Haditechnikai Topic

Az hogy miért nem viselt háborút szerintem elég komplex dolog, nem lehet leegyszerûsíteni annyira, hogy simán csak nem érte volna meg megtámadni õket a várható veszteségekhez társuló aránylag kis haszon miatt, bár ebben is van igazság, és logikus is, de vajon a náci Németország (Hitler), a logikus döntéseirõl volt híres? A Szovjetunió megtámadása, hadüzenet az USA-nak, a végsõkig kitartás stb logikus döntések voltak? Szerintem, ha lett volna valami komoly tervük Svájccal akkor gondolkodás nélkül lerohanják, és nem tartott volna sokáig elfoglalni, hiába a nehéz terep, meg a szívós ellenállás, már másoknak is sikerült elfoglalnia ezt a területet, akkor az ereje teljében lévõ Németországnak nem okozhatott volna túl nagy problémát ez a dolog (pláne, hogy Svájc teljesen körbe volt zárva).
Ahogy Punker is írja, nagyon jó oka volt annak, hogy Svájc, mint semleges ország megmaradt ott Európa közepén, de ez az ok szvsz elég összetett lehet, aminek csak egy kis részét képezi az, hogy Németország "tartott" volna Svájctól. Miért pont õket hagyták volna ki, miközben elfoglalták majdnem egész európát, elvertek erõs hadseregeket (francia, brit expedíciós), elfoglaltak nehéz hegyvidéki tereppel rendelkezõ országokat, méghozzá rövid idõ alatt (Norvégia, Jugoszlávai, Görögország).

fogalmam sincs.

én is csak recontól olvastam indexen, hogy saját beszerzés.

van infod róla mibe került ez neki? Nagyságrendileg.

legyen úgy.

németek végig fosztották európát + amit a zsidóktól begyûjtöttek, átváltották svájcban és így fizettek a svédeknek, ki volt ez találva.

igen, ezt a srác saját maga tuningolta.

a svédek is elég komolyan vették a honvédelmet, tudtommal. ahogy most is.

szerinted melyik jobb? megszállni kis befektetéssel egy országot, aztán kiszivattyúzni minden nyersanyagát, vagy véres harcok árán elfoglalni olyan országot, ami úgy felkészült a harcra, hogy alig érné meg a veszteségek miatt, ráadásul nem is potenciális ellenfél...esetleg kereskedni.

(nézzük meg svédország régebbi történelmét, õk voltak észak rambója😊

tactical AK-ból van éles is nem csak AS replika, csak az a baj vele hogy a kittek webshop-okban még 1-1 db-nál is olcsóbbak mint az itthoni "fejlesztés" ezért a sógor koma nem keresne rajta.....

azért néha 1-1 felbukkan a képeken:

Ne nevessetek ki, de airsoft fegyverbõl van ilyen AK variáns, hogy a fa melsõ markolatot müanyag szereléksínesre cserélték. Gyak. ugyan ez mint a képen. Nem hiszem, hogy nem lehetne ezt olyan müanyagból gyártani, akár fémbetéttel ami az élesen is megmaradna, akkor meg már vehetnénk egy tucat optikát a fegyverekre. Olcsó lenne és gyors és még sikkasztani is tudnának ha 40e/db áron adnák. De valamiért mégsem csináljuk. Miért?

svédországot miért nem támadta meg? azért mert kereskedni hatékonyabb volt, ugyanez igaz svájcra.

tegyük fel a kérdést, miért nem viselt háborút?

a náci németország miért nem szállta meg? talán tisztában voltak azzal, hogy nem éri meg a haszon a befektetést?

Ez hogy egy kategórai lenne a két ország, szerintem elég szubjektív.
Izrael fegyverkezése, nagy méretû, társadalom jelentõs részére kiterjedõ hadserege ellen még a pacifistáknak sem nagyon lehet ellenvetésük, mivel fennállása (és még azelõtt is) óta folyamatosan konfliktusban van szomszédaival, egy teljesen ellenséges közegben foglal helyet, és természetes, hogy komoly hadsereggel rendelkezik.
Ezzel ellentétesen Svájc több, mint 200 éve nem viselt háborút, csak barátságos szomszédai vannak, mégsem engedi meg magának azt a luxust, amit pl "mi".

Nem véletlen hogy már Ádám és Éva is félt a svájci zsoldosoktól. :-)

Pedig MMRCA tendert sztem el fogják bukni és hajófedélzeti masinát sem hiszem, hogy tõlük fognának vásárolni. Ha tényleg valamilyen katapultos eszközt akarnak a hajóikra, akkor a Szu-33 alapból kiesik, marad a Rafale, F-35C, meg a Super Hornet.

