Winning Eleven 7
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
a sima rumblepadon nincs négy gomb elöl
sokkal gagyibb a kidolgozása
Két analóg mini-botkormány, a nyolcirányú billenõgomb, a 11 programozható nyomógomb és a gyorsító csuszka
nagyon megéri a 6000
és mégegyszer megmondom nem azért, hogy CORDLESS LEGYEN
"A WingMan Cordless Gamepad tehát mindent tartalmaz, amit egy komoly gamepadtõl elvárhatunk. A megszokott digitális vezérlõ mellett két analóg mini-joystick kapott rajta helyet, a hat gomb és a középsõ- és mutatóujjunknál található 4 trigger-gomb mellé egy tolóerõ-szabályzó tolóka is került, és mindemellett vibrációs visszajelzésre is képes a gamepad. További gombokat is találhatunk még: egy start funkciójút, valamint egy üzemmód-váltót, mely a digipad és a bal oldali analóg kar funkcióját (irányítás/nyolcirányú nézõpontváltó kapcsoló) fordítja meg. Emellett pedig egy külön gombbal kapcsolhatjuk ki-be a remegést. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a már említett rádiós megoldásnak köszönhetõen nem vagyunk megkötve a kábellel, oda megyünk a vezérlõvel a kezünkbe, ahova csak akarunk, persze a pár méteres hatótávolságon belül.
A gamepad kis fekete rádióvevõje az USB porton keresztül csatlakozik a gépre, míg a gamepad meghajtásáról 4 ceruzaelem gondoskodik. A driver felinstallálása után a vevõ gombját megnyomva csatlakozik az eszköz, és innentõl már használhatjuk is. Design tekintetében a Cordless Gamepad jó, szerencsére visszatértek az ívelt vonalakhoz, így a fogása kényelmes, és minden vezérlõ viszonylag jól elérhetõ. Csak ha nagyon sok dolgot akarunk egyszerre használni, akkor kell kissé ügyeskednünk. A motorok és az elemek miatt kissé nagyobb és nehezebb a szerkezet, mint egy átlagos gamepad, de a képességei kárpótolnak minket ezért a kis kényelmetlenségért cserébe. A gamepad teteje szürke, az alsó fele és az analóg karok pedig áttetszõ kék színûek. Ennek köszönhetõen láthatjuk a motorokat is, és a rajtuk forgó két aszimmetrikus nehezéket, az egyiken egy kisebbet, a finomabb rezgésekhez, a másikon egy nagyobbat az erõteljesebb effektekhez."
Breki. ha a kapuscuccot megvettem, meglátom mennyi pénzem marad, és akkor kérek tanácsot majd oks? hogy abból a pénzbõl milyet érdemes venni
WWW.FIFAHUNGARY.HU || WWW.FIFAHUNGARY.COM || FORUM.FIFAHUNGARY.COM [ Magyarország legnagyobb futball játékokkal foglalkozó oldala ]
WWW.FIFAHUNGARY.HU || WWW.FIFAHUNGARY.COM || FORUM.FIFAHUNGARY.COM [ Magyarország legnagyobb futball játékokkal foglalkozó oldala ]
Nem hitetek el semmit a tapasztalataimat mondom.
Nem azért lehet vele jobban cselezni amúgy.
A mechanikája finomabb sztem.
A sima Rublepad szarabb mint a dual -illetve az nem szar csak elég könnyen romlik- azt semmi pénzért nem vennék.
Már többször részletesen felsoroltam miért.
A tipushiba abban jelentkezik, hogy jobbra nem tér ki rendesen és nem lehet vele teljes kört leírni.
Többen megkerestek ezzel a hibával, hogy mit tegyenek.
Nekem a dual fél évig járta az eladókat nagykereket szervízeket.
Elõször azt mondták pl a gumi szétjövésre, hogy az nemis garis aztán nem volt csere illetve sima rumblepadot akartak adni helyette.
Na az egy napig volt nálam inkább nem írok véleményt róla hátha valakinek olyan van.
A cordless-t nem azért ajánlom, mert cordless és mert nekem az van- hisz DUAL is van- hanem mert jobb a mechanikája, strapabíróbb, igaz nagyobb darab és nincs gomb az analógokon.
Szval nem hitetek el semmit csak elmondom a véleményem és aki az alapján Cordless-t vett senki se jött vissza, hogy miért ajánlottam.
