Haditechnikai Topic

Jaajj nem vettem észre!!!!!!!!!!!!!! CSOODÁÁÁSSS!!!!!!!!!!!! VAAAÚÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!!!!

Kuldeni lehetne...de biztos hogy nem talalna egyik sem az alacsonyrepulesben nagy sebessegel kozlekedo gepek ellen....sokkal inkabb valamilyen modern iranyitott csoves legvedelem!

Miért nem? Áterülnek a repcsik, azt utánuk küldeni a strelát 😊

Szerintem nem sokra mennenek a haztetok felett par meterrel elhuzo gepek ellen 😄DD

Vietnámra inkább az F-4 az A-7 meg persze az UH-1 jellemzõ 😊

Pedig tenyleg keves koze volt hozza..

Ha gond van a hangrobbanásokkal, akkor vegyenek a feketepiacon pár strelát és nincs gond 😊

Számomra a lenti gép Vietnámot jelenti!!!!! a Vietcongban volt benne!!!!

EZAAAAZZZZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Na most a varacskos disznót!!!!!
Jajj de imádom én ezt a gépet!!!!!

Ez evtizedek ota bevett szokas a kozelkeleten! Minden fel alkalmazta demonstrativ jellegel az ellenfel telepulesei felett gyakorlatilag 1948 ota! (Mikor meg nem volt hangrobbanas akkor is igen demoralizalo volt az alacsonyan 700-al elhuzo P-51 geppar pl) (Bar teny hogy a pelsztinok nem...mert nem volt mivel...)

...

Ez most csak fel van kapva...az ottani embereknek ez ugyanolyan termeszetes mint az hogy barmikor felrobbanhat egy pokolgep egy buszon es autoban vagy barhol....kar ezt tul dramatizalni...

Vadászgépek által okozott hangrobbanásokkal ijesztgeti hetek óta a Gázai övezetben lakó palesztinokat az izraeli légierõ.

Szemét állatok

Tudna valaki abban segíteni, hogy a PRC milyen fejlesztõgárdákkal (nem csak katonai, lehet élelmíszeripari, olajipari) rendelkezett úgy 49 környékén. Meg érdekelnének a nagyobb katonai vezetõk is a kínai polgárháború idejérõl. Tehát a vezérkar. ja és hogy melyik ágazatban tevékenykedtek (légierõ, tengerészet, földi erõk)

Valószinüleg az F-104 "Starfighter" lesz az, de Vietnam felet elég keveset szerepelt...

Nah ime egy kep egy F-104C Starfighterrol,ami a 8th Tactical Fighter Wing allomanyaba tartozott (ami akkor a Thaifoldi Udorni Kiralyi Thai Legiero bazisan allomasozott 1966-ban) es epp Del Vietnam felett repul 2db 750 fontos (337Kg) M117 bombaval...

Nem hinném ,hogy annyi pénz kéne ehhez. Egyrészt elég a mai technikát kölcsönkérni (nem hinném, hogy az argentín hadsereg annyit változott volna) tuti kéznél vannak az akkori háborúkban is alkalmazaott technikák egy része legalább. Pénzük is van szerintem. Argentína nem olyan szegény ország, mint ahogy azt gondolnák egyesek. Egyik legfejletebb, sõt talán a legfejletebb ország Dél-Amerikában. Venezuela is max az rahedli olaja miatt nyomná le gazdaságban, de fejlettségben nem.

tuti

De de szerintem a "fekete ovegy" es az "ozegycsinalot" osszekeverte a leirtak alapjan...

szerintem is a Star lesz abból volt alegtöbb veszteség nem?

A leirtak alapjan lehetett meg az F-5 Freedom Fighter vagy Tiger ..de az meg nem az ozvegycsinalok nepes taboranak tagja...

Jah ez igaz..de olvasd el meg 1x mit irt le...

Ilyeneket vettünk volna F16 mellé a Grippenek árából... hajaj.

az nem az özvegycsináló volt?

Fekete özvegynek a Northrop P-61est hívták, de az WWIIes gép.

Hat ez ezt erdekesen korulirtad 😊 Tippelni tudok, de csak a "becenev" alapjan: Starfighter...de az meg nagyon keveset szerepelt vietnamban.

Húú na még a varacskos disznót szeretem! Nagy zöld bumfordi gép és Getling van az orrán! Volt vele egy titokzatos baleset. A pilóta eltünt! Vágja valaki?

Segítsetek ti nagy szakértõk vagytok de én nem!!! Vietnámi háború alatt volt egy dúrva veszélyes gép az amcsiknál. ilyen baromi hosszú és rövid szárnyas? asszem az... és fekete özvegynek is hívják mert béke idõ alatt sok emberi életet oltott ki mert veszélyes paripa! Melyik is az? képet tudtok berakni róla? Meg még ilyen Vietnámban szolgáló gépekrõl... köztük kell lennie a kedvenceimnek!!

