Haditechnikai Topic
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
4300 halálos áldozatot
27 repülőgép
26 helikopter
146 harckocsi
706 páncélozott harcjármű
49 ágyú
1 légvédelmi rendszer
4 többszörös rakétaindító rendszer
30 jármű
60 harckocsi
2 drón
2 hajó
Oroszok jaók, Ámerika szar. Érteeeem ? XD
Innentől képmutatás a ruszkikra ugatni."
Pedig pont az mondtad, most meg magyarázkodsz.
Innentől képmutatás a ruszkikra ugatni.
Tehát javaslom az ideológia helyett inkább, háború haditechnikai részével kellene foglalkozni.
Ahogy a 2003-as bemasírozás is homlokráncolós, ez is.
Nem az, hogy az is jó volt és ez is jó volt.
Kezdetben vala a semmi. Majd az Úr mondá: \"Legyen világosság!\" - s továbbra is vala a semmi, de már látni is lehetett azt.
Fejtsd már ki a különbséget az ukrán és a második iraki háború között, mert ha nincs akkor a világon senkinek sincs jogalapja az oroszoknak ugatni,még nekünk se, mert mi is küldtünk katonát Irakba es Afganisztánba is.
Elolvassa az oroszhirek.hu-t, vagy az onnan ctrl-c ctrl-v-ző "hírportálokat", amiről ugye ezeken az egybites gyűlölködő konteósokon kívül mindenki tudja hogy putykó propagandagépezetének a specifikusan hozzánk bekötött szócsöve, és gondolkodás nélkül nyomja vissza mindenhová.
Ukrajna, Oroszország történelméről, a két ország viszonyairól, világtörténelemről, világgazdasági folyamatokról, stb halovány lila gőze sincs, csak a legsötétebb tahók magabiztosságával mondja vissza ugyan azt szóról szora, amit a "megbízható" forrásaiból olvasott...XD
Ezek azok, akik még a támadás előtt egy nappal is bicskanyitogató arrogáns tudálékossággal simizték az "aggodalmaskodó hülyék" buksiját a fórumokon, hogy : "ugyanmá' hogy támadnának a ruszkik, putyi világmegváltó nagyonbölcsvezetőbácsi kézbe tartja a dolgokat, csak jól megijeszti az ukrikat", hogylehetsziyenhülye, nehiggyé a nyugatsorospropagandának...", á la bencsikandris, mert akkor ezt nyomta az orosz propaganda éppen...
Vicces is volt, ahogyan utána fél napig hetyetyéztek hogy : " hát ezt nem gondótam vóna..."...XD
Szerencsére utána megjött a megfelelő iránymutatás hogy : Természetesen szegény oroszországnak semmilyen más választása nem volt, mint "békefentartani", és megvédeni magát a harmadannyi lakosú, huszadannyi területű, katonai erejű, és erőforrásokkal rendelkező, gonosz Ukrajna ellen...
Meg egyébként is, a Nyugat kényszerítette őket, és sorosgyörgy....XD
És ha nem igy gondolod, akkor egy LMBTQ-s libsi buzeráns vagy, és neked is sorosgyörgy...XD
Érted, aki a 21-században egy szuverén államot ért nyílt agresszióról amire Európában a 2VH-óta nem volt példa azt magyarázza neked hogy ez igazából mindkét fél hibája, azzal nem tudsz mit kezdeni...
Kíméld az agysejtjeid, és ignoráld...XD
Viszont elég is volt a nosztalgiából... szevasztok!
Utoljára szerkesztette: Solt, 2022.02.26. 21:17:56
www.smart-bus.hu
Viszont addig is... szóval akkor jól értem, hogy az én véleményem, amely szerint mindkét fél hibás az orosz propaganda, az a narratíva meg, hogy az oroszok tehetnek mindenről pedig maga a rögvalóság ugye? Ezt te, hogy bírod ki röhögés nélkül? 😄
www.smart-bus.hu
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
A videó DCS-sel készült. Az eredetinél aláírta a készítője, hogy ez csak egy honor videó.
(Egy soha meg nem történt esemény kapcsán.)
Ahogy ez is DCS, mielőtt bárki kérdezné...
Ez.
Èn mondjuk nem bírom elképzelni , hogy ennyire jelentéktelen szigetecskét (0.4 km2) aminek egyrészt hadászati szempontból nulla a jelenetösége és szinte semmilyen komolyabb katonai létesítmény nem található rajta porrá zúzzanak csak úgy értelmetlenül. Akár el is hajózhattak volna tovább szárazföld irányába elvágva az ukránokat a szárazföldtöl akik semmit sem tudtak volna tenni. Élek a gyanúval, hogy ez is csak egy elenörizhetetlen ukrán propaganda. De ha valaki meg tudja magyarázni szivesen elfogadom.
www.smart-bus.hu
Stikkes majom. A BC2 tonkretetelenek elinditoja. A Rövid Szöveges Üzenet küldők klub
Idáig jutottam az olvasásban, jó hétvégét!
www.smart-bus.hu
Btw.: Amator okoskodas, de szerintem a "legiharc" a videon valojaban egy geppar.