Sztem még Izrael is hasonló kategória, nem csak Svájc az egyetlen. Kicsiny országok, egy komoly támadás esetén nem nagyon lehet hova visszavonulni, gyorsan jönnie kell a teljes mozgósításnak.

Svájcot mindig is baráti államok vették körbe 😊 Olyan is volt hogy EGY baráti állam 😊

egy svájci pályaudvar



idézet Z.I-tõl:

Éppen ez az az európai állam, amely 24 órán belül képes végrehajtan nem csak a totális mozgósítást, hanem már meg is kezdi az aktív hadmûveleteket!

A világ egyetlen állama, jelenleg, ahol a lakosságot és a hadsereget kiképzik a totális gerillaháborúra (méghozzá ez a XX. század 20-as évei óta folyik, folyamatosan).

Ugye ,,ki érti ezt?", hiszen Svájcot kizárólag baráti államok veszik körbe. Ha van ilyen képzés, akkor a svájciak szerint szükség van rá, barátok ide vagy oda...

Üzletel, túl sok szállal kötõdnek egymáshoz (BrahMos, FGFA, Akula II.), akkor lehet az oroszoknak aggódni, ha a vadászgépeknél elfordulnak tõlük...

Utánanézve azt találtam, hogy az indiai haditengerészet a még tervezõasztalon lévõ IAC-2 terveket átdolgozná, szívesen vennék, ha elektromagnetikus katapult lenne rajta, és nagyobb gépek. Opciók az F/A-18E/F, F-35C, Dassault Rafale és Szu-33K, ezekkel kapcsolatban kért információt a gyártóktól (milyen tömeggel szállnak fel a gépek, mekkora vonóerõvel kell bírjon a katapult, stb.). A Saab-nak nem kültek ilyen kérvényt, de a Saab saját szakállára elkezdte a tervezést, és elküldte a saját javaslatát.

Szigorúan saját vélemény, de ez elég furcsa tõlük, nincs tapasztalatuk hajófedélzeti gépekkel, a Gripen pedig nem illik bele a haditengerészet által elképzelt nagyobb gép képébe...

A Vikramadityára és az IAC-1-re kerülnek MIG-29K/KUB vadászok, az IAC-2 és 3-as számára más típust képzelnek el, erre akarnak a svédek ráerõsíteni.

Mondjuk elég nyilvánvaló hogy ha az oroszok adják el nekik az egyik hajójukat akkor már ragaszkodnak hozzá hogy a gépeket is tõlük vegyék.Úgy olvastam összetûzések is voltak amiatt hogy nem 2008-ra szállították le a hajót és még egy csomó pénzt is követeltek az eredeti összegen felül-mondván hogy alábecsülték a felújítás árát.Kíváncsi leszek hogy ezek után üzletel-e majd India az oroszokkal.

A tengeri Griff csak egy ötlet. A cikkben is leírták, hogy ez közel sem olyan sétagalopp annak ellenére, hogy a Griff egyfajta STOL képességel bír. Attól az még nem hordozófedélzeti követelmények kielégítését jelenti.

Nem tudom,csak beleolvastam az Aranysasba és abban írták ezt a Gripenekrõl,lehet hogy le vannak maradva.

????

Az indiaiak már megrendelték a MiG-29K és KUB gépeket. Az eddigi 12+4 gép mellé most Januárban rendeltek meg további 29 gépet. Nem régi ez a hír egy kicsit? 😊

A SAAB már a Gripen hordozóról üzemeltethetõ változatát fejleszti mert el akarja nyerni az indiai hordozó bázisú vadászgép-tendert.Aranysasban írnak róla.Biztos nem lesz nehéz az átalakítás mert a Gripen is úgy van tervezve hogy szükség esetén autópályáról is üzemelhessen ezért gondolom kicsi fel és leszállási sebessége és az úthossza is kicsi lehet.Ez biztos ideális tulajdonság lesz egy anyahajó bázisú gépnek.

'Be nagy lóba**ó gép ez a PAK-FA! <#vigyor>

Amúgy grat a cikkhez, nagyon jó lett, a gép valóban nagyon ígéretesnek hangzik, bár azt hittem, hogy megmarad a formabontó dizájn (gondolok itt a Szu-47-re) Most nekem olyan a gép mintha az F-22 és a Szu-27-es pároztatásának gyümölcse lenne.

Nem AMD, tuningolt AK-63D lesz ez.

Nem tudom. Elvileg India fizeti a fejlesztés költségeit, a Szu-30MKI részére, ez 2006-2007-es info, azóta nem nagyon hallani róla... :S

A KS-172 az valaha rendszerbe állt egyáltalán?

Szerintem két különálló fegyvertér, egy elsõ (orrfutótól a fõfutó száráig, és egy mögötte, a hosszuk kb. megyezik, mintegy 7 méteresek lehetnek.

