Megasztár (TV)

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

VinylToy
#99
Errõl beszéltem...nem azon múlik hogy ki mennyire jó...kinek milyen háttere van alapból, és emellett még kiket tud, azon a szombaton maga melé állítani, a produkciójával...lesznek még itt meglepetések

"Mondtam az orvosomnak, hogy két helyen eltört a lábam. Erre Ő azt mondta, hogy ne menjek arra a két helyre többet."

Szabina
#98
Én is sajnáltam, hogy kiesett a Zoli, pedig rajta látszott, hogy átéléssel énekel, és mindig jól felkészült volt.

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

Bucser
#97
Hát nem tudom, de szerintem Vera úgy csúszkált mint verebek a lógó villamosvezetéken. Abszolút nem voltam vele megelégedve. A Zoli ezerszer jobb volt. Én sajnálom, hogy kiesett szép dalokat írt és hangja is volt hozzá. Vera nem meggyõzõ számomra. Múlt héten sem volt az és most sem.... Leslie-t sajna nem hallottam, viszont Edmondnál az a fránya angolul nem tudás.... Ordít, hogy fonetikusan énekel és azt sem tudja mit jelent amit mond. amikor a definitely-t meg definitli-nek mondta azt hittem elhalok....... HA már énekel valait és nem is érti a nyelvet legalább megtanulhatta volna a szöveget rendesen (tiszteljük meg a szerzõt) Egyébként dúrván látszódott, hogy az eredményhietéskor, hogy leesett az álla a Zolinak... Nem erre számított... Én sajnálom. Nálam befutó lett volna....

"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF

#96
ti a pár héttel ezelõtti teljesen nyilvánvaló való világ csalás után (nyomtatott sajtóban elõbb jelent meg két bekerülõ, mint a mûsor amit leadtak) még hisztek abban, hogy az ilyen SMS küldözgetéses dolgok igaziak? a közjegyzõ annyit csinál ott, hogy figyel egy monitort, és hitelesiti hogy azt mondja be a mûsorvezetõ amit õ lát - más kérdés hogy mit lát...

VinylToy
#95
meglepõ...de nem mulatságos... jó lenne tudni hogy a múltkor hányan szavaztak rájuk...szerintem mindenkinek van már egy kisebb bázisa...és most Zolijé volt a legkevesebb...érdekes?!

"Mondtam az orvosomnak, hogy két helyen eltört a lábam. Erre Ő azt mondta, hogy ne menjek arra a két helyre többet."

Dzsini
#94
ne kezdjünk bele az összeesküvés-elméletekbe 😊

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

St
#93
Hát ez nem kis meglepetés volt, nem csodálkoznék, ha nem is a nézõk döntenének, hanem a médiamanipulátorok...😊
Dzsini
#92
hm...

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

VinylToy
#91
😄

"Mondtam az orvosomnak, hogy két helyen eltört a lábam. Erre Ő azt mondta, hogy ne menjek arra a két helyre többet."

St
#90
a nagypofájú Szulák Andreát... 😉
VinylToy
#89
Azon gondolkodom hogy a Soma nem egészen közéjük való, csak nem tudom kit lehetett volna helyette választani?

"Mondtam az orvosomnak, hogy két helyen eltört a lábam. Erre Ő azt mondta, hogy ne menjek arra a két helyre többet."

Szabina
#88
A zsûri véleménye szerintem csak kis részben befolyásolja a szavazókat, inkább a saját benyomásaik alapján döntenek.

Amúgy személy szerint a zsûrivel nem minden esetben vagyok megelégedve, ritka hogy építõ az a kritika ami elhangzik tõlök.

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

Szabina
#87
Persze, a stílusát mindenki beleszövi az elõadásaiba. Most talán azért vagyok kritikus Verával, mert azt gondoltam, hogy ma kicsit többet kihoz magából. Összességében viszont szép hangja van, szépen is énekelt, és még mindig nem szeretném ha õ esne ki.