Amúgy havernál is szarakodott a dual action jobb analogja (amint hozzáértél kitért maximálisan abba az irányba, szal megszûnt analognak lenni). Kiderült, hogy a probléma szoftveres, mert elvittem az enyémet oda, és ugyanúgy viselkedett, pedig itthon jó. Driver reinstall nem segitett. Nem is tudom azóta haladt-e a valamit az ügy.
viszont érdekes módon a dual-al többször ollózok
és ot pozitív még a manual pass bár ez engem egyenlõre inkább zavar
cselezés közben néha ellövöm a sunyiba P
tele van minden fórum vele
pl az fh-n is egy csomóan írtak
a cordless meg kb annyi
WWW.FIFAHUNGARY.HU || WWW.FIFAHUNGARY.COM || FORUM.FIFAHUNGARY.COM [ Magyarország legnagyobb futball játékokkal foglalkozó oldala ]
mivel én Animation Shop 3-al csinálom nem ugyanaz a progi
lehet pont ez a része lett jobb
szedd le és ezzel csináld
asszem 30 napig ingyenes
De ugyanazzal a progival csinálom, amit az elõbb leírtam azt mind animation shop 2-vel csinálom, csak mondom optimalizálásnál valami nem kóser,mert meg10szerezi a méretét. (2 színnel le tudtam hozni 813kb-ra😊) Biztos valamit nem csinálok jól azért írom, de nekem az is okés, ha lesz egy kis idõd és ICq-n megbeszéljük...Köszi
kapok egy 20ast, abból 7-8 ezer elmegy kapusmezre, max 10. szval 10ezrem tutko marad.. 😊
WWW.FIFAHUNGARY.HU || WWW.FIFAHUNGARY.COM || FORUM.FIFAHUNGARY.COM [ Magyarország legnagyobb futball játékokkal foglalkozó oldala ]
400k aviból kb 500k gif-et lehet csinálni
de ha nem ugyanazzal a progival csinálod
én amúgy nem minimumon szoktam optimize-t mert akkor sztem ronda lesz
én meg a szépet szeretem ugye
Tudom, hogy az agyadra megyek, de mit jelentsen AZ, HOGY 4-ES AVI-BÓL 5-ÖS GIF-et? Meg van az avi-m és resize és crop után optimize-olom(minimumon), de akkor 3x vagy 4x akkora lesz, mint elõtte volt. Itt akadok el folyton, mert így a 413kb-os avi-mból lesz egy 4Mb-os gif...És az úgy nagyon nem jó. Szóval segítsetek légyszi,cserébe kaptok egy Diouf bombát!😊 Elõre is köszi
I've updated every transfer for teams in the game. Some transactions such as player release to no club or a substitution to a team outside of the game I haven't completed but all transfers between existing teams in the game have been updated and are current to July 14th.
WWW.FIFAHUNGARY.HU || WWW.FIFAHUNGARY.COM || FORUM.FIFAHUNGARY.COM [ Magyarország legnagyobb futball játékokkal foglalkozó oldala ]
Sorry...😄
CSAK a Fradi
PES/WE letöltések a www.peshungary.hu oldalon!
WWW.FIFAHUNGARY.HU || WWW.FIFAHUNGARY.COM || FORUM.FIFAHUNGARY.COM [ Magyarország legnagyobb futball játékokkal foglalkozó oldala ]
max a számokat betudom rakni annak 😄azmég elérhetõ
WWW.FIFAHUNGARY.HU || WWW.FIFAHUNGARY.COM || FORUM.FIFAHUNGARY.COM [ Magyarország legnagyobb futball játékokkal foglalkozó oldala ]
PES/WE letöltések a www.peshungary.hu oldalon!
de attól is függ mennyire vágom meg
crop az az eszköztáron található
szabvány crop ikonja van
azt hiszem második baloldalt felül
én avi-t valamikor összenyomom kb 300-400-ra a compressed-et választva és ebbõl optimalizálom a gif-et mig nem jó a méret
mert méret a lényeg P
Segíts légyszi! Animációt akarok készíteni, megvan az avi, utána Animation Shop-ban resize-oltam(apropó te milyen méretet szoktál neki adni?), és utána írtad a múltkor(4 oldallal ezelõtt), hogy kell valami Crop. Azt hol találom, mert átnéztem az animation shop-ot és ilyet nem találtam(egyáltalán mi az), aztán az optimalizálásnál is vannak gondjaim, mert mindíg 1 Mb feletti lesz a cucc. Az avi-m 974 kb, szóval nem értem. Elõre is köszi!

Aki tudja hogy nem tud semmit, az máris tud valamit.
PES/WE letöltések a www.peshungary.hu oldalon!
http://goo.gl/gd6Zi5
CSAK a Fradi
Aki tudja hogy nem tud semmit, az máris tud valamit.
PES/WE letöltések a www.peshungary.hu oldalon!
A játék ezt így alkalmazza, mutatok én neked egy olyan videót, hogy leesik az állad😊)! ha egy miniméterrel rajta van a labda a vonalon, az még nincs kint!
PES/WE letöltések a www.peshungary.hu oldalon!

Aki tudja hogy nem tud semmit, az máris tud valamit.
PES/WE letöltések a www.peshungary.hu oldalon!



