21038
a tema adott:)
  • Ricardo Snip
    #10108
    azt hiszem most nekem is ide illik a kis történetem:

    Nekem a szüleim vérbeli falusiak, ebből kifolyólag nem más dominált nálam gyerekkoromba mint a mulatós slágerek :)
    Anyám hallgatott főzés közbe mindig ilyeneket hogy : (Lagzi Lajcsi, Betli Duó, Kadlott Karcsi) egy két Modern Talking, Neoton Família stb.... miközbe én játszottam mindig valamit, és elvoltam rögződtek bennem a dallamok. Szerettem nagyon verni fakanállal a szemeteskukának a tetejét, mint valami zenekarba a dobos :)
    Apámtól nem nagyon emlékszem, hogy ő milyen zenéket szeretett volna akkor, most se nagyon csipázza ha dübögtetem itthon a cuccot. De ha van valami mulatós a tv-be azt még most is kedveli ő is.
    Nővérem nagy Bonanzás volt, meg Guns'N'Roses-es, Eddás.... engem ez valahogy nem fertőzött meg. Aztán mikor 91 be kezdtem az általánost akkor jöttek igazán be a eurodance zenék, na az már annál jobban adta, és inkább a pörgőseket hallgattam belőle, Afrika Bambaataa, Captain Hollywood Project, Pharao, stb....
    Aztán 97 közepén csináltam az osztályomnak egy klubdélutánt, megtetszett a DJ szakma :) és aztán nem volt megállás, el kezdtem gyűjteni mindig az aktuális zenéket, főleg azokat amik nekem tetszettek ezek pedig a következők voltak:

    Future Breeze - Keep The Fire Burning
    N.b.g. - Fore Runner
    Porn Kings - Amour
    Sash - Ecuador
    és még sorolhatnám.

    majd egy közös barátunknak köszönhetően Rigoletto forumozó kollégának egy osztálytársának a bátyjáék jártak Polgárra az Arénába és onnan volt nekik kazettán, későbbiekben CD-n mix amit nagy érdeklődéssel hallgattunk 1999 ugyanis teljesen más zenéket tudtunk beszerezni. Ami a mixekbe szólt nagyon megtetszett de sajnos csak bulikba hallottuk őket.

    Közbe nekem volt egy mániám 98-99 be hétvégente a német WDR és MDR televíziók sugároztak mixeket, azokat vettem fel videókazettára és utána hallgattuk vissza.
    Na meg minden olyat vettem fel utána a tv-ből ami ehez discozáshoz köthető, ekkor adták le a fókuszba (99) a STERBINSZKY vs. BUDAI-t amit jó pár évre rá feltettem a youtube ra.

    2000 től jártunk Rigoletto-val a Head Line One Disco-ba (Bekecs) itt rendeztek elég sűrűn DUPLA PUNCH partykat DJ.REM-C vel és tárasival SKEEPY meg még nem tom kik, ezek a bulik is nagyon meghatározóak voltak zeneileg. Szerencsére ezeken a bulikon már sok olyan zene szólt amik utána nem sokkal meg is lettek nekem is így tudtam otthon is adni az ívet nekik.
    2002 től meg megint egy másik stílus kedvelője lettem, látva a német viván MARCO BAILEY-t az ő stílusát hallgatva kialakult bennem az ami ma is dominál nálam, a dallamosság. vele egy időbe láttam RUSH-t is, ami akkor kurvajó volt, ma már viszont nem mennék el olyan buliba ahol ő nyomja.

    és azt hiszem ez a 2002 es év lett nekem a nagy vízválasztó hogy a techno, tech-house az én stílusom.
  • Dundidio
    #10107
    Hogy mik vannak..Meg ke őrűni...
  • Mein Kampf
    #10106
    Délután olvasgattam a forumba és nagyon megtetszett az az ötlet hogy ki mivel kezdte stb... Igazi nosztalgia

    Az én szüleim mindketten nagy zenei élvezők voltak ,apám még ma is az. Anyám Rolling Stones, Jenis Joplin, Dájer Sztrész : ), még apám a gyerek kora óta gyüjtött lemezeit hozta magával mikor összeházasodtak(omega, piramis,LGT,Beatriche majd Bikini k), apám nemtudom honnan szerezte be , anyám aztmondta ö a legtöbbet a nyaralásokon vetette nagyapámmal jugoszláviába 1970 es évek elején. Sok lemezünk volt otthon, akkoriban voltam vagy 9-10 de tisztán emlékszem hogy az anyám lemezei tetszettek a legjobban már a boritojuk miatt is pl oxigen amin a rakéta kilövése van a képen :) mind 1 akkoriban még ezek szoltak otthon.