A "van mit pakolni" kérdésre szerintem az új orosz AAM-ek adhatnak választ, sem az R-77, sem az R-73 nem készült eredetileg arra, hogy belsõ fegyvertérbõl indítsák, bár ha nem ejtõs, hanem kinyúló sínes az indítómegoldás, akkor ez nem okoz nagyobb zavart...

A méretes fegyvertérbe viszont elférnének akár az olyan monstrumok is, mint a Kh-31 és a KS-172...

A PAK-FA fegyvertere jól látom, hogy az orrfutótól a farokkúp elejéig tart?

Az YF-23-on meg nem mondom, hogy hol van. 😊

Az F-35-é tényleg kisebb, na de a gép is mennyivel kisebb. Fajlagosan kellene összehasonlítani õket.

Van mit pakolni a PAK-FA-ba? <#zavart1>

Itt egy hozzávetõleges kép a PAK-FA, YF-23, F-22A és F-35A gépekrõl, érdemes összevetni a fegyvertárak méretét...

Nocsak, miféle AMD variáns ez? Aligha a Szép-féle...

hoho

A dátumot javítottam, köszi.

Eredetileg ide az SG-re készült volna, pénteken írtam meg a nagyját, Gz8 lektorálta másnap, de a hétvégén nem volt sajnos idõm vele foglalkozni, tegnap este szerkesztettem meg, de látom, hogy közben már kikerült hírként. :S

Nagyon tetszet, gratula. Valahova kiteszed?
Egy észrevétel: szûzfelszállásnak 2009.-et adtál meg 2010 helyett.

Köszönjük, nagyon szép írás, mint mindig :-)

Hát a Szuhoj PAK-FA cikkel csak annyit késtem, amennyi már sok volt... :S

Na, akkor berakom ide:

PAK-FA, avagy az új orosz (indiai) szupergép?

Az elõtörténet

A hidegháború elején a vadászgépek fejlesztése robbanásszerûen zajlott, a gázturbinás sugárhajtómû, a turbólégcsavaros hajtómû, a hangsebesség átlépése, az új radarok és rakétafegyverek megjelenése miatt éles verseny zajlott, az újabb és újabb típusok jöttek és mentek. Mindez nem csak a két új szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió esetében volt igaz, de például Angliában és Franciaországban is tucatnyi tervezõiroda ontotta magából az egyre gyorsabb, erõsebb és modernebb vadászgépek típusait. A vadászgépek fejlesztése presztízskérdés volt, a pénz és az erõforrások (sokszor esztelen) felhasználása nem volt kérdéses, valahogy úgy, ahogy az ûrverseny idején. Jellemzõ, hogy az 1950-es években az Amerikai Légierõnél azonos feladatra 10 típust tartott egyszerre rendszerben. Ahogy a technológia egyre újabb és újabb vívmányai kerültek be a vadászgépekbe, az árak viszont elkezdtek egyre inkább a csillagos egeket ostromolni, így már a kényszerûen egyre kevesebb típus párhuzamos fejlesztését engedhették meg maguknak a tehetõsebb országok is. Az egyre bonyolultabb gépek fejlesztése pedig egyre hosszabb idõt is igényelt, viszonyításképpen az F-100 Super Sabre 1953. május 25-én repült elõször, és másfél évvel késõbb, 1954. szeptember 27-én már rendszerbe is állították, az F-22A Raptor esetén ez az idõ több mint 15 év volt (1990. szeptember 29 - 2005. december 15.)!

A Szovjetunió az 1970-es években folytatta le az utolsó befejezett fejlesztési programját, amely az amerikai F-15 (a program neve F-X) illetve késõbb az F-16 (programneve Lightweight Fighter, könnyûsúlyú vadász) típusokra szánt válasz volt. Eredetileg egyetlen típusnak kellett volna megfelelni minden célra, ami esetükben azért volt problémás, mivel a szovjetek légi ereje valójában két légierõt takart, az egyik Szovjetunió légterét védõ PVO, a másik pedig a harcoló alakulatok feletti eget uraló VVS. A két légierõ teljesen eltérõ képzést, taktikát és felszerelést használt, ezt akarták egy típusba összefogni. Végül a belsõ harcok és a nehezen összeegyeztethetõ igények miatt kettébontották az eredetileg PFI rövidítésû szovjet programot, az egyik eredménye lett a kisebb és könnyebb MiG-29-es, a másik pedig a nagyobb méretû és hatótávolságú, nehezebb Szuhoj Szu-27-es. A PVO számára ekkor még ott volt a MiG-31-es is, illetve a haditengerészet számára készült a Jak-41-es, helybõl fel- és leszállni képes vadászgép is.

