Biciklizés - ki mit miért
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Nyáron teljesítettem egy hegyeken vezető olasz ultra távú bringás kihívást: Brevetto Brenta-Ortles; hivatalosan, ha végig a megadott utat követi az ember: 363 km + 8088m; nekem kisebb eltévedéssel, ill egy helyen tévedésből picit hosszabb útvonalválasztással és a vihar okozta hegyomlás miatti kerülővel: 383 km + 8424 m szint lett.
A kihívás egyébként onnan adódott (a kitalálójának), hogy egybeolvassza az AUDAX égisze alatt futó Tour d'Ortles (250 km + 5500-5700 m) és a Randonnée Dolomiti di Brenta útvonalát (ill. azok nagy részét). A Tour d'Ortles-en (úgy rémlik, kapnak is valamit a teljesítők, valami frissítő is van és a sok résztvevőből és meghatározott napi teljesítésből (egy napra szervezik) adódóan bolyozni is lehet a hosszú lankás völgyekben; a Brenta-Ortlesen egyik sem: önellátó és a vállalkozó kerekes jellemzően egymaga tekeri végig a bő 8000 m szintemelkedést.
Készítettem róla egy rövid (kedvcsináló): és egy hosszú (45 perces) videót is:
és a rövid pedig:
Bár így is eleget filmeztem a hegyomlásoknál, de persze utólag van egy kis hiányérzetem: még a sziklákon mászva is kellett volna - mondjuk bringával az egyik kezemben nem lett volna egyszerű :)
Útvonala: Pietramurata (Olaszország) - Molveno - Passo Palade (1518 m) - Merano - Passo dello Stelvio (2760 m) - ezután hegyomlás - Bormio - Passo di Gavia (2621 m) - Ponte di Legno - Passo del Tonale (1883 m) - Dimaro - Passo Campo Carlo Magno (1682 m) - Stenico - Pietramurata.
A kihívás egyébként szerepelt is az olasz ultrabrigás - naptárban; korábban magyarok még nem teljesítették.
Köszönöm az érdeklődő megtekintést !
Gábor
TDU, Counter Strike-Source, Heroes & Generals nick: Grabowszki Commodore Világ and CoVboy forever
Akik jártak már Erdélyben vallják,hogy vannak olyan helyek,amiket az életben legalább egyszer látni kell.Ilyen a Fogaras.
Nos,nekem az idén nyáron összejött,ime:
Útvonal:
7C-út: Cartisoara-Cascada Balea/Bilea-vízesés/-Lacul Balea/Bilea-tó/-Pasul Bilea/2040m/-Cascada Capra/Zerge-vízesés-Lacul Vidraru/Vidra-tó/-Cet.Poinari/Poinari-vár/-Dracula kemping
Térkép:
http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/dk4.2015..html
Fotóalbum:
http://plus.google.com/photos/108429527626914127671/albums/6229349681323903073
Túrabeszámoló/5.nap/:
http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolo_15_dk.html
Jó szórakozást és egyúttal Kellemes Karácsonyi Ünnepeket illetve Boldog Új Évet kivánok mindenkinek!
http://cobranco.hu/
Útvonal/térkép:
https://drive.google.com/file/d/0B7uHOSB0QTyLRnFSbzRaTDI3Yjg/view
http://cobranco.hu/
Merevítő nélkül bátor dolog használni, akármilyen villán/vázon :)
Utoljára szerkesztette: Blum, 2015.12.12. 13:02:36
unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

ASRock H97 Peromance Fatal1ty | i5 4590 | CM Hyper TX3 Evo | MSI GTX960 Gaming 100ME | HyperX Fury 120Gb SSD | Kingston 8Gb RAM Enermax Triathlor ECO 550W | NZXT S340
Az átkelés a „Vöröstoronyi-szoroson igazi „kaland”,de erősen idézőjelben.
Itt egy kis filmes dokumentáció:
Útvonal:
1.Cozia Nemzeti Park /Brezoi-Calimanesti/
2.Brezoi-Corbu-Draganesti-Cainenni Mari/Mici-Lazaret/Latorvár/-Cheile Tunu Rusu/Vöröstoronyi szoros/-Boita-Talmaciu/Talmács/-Racovita-Avrig/Felek/-Scoreiu
Térkép:
http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/dk3.2015..html
Fotók:
https://plus.google.com/photos/108429527626914127671/albums/6202168172149016273
Túrabeszámoló:
http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolo_15_dk.html
Kellemes időtöltést!
Utoljára szerkesztette: cobranco, 2015.12.07. 22:26:54
http://cobranco.hu/
Kár, hogy az inkompetens köztisztviselők, politikusok és egyéb döntéshozók nincsenek kalodába zárva egy-egy hétig a főtéren.
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2015.12.05. 23:23:01
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.
Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.
Mert 2cm-t biztos , hogy pótolnom kell, de lehet hogy még emelnék egy kicsit rajta, mert, most alacsonynak éreztem.DE ez nem tudom , hogy hogyan teszteljem ki, hogy mekkora kell még vagy, hogy a mostanival jobb e.
Persze, nem a legvadabb nyár közepén kell az utat elképzelni, ha nem télen, egy kis havazás után, vagy csak simán vizesen :)
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE
http://cobranco.hu/

