Haditechnikai Topic

En is nagyon kedvelem az 50-60-70-.es evek Navy tipusait 😉))

Igen, a Zuni-indítók. 😊

ICQ nem nyert, mert nem otthonról vagyok. 😄

Vagygere fel icukara es atkuldom az osszes nyagom es valogathatsz 😉))

Oks, de beszeljuk meg milyen kepeket rakjak bele?!

"A pilótafülke mögött közvetlen egy-egy indítósínt helyeztek el, melyekre AIM-9 Sidewinder légiharc rakétát lehetett függeszteni"

Ugytudom hogy ide nemiranyitot raketa is rakhato volt!
(mingyart uatananezek)

Részemrõl semmi akadálya. 😊
Rakjam fel a BoP-ra, te meg beszúrod a képeket?

Az egyik kedvenc gépem, aztán meg még anno a "régi" BoP-ra elkezdtem írni egy ismertetõt, dehát (mint sokminden) ez is félbemaradt. Most volt másfél órám, hát gondoltam befejezem. 😊

(ehhez van egy csomo anyagom, tipusfuzetek kepeben...csomo tobnezeti rajz, kuloleges fotok bennuk..ne hazsnaljuk fel hozza?!)

<#eljen>
(amugy ez most hogy?! csak ugy? <#wink>)

Vought F-8



Az amerikai haditengerészet a második világháború után alaposan rákapcsolt a fejlesztések terén – hiszen a hidegháború képe derengett fel, az Egyesült Államok pedig mindenáron szerette volna megtartani elsõségét a tengereken. A repülõgéphordozók fedélzetén egymás után tûntek fel az új sugárhajtómûvek vadászgépek, de velük együtt a problémák is. A sugárhajtómûves gépek még nem voltak elég kiforrottak, ráadásul az egyre növekvõ végsebesség ellentmondásba került a hordozókról való üzemeltetésnél létfontosságú alacsony felszálló és leszálló sebességgel. A nyilazott vagy deltaszárnyú gépek alkalmazása a hordozókon hazárdjátéknak tûnt, mivel alig tudták elérni a felszállósebességüket, és a leszállásnál is komoly problémákat okozottak a nagy sebességhez nélkülözhetetlen, kis felhajtóerõt termelõ szárnyak. Ugyan megjelent a gõzkatapult és a ferde leszállófedélzet, de ezek alkalmazása mellett is komoly fejtörést okozott a mérnököknek, hogy tartsanak lépést a szárazföldi üzemeltetésû vadászgépekkel, amelyeknek akár két kilométeres kifutó is rendelkezésre állt, nem volt szükségük megerõsített futómûre, felhajtható félszárnyakra és fékezõhorogra, stb. A haditengerészet számára kulcsfontosságú lett, hogy a szuperszonikus sebességû vadászgépek legyenek a hordozóikon, miután az 1950-es évek közepén elkezdtek megjelenni a szárazföldi szuperszonikus típusok. Az 1940-es évek végén, 50-es évek elején több szubszonikus típus is üzemben volt, de egyértelmûen látszott, hogy a jövõ a szuperszonikus gépeké, így az 1950-es évek elején elkezdõdött a program, miszerint egy nappal bevethetõ, hordozóról üzemeltethetõ, szuperszonikus vadászgépre lenne szükség. A gyártóknak azonban komoly problémákkal kellett szembenézniük, a korai sugárhajtómûvek túl gyengék voltak, és a megbízhatóságukkal is akadtak gondok. A rakétahajtómûvek alkalmazását a haditengerészet nem pártolta, mivel az amúgy is igen tûzveszélyes hordozófedélzeti üzemeltetést csak további kockázatokkal terhelte volna (érdekesség: miután az 1960-as években komoly félelem volt, hogy az új szovjet bombázók akár 15km-nél is magasabbra emelkedhetnek, a Crusader-nél is elkezdték vizsgálni a rakétahajtómû beépítését, mely hidrogén-peroxid és kerozin keverékével mûködött, és (mintegy igazolva a félelmeket) az egyik prototípus a földön fel is robbant, megölve a Vought két technikusát). A haditengerészet elvárásai eléggé magasak voltak, tengerszinten Mach 0.9, 9000 méteren pedig Mach 1.2-es végsebesség, de mintössze 160km/h-s leszállósebesség. 1952-ben ez bizony még nagyon kemény dió volt. A Grumman cég az F11F-2 Tigerrel, a Tiger J79-es hajtómûvel szerelt változatával, a McDonnell az F3H-G Demonnal, az F3H kéthajtómûves változatával, a North American a Super Furyval, amely az F-100 tengerészeti változata volt, a Vought pedig egy új tervel, az F8U-val indult. Egy év múlva a Vought céget hirdették meg gyõztesnek, miután az õ megoldása tudta csak bizonyítani a szélcsatorna tesztek, valamint a számítások alapján, hogy teljesíteni tudja az elvárásokat. A második az F11F-2 Tiger lett, amely viszont csak Mach 1.1-re lett volna képes. A Vought tervének kulcsmegoldása a szárny mozgathatósága volt. A két félszárnyat az összekötõ elemmel együtt 5°-al fel lehetett emelni, amely így nagyobb felhajtóerõt jelent, illetve leszállásnál (ahol valójában a törzs bólint 5°-ot lefele) jobb kilátást nyújt a pilótának. A mozgatás hidraulikusan végezték, de rendelkezésre állt egy pneumatikus tartalék rendszer is, továbbá vészhelyzetben le lehetett szállni normális repülési helyzetben lévõ szárnyal is – erre többször adódott is példa, noha kétségkívül elég veszélyes manõver volt.


Az F-8 háromnézeti rajza.

A gép érdekessége még, hogy a 42°-ban hátranyilazott szárnyak külsõ, a hordozón történõ tároláshoz felhajtható külsõ felén nincsenek kormányszervek (csûrõlapok), így egyszerûbb szerkezetû és könnyebb lett. A törzs „darázsderekú”, vagyis a félszárnyaknál elkeskenyedik. Az orrkúp alatt elhelyezett beömlõnyílás ovális alakú, és a szívócsatorna a törzs alján végigfutva éri el a J57-es hajtómûveket. A leginkább igénybe vett környékeken, vagyis a törzs végén az utánégetõ körül és a törzs középsõ részén titániumot használtak. A törzs felsõ, bal oldali részébe légi utántöltést lehetõvé tevõ, behúzható töltõcsonk került, a gép jobb oldalára pedig egy kis kibocsátható generátor, amelynek kis propellerét a menetszél hajthatta, így elegendõ energiát és hidraulikanyomást termelve a fedélzeti rendszereknek egy hajtómûleállás esetén.



