Haditechnikai Topic

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#86072
Az F125-ös megítélése elég vegyes. A hírek szerint az eredeti koncepció sokkal ambiciózusabb volt (155 mm Monarc löveg a mostani 127 mm Oto-Melara helyett, MARS rakéta tüzérség stb.), csak ezek a nehézkes integráció, illetve költség okok miatt nem kerültek megvalósításra. A beszerzés emellett jobban emészthető volt a német döntéshozók számára, ha a "rendfenntartó" funkciókat hangsúlyozzák (pl. kalózvadász hajó), mint az offenzív funkciókat (pl., hogy rendelkezzen megfelelő fegyverzettel).

A másik ok, hogy amikor az F125-öt megrendelték 2007-ben, akkor inkább a békefenntartás, kalózvadászat tűnt aktuális problémának, míg ma azért már a hidegháborús törésvonalak is előkerültek.

A Monarc érdekes konstrukció, lényegében a PzH 2000 155 mm tornyát rakták volna rá a hajóra, csak nem igazán tudták integrálni a rendszert (nem bírta a sós vizet és az ebből fakadó korróziót, a torony töltési mechanizmusát nehezen tudták integrálni a hajó rendszerébe).



PzH2000 löveg egy F220 fregatton


A végeredmény az F125 lett, amit most küldtek vissza egy hibalistával a gyárba (a pontos hibák nem ismertek, de a hírek szerint vannak érdemibb konstrukciós problémák is, pl., hogy a hajótest dől egy kicsit). Az eset körülményeit nem ismerem, de szerintem önmagában az, hogy egy új fegyverrendszernél tesztelésnél előjön ez-az és visszaküldik a gyárba kijavításra, tűnik olyan nagy dolognak.

Egyébként nekem is az a véleményem, hogy egy kicsit fogatlan oroszlánra sikeredett az F125. Vannak erényei (magasfokú automatizáltság, két szigetes elrendezés - a fő rendszerek duplikálva vannak -, modern rendszerek stb.), amivel biztos nagyon alkalmas arra, amire tervezték (járőrözés és békefenntartás a világ másik oldalán, kalózvadászat stb., csak ne jöjjön szembe semmi komolyabb vas :)), de azért joggal hiányolnak belőle ezt-azt.

Ilyenek lehetnek a VLS indítók, amiket nagyon kritizálnak, hogy miért nincsenek egy ekkora hajóban. Emellett vannak érdekes dolgok is, mint például a vízágyú, na azt nem értem, mire lehet használni?

Ami érdekes, hogy a képek alapján mintha lenne hely a VLS indítóknak (a RAM előtti sík terület, az általad linkelt képen is bejelölték), de ott elvileg edzőterem van :D (egy hadihajóra edzőterem az kell, VLS indító nem :)



Látható a RAM előtti részen a sík terület, más német hajókon ott - vagy a RAM mögött - vannak a VLS-ek


A német kormány talán a fentiek hatására lépett egyet, és kiírt egy tendert egy új, többfeladatú hajóosztályra (MKS180, ala F126).

Az MKS180 (F126) egy jóval ambiciózusabb elképzelés, mint az F125, így például:

- cserélhető mission-modul-ok;
- VLS-ek;
- légvédelmi, szárazföldi tűztámogatási és tengeralattjáró elhárítási képesség.



Elképzelés az MKS180-ról


Y
Utoljára szerkesztette: JYeti, 2017.12.24. 14:42:22

Egyedül élem az életem, idegen tõlem a félelem, szabadon élek mindig hajt a vér. Kalapács József

VO101Tom
#86071
"Tudom, hogy a vészleoldó külön van, de amennyire tudom az F-16-on hiába megy MFD-n keresztül a selective jettison vagy a nagy sárága gombbal balra, akkor sem oldódnak le a függesztőgerendák és a pilonok sem alatta, csak a fegyverek."

Ilyen rég volt az a Falconozás? :)
(de, légiharc fegyverzeten kívül minden repül, póttank is)

www.pumaszallas.hu

[NST]Cifu
#86070
Minden kedves topiclakónak békés, boldog karácsonyi ünnepeket!







A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Hpasp
#86069
Két érdekesség a MiG-21bisz alapvető földi célok elleni fegyverzetéről...
- lehetett biztosítva vagy élesítve is vészleoldani.
- ha sikertelen volt a vészleoldás akkor a gépet el kellett hagyni, tilos volt megkísérelni a leszállást.

