44078
-
#38070 durva -
#38069 Conte tegnapi nyilatkozata:
"Egy perccel a meccs vége előtt 2-0-ra vezetünk, kiváló esélyünk van a bajnoki cím megszerzésére, és nekem azzal kéne foglalkoznom, hol és hogyan ünneplek? Most viccelnek, ugye?
Inkább foglalkozzanak azzal, hogyan fogadják a Juventust Olaszország stadionjaiban. Meghökkentett, hogy egy olyan civilizált városban, mint Bologna, kövekkel, botokkal és köpködéssel köszöntötték a csapatomat, még egy olyan ember is alpári sértéseket üvöltött felénk, akinek egy négyéves kisgyermek volt a karjaiban. Milyen példát mutatunk így a fiataljainknak?
Ezek azok a dolgok, amik miatt szégyellnie kell magát az embernek, nem olyan marhaságok, mint a győzelem ünneplése. Tudom, hogy fáj a vereség, de ne szálljunk már el ennyire.
Ha ilyen dolgok [heyseles transzparensek, Agnelli halálát éltető drapik - a szerk] megtörténhetnek egy olyan kedves és civilizált városban, mint Bologna, akkor mindennek vége. Vége, mert el tudok fogadni hasonlókat Nápolyban a rivalizálásunk és a tabellán elfoglalt helyek miatt még akkor is, ha a könnygáz miatt ott is úgy éreztem magam, mint egy háborús övezetben.
De ha már Bolognában is ilyen fogadtatásra kell felkészülnöm, akkor úgy érzem, el kell hagynom Olaszországot. Máshol biztosan egyszerűbb az élet. Itt eszembe sem juthat, hogy a családommal menjek ki egy meccsre. Nem mehetünk Firenzébe, mert túl veszélyes. Nem mehetünk Nápolyba, mert túl veszélyes. És most már Bolognába sem mehetünk.
Értsék meg, hogy nem háborút vívunk. Ez csak sport. Ez sport! Ez a szituáció azt mondatja velem, el kell mennem innen. Ugyan most csak a Juventus jár a fejemben, de ha ilyesmiket tapasztalok, nagyon elszomorodom, és kicsit elveszítem a hitemet is. Ha már Bolognában is ilyenek történnek, akkor valami nagyon nincs rendben, és tennünk kell valamit. Vagy csak fogni magunkat, és elköltözni." -
#38068 ünnepelte a 31. címet :D -
wright #38067 -
#38066 -
#38065 szerintem Asa összefeküdt az Afrika kupán valami néger kurvával aztán elkapott valami betegséget. teljesen kuka azóta, pedig milyen jól indult...bár ezt a Peluso szintet hozná
még szerencse, hogy Seba nem rúgott gólt, mert akkor örökre maradna ez a csatárkettős, megint 0 volt az összjátékuk. persze Mirko ilyenkor előhúz egy gól+assziszt kombót a semmiből és senki nem szólhat egy rossz szót sem. előtte meg labdába sem ért.mindenesetre örülök a győzelemnek, kellenek a 3 pontok, hogy áprilisban már lehessen a BL-re koncentrálni -
#38064 -
#38063 Grat a Juventusnak!
