetetlenség, öröm lesz nézni.
  • Fantasico
    #153840
    Kicsit érdekes a tanárok értékelése és nem tudom ez a 4 tanárnak titulált bohóc ismeri e a következetesség szó jelentését. Mert a kettősmérce és a részrehajlás az nem igazán fair dolog ilyen esetekben, bár annak a fényében hogy mind a 4 embert kilóra megvette az RTL érthető Krisztike agyonfényezése, de olyan ömlengős szintem, hogy az már hányinger, azt a Máriót aki saját maga bevallotta, hogy semmit nem tudott de még a verset sem tanulta meg 3 nap alatt sem, pedig direkt kiemelte a tanárnő olyan ember nem kaphat kettest sem aki nem tudja a verset, de érdekes mód Máriót mindenből megjutalmazták a kettessel, amin saját maga is röhögött mert semmit nem tudott, de Melit direkt meghúzták egy tárgyból azt hiszem pont matekból úgy hogy kb húszszor többet tudott mindenből mint aki kettest meg hármast kapott, meg azt hiszem irodalomból is kettest vagy hármast adtak neki úgy hogy hibátlanul elmondta az epigrammát amit kihúzott, érdekesen mennek itt a dolgok, de ezek a piacon megvett csicskák akiket tanároknak neveznek már a VV4-óta bohócok, még szerencse hogy nekik aztán semmi beleszólásuk a szavazásnál ott is próbálták besározni Alekoszt, aki nemes egyszerűséggel telibeszarta őket, és csak röhögött rajtuk aztán ivott egy jót utána, és csont nélkül megnyerte az egész játékot. Próbálkozhat itt az RTL nyomogatni valakit, meg lehet ilyen olyan ÉNB-s meg akármilyen hátszél, ezekkel a gusztustalan részrehajlós, szemmel látható és érezhető unfair húzásokkal csak a másik oldalt erősitik tovább mert hatalmas ellenszenvet kelt a nézőkben, ne csodálkozzanak majd ha ezekután még erősebbé és erősebbé válik Meliék oldala, akik eddigis mindig minden párbajról visszajöttek, ha jól emlékszem csak az Ő oldalukról jött eddig vissza párbajgyőztes. De ezt most nagyon túltolta az RTL mert még az agyonfényezett csőpőgősen körbenyalt Kriszti is kurva kellemetlenül érezte magát ettől, és kint a cigizőben Meliékkel beszélgetve mondta is nem érti mi volt itt milyen mérce alapján könyvelték el a dolgokat mert Ő nem érdemelt volna ilyet, és ha ezt már az érintett Kriszti mondja nemis az ellenfél tábor hát az elég komoly, szerintem ezt most Kriszti is érezte hogy nagyon gáz volt és ez nem fog pozitivan lejönni kint.
  • Fantasico
    #153839
    Melinát lehet kedvelni vagy nemkedvelni, de még mindig toronymagasan a legnormálisabb villalakó, ha az emberi értékeket , az önazonosságot, és a hitelességet nézzük a közelébe sem ér senki. Ami még nagyon nagy különbség a többi játékossal szemben, hogy nem generálja a problémát, hanem ha van akkor beleáll és megvédi magát, nem úgy az ultragagyi Krisztike aki előre kitervelve szántszándékkal kiterveli hogy beleáll, aztán amikor rájön hogy túltolta rohan bocsánatotkérni, és rögtön áldozatnak állitja be magát, és pityereg, na nekem meg ettől az álszent, hányingertkeltő, mesterkélt, mű, hiteltelen szar játékstilustól van hányingerem. Eleve egy olyan jellegtelen, súlytalan, mű, és mesterkélt játékot játszik Kriszti amit csak a hülye nem lát és minél több időt lesz bent annál jobban ki fog bukni, ez a szinészkedés amit művel, ráadásul ez a napraforgó stilus is botrány, először Bibi seggében volt , majd Piroskában veszett el derékig, közben Barnával végig hatalmas