33513
Eurobarca | Hivatalos honlap
El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik
-
#23472 Tito Vilanova, az FC Barcelona vezetőedzője sem volt elégedett teljesen a Valencia elleni teljesítménnyel, elismerte, hogy még néhány területen fejlődniük kell, ám mielőbb leszögezte, hogy az idény előrehaladtával fognak is javulni. Vilanova egyébként a fentiek mellett meg is dicsérte együttesét a hibátlan rajtja miatt, hiszen "azt olyan csapatokat legyőzve érte el, mint a Valencia vagy az Osasuna". Tito végül megvédte Fábregast, valamint dicsérte Songot és Pedrót.
"Természetesen nagyon fontos, hogy kilenc pontból kilencet tudtunk begyűjteni, ráadásul mindezt úgy, hogy az Osasunát idegenben, a Valenciát pedig hazai pályán kellett két vállra fektetnünk. Az eltelt három forduló során összességében a játékkal is elégedett lehettem, ám hiba lenne tagadni, hogy fejlődnünk kell néhány területen. Az együttesem tehát még egyáltalán nincs a teljesítőképessége csúcsán, abban viszont biztos vagyok, hogy ahol javulnunk kell, ott javulni is fogunk az idény során."
A második játékrészben érződött a fáradtság
"Úgy gondolom, a Valencia ellen kontrollálni tudtuk a találkozót, különösen az első játékrészben. Nagyon pozitívnak értékelem továbbá, hogy nem kaptunk gólt, de a második játékrészben már érződött a játékosaimon a fáradtság, ami a Madrid elleni, hétközi meccsből fakad."
Song remekül teljesített
"Még mindig csak azt tudom mondani, hogy nagyon kevés időt töltött el velünk, de nagyon gyorsan tanul, ami a pályán is látszott, hiszen nagyszerűen végezte a dolgát a vasárnap esti meccsen. Song egy nagyon intelligens játékos, aki nem csak a labdával bánik jól, de a játékostársaival is kitűnően megérti magát a pályán. Úgy hiszem, a Camp Nouban való bemutatkozása tökéletesre sikeredett."
Cesc és Pedro
"Nem érzem úgy, hogy Cesc rosszul teljesített volna, sőt összességében nagyon is jó meccsen van túl. Volt két olyan helyzete, amit 10-ből 9-szer értékesít, most nem jött össze neki. Ami Pedrót illeti, ő remekül kezdte az idényt, s személyében arról a támadóról beszélünk, akinek mindig megvan a gólszerzési lehetősége amellett, hogy mi mindent ad a csapatnak ezen kívül. Nagyon sokat fut, védekezik és rengeteg labdát szerez."
-------------------------------------------------------------
Pedro valóban jól kezdte a szezont,látszik rajta az a tűz,az a küzdeni akarás,ami tavaly nem volt meg benne. Tello személyében kapott egy riválist,úgy látszik ez nagyon jót tesz neki! Örülök,hogy összekapta magát. -
Pukkka #23471 Ronaldo édesapja 2005 szeptember 2.-án hunyt el, valószínűleg ezért nem volt túlzottan jó kedve. Persze fröcsögni lehet. -
#23470 azért ha lelép CR Madridból,akkor gondolom megy a "speciális egy" is,és akkor nem két csapatos lesz a spanyol bajnokság,hanem egy... -
#23469 Tévedés, 40 misit Witselért adott.
Hulkért 50-et. -
#23468 Zenit 40 misit adott Hulkért, oda is mehet Ronaldo -
#23467 Anzsi Mahacskala.
:DDDDDD -
IXEMGabeo #23466 Ibra konkurencia lenne neki:) -
#23465 vagy PSG, más nem tudja megfizetni -
#23464 +1
az nagy szégyen volt anno -
IXEMGabeo #23463 Jorge Mendes szerint Ronaldo nem érzi jól magát a Madridnál:)
Megy a Manchester citybe?:D -
#23462 a díj ott lehúzható volt amikor cannavaro () megkapta. -
IXEMGabeo #23461 Casillasnak kéne a dobogón lennie!
1. Iniesta
2. Messi
3. Casillas
ezzel a hármassal elégedett lennék, de az is le van szarva, h Ronika 3. lesz tökmind1 csak ne ő kapja, mert az lenne aztán igazságtalan...Messi se érdemelne idén Aranylabdát a válogatott teljesítmény okán. Ezt a díjat Iniestának kellene kapnia
-
IXEMGabeo #23460 fosta gólokat az összes noname spanyol csapat ellen, mint mindig...1-et 1-et tud a Barcának véletlenül lőni kupa meccseken:D:D
most is csak a Granada ellen tudott betalálni, már egy Valencia sőt egy Getafe is gondot okozott neki -
#23459 érdekes lezs amit mondok,de nálam Casillas top5-ös,vagyis inkább úgy fogalmaznék,hogy előrébb helyezkedik ebben az évben mint Falcao,hiába szórta a kolumbiai a gólokat...majd kiderül,szerintem Drogba is odafér a top10-be,végülis ő nyerte meg a Chelseanek a BL-t -
#23458 Szerintem 4. 5. Messi,Inesta , CR ez ellen a 3as ellen esélyük sincs. -
#23457 na ő rá kiváncsi leszek,hanyadik helyen végez,meg Pirlora is -
#23456 Inkább tenném be Falcao-t példának okáért, mint őt -
#23455 Arra ott az EB legjobb játékosa cím...
