Haditechnikai Topic

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#80799
Az a vicc az egészben, hogy idáig nekem sem tűnt fel, hogy nem csak négy ipctr-je van és jó pár perces keresés után találtam olyan képet, ahol ilyen látható, ráadásul bizonyíthatóan magyar gépen, még ha nem is látszik rajta a felségjel, és a lajstromszám, viszont a háttér beazonosítható. Pl a PG-be így soha sem jött gép, bár ennek oka az is lehetett, hogy a bejövő függesztményt is javították, viszont ezeket meg szinte soha sem szerelték fel. Amikor 1999 nyarán Kecskeméten voltam szervizbe és tucatnyi 24-es állt ott a füvön készültségben esetleges szerb támadás elhárítására, az feltűnt hogy az L166-ok fel voltak szerelve, de nem emlékszem, hogy láttam volna nyolc rakétás függesztményt, igaz nem is figyeltem.

TG

karosszéktábornok.blog.hu

#80798
Ja hogy úgy. Ilyen erővel már a belső tartókra is tehettek volna, nem lett volna nagy ügy.
Az Atakából már 4x1-et lehet függeszteni (Mi-28, -35), pedig nehezebb és hosszabb valamivel. Lehet, hogy a "fülek" miatt nem lehetett korábban.
#80797
Nem kelet - nyugat értelemben értem, hanem mihu - nyu.i hk. Értelemben. Akkor meg jobb lehetett a száguldó nehez lovassag mint a most divatos bujkálva lovoldozos. Mar ha a tomeghadsereges 3. VH-rol beszélünk.
[NST]Cifu
#80796
Alapvetően valóban félelmetes, de a "túloldalon" ott voltak az AH-1T-k ekkor már 8db TOW rakétával.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#80795
De hiányzik a FlashP. :-)
A 8 Sturm az valamibrutál lehetett a korában.
molnibalage83
#80794
Én meg a Wargame játékban.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

[NST]Cifu
#80793
Köszi Ambasa és HPASP. Én eddig ezt a felszerelést egyedül az Operation Flaspoint c. játékban láttam. 😄
Utoljára szerkesztette: Cifu, 2017.02.19. 09:16:34

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Hpasp
#80792
A képesség nem volt nagy dobra verve, de ez volt az alapértelmezés 8 Sturm + 2 UB blokk.
<#nyes>
Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2017.02.19. 08:44:01
#80791

karosszéktábornok.blog.hu

#80790
Minuteman
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
molnibalage83
#80789
Dettó...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

[NST]Cifu
#80788
A Mi-24V valóban tudott vinni 8db Sturm-ot? Én mindig csak a szárvégeken láttam 2-2 darabot...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Hpasp
#80787
Igen, a Mi-24D csak (4db) Falangát, a Mi-24V csak (8db) Sturm-ot hordozhatott irányított fegyverzetként. Nem lehetett variálni.
Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2017.02.18. 14:08:29
#80786
A gép törzsén keresztül az én telóm sem látja a műholdakat, viszont az ablakhoz tartva működik. Ugyanúgy, mint HPASP-nak.
Hpasp
#80785
1969-ben 10db Mi-8T (130, 228, 230, 328, 330, 428, 628, 730, 827, 927)
1970-ben 4db Mi-8T (036, 736, 836, 936), és 1db Mi-8P (416)
1972-ben 13db Mi-8T (10417..10429)
1973-ban 13db Mi-8T (10430..10443)
1975-ben 2db Mi-8T (10444, 10445)
1982-ben 2db Mi-8P (10446, 10447)
1984-ben 1db Mi-9 (001)
1988-ban 5db Mi-17 (701..705)
1990-ben 2db Mi-17PP (706, 707)
1992-ben 10db Mi-8T (2639, 2656, 6200, 6204, 6206, 6207, 6212, 6215, 6220, 6223)

molnibalage83
#80784
Köszi.

A V-hez volt már Sturm 1985-ben is?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

Hpasp
#80783
1978-ban 4db Mi-24D (005..008)
1980-ban 16db Mi-24D (104..119)
1985-ben 10db Mi-24D (574..583), és 10db Mi-24V (711..720)
2004-ben 2db Mi-24P (335, 336)

molnibalage83
#80782
Magyarország a Vsz összeomlásáig milyen 24-es változatokat és milyen fegyverzettel rendszeresített? Mi-8/17 vonalon mia helyzete? Volt komolyabban felfegyverezhető, pl. ATGM-mel?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

[NST]Cifu
#80781
A jelenlegi korlátozás 515 m/s sebesség és 18km repülési magasság, de ez csak a Navstar GPS-re vonatkozik a COCOOM által az USA cégek által gyártott civil GNSS vevőkre (a Qualcomm ide tartozik - a MediaTEK vagy Huawei SoC-ok nem!).