[NST]Cifu
#86068
Hmm... Most találtam: a német haditengerészet visszaküldte a gyártónak a Baden-Würtenberg-et. Ez az első eset, hogy egy már átvett egységet visszaküldtek a gyártónak. Bár valahol ez is ciki, mert akkor hogy is zajlott az átvétel előtti ellenőrzés...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

ximix
#86067
ximix
#86066
F-16C Reference Library
EMER STORES JETTISON Button(protected) - Jettison all or selected stores
- link

- link 2

- link 3

//www.youtube.com/embed/1u7PZ2Roxs4

molnibalage83
#86065
Tudom, hogy a vészleoldó külön van, de amennyire tudom az F-16-on hiába megy MFD-n keresztül a selective jettison vagy a nagy sárága gombbal balra, akkor sem oldódnak le a függesztőgerendák és a pilonok sem alatta, csak a fegyverek.

Zoomolható.
A futómű helyzetjelző lámpáktól balra.

Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2017.12.23. 23:26:15

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#86064
A függesztőgerenda fixen van szerelve a gépeken, nem ledobható (de kivétel pl. a MiG.23/27 mozgó szárny alatti póttartály-gerendája ami a póttankkal együtt leoldható, mert addig nem mozgatható a szárny). Ami viszont a gerendára van függesztve, az minden leoldható, hiszen a gerendába szerelt nyitható bombazárak tartják, így ledobható a bomba, az UB-blokk, a rakétasín rakétával együtt vagy szólóban is, a többzáras bombafüggesztők is bombástól vagy szólóban, és persze a póttankok is - persze ezek kifogyás után szólóban is. A vészledobás általában egyetlen vészledobó-gombbal működik, mert nem biztos hogy vészhelyzetben van idő mindent egyenként ledobálni, az angolban a JETTISON gombot kell keresni.
#86063
BMP-1, valamint a BTR-80 előnyei, hátrányai érdekelnének.
molnibalage83
#86062
Azt nem vágom, hogy hogyan csinálják.. A gépeknél normál esetben tudtommal csak a fegyver dobható el, a gerenda nem. Hol van erre "selector"?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#86061
Mert van vész-leoldási teszt is, ami azt jelenti, hogy a teljes függesztményt kell kioldani - de a fegyverzet (bombák, rakéták) élesítése nélkül, pl. saját terület fölött kényszerleszállás előtt.
molnibalage83
#86060
Van ezen nélküli és hosszabb videó változat is. :)
Azt soha nem vágtam, hogy egyes esetekben miért gerendásül/sínestől oldották le a függesztményt.
//www.youtube.com/embed/fPTnmZ_HPAs

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

[NST]Cifu
#86059
Miért kell a fegyver / és üzemanyag-tartály leoldásokat tesztelni...

//www.youtube.com/embed/pGZ6b758IrE

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Hpasp
#86058
Nyevát kapott lengyel, magyar, cseh, német, bolgár, román, és jugó.
A többiek Pecsorát; é-koreai, kubai, finn, líbiai, egyiptomi, mali, afgán, szír, algériai, vietnámi, laosz, irak, tanzánia, india, peru, jemen (észak és dél is) szomik, etióp, mozambiki, angólai, zambiai, és kambodzsai
Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2017.12.23. 17:07:20
[NST]Cifu
#86057
Jahuu, szóval az Sz-125 Nyeva említése téves a Szírekkel kapcsolatosan. Jó tudni.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Hpasp
#86056
Szíria 1972-ben kapta az első Pecsora szállítmányt.
8 osztály Sz-125 Pecsora komplexum érkezett 72-ben.
1973 és 1982 között további 34db Sz-125M Pecsora érkezett.
1983 után még 5db Sz-125M1A Pecsora lett leszállítva.

