Haditechnikai Topic
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ez igaz, de az AWACS-ok útvonalát úgy szokták megtervezni, hogy még véletlenül se kerüljön ezeknek a hatósugarába. És hát ismerjük az amerikai dotrínát, az ellenséges légtér pacifikálásának egyik elsõ lépése az ellenséges légvédelmi rendszerek elpuszítása SEAD bevetésekkel. Azok közül is nyilván az olyan nagy hatótávolságúak, mint az Sz-300, elpusztításával kezdik a dolgot.
Tudtommal '91-ben irak megtámadását is a SEAD bevetésekkel indították, illeve azzal, hogy néhány alacsonyan közelítõ Apache határmenti radarállomások elpusztításával rést vágott az iraki radar lefedettségen, majd utánuk jöttek a SEAD feladatú gépek, akik minden létezõ radarvezérlésû SAM-et kiiktattak a következõ napok során.
Ugyebár nemrég sokat tárgyaltuk a típust itt a topikban.
Azt halljuk az oroszoktól, hogy 2015-ig 70 darab Szu-34es szolgálatba állítását tervezik.
Erre a szeptemberi Aranysasban ilyeneket írnak a típusról:
"Emlékezetes, hogy a Szu-34est évek óta nem tudják harcoló alakulathoz helyezni, mivel a meglévõ fél tucat gép még mindíg az állami átvételi próbák alatt áll."
"Megpróbálják a PAK-FA esetében kétezer repülésbõl befejezni a berepülési programot. Erre azonban kevés példát találunk, éppenséggel az oroszoknál is nagyon elhúzódnak az ilyen jellg munkák. Elég csak a Szu-27esek modernizációs programját, vagy a Szu-34est említeni. Az alig fél tucat szériapéldányban létezõ típusról a közelmúltban derítették ki, hogy a fedélzeti rendszerek energiaellátó rendszerét alapjaiban kell módosítani segédgázturbina beépítésével. Ezenfelül még számos további problémás tényezõ is fennáll, amelyek mindegyike késlelteti a szolgálatba állítást."
Szóval úgy tûnik hogy ezúttal is csak a szokásos orosz kamuzással vegyített kincstári optimuzmusról van szó. Könnyen lehet hogy a KSz-172 Novatorral kapcsolatban is ugyanez a helyzet.
1980-as évek? Akkor az F-15-ösökön még nem igazán volt AMRAAM.
Jelenkor? Akkor a frontvonalat inkább a T-90A/C harckocsik képviselik.
De akkor visszaigazolnék a másik felvetett dologhoz, miszerint ott vannak a nagy hatótávú légvédelmi rakéták is...
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Jelenleg a PAK-FA/FGFA programhoz ilyesmiket is olvasni:
'Izdelie 810' - Range upto 400 km.
'Izdelie-180' – solid-fuel R-77 derivative with range -110-140 km. With active and passive radar, homing on jammer.
'Izdelie-180PD' is air-breath R-77 derivative having a range -250 km
BTW érdekesség az indiai MiG-29/35 és a Zsuk-AE radarral kapcsolatban egy júliusi dátumozású cikkbõl:
-A MiG-29K quadruplex digitális FBW-vel bír.
-Az RD-33MK tolóereje ~8%-al nagyobb lett, 88,3kN.
-A belsõ üzemanyag mennyiség 5,2 tonna a MiG-25K esetében, új törzs alatti póttartály, 2150 literes ûrtartalommal (a régi MiG-29-es tartály 1520 literes volt).
-Az indiai MiG-29K-k Zsuk-M1E radarral érkeznek, hatótávjuk 130km (3m2 RCS ellen?), és négy célpontot tudnak befogva tartani / R-77ME-est rávezetni.
-PrNK-29K navigációs-tûzvezetõ rendszer, a fedélzetiadatbusz MIL-STD-1553B szabványú.
-Viszont továbbra sincs optikai kábeles adatbusz (erre a MiG korábban ígéretet tett)
-Elta EL/M-8222 jammer pod a jobb szárny alatt.
-3 színes MFD plusz IKS-1M HUD elõl, hátul 4 MFD, mindegyik orosz gyártmány.
-Az Indiai MiG-29K-ba a külföldi cuccok fõleg indiai gyártmányok (UHF/VHF rádiók, rádió magasság mérõ, TACAN, ILS/VOR/MKR, RWR, stb.). A sisakcélzó Thales Topsight. Az orosz MiG-29K-ban ezek orosz gyártmányokra lesznek lecserélve, kivéve a francia Sagem Sigma 95 INS-t.
-Orosz R-098 adatkapcsolat került a gépekbe (tudását nem részletezik).
A cikkben látható is a Zsuk-AE rész, 2008 októberében 680 T/R verzió repült már, a végleges 1064 T/R modulos lesz.
A MiG-35-el kapcsolatban említenek két új rakétát, a Vympel R-74M-et és az R-77-1-est.
Írnak arról, hogy Szíria megrendelte 20 MiG-29-esének MiG-29SzMT szintre való modernizálását, plusz 15 darab MiG-29M/M2 megrendelését. A MiG-29M/M2 a MiG-35 butított verziója, az AESA Zsuk-AE helyett Zsuk-M1E radarral. Oroszországban az Algériától visszavett Mig-29SzMT (24db) és MiG-29UBT (4db) továbbra is mûködnek. Algéria egyébként azért nem fogadta el a gépeket, mert nem új, hanem korábban gyártott, felújított gépekrõl van szó. A gépek visszaszállítása után az export szintû cuccokat, mint rádiók vagy IFF lecserélték az orosz megfelelõikre. A gépekhez rendelkezésre állnak: R-77M, Kh-31A/P, Kh-29T és KAB-500Kr. Továbbá Myammar 20db MiG-29SzMT-t rendelt 2009 végén.
Az Indiai MiG-29 modernizáció 65 gépet érint, a felújított gépek jelölése MiG-29UPG, tartalma:
-Zsuk-M2E radar
-OLSz-UE IRST (ugyan az, mint a MiG-29K/MiG-35-ben)
-Francia (INS és a Topsight sisakcélzó) és Izraeli (ECM) rendszerek
Említik, hogy nincs nagy érdeklõdés az európai NATO tagországok számára kidolgozott MiG-29NATO/ICAO felújító csomagra, igaz a szlovákok a saját 12db MiG-29AS-ükhöz megrendelték azt.
MiG-29K mûszerfal
MiG-29KUB a Kuznyecov fedélzetén
2150 literes törzs alatti, és 2x 1150 literes félszárny alatti póttankok
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Tehát ez attól is függ, hogy egy háború hanyagik órájáról van szó.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A Szu-27-nél beszéltem ECM konténerrõl, mivel neki nincs beépített ECM rendszere, ezért kénytelen konténerben hodozni azt.
Kéretik kicsivel pontosabban olvasni.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Egy harctéren van olyan feladatkör, amely életbiztosítás? 😄
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Hát azért elég sokat. Amúgy nem a Szu-27-esek, hanem a MiG-29/MiG-23/MiG-21 fedezte volna a csapatokat, a Szu-27 nagy hatótávolsága miatt légifölény vadászgép volt, és alapvetõen nem a frontvonal felett tevékenykedett.
. Én nem vitatom hogy a GAU-8 képes harcképtelenné tenni egy tankot, talán még ki is lõni ha régebbi típusról van szó, de az vitán felül áll, hogy ehhez az A-10esnek nagyon közel kell mennie az ellenséges tankokhoz.
A T-80-asnak sincs megerõsített tetõpáncélzata, egyszóval még a T-80-asok is okkal félhetnek tõle...
Szerintem még a T-80asokat kísérõ BMP-2 esek gépágyúi is halálos veszélyt jelentettek volna az alacsonytámadó A-10esekre, nemhogy a dedikált csapatlégvédelmi eszközök, mint a tunguska, shilka, igla és sztrela, illetve ezen két utóbbi indítóplatformjai.
A BMP-2 gépágyú nem igazán a légi célok ellen készült, közvetlen találatot elérni vele nem nagyon lehetett. Erre a célra inkább a 12,7mm-es NSzVT légvédelmi géppuska volt alkalmas, de ahhoz ugye ki kellett bújni a páncél mögül. Tovább eltalálni valamit géppuskával azért nem olyan könnyû, még helikoptert sem, nemhogy repülõgépet, és tegyük hozzá, hogy az A-10 elég jó sérülésállósággal rendelkezett...
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Arról viszont sok videó van, hogyan lõ valaki gyorsan revolverrel, ürít, tölt és megint lõ. Az ejektor rúd meg azért van, hogy kitolja a hüvelyeket.
Revolver és revolver között is van különbség. A 7 lõszeres dobtár falvastagsága kisebb, hamarabb felmelegszik, emiatt adódhatott a probléma. Másfelõl nem írja milyen sûrûn is töltött utána. Gyors egymásutánban 30-40 lövés után már igencsak forró lehetett az a fegyver...
Hogy a kavicsot, homokot hogy érti, azt nem tudom.
Én a személyes tapasztalataim és az olvasott források alapján még továbbra is azt vallom, hogy a revolver megbízhatóbb, mint az öntöltõ pisztoly. Nincs alaphelyzet egyetlen rugó sem megfeszítve, és akadály esetén (mondjuk döglött lõszer) az elsütõbillentyû újabb elhúzásával rögtön leadható a következõ lövés, míg öntöltõnél ugye ilyenkor kézzel kell a szánt hátrahúzni...
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Nem, valóban nem. Csak éppen ezek nélkül repülõ ellefél ellen sem nyújtottak sokat a szovjet vadászgépek.
Az orosz gépeknél a wikis IOC dátumokat meg nem kell komolyan venni a modern rendszereknél. Szép, hogy elvben azóta van, de jelentõs mennyiség az utóbbi pár évig - de talán most sem - volt...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
De is azt mindketten tudjuk hogy az ECM és az infracsapák korántsem jelentenek 100%-os védelmet a légvédelmi rakéták ellen(tehát a MiG az A-10 ellen korántsem esélytelen), és hogy nem érnek semmit az önjáró csöves légvédelem(SPAAA) fegyverei ellen. Az alacsonyan és lassan repülõ légi célok ellen erõsen halálos Tunguska komplexum 1982 óta áll rendszerben az oroszoknál, elõdje, a Shilka ugyebár 1962 óta, szóval elég elterjedt dolgok voltak akkoriban, és se az ECM, se az infracsapda nem véd a nagy mennyiségben érkezõ gépágyúlõszerek ellen.
Az A-10-re a legnagyobb veszélyt a ZSU-23-4 és Igla jelentette volna és a Sztrela-10, de ebbõl kevés volt. Az Osa (SA-8) elvben korszerû volt, de mivel élesben nem használták tudommal, ezért nem lehet róla túl sokat tudni.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Én csak arról beszéltem, hogy nem lehetett egy életbiztosítás A-10 pilótának lenni ilyen körülmények között, hogy gyakorlatilag a gép csak az ellenséges csapatlégvédelem, MANPADS és az SPAAA-k megsemmisítési zónáján belül tud támadni.
Nem mintha a csapatlégvédelmi eszközök nem jelentettek volna már önmagukban is halálos veszélyt az A-10re.
AWACS irányítás alatt Wild Weasel Phantomok, F-14/ F-15C légi fedezet, F-16C / FA-18 vadászbombázók, talajszinten Apache-ok, Cobrák, valamint M1-esek, M60-asok tömege...
Nem lett volna veszteség nélküli, az biztos; de szerintem nem kétséges, mi lett volna a végeredmény.
\"Fuck Hollywood. Fuck CGI. Fuck 3D Cinema. Fuck Special Effects. Fuck AVATAR. I want Clint Eastwood, Sergio Leone and Ennio Morricone! Damn it!\" -Ismeretlen török srác a Youtube-ról
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Nem tûnik túl hatékony megoldásnak. Én nem vitatom hogy a GAU-8 képes harcképtelenné tenni egy tankot, talán még ki is lõni ha régebbi típusról van szó, de az vitán felül áll, hogy ehhez az A-10esnek nagyon közel kell mennie az ellenséges tankokhoz. A szovjetek pedig nem lettek volna olyan ostobák, mint az irakiaik, hogy bármiféle légifedezet nélkül küldjék ki a tankjaikat.
Szerintem még a T-80asokat kísérõ BMP-2 esek gépágyúi is halálos veszélyt jelentettek volna az alacsonytámadó A-10esekre, nemhogy a dedikált csapatlégvédelmi eszközök, mint a tunguska, shilka, igla és sztrela, illetve ezen két utóbbi indítóplatformjai.
Nekem, személyesen meggyûlt bajom egy vadiúj rozsdamentes acél Taurus Tracker .357-es magnummal, miután a lõtéren olyan gyorsan kiürítettem a 7-es tárat ahogy csak tudtam, de miután ezáltal a tár felmelegedett, a hüvelyek beszorultak és csak egy kis hûlési periódus után tudtam õket kioperálni a tárból.
Innen vannak az idézetek.
Ez hogy van? Eddig az élt bennem, hogy a revolver megbízhatóbb. De olyan videó tényleg nem ugrik be, ahol földbe temetik a revolvert majd elõkapják és lõnek.
Arról viszont sok videó van, hogyan lõ valaki gyorsan revolverrel, ürít, tölt és megint lõ. Az ejektor rúd meg azért van, hogy kitolja a hüvelyeket.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Azt látod nem tudom, hogy a CCD TV-s Maverickek (AGM-65H, J, K verziók) hogy viseltetnek mozgó célpontok esetén, bár felteszem azért már ezek is képesek mozgó célpontot követni.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Lézeres távolságmérõ? Jelenleg általában azzal állapítják meg a cél távolságát legtöbb esetben...
Egyébként az Eurosatory 2010-en is elkezdtek megjelenni a harckocsira szerelt rakéta-közeledést jelzõ rendszerek, úgyhogy úgy tûnik, a pajzs is fejlõdik rendesen.
A felülrõl közeledõ rakéta számára a nagy célfelület a hk felsõ része, torony felsõ rész motorház és test felsõrésze. Geometriailag egyszerûen nagyobb a valószínûsége, hogy az találja el, ha csak a kontrasztosság vagy IR kép közepét célozza meg a rakéta.
Ez csak a felülrõl támadó rakétáknál igaz, azok meg most kezdenek elterjedni. Válaszul a harckocsik tetõpáncélzata kezd el egyre jobb védelmet kapni.
Egyébként többek között ezért is kezd egy olyan nézet terjedni, mely szerint nincs szükség brutális frontpáncélzatra, hanem inkább egy decens védelem legyen, 20-25-30mm-es gépágyúk ellen, a rakéták ellen soft-kill és hard-kill védelem, az ellenséges harckocsik meg... hát azokat el kellene pusztítani, mielõtt az elsõ lövést leadnák. 😄
Vagy a felülrõl érkezés esetén a baj az, hogy nem merõlegsen érkezik a rakéta a felületre ezért inkább korrigál a vezérlés? Ha igen, akkor mi alapján és mennyit? Egyáltalán korrigál?
Általában nem merõlegesen érkezik, de folyamatosan korrigál. A rakéta azonban nem függõlegesen csapódik be.
Azt továbbra sem értem, hogy pl. kumulatív töltettel hogyan pusztít el az AGM-65 pl. betonfedezéket vagy épületeket.
Az alap AGM-65 robbanófeje HEAT-MP (Multi Purpose), ezért a robbanás ereje nem csak a kumulatív sugár létrehozásáért felel, hanem pusztító erõt is képvisel. Ha meg valóban kifejezetten épületek ellen kell menni, akkor ott van a nagyobb, 136kg-os repesz-romboló harci fej, késleltetett gyújtóval, igaz az csak az 1980-as évek közepén jelent meg.
Lehet, hogy az elsõ AGM-65 a Bullpup leváltására készült, de az elmúlt évek háborúiban gyakorlatilag csak jármûvek ellen vetették be a Mavericket. Én legalábbis nem hallottam róla, hogy tömegsen lövöldöztek volna vele pl. hidakra. Ennyi erõvel miért nem ezzel pusztíják el a kifutópályákat? Nekem kicsit zavaros lett, hogy mire is van a Maverick.
A Maverick "general purpose", vagyis általános célú rakétának indult, az AGM-65A/B ugye TV rávezetésû volt, az indító gépen egy kis képernyõre volt vetítve a rakéta orrába szerelt kamera képe, a pilóta vagy WSO egy kis joystickkal megkereste a célpontot (rábökött a kamerával), egy gombnyomással rögzítette a célt, és aztán a rakéta az elraktározott kép alapján vezette rá magát a célra.
A TV irányítás hibáit az 1986-ban IOC-t elért AGM-65D küszöbölte ki úgy, hogy infravörös kamera került az orrába, így messzebbrõl és éjszaka is indítható lett. Az AGM-65D-2 esetében jelent meg a mozgó célok követésének a lehetõsége, tehát innentõl lehetett effektíve mozgó célok ellen használni a kumulatív fejû Mavericket. Aladdig csak álló célpontok ellen lehetett bevetni.
A félaktív lézeres rávezetésû Maverick 1985-ben jelent meg az AGM-65E-vel (az AGM-65C kudarca után), szintén itt jelent meg a fent említett 136kg-os repesz-romboló harci fej is.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A felülrõl közeledõ rakéta számára a nagy célfelület a hk felsõ része, torony felsõ rész motorház és test felsõrésze. Geometriailag egyszerûen nagyobb a valószínûsége, hogy az találja el, ha csak a kontrasztosság vagy IR kép közepét célozza meg a rakéta.
Vagy a felülrõl érkezés esetén a baj az, hogy nem merõlegsen érkezik a rakéta a felületre ezért inkább korrigál a vezérlés? Ha igen, akkor mi alapján és mennyit? Egyáltalán korrigál?
Azt továbbra sem értem, hogy pl. kumulatív töltettel hogyan pusztít el az AGM-65 pl. betonfedezéket vagy épületeket.
Lehet, hogy az elsõ AGM-65 a Bullpup leváltására készült, de az elmúlt évek háborúiban gyakorlatilag csak jármûvek ellen vetették be a Mavericket. Én legalábbis nem hallottam róla, hogy tömegsen lövöldöztek volna vele pl. hidakra. Ennyi erõvel miért nem ezzel pusztíják el a kifutópályákat? Nekem kicsit zavaros lett, hogy mire is van a Maverick.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Meglehetõsen nagy, általában ugyebár az ellenfél felé néz a harckocsi tornya. A legtöbb passzív ("soft kill") védelmi rendszer is úgy kezdi, hogy lézernyaláb besugárzás esetén a lézernyaláb irányába fordítja a tornyot (hogy a legerõsebb páncél nézzen a várható veszélyforrás felé) és e mellett aztán jönnek az egyéb dolgok (ködgránátvetés, a Sthora-1 esetén az aktív zavarás, stb.).
Nem kumulatív feje van a Mavericknek?
Dehogynem, csak szimpla (nem tandem), és a kiképzése olyan, hogy a másodlagos rombolóerõ is viszonylag nagy (ugyebár eredendõen nem harckocsik ellen találták ki, hanem inkább megerõsített célpontok ellen, a Maverick az AGM-12 Bullpup leváltására készült).