<#worship><#worship><#worship><#worship><#worship><#worship>
Nagy vagy!!!

Jo lett 😉 latom rafekudtel a temara rendesen 😊))

Sajnos csak a felvételek miatt éri meg tényleg ezeket nézni. Azért az tényleg látványos, amikor végigmutaták a Virginia osztályt belülrõl.

Vought (LTV) A-7 "Corsair II."

1962-ben az US NAVY bejelentette igényét egy nagy teherbírású, szubszonikus csapásmérõ gépre, amelynek hatótávolsága meghaladta a korábbi típusokét. A Douglas cég nagyszerû marketing csapata szinte azonnal lecsapott a felvetésre, és a már rendszerben álló A4D (A-4) Skyhawk gépet kínálták az új TF30-as hajtómûvel. A megoldás kedvére való volt a haditengerészetnek, hiszen így olcsón és gyorsan megúszhatják a kifejlesztést. Szerencséjük azonban nem volt, a Vought gyár nem kevésbé hatékony lobbystái elérték, hogy 1963-ban egy tendert kelljen kiírni az új igényeknek, melyen végül is a Vought és a Douglas mellett a North American és a Grumman cégek is indultak. A lényeg azonban nem változott, egy létezõ gépbõl kell létrehozni, hogy rövidebb, olcsóbb és egyszerûbb legyen a fejlesztés. A tender gyõztesét 1964-ben jelölték meg, és a Vought kapta a megbízást. Talán „hálából” a tender kikényszerítéséért, a haditengerészet egy eléggé szokatlan konstrukciójú szerzõdést tolt a cég elé: gyakorlatilag fix összegû szerzõdésrõl volt szó, amelyben viszont ki volt kötve, hogy minden csúszásért, minden, az eredeti elvárásoktól negatív irányban való eltérést büntetéssel honoráltak. A Vought egyetlen téren nem tudta tartani ezeket, mégpedig a gép üres tömegét tekintve mintegy 600 fontal (~200kg) túllépték az elõírtat – 750.000 dolláros büntetést szenvedtek el emiatt.


Az A-7A prototípusa, hármas bombafelfüggesztõkkel

A gép maga az F-8 Crusader alapjaira építkezett, ugyan a fõ jellegzetességeit megtartotta, mint a hátranyilazott vállszárny, a törzs alatti nagy méretû féklap, vagy az orr alsó részén található beömlõnyílás. Ugyanakkor a törzset megrövidítették, és nincs „darázsdereka”, sõt, nagyobb lett az átmérõje, a szárny nyilazása pedig enyhébb, és a külsõ részrét is ellátták kormánylapokkal. A hajtómûve az eredetileg az F-111-esnek szánt (majd késõbb az F-14-esben feltûnt) Pratt & Whitney TF30-P-6 hajtómû, de utánégetõ nélkül. Az F-8 jellegzetes billenthetõ szárnyát elhagyták, mivel a rövidebb törzzsel e nélkül is megoldható volt a megfelelõ állásszög, valamint a kevésbé nyilazott szárny nagyobb felhajtóerõt nyújtott. A vállszárny több szempontból is elõnyösnek bizonyult, egyszerûbb volt a gép körüli kiszolgálószemélyzet dolga, például a fegyverzet felfüggesztése, ráadásul a futómû is egyszerûbb lehetett.
A csapásmérõ fegyverzetét a három-három szárny alatti pillonokra lehetett függeszteni, illetve volt a törzs oldalán egy-egy indítósin az AIM-9 rakéták számára, továbbá két 20mm-es Colt Mk12 gépágyú került beépítésre a törzsbe, egy-egy a beömlõnyílás két oldalán, összesen 680db lõszerrel. A szárny alatti pillonok közül a belsõre és a külsõre lehetett póttartályt szerelni, a középsõ viszont nem volt „nedves”.


A gép jellegzetessége a lefele nyitható hatalmas féklap

Fedélzeti rendszerei között APQ-116 elõre nézõ radar, APN-153 doppler radart, ASN-41 navigációs számítógépet és CP-741 tûzvezetõ számítógépet találunk. A navigációt APN-141 radar magasságmérõ, ARN-52 Tacan és APN-154 radar nyomkövetõ segíti. A gép védelmére ECM rendszer került beépítésre, melynek az antennája a függõleges vezérsík végére került.

Változatok:

A-7A: Mindössze 12 hónappal az elsõ A-7-es prototípus felszállása után a Vought (LTV) már át is adta a haditengerészetnek az elsõ sorozat gyártott példányt, amelyek kisebb eltérésektõl eltekintve megegyeztek a prototípussal. Összesen 199 gép lett átadva ebbõl a sorozatból.