Az 1980-as években azonban a nehézségek egyre nagyobbak voltak, a hatalmas ország egyre nehezebben birkózott meg a kihívásokkal, és végül a Szovjetunió széthullott. A konkurenciaharc miatt a haditengerészet számára a Jak-41 mellett mind a MiG (MiG-29K) mind a Szuhoj (Szu-27K) elkészítette a saját repülõgép-hordozó fedélzeti vadászgépét, ami miatt végül az egyetlen elkészült, immár orosz hordozón a Szuhoj típusa állt rendszerbe.

Az eltelt években mind a Szuhoj, mind a MiG iroda a saját Szu-27 illetve MiG-29 típusokon alapuló családját fejlesztgette, számtalan alváltozatot létrehozva, és ezekkel próbált szerencsét a nemzetközi fegyvervásárokon (az Orosz légierõ a pénzhiány miatt hosszú ideig egyáltalán nem rendelt új gépet). A Szuhoj elég sikeresen vette a kapitalizmus akadályait, és több országba exportálta gépeit, illetve Kínában és Indiában licencgyártás is folyik. A MiG iroda kevesebb szerencsével járt, és ez anyagi helyzetére is kihatással volt, egyre inkább elmaradt fejlesztések terén a nagy konkurenstõl.

Az MFI / LFI - a PAK-FA elõdei

Az 1980-as években az Egyesült Államok a Szu-27, MiG-29 és MiG-31 gépekre válaszul egy új programot indított, amit ATF (Advanced Tactical Fighter, fejlett taktikai vadászgép) névvel jelöltek. A program elsõ sorban légifölény-vadászgépet vizionált, amely kifejezetten a légtér uralmát biztosítja, vagyis az ellenséges repülõgépek elpusztítása a cél, a földi (vagy vízi) célpontok leküzdése a korábbi (és majdani) gépek feladata lenne. A minél hatékonyabb légi harchoz pedig az ekkor már bizonyítottan mûködõképes "lopakodás" eszköztárát kívánták felhasználni. Itt egy picit megállnék, és visszautalnék a korábbi ismertetõ cikkekre. Tömören csak annyit idéznék ezekbõl, hogy a lopakodás képessége nem láthatatlan vadászgépet takar, hanem azt, hogy az ellenséges radarok lehetõleg minél kisebb távból legyenek csak képesek észlelni a vadászgépet. A lopakodást a gép alakjának megfelelõ kialakításával (ami a radarhullámokat lehetõleg minél jobban szétszórja, hogy a radarérzékelõ felé, a lehetõ legkevesebb jelet verje vissza) és különleges bevonatokkal érik el.

Az ATF programban szereplõ két gyártó protogépei (a Lockheed YF-22 és Northrop YF-23) 1990-ben szálltak fel, a szovjet légierõ még 1983-ban (az ATF elindítása után) felállította az ellen-programját, az MFI-t (kb. többfeladatú frontvadász), és azt a Szovjetunió szétesése utáni kétségbeejtõ helyzete ellenére is folytatni akarta az immár orosz légierõ. E programba a MiG és a Szuhoj tervezõ csapata is beszállt, az ATF-hez hasonlóan egymással konkurálva két prototípust hozzanak létre. A Szuhoj egy elõrenyilazott szárnyú gépet tervezett, amely S-32-vel, majd S-37-tel jelöltek. Az S a nyilazott szárnyra utalt, a szám pedig hogy hányadik ilyen terve ez az irodának, például a Szuhoj Szu-27-es belsõ gyári neve a T-10-es, ahol a T a deltaszárnyat, a 10 pedig azt jelenti, hogy a 10-edik deltaszárnyú vadászgép terve ez az irodának. A MiG iroda egy hagyományosabb, deltaszárnyú elrendezést követett, ami távolról inkább az Eurocanard-okra emlékeztetett (az Eurocanard a három európai vadászgépre utal, a német–angol–olasz–spanyol Eurofighterre, a francia Dassault Rafale-ra és a svéd Saab Gripenre, e gépek közös jellemzõje, hogy deltaszárnyúak (a félszárnyak háromszög alakúak), és nincs hátsó vízszintes vezérsíkjuk, ennek feladatát a félszárnyak elõtt elhelyezett Canard-, vagy más néven kacsa-vezérsíkok látják el). Mindkét iroda leginkább a saját pénzébõl építette a gépeket, és folytatta a fejlesztést, mivel 1990 után sem az államtól, sem a légierõtõl nem kaptak pénzt, legfeljebb ígéreteket. Mivel a Szuhoj jobban állt anyagilag, ezért õk gyorsabban tudták legyártani gépüket, és az S-37 1997-ben meg is tette a szûzfelszállását. A MiG iroda gépét az 1.42 (késõbb 1.44) belsõ jelöléssel látták el, és a pénzhiány miatt az 1990-es évek második felében gyakorlatilag semmilyen téren nem tudtak vele haladni, noha többször is szóban ígéretet kaptak az állami támogatásra. Az 1.44 mindössze egyszer repült 2000 februárjában, ám az ekkora kialakult helyzetben már az iroda nem is reménykedett semmiben. A helyzetet jól jellemzi, hogy elõször a légierõ túl drágának ítélte a gépeket (akkori számításoknak megfelelõen mintegy 70 millió dollárba kerültek volna darabonként), de azért nem sokkal késõbb bejelentették a moszkvai repülõnapon, hogy az MFI tendert a Szuhoj nyerte meg, és az S-37-est átkeresztelték Szu-47-re, jelezve hogy kísérleti gépbõl aktív harci gép lenne már. Az igazság, hogy a Szuhoj nem kapott megrendelést, sõt, az orosz légierõ az amerikai JSF (Joint Strike Fighter, kb. közös csapásmérõ vadászgép) programra reagálva létrehozta az LFI (kb. könnyû frontvadász) tendert is. Az ígérgetéseknek és a pénzhiánynak az egyik következménye az lett, hogy például az Orosz légierõ kiképzõgép-tenderét megnyerte ugyan a Szuhoj Szu-49 légcsavaros gép terve, de a Szuhoj az S-37/Szu-47 eset után nem volt hajlandó elkezdeni a fejlesztést addig, amíg nincs aláírt szerzõdése – mivel ez elmaradt (csak feltételes módban ígérték meg 1000 gép megvásárlását), a Szuhoj kvázi beintett, és hátat fordított a légierõnek e téren. Aligha lehet vitás, hogy ez volt az orosz légierõ legsötétebb idõszaka.