Az üzemanyag a félszárnyak belsõ felében, valamint a törzsben voltak elhelyezve, és az elsõ szériák esetén 5300 litert fogadtak be, amelyek három órányi repülést tettek lehetõvé. Póttartályt csak nagyon ritkán vittek a gépek, de a légi utántöltés lehetõsége adott volt.

Az F8U volt az utolsó vadászgép, amelynél gépágyú volt a fõ fegyverzet: négy 20mm-es Colt Mk.12 gépágyú lett beépítve, kettõ-kettõ a törzs két oldalán, egyenként 144db lõszerrel. A pilótafülke mögött közvetlen egy-egy indítósínt helyeztek el, melyekre AIM-9 Sidewinder légiharc rakétát lehetett függeszteni. A törzs alsó részén egy kibocsátható tárolóban további 32db 2.75 hüvelykes irányítatlan rakétát vihetett még magával a gép, bombázók vagy földi célpontok elleni használatra (ez a rakétatár azonban a legtöbb esetben üresen volt hagyva, és le volt zárva – nem sok hasznát látták ugyanis a pilóták). Az orrba egy APG-30 távolságmérõ radar került, amely a gépágyúk célzását segítette.


Az F-8E mûszerfala

1953-ban, a tender eredményhirdetése után az US NAVY 3db prototípust rendelt meg, majd röviddel késõbb az elsõ szériagépeket is – az elsõ F8U-1 jelû szériagép ugyanakkor tette meg szûzfelszállását, mint a második XF8U-1 prototípus: 1955 szeptember 30-án. Az elsõ szériagépek 1956-ban kerültek a hordozófedélzeti századokhoz.

A gép képességei meglepõen jók voltak, olyannyira, hogy elhódította 1650km/h-s eredménnyel a sebességrekordot az F-100C-tõl, legalábbis ami az amerikai vadászgépeket illette.


Francia F-8E(FN) felszállás elött

1962-ben az összefegyvernemi típusjelzés bevezetése után a gép az F-8 jelölést kapta.

Változatok:

XF8U-1: Az elsõ három prototípus jelölése
F8U-1 / F-8A: Elsõ sorozatváltozat, 218db készült belõle
F8U-1E / F-8B: AN/APS-67 radarral szerelt változat, egyéb téren megegyezik az elõzõvel. Az új radar már nem csak távolságmérésre, de korlátozott észlelésre/követésre is használható volt, korlátozott minden idõben alkalmazható vadászgéppé téve a Crusadert.
F8U-1P / RF-8A: Fotófelderítõ változat. Mindenféle fegyverzet és a tûzvezetõ rendszer hiányzik belõlük. 144db épült.
XF8U-2, F8U-1T / TF-8A: A kétüléses kiképzõváltozat prototípusa, amelyet egy széria XF8U-1-bõl alakítottak át. A két felsõ gépágyú és lõszerük, valamint az alsó rakétatár el lett távolítva, hogy helyet csináljanak a második pilótának. Nem került sorozatgyártásba.
F8U-2 / F-8C: Komolyabb fejlesztésen átesett változat, új, erõsebb J57-P-16 hajtómû, mely segítségével a repülési sebesség Mach 1.7-ig nõtt. A törzs hátulján, alulra két stabilizátor került, és lehetõség volt a törzs oldalán lévõ tartókra „Y” rakétasínek felszerelésére, amely segítségével már 4db AIM-9 rakétát vihetett magával a gép. A pilóták azonban ritkán vették igénybe ezt a lehetõséget, mert a plusz tömeg miatt kevesebb üzemanyaggal szállhattak csak fel, és többre tartották az üzemanyagot, mint a plusz két rakétát.
F8U-2N / F-8D: „N” mint éjjeli vadász, AN/APQ-83 radarral felszerelve, még erõsebb, J57-P-20 hajtómûvel. Beépítésre került egy leszállást segítõ automatika, amely a szárny felbillentésekor automatikusan üzembe lépett, és a hajtómûvek teljesítményét a leszálláshoz ideális sebességhez igazította. A törzs alatti irányítatlan rakétatár meg lett szüntetve, helyette plusz üzemanyagtartály került beépítésre. 152db épült.
F8U-2NE (F-8E): Nagyobb antennával rendelkezõ AN/APQ-94 radarral ellátott változat, melynek már korlátozott csapásmérõ képessége is volt. A szárnyak alá egy-egy, egyenként 2000 font (907kg) teherbírással. A törzs oldalán lévõ tartókra 127mm-es Zuni rakétaindító konténerek kerültek. Képessé tettén az AGM-12 Bullpup irányított földi célok elleni rakéta hordozására is. 286db került átadásra 1963 é s 64 között.
F8U-1D / DF-8A: A Regulus I. és II. robotrepülõgépek irányítására átalakított F8U-1-ek.
F8U-1KD / QF-8A: A Regulus I. irányítására átalakított gép.
DF-8F: A QF-9F, QF-9G célgépek, valamint a BQM-34A, AQM-34B és AQM-34C robotgépek távirányítására átalakított gép.
RF-8G: Felújított RF-8A meghosszabbított üzemidõvel és erõsebb hajtómûvekkel.
F-8H: 89dd F-8D gépet módosítottak F-8E szintre, szárny alatti függesztési pontok, Bullpup indításához szükséges berendezések, stb.
F-8J: 136db F-8E gépet J57-P-20A hajtómûvel láttak el, továbbá a szárny alatti függesztési pontok „nedvesek” immár, tehát lehetõség van 300 gallonos póttartály felfüggesztésére rájuk.
F-8K: 87db felújított F-8C gép szárny alatti függesztési pontokkal.
F-8L: 61db felújított F-8B gép szárny alatti függesztési pontokkal.
F-8M: Csak papíron létezõ felújítási terv az F-8A gépekre.
F-8E(FN): 1962-ben a Francia Haditengerészet a két hordozójára (Foch és Clemenceau) vadászgépet keresett. A francia hadiipar nem tudott megfelelõ típussal szolgálni, ezért az amerikai F-8 Crusader mellett döntöttek. A gép kisebb változtatásokon esett át, hogy a kisebb francia hordozókon is szolgálni tudjon, így példáúl a szárny bólintása 5°-ról 7-ra nõtt, és nagyobb lett a vízszintes vezérsík is. Összesen 42db gépet vásároltak, eredetileg vettek volna hat kétüléses kiképzõváltozatot is, de miután az amerikai haditengerészet erre nem tartott igényt, a körülmények miatt a franciák is lemondtak ezekrõl. A gépeket folyamatosan fejlesztették, így az eredeti („Y” tartóval) 4db AIM-9B hordozásán kívül hamarosan lehetõvé vált a Matra R530 légiharc rakéta alkalmazása. Ebbõl kettõt hordozhatott, általában egy infravörös önirányítású változatot az egyik oldalon, és egy félaktív radarirányítású változatot a másik oldalon. A radarja AN/APQ-104 lett, és az AN/AWG-4 tûzvezetõ rendszer egy módosított változatával látták el. 1973-ban integrálták a fegyverzetébe az R550 Matra Magic rakétát is, majd 1989-ben, miután az R530-at kivonták az aktív szolgálatból, az F-8E(FN) fõ fegyverzete a Magic 2 infravörös önirányítású légiharc rakéta lett. A gép igen népszerû volt a pilótái körében, noha kétségkívül idõvel egyre problémásabb volt az üzemben tartása, ezért a Francia haditengerészet kénytelen volt az AMARC bázison lekonzervált US NAVY gépekbõl kiszerelt pótalkatrészeket igényelni, hogy a folyamatosan késõ Rafale M gépek megérkezéséig repülni tudjanak a Crusaderek. Az F-8E(FN) 1964 és 2001 között volt hadrendben.