A-7A

A-7B: Gyakorlatilag csupán kozmetikai különbségek fedezhetõek fel az elõdhöz képest, ezek egyike az újabb TF30-P-8 (késõbb, egy -408) hajtómû, amely azért került beépítésre, mert az A-7A TF30-P-6 hajtómûve könnyen leállhatott például még attól is, ha a fedélzeten a gõzkatapultból túl sok gõz került a szívócsõbe. A másik jelentõsebb eltérés a kettõs ívelõlapok megjelenése volt. A szárnyakat is megerõsítették, így már akár 9 tonnányi hasznos terhet is vihetett magával. Összesen 196db került leszállításra.

A-7C: Eredetileg a kétüléses kiképzõváltozatnak tartották fent ezt a jelölést, de az végül is nem valósult meg az eredeti formájában. Mikor az A-7E gyártása megkezdõdött (errõl lent), az Allison TF41-A-2 hajtómûvek leszállítása késett, ugyanakkor a gépekre sürgõsen igényt tartott a haditengerészet (ekkor már javában zajlott a Vietnam elleni háború), ezért az elsõ 67db gép az A-7B TF30-P-8 hajtómûvét kapta meg, de minden más téren megegyezett az A-7E-vel. Ezen gépek jelölése A-7C lett.

A-7D: A légierõ nehéz helyzetbe került az 1960-as években, már ami a csapásmérõ gépeket illette. Ilyenje ugyanis nem nagyon volt. Az USAF alapvetõen a bombázókra és a szuperszonikus vadászgépekre helyezte a hangsúlyt, és ez visszaütött a Vietnami háborúban, ahol bombázókkal nem igazán lehetett megoldani a földi csapatok támogatását. Alapvetõen az F-100-as Super Sabret használták csapásmérõként, de a gép teherbírása elégtelen volt, és nem földi célpontok elleni támogatásra tervezték eredetileg. Gyors megoldásra volt szükségük, így szégyenszemre kénytelenek voltak az õsi rivális haditengerészet számára készült típusokat rendszeresíteni, az egyik az F-4 Phantom volt, majd röviddel utána az A-7 Corsair II. A Corsair melletti döntés esetén még fent áll az F-5, mint alternatíva, amely mellett szólt, hogy szuperszonikus (a légierõ az 1950-es évek közepétõl nem rendszeresített szubszonikus vadászgépet!), viszont ellene szólt, hogy sokkal kisebb volt a fegyverterhelése – végül ez utóbbi nyomatékosabb érv volt. A légierõ tábornokai nem rajongtak az ötletért, alapvetõen a szuperszonikus sebességû vadászgépek bûvöletében éltek, és úgy vélték, hogy egy szubszonikus gép túlságosan is sebezhetõ lenne. A Pentagonban viszont úgy látták, hogy a Légierõnek inkább egy olcsó és hatékony csapásmérõ gépet kellene rendszeresítenie, mint olyan drága többcélú gépeket erre a feladatra használni.
Természetesen alaposan átalakították az eredeti A-7-est, hogy jobban megfeleljen a légierõ elvárásainak. Nincs a gõzkatapultos indításhoz szükséges rögzítõszem, nincsenek a hordozón való leszálláshoz szükséges megközelítési fények, a gép oldalán lévõ kiengedhetõ légi utántöltõ csonk helyett pedig a merevcsöves légi utántöltésnél használt töltõpont került a gép hátára (kivéve az elsõ 26 A-7D-t, amelyek még a haditengerészeti töltõcsonkal rendelkeztek. . A reptéren való üzemeltetéshez nagyobb kerekekkel szerelt futómûvet kapott, amelynél viszont problémák jelentkeztek a vizes kifutón való fékezéskor, ezért egy blokkolásgátló rendszerrel lett felszerelve (a blokkolásgátló megjelent az A-7C és E típusokon is). A komolyabb változtatások közé tartozik, hogy a TF30-as hajtómû helyett Allison TF41-A-2 sugárhajtómû került beépítésre (amely a Royce-Rolls Spey hajtómûvének a licence), mely nem csak erõsebb, de megbízhatóbb is volt. További komoly fejlesztéseket eszközöltek a fedélzeti rendszerekbe. Ez volt az elsõ amerikai vadászgép, amelybe valódi HUD (vagyis szemmagasságban lévõ kijelzõ) került, mely megjelenítette a fõbb adatokat (sebesség, repülési magasság és repülési irány), a korábbi Corsair gépek csak egy hagyományos célkereszttel rendelkeztek a célzáshoz. Egy fejlett számítógépes tûzvezetõ rendszer (AN/ASN-91(V)) került beépítésre, amely képes volt az összes fontosabb tényezõt figyelembe véve pontosítani a bombavetést, és a korrekcióval számolt célkereszt volt megjelenítve a HUD-on. E rendszer segítségével az A-7D (és A-7C/E) az akkori kor legpontosabb bombavetési képességével rendelkezett. További apróbb módosítás volt, hogy a légierõ a Colt Mk.12 gépágyúk helyett egy M61 Vulcan gépágyút preferálta, ezért ez lett beépítve az orr bal oldalába. Az elsõ A-7D 1968-ban lett átadva a légierõnek és összesen 459 darabot gyártottak belõle.