    Mikor már nemtudom mennyi lehettem nekem is lettek kazettáim. az elsök amikre emlékszem, rokker voltam a haverok miatt és pokolgép őrület volt majd ossian, iron maiden. és ezzel ki is fujt a metál korszak. halálfej
    Jött a 80 as évek eleje, az uj hangzások nagyon de nagyon megfogtak: Police , Alphaville , Michael Jackson, Majd a Queen 86 os budapesti koncertjével Queenes lettem :) ez addig tartott még meg nem halt Mercury 91 nov.21.ig.
    Paneles létünkre nekünk is volt már sky channel meg super chanel és kapcsolgattam mikor megláttam egy érdekes video klipet és a zene is érdekes robot zene volt. Utánna már a Disco bol hallott zenéket akartam megszerezni hogy otthon is tudjam hallgatni.
    Majd 92 be valamikor összebarátkoztam a késöbbi barátaimmal akik elvittek szabad téri fesztiválokra ahol 93 ba kaptam az első olyan zenei élményt hogy azota is tart ez nállam, ezek olyan zenék voltak akkoriban amikre most aztmondanám hogy ez kb 97 be készültek(tempora és hangzásra is)fel se fogtam még akkor mi van .
    Költözés vidékre,93 tele minden elmaradva vagy 4 évvel zeneileg. De annál jobb barátaim lettek, akikkel megéltem és átéltem a rave korszakot amire aztmondtuk régen hogy teknós. 3 csikos bemelegitő ufo szemüveg minden bejátszott sipok, világítos rudakat ilyenek nem szerettem.
    95 ismét vissza főváros. a darkside a fortuna és az eplay helyek azok amiket akkoriban állandóan látogattam. Ez az év teljesen megváltoztatta az életem zeneileg sokat fejlődtem ebben az időben, de a zenék címe még akkoriban nem foglalkoztatott az se hogy én dj szeretnék lenni(jó ez valahol mindőnk álma lehetett egyszer, nekem is de nem olyan szinten hogy el is kezdjem). Ebben az időben lettem egy csúnya szokás rabja is...
    96 vissza vidék !!! De jó volt lenyugodni meg minden, de itt is elkezdödött az őrület közbe polgáron. A régi haverok ki jártak szinte mindig, és nem volt kérdés mikor kezdek el velük mozogni ujra...
    A letisztult house tech-house ok motiváltak akkoriban, amibe hosszas vokál volt az már szar volt nekem akkoriban az oly ritka techno izgatott jobban ami ritka volt. Mikor meg már elárasztottak minket minden féle hiperspace el már nem érdekelt akkor már ujra a letisztult house ok at szerettem. A kazetta láz elkapott engem is ami azota is tart.
    Ebben az idöben (96)annyira akartam kazettákat venni hogy sikerült olyat is megvennem amiket meg se akartam,pl.dj palotai , dj virág , dj naga és hát kurva jó zenék voltak amire majd akkor jöttem rá mikor beraktam a valkman be elindultam a szokásos szánalmas körutamra ami reggelig tartott.
    Igy lettem a tört ütem kedvelöje is, ami a tilos dj k és a korai öröm party k ba ki is merül. Itt jegyzem meg Futuristic Drum n Bass mixed by tommyboy vol.1 vol.2 azóta is keresem égen földön.
    98-99 be nagyokat kellett csalódnom dj kbe és zenékbe, lehet az élet is olyan volt akkoriban, nem tudom.
    Jó voltak jó mixek akkor is amikre kurva jó élmények füznek de az akkor is már valami ujnak a kezdete volt ,ne maz a régi hangzás amibe bele szerettem. Pl sterbi egy nyár a flörtbe citromos, house matic club hits, ez csak a felszin csak hogy érthető legyek.
    Lehet hogy én ugymaradtam, vagy mi, de 2000 után én nem tettem be a lábam semien techno vagy house party ra se. Sáránd parkoló t imádom de bemenni az már kész öngyilkosság lenne nekem.

