44078
-
#36986
-
#36985 köszi a beszámolót
-
#36984 -
#36983 Nekem tetszik így, letisztult, egyszerű, nem csicsás :) -
#36982 Meg a minősége nem túl jó
de a fileméret miatt vissza kellett vennem a képméretből és a minőségből különben öt mega lett volna -
#36981 Egy gyors élménybeszámoló:
Ott voltunk időben stadionnál. Először bejártuk kívül a környékét, benéztünk Chelsea Store-ba.
Sikerült kifognunk azt is mikor csapatbusz jött stadionhoz. Megrohamoztuk ahogy azt kell. Játékosok sok reakciót nem mutattak. Egy-egy fejbiccentés vagy apró mosoly és ennyi.
Majdnem két órával a kezdés előtt már bent voltunk stadionban. Ott nem kis meglepetés fogadott. A jegy az alapvonaltól alig pár méternyire szólt. Álmodni se mertem volna, hogy ilyen közelről látok egyszer egy ilyen meccset. Itt vicces volt, ahogy a rendezők próbáltak mindenkit arra a helyre ültetni ahová a jegye szól. Mondanom sem kell, hogy ez az olaszokkal nem működött, náluk mindenki oda ül ahova akar a szektoron belül. Hamar fel is adták a próbálkozást. Hamar elment a két óra a kezdésig. Melegítettük hangszálakat, megnéztük bemelegítést. Itt még annyi érdekesség volt, hogy két fiatal cigányképű rendezőgyerek füvet próbált eladni olaszoknak. (sikerülhetett, mert később éreztük ahogy szívják előttünk).
Meccs elején le akartak ültetni mindenkit. Ebből az lett, hogy felálltunk a székekre. ezt is feladták. egész meccsen fényképeztek minket és jegyzeteltek.
Meccs előtt nemsokkal kihozták BL trófeát a pályára és éltették magukat a hangosbemondóban. Jól kifütyültük őket.
Meccs kezdetekor érezhető volt a nagy feszültség. Mindenki ideges volt. Persze teljes hangerővel és erőbedobással szurkoltunk. Gondolom ezt hallottátok közvetítésben. Nem volt nehéz túlszurkolni a több mint 30 ezer Chelsea szurkolót, mert azok csak ülnek és nézik a meccset. Ennyi erővel tv-ben is nézhetnék. Ők egyébként kb 10 perccel a kezdő sípszó előtt mennek be stadionba.
Olyan szempontból szerencsénk volt, hogy 4-ből 3 gól is abba a kapuba lőttek ahol voltunk. Szerintem a két Chelsea gól teljesen vállalható. Első szerencsétlenül pattant, második pedig szépségdíjat érdemel. Kicsit csalódottak voltunk 2-0-nál, de nem adtuk fel, ugyanúgy szurkoltunk tovább. Hamar meg is lett az eredménye. Vidal szépített a túloldali kapuba. Már ott hatalmas tombolás volt. Aztán jött második félidő és látszott, hogy meglehet az egyenlítés.
hihetetlen volt az a pillanat mikor Quagliarella rávezette a kapusra a labdát, megállt egy pillanatra, felnézett és lőtt. Mintha lassított felvételen játszották volna az egészet. Ott ne tudjátok meg mi volt. A labda el se ért a kapuig már mindenki látta, hogy ez gól és megkezdődött a hatalmas tombolás. Úgy örültünk neki, mintha győztes gól lenne.
Nem semmi ahogy ezek a srácok játszanak. Teljesen másképp látod élőben mint tv-ben. A pálya így sokkal kisebb mint ami közvetítésen látszik. Alig hagynak egymásnak területet, a labdás embert egyből letámadják és nem hagyják élni. Mikor már azt hiszed ott a lövőhelyzet és Te biztosan lőnél akkor ők oldalra vagy hátra passzolnak mert látják, hogy nincs hely. Ezért is olyan kevés a távoli próbálkozás. És az is hihetetlen milyen gyorsan tudnak sprintelni. Erre a két legjobb példa Torres és Chiellni. Mindketten mint a villám olyanok.