A PAK-FA program elindulása

Az MFI / LFI program kvázi bukása után 2002-ben indították a PAK-FA (nagyon durva fordításban: a frontlégierõ fejlett repülõ rendszere) programot, amely az amerikai F-22 és F-35 vadászgépek ellenpólusa lenne, és nem mellesleg az orosz légierõ egyre inkább elöregedõ gépparkjára is gyógyír lehetne. A méretét és tömegét is a két amerikai gép közé lõtték be, és fontosnak kiáltották ki az árát is, azt szabták meg, hogy az F-35 tervezett 30-35 millió dolláros árán legyen elérhetõ (érdekes fricska a történetben, hogy az F-35 ára idõközben jól elszállt, jelenleg inkább 90-130 millió dollár közé várható). Az új vadászgép tervezését és kivitelezését a Szuhoj cégre bízták (a belsõ jelölése T-50), ám a MiG és Jakojlev gyárat is be kell vonni alvállalkozóként. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az orosz vezetés véget akar vetni az egymással torzsalkodó és versenyzõ irodáknak, amelyek párhuzamosan hasonló programokra dobják ki a pénzt, így aztán 2006-ban létrehozták az Egyesült Repülõgépgyártó Társaságot. Ez egybevonta a Szuhoj, MiG, Tupoljev, Jakoljev, Iljusin és Irkut tervezõirodát, noha ezek - legalábbis eddig - nem veszítették az identitásukat, a közös felsõ irányítás arra utal, hogy a PAK-FA-nak nem lesz házon belül kihívója.

A PAK-FA vadászgéptõl elvárják a lopakodó képességet, vagyis azt, hogy a radarok számára nehezen felderíthetõ legyen; elvárt a szupercirkálás képessége, ami azt jelenti, hogy az üzemanyagéhes utánégetõ használata nélkül is képes legyen a gép a hangsebességnél gyorsabban repülni, és továbbá a lehetõ legmodernebb fedélzeti elektronikával lássák el. Az MFI program rémképe azonban itt is hamar visszaköszönt, az elvárások között szerepelt, hogy a prototípusnak 2006-ban fel kell szállnia, és a rendszerbe állításnak 2012-ben meg kell kezdõdnie. Utalnék ismét arra, hogy az F-22 esetén is jó 15 év kellett az elsõ felszállástól a rendszerbe állításig, és a mai modern összetett vadászgépeknél, mint a Rafale vagy az Eurofighter hasonlóan hosszúra nyúlt a fejlesztési idõ. Mindössze 10 év alatt a semmibõl egy vadonatúj, rendszerbe állításra érett gépet prezentálni még akkor is hatalmas kihívás, ha a pénzösszeg rendelkezésre áll. Az orosz vezetés másfél milliárd dollárnak megfelelõ rubelt ígért 2010-ig a programra, ám a légierõ évente összesen mindössze mintegy 200 millió dollárnak megfelelõ összegbõl gazdálkodott, és ennek döntõ többségét sem a PAK-FA-ra, hanem egyéb sürgõs feladatokra vonta el. A másfél milliárd dollár még csak a fõbb fedélzeti avionikai rendszerek fejlesztésére lenne elég, az új (eredetileg a MiG 1.44-be szánt) AL-41 hajtómû fejlesztésének befejezéséhez a Roszaviakozmosz vezetõi szerint 600-800 millió dollárra lenne szükség, és akkor a fegyverrendszerekrõl, a lopakodást biztosító anyagok kifejlesztésérõl még nem is beszéltünk.