Egy francia F-8E(FN) éppen felhajtja szárnyait.

XF8U-3 Crusader III.: Noha még át sem adták az elsõ széria F8U-1-et, a Voughtnál megkezdték egy továbbfejlesztett típus kidolgozását. A gép nagyobb és hegyesebb orrot kapott, melybe komolyabb radar került, a törzs és a szárnyak mérete is megnõtt, de megtartották a felbillenõ szárnymegoldást. A hajtómûve egy J75-ös volt, mellyel a sebessége meghaladhatta a Mach 2-õt. A sorozatgépek AN/APQ-50-es radarral rendelkeztek volna, a fegyverzete pedig három, a törzs oldalán (egy-egy) illeve az alsó részén süllyesztve felfüggesztett AIM-7 Sparrow, illetve a gép oldalán „Y” tartókon összesen négy AIM-9 rakéta. Az elsõ prototípus 1958-ban szállt fel, és a haditengerészet a McDonnell cég F4H Phantomja ellen versenyeztette. A gép igen jól teljesített, 27km-es repülési magasságot, valamint Mach 2.2-es sebességet ért el, amit csak az Akrylból készült szélvédõ túlmelegedése korlátozott, ugyan a Vought áttervezte a szélvédõt (amelyel Mach 2.7-2.9-as végsebességet is elképzelhetõnek tartottak), de a haditengerészet az F4H mellett döntött.


XF8U-3

Akcióban a Crusader

Az elsõ komolyabb bevetésre 1962-ben került sor, mégpedig Kuba felett: az U-2 képrepülõgépek nem tudtak elég részletes felvételeket készíteni a Kubába telepített szovjet erõkrõl, ezért bevetésre került az RF-8A, amely az egész konfliktus alatt végig átrepüléseket hajtott végre Kuba felett, egészen a szovjet erõk kivonásáig. Komolyabb incidensre nem került sor ez alatt.


USMC F-8

A vietnami háború kirobbanása után az RF-8A gépek menetrend szerint térképezték fel az Észak-vietnami utánpótlási vonalakat, míg az F-8-as vadászok a csapásmérõ gépeket kísérték. Egészen 1966-ig a vietnami MiG-17-esek és -19-eseket nem sikerült lelõni, nem utolsó sorban azért, mert az amerikai vadászok taktikája nem volt éppen ideális (a MiG-ek a csapásmérõ gépekre koncentráltak, míg az amerikai vadászok „szabadon” vadászhattak), de a taktikát megváltoztatták 1966-ra (ezentúl a vadászok közvetlen közelrõl kisérték a csapásmérõ gépeket, és megvárták, amíg a MiG-ek a közelbe nem jönnek), és ez drasztikusan javította az eredményeiket. Az elsõ sikeres lelövésre 1966 június 12.-én került sor, amikor egy MiG-17-est lõtt le Harold L. Marr parancsnok Sidewinder rakétájával (mindkét rakétáját kilõtte rá, az elsõ célt tévesztett, de a második telibe kapta a vietnami gépet). Nagy volt a versengés a Crusader és a Phantom pilóták között, és az elején az F-8-asok elõnye megkérdõjelezhetetlen volt. A háború második felére viszont egyfelõl az F-8-asok lassú kivonása, valamint az F-4-esek nagyobb volumenû használata miatt a haditengerészetnél egyértelmûen az F-4-es volt a sikeresebb. A Crusadert a haditengerészet szinte kizárólag légifölény illetve kísérõ feladatkörben használta, szemben a tengerészgyalogsággal, amely csapásmérõ feladatkört szánt neki. A tengerészgyalogságnál a Crusaderek általános fegyverzete nyolc 227kg-os Mk.82 „SnakeEyes”' légibomba, és nyolc 127mm-es Zuni rakéta volt, amelyekkel a baráti csapatoknak nyújtott légitámogatást.

A Vietnami háborúban 18 ellenséges vadászgépet lõttek le Crusaderek, és noha általában kiemelik velük kapcsolatban, hogy fõleg a gépágyúik miatt voltak elõnyben a Phantomokkal szemben, valójában csupán 3 MiG-et lõttek le gépágyúval, a többi 15-ös AIM-9B Sidewinder légiharc rakétával küzdötték le. Megjegyzés: a Colt Mk.12 töltõrendszere igen megbizhatattlan volt, számtalan esetben történt elakadás a pneumatika miatt.

Összesen 4 Crusadert lõttek le Vietnam felett ellenséges vadászgépek, mindet 1966-ban, a többi elveszett gép a légvédelemnek esett áldozatul, de rengeteg veszett oda egyszerû balesetben, a Vietnami háború alatt összesen elveszett gépek:

Vadászgép által: 4db F-8 (US NAVY)
Csöves légvédelmi tûz által: 54db F-8 és 20db RF-8 (US NAVY 42db F-8 és 20db RF-8, US MARINES: 12db F-8)
Légvédelmi Rakéta által: 10db F-8 (US NAVY)
Földi csapatok tüze által: 2db F-8 (US MARINES)
Balesetekben: 66db F-8 és 10db RF-8 (US NAVY: 58db F-8, 9db RF-8, US MARINES: 8db F-8 és 1db RF-8)
Összese: 166db gép

Adatok (F-8E):

Szárnyfesztáv: 10.7 m
Hossz: 16.6 m
Magasság: 4.8 m

Üres tömege: 8,940 kg
Max. fegyverterhelése: 2,268 kg
Max. felszállótömege: 15,400 kg


CsúcssebességE: 1,860 Km/h (Mach 1.7)
Szolgálati csúcsmagasság: 17,700 m
Hatótávolsága: 2,250 km

<#smile>

Seaweed: ön nyert 😊

Egyertelmuen Kala klon...de azert ennel tobbet kene latni belole....en yugo M76-ra tippelek...

