3478
-
#1318 Bocsánat , ez való igaz de az rpg-k környezete , ahol az rpg-k játszódnak masszívan ( úgy értem többségében és a kezdetekben ) fantasy alapúak és mivel Cifu a 80-as éveket jelölte meg az Rpg-k kialakulásának és elterjedésénak ezért ugy gondoltam hogy logikus arra következtetnem , hogy a történeti és környezeti hátterét az rpg-knek Tolkien adta meg a leginkább . Persze nem feledkezem meg arról a tényről sem hogy ott van a cyberpunk és egyéb szerepjáték változatok amik már közel sem a fantasyból merítenek , szóval távol álljon tőlem hogy keverem a dolgokat . Amúgy amiket itten irogatok még mindig szvsz szóval PEACE :) . -
#1317 A Warhammer 40k esetén nincs egységlimit, a Space Ork seregem kb. 70 orkból áll, plusz 20 Gretchin. Mindez kemény 2000 pont a 2nd edition szerint, ami teljesen átlagos. Persze az is tény, hogy a Space Wolf seregem 2000 pontból mindössze 22 egységet számlált. De vannak többtízezer pontos csaták is, de persze az már a ráérősök játéka (vagy több napos buli). -
#1316 Ezt nem is vitattam , mivel Tolkien azért fogott bele a sztoriba , többek között , mert hiányát éreze annak , hogy nincs az angoloknak egy olyan mitológiai világuk mint amilyen a kalevala például , és épp ezért a kelta , a viking és még egyéb mondavilágokból gyurt össze egy fantasztikus világot . -
#1315 nem rossz program a warcraft 3, de azért remélem nem baj, ha én nem élvezek a gatyámba attól, hogy a blizzard fejlesztette. :))
nekem az erőforrás rendszer, és a nagyon minimális egységlimit nem tetszett.
itt az erőforrást sikerült úgy kitalálni, hogy azzal megoldották azt is, hogy ne ülljön le a játék, mert aki pénzhez akar jutni, annak terjeszkednie kell. az utánpótlás meg lehet, hogy nem hű a warhammer világhoz, viszont nem 20-25 fős seregek csapnak össze maximum. -
#1314 cifunak kivetelesen igazavan , meg ensem tudtam de az ORK -ok is az osi mitologiak reszei -
#1313 rpg es fantasy nem osszekeverendo! fazont a szezonnal ugyebar tolkien elott is voltak fantasy sztorik .. igy a ki lopott honnan , nagyon is legondolkodtato ;) ha nagyon gondolkodni akarsz ;) -
#1312 Bocsánat, de tegyük hozzá, hogy Tolkien is lopott: a fajok ugyanis az ősi mitológiákból származnak, a törpék például a skandiáv mitológiából, az elfek pedig azt hiszem a kelta mitológiából. -
#1311 Még én azt halkan jegyezném meg hogy az egész , RPG mizéria egyetlen ember Epikus életművének a tövéről fakad aki nem más ( márha jól gondolom :D ) mint J.R.R. Tolkien . Szóval tényleg fölösleges azon vitatkozni hogy mi az ami koppintás és mi az ami nem . Mindenben van egy kis hasonlóság vagy utánérzés , de ha valami jól kivan találva akkor az ugyanolyan egyedi és élvezetes és nem igazán számít hogy valamilyen részben koppintás mert ha jól megvan csinálva ugysem ezzel fog az ember foglalkozni . A Warhammer 40k világa noha sok hasonlósága van sok más fantasy világgal , teljesen egyedi és lebilincselő , és kicsit sem von le az élvezhetőségéből az a tény , hogy a akár a Gyűrük Uráig visszavezethetök a gyökerei . De ez is csak szvsz :D -
#1310 És ismét: a Warhammer 40k világát ugyanakkor kezdték el kidolgozni, amikor a klasszikus RPG-k születése kezdődött (1980-as évek), és ha az eredetét keresed, akkor a benne szereplő lények eredetét is a klasszikus RPG-s lényeknél kell keresni (Elf-Eldar, Zömik-Törpe, Space Ork-Ork, Ogryn-Ogre), ebben semmi meglepő nincs. Szóval a "Warcraft koppintás" utalások úgy ostobaságok, ahogy van... -
lemmy #1309 "Semmi ujj dolog nincs az rts-ekben ami ujjitás lenne."
Frappáns fogalmazás, nagyszerű helyesírás. -
#1308 A Warhammer világa egy picit elöbb volt, mint a Warcraft... -
#1307 Ez így igaz, az első fele. A második fele már nem annyira. Ugyanis a single az egyetlen, ami miatt még pár napig érdekes a játé, a multi része annyira kiismerhető és egysíkú, hogy az bebaszott nagyon. Pedig kár érte, de süllyesztő jön pár héten belül. -
VGQ #1306 Sajnos ott tartunk hogy a wc3 lett az alap amit egy játéknak tudnia kell(ez inkább nem sajnos).A baj az,hogy a kászitöknek vannnak jo 5leteik és jö megjelenés is,de valami igyis-ugyis kapcsolni fogja a wc-hoz.Az eldáknak tény iszonyat Elf szaguk van,még az egységeik is olyanok.Magas vékony inkább lönek.