Ezek után nem meglepõ, hogy a PAK-FA körül nagyon nagy volt a csend. Pár adat nyilvánosságra került, például hogy a gép két hajtómûves lesz. Ezen túl azonban mindössze a különféle profi és amatõr grafikusok fantáziarajzain repülhetett a gép. Ez persze nem tántorította el a légierõ vezetõit attól, hogy újabb és újabb kijelentéseket tegyenek a várható elsõ repülés és a rendszerbe állítás idõpontjáról. A prototípus elsõ repülését 2006-ról elõször 2008-ra, majd 2009-re csúsztatták, végül most 2010. január 29-én valóban meg is tette. Ez volt egyben a gép elsõ bemutatkozása is a nyilvánosságnak.


Az indiai kapcsolat

India elsõ számú vásárlója az orosz fegyvereknek, a vadászgépektõl a hadihajókon át a tüzérségi fegyverekig mindenre vevõ. A legszélsõségesebb példa két 971-es (Akula II) típusú nukleáris meghajtású vadász-tengeralattjáró lízingelése. India a lehetõségekhez képest igyekszik a saját hadiiparát is támogatni, így például a megvásárolt T-90Sz harckocsikat is részben Indiában szerelték össze, a Szu-30MKI vadászgépeket pedig nagyrészt Indiában gyártják licencszerzõdés alapján. A BrahMos/Jakhton robotrepülõgépeknél a kapcsolat még egy fokkal elõrébb lépett, mivel itt már a fejlesztésbe is részt vehetett India, nem „csak” a csekket töltötte ki. India régóta dolgozik azon, hogy saját dédelgetett vadászgép programjába életet leheljen, sõt, rögtön kettõ is van, egy könnyû és egy közepes méretû gépet fejlesztenek, a könnyû HAL Tejas már repül, bár a rendszerbe állítás még odébb van, a közepes méretû gépükkel viszont nem nagyon haladnak. 2007-ben India és Oroszország azonban aláírt egy megállapodást, mely szerint a két ország közösen fejleszti ki az ötödik generációs vadászgépét, és fele-fele arányban megosztják a fejlesztés költségeit (ugyan konkrét összeget nem említettek, de indiai források már ekkor 8 milliárd dollár körüli összeget említettek). Némileg nevetséges módon az orosz oldal a típus rendszerbe állítását 2009-re várta.

India ugyanakkor alapjaiban eltérõ feladatot szán a gépnek, így valójában a két ország egy azonos alapokon nyugvó, de két eltérõ változatot fejleszt ki. Az oroszok például alapjában véve együléses gépben gondolkodnak, az indiaiak ellenben fõleg kétüléses gépben, ahol a kétfõs személyzet megosztja a gép irányítása, illetve a fegyverrendszerek és a fedélzeti elektronikai hadviselés rendszereinek a kezelését. Az még nem tisztázott, hogy mennyi lesz a közös a gépben, de valószínûleg a radar, a hajtómû, a sárkányszerkezet nagy része, a katapultülések és a fegyverzet egy része orosz lesz, a fedélzeti elektronika, az elektronikai hadviselés (ECM, ECCM) terén pedig India bizonyosan saját eszközeit tervezi beépíteni, legalábbis a saját gépeikbe, amelynek az FGFA (kb. ötödik generációs vadászgép) nevet adták. Nem tudni, hogy az indiai rendszerek közül mennyi fog megjelenni az oroszok gépekben, vagy egyáltalán lesz-e bennük ilyen. Utóbbi sem teljesen elképzelhetetlen, ez esetben az oroszoknak „csak” az indiai pénzre van igényük az együttmûködésben, bár a korábbi nyilatkozatok nem ezt sugallják.