Találós kérdés:

Milyen fegyver van az iraki katona kezében?

Remélem karácsonyra már én is dicsekedhetek egyel 😊

Az indiai elnök szerint a google earth veszélyes eszköz a terroristák kezében

Indian President A.P.J. Abdul Kalam has joined the list of government officials charging that the geographic details provided by Google Earth's satellite imaging program pose a security risk. An intelligent mining of the data available on the Internet, according to Kalam, could give "indicators of preformation activities of terrorists groups and their origins and their supporters."

Lál. 😊

2 kép az én M14-esemrõl (jó ha van egy fotós ismerõs, nem? 😛)

<#eljen><#eljen>

Cikk fent, kicsit még csiszoltam rajta.

metlogen: Nincs mit, volt már anno egy rövidebb anyagom róla, azt bõvítettem egy kicsit ki. 😊

Húú köszi most aztán kielégíthettem minden kiváncsiságom,nem semmi cuccot raktál be róla!!!

mégegyszer köszönöm szépen!!!!

joetvagyat <#wink>

Kirakom, csak befejezem a vacsorám. 😊

Bopra kirakod, vagy kirakjam ? 😉)

<#eljen>

Hoztad a megszokott részletességet és magas szinvonalat. Grat!

Springfield M14



A második világháború alatt bebizonyosodott, hogy az M1 Garand néhány téren fejlesztésre szorul, fõleg a 8 lõszert befogadó, felülrõl betöltendõ, töltõléces tárja, amelyet nem lehetett a harctéren addig cserélni, amíg lõszer volt benne. Már a háború vége elõtt megjelent a BAR (Browning Automatic Rifle) 20 lõszert befogadó szekrénytárjával ellátott változat. Egy lépéssel tovább ment a John Garand által tervezett T20 (T = Test) változat, amely már tûzváltóval is rendelkezett, és képes volt sorozatlövésre is. Itt most álljunk meg egy pillanatra. Ez a bizonyos T20 gyakorlatilag ugyanaz volt, mint a BAR, csak éppen három és fél kilóval könnyebb volt, és nem volt bipod állványa, amely megkönnyítette volna a sorozatlövés leadását fekvõ helyzetbõl. Ergo sorozatlövés közben olyan iszonyatosan kezelhetettlen volt, hogy a szórásképe 90 méterrõl egy ház faláról is lelógott.

A T20 volt a Springfield gyár több késõbbi kisérleti fegyverének az alapja, amelyet 1944 és 1950 között készítettek a hadsereg felügyelete alatt. A negyves évek második felében további fejlesztéseket eszközöltek, elsõ sorban egy lõszer jelent meg, a T65, amely nem volt más, mint a Garand és a BAR által is lõtt .30-06-os lõszer egy megkurtított hüvelyhosszú változata, amelybe több hajtótöltet került - így valamivel kisebb méret mellett szinte azonos teljesítményt nyújtott. Az egyesült államokban úgy vélték, hogy a kézifegyver lõszerének erõsnek kell lennie, és hevesen ellenezték a valódi köztes lõszer bevezetését. Tették mindezt úgy, hogy a németek kifejlesztették a második világháborúban a 7.92x33mm-es "Kurz" lõszert az Stgw-44 (MP-43/MP-44) gépkarabélyba, az oroszok pedig a 7.62x39mm-es lõszert az SKS automata puskába. Ezen fegyverek a köztes lõszer és a gépkarabélyok valódi õsei, és igen figyelemreméltónak ítélte õket a legtöbb ország hadserege, így például Anglia is nekiállt a saját köztes lõszerének, és a hozzá való fegyver kifejlesztésének.

Az új lõszerrel szerelt típus neve T37 lett, és ezzel folytak tovább a próbák, melyek tapasztalatai alapján jött létre a T44, amelynek zárszerkezete némileg módosítva lett. Az 1950-es évek közepén a hadsereg kiírt egy tendert a Garandok leváltására, ezen indult a T44 is. A teszteredmények alapján az FN FAL és a T44 képességei megegyeztek. A döntés azonban mondhatni elõre megjósolhatóan született: a T44 valamivel könnyebb, az M1 Garand gyártósorain lehet gyártani, és különben is, teljesen amerikai termék. Így aztán a fegyver automata puska változatát M14, a nehéz csövû változatát pedig M15 néven rendszeresítették (az M15 sose került sorozatgyártásba).


M14 ábra

Az M14 egy gázmûködtettésû, forgó zárszerkezettel rendelkezõ fegyver, a gázdugattyú a csõ alatt foglal helyet. A tûzváltó kar jobb oldalon, az elsütõbillentyû felett található, és eltávolítható, ha nincs szükség a sorozatlövésre, illetve bármikor visszaszerelhetõ, ha szükség van rá. A zár és a tokszerkezet úgy van kiképezve, hogy a zárat hátrahúzva lehetõség van a tárat felülrõl, töltõlécek segítségével megtölteni (noha ennek túl sok értelme nincs). A fegyvert ellátták zárakasztóval, tehát ha az utolsó lõszert is kilõtték a fegyverbõl, akkor a zár hátsó helyzetben megakad. A fa részeket az elsõ idõben dió, majd késõbb nyírfából készítették. A csõ végére egy hosszú lángrejtõ került.

Az M14 miután a csapatokhoz került, vegyes érzelmeket váltott ki. Maga a fegyver pontos volt, akár az M1 Garand, de a sorozatlövés közben szinte használhatattlan. Ugyan felszerelhetõ egy könnyû bipod állvánnyal, de ezt a legtöbb esetben mellõzték a katonák, és különben sem segített sokat a sorozatlövés közben. A fegyver túl könnyû volt egy ilyen erejû lõszerhez. Ennek eredménye képpen a legtöbb M14-est nemes egyszerûséggel megfosztották a sorozatlövés képességétõl, és a csapatoknál csak mint öntöltõ puskát használták. A gyártása körül sem alakult minden jól. Noha a Springfield eredetileg azt igérte, hogy az M14 ugyanazokon a gyártósorokon fog készülni, mint az M1 Garand, valójában azok nem feleltek meg erre a célra. A gyártását 1964-ben befejezték, 1.380.000 fegyver leszállítása után.