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

VinylToy
#86
Pedig a Barna-Soma duó nagyon nyomja...különben kiváncsi vagyok a véleményetekre, milyen a zsûri megítélése...

A Presser a döntõben csak a nagyon szükséges esetben fikázódik...a többiek azért nagyon elmennek már inkább a "megmondom én a magamét" stílusba...befolyásolják a nézõket ezek a vélemények vagy nem?

"Mondtam az orvosomnak, hogy két helyen eltört a lábam. Erre Ő azt mondta, hogy ne menjek arra a két helyre többet."

St
#85
😄
kb.
Dzsini
#84
hogy én mennyi ilyesmit hallgatok akik csak "leülnek a gitárjukkal és elõadnak valamit"... az indie 'mûfaj' egy nagy darabja erre épül, es nekem nagyon be tud jönni, mert a szövegen van a lényeg... hirtelen õt el tudnám képzelni ilyenben, csak sajna ez európában még nem megy... ahogy a country sem. ezért sem fog õ nagyot aratni itt 😞
St-nek igaza van abban, hogy Henrietta nagyon esélyes, és a jazzes/soulos/gospeles részleg ki fog hullani - õk lesznek az áldozatok nagyon hamar.

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

VinylToy
#83
Majd Gyõzike felvásárolja a készletet... 😊)

"Mondtam az orvosomnak, hogy két helyen eltört a lábam. Erre Ő azt mondta, hogy ne menjek arra a két helyre többet."

St
#82
rossz is volt, õ is ilyen szempontból: jól énekel, de nem populáris amit elõad (igaza volt valamelyik zsûritagnak, amikor azt mondta: kétli, hogy a cédéjét megvennék majd a boltban)
VinylToy
#81
Ezzel az erõvel a Gáspár Laci is "egyhangú", Õ tõle se láthatunk, nagyon eltérõ dalokat... Vagy?

"Mondtam az orvosomnak, hogy két helyen eltört a lábam. Erre Ő azt mondta, hogy ne menjek arra a két helyre többet."

Szabina
#80
Verának valóban ez az egyénisége, én nem a stílusát találtam ezegyszer unalmasnak, hanem hogy megint leült a gitárjával, és szokás szerint elõadott valami. A legnagyobb bajom -amint azt már az elõbb is említettem- hogy túl ismert volt a szám, és az én emlékezetemben is ott volt az eredeti.

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

St
#79
nem szabad elfelejteni, hogy megasztárt keresnek, egy személyt aki a tömegeknek is bejön. ilyen szempontból Dér Henrietta van a legjobban összerakva: jól néz ki, jól mozog, jó a hangja, populáris mûfajt nyom
VinylToy
#78
Ügyesek ahhoz nem fér kétség, sajnos a magyar közönséggel vannak gondok, így nehéz feladatuk lesz a versenyzõknek, mert lehet tök profi amit csinálnak, ha a nézõk nem értenek hozzá...szevasz 😞

Amúgy hogy beszólt a legelején a Presser a nézõknek, tényleg bénán tapsol a magyar 2-4-re, az 1-3 helyett vagy hogy van 😊))

"Mondtam az orvosomnak, hogy két helyen eltört a lábam. Erre Ő azt mondta, hogy ne menjek arra a két helyre többet."

Dzsini
#77
belegondolva butaság valakitõl sokféle (mindenféle) stílust számon kérni, ha valaki jazz-énekes ne énekeljen operát vagy popslágert, és viszont... neki ezek a dalok állnak jól, ebben jó. nem nagyon tudok olyan énekest a mai zenei iparban aki minden létezõ stílusban remekelni tud - nincs rá szükség. Verának ez áll jól - bár lehetett volna tényleg másik dalocskát választani, nekem a fülemben volt az eredeti és így egy picit zavaró volt, hogy nem stimmelt - ez volt a nagy bajom az egész Beatles-fordulóval, pedig jó ötletek voltak benne.