Sajnos a probléma az hogy nem igazán találnak ki ujjat a készitök.Ott van pl az Exigo,ami nagyon jo játék csak 80%ban wc.Design van hozzá és ennyi.Még a multija is hihetetlen Bnet szagu.
A sajnálat ebben az ,hogy nem tudják felülmulni a wc3-at.Semmi ujj dolog nincs az rts-ekben ami ujjitás lenne.
Vannak JOK ,köztük ez is az.De egy rts-t nem lehet csak multira tervezni,mert a legtöbb ember sztem ezt szereti,és azért sokaknak nincs lehetöségük multizásra.Nekik a single nyujtja az örömöt,ami egy ilyen silány munkával elkészitett campaigban nem tul fényes.És azért az AI sem mutat nagy megeröltetést magábol.
Azért hozzáteszem ezt a játékot vártam eddig életemben legjobban.1 hétig naponta olyan 50-60x néztem meg a suprnova oldalát,hogy kijött-e már a progi.A demo iszonnnyu durva jo lett.Annyira megfogott hogy nagyon.Viszont amikor beültem a gép elé és elkezdtem tolni a single-t,annyira lehangolt,hogy már játszani sincs kedvem ezzel a gaméval.Mondjuk egy kis multira biztos kaphato vagyok bármikor,de az AI nem nyujt kihivást.
Persze lehet azért,mert megszoktam az ember vs ember elleni harcokat.
ha tizes listán wc3 9 pont akkor erre adok 8,5-t:) -
#1305 Azert nekem van egy kis wc3 utanerzesem a fajok miatt:
space marine = human
chaos = undead
ork = orc
eldar = night elf
Na mindegy legalabb ez a program melto arra, hogy osszehasonlitsuk a wc3-mal :) -
#1304 Space Marine Chapters -
#1303 Szerintem jo kis game ez, a wc3 is jo game volt, az igazi az lenne ha ezt a game-t a Blizzard csinalta volna, na akkor mind a 4 fajjal lenne kampány, több atvezeto animáció, battle.net, sokkal jobb balnance es egyeb nyalanksagok.
Ja ami a rushtanfolyamot illeti, komolyan nem ertem. MInt irtad is nem jatszottal vele akkor meg honnan tudod. A rush ha csak egy kicsit tudsz jatszani RTS-el nem nagyon letezik, ha ket normalis jatekos jatszik egymassal (legyen szo wc3-rol, Sc-rol vagy akar errol a gamerol is). Ugy kezdik, hogy mar az elejen tamadnak. Na most aki tok lama annak ez rush es vege a gamenak, aki kicsit tud jatszani annak ez csak egy tamadas, visszaveri aztan o tamad es az egesz jatek tok porgos lesz. Persze neha be lehet szivni egy-egy korai tamadast (rusht), de az ha ket egy kicsit is tudo jatekos jatszik ott nagyon ritkan fog egy rush bejonni. -
Dns5000 #1302 az igan, hogy a campain eleg rovidke de tok jo a tortente. -
Dns5000 #1301 Nekem sem csak a graf a fontos, pl a doom3, far cry nem igazan tetszet a cod meg nagyon. De azert a rondasagnak is van hatara :D
-
TANKboy #1300 Sziasztok!
Offtopic, bár részben kapcsolódik... (azért bocsi)
Tudtok olyan oldalt "mondani" nekem ahol nagyából leirják az összes rendházat meg fajokat, nem a csak ami játékban van, hanem úgy a Warhammer 40k világában. Vagy legalább felsorolja azokat Mert eddig csak olyat találtam ami részben foglalkozik, hol ezzel hol azzal, de átfogó oldalt még nem találtam. -
antijedi #1299 jah de szerintem nem a graf a lényeg..., bár tény a kockaelfek nem tul látványosak..., és abban énis egyetértek inkább egy szép izometrikus game mint egy randa 3ds..., de ettől fügetlenül nekem nem a grafon bukott meg hanem a játékélményen :P -
antijedi #1298 cod q3 engine, ez mindent el mond..., lehet tuningolni de azért van egy határa a tunningolhatóságnak is... -
Dns5000 #1297 nagyon egyetertek :D -
Dns5000 #1296 A CODnak gyer a grafikaja ?
Hat azert azt nem mondanam, mondhatnal par sokkal jobb grafikaju fpst. A feelingje viszont iszonyat jo, teljesen ott vagyok a bajtarsaimmal es lovom a nemeteket. Csak az a baj, hogy nemet campain nincsen :(. Multiba az alap nagyon jo volt, de az ujban a tankok tonkre vagjak az egeszet.