Amit jelenleg tudunk a PAK-FA-ról

Vagyis inkább sejtünk, hiszen a PAK-FA körüli titkolódzás az igazi vérbeli szovjet idõket idézi. A gép többfeladatú, vagyis képes a légi fölény kivívására, azaz az ellenséges repülõgépek elleni harcra, képes szárazföldi és vízi célpontok elleni csapásmérésre, illetve képes harcászati felderítésre felderítõ konténerrel (vagy talán a nélkül is). A tömegét korábban 20 tonnás normál felszálló tömegnek adták meg, ez korlátozott fegyverzettel és/vagy nem teljesen feltöltött üzemanyag tartályokkal értendõ tömeg. A neten keringõ adatok szerint viszont az üres tömege inkább 18,5 tonna körül van, normál felszálló tömege 26 tonna, maximális felszálló tömege pedig 37 tonna! Ezek az adatok nagyobbak, mint a Szuhoj Szu-27-es család legnagyobb vadászgép tagjának, a Szu-35BM-nek, vagyis nem egy F-22 és F-35 közötti, hanem egy kifejezetten nagy és nehéz vadászgéprõl van szó. A sebessége majd a hangsebesség kétszerese körül alakul maximum, a hatótávolsága pedig a Szu-30/Szu-35 családnál is nagyobb lehet. A fegyverterhelése 7,5 tonna, a maximális üzemanyag mennyisége pedig 10,3 tonna. A gép méretei is impozánsak: 22 méter hosszú, 14,2 méter a fesztávolsága, és kicsivel több, mint 6 méter magas. Természetesen ezen adatokat fenntartással kell kezelni, ám ha igazak, akkor egy igazi nehézsúlyú géprõl van szó.

A gép „szemei” között van egy aktív fázisvezérelt (AESA) radar, amit a gép az orrában helyeztek és 1500 modulból áll, mindegyik modul gyakorlatilag egy különálló adó és vevõ egység, elképzelhetõ, hogy a LERX (a szárny elõrenyúló része a törzs mellett) belépõ élébe is aktív antennák lesznek beépítve. A gép orrába még egy elektrooptikai egységet építenek be, amely a MiG-29 és Szu-27 család gépein lévõhöz hasonlóan hõsugárzásuk alapján találhatja meg a repülõgépeket, így az árulkodó radar bekapcsolása nélkül is lehet rakétát indítani a célpontra (a gép elsõ repülésénél ez egy láthatóan nem mûködõképes "vak" egységgel volt pótolva). A gép fékernyõje a farokkúp elõtt elhelyezett tartórekeszben kapott helyett, ezek alapján elképzelhetõ, hogy a farokkúpban egy hátrafelé nézõ radar lett elhelyezve, ilyen megoldásra a Szu-34 és Szu-35 esetén már volt példa.

A gép fegyverzete részben a belsõ fegyvertérben van elhelyezve, elsõ sorban a légiharc-rakétákról van szó, a nyilvánosságra került videók alapján feltehetõen két nagyobb fegyvertér a gép hasán, a szívócsatornák között, két kisebb pedig a félszárnyak tövében, annak hátsó részén van elhelyezve, utóbbiakba rövid hatótávolságú rakétákat lehet elhelyezni. A hason elhelyezett két fegyverterek két ajtóval rendelkeznek, és ide akár nagy méretû fegyvereket is el lehet helyezni (az amerikai F-22A és F-35 esetén ez problémákba ütközik az elhelyezés miatt). A további fegyverzetet a szárnyak alá felszerelhetõ függesztõpontokra lehet elhelyezni, ám így nõ a gép radarkeresztmetszete, azaz észlelhetõsége, romlik a manõverezõ képessége, valamint csökken az elérhetõ sebessége. Egyes források szerint két darab 30 mm-es beépített gépágyúval is felszerelték a gépet. Ez némileg érdekes, hiszen elõdeinek csak egy 30 mm-es gépágyúja volt.

A prototípus egy ideiglenes hajtómûvel repül (Saturn 117Sz), a végleges majd Saturn AL-41F hajtómûvel készülne, bár arról is hallani, hogy egy teljesen új hajtómûvet készítenek majd hozzá. Elvileg a gép hajtómûvei tolóerõvektor-kormányzással lesznek ellátva, tehát a hajtómûvek kiáramló hajtógázait bizonyos mértékben el tudják téríteni. Így a gép manõverezõ képessége akkor is igen jó lehet, ha a vezérsíkokon például extrém állásszög miatt nem keletkezik elég reakcióerõ a kormányzáshoz. A LERX a jelek szerint mozgatható, ez egy érdekes pontja a gépnek, mivel ilyesmit ebben a formában eddig nem nagyon láthattunk. A jelek szerint tehát a gép manõverezõ képességére nagy hangsúlyt helyeztek, igaz e téren az elmúlt évtizedekben az orosz/szovjet gépeknek nem is volt okuk szégyenkezni.

Érdekességként megjegyezzük, hogy Vlagyimir Putyin nyilatkozata szerint 2013-ban az elsõ széria gépekkel megkezdhetik a leendõ pilóták kiképzését. (Ez kissé meredeknek tûnik elsõre... Meg másodikra is.)