Ez összesen 47 komplexum. (Nyevát nem szállítottak nekik)
Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2017.12.23. 17:00:06
[NST]Cifu
#86055
Szíriai gépveszteségek, csak azok, amelyek a levegőben történtek, tehát a földön elpusztított gépek nem számítanak bele (kivéve, ha harci sérülés miatt kényszerleszállt gépet pusztítottak így el):



A légiharc terén (pilóta vezette gépek esetében) eléggé egyoldalú események történtek:

· Egy szíriai MiG-23BN-et egy török F-16C lőtt le AMRAAM-al

· Egy orosz SzU-24M-et szintén egy török F-16C lőtt le, szintén AMRAAM-al

· Egy amerikai F/A-18E egy szír SzU-22M3-at lőtt le, AMRAAM-al

Ezen kívül még két esetben F-15E lőtt le iráni Shahed-129 drónt (kb. az MQ-1 Predatornak megfelelő, felfegyverezhető pilóta nélküli harcjármű) nem részletezett típusú légiharc rakétával, illetve egy török F-16-os AIM-9L rakétával lőtt le egy Mohajer 4 fegyvertelen felderítő drónt. Hírek szerint két ex-Szíriai, az ISIS által zsákmányolt repülőgépet a Szír légierő lőtt le, de semmiféle részlet nem ismert erről az esetről.

Légvédelem terén a két ember vezette gép egy török RF-4ETM felderítő repülőgép volt, amit egy Nyeva vagy Pecsora lőtt le, illetve egy szír SzU-22M3-at egy izraeli Patriot szedett le. Drónok esetén egy Nyeva vagy Pecsora légvédelmi egység egy Predatort, illetve Izraeli Patriotok pedig két ismeretlen típusú drónt lőttek le.

A konfliktus egyik érdekessége, hogy a veszteségeket főleg a szír légierő szenvedte el, mégpedig kis magasságban végrehajtott támadás vagy fel- ill. leszállás közben. Mivel a szír légierő nem rendelkezett komolyabb irányított levegő-föld fegyverzettel, illetve amely volt, azt is már a konfliktus elején elhasználta, ezért kénytelen irányítattlan fegyverekkel tűztámogatást nyújtani, illetve csapást mérni – csakhogy ezzel óhatatlanul is kiteszik magukat a különféle (de Igla-1-et is magába foglaló) vállról indítható légvédelmi rakétáknak, illetve a ZSzU-23-2, ZSzU-23-4 légvédelmi gépágyúknak és a nehézgéppuskák tüzének.Az eredmény meg is látszik, jelentős veszteségeket szenvedtek el ilyen fegyverektől, de összeségében mintegy 32 gépet veszítettek el harci tevékenység közben, viszont jó részénél nem egyértelmű a veszteség oka. Sok esetben a szírek szerint műszaki hiba miatt veszítették el a gépet, miközben változatos frakciók mutogatják a roncsokat, hogy ezeket ők lőtték le. Emiatt a fenti táblázat esetében a kétséges esetekben kérdőjel szerepel.

A nyugati és orosz repülőgépek, amelyek jobban felszereltek elhárító / védő eszközök terén, illetve precíziós fegyverekkel (vagy azokkal is) felszereltek, nem kaptak ilyen találatot, vagy legalábbis nem került nyílvánosságra (Szu-25-ösök esetén elszórt pletykákat találatam, nem többet). Egy véleményes kivétel elképzelhető, egy jordániai F-16AM lezuhant az ISIS feletti hadműveletben, a felkelők állítása szerint lelőtték, a CENTCOM első üzenete szerint nem lelövés történt (a pilóta katapultált, de elfogták, majd kivégezték), ám a CENTCOM oldaláról azóta ezt az üzentet eltávolították.

A számok alapján látható, hogy még egy technikailag nem is túl fejlett ellenség ellen is nagyon veszélyes manapság kis magasságban bevetéseket végrehajtani, a vállról indítható légvédelmi rakéták és a légvédelmi gépágyúk a vadászgépek alkalmazását a befektetett erőforrásokhoz képest vállalhatatlanul veszélyessé teszik.Vagy más szóval, az ilyen területek feletti műveletekben inkább a modern légierők magasabbra emelkedve "menekülnek" a MANPAD-ok veszedelmétől, a közepes és nagy hatótávolságú légvédelmeket pedig megpróbálják elnyomni.

Említést érdemel a drónok esete is, itt feltehetően szintén jóval több veszteség történt, de a felsoroltak azok, amelyek (legalább valamennyire) alátámasztottak. Némileg paradox módon a drónokat még nem kezdték el önvédelmi rendszerekkel felszerelni, ezen hiányosságok itt is megmutatkoztak.
Utoljára szerkesztette: Cifu, 2017.12.23. 16:39:29

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

molnibalage83
#86054
Egész egyszerűen elképesztő, hogy a felső vezetésben levő döntési folyamatok vége egy rakás méregdrága, de használhatatla eszköz. Komolyan mondom, hogy mintha egy csapat kretén lenne lassan mindehol a döntéshozók között.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

[NST]Cifu
#86053
A brutális, ha az ember végignézi a linkeket, és még sötétebb kép dereng fel belőle:

*A német U212A osztály szinte mindegyik egysége komoly gyártási problémákkal küzd vagy küzdött. Hangosan járó (elgörbült vagy nem jól kiegyensúlyozott) főtengely, a specifikációknál gyengébb akkumulátorok, extra zajokat generál a hajótest.