    Az elsö house zenei élményemröl tehet: Bécsi
    Romeo
    Teknovile
    Dj Cyberwolf
    _____________
    ez mind élöben 1993 valami köbányában!!!

    Akik miatt megszerettem a house t : Jutasi
    Dj Schulz
    Tommyboy

    Kedvenc kiadóm nincs ami jó az jó.

    Amit utálok: a 98 tol amit trance nek mondanak
    a és a 2000 utánni zenéket szinte mindet/jónéhány kivétellel





  • rigoletto
    #10105
    ebből látszik, hogy nagyon hasonló a zenei ízlésünk. Én azt hittem, hogyha ezeket belinkelem ide, valaki biztos elküld a halál faszára, de örülök neki, hogy nem így történt.
  • rigoletto
    #10104
    Apám is és anyám is ezekre indult be, mikor bömbölt a videoton rádióból: Abba, Hungária, Boney M, Modern Talking, Bad Boys Blue, C.C.Catch. Szóval az akkori disco és szintipop. Bár én mondhatom, hogy ezeken nőttem fel, viszont másokkal ellentétben nem utáltam meg őket, hanem ilyen retro buliban simán elszórakozom ezekre. Bármikor inkább egy ilyen, mint egy mostani minimal-os electro-s buli. Annyira fos a mostani zene, ahogy talán Luzon írta, hogy régen kevés zenéből tetszett az embernek sok, míg manapság rengeteg zene képződik, de azok közül híbe-hóba találni egyáltalán meghallgatásra érdemest.
  • Mein Kampf
    #10103
    Durci : D
  • Luzon
    #10102
    Köszi, jó a Bernáthy a cikk.

    A recreation.hu-n a Mennyek Kapui-t is le lehet tölteni.

    Ha már történelem, meg a "nőhiány" is szóba került, akkor itt van egy kőkemény réves cikk egy 1996-os Kiskegyed-ből. :)



    Aki akarja itt elolvashatja. El lehet mosolyodni rajta.
  • high life
    #10101
    Az én szüleim megoszlottak zenei irényukat tekintve bár volt amibe egyet ártettek Anyu a lakodalmas fele orientálodott mig Apu Johnny Cash, Ronie Janes Dio,Styx,Beatles lemezeget halgatott szivböl örülök h itt kötottem ki
  • VinylToy #10100
    Az én szüleim Illés, Metro, Omega, Beatles, Abba ilyesmi zenéket hallgattak, a tesóm rocker a javából, így nem volt kérdés hogy abban az időben a nagy ellentét "Rocker vs Diszkós" miatt milyen zenéket kezdtem el hallgatni.

    Apu régi hifitornyán pár próbálkozás volt, a scratchelésre ezzel a számml:


  • high life
    #10099
    Még egy pár szó és befejeztem a töri órát idézem "Kömlődi Ferenc Fénykatedrálisa vitathatatlanul hiánypótló mű: kézikönyv a 90-es évek techno-kultúrájához, átfogó igénnyel íródott" aki még nem olvasta ajánlott darab
    fénykatedrális kritika

    és egy kis érdekesség
    Bernáthy :kell a mély a technohoz

    köszi a figyelmeteket
  • Luzon
    #10098
    Ne fájdítsd a szívem! Fél kezemet odaadnám értük!
  • Mein Kampf
    #10097
    Luzon nekem megvan eredeti kazettán töllük vagy 3 lakodalmas party is :))) promotional use only felirattal : )))))
  • Mein Kampf
    #10096
    Már kivülről fujom az összes nótát mind a 6 részéről ...
  • Luzon
    #10095
    3+2