Meccs után már nem volt igazán nagy ünneplés. Mindenki indult haza. Itt nem kellett várakozni stadionban, egyből mehettünk ki az utcára. Ott szép lassan eljutottunk metróig, végig békében elvegyülve a két tábor. Chelsea tábor szomorúbb volt, mi örültünk a döntetlennek is.
-
#36980 Ja frankó a banner Breki.
Bár kevésbé érzelem dús, mint az előző volt. De ránk fért az újítás. -
#36979 -
#36977 Így van, Vidal hiánya nagyobb gond lenne talán, Marchisio meg szokásos, nem nagyon látni, de nélküle elég nehéz lenne, és most is láttuk, hogy helyzetbe is egy villámcsapás alatt képes kerülni :)
Megnéztem, Vidal és Marchisio futott a legtöbbet a Chelsea ellen 12 km fölött mindketten, nem semmi. A kondi megvan a csapatban, a Chelsea játékosai bő 1km-rel de majdnem 2-vel kevesebbet futottak. Ezt jó látni azért. (még a lecserélt Lichtsteiner is szinte pont annyit futott mint Cole) -
#36976 Persze jogos, én is csak abban az esetben hoznék ha minőségi javulást is jelent. A hsz-ed első része szerintem is örömteli, nem vagyunk mi annyira Pirlo függők mint azt az ellenlábasaink hiszik.Hétvégén elképzelhető, hogy pihenni is fog, Marrone vagy Pogba kezdhet a helyén. -
#36975 Az a durva, hogy ennyire enervált Pirlóval is (mintha eggyel kevesebben lettünk volna támadásban) ilyen szoros meccset tudtunk játszani a mindig mumus angol csapatok egyikének otthonában.
Azzal viszont nem tudok egyetérteni, hogy a télen csatárt kell igazolnunk. Persze kellene, de kit? Ilyen Bendtner-szintű alibi embereket hozhatnánk, de arra pont jó Matri is. A bajnokságban pedig biztos elég lesz a Vucsinics-Quagliarella-Giovinco hármas. -
#36974 Nagyon élvezetes meccs volt, de Csövessel egyetértek.
Azt viszont nem igazán értem, hogy hogyan sikerült lemaradnom Quagliarella góljáról. Nyilván elszunyókáltam, csak nem vettem észre... :) -
#36973 Igazságos döntetlen született, de én a játékunkkal azért nem vagyok annyira elégedett. Ehhez persze kellett, hogy Pirlo eddigi egyik leggyengébb Juvés produkcióját nyújtotta, azthittem a BL méginkább felpörgeti majd. A másik nagy gond a csatáraink teljesítménye volt, a második félidőben teljesen láthatatlanok voltak. Giovincot nagy hiba volt egy fizikailag ilyen erős ellenfél ellen kezdetni. Vucinic a kihagyott helyzetéig tök jó volt, jól lépett vissza a labdákért és meg is tudta azokat játszani, aztán miután azt a helyzetet elkúrta teljesen szétesett. A télen mindenképp kell igazolni egy csatárt, addig meg ráállni a Vucinic-Quagliarella páros erőltetésére.