A-7D

A-7D(ER): Egy 1972-es páncélelhárító változat terve, amelynél az ER a megnövelt hatótávolságot jelentette. A meghosszabbított törzsbe plusz üzemanyag tartályok kerültek, a beépített fegyverzet pedig egy GAU-8A hétcsövû, 30mm-es gépágyú lett volna. Az A-X program kihúzta alóla a szõnyeget, és az ezen gyõztes A-10A lett a dedikált páncélelhárító repülõgép.

A-7E: A csapásmérõ gépek képességei terén a navigáció és a bombavetés pontossága kulcsfontosságú, és mivel e téren problémákkal küzdöttek a rendszerben lévõ gépek, a haditengerészet és a Sperry corporation együttmûködésében egy igen fejlett tûzvezetõ rendszeren megalkotásán dolgoztak, ez volt az ILAAS 65 (Integrated Light Attack Avionics Suite 1965 – Integrált Könnyû Támadó Avionikai Rendszer 1965). Ez az a fejlett tûzvezetõ és navigációs rendszer, amely az A-7D esetén már említésre került További változtatásokra is sor került, a TF30-as hajtómûvet az erõsebb és megbízhatóbb TF41-es váltotta, a két Mk.12 gépágyút pedig az M61A1 Vulcan. Megjelent továbbá egy mozgó térképkijelzõ is, amely a navigációt segítette hatékonyan.


A-7E

TA-7C: Ugyan az elsõ A-7-es 1965-ben már felszállt, az elsõ kétüléses változatra 1972-ig kellett várni, amely egy átalakított A-7E volt, YA-7H jelöléssel. A jelölésekkel itt egy kicsit összevesztek, mert a „H” jelölés eredetileg az elsõ szabad volt (a „G” a svájci légierõnek szánt gépeké volt), késõbb ezt kapta a görögöknek szánt változat – így az YA-7H át lett nevezve YA-7E-nek, de mivel a kétüléses gépek A-7B és A-7C gépekbõl lettek átalakítva, így végül a kiképzõváltozat a TA-7C jelöléssel illették, ahol a „T” a Training, vagyis kiképzõ feladatkörre utalt (ismét egy nagyszerû példája annak, hogy lehet egy elvileg egyszerû dolgot teljesen átláthatatlanná tenni). A kétüléses „sorozatváltozat” az YA-7E tapasztalatai alapján (mint fent már említésre került) a már régebbi A-7B (24db) és A-7C (36db) gépekbõl lettek átalakítva. Az két pilóta egymás mögött foglalt helyet, és az elsõ pilótafülke (ahol a tanuló ült) a teljesen megegyezett az A-7E-esével, az elsõ és a második pilótafülke közé egy üveg szélvédõ került beépítésre, arra az esetre, ha az oldalra nyíló fülketetõ valamiért elveszne, védje a hátul ülõ pilótát a menetszéltõl. A gép törzsébe két toldás került, egy 40.6 centis toldás a szárny elé és egy 45.6 centis toldás a szárny mögött. További újdonság volt a hajtómû kiömlõnyílása felett elhelyezett fékezõernyõ. A gépek eredetileg a TF30-as hajtómûvekkel repültek, majd 49db-ot átalakítottak a TF41-es hajtómû befogadására.


TA-7C

A-7G: Svájc számára szánt exportváltozat, mely a Mirage Milan ellenfele volt, de a svájciak végül egyiket sem rendszeresítették (késõbb az F-5E mellett döntöttek). Két prototípus készült, melyek A-7D gépekbõl lettek átalakítva.

A-7H: A Görög légierõ számára (innen a „H” vagyis „Hellenic” jelölés) készült exportváltozat, amely alapvetõen egy A-7E, melynek nincs légi utántöltõ csonkja, valamint az A-7D elektromos turbinaindító rendszerével szerelték fel. Összesen 60db lett leszállítva.