ASRock H97 Peromance Fatal1ty | i5 4590 | CM Hyper TX3 Evo | MSI GTX960 Gaming 100ME | HyperX Fury 120Gb SSD | Kingston 8Gb RAM Enermax Triathlor ECO 550W | NZXT S340
Igy marad a német webshop, mivel ott is eddig 2 helyen találtam abból az egyiknél már ott is készlethiány van.Igy nem akarok hoppon maradni, hogy a másikból is elfogy.
Valaki esetleg tud valami jó webshopot ahol 190 eur-nál és 10 eur postánál olcsobban van ez a teló? A 2 fajta fékfelfogatás fontos.
Egyébként bármilyen véleményt infot elfogadok a telórol, mind használat beállitás, karbantartás ugyileg vagy ha valakinek van pont ilyen akkor tapasztalatait is.
ASRock H97 Peromance Fatal1ty | i5 4590 | CM Hyper TX3 Evo | MSI GTX960 Gaming 100ME | HyperX Fury 120Gb SSD | Kingston 8Gb RAM Enermax Triathlor ECO 550W | NZXT S340
Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

ASRock H97 Peromance Fatal1ty | i5 4590 | CM Hyper TX3 Evo | MSI GTX960 Gaming 100ME | HyperX Fury 120Gb SSD | Kingston 8Gb RAM Enermax Triathlor ECO 550W | NZXT S340
Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.
Nekünk ezúttal az utóbbi sikeredett.
Ime,az idei erdélyi túránk videós összefoglalójának második része:
Térkép:
http://users.atw.hu/cobranco/terkepek/dk2.2015..html
Túrabeszámoló:
http://users.atw.hu/cobranco/turabeszamolo_15_dk.html
Fotók:
https://plus.google.com/photos/108429527626914127671/albums/6202168172149016273
Kellemes időtöltést!
http://cobranco.hu/
"Anime is the proof that two nukes weren't enough."
unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep
VEgy ezek csak egyen matricák,nem tipus specifikusak?
erre gondolok
unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep
Illetve melyik webshop lenne a legjobba hol olcsón postáznak külföldi is lehet csak 60k ból megáljon az egész ,de inkább olcsóbb, mikor először néztem akkor 44k volt az XC32 , most már az is 58k :(
unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep
xc32
Ezt a két fajtát néztem ki, ami levegős teló és mind a kétfajta fékfelfogatás van rajtuk, de nem tudom melyik lenne a jobb választás.
Mert ahogy nézem eléggé kihaló félben van az ilyen kialakitás és félek, hogy akár már jövöre nem kapnék ilyen telót.
Egy sountur 120 XCM teló helyére menne , egy össztelós Merida trans-missionba
Mekkora kerékmérethez kell?
Utoljára szerkesztette: smog15, 2015.11.10. 15:21:23
ASRock H97 Peromance Fatal1ty | i5 4590 | CM Hyper TX3 Evo | MSI GTX960 Gaming 100ME | HyperX Fury 120Gb SSD | Kingston 8Gb RAM Enermax Triathlor ECO 550W | NZXT S340
Mindenhol azt mondták, hogy németből rendeljek.
ASRock H97 Peromance Fatal1ty | i5 4590 | CM Hyper TX3 Evo | MSI GTX960 Gaming 100ME | HyperX Fury 120Gb SSD | Kingston 8Gb RAM Enermax Triathlor ECO 550W | NZXT S340
A Cannondale már nagyon régóta gyártja ezeket az ún. leftyket és ha szar lenne akkor nem erőltetnék. Még nem volt szerencsém ilyennel bringázni de akinek van az nagyon szereti. 2006-7 tájékán láttunk ilyet először a haverokkal egy helyi bringa boltban...koppantak az állak. :) Amúgy szerintem rohadt jól néz ki.
unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
ASRock H97 Peromance Fatal1ty | i5 4590 | CM Hyper TX3 Evo | MSI GTX960 Gaming 100ME | HyperX Fury 120Gb SSD | Kingston 8Gb RAM Enermax Triathlor ECO 550W | NZXT S340
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE
"Nulla tenaci invia est via"
"Anime is the proof that two nukes weren't enough."
