Haditechnikai Topic

Annyit ha reflektálhatnék magam részérõl hogy ezek alapján oroszhonban a T-64 a legenda a T-90 pedig a valóság😊

Valahogy így, csak hát a T-64-es gyártó és fejlesztõ csapat ukrán, azokkal meg hol rosszban vannak, hol jóban... 😄

Meg az is elég meleg, hogy a T-90-esek motorja a T-34-esekig vezethetõ vissza (!!!).

Amúgy a T-64BM-en érzésem szerint azért meglátszik az a +5 tonna.

Nem egészen arról volt szó, hogy nem látszik meg, hanem arról, hogy a futómû ezt hogy viseli. Az Uráliak azt állították, hogy a futómû nem lenne képes már elviselni a további terhelést. A valóság meg az, hogy lazán. 😊

Amúgy a Bulat 850 lóerõsre felhúzott motorral bír (szemben a "hétköznapi" 700 lóerõs 5TDF-el).

Ami nekem csípte a szemem sokáig láthatóan mindenki oda-meg vissza volt az Oplotért, Jatagánértaztán ez a lelkesedés odáig lanyhult hogy kevés "kivételtõl" eltekintve fel sem emlegetõdik. Talán még egy rheinmetall lövegcsõ hiányzik még neki (?) vagy nem tudom vsz õk gyártják házon belül azt a 120-ast is

Nem mindig a jobb cucc lesz a sikeres a piacon, ez már régi törvény. A Törököknél a Dél-Koreai licenc-csomag alapján való saját gyártású harckocsi mellett döntöttek. A Grúzok "állítólag" vettek 12 darab Oplot-ot (a wikin is szerepel), de képet én nem találtam ezekrõl, a grúz hadsereg képeinél csak T-55AM2 és T-72B-krõl látni képet.

Az Oplot-nak bemutatták egy fejlesztett változatát, ez az Oplot-M, új reaktív páncélzat, új tûzvezetõ rendszer, a parancsnoknak független 360°-os optikai periszkóp, és emiatt a torony végébe telepített távirányítású géppuska.

Nem olyan rég arról volt szó, hogy "tervezett" a szórás, mivel túl pontos a konstrukció és így nagyobb eséllyel ér el találatot az A-10. Vagy most félreértettem valamit?

Az engem is sokként ért, hogy a tömeghk-ként jellemzett cucc volt a drágább. Nem csoda, hogy ilyen baromságok miatt is összeomlott a SZU...

Nagyon fasza leírás, köszönöm! Ez a belsõ harc a szovjet tervezõirodák körében teljesen ismeretlen volt a számomra, úgy tudtam hogy 64-es volt az "elit" hk., a 72-es meg egy tömegtermék, de ezek szerint kicsit komplexebb a kép. Nem akarod esetleg a katpol blogban megjelentetni? Ismerem az ottani szerkesztõket, szerintem örömmel vennék!

A Spitfire kapcsán jutott eszembe. Nem vágom a meghajtás / rotor rendszert. Fix fordulatszámú motorja volt? A gázkarral való játszás valójában a propeller állásszöggel való játszást jelentett? Olyan ez, mint a heliknél, hogy kvázi csak az ellenállástól (terhelés) függ a motorfordulatszám (rotor), de a rotor állásszög változtatással csinálnak szinte mindent?

Vagy volt olyan gép is ahol a fordulatszám nem állandó, de a légcsavar állásszöge is változtatható?

Ami nekem csípte a szemem sokáig láthatóan mindenki oda-meg vissza volt az Oplotért, Jatagánértaztán ez a lelkesedés odáig lanyhult hogy kevés "kivételtõl" eltekintve fel sem emlegetõdik. Talán még egy rheinmetall lövegcsõ hiányzik még neki (?) vagy nem tudom vsz õk gyártják házon belül azt a 120-ast is

Annyit ha reflektálhatnék magam részérõl hogy ezek alapján oroszhonban a T-64 a legenda a T-90 pedig a valóság😊
Amúgy a T-64BM-en érzésem szerint azért meglátszik az a +5 tonna. Ugyanúgy ahogy Abrams védettségét nem tudták büntetlenül növelni úgy a Bulat is mintha lomhább lenne, persze a fürge T-90-hez képest mondom, a régi önmagához képest nem tudom. De ha "jobb" a védettsége a 72/80-asoknál akkor azért tolerálható. Bár végsõsoron ilyet senki nem állított, de valószinûsíthetõ. Talán a T-90+el pariban vetõdhet fel ilyen kérdés..

Az M103 egy kényszer szûlte helyzet volt, nehéz volt, lassú, bonyolult (csak a parancsnoknak volt távolságmérõje, a cél meghatározása után ez került át a tûzvezetõ rendszerbe, az irányzó pedig a saját célkeresztjét vitte a célra, vagy tartott elõre - tehát effektíve a célzáshoz a parancsok és az irányzó is kellett). Amire rendszerbe állt, nyilvánvalóvá vált, hogy elavult, és az új MBT-ké lesz a jövõ, az M60 megjelenésével az US ARMY ki is vonta az összeset a szolgálatból (az USMC-nél kicsivel tovább szolgált, ott a benzin-motorja helyett beépítették az M60-as diesel-motorját).

Nos ez egy összetett kérdés. A T-64-es sok szempontból még a T-80-asnál is jobb, emiatt pedig az oroszok is sokra tartják. Csak hát a T-64 gyár az bizony Ukrajnában található...

Kicsit menjünk vissza az idõben. Az 1950-es évek végén, 60-as évek elején négy szovjet hk. tervezõiroda/gyár mûködött:

-Leningrád (1963-tól Omszkba települt át)
-Harkov
-Cseljabinszk
-Niznyi Tagil (Uralvagonzavod, "Uráliak")

Az elsõ három gyár vezetése alapvetõen tisztelte egymást, Leningrád a nehézharckocsik szülõhelye volt (JSz-2/-3/-4 és T-10), Harkov a közepes harckocsiké (itt tervezték a T-34-85, késõbb T-64, T-80U, a szovjet idõk után T-84 harckocsikat), míg Cseljabinszk alapvetõen a könnyû harcjármûveké (BMP, BMD széria). A tervezéstõl függetlenül a gyártás mind a négy gyárban folyt harckocsik terén. A Niznyi Tagil-i gyár fõtervezõje az ambiciózus Kartszeva, aki nem igazán tiszteli az "öregeket" (úgy mint Morozovot, a Harkovi iroda és Kotint a Leningrádi iroda fõtervezõjét). Tervezõirodájához fûzõdik a T-44, T-54/55, T-62, T-72 és a T-90 megtervezése.

A T-55 után következõ harckocsi az Objekt 430 (Morozov) illetve az Objekt 140 (Kartsev) között látszott eldõlni. Morozov a tömeg csökkentésére ment rá, és el akart szakadni a "V" szériás diesel-motoroktól, az új 5TD kétütemû diesel-motorok felé. Mindkét harckocsi még a 100mm-es D-54TSz hk. ágyúval volt felszerelve. Mindkét harckocsi elbukott, de mindkettõ más-más irányba ment tovább.

Az Uráliak egy átalakított felfüggesztésû, megnagyobbított T-55 alvázra egy új, lapos tornyot szereltek (Objekt 165), illetve egy új, erõsebb ágyút próbáltak ki az egyik Objekt 140 prototípus tornyában (Objekt 166). Miután az Objekt 430 csak 10%-al tudott jobb értékeket felmutatni, mint a T-55, ezért (politikai hátszéllel) az Objekt 166 került rendszeresítésre, T-62 néven.

A Morozov persze nem hagyta annyiban, áttervezték az Objekt 430-at, ez lett az Objekt 432, ami természetesen szintén megkapta a 115mm-es simacsövû löveget. A 432-es több figyelemre méltó tulajdonsággal bírt, rétegelt páncélzatot használt a torony front oldalán, sugárzás-elnyelõ borítás a küzdõtér belsõ oldalán, és persze az 5TD motorral, ami fele akkora helyet foglalt, mint a T-54/-55 "V" szériás erõforrásai. Így már talán nem meglepõ, hogy a 432-es mindössze 34 tonnát nyomott a 40 tonnás T-62-essel szemben.

Szó szót követett, és az Objekt 432-es, amely egyértelmûen jobb volt, mint a T-62, rendszerbe állt, mint T-64, és legyártottak belõle mintegy 600 példányt. Gondok persze adódtak, elsõ sorban az 5TD motor bizonyult megbízhatattlannak (mintegy 200 óra volt a két meghibásodás közötti idõtartam), de annyival elõbbre mutatott a T-64, hogy bizalmat szavaztak neki a vezetésben.

A Harkoviak azonban vérmesebb reményekkel mentek elõre, mégpedig egy új, még erõsebb 125mm-es sima csövû ágyúval, és egy automata töltõvel. A töltõberendezés hidraulikus elven mûködött, és meglehetõsen gyorsan (átlagosan 8 lövés/perc). E mellé bekerült a fejlesztett 5TDF motor, amit folyamatosan reszelgettek (a 7. generációt 5TDF 1976-ban már 500 órás átlagos meghibásodási értékkel bírt). E mellé még a légvédelmet erõsítették meg, felmerült egy iker-sztrela indítós elképzelés is, végül "csak" egy belülrõl távirányítható 12,7mm-es NSzVT géppuska került a parancsnoki búvónyílás toronykoszorújára.

Az új, 38,5 tonnásra hízott T-64A lett a Szovjetúnió "egységes" új harckocsija, ami kiváltja a T-54/55-öst, vagy legalábbis lett volna. Az Uráliak ugyanis szabotálni kezdték a munkát (ugyebár nekik is sorozatban kellett volna gyártani a T-64-est). Mindenféle tesztekkel próbálták igazolni, hogy a T-64-es hibás konstrukció, tették ezt úgy, hogy hivatkoztak arra, hogy az Objekt 432 34 tonnás tömegére lett tervezve a futómû, és nincs benne fejlesztési tartalék (ezt amúgy azóta többször is megcáfolták, az Ukrán hadsereg T-64BM Bulat verziója 45 tonnás, ugyanazzal a futómûvel), sérülékenyebb és különben is, nekik éppen itt van gyártásra készen egy sokkal jobb tervük, az Objekt 172M, tessék nézni, megbízhatóbb "V-12" szériás motorral (amely a II.Vh-ból származó motor továbbreszelgetése), mechanikus töltõberendezéssel, igaz kicsit nehezebb, és pár dolgot (például lánctalp, erõátvitel elhelyezése) átvettünk a T-54/55/62-bõl, dehát ez csak még olcsóbbá teheti a gyártást. Kartszeva ezen pont körül "felfele bukott", és Moszkvába került. Az uráliak azonban már nyeregben érezték magukat.

Szó szót követett, és az Objekt 172M sorozatgyártásáról döntöttek, a T-64A mellett, úgy, hogy mint késõbb kiderült, a T-72A gyártása mintegy 30%-al drágább volt, mint a T-64A gyártása. Külön szépsége volt a dolognak, hogy a T-64-es és a T-72-es alig pár azonos alkatrésszel bírt, noha katonai szempontból a két jármû azonos feladatkört, és közel azonos képességeket tud felmutatni! Ez tovább súlyosbodott késõbb a T-80 megjelenésével...

A versenynek persze nem volt vége, a Harkoviak vissza akartak vágni, ez lett a T-64B. Ez új tûzvezetõ számítógépet, lézeres távolságmérõt, jobb kétsíkú lövegstabilizátort kapott, továbbá a "Kobra" lövegcsõbõl indítható pct. rakétarendszert - utóbbit azonban nem minden jármû kapta meg. Ennek oka, a "Kobra" rendszer magas ára volt, a T-64B az új rendszerek miatt 40%-al volt drágább, mint a T-64A, a "Kobra" meg erre további ~20%-ot tett. Hozzá kell tenni, hogy a "Kobra" nélküli verzió alig volt drágább, mint a T-72A, noha nagyságrenddel nagyobb harcértéket képviselt.

Ekkor lépett be a következõ "versenyzõ", a késõbbi T-80-as. Annak pedig legnagyobb újdonsága a gázturbina. Ez nem újdonság, már az 1950-es évek óta több kísérleti harckocsit is elláttak gázturbinával, volt a T-10-es nehéz harckocsinak és a T-64-esnek is gázturbinás proto-példánya. A Leningrádi (ponstosabban ekkora már Omszki) tervezõ iroda a T-64A-ból kiindulva, egy új, gázturbinával ellátot alvázra építve hozta össze az Objekt 219-et. 1976-ban éles viták mentek, hogy a következõ harckocsi diesel-motoros, vagy gázturbinás legyen. A politikai vezetés kikérte a tervezõirodák véleményét (Morozov a Diesel-engine-t pártfogolta, és az éppen hogy fejleszteni kezdett 6TD motorokat akarta 1000 lóerõ felettire feltuningolni, ez késõbb egyébként össze is jött), és persze a katonákét is - utóbbiek azt mondták, hogy örülnének a gázturbinás meghajtás által ígért 1000 lóerõs teljesítménynek, de logisztikai szempontból számukra elfogadhatattlan a kétszeres üzemanyagfogyasztás, tehát legyen Diesel-motor. Csak ugye politikai szempontból hogy néz ki, hogy hamarosan rendszerbe áll az új amerikai M1 harckocsi gázturbinás erõforrással, mi meg pöfögõ dugattyú-motoros harckocsikat állítunk ki ellene?

Erre az Objekt 219-est rendszerbe állították, mint T-80, de némileg "lecsupaszítva", például a légvédelmi géppuskát nem lehetett távirányítani...

A Harkoviak persze nem állhatták meg, hogy ne applikálják bele a saját 6TD Diesel-motorjukat a T-80-ba, ez lett a T-80UD.

Közben a T-64 folytatta az élvonalbeli szolgálatát, és miután levetkõzte a kis hibáit (elsõ sorban az 5TD megbízhatóságának drasztikus javulására kell gondolni), mindenki elégedett volt vele. A fejlesztéseket pedig mivel élvonalbeli volt, jöttek. Felkerült a Kontakt-1 ERA (T-64BV), majd a Kontakt-5 ERA, jött az újabb pct. rakéta változatok, illetve az 1000 lóerõs 6TD motor.

A szomorú valóság pedig az, hogy a tapasztalatok szerint a T-64-es megbízhatóbb, mint a T-72 vagy a T-80 (utóbbi esetén különösen a gázturbinás verziókhoz képest), és a legtöbb szempontból jobb volt azoknál. A btvt.narod.ru oldalon egyenesen úgy fogalmaznak, hogy a T-72 és a T-80 rendszerbe állítása bûn volt, és hatalmas anyagi károkat okozott, miközben valójában visszalépés volt a T-64-esekhez képest.

A T-64 elsõ sorban azért nem került exportra, mert a maga idejében mindig a "legmodernebb" felszereléseket kapta meg. A "Kobra" például nem lett exportálva, szemben a "Bastion"-al. Másfelõl a T-72-es nagyobb hátszelet élvezet, így adták át a licencgyártást is a Csehszlovákoknak és a Lengyeleknek...

Nem vagyok szakértõ, de a T-64 az igazi csúcsminõségû hk-nak és nem tömeghk-nak készült, mint a többi cucc. A SZU-n belül ez volt 'A' harckocsi. A fejlesztéseket ez kapta meg elsõnek és sokat csak ez. Minden más harckocsit úgy szórtak szét a világban, mint a fûmagot. Ezt soha nem exportálták.

Nekem mondjuk ez a cucc ami ismeretlen. A maga korában ez szupernehéz cucc volt. Miért csak 300 készült? Miért csak ilyen rövid ideig szolgált?

Remélem így jó

Egyébként ha már harckocsikról van szó a T-64 miben jobb mint a T-72 hogy nem exportálták , meg ukrajna sem dobálta ki õket ?
Miért a T-72 lett a tömegharckocsi pedig a számozása alapján a T-64 régebbi konstrukció ?

Ez ok, de ugye ez a szórás szándékos.

*Értetlen nézés*

Valamint ha egy blokkot leszed, akkor utána már könnyebben kiszedik.

Ez a pont az, ahol bejön az a picuri kérdés, hogy eltalálja-e egy második lövedék pont ugyan azt a területet. Erre pedig meglehetõsen kicsi az esély.

Igaz felülrõl lehet hogy kibontja.

Ez egy kicsit hazárdjáték, mert a tetõn is vannak ERA blokkok. Persze nem mindenhol, például a búvónyílások ajtaján nincs.



Kis túlzással mindenki. Az ami szuper tanknál már csak a német még szuperebb jó

A Discovery channel meg a National Geographic harckocsi Top 10 szerint lehet. A valóság azért egy kicsit más. Többé-kevésbé a szovjet/orosz harckocsik tartották a nyugati harckocsikkal a lépést. Az oroszok még azon az áron is, hogy francia éjjellátót szereltek például a T-90-esekbe, mert a hazai ipar nem tudott megfelelõt produkálni az 1990-es években (volt fejlesztés az 1980-as években, csak a szovjetunió széthullása után az félbeszakadt, a fejlesztõ csapat egy része pedig ukrajnába került), de például e téren is felzárkóztak már.

Ez persze nem az jelenti, hogy aztán minden orosz harckocsi hú, de toppon van. Messze nem. A Grúziai hadmûveleteknél T-72B-ket lehetett leginkább látni, fõleg Kontakt-1, kisebb számban Kontakt-5 ERA csomaggal. T-80-ast és T-90-est egy darabot sem.

Miért lenne szándékos?

Kis túlzással mindenki. Az ami szuper tanknál már csak a német még szuperebb jó. <#falbav>
Legalábbis nekem ez jött le, kevesen vannak akik pro/kontra listát gyártottak. <#ravasz1>

Ez ok, de ugye ez a szórás szándékos. Valamint ha egy blokkot leszed, akkor utána már könnyebben kiszedik. Igaz felülrõl lehet hogy kibontja.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy alacsonyabb a ruszki tankok sziluetje, akkor már nem annyira csodafegyver az M1/Leo.

Ki mondta, hogy csodafegyverek? 😊

Korábban linkeltem be videót arról, hogy milyen szórása van a GAU-8/A-nak. Elég valószínûtlen, hogy ugyanabba a pontba két lövedék csapódjon be egymás után...

Nyilván felhasználták a tesztlövészet tapasztalatait az újabb M829A2 és A3 (USA) illetve a DM53 és DM63 (Németország) nyíllövedékek fejlesztésénél. Plusz megjegyzendõ, hogy a németek a 120mm L/55 ágyút a teszt után hozták be a Leo2A6 képében.

Feltehetõ, hogy az a bizonyos Kontakt-5 páncélzat már nem nyújt olyan nagy mértékû védelmet a modern NATO lövedékekkel szemben. De persze orosz barátainkat se kell félteni, a T-90A ugye egy új, szögletes tornyot kapott, amelyen másképpen (laposabb szögben) vannak felhelyezve a Kontakt-5 blokkok. A T-90M esetén pedig megint új torony, és némileg mintha nagyobb blokkok lennének.

Az a-10-re való immunisság nekem felfoghatatlan. Hisz az sorozatot lõ, aminek le kellene bontania az ERAt...
Ha ehhez még hozzávesszük, hogy alacsonyabb a ruszki tankok sziluetje, akkor már nem annyira csodafegyver az M1/Leo.

És mit talált ki erre a NATO ? Vagy továbbra is lepattognak a nyíllövedékek akármilyen Kontakt 5el ellátott kályháról ?

Y

Igen, legalábbis a hírekbõl ezt lehet kivenni. A szovjet eszközöket ugye elvitték, de a kelet-német hadsereg tulajdonában lévõ cuccok ott maradtak. Aztán 1993 után mint a döglegyek a sz@rkupacra, úgy vetõdtek rá ezekre a NATO országok szakértõi. 😊

A tesztrõl csak copy-paste-elek, ez az 1997/7-es Jane's International Review-ben megjelent cikk:

"IMPENETRABLE RUSSIAN TANK ARMOUR STANDS UP TO EXAMINATION"

By Richard M. Ogorkiewicz

Claims by NATO testers in the 1990s that the armour of Soviet Cold War tanks was “effectively impenetrable” have been supported by comments made following similar tests in the US.

Speaking at a conference on “The Future of Armoured Warfare” in London on the 30th May, IDR's Pentagon correspondent Leland Ness explained that US Army tests involving firing trials on 25 T-72A1 and 12 T-72B1 tanks (each fitted with Kontakt-5 explosive reactive armour ) had confirmed NATO tests done on other former Soviet tanks left behind in Germany after the end of the Cold War. The tests showed that the ERA and composite Armour of the T-72s was incredibly resilient to 1980s NATO anti-tank weapons.

In contrast to the original, or 'light', type of ERA which is effective only against shaped charge jets, the 'heavy' Kontakt-5 ERA is also effective against the long-rod penetrators of APFSDS tank gun projectiles, anti-tank missiles, and anti-armour rotary cannons. Explosive reactive armour was valued by the Soviet Union and its now-independent component states since the 1970s, and almost every tank in the eastern-European military inventory today has either been manufactured to use ERA or had ERA tiles added to it, including even the T-55 and T-62 tanks built forty to fifty years ago, but still used today by reserve units.

"During the tests we used only the weapons which existed with NATO armies during the last decade of the Cold War to determine how effective such weapons would have been against these examples of modern Soviet tank design. Our results were completely unexpected. When fitted to the T-72A1 and B1 the 'heavy' ERA made them immune to the DU (Depleted Uranium) penetrators of the M829A1 APFSDS (used by the 120 mm guns of the Cold War era US M1 Abrams tanks), which are among the most formidable of current tank gun projectiles. We also tested the 30mm GAU-8 Avenger (the gun of the A-10 Thunderbolt II Strike Plane), the 30mm M320 (the gun of the AH-64 Apache Attack Helicopter) and a range of standard NATO Anti Tank Guided Missiles – all with the same result of no penetration or effective destruction of the test vehicles. The combined protection of the standard armour and the ERA gives the Tanks a level of protection equal to our own. The myth of Soviet inferiority in this sector of arms production that has been perpetuated by the failure of downgraded T-72 export tanks in the Gulf Wars has, finally, been laid to rest. The results of these tests show that if a NATO/Warsaw Pact confrontation had erupted in Europe, the Soviets would have had parity (or perhaps even superiority) in armour” – U.S. Army Spokesperson at the show.


On October 20, 1999 extensive trials of T-80U and T-90 protection from various types of threats were conducted at TsNIIO 643a Testing Grounds. The tests involved firing large amounts of ordnance (including several versions of RPG ATGL, light and heavy ATGMs, and APFSDS rounds) at frontal projections of T-80U and T-90 MBTs both protected with Kontakt-V ERA and stripped of it.

T-80U and T-90 MBTs were represented by 3 vehicles each, one with Kontakt-V ERA, one with removed explosive packages and one reserve vehicle. For the ERA part of trials, knocked-out ERA packages were replaced after each shot.

One more T-80U MBT was used for special trials that focused on testing of Shtora-1 EOCMDAS.

The following weapons were used:

* Infantry ATGLs (fired at a distance of 40m)

o RPG-7 (using advanced 105mm grenade PG-7VR with a tandem warhead, pen. 650mm RHA)
o RPG-26 (disposable launcher, pen. >500mm RHA)
o RPG-29 (advanced 105mm launcher, pen. 750mm RHA)

* ATGMs (fired at a distance of 600m)

o Malyutka-2 (pen. >600mm RHA)
o Metis (pen. 460mm RHA)
o Konkurs (pen. 650mm RHA)
o Kornet (pen. >850mm RHA)

* APFSDS (fired from T-80U MBT at a distance of 1,500m, the most likely round is 3BM42)

Each weapon was fired 5 times at each target, for a total of 20 shots per weapon. The total number of shots fired during the trials thus exceeded 150.

The trials yielded the following outcome:

* ATGLs

o T-90: RPG-29 produced a total of 3 penetrations.
No other RPG rounds could penetrate even the stripped target.
o T-80U: RPG-29 penetrated 3 times with ERA, all 5 times without ERA.
Of all other grenades, one PG-7VR penetrated the stripped target.

* ATGMs

o T-90: No ATGMs could penetrate the ERA-equipped target. One Kornet ATGM penetrated the stripped target.
o T-80U: 2 Kornet ATGMs penetrated the ERA-equipped target, all 5 penetrated the stripped target.
No other ATGMs could penetrate.

* APFSDS

o T-90: ERA-equipped target could not be penetrated. Furthermore, after firing the crew entered the vehicle, activated it and was able to execute the firing sequence.
Without ERA, one round penetrated.
o T-80U (data available only for stripped target): One round almost penetrated (3mm hole in the inner lining, no visible equipment damage); two penetrated to 1/2 thickness; one missed the target completely; one hit the gun.

Conclusions (VF)

* RPG-29 proved to be by far the most potent weapon among those used. As powerful as heavy ATGM Kornet, it appeared to assure the frontal penetration of T-80U even for the squad-level firepower. Even though T-90 fared better, it is still not immune to it. Considering sufficient proliferation of this weapon and the fact that this is still a fairly light infantry weapon, it is the most dangerous adversary of modern Russian MBTs, and is a very disturbing development.

* Original reports that ATGM Kornet performance is severely degraded by ERA due to its peculiar order of internal components proved true as the ATGM with at least 100mm higher penetrating potential was not superior to a much lighter RPG-29.

* Report of Shtora-1 EOCMDAS trials is confusing. Being laser-guided, ATGM Kornet should not suffer any interference from Shtora as it only affects IR SACLOS ATGMs. Furthermore, ATGMs can only deviate to the left if the marker is set to the left of both emitters, which is hardly likely. It is possible, however unlikely, that it was caused by a sloppy work of removal the warhead which e.g. could cause a gyro cofusion.

Itt összesen tehát 25db T-72A1 és 12db T-72B1-et említenek, minden volt Kontakt-5 ERA. Érdekesség, hogy a Kontakt-5 a T-72-eseken csak 1989-ben jelent meg, tehát a kelet-németek élbõl megkapták a legmodernebb upgrade-et.

A lényeg az, hogy sem az Abrams, sem az A-10A, sem az AH-64 nem tudta volna (szembõl) átütni a T-72A1 és B1 védelmét a Kontakt-5 ERA-val.

HESH, a britek használják egyedül, meg talán az Indiaiak. A HESH "rákenõdik" a páncélzatra, úgy robban be (gyakorlatilag egy irányított robbanás a harckocsi felé), és a páncélzatnak átadott irgalmatlan erõ a páncél túloldalát (elvileg) megtöri, és annak repeszei okoznak kárt a küzdõtérben.


Egy HESH lövedék által eltalált páncéllemez "belsõ" oldala

A Keletnémet hadseregnek volt Kontakt 5 el szerelt T-72-se,vagy azt máshonnan szerezték be a teszthez?

Köszönöm!
Az eleje megvolt eddig is, a '90-es teszt is rémlet, csak nem értettem hogy mûködik.
Kumulatív és leválló köppenyesen kívûl ma már nem használnak más lövedéket hk.-ban? Volt régen valami rogyókúpos vagy mi fene.

De, jogos, javítom. ^^

Az elsõ képen nem Centurion van inkább?

A "nehéz" ERA csomagok a KE lövedékek ellen is védenek. A metódus annyi, hogy az ERA berobbanásakor két, egymás mögött lévõ fémlap egymással ellentétes irányban kezd el mozogni fel/le. A nyíllövedéket így ugye nyíró irányú erõk érik, amit elég rosszul visel.

Korábban már írtam az ERA-król, most Copy-paste akkor, pár kiegészítéssel:

Az 1960-as években a Kumulatív (HEAT) lõszerek és a Kumulatív páncéltörõ rakéták szinte mindent "taroltak", ami a harckocsik védelmét illette. A régi, hagyományos hengerelt, hegesztett acélpáncél már a múlté, a jövõnek a szendvicspáncélzat tünt, amelynél több rétegben különféle anyagokat (kerámia, különféle fémötvözetek vagy akár üveget) helyeztek el, hogy a kumulatív sugárnak útját állják. Az ilyen páncélzatok azonban bonyolult gyártástechnológiát igényeltek, és ezálltal méregdrágák voltak. Szinte kézenfekvõ volt az ötlet, hogy valahogy, egy koncentrált robbanással eltérítsék a kumulatív sugarat a harckocsi testétõl.
Az elsõ ötletek egyike az volt, hogy kapszulákat helyeznek el a harckocsi testén, amelyekben kis mennyiségû robbanóanyagot helyeznek el, és ha egy ilyet találat ér, akkor berobban, eltérítve a veszélyforrást. Hamarosan kiderült, hogy ez az út nem járható, mivel a kapszulákat egymástól is védeni kell - ha az egyik berobban, a mellette lévõket ne robbantsa be, hiszen így láncreakciószerûen az összes kapszula szépen felrobban az elsõ találatra, és mindezt úgy, hogy közben elegendõ erõt fejtsen ki, hogy el tudja téríteni a kumulatív sugarat...
Ettõl függetlenül az elsõ ERA-k erre az elgondolásra épültek, és mûködtek is, még ha nem is tökéletesen.
Az 1960-as évek végén az Izraeli Rafael cégnél kifejlesztettek egy olyan megoldást, amely megoldást nyújtott a problémára. A robbanótöltet két fémlemez között van, és a várható becsapódási iránnyal szöget zár be (általában 60° körül). Amikor egy HEAT töltet aktiválódik a páncélon, a kumulatív sugár eleje átégeti a külsõ fémlemezt, és eléri a robbanótöltetet, berobbantva azt. A robbanótöltet formázott kialakítása miatt a külsõ fémlemezt a függõleges tengelyen felfelé kezd el mozogni, amelyen keresztül a kumulatív sugár nagyobb része még nem ért át, így még sértetlen felületbe ütközi. Ezen az alapelven mûködik az összes reaktív páncélzat (Explosive Reactive Armour - ERA), és méretéhez és tömegéhez képest igen hatásos: egy 10mm vastag fémlemez 60°-os szögben már 20mm-et jelent, és ahogy a mozog felfele, akár 80-100mm-nyi akadályá tornyosul az gyilkos fémtüske elé, ami már magában is szép eredmény, különösen, hogy utána még a hátsó fémlemezen is át kell hatolnia. Csakhogy e mellé további hatás is párosul: a felfele mozgó fémlemez megtöri (megtörheti) a kumulatív sugarat, így csökkentve az erejét, valamint a sugár központi "orrát" a robbanás ereje lassíthatja, márpedig az a leghatásosabb rész a páncélátütés esetén.


A reaktív páncélzat mûködése elve

Noha már a korai reaktív páncélzat is igen hatásos volt (300-400mm-nyi hengerelt acélpáncéllal egyenértékû védelmet biztosít a HEAT lövedékekkel szemben), még ez is kevés, hogy teljesen megállítson akár csak egy RPG-7 lövedéket, de a harckocsi saját páncélzatával együtt már biztosítja, hogy a kumulatív sugár ne legyen képes átütni azt. A reaktív páncélzat blokkjai miután kisütötték õket, még jelentenek némi plusz védelmet, de már csak minimális szinten persze. Elõnye viszont az, hogy arra elég kicsi az esély, hogy pont ugyanazon a ponton találják el megint rövid idõ alatt a harckocsit, aztán pedig akár tábori körülmények között is ki lehet cserélni a kisütött blokkot egy újra.


Egy Izraeli Centurion harckocsi "Blazer" ERA-val.

1978-ban a Rafael cég leszállította a reaktív páncélzatának elsõ sorozatérett példányait "Blazer" néven az Izraeli Védelmi erõknek, az akkori frontvonalbéli harckocsijaihoz, a Centurion-hoz, az M48-hoz és az M60-hoz. Az M48 és az M60 esetén mintegy 1 tonnát nyomott a kiegészítõ páncélzat, a Centurion esetén pedig 850kg-ot, vagyis ennyivel nõtt meg a harckocsik tömege. A "Blazer" igen nagy méretû "téglákból" állt, amelynek a hátránya az, hogy az ERA blokkok között viszonylag nagy holtterek keletkeztek. Ettõl függetlenül az 1982-es Libanoni bevonuláskor igen jó szolgálatott tettek, számtalan páncéltörõ rakétát semlegesítettek a "Blazer" blokkok.


T-72 "Kontakt EDZ" ERA-val.

A szovjetek az izraeli elvet felhasználva szintén kifejlesztettek egy reaktív páncélzatot, de az õ megoldásuk némileg túlmutatott a "Blazer"-en. A "Kontakt EDZ" (EDZ - Elementy Dinamicheskoi Zashity - kb. Dinamikus Védelmi Részegység) 1983-ban lépett rendszerbe, és elõszõr a T-80 illetve a T-64 harckocsikon jelent meg, a reaktív páncélzat felszerelésére felkészített altipusokat az elsõ idõkben "V" jelölés különböztette meg, tehát ezek rendre T-80BV illetve T-64BV tipusjelzést kaptak. Késõbb a T-72 illetve a T-55 harckocsikat is alkalmassá tették a reaktív páncélzatra, de itt már nem alkalmaztak megkülönöztetõ jelölést, ahogy a késõbbi T-80/T-84/T-90 változatoknál sem. A "Kontakt" blokkok feleakkorák, mint a "Blazer" blokkjai, és a holtereket egy másik fajta, ék alakú blokkok fedték be úgy, hogy rálógtak a két szomszédos hagyományos blokkra.


Indiai T-90S "Kontakt-5" ERA-val

A "Kontakt" egy nagytestvért is kapott, a "Kontakt-5"-öt, amelynél már a levállóköppenyes szárnystabilizált páncéltörõ nyíllövedék (APFSDS) ellen is bizonyos védelmet nyújtanak. E változatnál már a blokk hátsó fala is mozog, így ha a robbanótöltetet aktiválja a nyíllövedék, a felfele mozgó elsõ fal és a lefele mozgó hátsó fal erõs keresztirányú erõket ébreszt, vagyis nyíró igénybevételnek teszi ki az áthatoló páncéltörõ magot. Mivel a lövedékeknél inkább csak hosszirányú erõk szoktak keletkezni, nem is különösebben ellenállóak ennek a keresztirányú nyíróerõnek, vagyis gyakorlatilag széttörnek a "Kontakt-5"-ön áthaladva.

Az 1990-es évek közepén a keletnémet hadseregtõl átvett T-72-eseken letesztelték a "Kontakt-5" hatékonyságát, és komoly meglepetés érte a megfigyelõket: az akkori kor leghatásosabb nyugati páncéltörõ lövedéke, az M1A1/A2 általá használt M829 gyengített uránmagvas páncéltörõ nyíllövedék nem volt képes áthatolni rajta! Vagyis a háborús helyzetben a nem éppen modern T-72-es is kvázi biztonságban volt (szembõl) a nyugati harckocsikkal szemben.

A Magyarország által üzemeltetett (ha egyáltalán az "üzemeltet" a megfelelõ szó ez esetben) T-72-esek közül pár rendelkezik az "Kontakt" felszereléséhez szükséges rögzítési pontokkal, de magát a reaktívpáncélzat blokkokat nem vásároltuk meg (vagy fel sem merült, nem tudni). A Currus ZRt a T-72-esekhez szánt felújító csomagban saját fejlesztésû reaktív páncélt is kínált, de ennek részleteirõl nem sikerült információt szereznem.


BMP-3 "Kaktus" ERA-val.

A "Kontakt-5" utóda a "Kaktus", amely sokkal nagyobb blokkokból áll, és ilyennel mutatták be a T-12UM1 "Fekete Sas" prototipusát és BMP-3M-at.

A reaktív páncélzatnak persze vannak hátrányai is. Elõször is a robbanás, ami aktiváláskor történik, megsebesítheti a közelben tartózkodókat (megj.: mivel azonban maga a kumulatív robbanófej robbanása is, ezt az érvet én némileg fejcsóválva fogadom... - Cifu).
Másodszor az un. Tandem-fejes kumulatív robbanófejek elég hatékonyak a semlegesítésükben. A nevébõl kitalálható, hogy ez esetben két kumulatív robbanófej is el van helyezve egymás mögött. Az elsõ, kisebb feladata, hogy elmûködtesse a reaktív páncélzatot, a második pedig így már a nélkül törheti át a páncélzatot, hogy a reaktív páncélzat az útjába lenne.

A brit Challenger 2-eseknél az orr alsó részét Irakban (2003 után) egy reaktív páncélzat csomag védte. 2007-ben azonban egy RPG-29-es ezt átütötte, és megsebesítette a sofõrt. Az eset után a Challenger 2-esek orrán a reaktív páncélblokkok helyére 'passzív' Dorchester (ez a fantázianeve a második generációs brit szendvicspáncélzatnak) blokkok kerültek. A torony és a test oldalán azonban továbbra is reaktív blokkok láthatóak.

Ami az ERA változatait illeti, számtalan különféle megoldáson dolgoznak.

Self Limiting ERA (SLERA): Nagyon minimális robbanóanyag mennyiséget tartalmaz, így kevésbé veszélyes a kezelése, és kissebb lehet a tömege. Más SLERA változatoknál nem robbanóanyagot használnának, hanem valamilyen vegyi anyagot, amely a kumulatív sugár hatására fejlesztené a panelek elmozdítására szükséges gáznyomást.
CLARA: A Dynamite Nobel által kifejlesztett megoldás, amelyet a német Marder lövészpáncélos védelmének növelésére fejlesztettek ki. Az ERA blokkok nem tartalmaznak fémet, kompozit lemez és robbanóanyag rétegekbõl áll, mûködésbe lépésekor pedig nagyon minimális a repeszhatás, így kímélve az esetleg közelben tartozkodó baráti gyalogos egységeket.
"Non-Explosive Reactive Armor" (NERA) vagy "Non eXplosive Reactive Armor" (NxRA): Olyan megoldás, amikor a blokkok elmozduló lemezeit nem valamilyen robbanással hozzák létre, hanem általában elektromagnetikus úton, és speciális érzékelõk aktiválják õket. A fõ elõnye az, hogy akár többször is lehet aktiválni, szemben a hagyományos ERA-val.


A NERA mûködési elve, a felsõ részen a nyíllövedék hatástalanításának elvét mutatják be

A mérnökök álma pedig az "okos páncélzat", amely elõször felismeri a közeledõ veszélyt (milyen tipusú lövedék/rakéta, milyen irányból, milyen sebességel érkezik), és ennek megfelelõen az elõre beprogramozott legidálisabb védekezési módszert alkalmazza.

Forrás:

bvtv.narod.ru
Fofanov.armor.kiev.ua

HK-nál a reaktív pc. mennyit érhet kinetikus (?) hk. lövedékek ellen? Mert gondolom nem annyit mint a kumulatív ellen, de mégis.

"800m/s vs. 1500m/s"

Mikor elõbukkant az a felvétel a bemutatójáról még híre hamva nem volt 120-as lövegnek szóval nem is ez ami megfogott benne. Amúgy viszonylag masszív konstrukció nekem kb. egy 6x6-os Boxert juttat az eszembe.
Amúgy halkan mondom az a 800m/s-os érték 1970-es évekbõl datálható.
Centauro-nál is megkínlódtak a 120-as ûrmérettel, én sem gondolom hogy a fullos /ETC/ kiadás effektív megoldás lenne (lánctalpas megoldáshoz képest). Nekik mint hazai megrendelõ lehet hogy belefér egy olyan variáció hogy lõ-meg-gurul aztjóvan. De ha jól sejtem mondjuk a B1Centauro futómûve is egy középértékre lehet beálítva - ezt meg azért le lehet majd ültetni fenékig.
A BionixII (lánctalpas,úszik) lett volna jó üzlet ha sikerül megcsinálniuk az Oto-Melarával, de hiába a 24t lánctalp stb. ott valamiért nem sikerült, 30mm-mél vége.
Warriornál is találkoztam számokkal hogy állítólag 270 darab felújítására 800M fontot szánnak, bár nem kizárható hogy ebbe a másik lekonzerválásra ítélt 500 is benne lesz

expedíciós célokra a gibbonok közé tökéletes, nem?

Szvsz az zavarhatott meg, hogy az R-73M1 / R-73E befogási zónája +/-45° sisakcélzó nélkül, és +/-60° sisakcélzóval.

A franciknak lenni azért egy kevés tapasztalat AMX10rc -15t az egész (és nem az elsõ próbálkozás), igaz 105mm.

105mm-es az is, mint a Stryker MGS esetében, de rövidebb csövû (L/48 vs. L/52) és a torkolati sebessége majdnem a fele (800m/s vs. 1500m/s). Szóval azért a kettõ nem pont egy kategória. 😉

A képen ami a leíráshoz van mellékelve úgy tûnik hogy az állítható magasságú felfüggesztés terepüzemmódban maxon lehet.

Elképzelhetõ, de gondolom érted a problémámat. Egy gumikerekes jármû sose fog olyan stabil alapot nyújtani egy nagy torkolati energiájú ágyúnak, mint egy lánctalpas alváz. Nem véletlen, hogy a gumikerekes tûzérségi tarackok is mind "letalpalósak". Magasan van a súlypont, és a gumikerék egyûtt... hát szóval szerintem nem a legszerencsésebb párosítás. Még csak nem is amiatt, mert menet közben nem lõhet...

Az R-73 indítási zónája mikor (és hogyan?) nõtt +/-45 fokról +/- 60 fokra?

Nem is értem az aggodalmakat😊 A franciknak lenni azért egy kevés tapasztalat AMX10rc -15t az egész (és nem az elsõ próbálkozás), igaz 105mm. Azt az LRF (low recoil) -t már munkaköri kötelességük összehozni. Annak a másiknak az "ETC 120"-asnak a gondolatával õk is csak kacérkodnak..
A képen ami a leíráshoz van mellékelve úgy tûnik hogy az állítható magasságú felfüggesztés terepüzemmódban maxon lehet.
"variable height hydropneumatic suspension system"
Sztem ezért tûnhet a kasztni magasnak amx-hez képest.

Igaz 😊 megint okosabb lettem😄

Az amerikaiaknak a Stryker MGS esetén is gondokat okozott a 105mm-es ágyú integrálása egy alig könnyebb jármû esetén. Én itt arra gondolok, hogy mennyi értelme van egy még nagyobb ágyút applikálni egy ilyen könnyû alvázra... Mivel itt is elég magasan lesz a súlyközéppont, stabil tüzelési alapnak nem lehet éppenséggel nevezni...

Gyors és könnyû, ágyú viszonylag erõs , védelmi jármûnek jó nem? Gyorsan lehet gyártani mert kisebb azaz inkább kevesebb anyag kell bele.Bár lehet tévedem.

Hmm... érdekes kis jármû. Mondjuk az egy picit furcsa számomra, hogy a franciák még ragaszkodnak a 120mm-es löveg és a könnyû (legfeljebb 21 tonnás) jármûtest párosításához...

Multkorában találtam egy gazdátlan KMW-Giat projektet. Még én kérdeztem hogy mi lett a sorsa.
Na meglettek hozzá az egyéb infók -
http://army-guide.com/eng/product3056.html

értem
köszi

link
innen elvileg le,de talán nem mindet.
Biztos letölthetõ hisz kiadták DVD-n 😊

Beszarás. 😊

OFF

Nem tölthetõ le valahol az egész sorozat? Szeribában este nem volt más nézhetõ éppen este és egyet meg tudtam nézni végig. (Autós vízbe süllyedõs / menekülõs és a papírhajtogatásos rész volt.) Tetszett.


ON

A 91.epizódban volt.

Itt: 😊
http://www.youtube.com/watch?v=WpTSA_25wGE

Vazze, hol tudom ezt megnézni? 😊

Ha olyan videókat nézel, amin emberek égnek, olyan 10 métert szoktak rohangálni, aztán összeesnek. A disznónál ez az 50 méter csak sacc volt, és a maximum, amit egy égõ disznó megtehet, SZERINTEM.

Nem tudhatjuk, miért ijednek meg az égõ disznóktól. De az egerektõl is megilyednek, bizonyított tény. Mythbustersben is volt egy ilyen rész, kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az elefánt messze elkerüli a kisegeret. 😄

Mellesleg ha a disznók 50 méternyi futkározás után elpusztultak, akkor az csak egyet jelent: Fontos volt az idõzítés.(már a begyújtásé)

Köszönöm a linket, mókás volt.

Bár ez mással foglakozik, azért az elefántok elleni küzdelem is szóba kerül, külön részéletezve a lehetõségeket. (sajnos a disznók épp nem szerepelnek benne) Ha szeretsz olvasni: római köztársasági csatatan

A Te általad linkelt oldal is megjegyzi, hogy az égõ disznó nem jut messzire. Az elefántok széles arcvonalon támadtak már a méretüknél fogva is, sok disznót fel kellett volna gyújtani hozzá. Másrészrõl, azok elpusztultak 30-50 méteren belül, az elefánt roham akkor már megállíthatatlan lehetett. De próbálkozások voltak a források alapján.

Személyes véleményem, a legújabb kutatások kimutatták, hogy az elefánt a lábával érzékeli az apró földmozgásokat. Több száz méterrõl is képes egy másik elefántot megtalálni/felismerni. Talán nem is annyira a disznóktól ijedtek meg, hanem a disznókat noszogató, toppogató római gyalogságtól. Amikor a gyalogság szétvált elõttük rendezetten akkor is megvadultak olykor, és visszatörtek. Igaz, nem ismerem a részeg elefántok lelki egyensúlyát. No, de ez csak az én, valószínûleg naiv elképzelésem volt.

Hogy ez esetben mi kárt szenvedett az önjáró löveg, azt meg nem mondom neked. De azért ezeket elég masszívra szokták megépíteni, szóval szerintem legfeljebb a tetõn lévõ dolgok sérülhettek (periszkópok, antennák, géppuskaállvány).