TA-7H: A görög légierõ tisztviselõire igen nagy hatással volt a TA-7C gép, ezért az A-7H rendelést megfejelték még öt kétüléses változattal, amelyek ugyanolyan változtatásokkal rendelkeztek, mint az A-7H gépek.

EA-7L: Hat darab TA-7C gépet átalakítottak elektronikus hadviselésben való alkalmazásra, ahol a hátul ülõ pilóta kezelte a fedélzeti rendszereket, amelyek egy része a szárnyak alatti konténerekbe kerültek.

A-7K: Kétüléses kiképzõváltozat, amely a nemzeti gárda légierejének (ANG – Air National Guard) készült már. Miután a védelmi minisztérium és a légierõ eldöntötte, hogy az A-7D-k az ANG kötelékébe kerülnek, az ANG eltérõen a légierõnél bevett eljárástól, igényt tartott egy kétüléses kiképzõváltozatra. Alapjában véve egy kétüléses A-7D géprõl van szó, amelyen a TA-7C-hez hasonló módosításokat végeztek el – azzal a kivétellel, hogy az elsõ A-7K kivételével (amely egy A-7D-bõl lett átalakítva) az összeset újonnan gyártották, és egyben az utolsó sorozat gyártott Corsair változat is egyben. A gép megõrizte teljes harcképességét, így a Vulcan gépágyút és a fegyverrendszereket is, de természetesen a teljesítményadatai rosszabbak valamivel az együléses változatoknál. A gép jellegzetessége a háta közepére került kiemelkedõ „púp”, amely a merevcsöves légi utántöltéshez szükséges töltõpont házaként szolgál.


A-7K és A-7D

LANA (A-7D, A-7K): A Corsair II. eredetileg csak nappali, és jó idõjárási körülmények melletti használatra készült, de idõvel megkerülhetetlen igénnyé vált az, hogy éjszaka is bevethetõ legyen a gép, sõt, hogy a légvédelmi radarok elõl elbújjon, ráadásul alacsony repülési magasság mellett közelíthesse meg a célpontját. Az A-7D és -7K típusoknál ezt a képességet a LANA (Low Altitude Night Attack - Alacsony magasságú éjszakai támadó) program keretében valósították meg. Az egyszerûbb módosítások közé az tartozott, hogy a pilótafülke mûszerfalának a világítását úgy alakítsák ki, hogy ne vakítsa el az éjjellátó szemüveget viselõ pilótát. A végsõ cél viszont az volt, hogy mivel erre az éjszakai, kis magasságú repülõfeladatra ember aligha alkalmas, ezért helyette egy fedélzeti számítógépnek kell irányítania a gépet, amelyet megfelelõ érzékelõk (pl. terepkövetõ radar) lát el a szükséges információkkal. A LANA fedélzeti rendszerrel felszerelt Corsair II.-esek képesek 60 méteres magasságban 900 kilométeres óránkénti sebességgel megközelíteni az ellenséget, és elpusztítania még az elõtt, hogy rájönnének, hogy megtámadták õket. 75db A-7D és hat A-7K lett felszerelve a LANA program keretében.

A-7P és TA-7P: Portugália szerény anyagi lehetõségei miatt egy olcsó, de hatékony támadógépet keresett. A megoldást az egyesült államok katonai segélynyújtó programja jelentett, amelynek keretében 20db felújított A-7A gépet vásároltak, darabjuk 5 millió dollárt kóstált. A gépek TF30-P-408 hajtómûvekkel, és az A-7E fedélzeti rendszereivel lettek felvértezve, és 1981 végén kezdték el õket átadni. A Portugálok olyan elégedettek voltak a gépekkel, hogy két évvel késõbb további 24 A-7P-t, valamint hat darab TA-7P gépet rendeltek, melyeket szintén kivont A-7A gépekbõl alakítottak át, a harminc gépért összesen 90 millió dollárt fizettek. Az A-7P esetén a beépített fegyverzet az Mk.12 gépágyúk voltak, míg a TA-7P-k nem rendelkeztek gépágyúval. A Portugál légierõ 1999-ben vonta ki õket a szolgálatból.


A-7P

YA-7F: Az 1980-as években az amerikai légierõ és a hadsereg továbbra is úgy vélte, hogy nincs megfelelõ közvetlen csapattámogatásra képes csapásmérõ gépe (az A-10A feladatköre elsõ sorban a harckocsik elleni harc). A Vought egy csapatot hozott létre, hogy egy fejlesztett A-7-es gépet fejlesszenek ki, amely képes az igényeknek megfelelni – és majd ezt a gépet el is tudja adni a légierõ vezetõségének. Végül két prototípus megépítésére megbízást kaptak, és az elsõ YA-7F 1989-ben megtette szûzfelszállását. A gépet egy Pratt & Whitney F100-PW-220, utánégetõvel ellátott hajtómûvel szerelték fel, a sárkányszerkezetet megerõsítették és megnyújtották, mintegy 75 centivel a szárny elõtt, és 45 centivel a szárny mögött. Digitális fedélzeti rendszerekkel szerelték fel, és ellátták fedélzeti oxigéntermelõ berendezéssel is (OBOGS). A Vought számításai szerint az ANG A-7D gépeinek átalakítása A-7F szintre mintegy 5 millió dollárba került volna gépenként, de a légierõ végül elállt a programtól.