Stikkes majom. A BC2 tonkretetelenek elinditoja. A Rövid Szöveges Üzenet küldők klub
Tud valaki erről valamit? vagy csak propaganda?
ASRock H570 Phantom Gaming 4 \ i5-10600K \ 64gb DDR4 \RTX 3070
A feszültséget nem az gerjesztette, hogy a fegyverrel hadonászó szomszédra kihívják a rendőrséget, hanem az, hogy a szomszéd fegyverrel hadonászik. A NATO-ba azért akar mindenki belépni, hogy az Oroszok ne támadják meg. Oroszország biztonsági igénye az, hogy minden szomszédját megtámadhassa, na ez nem tolerálható.
Nyugodtan abba lehet hagyni az orosz propaganda terjesztését itt is!
Utoljára szerkesztette: savaz, 2022.02.26. 11:46:52
...haladár...
Azon gondolkodom, hogy tunhetnel meg affektabbnak, de egyelore semmi nem ugrott be.
Stikkes majom. A BC2 tonkretetelenek elinditoja. A Rövid Szöveges Üzenet küldők klub
A gáz onnan jön és az uran is.
A németeknek se jött be a sötétzöldseg.
www.smart-bus.hu
www.smart-bus.hu
www.smart-bus.hu
Ami aggaszt, hogy latszolag semmi ertelme az egesznek, Putyin semmit nem nyer ezen az egeszen. Lesz Ukrajnaban egy altala iranyitott babkormany? Ennyi? Cserebe elvagja Oroszorszagot a vilaggazdasagtol, ami brutalis veszteseg szamukra. Szoval felek tole hogy elvesztette a jozan itelokepesseget, es akkor viszont barmi lehet...Amire fel kell keszulni...
Amit a nyugat racionalisan tehet es tenni fog, azok a szankciok. El kell menni a vegeig, es az feler egy atomcsapassal orszorszag szamara. Levagni a SWIFTrol oket, lezarni a gazvezetekeket, es megszakitani minden kapcsolatot.
Nekunk is surgosen meg kell szabadulni az orosz gaztol, de foleg Nemetorszagot kell figyelni hogy mit tesz. Meghozzak a nehez dontest es lezarjak az orosz gazt, barmennyibe kerul is, vagy tovabbra is tamogatjak Putyint? Hosszutavon ez lesz a donto, nem a hadsereg.
Stikkes majom. A BC2 tonkretetelenek elinditoja. A Rövid Szöveges Üzenet küldők klub
mivel már hetekkel korábban teljes harckészültség volt, illetve napokkal korábban várható volt a közvetlen támadás meginditása is ?
hogy nem tudtak felszállni az ukrán repülők ?
cirkálórakétákkal szétlőtték őket még a földön ?
"nem ezek azok a droidok amiket keresnek"
Ellenben lehet Tom Cruise ül a gépben, úgy érthető lenne.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás..." -ismeretlen gerilla feljegyzése-
Ennek is kicsi a valószínűsége, de lényegesen nagyobb, hogy ők mutatkozzanak be a NATO elleni agresszorként.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás..." -ismeretlen gerilla feljegyzése-
Az amerikai külügyminiszter meg van győződve arról, hogy Vlagyimir Putyin megpróbálja majd megbuktatni az ukrán kormányt. Antony Blinken az ABC-nek adott interjújában beszélt arról, hogy szerinte ez is része az orosz tervnek. Azt sem tartja kizártnak, hogy az oroszok Ukrajnán túli területeket is megtámadnak, de biztosította a NATO tagjait, hogy megvédik őket, és idézte a NATO alapító egyezményének 5. cikkét: „aki egy NATO-tagállamot megtámad, az valamennyi NATO-tagállamot megtámadja”.
Ennek mennyi a realitása?
És emiatt van az, hogy ma már kb. a hagyományos fegyverekkel történő elrettentés korszakában vagyunk. Szerintem.
Mert az is egyfajta végső gazdasági hadviselés, hogy lebénítod a szomszéd infráját és akkor maradjon talpon a gazdaság.
Nem kell megszállni, nem kell szarrá bombázni. Néhány kulcselem szétkapásával itthon is szinte sehol nem lenne gáz és villany...
Nem kell magukat at erőműveket lerombolni, az elosztó hálózatnak néhány ponton beteszel és csá.
Annyi speznaz katona ami ezeken elfer ha rossz helyen rontópálkodik kb. a teljes ukrán közműrendszert hidegre tudja tenni. Villany viz gáz net nélkül meg akadna némi probléma harcászatban is.
Egyszer olvastam egy fórum volt sf katonákat.
Egyikük leirta hogy egyszer eljátszottak gondolattal hogy mire mennének öten.
Chicago volt az város ami ismertek és kisakkoztak, hogy egyetlen nap alatt padlóra tudnak tenni a várost a közművek megbenítasaval.
2 milliós Budapest méretű város az usa legfontosabb közlekedési csomópontja tehát az egész országnak betenne.
Nos ezt az oroszok is megtudnak tenni Ukrajnában főleg úgy hogy. nekik a már civil katonákkal szemben az dolog mögött ott lenne a Oroszország korlátlan eroforrasai ezen a téren pl titkosszolgálat logisztika stb.