Az elsõ komoly harci bevetése a fegyvernek az US Marines Vietnam-ba vezényelt csapatainál történt 1965-ben, és rövid idõ alatt kiderült, hogy ha lehet, még az eddigieknél is rosszabb a helyzet. A fegyver túl hosszú és túl nehéz volt a dzsungelbe, nemcsak cipelni volt nehéz, de vele harcolni is. Mindezek mellett a viszonylag nagy lõszerbõl csak keveset vihettek a katonák, és ez különösen kellemetlen volt a sokszor kiszámíthatattlan viszonyok között kûzdõ egységeknél. Ráadásul a Vietnami csapatoknál megjelent az AK-47-es, amely nemcsak valódi gépkarabély volt, de minden téren jobban illet a dzsungelben való harchoz. Az 1960-as években több próbálkozás is történt a leváltására, de a hadsereg illetékesei kötötték az ebet a karóhoz, és az M14-et a katonákhoz. Az Armalite minden igyekezete ellenére sem tudta keresztülvinni az AR-15-öst a próbákon, és a Coltnak is csak jelentõs marketing és lobbytevékenység árán sikerült csak elérni, hogy az 1967-68-ban végülis az M14 eltünjön a frontvonalból, és a 70-es évekre már csak a Nemzeti Gárdánál volt megtalálható, illetve az M14 megmaradt mint a díszelgõk fegyver (pl. temetéseknél tiszteletlövések), valamint kiképzési céllal, alaki gyakorlatozáshoz. Az USA az 1970-es évektõl az 1990-es évekig számtalan országnak szállított lekonzervált M14-es fegyvert katonai segélyként (többek között Litvánia, Lettország és Észtország is), Tajvan pedig még a gyártósorokat is megkapta, hogy helyben gyárthassák a fegyvert.


M21 irakban

Az M14 ugyanakkor az alapja volt az M21 és M25 mesterlövészpuskának, de a fa ágyazást és tust üvegszálas mûanyag váltotta le, és természetesen a minõségi ellenõrzés is magasabb fokú volt vele szemben. Maga az M14 kis számban még rendszerben maradt a speciális alakulatoknál, mivel azok katonái nagyra tartották az M14 megbízhatóságát, pontosságát, valamint a 7.62x51mm-es lõszer nagyobb átütõerejét és ölõ erejét.

Adatok (M14):

Ûrméret: 7.62x51 mm NATO
Teljes hossza: 1118 mm
Csõhossz: 559 mm
Tömege: 5.1 kg
Tár: 20 lõszert befogadó szekrénytár
Mûködési elv: Gázmûködtetésû, forgó zár
Tûzgyorsasága: 700-750 lövés/perc
Torkolati sebesség: 850 m/s

Változatok:

M14: A rendszeresített alapváltozat.

M15: Vastagabb csõvel készült változat, amely a BAR helyére került volna. Nem került sorozatgyártásba.

M14E1: Behajtható váltámasszal (több megoldással is kipróbálták) készült deszantváltozat-prototípus. Nem került rendszeresítésre.


M14 és M14A1

M14E2, majd M14A1: Az M15 utódja, fából készült pisztolymarokalottal, és lecsatolható elsõ markolattal az elõágy alatt készült. A csõtorkolatra felugrást csökkentõ toldalék csatolható, valamint felszerelhetõ kétlábú állvánnyal. Könnyû géppuska feladatkörben használták 1963-tól. 1966-tól kezdve a jelölését M14A1-re változtatták.

M14K: Az M60 géppuska gázdugattyú rendszerével ellátott M14A1 változat, amit az 1980-as években gyártottak, a tûzgyorsasága változtatható.

M14 Sopmod: Az M14 különleges alakulatok számára készült változata, mûanyag ágyazás, szereléksinek a fegyver tetején, valamint elõágyán.


M14 DMR

M14 DMR: Designated Marksman Rifle, a rendelkezésre álló M14-esekbõl átalakított olcsó mesterlövészváltozat, amelyet a tengerészgyalogság fejlesztett ki. A fa ágyazást és tust McMillan M2A mûanyagból készült elõágy és tus váltja, az elõágyhoz Harris bipod lett rögzítve, és egy Leupold Mk4 M3 célzótávcsõ került a fegyver tetejére.


M14L1

M14L1: Mesterlövészváltozat SzVD szerû tussal és rövidített, mûanyag elõágyal.

M21: Az M14 bázisán 1969-ben rendszeresített mûanyag ágyazású mesterlövész változat, jobb minõségben gyártott csõvel és zárszerkezettel.

M25: Az M21-hez hasonló, de attól részleteiben némileg eltérõ mesterlövész változat.

M1A: A Springfield gyár civil M14 változata mûanyag ágyazással és tussal, rozsdamentes csõvel.

500 millió-250 millió, ami gondolom a fejeseknek ment, hogy nehogy éhenhaljanak...

Folytatas az index.hu-rol:


A harckocsikat a gödöllõi Currus Rt.újította fel. Az amerikai kormány az Iraknak nyújtott segélykeret terhére egy amerikai céget bízott meg azzal, hogy a tankokat hadra fogható állapotba hozza. Ez a cég kötött magánjogi szerzõdést a Honvédelmi Minisztérium által alapított, önállóan gazdálkodó gödöllõi rt.-vel. A korábbi közlések szerint a 77 harckocsi tartozéka hat vontató és javító gépkocsi is. A felajánlott cseh és lengyel gyártású tankok átlagéletkora 22 év. A Currus Rt. az elvégzett munkálatoktól függõen körülbelül 2,5 millió dollárt (mintegy 500 millió forintot) kap.



Pontosan nem tudom,hogy egy tanknal mibol all a kikonzervalas,de nem tunik rossz orabernek amit kapnak erte<#vigyor3>

Magyar tankok indultak Irakba
2005. október 17. FigyelõNet, MTI


Elhagyták az országot az Iraknak felajánlott magyar tankok, célba juttatásukat a NATO végzi – tudta meg az MTI katonai forrásból.


Az összesen 77, hadrendbõl kivont harckocsit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly év végi iraki látogatásán ajánlotta fel a NATO iraki haderõt kiképzõ programjához.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivõje az MTI érdeklõdésére elmondta, hogy a gödöllõi Currus Rt.-nél befejezõdött a T-72-es harckocsik hadra fogható állapotba hozása, azonban Irakba szállításuk menetérõl biztonsági okok miatt nem beszélt. Csak annyit közölt, hogy a NATO gondoskodik az eszközök célba juttatásáról.

Az amerikai kormány az Iraknak nyújtott segélykeret terhére egy amerikai céget bízott meg azzal, hogy a tankokat hadra fogható állapotba hozza. Ez a cég kötött magánjogi szerzõdést a Honvédelmi Minisztérium által alapított, önállóan gazdálkodó gödöllõi rt.-vel.

A hadrafoghatósághoz ki kellett "konzerválni" a tankokat, át kellett azokat vizsgálni, a kenõ-, feltöltõ anyagokat ki kellett cserélni, végre kellett hajtani a szükséges menetpróbákat, illetve a fegyverrendszer ellenõrzését. A tankok új, homokszínû festést is kaptak.