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A döntést üdvözölte a Sötétzöldek Az Alapvetõ Emberi Szabadságjogokért, az Egyesült Mohamedán Vallási Tanácsok Allah Mindig Szembõl Támad frakciója, a pápa: "Isten megveti a gyávákat és az orvgyilkosokat", és Kovácsné Gizike: "Béla, akkor sem engedem hátulról, csináld elölrõl".
Az ENSZ szóvivõje kifejezte abbéli reményét, hogy az afganisztáni és az iraki háborúban is mindkét fél betartja majd a határozatot.
Nem kumulatív feje van a Mavericknek?
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
1.: A Maverick harci feje az 1960-as években lett tervezve, elavult technológia, nem tandem fej, csak szimpla, RHA átütési értéke valahol 1500mm CE környékén van, ezt az összes modern harckocsi frontpáncélja kibírja, a nyugatiak szimplán a páncélzat által, a T-80/T-90 pedig Kontakt-5 / Kaktus ERA-val. Viszonyítás képen a modern tandem fejek már 7kg-os harci fejbõl hoznak ki 1000-1200mm CE RHA értéket az ERA mögött...
2.: A Maverick eredendõen nem harckocsik, hanem megerõsített objektumok ellen készült (és TV kép alapján történõ önirányítású volt), a harci feje is ennek megfelelõ.
3.: A Maverick gyártását 1999-ben leállították, a legfiatalabb rakéta is 11 éves tehát!
4.: Most már elkezdtem utána nézni ennek a Maverick vs. Abrams dolognak, mert nekem nem rémlik, hogy szembõl bármi is átütötte volna valaha is az Abrams-et. Az eredmény:
2003 Április 5.-én a C12-es (Charlie One-Two) harckocsit pusztították el, hogy ne kerüljön ellenséges kezekbe, a küzdõtérbe olajat és .50BMG lõszereket szórtak, hátulról egy SABOT találatot kapott a torony, majd két Mavericket lõttek rá, az egyik a frontoldali toronypáncélzat alját találta el, és nem ütötte át azt. A második a torony oldalán talált, és ez volt az, ami végül elpusztította a jármûvet.
Nem volt tehát olyan, hogy két Hellfire és egy Maverick, legalábbis én nem találtam erre vonatkozólag semmit (igen, sok helyen említik, forrás megadása nélkül...).
A felülrõl támadó rakétáknak az is az elõnye, hogy a jelenlegi orosz APS-ek(Drozd, Arena) nem védenek ellene, csak a legújabb izraeli 360 fokos rendszerek.
A többes szám túlzás, a Thropy nem képes a fentrõl támadó rakétákat védeni, csak az oldalról érkezõket, lévén hasonlóan mûködik, mint az Arena. Az Iron Fist rendelkezik 360*-os lefedettséggel, mivel itt egy kis "toronyban" van az elhárító töltet indítócsöve vagy csövei.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Az M1 sem bírta ki. Pont az a történet lényege, hogy két Hellfire-t kibírt a páncélzat, de a maverick bement. CSak sokszor rossz sorrendben írják le a rakéták érkezését.
A felülrõl támadó rakétáknak az is az elõnye, hogy a jelenlegi orosz APS-ek(Drozd, Arena) nem védenek ellene, csak a legújabb izraeli 360 fokos rendszerek.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Sok pct. rakéta alkalmazza ezt a módszert, Javelin, a legújabb TOW variáns, Spike, stb.
A megoldás ugyan hatékony jelenleg, de egyfelõl már a Kontakt EDZ esetén is voltak a torony tetején is ERA blokkok, másfelõl mostanában elkezdték megnövelni a torony tetejének a védelmét (Merkava Mk.4, Type-10, stb.).
Tudtommal a Hellfire is ilyen repülési profillal rendelkezik. Indítás után felemelkedik, majd szép ívet leírva szinte függõlegesen csapódik be a tank tornyának tetejébe.
A Hellfire 2 (AGM-114K/L/M/N/P/R) rendelkezik választható oldalról vagy fentrõl való támadási móddal.
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Cél egyáltalán a hk kilõvése, vagy elég a harcképtelenné tétele?