eszmecserét folytat, mostanában meg a másik botrány ember Sajtika utánfutója lett, akivel tegnap megbeszélték és kezet ráztak, hogy egymást fogják vinni Ha Sajti lenne kiválasztva Krisztit viszi ki párbajra, ha Kriszti lenne akkor Sajtit, na arról még simán vissza fog jönni, mert ennél a Sajti illetve Barna párosnál gyengébb kettőst nem tudok elképzelni tehát itt most boritékolható a Kriszti siker, de hiába az Éjjel Nappalos támogatás és hátszél, meg ez az ultragagyi mű szinészkedés ezzel nem fog erős játékos ellen nyerni, Meli és Dani is kint hagyná, remélem minél előbb meg is történik mert elviselhetetlen botrány kategória ez a nő, és közben ez papol tiszteletről, meg megannyi olyan emberi dologról ami kifelé szimpatikusan jöhet le a nézőnek, de közben a kinti életében hulla részegen kocsis módon üvöltözik a rendőrökkel az út közepén mezitláb, amit jópár újság és hirportál is lehozott, és az RTL is elhatárolódott a viselkedésétől. Ez a szerencsétlen ultragagyi mű szinésznőcske már ott elbaszta a legelején, hogy a rossz oldalt választotta, mert senki ne haragudjon, de azért aki egy Bibivel, Barnával, és Sajtival lévő társaságban jól érzi magát és ezekre az emberi hulladékokra fel tud nézni, hát az az Én értékrendem szerint nem sokat érdemel. Úgyhogy szerintem az ilyen embereket össze sem lehet hasonlitani egy Melinával mert minden féle téren fényévekre vannak egymástól.
  • kozi001
    #153838
    Melina savanyú feje és flegma stílusa nem jön be.

    De am nem is vele van bajom. Hanem ahogy a rajongói hihetetlenül elszállnak tőle! Főleg redditen.
  • Fantasico
    #153837
    Igen talán Ő saját maga még elhiszi, rajta kivül senki, és nincs olyan villalakó aki ezt a senkiházi sunyi tetüt ne tudná kint hagyni. Undoritó féreg ez a Barna már hetek óta mondom, Kriszti dettó hányinger, a mai magához beszélése és gesztikulációja is kő kemény volt ijesztő a csaj 0-24-es ápoló kéne mellé, full bolond a csaj.
  • kill3r21
    #153836
    Ez a Barna egyre nagyobb hányinger, bármiről van szó ami érinti őt, instant kiforgatja úgy hogy nem ő a hibás, elhiszi ezt még bárki ?
  • Fantasico
    #153835
    Most láttam visszanézve a mai összefoglalót, nem nagyon szoktam nézni mert mindig másfél nap lemaradásban vannak inkább a streamet nézem amikor tudom, de azért ez a gyökér Piroska még utólag is próbált "kedveskedni" Melinának, a Barnának irt levelével, hú de örülök hogy beszopta ez az alattomos számitó, hazug Piroska, pont Meli volt az egyetlen aki mindig megmondta neki az igazat, ha jó volt azt is, ha rossz azt is, mindig a szintiszta igazat mondta neki, erre ez a hulladék igy hálálta meg, ugyanigy be fogja szopni Barnácska, és Krisztike is de most úgynéz ki a ma esti hatalmas egymásnakfeszülés után Sajtinak is kinéz egy párbaj ahol ki is fog esni, de Krisztinek és Barnának is hullania kell, a sunyi szemét hátulróljövös hátbatámadások miatt, mivel a gyökér Barna nem bir magával mindenképp szét akarná robbantani a Melina-Dani párost de ahhoz ha újraszületne is kevés lenne, ezt a szánalmas balfaszt Meli és Dani is szarrá veri bármikor egy párbajon.
  • Zs0lt1
    #153834
    Hú ez a technikum hét nagyon ott van bakker :D Melina azt mondja 3 + 4 = 12 :D
    Kriszti amit leművelt az meg már borzasztó, alig várom, hogy kiessen végre.