Hogy mit tudna csinálni?

Hello

Tudna nekem valaki magyarúl egy kis "Springfield M14" történelmet?

köszi.

A hadiipari kutatásokban az USA messze maga mögött hagyta Európát

Az OECD által készített jelentés szerint a hadiipari kutatás és fejlesztés terén az Egyesült Államok messze maga mögött hagyta Európát. Az ilyen jellegû amerikai K+F a 90-es években lassult, de azóta újra növekszik és a GDP-hez viszonyított aránya 0,63 százalék körül lesz az idén.

Ez utóbbi arányszámmal kapcsolatban az OECD összehasonlításul közli, hogy a hadiipari kutatás és fejlesztés terén Európában vezetõ Nagy-Britannia és Franciaország esetében a GDP-hez mért aránya ezek kiadásoknak 0,24 százalék körül van.

2003-ban az OECD szerint az iparilag legfejlettebb országok csoportjában a hadiipari kutatásokra és fejlesztésekre szánt pénz 80 százalékát az Egyesült Államokban költötték el, az USA aránya változatlanul meghatározó, dacára, hogy az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) rendszeresen sürgeti a nagyobb beruházásokat az európai hadiipari K+F-be. Az ügynökség szerint igen komolyan el kell gondolkodni azon, hogy erre a kutatási területre az Egyesült Államok az európai pénz mintegy ötszörösét fordítja.

Ezek a méreteik miatt csak linkbe:

ACU 1.
ACU 2.
ACU 3.
ACU 4.
ACU + XM-25 1.
ACU + XM-25 2.
ACU + XM-25 3.

..idei 291 milliárdnál.

Ennél cirka 30-50 milliárdal kevesebb, ugyanis már évek óta az a "szokás", hogy az eredetileg kiutalt pénzbõl visszafognak x miliárdot, hogy ezzel tömjék be a költségvetésben tátongó lyukakat.

Az áfacsökkentés hatására azonban reálértéken nem változik a HM-költségvetés az ideihez képest

Ez a dolog másik szépsége. Milyen szépen is hangzik. Az állam csaknem 300 milliárdot költ a honvédelemre (a fentiekbõl következik, hogy ennél azért jóval kevesebbet). Aztán ennek a jó része valójában vissza vándorol az államkasszába. A HM költségvetésének legnagyobb részét a személyi költségek adják (fizetések, juttatások, illetmények, stb.), amelynek a jelentõs része (cirka a fele) ugye adó formájában visszamegy az államhoz. Magyarul: a csaknem 300 millárdból jó, ha 150 milliárd a valós kiadás, az is úgy, ahogy (45.000 forintos napozóágyak, 10 milliós fagylaltgép, stb.)...
Tiger205 szokott jó kis pénzügyi elemzéseket írni az Index fórumába ezekrõl. 😊

Csökken is, meg nem is a HM-büdzsé

Eladta a volt Kinizsi-laktanyát a Honvédelmi Minisztérium, a vevõ a Biggeorge’s NV Rt. projekttársasága, a PRO-NN Ingatlanfejlesztõ Kft., amely eredetileg bruttó 4,375 milliárd forintot ajánlott, ám ezt az általa kezdeményezett nyilvános ártárgyaláson 6,25 milliárd forintra emelte, ezzel öt másik pályázó elõl vitte el az ingatlant. Az adásvételi szerzõdést pénteken írta alá a honvédelmi miniszter és Faragó Péter, a PRO-NN ügyvezetõje. A cég a 12 hektáros területen ezerlakásos lakóparkot építene, s a beruházás költsége akár a 15 milliárd forintot is elérheti – mondta az ügyvezetõ. Az épülõ házak legfeljebb háromemeletesek lesznek, az építkezés egy éven belül elkezdõdik, a projekt kifutása pedig 4–6 év lesz.

A tárca tarsolyában akad még néhány nagy értékû, jó helyen fekvõ ingatlan, s 2006-ban is a HM bevételeit növelik az eladások. Jövõre a minisztérium birtokában lévõ laktanyák közül például a IV. kerületi Petõfi- és a XI. kerületi Vasváry-laktanyát adnák el. Az értékesítésbõl befolyó pénzt a laktanya-korszerûsítési, lakásépítési és lakásvásárlási kiadásokra fordítják. A jövõ évi értékesítések – amelyeket az MFB és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) végez, a KVI és a HM értékbecslései alapján – során megpályáztatnak HM-üdülõket is, így az ezeket felügyelõ kht. tulajdonában a jövõben csupán hét ingatlan marad.

Az eladásból származó bevételekre a HM-nek szüksége is lesz, miután a jövõ évi büdzsé várhatóan nominálisan 5 százalékkal kurtább lesz az idei 291 milliárdnál. Az áfacsökkentés hatására azonban reálértéken nem változik a HM-költségvetés az ideihez képest – jelentette ki Juhász, aki szerint ha a parlament nem nyúl a számokhoz, a 2006-os esztendõ konszolidált év lesz.

A honvédelmi tárca 2006-os tervei között ötszázalékos bérfejlesztés szerepel. Mivel továbbra sem térhetnek vissza a két év elõtti tervekhez - amikor még a hadi büdzsé folyamatos és jelentõs emelkedésével számoltak -, a haditechnikai beszerzési programok továbbra is lassabban folynak, ennek biztosításában segít a gördülõ költségvetés bevezetése.

Igen, egy aceltekno jobb 😊

hát ez nagyon jó😊

Fagyigép, napozóágyak és napolaj - ahogy a NOL látja...

"A haderõnemek parancsnokai lassan gyülekeztek a központi harcállásponton. A harminc méterrel a föld alá épített atombiztos és lehallgatásbiztos bunker falán az atomóra éjjel kettõt mutatott.

- Azért kérettem önöket ide e szokatlan idõpontban - emelkedett szólásra Kim altábornagy, vezérkari fõnök - mert hírszerzõi jelentések szerint az ellenség újabb fegyverkezési hajszába kezdett, hogy alattomos támadást indítson szeretett hazánk ellen. Ennek bizonyítékait Kim vezérõrnagy, a katonai hírszerzés fõnöke tárja önök elé.

- Mint tudjuk, az ellenség nemcsak végtelenül gonosz, hanem hihetetlenül ravasz is - kezdte a vezérõrnagy. - Onnan készül támadást indítani, ahonnan a legkevésbé várjuk.

Megnyomott az asztalán egy gombot, és az egész falat betöltõ kivetítõvászon elé lépett.

- Ezt a felvételt a Nagy Menés 3-mal feljuttatott Kis Csikarás 2 mûhold készítette a múlt héten a magyarországi Kecskemét katonai repülõterének térségében. A képen néhány homokdûnét látunk szikrázó napsütésben, hangárokat és felszállópályát.