Aranylabdánál az éves teljesítmény számít, ahol Xavi nincs a legjobb 3ban. -
#23454 EB miatt ott kéne lennie a dobogón pedig -
#23453 Xavi szerintem már nincs a 3ban, nem játszik sajnos már annyira jól. Aranylabdáért is ez a 3 ember fog versengeni. -
#23452 vagy Ini,Xavi,Leo hármasból fog kikerülni a lasztis,papíron ők hárman kellenének,hogy legyenek a dobogósok,de mivel CR is fosta a gólokat,ő odafér a dobogóra -
#23451 Miért ne kaphatná ő? Tavaly az volt Cé mellett az érv, hogy nagyon sok gólt lőtt és azért volt nevetséges számotokra hogy Messi kapta. Ahhoz képest Messi most rátett egy 15öt Ronaldo-ra, de persze most meg az számít, hogy ki nyert bajnokságot...
Én Iniestának adnám, se Ronaldo se Messi nem Világbajnok-Európabajnok és nem játszok olyan kiegyensúlyozottan világklasszis szinten mint Iniesta... -
#23450 4. Leo aranylabda?:D
Le is húzhatják a klotyón a díjat ha megint ő kapja...:D -
#23449 Cristiano Ronaldo szerint azért nem ünnepelte meg góljait a Real Madrid–Granada (3–0) bajnoki mérkőzésen, mert „kicsit szomorú” – de nem fejtette ki bővebben, hogy pontosan mire is gondolt.
„Nem ünnepeltem a gólokat, mert kicsit szomorú vagyok. A klubnál dolgozók tudják, miért, ennél többet nem mondok” – közölte. A portugál klasszis annyit még elmondott: a szomorúság mögött szakmai (avagy professzionális) ok, nem pedig személyes ellentét húzódik meg.
A kisebb sérülés miatt lecserélt Ronaldo a portugál válogatottal a Luxemburg és az Azerbajdzsán elleni mérkőzésekre készül, s minden bizonnyal már az első vb-selejtezőre felépül.
------------------------------------------------------
lehet nem tudja még feldolgozni,hogy Iniesta díját,és a valószinűsithető 4. Leo aranylabdát ASD:SASD_:ASADSDG -
bodajoci #23448 Lényeg, h nyertünk, a 2. félidő nem volt vmi húzós...
-
#23447 bár les volt, de azért nemsokon múlt hogy 1-1 legyen, szóval jó lenne még egyet vágni legalább, mert ez az 1 gólos előny nem sok. -
#23446 Fabregas
Már a második ziccert szerencsétlenkedi el. -
#23445 Jordi Alban kívül cseréltünk be valakit? Lemaradtam az első 6 percről. -
#23444 Hú de paprikás a hangulat, a végén veszekedtek kicsit a fiúk. -
#23443 Hú mekkora gól, Adriano -
#23442 nemtudjátok eurobarcával mivan?? -
#23441 PS :) -
IXEMGabeo #23440 beszarok Messi megette a halált is:D
aztán lehet tényleg PS -
#23439 FC Barcelona – Valencia CF:
Barcelona, Camp Nou
21:30
Vezeti: Pérez Lasa
TV: Sport1 21:30
FCB: Valdés, Montoya (Adriano), Piqué, Mascherano, Alba – Busquets (Song), Xavi, Iniesta – Pedro, Tello és Messi.
Valencia: D. Alves - J. Pereira, Rami, V. Ruiz, Mathieu - T. Costa, Parejo (Gago) - Feghouli, Jonas, Guardado - Soldado. -
bodajoci #23438 Ez tényleg megható.
-
#23437 full libabőr amíg olvastam a cikket,hatalmas respekt mindenkinek,aki ebben részt vesz,nagyon szép dolog ez. Ugye a híres jelmondat...Mes que un club,azaz több mint egy klub. Valóban! -
#23436 -
#23435 Na Így már érthető a történet.
Vajon a csapat által aláírt mezre hol lehet licitálni majd? Mert gondolom a lényeg a befolyt összeg lenne. -
#23434 hoppon megint, egójának nem tesz jót -
#23433 :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD