44078
-
IXEMGabeo #37709 de a Llorente azért jó csatár:) reméljük Olaszország is feküdni fog neki és hát csak jót tesz neki a levegő változás. -
IXEMGabeo #37708 én azért örülnék egy ilyen karriernek...csak nem vágom minek kellett annyi csapatnak amiért annyival jobb csatárok voltak nála. Pláne miután elment a Boltonba még a Chelsea leigazolja:D:D vicc. És a BL döntőt rajta bukta el a csapat -
#37707 Ja még vmi: azt meg ne mondja már senki, hogy pl. Anelka jelenleg hasznosabb lenne a klub számára, mint Del Piero. Elnézve az elmúlt fél év igazolásait, nyugodtan maradhatott volna ő is. Már tavaly is sokkal jobb volt, mint Borriello, Conte mégis őt erőltette. Bendtner megint nem tett semmit hozzá a játékunkhoz. Anelka pedig már fiatalnak sem mondható. Totál érthetetlen.
Ja meg az is, hogy egy Llorente, aki igazából nemzetközi szinten nem sokat tett le az asztalra - igazából senkinek nem is kellett -, mégis 4,5 milliót kap majd évente, amikor DP-től ennek a felét is sajnálták, na ezeket nehéz megmagyarázni... -
#37706 Az ilyen Borriello-Bendtner-Anelka szintű emberkék kölcsönvétele helyett értelmesebb lenne pl. Quagliarellának rendszeres játéklehetőséget biztosítani...
#37701: Mennyire igaz. Egész elborzasztó belegondolni, hogy mit fog művelni elöl egy Vucsinics-Anelka duó... Komolyan, már csak Ibra hiányozna elölről. Persze feltéve ha a nálunk vagy a Barcánál mutatott formáját hozza, mert ő amúgy tud gólt lőni is. -
#37705 hát igen...Trez számai:
1994–1995 Platense 5 (0)
1995–1999 Monaco 93 (52)
1999–2010 Juventus 245 (138)
2010–2011 Hércules 31 (12)
2011 Baniyas 4 (0)
2012– River Plate 29 (14) -
#37704 Főleg ez a kínai 22/3 az, ami nem túl bizalomkeltő...
A Poolra nem is emlékeztem, mármint hogy ott is nyomta. -
#37703 sehol se vitte túlzásba a gólgyártást csatár létére:
1996–1997 Paris Saint-Germain 10 (1)
1997–1999 Arsenal 65 (23)
1999–2000 Real Madrid 19 (2)
2000–2002 Paris Saint-Germain 39 (10)
2001–2002 → Liverpool (loan) 20 (4)
2002–2005 Manchester City 89 (37)
2005–2006 Fenerbahçe 39 (14)
2006–2008 Bolton Wanderers 53 (22)
2008–2012 Chelsea 125 (37)
2012–2013 Shanghai Shenhua 22 (3) -
IXEMGabeo #37702 Anelka már a halálfaszán is járt már és mindig is egy szarzsák volt. Nem is értem a Chelseaban hogy vetette meg a lábát -
#37701 legalább lesz a pályán nagyobb lustaflegmapöcs mint Mirko... -
#37700 Ez komoly?! :( Egyre nagyobb vicc, amit Marottáék művelnek. Ez megint egy olyan átigazolás, amit 10-12 évvel ezelőtt kellett volna meghúzni, de már az elmúlt 6 évben tuti nem.
Most megint odajutunk, hogy semmivel se lesz jobb a csatárszekció. Borriello is totál felesleges volt, Bendtner is, Anelka illik ebbe a sorba, még ha képességileg nem is említhető egy lapon az előbbiekkel. Mindig félmegoldásokat kapunk, amik semmit nem segítenek, nyáron meg örülhetünk Llorentének, mint a messiásnak, holott azért ő se egy sztárigazolás. Ha nem lesz szélsőjátékunk, ő se sokat fog segíteni.
Ja és lassan nem fogok tudni örülni, ha az egyik csatárunk szerez gólt, mert lassan több az antipatikus elöl mint aki nem... -
#37699 Persze, én is sok sikert és gólokat kívánok Anelkának.
De tényleg nem értem miért kellett ő nekünk, főleg annak fényében, hogy mást is hozhattunk volna. -
#37698 Dehogynem volt, ott volt pl. Lisandro Lopez, a Lyon 2 millát akart a kölcsönért és további 7-et a véglegesítésért, ő simán hozható lett volna, szintúgy ott volt Drogba, szerintem elbírtuk volna a fizuját max egy évig. Ha meg már nagyon franciát akarunk, akkor Trez is visszahívható lett volna, de például Immobilet is meg lehetett volna próbálni!
Én sem szeretem Anelkát, de ha már itt van, bízom benne, hogy az ő góljával nyerjük a BL döntőt.
Viszont unalmas, hogy a garasoskodás mindig a csatárposzton megy, holott ott lenne a legnagyobb szükség a befektetésre. -
#37697 Na, mondjuk azért Borriellóból is kaptunk már éppen eleget, de Anelka tényleg érthetetlen számomra is.
Belegondolva, hogy régebben ilyen Salas, Kovacevic, Zalayeta voltak a kispadon, meg egy Miccoli nem fért be. Most meg Anelkának kellene örülni, ez nagyon furcsa. Persze, értem én, hogy nem nagyon van elérhető minőségi csatár a piacon, de akkor már tényleg tegyük oda Jakit inkább. -
#37696 egészen hihetetlen...komolyan mondom Boriellonak is jobban örülnék -
#37695 Jelentkezzen, aki érti!
De most komolyan: Trezeguet meg Del Piero milliószor jobb emberileg és focistaként is, ők nem kellenek, ilyen Anelkák meg Amaurik meg zebramezben szaladoznak? Nemár! -
#37694 Anelka????? ez most komoly??? mi a jó büdös fakkomnak kell ide? -
#37693 szerintem a klub/Conte sem akarja, hogy járjon edzésre, semmi értelme foglalkozni vele. vagy bekamuznak valami sérülést aztán annyi -
#37692 Ja, igen. Teljesen elfelejtettem a sztorit.
-
IXEMGabeo #37691 Az nem gyenge h Lllorente ingyen jön ide. Bilbao ezt elszúrta...az egyik legjobb csatárukat nem adták el és megvárják míg lejár a szerződése:S ekkora faszságot -
#37690 edzésre nem jár? de ez nem minőségül szerződésszegésnek,és nem bonthatja fel a klub további díjak nélkül egyoldalúan?? Gyakorlatilag nem végzi a munkáját,amire a szerződése kötelezi...nem semmi pofa kell ahhoz,hogy otthon üljön verje a faszát,de az utalást meg várja minden hónapban (mint anno Amauri) -
#37689 Jakit én is bírtam, de ez, hogy nem igazol el sehova hanem inkább számolgatja a pénzét, ez nagy fasszá tette a szememben.keresték a Premier Leagueből Fulham,West Ham szintű csapatok, simán elkirálykodhatott volna ott. Olaszországon belül is volt bőven ajánlata.
nincs most vele semmi, edzésre nem jár, szépen megvárja míg nyáron lejár a szerződése -
#37688 Kölcsön+opcióval tényleg jó lenne egy technikásabb, mozgékonyabb csatár, aki befejezni is tud rendesen.
Jakival amúgy mi van? Kölcsönben van valahol? Vagy csak teljesen kegyvesztett? Nem tudom, azért néha-néha én betenném, főleg az utóbbi időben, amikor Vucsinics se volt rendben, meg Matri is teljesen fogalmatlan volt.
Jaki azért amikor idejött, egész jó volt. Sajnos a sok sérülés szétszabdalta a pályáját, de az elején elég biztoslábúnak éreztem. -
#37687 4,5-t pletykálnak. kicsit sokallom, de hát az ingyen igazolásoknál ezt le kell nyelni.ráadásul ha jól tudom, legalább ennyit, de inkább többet keresett eddig a Bilbaonál. ha meg azt nézzük, hogy nyáron végre lejár Iaquinta 3 millás szerződése, akkor egyáltalán nem sok.
Gigi hosszabbított, 2015-ig és 6 millió euróról 4-re csökken az éves fizetése.
télre azért még mindig tolják a firkászok a csatártémát Lisandro Lopez most az egyik legmenőbb sláger, kölcsön+opcióval. neki személy szerint én örülnék. -
#37686 -
#37685 hivatalos Llorente nyári érkezése. 4 évre írt alá, fizetésről még nem írnak -
#37684 Nem tudom amúgy magyar kommentárral átjött-e, de a gól előtti szöglet előtt be akarta Conte cserélni Vucsinicset. Inkább megvárták még a pontrúgást, de épp Peluso jött volna le, ezért röhögött utána az egész kispad. -
#37683 Ez kurva nagy vicc. Egyrészt, hogy nem bírunk lehozni egy ilyen meccset kapott gól nélkül, amikor a második félidőben ez az egy helyzetük volt egyedül. Itt is rohadt nagy mákjuk volt, mert a szöglet borzasztó volt, csak azért lett jó, mert Vucsinics belecsúsztatott. Másrészt meg mi ez a játék már? A Román kívül ebben a szezonban kb. mindenki ilyen fejet-farkat behúzom játékkal lépnek pályára ellenünk idegenben. Esetleg az Inter még kivétel.
Kemény lesz így kiharcolni a továbbjutást. Én is remélem Peluso nem játssza be magát ezzel a góllal, mert nem volt meggyőző. Padoint meg tuti pihentette Conte, mert ő alapember, és a hétvégén lesz rá szükség. -
#37682 jah hogy már jövőhéten visszavágó? az igen -
#37681 ezt rendesen elrontottuk a végére. nem baj, majd jövő héten. akkor már többen 100%-os állapotban lesznek -
#37680 rég láttam ekkora fing máker csapatot ellenünk. ha 3-0, 4-0 akkor se szólhatnának semmit. na mindegy, lesz így plusz egy nehéz meccsünk a tavasszal -
#37679 mindegy, nem olyan szar ez, CSAK be kéne rúgni a helyzeteket!!!!! Majd Rómában továbbjutunk
-
#37678 Marchettinek is lehetne már egyszer rossz napja ellenünk -
#37677 eddig nagyon látszik, hogy nagy rá a kabát, teljesen megilletődve játszott.talán ez ad egy kis önbizalmat neki. támaszkodni már tud:DD
egyszer megnézném a Lazio tud e a bunkeren kívül mást is ellenünk... -
#37676 Peluso.... remélem ezzel nem bérel helyet a kezdőben -
#37675 hát idén a sérülések már nem kerülnek el minket szopunk vele rendesen. tartok tőle, hogy nem Bonucci lesz ma az egyetlen sérültünk ebben a nagy esés-kelésben.
behúzzuk 1-0-ra,Martinka lövi:D -
#37674 Eddig szép kombinatív a játékunk és Vidal is nagyot játszik. -
#37673 én is gy voltam vele, nem nagyon érdekel a kupa sorsa. viszont most meggondoltam magam. miért? a közönség miatt. hihetetlen mennyien kimentek erre a meccsre is és milyen hangulatot teremtenek -
#37672 egy olasztól azért ez is nagy szám:D
már jó ideje makogom, hogy megnézném Marchisiot csatárként, annyira jól találja fel magát a kapu előtt. érdekes lesz, nem várok semmit a meccstől, nem tartanám tragédiának ha nem mennénk rá a kupára
-
#37671 A ma esti mérkőzésre a kezdő tizenegy:
Storari; Barzagli, Marrone, Bonucci; Isla, Vidal, Pogba, Giaccherini, Peluso; Marchisio, Matri -
#37670 én azt hittem sokkal jobban beszél angolul.
más:
ma este kupameccs a Lazio ellen.
Banok mindig megbízható linkjei