Összegzés:

Ami tény, hogy az oroszok a jelek szerint hosszú vajúdás után egy új és igen ígéretesnek tûnõ vadászgépet fejlesztenek, sõt elérték az elsõ kritikus pontot, a gép szûzfelszállását is. Valószínû, hogy egy-két éven belül Indiában felszáll a testvértípusa is. Nem vitás, hogy az 1990-es nehéz évek után az orosz hadsereg és légierõ megállt a lejtõn, és ha nagyon lassan is, de elindult a fejlõdés útján. Még korai azt fejtegetni, hogy a PAK-FA felér-e az F-22A Raptorral (ne adj' isten túl is szárnyalja azt), és csak remélni lehet, hogy a Szuhoj új gépe nem tûnik el úgy a süllyesztõben, mint elõdje, a Szuhoj S-37/Szu-47.








A törzs alatti két fegyvertároló elhelyezése

Az R-77-es a Szu-27/MiG-29/MiG-31 szériának készült, az 1980-as években láttak hozzá, az R-73-as sem fiatal. A T-50-es 2015-2017-es szolgálatba lépésekor ezek 25-30 éves alapdesingt jelentenek, és eredetileg egyiket sem szánták zárt fegyverkamrából való indításra.

Hát csak is, ha egy helyre rakják a kettõ (azonos antennát használ a passzív és aktív radar), radar/IR esetén pedig külön egymás mellett...

Az R-77-es ennyire nem váltotta volna be a hozzá fûzött reményeket?

Hol fér el ez a sok szenzor egy olyan kis átmérõjû rakétában, mint R-77 vagy AIM-120?

Feltehetõen a most készülõdõ rakéták esetében ez már opcionálisan benne lesz, illetve egyre többet hallani a vegyes irányító rendszerrõl (aktív radar + passzív infravörös, aktív és passzív radar, stb.).

A T-50-hez állítólag új rövid távú és új közepes/hosszú távú légiharc rakéta készül.

Értem, szóval ezek azért még nem közkézen lévõ fegyverek. Azért arra kíváncsi lennék, hogy mihez kezd a rakéta, ha a célba vett vadászgép kikapcsolja a radarját, és letér az addigi pályájáról.

Nem lehet hogy ezekben a raksikban ugyanolyan, a végfázisban mûködésbe lépõ aktív radar van, mint mondjuk az AMRAAM-ban? Valahogy csak meg kell találnia a célt, miután az ellenséges radar kikapcsolt.

A magyar baka viszont még csak normális mellénnyel, vagy normálisan felpáncélozott szállítójármûvel sem rendelkezik, tehát nincs jobb passzban, mint harckocsizó társa... 😊

Ahogy kiskorú írja, egy harckocsizó még mindig nagyobb biztonságban van, mint egy gyalogos. 😊

A PAK-FA orrában AESA antennarács lessz de kvesebb adó-vevõ szenzorral (1500db) mint az F-22 esetében (2000 db).

Az AN/APG-77 T/R moduljainak száma hétpecsétes titok volt régen, hivatalosan 1000+, az F-22Raptor.com szerint 2000 volt. Egy 2007-ben nyilvánosságra került pentagon PDF viszont egyértelmûen 1500-at említ, ezt a PDF utána gyorsan leszedték, és hivatalosan nem kommentálták az esetet. A legtöbb komoly forrás viszont egyetért abban, hogy az 1500-as adat reális lehet, így átvették. Komoly forrás például a Janes.

A T/R modulok száma egyébként nem feltétlenül jelenti a radar "erejét", mindössze azt takarja, hogy hány független adó/vevõ modulból épül fel, így ennyi "radar-nyalábot" tud kibocsátani.

Gondolom a titkosított adatkommunikációt is tudni fogja a PAK-FA radarja...

Az adatkommunikációhoz nincs köze a radarnak, az egy külön rádióberendezés. Legfeljebb olyan téren, hogy a radar által nyert adatokat megossza a többi géppel...

Tippre igen.

Van olyan típusú levegõ-levegõ rakéta, ami a célpont radarkisugárzása alapján vezeti célra magát?

A Vympel jó ideje propagálja az R-27P/PE rakétát, ami ilyen, az R-77 családban az R-77P rendelkezik hasonló fejjel. Hogy ezek kész, vagy csak tervezett változatok, jó kérdés, nem sokat hallani róluk.

A Molni által említett anti-awacs rakéta a Novator KS-172/R-172/K-100/R-100 jelzésekkel rendelkezik, de ez egy elég méretes darab, és nem a vadászgépek ellen készült.

mint írtam, honvédként gondolkodom, ergo az a pár gripen, talán az elsõ körben kiesik, a mistralok meg...szóval érted.