A két YA-7F prototípus, a háttérben egy A-7D


YA-7F a levegõben

Corsair a csapatoknál...

A gép igen masszívnak és megbízhatónak minõsült, igen nagy szabadságot adott a felfüggeszthetõ fegyverzet összeállításában. A karbantartása egyszerû volt, és kevés munkát igényelt, egy repült órára 9-10 munkaórányi karbantartásigény jutott. A várakozásokkal ellentétben a bevetések számához viszonyítva kevés veszteséget könyveltek el az A-7-esek, ami nem kis mértékben a beépített ECM rendszernek volt köszönhetõ. A személyzete is szerette a gépet. No persze a maga módján. A rövid, tömzsi test, és a jellegzetes orrész miatt rövid úton csak SLUF-nak (Short Little Ugly Fucker – kb. Rövid Kicsi Undorító Balfasz) csúfolták a gépeket.


A-7D pilótafülke

No persze gondok is adódtak vele, az alacsony beömlõnyílás a gõzkatapultból szivárgó gõzbõl elég sokat beszívott, és ez az A-7A esetén hajtómûleállásokat is okozott. Hogy csökkentsék a kockázatott, a gép maximális fegyverterhelését csaknem a felére, 3,600kg-ra korlátozták. Az A-7B és a késõbbi gépeknél ezt a problémát orvosolták.
Inkább csak kozmetikai jellegû hiba, de sok meleg percet okoztak a pilótáknak a hajtómû túlmelegedésére figyelmeztetõ lámpa. A bombaoldásnál „megkönnyebülõ” gép hajtómûve egy kicsit „megfuthatott”, így épp akkor villant fel a pilóta orra elõtt a figyelmeztetõ jelzés, amikor minden idegszálával arra összpontosított, hogy baj nélkül kikerüljön a veszélyzónából. A hibát egyébként gyorsan orvosolták.


A-7E gépek

A Corsair hibái közé lehet sorolni, hogy nem szereti az esõben, vagy vizes kifutón való landolást. Az A-4-esen és az A-6-oson nagy áramlásterelõk vannak a szárnyakon, amelyek leszállásnál jelentõs leszorítóerõt hoznak létre, javítva a kerékfékek hatásfokát. Az A-7-es nem rendelkezik ilyesmivel, így elég nehézkes a leszállás utáni fékezés, és ha valamelyik kerék megcsúszik, könnyen le is futhat a kifutóról. Csak tovább rontott az eredetileg ezt a problémát orvosolni szándékozó ABS fékrendszer megjelenése, amely igen megbízhatatlanul mûködött, és a pilóták sok esetben inkább kikapcsolták.
1987-tõl kezdve a haditengerészeti Corsair századokat elkezdték átfegyverezni F/A-18 Hornet gépekre, és 1992-ben az utolsó tengerészeti Corsair is nyugdíjba vonult. A légierõnél az A-7D-k még az 1980-as évek elején eltûntek, illetve az ANG-hez kerültek, feladatukat az F-16-osok vették át. Az ANG az 1990-es évek elejéig tartotta rendszerben a Corsaireket, majd onnan is kivonásra kerültek.
Thaiföld 1995-tõl kezdve 16db A-7E és négy TA-7C gépet vásárolt partvédelmi feladatokra.

Noha a gyártó cég még az 1990-es években is megpróbálta a fegyverpiacon illetve a hazai fegyveres erõknél értékesíteni a Corsair-t (YA-7F), ezen próbálkozások nem voltak sikeresek. Az 1980-as évektõl kezdve már nehezen lehetett egy pusztán csapásmérésre tervezett, és csak arra képes gépet eladni. A kulcsszó a többfeladatúság, és a rugalmasság lett. Az A-7 ugyan legfeljebb harmadába, negyedébe kerül egy többcélú gépnek, és az üzemeltetése is olcsóbb azokénál, mégse kellett senkinek.