*A német gyártó szarkasztikusan áll a témához, a haditengerészeti felügyelők hiába verték az asztalt, hogy garanciális javítást követelnek.

*Igaz a gyártó is tisztában volt vele, hogy hiába lenne a Bundesmarine-nak 6 jó tengeralattjárója, ha hozzá csak 3 személyzet van (a normális ugye 2 személyzet per tengeralattjáró, vagy 6 tengeralattjárónál (4 aktív, 1 javításon, 1 kiképzésen) is legalább 9).

*A morál a mélyben van mind a német, mind a brit tengerészetnél. Nemrég olvastam, hogy egy brit tengeralattjáró-bázis elit őrszemélyzete (akik a Royal Navy alá tartoznak) arra kényszerítette az egyik tagját "megregulázás" gyanánt, hogy melegpornóra maszturbáljon. Az esetben az a legfélelmetesebb, hogy először megpróbálták eltusolni a bázis tisztjei, és csak az egyre nagyobb felhördülés után merült fel bennük, hogy ez talán mégse járja...

*A The Drive meglepően jó cikket közölt a F125 osztályú német fregattokról is. Ezek nem alig-alig jobbak, mint az LCS, igaz nem tudnak 40+ csomóval haladni, de van 2x4 indítójuk Harpoon-hoz (és le lesznek cserélve RBS-15 Mk.4 indítókra), 127mm-es lövegük Vulcano irányított gránáttal... de fegyverzet terén ennyivel tudnak többet a 7200 tonnás fregattok, mint az LCS. Se vontatott, se orrszonár (!), se torpedóvetőcső, se légvédelmi rakéta (pedig 4 kisebb AESA többfunkciós légtérfigyelő radar van beépítve), se semmi. A német haditengerészet alapvetően egy "kalózvadász" hajót rendelt meg, ami kicsivel több csak, mint a mélytengeri járőrhajó. Csak ez akkora, mint egy kisebb romboló...


Utoljára szerkesztette: Cifu, 2017.12.23. 10:27:00

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

molnibalage83
#86050
Odaadom az eredeti word-ot, ha az segít.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#86049
HT összefoglaló epub, mobi

Szoktam szökőévente calibret használni eddig mindent átvitt más kérdés, hogy ha nem fér ki, enterezve van... akkor szétesik. Simán áttolta HT összefoglalót mobiba, epubba, oldalszám alapján megvan minden.
Kipróbálni nem tudtam és nem is állítgattam és teli van ábrákkal... szóval sanszosan szét lesz esve.

#86048
Hogy miket nem talal az ember?!?
Forgo-tolozaras Kalasnyikov:
//www.youtube.com/embed/rZZTD3w_a5Q
[NST]Cifu
#86047
Én is rákerestem, de az online konverterek 20 vagy 50MB max. méretig működnek. Amelyik letölthető volt, az csak trial... Én itt adtam fel...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

ximix
#86046
Kíváncsiságból rákerestem mi ez az .epub, a wiki azt mondta " egy ingyenesen hozzáférhető, nyílt forráskódú elektronikus könyv szabvány", hm akkor pdf to epub és ott volt egy friss alig 10 éves HVG-s cikk, amiben az említett Calibre még létezik, közben letekertem a wikin, mert előzőleg csak a bevezetőt olvastam el és rögtön ajánl is egy párdarabot.
Kipróbáltam csinál epub-ot, de én megítélni nem tudom milyen, mert ez az első amit látok :)
molnibalage83
#86045
Ilyenhez nem értek sajnos.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

[NST]Cifu
#86044
No offense, de hogyan konvertálod epub-á? Ingyenes konverter nincs, online konvertek, amely PDF-ből epubot csinál egy 50+ MB-os fájlból dettó nincs.