A wc3 kiegyensulyozottsagarol nem tudok sokat mert nallam a grafon nagyon megbukott, meg az SC grafja is sokkal jobban bejott nekem.
Az eldak tenyleg erosebbek, de az emberek miert erosebbek a chaosznal? A pocessed marinok siman szetszedik az embereket, meg a cultist is nagyon druva granatokkal.
szoval inkabb elda,chaos, sm, ork a sorrend.
-
antijedi #1295 ja és grafika engem se érdekel..., ami wc3ban nagyon nem jött be az pont a hangulat..., wc1 és 2, na az igen az hangulat, wc3 meg béka feneke alatt hangulatilag... (persze ez mind szvsz)... és csak a szokásos rushtanfolyam megymultiban 8bár az ittis :P) szal sok rételme nincs :/ -
antijedi #1294 rosszat nem adott ki..., a wc3 ig :) egyetlen game amivel blizzard nekem kcisit elásta magát :) többi tényleg jó :) -
VGQ #1293 Hát nemtom.Azért ne keverjük ezt a wc3-al.Az Blizzard termék és ö még rosszat a keze alol nem adott ki.(emlékeim szerint eddig mindenböl elkelt jo pár millio eredeti darab)
És ha azt veszitek a WCG-eken még starcraft is van mostanáig ,és wc3 is lesz elég sokáig.
Nem a grafika fog meg egy játékban szerintem senki.A doom 3 bazi jo grafikáju,de mi a rákot kezdjek vele,ha 30 pályán keresztül mászkálsz a rohadt sötétben és csak lönöd kell.1x végigviszed és mégegyszer szerintem tuti nem teszed rá a kezed,mert dög unalom.(multit nem probáltam).Pl a CoD is elég gyér grafika mégis király játék mind multi mind singl részben.Szal sztem semmi köze a grafikának a játszhatosághoz.
Szal a lényeg a wc3nak van igazi nagybetüs Hangulata,és a 4 nép "teljes" kieggyensulyozottsága hozza meg a feelinget,és amitt szeretik annyian.(Az elsö patch elött is nagyábol megvol,ugy 90%ban)
Valahogy itt ugy vettem észre hogy még rengeteget kell patchelgetni ahoz hogy egyenlöek legyenek,mert sztem az elda és az ember sokkal erösebb a másik 2nél. -
Dns5000 #1292 a wc3 annyira csunya volt mar akkor amikor kijott, hogy az elso palyanal nem is vittem tovabb -
antijedi #1291 majd mglátjuk ki ad nagyobb pofont :PPPP -
#1290 nekünk izlések, neked pofonok -
antijedi #1289 én nem modntam hogy ennek campainga jobb mint wc3-é, én ugy összeségében beszltem róla :P
amugy meg izlések és pofonok :P -
#1288 Hat lehet, hogy a Warcraft3 gagyi szerintetek, szerintem viszont nem. A warhammer ultragyagyi a campaignban. Kihivas: 0. Hardban tok konnyen vegig lehet csinalni. Probald meg a War3 vegig vinni hardban, tuti minimum 50 ora jatekido es sokkal jobb sztorija van mellesleg.
Ennek ellenere szeretem a warhammert a war3 ota a legjobb rts az biztos.
-
#1287 Nálam a windows xp sp2 csomag felrakása oldotta meg a dolgot , ezt abból gondolom hogy előtte fagyott utána meg nem :D . -
3333 #1286 Hi!
Tudna valaki segíteni nekem hogy miért fagy ki a játék kb 2percenként??? -
antijedi #1285 izlések és pofonok..., wc3 szeirntem kifejezetten gagyi, egy ideig még erőltetem hátha késöbb jobb lessz de nem, ugy repült a gépről anno hogy csak ugy zugott :P -
#1284 azért gagyinak nem gagyi, de ezt sokkal jobban élvezem az tény -
antijedi #1283 ebben énis egyetértek, wc3 ultragagyi :P
ebben is vannak ugyan "hősök" de itt valahogy normálisabban eltalálták :) -
#1282 mindenkinek más jelent szaggatást, haveromat pl nem zavarta sokáig a 60 Hz sem :) -
#1281 A gépünk teljesítménye kb. azonos, de ettől függetlenül 4xFSAA és 8xAF mellett 16-25fps volt átlag. 0xFSAA esetén 30-40fps. Ez van. -
#1280 klasszikust úgy értem, hogy személy szerint én a warcraft 3 környékén elkezdett hős központú, rpg-t eröltető vonalat nem bírom, inkább a régivágású gyüjtögetős stílust komálom :) -
antijedi #1279 ez viszont igaz mert utobbi néhány évben alig jött ki valami éprdemleges... :)
generals-nal sokkal jobb szvsz, vagy elgalábbis vannak benne uj ötletek :)