A meccs embere Vidal, elképesztő amit sérülten lehozott. Na meg a szurkolóink, akik megteremtették a hazai pályát Londoban. Jó lesz ez, kíváncsi leszek egy ilyen hajtós meccs mennyire látszik majd a szokásosan szenvedős Chievo elleni bajnokin. -
#36972 Ez hatalmas volt eloben. Majd penteken tudok elmenybeszamolni es kepeket feltenni -
#36971 Az összefoglaló alapján simán pariban voltunk, mi lőttünk két szép gólt, a Chelsea pedig egy gyönyörűt és egy szerencséset. Igazságos pontosztoszkodásnak tűnik. Londonban, egy pont, tökéletes. -
#36970 Dánke sőőőn! -
#36969 http://www.dailymotion.com/video/xtq4pl_chelsea-2-2-juventus-hoofoot-com-highlights-all-goals_sport -
#36968 -
#36967 Így van, Londonban az 1 pont megfelelő eredmény, reálisnak is mondható. -
#36966 Összességében elégedettek lehetünk mind a mutatott játékkal, mind az eredménnyel. Nem mondom, van még mit csiszolni a játékunkon, de megmutattuk, hogy igenis Európában is van keresnivalónk. A döntetlen reális, a Chelsea az első gólját lőtte a semmiből, mi a másodikat. Quagliarella több játékot érdemelne, és ezt nem csak a mai teljesítménye alapján mondom. Az pedig, hogy 0-2-ről így felálltunk, külön dícséretes. Jó lesz ez. -
#36965 Nekem a harmincadik perc körül elszállt a Sopcastom, azóta sem tudtam beüzemelni... Ha valaki talál majd jó minőségű összefoglalót, belinkelné ide? Köszönöm! -
IXEMGabeo #36964 ez a faszi majdnem megfordította::DDD -
IXEMGabeo #36963 2-2 kurva jó meccs:D
Ez a Quiagliarella akárhányszor látom mindig óriási vagy pimasz gólt lő:D:D -
#36962 Az ok, hogy nincs edzőnk, de azért cserélni még lehetne. Giaccherini, Q, Isla. Mindhámukat behoznám. -
#36961 Cseréljük már le Giot bassza meg!!! -
IXEMGabeo #36960 az se tudom ki ez, dehát jönnek a fiatalok -
#36959 A legijesztőbb az egészben, az az, hogy eza z OScar kisgyerek (aki tehetséges, mielőtt a Chealsesek nekem esnek) simán leveszi Pirlót a pályáról, úgy hogy mellőle rúg még két gólt is. -
#36958 Látszik, hogy nincsenek hozzászokva ehhez a légkörhöz, szerintem második félidőre jobb lesz. Igaz most nincsenek cserék, mint a Genoa ellen, de Contéban bízom, hogy szünetben vért itat velük -
#36957 Jah és nagyon pontatlanul passzolunk. :/ -
#36956 Megfogható ez a Chelsea,
Gio helyett kéne mondjuk Quagliarella, ill. Asamoah kicsit megilletődött, a többiek rendben vannak, reméljük Vidal nem sérült meg nagyon -
#36955 A játék az első 10 percet leszámítva ígéretes, csak kár, hogy nekünk voltak nagyobb helyzeteink, mégis ők vezetnek.
Ami meglepő, hogy Vidalnál sokkal többet van a labda, mint Pirlónál. Ha nem néztem volna az EB-t, azt mondanám, hogy Szundi most már kevés Európához, de hát láttuk, hogy nem így van. Giovinco pedig így súlytalan, lyukra kéne futtatni, mert az, hogy felpasszoljuk rá a labdát nem fog menni ekkora debella nagy védők közt. -
#36954 Pirlo eléggé halvány, Giot is elnyomják, viszont ha egy kicsit jobban koncentrálnánk a kapu előtt... -
IXEMGabeo #36953 Chelsea - Juve elég jó meccs 2-1 -
#36952 na bazze, ilyen gólt... -
#36951 ehhh, Egri Viktor... -
Tiger1111 #36950 Köszönöm :) -
#36949 20.45 Chelsea-Juventus
Digisport 1 hu
Sky Sports 2 uk
NTV+ Sport ru
-
#36948 Srácok fél óra és kezdünk!!!!!!!!
Remélem nyerünk!
Forza Juventus! -
Tiger1111 #36947 Valaki nem tudna ajánlani nekem egy jó stream-et ahol tudnám nézni az esti mecset ? Sajnos nincs digi sportom(:
-
#36946