- Megtudhatnánk valamit a magyar légierõ ütõképességérõl? - kérdezte Kim táborszernagy, a szárazföldi erõk fõparancsnoka.

- Hogyne. A magyar légierõ 13 darab MiG-29-es vadászgépbõl áll - mondta papírjaiba pillantva Kim vezérezredes, a légierõk fõnöke.

- Elfogó vadászok?

- Inkább elfogódottak. Nincs rajtuk kompatibilis barát-ellenség felismerõ rendszer, azért eléggé visszahúzódó természetûek. Szárnyaik alatt levegõ-levegõ...

- Rakéták?

- Hát rakétáik már nincsenek, mert lejárt a szavatosságuk, ezért kivonták õket a hadrendbõl. A magyar vadászgépek szárnyai alatt ezért csak levegõ-levegõ van, ami biztosítja számukra a szükséges felhajtást. Tûzerejük emiatt persze eléggé korlátozott. A múlt héten egy kamikazekiképzésben részesült vadkacsánk simán földre kényszerítette egyik gépüket.

Kim ellentengernagy, aki rangjából kifolyólag állandóan elégedetlenkedett, az asztalra csapott:

- Ezért rángattak bennünket ide éjnek idején?!

- Azonnal folytatom - mondta a Kim fõkém, és egy újabb képet vetített a vászonra. - Ez a mûholdfelvétel két napja készült. Teherautókat látunk, amelyekrõl furcsa szerkezeteket pakolnak le a katonák. Elemzõink arra a rendkívül nyugtalanító következtetésre jutottak, hogy ezek a masinák fagylaltgépekre hasonlítanak leginkább. Mivel a helyszínen nemcsak kiképzett vadkacsáink, hanem gémeink is vannak, sikerült egészen közeli felvételeket is készítenünk. Kétségkívül fagylaltgyártó automatákról van szó.

- Micsoda alávalóság - súgtak össze az asztal körül a tábornokok. - Vajon mire készülhetnek ezek?

- Elemzõink számtalan felvetést vizsgáltak meg. Némi átalakítással ugyanis ezek az automaták alkalmassá tehetõk esetleg támadó fegyverek elõállítására.

- Milyen fegyverekrõl van szó?

- Hógolyókról. De mivel ebben a haderõnemben messze mi vagyunk az erõsebbek, ezt a lehetõséget elvetettük.

- Mivel indokolja a magyar hadvezetés ezt a rendkívül agresszív lépést? - kérdezte Kim vezértábornok, a felderítõk feje.

- Azzal próbálnak szédíteni bennünket, hogy a fagylaltgépekre a magyar vadászpilóták átlagosnál magasabb élelmezési normái miatt van szükség. Ezekkel pótolják a szénhidrát-szükségletüket.

- Korábban mivel pótolták?

- Állítólag minden bevetési feladat sikeres végrehajtása után kaptak egy-egy szem kockacukrot. Sokan ennek a kiképzési módszernek tudják be, hogy a magyar pilóták annyira sikeresek. De menjünk tovább! A soron következõ felvételeket tegnap rögzítette a mûhold kamerája. Felhívom a figyelmüket ezekre az érdekes alakú tárgyakra, amelyeket egy nappal korábban még nem láthattunk a felvételeken.

- Mobil rakétakilövõ állások? - kérdezte Kim altáborszernagy, a rakétások fõnöke.

- Nem egészen. A közelebbi kémfotókon kivehetõ, hogy ezek napozóágyak.

Az asztal körül ülõk arcán döbbenet és értetlenség tükrözõdött. Kim vezértábornagy, a hadtáp vezetõje tért elõször magához:

- És vannak egyéb jelei is a háborús készülõdésnek? A stratégiai készletek feltöltése például.

- Hírszerzõi jelentések szerint tucatnyi olajjal megrakott tartályhajó is közeledik a magyar vizekhez.

- Gázolaj? Fûtõolaj?

- Napolaj.

A teremben hangzavar tört ki, senki sem értett semmit. Az elhárítás fõnöke igyekezett túlkiabálni a zajt:

- Mi tudjuk, mire készülnek!

Egyszeriben csönd lett.

- De önök is rájöhetnek egy kis fantáziával. Csukják be a szemüket, és képzeljék maguk elé: szikrázó napsütés, homokdûnék, fagylalt, napozóágyak, napolajtól fénylõ testek...

- Én szõke bombázókat látok magam elõtt - próbált tréfálkozni a légierõ fõnöke, aztán a homlokára csapott: - Megvan! Bombázók! Legalább száz friss, bevetésre kész szõke bombázó!

Döbbenettel vegyes félelem ült ki az arcokra. A vezérkari fõnök emelkedett szólásra:

- Teljes harckészültség! - adta ki a parancsot, és szárnysegédjéhez, Kim vezérõrmesterhez fordult:

- Azonnal ébresszék fel az elnököt!"

Egy acélteknõben nagyobb lenne a bizalmad? <#ravasz1>

Ja igen, erre tényleg nem tértem ki. 😊

Szóval a kis beton-tengó ráadásul kegyetlen nehezen felderíthetõ a tenger fenekén. Még aktív szonárral történõ pásztázáskor is, mivel az alakja eléggé letisztult, így könnyû összekeverni egy természetes képzõdménnyel, ráadásul a beton a tengerfenék iszapjához hasonlóan veri vissza a hangot, és nem úgy, mint egy fémtest...

Na ez az, amibe meg egy puskaval se tudnanak belekenyszeriteni 😊
Ha en az eletbe egyszer a tengerfeneken leszek egy betonteknobe, akkor biztos akarok benne lenni, hogy mar elotte meghaltam 😊

Miért is? Max a torpedót tudják bemérni. Tengeralattjárókat a környezetre kifejtett hatásuk révén mérik be:

1. A hajócsavarok, fedélzeti berendezések zaja, pl. torpedó indító csõ elárasztása, ballaszt ürítés stb. (akusztikus fekderítés).

2. A Föld helyi mágneses terének módusulása a hajótörzs közelében (mágneses anomália detekció- röviden MAD).

Egy tengerfenéken pihenõ betontörzsû tengeralattjáró:

1. Nem módosítja a helyi mágneses teret (mert a hajótörzs nem fém, hanem beton).

2. Nem tölti-üríti a ballaszt tartályait (mert nincs neki ilyen).

3. A hajtómûvei nem csapnak zajt, mert a tengerfenéken ülve nem mûködnek (a vízsugár hajtás pedig egyébként sem csap nagy zajt mûködés közben).

4. A torpedóvetõ csövek elárasztása nem felderíthetõ, ha azt még jóval az ellenséges célpontok érkezése elõtt végrehajtják.