  • Fantasico
    #153833
    A Múltkor Lisszának élőben livestreamben többször kijelentette és megesküdött mindkét gyereke életére, hogy a neki küldött videóban semmi olyan dolog nem volt ami közte és a barátnője közti dolog lett volna, és köztük az égvilágon semmi probléma nincs. Á nem csak az ország előtt baszta ki a barátnője, ez a tróger mit gondol, többszörösen meghazudtolta magát ország világ előtt, közben megállás nélkül szart kavar, és mindenkinek azt mondja amit hallani akar, közben olyan vakon van hogy öröm nézni, szerintem max 10% amit össze tud kaparni egy párbajon bárkivel megy, egy jellemtelen, hazug, senkiházi tróger.
  • Fantasico
    #153832
    Sajtika már másodszorra bukott meg nagyon csúnyán. Ez milyen ember másodjára esküdött meg olyan dologban a gyerekei életére amiben másodszorra is hazudott. Úgy látom nem sokat jelent számára a család és a gyerekek, undoritó egy féreg ilyen dolgokban a saját gyerekei életére szemrebbenés nélkül megesküszik és teljesen egyértelműen tudja hogy hazugság volt. Undoritó!!!
  • kill3r21
    #153831
    stream: szerintem Sajti lebukott hogy hazudott, Márió nekifeszült
  • kill3r21
    #153830
    hát én szanaszét nevettem magam mennyire buták, de azért kicsit pozitivabban vágták össze mint valójában volt :D
  • Fantasico
    #153829
    Ez a senkiházi Barna és a semmiről órákig beszélő hányingerkeltően mű, mesterkélt, ultragagyi Kriszti, nem tudom mit képzel magáról, nagyon keménynek hiszi magát hogy a mosókonyhában Barnának fikázza és ócsárolja Melinát ez a szerencsétlen félkegyelmű gyökér, elhiszem hogy fáj neki hogy semmilyen téren nem ér a közelébe Krisztike, mivel agyi kapacitása fényévekre van, amig Krisztinek egyetlen őszinte és emberi megmozdulása nem volt az ittléte alatt csak ez a mesterkélt szinészkedés és helyezkedés, addig Melina teljesen reálisan látja a dolgokat és soha senkit nem beszélt ki és árult el. Ezt a szánalmas gyökér nőt és Barnát már remélem nem sokáig látjuk a villában, Krisztit egyből vihetik és beutalhatják egy pszihiátriai kezelésre Barna meg mehet ahova akar, nagyot fog nézni mennyire rühellik kint sok pozitiv dolgot nem fog kapni idekint az emberektől, de ezt érdemli ez a szarházi utolsó tróger.
  • Fantasico
    #153827
    Sajti és Barna hatalmas taktikai és globális megbeszélésén a szaunában Sajti " Én nem gondolom hogy a másik oldalon bárki is erős lenne" Barna "Nem is tudom mitől kéne félnem, mindig az őszinteség a kifizetődő". Atyaég ezt a két agyhalottat, nem Sajtika nem erősek azért jöttek eddig 4-ből 4-szer arról az oldalról a párbajról, két ilyen menthetetlenül vak embert öröm lesz nézni a fejüket amikor szembesül az igazsággal és az utca ajtóval ez a két senkiházi.
  • beby44
    #153827
    Én majd hastag Marióra meg a többi IQ Fighterre leszek kiváncsi!!Márió szerint a nomád egy afrikai tőrzs!!Ahogy a Bv -be levezette erről a "szisztematikáját" vicc!!
  • Fantasico
    #153826
    Nem láttam élőben sajnos, mert reggel 6-ig néztem a streamet, aztán még hajnalban befilmeztem, és csak most keltem fel, de most belőttem a streamet majd visszanézem a dolgokat. Tegnap is volt egy két tűzforró elszólás Kriszti, Barna, Sajti és még nem is tudom ki volt ott talán Márió és Lissza mindenesetre azon tanakodtak hogy az ejakuláció vagy az evakuláció a jelentése az élvezés, elélvezés, de többen vátig álitották hogy bizony az evakuláció az, na azért ez a nem mindegy.