BTW a legtöbb e-book olvasó (pl. a Kindle is) támogatja a PDF-eket.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#86043
Molni, epub -ként nem tervezed elérhetővé tenni, hogy e-book olvasón is jól menjen?
[NST]Cifu
#86042
Ezért mondom, hogy ez egy olyan képesség, ami tök jól mutat lőtéren, de a való életben egy kicsit nehezebben fog érvényesülni.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

ximix
#86041
Na igen ez csak ilyen programozott szalvóval tud operálni, miszerint a delikvens áll a kőrakás mögött 1000 méteren, te a kőrakásra mérsz egy 995métert, majd beállítod a 6-os szalvót és kezdetnek beállítod 995-t végére meg a 1005-t és masina végiglövi 2méterenként, ha szerencséd van akkor elvileg delikvens benne lesz valamelyik szórásban. Nem egylövéses mutatvány , ez a felállás eszi a lőszert rendesen.
[NST]Cifu
#86040
Mondjuk elé mérsz 5 méterrel (1000 méteren még az is csak 0,5%-os tévedés!), még ez is azt jelenti, hogy ha nem nettó-kettyó Juszuf áll a lövészárokba, akkor semmi hatása nem lesz, mert amúgy aki látja, hogy lőnek felé, és nem síkhülye, az első dolga lesz hasra vágni magát. Márpedig így a repeszhatás esélyesen nem fogja elérni...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

ximix
#86039
Valószínűleg akkor se lennék túl boldog az extra szellőztetéstől, fölég hogy láttam a videó elején (0:43) a kukás konténert, amit AP repesz módban lőtt, elején egy kis lyuk hátul meg egy kb 60cm-es.
molnibalage83
#86038
rgr. :)

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#86037
A videó egy vicc, derékig kilógnak az árokból a bábuk. Nyilván elhelyezkedés függő, de szerintem elé kell mérni és pont. Nem hiszem hogy nehezebb, mint mondjuk egy hk.-ira rámérni.
[NST]Cifu
#86036

és meg is van a válasz a miért jobb annyival az 57mm, mert 30mm-es acélélmezre ökölnyi lyukat durrant, nem ülnék abban a BTR-ben ami ettől bekap egy 3 -as szalvót.



Figyelembe véve milyen vékony a BTR bőre, én azt sem tartom kizártnak, hogy átrepülne rajta a nélkül, hogy aktiválódna a gyújtó... :D
Utoljára szerkesztette: Cifu, 2017.12.21. 14:05:15

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

ximix
#86035
molnibalage83 #86032
:)
A gratuláció a művedhez, ami gondolom nehéz "szülés" volt, és a rosszul tálalt poénom.

- Cifu linkelt egy orosz 57mm-est és arra linkeltem én a 30mm-es MK44 Busmaster II.-őt, ami kisebb kaliber ugyan, de tűzgyorsasága miatt nem érzem olyan hátrányban és a tűzgyorsasága nem megy a pontosság rovására, mert elég szépen tartja a távokat, vonalat magasságot.. stb, és egyben evvel a lőszerrel bár nem néztem mekkora a maximális lő távja, de esetleg kisebb drónokat igen hatékonyan letud az égről vakarni, lézerrel mér egy távot, irányt, sebességet majd bizonyos szisztéma szerint körbelövöldözi akár automatikus program szerint.
Közben nézegettem 57mm videókat és sokkal pusztítóbb eszköz, mint a 30mm, és az sem elhanyagolható amit Cifu ír miszerint ez egy létező légvédelmi eszköz változata így rögtön rendelkezik többféle lőszerrel köztük a légvédelmi repesszel is.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Cifu #86027

"Ez nagyon szép, csak pontosan ismerned kell a lövészárok távolságát. Ha nem pontosan felette robban, semmit sem ér...
Ez ismét egy olyan dolog, ami lőtéren tök jól mutat, a való életben meg nem működik (szerintem)."

Én is a lövészárok helyett egy beton, tégla, sár falas szobatakarítást néztem volna meg ablakon keresztül vagy olyan lyukon amit ő bont majd ugyanazon lukon meg beküldi a sörétet, hogy mekkora a szórás van e esély túlélni, közben találtam videót, és nem olyan meggyőző, legalábbis sokk lövés kellene szerintem egy teljes takarításhoz.