Fegyverzet:

Az elsõ Corsair típusok két 20mm-es Mk.12-es gépágyúval voltak felszerelve, melyek a beömlõnyílás két oldalán volt elhelyezve. A légierõ azonban a nagyobb tûzerejû M61 Vulcan gépágyút választotta, mely a beömlõnyílás bal oldalára került, a haditengerészet is átvette ezt a módosítást, így a késõbbi típusoknál ez vált az általános beépített fegyverzetté.
A hat szárny alatti fegyverfelfüggesztõ pillonra lehetõség volt TER ill. MER többcsatlakozós sínek alkalmazására, így akár 6db 227kg-os légibombát is fel lehetett szerelni egyetlen pilonra. Ezek a csatlakozók alkalmazhatóak voltak bombák mellett LAU irányítatlan rakétaindító konténerek felfüggesztésére is. Az A-7B-tõl kezdve lehetõség volt Mk.4 20mm-es gépágyúkonténer felfüggesztésére is.
A fegyverzet közé hagyományos légibombák, fékezõszárnyakkal vagy ernyõvel ellátott légibombák, bombakazetták, FFAR illetve Zuni irányítatlan rakéták, Shrike, Maverick, Harpoon, Standard ARM és HARM irányított rakéták, Walleye TV-, és lézer-irányítású légibombák, valamint tengeri aknák.
A pilonokra fel lehetett szerelni FLIR (elõre nézõ infravörös érzékelõ) konténert, így az A-7-esek (pontosabban az A-7B-tõl kezdve azokat a gépeket, amelyeken végrehajtották az „International Corsair II.„ programot) képesek voltak éjszakai bevetések végrehajtására is.

Az A-7-es szállíthatott négyféle nukleáris légibombát, az Mk.28 (70kT) és B43 (70kT és 200kT között változó) 950kg-os atombombát, Mk.61/B61 (0.3kT és 300kT között változó) 322kg-os termonukleáris bombát, valamint Mk.57 (10kT) 231kg-os nukleáris mélységi bombát. Ezekbõl legfeljebb kettõt vihetett magával, amelyeket a négy belsõ szárnytartó valamelyikére lehetett függeszteni.

A Corsair II. akcióban:

Alighogy a csapatokhoz került, a Corsair máris harcba indult: 1967-ben a VA-147 az USS Ranger fedélzetérõl végrehajtotta az elsõ Vietnami célpontok elleni akcióját. A gép a haditengerészet egyik fõ csapásmérõ gépe lett, és igencsak meg voltak elégedve az eredményekkel – a VA-147 például 1400 bevetés alatt mindössze egyetlen A-7-est vesztett el. A haditengerészetnél az általános fegyverfelfüggesztés támogató feladatkörben hat 227kg-os hagyományos légibomba, két LAU32 indítókonténer 7-7 FFAR irányítatlan rakétával, két 300 gallonos póttartályal, valamint két AIM-9 légiharcrakétával.

A haditengerészeti Corsair gépek 49,200 bevetést teljesítettek, összesen 186,000 tonnányi fegyvert juttattak célba, és mindössze 54 gép veszett oda ellenséges tûz által.



A-7D Vietnam felett Snakeye bombákat dob le

A légierõ is gyorsan realizálta, hogy az F-100-asok csapásmérõ feladatkörben való használata minden volt, csak nem hatékony. Az A-7D viszonylag olcsó volt, és nagyságrendekkel nagyobb teherbírással rendelkezett. Egy F-100-as általános fegyverterhelése két póttartály plusz négy Mk.82-es légibomba volt. Az A-7-esé két póttartály és 10db Mk.82-es légibomba, de rövid távolságra való repülésnél képes volt 18db Mk.82-est magával cipelni, vagyis egyetlen A-7-es több bombát vihetett magával, mint egy egész raj F-100-as. Pedig akkor még nem is beszéltünk a pontosságról, amely hála az A-7D/E tûzvezetõ rendszerének, igencsak felülmúlta az akkor már avit Super Sabre gépekét. A földi csapatoknak pedig érthetõen nem volt mindegy, hogy mennyivel mennek mellé a bombák vagy napalmtartályok...
A légierõ összesen 6,568 bevetést könyvelt el Vietnam felett.

A Corsair a feladatkör tekintetében széles skálán repült Vietnam felett, kezdve a kutató-mentõ küldetéseket, ahol az ellenséges vonalak mögött lelõtt pilótatársaik biztonságba jutásán dolgoztak, a csapásmérésen át, ahol az A-7C/D/E gépek akár a baráti szárazföldi egységektõl alig 50 méterre lévõ célpontokra mértek csapást egészen a légvédelmi rakétarendszerek vadászatáig.

A Corsair részt vett a Grenadai harcokban, csapást mért feltételezett terroristakiképzõ központokra Líbiában, és végül részt vett az Sivatagi Vihar hadmûveletben, ahol egy Corsair mérte a hadmûvelet elsõ légi csapását, és a haditengerészeti gépek összesen 720 bevetést teljesítettek.