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

St
#76
szabadkai csaj a bõr szerkóban, valami diszkószámot énekelt
Dzsini
#75
melyikük Henrietta? mit énekelt most?

a gésa legalább tud angolul, és nem olyan a kiejtése mint egy tankönyvnek...

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

Szabina
#74
Én eddig a Schmidt Verának (gitáros lányka) drukkoltam, de sajnos túl ismert számot választott, és kicsit unalmasnak tartom, mindeg ezt az arcát mutatja.

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

St
#73
sztem a gésa volt a legrosszabb

nem nehéz megjósolni, ha a Dér Henrietta így folytatja, õ nyeri
b-type
#72
😞, szeretem tori amost...

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type

Dzsini
#71
sajna szerintem vagy a gitáros lánykát vagy a gésát küldik haza...
pedig talán a leggyengébb ma a zeneszerzõ srác volt (aki múlthéten zongorált)

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

Szabina
#70
Nekem most Dér Henrietta produkciója is tetszett. Olah Ibolya elõadásáról sajnos lemaradtam. Most igazán nehéz eldönteni, hogy ki volt a leggyengébb, kíváncsi leszek a többség véleményére.

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

St
#69
Schmidt Vera ma nemigazán jött be, sztem kár volt ezt Wet-wet-wet számot választani, a közepén még hibázott is és ügyesen ugrott egyet.
Dzsini
#68
nem értem miért próbálnak továbbra is angolul énekelni, ha csak nem tudnak angolul?? rém rossz hallani a vacak kiejtésüket...

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

St
#67
Schmidt Barbarának kissé orrhangja volt sztem. Oláh Ibolyka produkciója viszont most az egyszer tetszett
Szabina
#66
Igen, most összeszedte magát

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

#65
szerintme meg elég ratyi. Az eredeti fugees sokkal kiralyabb. Viszont Leslie brillirozott!

EU Bloodscalp: Malthrok - Orc Warlock

Szabina
#64
A Schmidt Barbara most nagyon jó volt szerintem.

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

Szabina
#63
ki nézi a megasztárt?

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

Breki33
#62
most nézzétek az RTL_t

karaokee és tök jók
St
#61
Nem lehet érteni mit beszél
Davidus
#60
Edmond nem egy Pitt viszont az egyénisége hengerel😊 Bár "kicsit" sokat beszél. Kb nem lehet mellette szóhoz jutni😄

V9ykn8_TZL0

Breki33
#59
hát Queen-t még nehezebb lenne P
Szabina
#58
Nekem se tetszett, pláne, hogy a Beatles dalokat (fõleg az ismertebbeket) nem mindenki tudja tökéletesen elénekelni, még a legnagyobb hírességek sem.

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

rushman
#57
ez az egyesével kiejtetés eléggé rossz húzás volt, hát még a legutóbbi Bitliszkultusz öregbítés! Nekem nem jött be

Szabina
#56
Igen, sajnos elég vontatott, az elsõ döntõ alkalmával gyõztest kellett volna hírdetni, és nem veszteseket gyártani.

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

rushman
#55
Az izgalmassági "határt" már túllépte a mûsor, el kellett volna dönteni, hogy ki nyer. Így már elég vontatott véleményem szerint...

Sir Quno Jedi
#54
Lezsíroztad ?!! 😄DD

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

St
#53
Oláh Ibolyka nyeri .)
Szabina
#52
Most hallottam, hogy a szombati mûsorban egyénileg választott dalokat fognak elõadni. Igy már biztosan izgalasabb lesz a verseny.

Míg szánkon a szó már tovatűnt a nap, élvezd míg teheted holnapokat(...)! -Horatius-

PResident Evil
#51
lol topic lol emberekrõl lol embereknek... 😊

Breki33
#50
két szélesszájú kisbéka