Ellenben a MK110 ami szintén 57mm-es már tényleg komoly szórásképpel rendelkezik.
//www.youtube.com/embed/rldn9Hvzih4?t=13s

és meg is van a válasz a miért jobb annyival az 57mm, mert 30mm-es acélélmezre ökölnyi lyukat durrant, nem ülnék abban a BTR-ben ami ettől bekap egy 3 -as szalvót.
//www.youtube.com/embed/qxVOclDHI9Y?t=3m20s
[NST]Cifu
#86034

@Janáj: Miért? Egy lézer távmérő kell hozzá. Meg ezt az OICW "puska" is tudta, max közelebbről. Nem mintha még divat lenne a lövészárok.



Mire mérsz rá lézertávmérővel? Az árokra nem tudsz, tehát vagy elé mérsz, vagy mögé, esetleg ha valaki kidugja a fejét, megpróbálod eltalálni a lézertávmérővel (sok sikert nagy távolságból ehhez).
Abban pedig teljesen biztos lehetsz, hogy ehhez a promó-lövészethez nem ad-hoc állapították meg a jármű lézertávmérőjével a távolságot...

@HPASP: Ééééés sikerült 75 év elteltével újra alkotni a T-34-est.



<#taps>

Lássuk be, hogy nem rossz dolog ez. Nyugaton meg majd megpróbálják a Sherman M4A4-et újra feltalálni... :D

@fade2black: Anno olvastam egy írást, hogy Pumanal végül a betárazható mennyiség, no meg az egész rendszer kissebb helyigénye/súlya döntött a 30mm mellett. Pedig 40mmes Bofors sött még annál nagyobb cuccok is terítéken voltak.



A 40mm-es Bofors a CV90 esetében se népszerű (a svédeken kívül mindenki 30/35mm-essel rendszeresítette), mivel 4 lőszert befogadó adogatólécekkel töltik, kézzel. Természetesen lehet automata töltő hozzá, csak hát akkor már egyszerűbb egy dedikált megoldás...

Ez amúgy elég jellegzetes difi, Szovjet/Oroszok jellemzően szeretik a nagyobb kalibert, ami anno fotelből nekem tetszett valójában meg fogalmam sincs melyik mikor a jobb.



A lövészpáncélosoknál a nagyobb kaliber elsődlegesen a tűztámogatásra jó, épületet és fedezéket bontani. Ezért volt "jó" a BMP-1 a 73mm-es lövegével, és ezért kapott a BMP-3 100mm-es löveget. Épületbontáshoz a nagyobb gránát jobb, mint a több kisebb...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#86033
Szembe jövő MBT ellen kb mindegy miben halsz meg. De egy IFV ritkán csámborog egyedül. A 40mm és feletti csövek nekem túlzásnak tűnnek, pont az általad említettek miatt. De én is fotel kommandós vagyok. Talán olvassa kiskorú és megszakérti.
Mindamellett szerintem kb tökmindegy mi van rajta. Nem ez dönti el a dolgokat.
molnibalage83
#86032
Hú, nem értem a kérdést.

+

Az 57 mm az mire vonatkozik? A videó szövege más mond. Valami közelségi gyújtós / kombinált gyújtós a lövedék?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#86031
Anno olvastam egy írást, hogy Pumanal végül a betárazható mennyiség, no meg az egész rendszer kissebb helyigénye/súlya döntött a 30mm mellett. Pedig 40mmes Bofors sött még annál nagyobb cuccok is terítéken voltak. Gondolom jobb lővészárokra 2db kissebb Aiburst mint 1db nagyobb Airburst vagy IFC/APC... ellen 1 db APFSDS+1db multi-purpose mint 1db 40/57mmes. De még ha szembe jön egy MBT se vagyok biztos, hogy melyik a jobb, persze Puman ott a Spike LR is. persze rohadtúl fotel téma iránt érdeklödő vagyok.

Ez amúgy elég jellegzetes difi, Szovjet/Oroszok jellemzően szeretik a nagyobb kalibert, ami anno fotelből nekem tetszett valójában meg fogalmam sincs melyik mikor a jobb.

#86030
Nem vagyok benne biztos, hogy a 34-nek ilyen vékony a bőre.
Hpasp
#86029
BRM-3K proto 57mm-es löveggel szerelt toronnyal:

Ééééés sikerült 75 év elteltével újra alkotni a T-34-est.
<#mf1>
Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2017.12.21. 09:39:20
#86028
"Ez ismét egy olyan dolog, ami lőtéren tök jól mutat, a való életben meg nem működik (szerintem)."