    Ez nem egy matek feladvány akar lenni.
  • Mein Kampf
    #10094
    Ez igen High Life! Alap
  • speedyboy2
    #10093
    Ezt már láttátok?
    ahol ez van ott van több is!
  • Luzon
    #10092
    Ezen ott voltam. A szegedi Sing-Sing-ben volt, még bőven a felújítása előtt. Nem kell egy hű de nagy találmányt elképzelni. Sterbi lent volt a tánctéren, Bugyi meg asszem maradt a pultban, arra már nem emlékszem pontosan. Tény, hogy volt fílingje, hogy egyszer az egyik irányból ütöttek, aztán a másik irányból. Zeneileg is, fizikailag is. :)
    Párbaj-ként reklámozták a bulit, pedig csak egy "szimpla" Budai-Sterbinszky back2back volt. Csak hát a retektévénél a dilettantizmus alapfeltétel volt mindig is egy riport kapcsán. A párbajból biztos azt hitték, hogy majd vér fog folyni, de sajnos nem ez történt, ezért be kellett érniük a "különböző szerek befolyásoltsága alatt álló fiatalokkal". Az újabb őrülete kezdete pedig szintén tévés találmány. Csak egy buli volt a sok közül, ami a párbaj címkével próbáltak kicsit feldobni.
  • high life
    #10091
    Az igazat megvalva Én se vagyok egy mai kiadás de hála istennek ott lehettem az elektronikus zene és a party élet kibontakozásánál fövárosunkban nem tudom mennyien emkékeztek az elsö ugymond techno discora Budapesten Hisztéria volt a neve na ott mér ismerkedtem a stilussal vagy amit akkoriban annak neveztek utána szépen végig a szamárlétrán Fortuna, Colosseum felsöszint,Club Acid,Garázs cafe,Play House,Patex,Bedrock,az isteni Supersonic stb. Az átbeszélgetett éjszakák Kömlödi Ferivel akinek nagy respect,Bernátiék akadémiája mind mind hozzásegitett a mostani zenei izlésvilágom kialakulásához.
  • kovix
    #10090
    Jan Driver - Filter ez is még most is odab...

    http://www.youtube.com/watch?v=GDJK64QvinU
  • kovix
    #10089
    szia vinyltoy
    a The Prize-t elkevertem az 1 Olav Basoski zene de az is szuper
    ime:youtube
  • speedyboy2
    #10088
    ŐK NEM HALLGATTÁK HANEM ÉREZTÉK A ZENÉT!!!Mint Franli Wilde. :)
  • kovix
    #10087
    szia rigoletto

    csak annyit írnék, hogy az összes felsorolt zene nekem is a kedvencem talán a Bloodsport zenéjét nem ismerem annyira de a többi ott van a szeren
  • speedyboy2
    #10086
    Az én szüleim nem hallgattak zenét mert süket némák.:)
  • speedyboy2
    #10085
    Ez tényleg mókás!De nem rossz!Nekem a Bonanzától inkább a hello vagyis a feldolgozása Andrewboy feat. Dennis Clark - Hello a bejövősebb.De az Enigma sem rossz!:)
  • Sütifutár
    #10084
    Ez jó téma lenne! feldobom
    Kinek a szülei mit hallgattak ,ki mire emlékszik kis korából???
  • Sütifutár
    #10083
    Én nagyon jókor születtem 76ban:-DD

    Csak nekem azok a hanzások nem annyira jönnek be.
    Olyan ez mint Tabáni István....Valakinek bejön valakinek nem:-)) Nekem pl nem:-))
    De hát ez a zenében a szép....És imádom ezt a fórumot meg a jelenlévő "elvtársakat" :-DD
  • rigoletto
    #10082
    Én arra is kíváncsi lennék, hogy kedves fórumozó társaimnak az 1980-as évekből! miféle elektronikus v. inkább úgy mondom, hogy különleges, akkor új hangzású zenék tetszettek? Csak hogy legyünk igazán klasszikusak! Felsorolnék néhányat, ne röhögjetek ki, én ezeket is szeretem, ez is a történelem részei:

    Art Of Noise - Moments In Love
    Grandmaster Flash - The Message (azt írják a neten, hogy ez a zene a house első előfutára)
    Depeche Mode - People Are People
    Enigma - Sadeness
    Michael Sembello - Maniac
    Frankie Goes To Hollywood - Relax
    Dance To Trance - Power of American Natives (bár ez 1992-es)
    Peter Gabriel - Sledge Hammer
    És mivel gyerekkorom kedvenc filmje volt ez, így ennek a zenéjét is betettem:
    Bloodsport
    Habár ez 1993-as, valamint sokat énekelnek benne, s nekem nem sok ilyen zene tetszik, de ez naon ott van:
    The Fog - Been A Long time
    És a végére hagytam magyart is, két jó Bonanza Banzai számot:
    Kihalt minden
    Elmondatott
    Várom a reakciókat!!
  • speedyboy2
    #10081
    Ez már talán régebbi:-)
    Remélem valakinek tetszeni fog!
  • speedyboy2
    #10080
    Ok.Kedves Vinyl.Nekem ezek jutottak eszembe.Azokon kívül amit már láttam.Sorry.Tudom te inkább a még régebbi zenéket csíped igazán.Sajnálom de abból az időből nekem semmi nem jut eszembe amit ti fel nem tettetek volna.
  • VinylToy #10079
    Elég rossz irányba kezdünk haladni, kicsit pihentethetnéd a linkelést speedyboy2!
  • speedyboy2
    #10078
    :-)
  • speedyboy2
    #10077
    :-)
  • rigoletto
    #10076
    Nekem is naon bejött ez a hardtrance és dreamdance-trance hangzás 99-2000-ből!
  • speedyboy2
    #10075
  • rigoletto
    #10074
    Én is sajnálom, hogy nincsen Parádé, csak helyette ez az idétlen Parádé Bónusz. Az elsőt kivéve (2000-ben volt ugye) mindegyik Parádén ott voltam (utána Bónuszra sose), valamint elmentem a 2007-es és a 2008-as Bónuszra, mert ugye nem volt a felvonulás. Személyes véleményem az, hogy a legelején volt a legjobb, s utána egyre kevésbé tetszett a zenei felhozatal, mert ugyebár sokkal több más stílust képviselő kamion tűnt fel. Az elején szinte csak techno ill. house kamionok voltak, más nem nagyon, ezért tetszett nekem annyira, akárhová mentem, mindenhol kurvajó zene szólt. 2007 óta már nem rendezik meg, bár így utólag belegondolva, lehet, hogy nem is baj, mert nem tudom, miféle minimal meg electro fos zenét játszó kamionok mentek volna. Én az ilyeneket nem sokba nézem. A Parádé Bónuszok meg ebből kifolyólag nem tudtak nagyon lázba hozni, mert akkoriban 2007 és 2008 már ez a fajta zene dominált ott is sajnos. Max. Budai hozott volna lázba, ha ki bírtam volna várni, mert ő reggel jött, 6-7 felé. Úgyhogy én tavaly és tavalyelőtt már nem is mentem Bónuszra se. Nem érdekel, ami ott folyik. Amiből kialakult az egész, tulajdonképpen a berlini Loveparade "majmolása", az tetszett, a techno-ról szólt, dehát ugye később színesítették a skálát, mindenféle más stílussal, (mert ugyebár ha csak techno lett volna,akkor nem túl sokan jöttek volna el rá) ezáltal nekem fokozatosan vesztette el a varázsát az egész, mert én mindig a zenehallgatás miatt mentem parádézni, nem azért, hogy ott mindenféle jelmezben bohóckodjak. Bár ha buliba megyek, ott is ha a zene nem tetszik annyira nekem, akkor jó buliról nem is beszélhetünk, nem hoz annyira lázba. Én ilyen vagyok.
  • lemongrass
    #10073
    na látom a 2 videot nem tette be! imádom a rendszert!