  • kill3r21
    #153825
    Fantastico, rád gondolok mikor Kriszti van a tanároknál, szerintem kiakadsz xD
  • kill3r21
    #153824
    iskolahét, bekapcsolok Melina vaktérképnél épp nem tudja hol van Budapest xD
    Ilyen van? xD
  • Fantasico
    #153823
    Piros teljesen elvesztette a hitelességét már amikor Melina ellen fordult, onnantól kezdve leirta magát, egy olyan ember ellen fordult aki a kezdetektől fogva mellette volt és mindig kiállt mellette, soha nem beszélte ki, egy szót nem mondott soha vissza senkinek, és mindig reálisan a legésszerűbb tanácsokat adta neki. Erre az volt a válasz hogy totálisan ellene fordult és tegnap már azt tervezgette hogy rakja ki majd Melinát és Danit a következő kiválastásnál csak azért mert Melina kérdőre vonta miért Renit viszi ki és miért hisz mindig Barnának, Piros magának kereste a bajt, egyáltalán nem tudom sajnálni, aki másnak vermet ás...
  • kill3r21
    #153821
    van reddit oldal? :D
  • beby44
    #153821
    Csodálkozni fogsz de mindenképpen Pirocsuj ellen szavaztam volna vihette volna pszihopata Krisztát vagy a hastag szisztematika Máriót is párbajozni!!Egyedül akkor szavaztam volna Piros melett ha kiviszi a Barnát!!!!!
  • kozi001
    #153818
    Sztem itt rendesen benne volt h Barnán akartak ütni egyet az emberek. Ahogy a redditet meg a facét nézem.

    Meg valszeg túl magabiztosan rakatta másodjára magára a jeleket.
    Egyszer bejött, de Reni azért nem Anita. Olyan-amilyen, lábát nehezen zárja össze, de egy jóindulatú nő.

    Viszont ahogy látom a hangulatot ha Reni ezek után mégis kavar Barnával, akkor neki is lapát...

    Személy szerint Reni már előtte a puskaporát, majd vmit elszüttyög Meliékkel.

    Pirossal viszont már tényleg jó lenne egy Jöttem, Láttam, Buktam.
    De azt Anikó vezette és már egy műsorvezető sincs, aki két kérdést fel tud tenni, csak ezek a kínos Énb-s menekültek.
  • beby44
    #153819
    Azért ez a Puskás egy élő adás párbajára felöltözhetett volna.Melegítőbe nagyon durva!!
  • beby44
    #153818
    Pont ezért szavaztam Renire.Nem melette hanem,hogy Pirocsujj kiessen!!Nagyon elszállt már magától,hogy ő mindenkit kivisz meg kinthagy!!Meg undoritóan viselkedett Melinával is!!Őt már csak a Barna érdekelte szart a barátaira!!Igy lehet pofára esni jó magasról!!!
  • Fantasico
    #153817
    Semmi különös nincs Reniben, ez arról szólt hogy Piros, hülyeséget hülyeségre halmozott, és komoly igazi kapcsolatokat dobott el a söpredékek miatt, úgyhogy nem is igazán Renire szavaztak ennyien hanem rengetegen szavaztak Piros ellen mivel elképesztő csalódás volt a nő az elmúlt pár hétben.
  • Fantasico
    #153816
    Barna már igyis úgyis végleg elvágta magát ebben a játékban, aligha van olyan játékos aki ellen visszamenne.
  • kill3r21
    #153814
    azért a történések ellenére én azért nem értem mi van Renibe
  • beby44
    #153814
    Mondtam,hogy kiesik ez az idióta Pirocsujj!!Alig várom az összefoglalót,hogy lássam Barna fejét!!Nem kell nagy mellénnyel jeleket pakoltatni magunkra meg hajtogatni,hogy mindenkit kiviszek és kinthagyok!!Pont ahogy a Dani is mondta valamelyik összefoglalóba!!Hál istennek,hogy kiesett Pirocsuj!!!!