Miért? Egy lézer távmérő kell hozzá. Meg ezt az OICW "puska" is tudta, max közelebbről. Nem mintha még divat lenne a lövészárok.
[NST]Cifu
#86027

57mm gépágyú, hmm nem sámli, mire gondolták ezt ki, átütné a passzív védelmet AFV / IFV vonalon ?



1.: Nagyobb hatásos lőtáv, mint a 30mm-es gépágyúnál.
2.: Nagyobb pusztító erő, mint a 30mm-es gépágyúnál, így fedezék mögött, vagy épületben tartózkodó rosszfiúk írtására alkalmasabb.
3.: Én éleg a gyanúval, hogy részlegesen a drónok elleni feladatokra is alkalmasabb (sokkal nagyobb repeszhatás közelségi gyújtóval)
4.: Harckocsit oldalról / hátulról bontani is megfelel.

így vagy a cél van messze vagy a lövedék nem túl gyors.



Az oroszok nem csináltak új kalibert / lőszert, fogták az 57mm-es, eredetileg légvédelemre szánt Sz-60 ágyúját, ami pl. a ZSzU-57-2-őn is van, és azt modernizálták. A 57x348SR lőszer lövedékének torkolati sebessége 1000m/s nagyságrendileg, vagyis annyi, mint a BMP-2-őn is használt 2A42-é.

Lövészárok "takarítás" MK44, az elején van falbontás is.



Ez nagyon szép, csak pontosan ismerned kell a lövészárok távolságát. Ha nem pontosan felette robban, semmit sem ér...
Ez ismét egy olyan dolog, ami lőtéren tök jól mutat, a való életben meg nem működik (szerintem).

Sea Ceptor firing trials from HMS Argyll



Nagyon szimpatikus nekem ez a kis rakéta...

USS Gabrielle Giffords



Továbbra is nevetségesnek tartom ezeket a könnyen felfegyverzett speedboatokat...
Plusz kicsit furi, hogy a NAVY a teljes méretű M16-osokkal gyakorlatozik. Hajófedélzeten eleve inkább a rövidebb M4-et kéne erőltetni...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

ximix
#86026
Igen azt láttam, az álló és mozgó tank alaknál nem látni, kicsit olyan mintha az első löveg állást vágták volna mindegyik kis képhez, főleg a legutolsónál bukik ki szerintem.
#86025
1:09-nél ott a cél a bal felső sarokban, pont a nagyítása felett.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás..." -ismeretlen gerilla feljegyzése-

ximix
#86024
molnibalage83 #86021

Gratulálok !
Fiú vagy lány? :)
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Cifu #86017

57mm gépágyú, hmm nem sámli, mire gondolták ezt ki, átütné a passzív védelmet AFV / IFV vonalon ?
Mondjuk ilyen Szíriai konfliktusban, a régi védelem nélküli vagy az épített technikát hamar megenné elvileg.
A célt sajnos nem látni egy képen a páncélossal (gondolom nem véletlen), mert amikor messzebb lő elég magasról érkeznek a lövedékek, így vagy a cél van messze vagy a lövedék nem túl gyors.

Lövészárok "takarítás" MK44, az elején van falbontás is.
//www.youtube.com/embed/4UolMYY7QaA?t=1m12s

-----------------------------------
Brazil IMBEL hír
- link
-----------------------------------
Hmm 62 darab
- link
Gugli englis
- link
-----------------------------------
M1A2-K, meg az apró
-link
-----------------------------------
A Lítvánok Boxereznek
- link
-----------------------------------
Egy rövidke cikk az Izraeli M1, Merkava-3 tesztről.
- link
-----------------------------------
Ez HPASP érdekelheti, a IBCM hordozó kerekes alvázakról szól
- link

+1 videó
- videó
-----------------------------------
"Csónak sim" French Navy
- link
-----------------------------------
HMS Queen Elizabeth képekben
- link
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sea Ceptor firing trials from HMS Argyll

//www.youtube.com/embed/Zl-US7xdIX4
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Distributed Aperture System demonstrates

//www.youtube.com/embed/mhksMM0Dduo
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
USS Gabrielle Giffords

//www.youtube.com/embed/NhUW8By6HdQ
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Utoljára szerkesztette: ximix, 2017.12.20. 22:03:40
#86023
T-64
//www.youtube.com/embed/u75ofRlZ6hw