    Kraftwerk - Musique Non Stop

    Timewriter - Belief
  • speedyboy2
    #10072
    Még mindig csajos:
  • lemongrass
    #10071
    My Story:

    hát, ha a szüleim zenei világára épült volna az én ízlésem, akkor igencsak nagy gázban lennék! :D persze tök logikus a felvetés... én nővérem által kaptam a zenét /Modern Talking, Whitney Houston, Első Emelet... meg a 80-as évek/ szóval nemigen volt sok variáció... aztán 1989-ben vettünk egy parabolát (a második volt kicsiny városunkban -> Füzesabony... az első vmi hyper rádióamatőr faszié volt... :) )
    természetesen az MTV azért hozta az újítást... KLF, C&C music factory, The Shamen... akkor már igencsak egyértelmű volt, hogy milyen irányba fogok elmozdulni...
    meg olyan 5 évesen elég mély benyomást tett rám a Kraftwerk klippje.



    & a Delta, Panoráma meg mindenféle akkori felnőtteknek való műsor zenéje.(amikor még lövésem nem volt olyanokról, h Tangerine Dream + Kid Baltan & Tom Dissevelt)

    utána az MTV kódolásával megállt az én elektronikus zenei fejlődésem is egy időre.... a RAVE korszak valahogy nagyon nem állt hozzám közel...
    aztán vmikor 96 körül jutottam el egy nagyszabású buliba /Seerup Party/ egerbe... Schulz tekerte a lemezeket + vmi amerikai fickó.
    Kb akkor kezdtem el ismét elektronikus zenéket hallgatni... /meg a 2 állandó VAVA-s műsort lestem -> Club Rotation Daisy D-vel + a Berlin House/
    akkoriban (98-99) vett az egyik haverom lemezjátszókat + kezdte el gyűjteni a lemezeket... na onnantól kezdve nem volt megállás... viszont a megyében nemigen volt lehetőség ilyen bulira, úgyhogy én a nyaraimat a siófoki Palace-ban töltöttem /osztálytársaim hülye kérdésére, h "minek jársz oda" jött az elmés válaszom, h "mert picit igényesebb vagyok zeneileg, mint ti.."/
    de mint minden a zene is elment gagyiba... meg populárisba. először Sterbinszky barátunk hathatós közreműködésével... a következő ráeszmélésem meg akkor volt,amikor az osztálytársam - aki kb lakodalmas zenét hallgatott - az egyik nyáron a Deep Dish-t favorizálta... onnantól kezdve tudtam, h vmi nagyon nem jó irányba megy...

    én az évezred elején ráálltam a Deep vonalra /kb az egyetlen, amit mostanában a régieken kívül hallgatok.../ + elkezdtem "chill Out-ot" gyűjteni. volt egy kis kitérő a 2-Step felé /de abból olyan szinten kevés volt, h az igencsak abbamaradt/

    úgyhogy itt tartok most...
    Kiadók: Hooj, Defected, Subliminal, Lost Language, Bedrock, Plastic City
    MOLE Listening Pearls, Phazz-a-delic, Lemongrassmusic

    Producer/ DJ-k: Tonka, Tom Novy, David Morales, Junior Vasquez, Olav Basoski, Harry Choo Choo Romero, Robbie Rivera, Victor Calderone, Roger Sanchez, Satoshi Tomiie, Timewriter, Terry Lee Brown Jr

    következő buli, amire megyek az holnap lesz a Merlinben. a már említett germán deep mesterrel ->


    természetesen egy csomó embert kihagytam, akit szeretek... de most egyszusszra ennyit tudtam összedobni arról, h az én ízlésvilágom hogy ferdült az elektronikus modern tánczenék felé!
  • speedyboy2
    #10070
    Egy téma kipattant a kis fejecskémből.Kíváncsi lennék ki mit gondol a Budapest Parádé megszüntetéséről?Szerintem felháborító hogy a mai fiatalságnak már alig van lehetősége ekkora nagyszabású rendezvényre elmenni.De evvel ellentétben a meleg felvonulás az támogatott ill. engedélyezett.
  • speedyboy2
    #10069
    Vagy akár ez is!!
    Hátha kedve támad valami csajszinak is csatlakozni egy ilyen klasszikus bandához