Keresek egy olyan orosz repülõs filmet, amelyben az a jelenet van, hogy a bombázó bombaterébe berakják a tehenet, mert éhesek, és így akarják elcsempészni, majd repülés közben a tehénpisa ráfojik a tábornokra, ezért hogy a ruszki pilcsik eltüntessék a nyomokot, kinyitják a bombatérajtót. Lent a földön kinyittatja a bombatérajtót a tábornok, és a tehén kereszbetett lábakkal ott támaszkodik, hogy kine essen. A filmben örökké isszák a vodkát, és utána elmondanak egy emlékezetes mondatot. Süt belõle az orosz mentalitás. Ruszki vigjáték. Nem láttam. A pilcsiktõl halottam a reptéren. El is mondták a címét, de valami hosszú ruszki címe van. Ha valaki tudja a film címét, azt megköszönném.

hmm erdekes tema! <#eljen>

Ebben teljes mértékben igazad van. Én azért nem ülnék bele, inkább egy manõverezni képes jármû.

Egy, a tenger fenekén pihenõ tengeralattjárót azért nem olyan könnyû bemérni, õneki meg van 10+ torpedója, plusz a meglepetés ereje. Te a környékre mernél menni, miután az egyik felszini hajó vagy tengeralattjáró egyszer csak támadás ér, és mégse látsz semmit a szonáron? Tudod, hogy ott van, de nem tudod, pontosan merre... Több, mint valószinû, hogy elõször csak ASW helikoptereket és repülõgépeket küldenének a helyszínre, dehát egy sokszáz méteres mélységben pihegõ tengót felderíteni nem egyszerû dolog (fõleg, ha nincs alaposan feltérképezve a tengerfenék...).

Az elsõ torpedó indítás után bemérhetõek lesznek. Ha az ellen egy csali hajót (hajó se kell, csak egy ugyan olyan jelet kibocsátó zajgenerátor) elõre küld, arra indítan egy torpedót és már meg is haltak. Ugyanis menekülõ manõverekbe kezdeni nem tudnak.
De lehetséges, hogy egyes Öngyilkos Merénylõ Egyletek érdeklõdését felkelti.

Milyen lesz a jövõ tengeralattjárója? Mibõl fog vajon készülni? Erõsebb acélból? Titániumból? Talán betonból? Igen, ez lesz az...

Még mielött röhögõgörcsöt kapnátok, tessék szépen elgondolkozni - már a XIX. sz. közepén készültek kisebb bárkák betonból. Az elsõ világháborúban a vas lassan hiánycikk lett, ezért több kis és közepes méretû teherhajót is gyártottak betonból. Ezek ugyan még eléggé megbizhatattlan jószágok voltak, de a második világháborúra már annyit fejlõdött a technika, hogy egészen jó tengerállóképességû teherhajókat készítettek.




Egy elsõ világháborús betonból készült hajó, az S. S. Palo Alto.

Az orosz mérnökök most újra vizionálták a betonhajókat - tengeralattjárók képében. A betonból készülõ tengeralattjáró mélyebbre merülhet, mint az acélburkolatú testvérei, akár 1500-2000 méterre is lemerülhet. Persze megvannak a maga hibái - például, hogy elég vastag falának kell lennie, vagyis a belsõ tér arányosan kisebb. Ez azonban nem is akkora gond, ha nem "sunnyogni" akarunk, hanem lekushadni a tenger fenekére, és ott szépen várni, hogy fölénk ússzon valami ellenséges jármû. Ez a taktika nem ismeretlen, például a svéd tengók menetrend szerint gyakorolják is. A sekély balti-tengerben nem is probléma ez a manõver, és gyakorlatilag a tengeralattjáró mintegy 10-20km-es körzetében semilyen ellenséges felszini, vagy felszin alatti jármû nincs biztonságban, hiszen a tengerfenéken lapuló hajóról semmiféle árulkodó zaj nem halható. Az oroszok ezt a megoldást "kicsit" tökéletesítették, vagyis hát nem is annyira tökéletesítették, mint továbbfejlesztették, tudnillik a német mérnökök már felvették egyszer ezt, az 1950-es években. Ott, akkor nem kellett senkinek, fõleg, mert az atommeghajtás lázában égett mindenki - kinek kell egy alig mozgásképes tengeralattjáró, ha egyszer hetekig száguldozhatsz 20+ csomóval?

Az alig mozgásképest tessék komolyan gondolni. Ezek a "C-tengeralattjárónak" nevezett jármûvek ugyanis teljesen új megközelítésüek. A hagyományos tengók ugye alaphelyzetben úsznak. Ha a víz alá akarnak menni, ahhoz a ballasztartályaikba vizet kell engedni. Ezek a "C-tengók" viszont alaphelyzetben elmerülnek. Hogy a felszinre jöhessenek, az oldalukon lévõ négy vízsugárhajtómû erejére van szükségük. Ebbõl következik, hogy a hatótávolságuk nem egetrengetõ, sõt, igen korlátozott, hiszen takarékoskodiuk kell a fedélzeten lévõ akkumulátorok erejével - kell az, amikor vissza akarnak jönni a mélybõl. Ezek csak annyit csinálnak, hogy szépen kiúsznak a partmenti vizek mélyebb részeire, és egy potenciális helyen (ahol feltünnhet az ellenség) szépen elsülyednek. Majd várnak . A hat fõs legénységnek nincs más dolga, minthogy füleljen, nem-e jön valaki át felettük. Ha ellenséges hajó, akkor a tengeralattjáró hátán függõlegesen elhelyezett "Shkval" torpedók (ezek azok a bizonyos szuperkavitációs torpedók) alig pár másodperc alatt megteszik a távolságot, minimális ellentevékenységre hagyva idõt. A tengeralattjáró igen olcsó lehet, nincs szükség csúcsminõségû acélötvözetekre, bivalyerõs fõhajtómûre és diesel-generátorra. Az angol haditengerészet éppen ezért attól tart, hogy az olyan államok, mint Irán vagy Líbia kezében ezek a fegyverek döbbenetes hatékonysággal lennének bevethetõek. Gyakorlatilag kiegyenlített erõviszonyok esete forog fent.


A Popularmechanics ábrája a "C-tengóról"

Csendben azért megjegyzem, hogy gyakorlatilag itt nincs másról szó, mint mobil, személyzettel ellátott torpedóaknákról (torpedóakna: egy, a tengerfenekén pihenõ akna, amely magnetikus/akusztikus/hidrodinamikai érzékelõjével lesi a felette elhaladó hajókat, és ha ellenséges hajót észlel, akkor elindítja a benne pihenõ torpedót).

Concreteships.org
A polularmechanics cikke.