Néztem a meccset, tetszett, bár ez a Bologna nem tanusított túl nagy ellenállást. -
#38062 A második félidő meglepően jóra sikerült. Conte meg örülhet, mert Vucsinics 45 perc alvás után lőtt egy gólt és adott egy gólpasszt. Peluso viszont továbbra is tragédia. Asamoahnak vmi baja van vagy csak szimplán jobb nála Peluso (Conte szerint persze)? -
#38061 Megint teljesen pocsék a játékvezetés. Első félidőben Pelusót, másodikban Perezt és Diamantit kellett volna kiállítania a bírónak. Mindenki csak sárgát kapott. -
#38060 Pelusót gyorsan kapja le Conte, mert a hülyegyereknek esze sincs: a teljesen lényegtelen labdára páros lábbal rácsúszik az ellenfél alapvonalánál, miután már kapott egy sárgát. Asamoah és Matri be, nyerhető is a meccs. -
#38059 Peluso nem szólhatna semmit, ha 11 perc alatt kiállították volna. Nem gondoltam volna 2 hónappal ezelőtt, de visszasírom De Cegliét. Igen, még védekezésben is. Csak emlékeztetőül: a padon Asamoah, Caceres, De Ceglie, Giaccherini, Isla, (Lichtsteiner - mondjuk ő pihen gondolom). Kezdőben pedig a két ex-atalantás... -
#38058 Conte mi a francot csinál? Ez a Padoin-Peluso szélsőkp. biztosan a Juve történetének a legrosszabbja, pedig az elmúlt 7 évben kijutott a szerencsétlenekből rendesen. Ez a Vucsinics-Giovinco csatárpáros pedig... már mindent leírtunk. Nem látom, hogy fogjuk megnyerni ezt a meccset. De látom Conte se nagyon akarja. -
#38057 ... és a persze a szokásos csatár duó. -
#38056 Nyögvenyelős szar lesz megint, mint az előző forduló. Kicsit aggódom! -
#38055 Remélem, Bolognából elhozza a csapat a 3 pontot. -
#38054 ez a Padoin-Peluso szélső kettős kiakaszt teljesen. szerintem x lesz, 1-1. -
#38053 Juventus starting XI: Buffon, Barzagli, Bonucci, Chiellini, Padoin, Vidal, Pirlo, Marchisio, Peluso, Vucinic, Giovinco -
#38052 ok:D -
#38051 azt nem bayernes írta
demonsss (szokásos)agymenése volt
elhatárolódunk bayernesek ettől a kijelentéstől:) -
#38050 akinek az szégyen ha a juve kiüti a bayernt az mehet a picsába kézit nézni :D -
#38049 mi a gond? nem így volt? -
#38048 poor you -
#38047 Most néztem, bet-at-home-on Bayern-Juve szorzói: 1,65-3,8-4,9
Azért ebből az látszik, h ok, esélyesebb a Bayern, de tartanak a Juvétól még otthon is. -
#38046 ez nekünk csak jó. tavaly is levezette a sok okos a Barca-Real döntőt, majd utána a tuti Bayern sikert. -
#38045 Basszus már komolyan felbasz. Ilyen szintű ok nélküli lenézéssel én még nem találkoztam mint ami most folyik a BL párosítás kapcsán :D -
#38044 csekk -
#38043 aha oké -
#38042 megoldható biztos, vannak akik már most Münchenbe vannak nekik is úgy lesz jegyünk. -
#38041 Esetleg csak jegyet lehet tőlük szerezni? Mert lehet nekem szerdán már itthon kéne lennem, nem jó nekem az esti érkezés. -
#38040 a JCH tud jegyeket, de később tudják meg a Vikingtől hogy mennyi is lesz -
#38039 Jó lenne megtanulni értő olvasni, mert azt nem sikerült. Kár ezt tovább ragozni.
#38037: Bizony. Jegyeket hogy lehetne szrezni? JCH? -
#38038 Én ezen röhögök most (NSO kommentek):
"A Juve kb. olyan játékra képes, mint az Arsenal.Ha a Bayern nem fog ki rossz napot, akkor kapnak 1-et és rúgnak 3-4-et.A Juvénak akkor van esélye, ha egy korai góllal megzavarja őket, mint az Arsenal."
Van humora a srácnak, no. -
#38037 kedden játszunk! ki kéne menni Münchenbe...
nem nagyon örülök de hát ez van. nagyon jó, hogy idegenben kezdünk, nem hinném, hogy az első meccsen eldőlne ez a párharc.
-
#38036 benne van sajnos ez is:D
az olasz fóbia:D -
#38035 azt tudom, csak pontosan lenne jó tudni, mert mikor szerdai napon játszunk akkor kell kivennem szabit :D. kedd nem gáz mert akkor szabadnapos vagyok mindig -
#38034 ettől fosok igazából egyedül :DDDDD -
#38033 Szerintem kiveritek a Bayernt, a németek mindig szopnak az olaszok ellen :D -
#38032 április 2 vagy 3.
visszavágók pedig ápr. 10 vagy 11. -
#38031 mikor derül ki, hogy melyik játéknapon játsszuk a meccseket?