Ugyanakkor elvben bárki gyárthat magának olyan GNSS-t, amely nem rendelkezik limitációval. Lásd még.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Hpasp
#80780
Ez érdekes, mert nálam ahogy átléptem a gép küszöbét a beszállásnál már elvesztette a jelet, más meg tudta rögzíteni az egész utat és utána vissza lehetett nézni.

Nekem egy Lumia-640 lazán mutatta az utasszállító repülőn a pillanatnyi pozíciót. (mondjuk ablak mellé tartva)
molnibalage83
#80779
A mondandóm lényege az, hogy ennyire csórók. Ha leszállt a heli, akkor sem kellene utána egy sofőrt kérdezgetni. Airlineren én még soha nem jártam telóval GPS-szel, de nyáros lesz erre alkalmam.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

repvez
#80778
Ez érdekes, mert nálam ahogy átléptem a gép küszöbét a beszállásnál már elvesztette a jelet, más meg tudta rögzíteni az egész utat és utána vissza lehetett nézni. Igaz az a telefonom, még csak a GPS modult használta a mostanit még nem próbáltam amiben már van GLonass.
A Galileo verrzióra is kiváncsi leszek mikor jelennek meg az olyan mobilok amik már azt is támogatják.
1m-esnél jobb pontosságot igér
molnibalage83
#80777
Mert annak a sebesesége nagy. Egy lebegésben levő helinél vagy ha leszállt, akkor semmi probléma nincs. A GPS renszer a civil vevőket egy sebesség felett letiltja, hogy ne tudjon senki otthon házi módon GPS vezérlésű rakétát csinálni.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

repvez
#80776
Lehet nem is működne, mert nekem legalább is nem talált műhold kapcsolatot mikor az utasszállító repülőben próbáltam nyomon követni , hogy merre milyen magasan megyünk .
[NST]Cifu
#80775
A kérdés jó. A jelek szerint az se volt...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

molnibalage83
#80774
Ezek szerint még okostelefonja sincs a pilótának? Ez okostelefonban levő GPS-szel simán belőhette volna, hogy hol van...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

[NST]Cifu
#80773
Kazah gép volt. 😉

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#80772
GPS/Glonass-ra úgy látszik nem fussa még minden gépben...
repvez
#80771
a Mi-8asnak a szárny csonkjain nincs kiépitve uzarendszer, ,de a Mi-17esen se mindegyiken. Emiatt azok biztos , hogy UB blockok

A modernizált Mi-17-eseken már van lehetőség 500l-es pótós felszerelésére 4db egyszerre , mivel a belső tartókon már nem férne el a főfutó miatt
Utoljára szerkesztette: repvez, 2017.02.17. 11:10:50
#80770
A felvétel közben időnként pillanatokra átlátni szemből az UB-blokkok rakétaindító csövein (foltokban látszik a havas háttér), ez főleg a felszállás pillanatában látszik amikor elemelik a gépet és jobb a rálátási szög a csöveken való átlátáshoz.
#80769
Négy pótossal repülhetnek, de nem tudom, hogy ez mennyire model függő. De tényleg mintha nagyobb lenne az UB blokkoknál, meg pont mielőtt felszáll mintha látszódna, hogy nem csúcsos az eleje. Szóval igazatok van. :-)
molnibalage83
#80768
Még nem.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

molnibalage83
#80767
Márimintogy UB blokkok? Méretéből. Én nem tudok róla, hogy oda pótos mehetne fel egyáltalán vagy van olyan, ami ennyire kicsi.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#80766
a hagyományos hornetre gondoltam, a superhornet előttire, amit én már kissé új típusnak éreznék. Legalábbis inkább új típus szerintem a korábbi F-18asokhoz képest, mint a mig-35 a mig-29hez képest. Ezek szerint az anyahajókon sem váltotta fel teljesen a super hornet a hornetet?
#80765
Miből gondolod?
Hpasp
#80764
AGM-28 Hound Dog normál üzemmódján Mach2 @ 56,8kft az Sz-25M2 (második modernizáció utáni) számára 1965-től nem kellett hogy problémát jelentsen.

Viszont a kis repülési magasságú üzemmódban Mach0,83 @ 1kft nem tudott vele mit kezdeni.
Persze itt meg a Hound Dog lecsökkent hatótávolsága miatt (1170km vs 620km) a BUFF-nak jobban meg kellett volna közelíteni Moszkvát...
molnibalage83
#80763
AGM-69 SRAM és AGM-28 Hound Dog ellen ment volna valamire az Sz-25? Elvileg sebesség paraméteren belül van legalább az egyik...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#80762
A négy darab függesztmény azok UB-16-57 rakéta-sorozatlövő blokkok (16x57mm-es rakéták indítására alkalmasak).
#80761
Mondjuk szerintem a üza. tartály, nem fegyver, de attól még vicces.
#80760

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás..." -ismeretlen gerilla feljegyzése-

[NST]Cifu
#80759
Mit tekintesz "régi" hornetnek?

Az F/A-18A/B Hornetet már csak az USMC használ, igaz ők is nagyjavításon és élettartam-kitoláson átesett A+ és A++ verziókat (pl.: VMFA-115, de ők például már nemrég a boneyard-ról visszahívott és felújított C-t is kaptak, az F-35C-re való átállás 2020 előtt nem várható).

Az F/A-18C/D Hornetet az USMC és az US NAVY is használja még aktívan. Az F-35B és C csúszás miatt várhatóan a 2020-as évek elejére-közepére kopnak majd ki, egy részüket azonban Super Hornet váltja ki majd.

Japán spotter fotók a VMFA-115 gépeiről, a 201-es orrszámú gép F/A-18C, a másik három (203, 205 és 212) pedig F/A-18A+.

Spoiler (katt a megjelenítéshez)




Utoljára szerkesztette: Cifu, 2017.02.16. 09:21:44

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#80758
C/D Hornetet biztosan.
#80757
A jenkik régi hornetet használnak még bárhol?
[NST]Cifu
#80756
Csakhogy sem az FN40GL, sem az GLX160A1 gránátvető nem használható külön, ha nincs felszerelve a fegyver alá. (Igen, tudom, hogy az ARX160-hoz van felcsatolható váltámasz és markolat). A HK M320-asa ebben nyújt többet.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#80755
Akkor még nem (X)M25-nek hívták, hanem XM29 OICW-nek. És akkor is az volt a gond, hogy 8kg-os fegyver minden katonának, de még csak a gránátosoknak is folyamatosan a kézben sok.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#80754
A SCAR-os megoldással meg az a bajom, hogy nekem macera a tárcsere ezzel.De a lentit szvsz simán rá lehetne pattintani az M4-re. Nem gondolom, hogy a HK mérnökei szellemi fogyatékosok lennének. Inkább az ARMY-nál akart megint valaki nagyot fingani álmodni...
Mondjuk én eleve SCAR párti vagyok.
Utoljára szerkesztette: JanáJ, 2017.02.15. 14:15:54
#80753
Nekem is elég ormótlannak tűnik, meg így a fotelből azt a pisztolymarkolatot sem látom elhagyhatatlannak, ha fegyverre szerelve használják (az FN-SCAR-nál és az ARX-160-nál nincs is külön pisztolymarkolat).

Máshol is kritizálják ezt (felesleges pisztolymarkolat, nehéz, nagy), de valahogy mégis elég népszerű. A konkurens megoldások kevésbé terjedtek el.



FN SCAR




ARX-160


Y

Egyedül élem az életem, idegen tõlem a félelem, szabadon élek mindig hajt a vér. Kalapács József

#80752
Az M25 alatt az eredeti koncepció szerint lett volna egy gépkarabély (OICW) csak azt törölték (főleg mert a 20mm-es gránát ölőhatását találták kevésnek), gondolom az M25-höz hozzápaszintani már túlzás lenne egyet.
#80751
Külön akkor tudod használni, ha viszel válltámaszt. Kb annyival könnyebb a réginél, hogy a fát müanyagra cserélték. :-) Az M203-nak is volt külön irányzéka.
De nem is ez a gond. Ha leflexelnék a pisztolymarkolatot, akkor tűrhető lenne.
Az AK-kon a GP-25 és GP-30 pl teljesen kényelmes fogásra. A töltése már nem tetszik ennyire.
Utoljára szerkesztette: JanáJ, 2017.02.15. 12:42:47
#80750
Ennyi erővel ezt is le lehet szedni és vinni külön (válltámasszal együtt 2 kg körül van), de ezt vissza is lehet rakni a fegyver alá.



Előnyök az M203-al szemben:

- önálló irányzék;
- gyorsabban lehet tölteni (nagyobb tűzgyorsaság);
- nagyobb méretű gránátokat lehet beletölteni;

Hátrányok:

- nagyobb, nehezebb.



Y

Egyedül élem az életem, idegen tõlem a félelem, szabadon élek mindig hajt a vér. Kalapács József