Adatok (A-7D):

Személyzet: 1 fõ
Hossza: 14.06 m
Szárnyfesztáv: 11.81 m
Magassága: 4.90 m
Szárnyfelület: 34.8 m2
Üres tömege: 9,033 kg
Max. felszállótömege: 19,050 kg

Hajtómû: Allison TF41-A-1
Max. Tolóerõ: 64.5 kN

Max. sebessége: 1,123 km/h
Hatósugata: 1,151 km
Max. átrepülési távolság póttartályokkal: 4,606 km
Szolgálati csúcsmagassága: 12,800 m
Emelkedési sebesség: 4,570 m/perc

Fegyverzete:
1db M61 Vulcan 20 mm Gatling gépágyú 1,030 lõszerrel
4,310 kg hasznos teher teljes üzemanyag mennyiségnél, vagy 6,800 kg hasznos teher csökkenttet üzemanyagmennyiségnél (de gyakorlatban repültek 9 tonnányi hasznos teherrel is) a három-három szárny alatti, illetve a két törzs oldalán lévõ pillonokon.

Jó de offot lezárva a tehetség az nem tudja a pénzt helyettesíteni ami 1 komoly hábor filmhez kell.

Valamelyik nap láttam a diszkóverin a tengeralattjárók- csendes vadász c mûvet. Nem volt rossz és egy jó része a Virginiáról szólt. No meg jó belsõ felvételek voltak a Seawolfról is. Amin elcsodálkoztam az a "legjobb" sorozat volt 😊 Megtudtam hogy az elsõ tizben nincs benne a Super Hornet, de csak éppen hogy. Ja második a Sas. Az elsõ a Mustang a szakértõk szerint 😊 Eddig azt hittem hogy komolyan vettek valamit, de ez a lassan szokásossá váló jueszéjdiszkóveri szinvonal volt. 😊 Végülis egy regény sokkal jobb mint egy lexikon. Abban csak hülye szavak vannak a regényben meg egy remélhetõleg jó történet 😊

kb annyira harcoltak õk a kommunizmus ellen, mint a vörös hadsereg a fasizmus ellen 😄 Mindkét hadsereg csak egy propagandával alátámasztott erületszerzõ/védõ sereg volt, az SSnél még pluszba jött az extra kiképzés.

és az garancia arra, hogy szar? 😄 Baromi jó filmeket csinálnak a latinok, pl Gépész, Torrente 1-2(-3), meg most is oszkárt kaptak.

Egyébként meg láttam a werkfilmjét, és ott mondtak, hogy angol szakértõk is segítenek a filmben.

Ha megnézed Argentín-Spanyol koprodukciós film.

A propaganda ezt mondta, és sokan meg is ették ezt a "szent cél" hazugságot. A tény meg az volt, hogy nem a kommunizmus ellen harcoltak, hanem a náci németország határainak kitolásáért, majd késõbb már annak megvédéséért.

Hogy miért álltak be pl. a Waffen-SS-be, annak több oka is lehetett. A norvég katonák jó része kiábrándultságból, mivel a saját kormányuk és királyuk egész egyszerûen fogta magát, és elvonult Angliába, hogy onnan buzdítsa a népét a németek ellen. Emiatt egyszerûen gerinctelennek tartották sokan õket. A másik ok pedig egyszerû: a norvégoknak nem lehetett másképpen katonaságot vállalni, a norvég hadsereg gyakorlatilag eltünt, illetve egy része a szövetségesek oldalán harcolt. A harmadik ok valóban a kommunistáktól való félelem, de például a norvégok esetén ez marginális ok volt, noha a propaganda ezt tolta elõtérbe 1942 után.

De még ezzel együtt sem volt szó igazán komoly erõ, csak 15,000 norvég katona szolgált a náci németországnak, melybõl alig 6,000 jutott frontszolgálatra, még a hires Wiking SS egységben is csak mintegy 800 norvég szolgált, a tisztek pedig minden esetben németek voltak (ennyit arról, hogy mennyire becsülték õket meg). Márpedig a norvég különítmény volt a legnagyobb nem-német náció a német erõkön belül...

<#fejvakaras>

És nem nemzetekrõl fajokról volt szó! Egy cél!!!! Az egyetlen közös nagy cél!!!

Jó kis videó <#eljen>

Ezt már lentebb írtam... én is hogy például az Észtországi kapuban angol, svéd, norvég, finn, francia, svájci, román, magyar, orosz, amerikai...stb. csapatokat vonultattak fel a németek!!!! Azok már tényleg egy szent célért áltak fel!!! A kommunizmust megfékezni! Hogy ne terjedjen el európában meg a világon...

Nem nemetekrol volt szo!

A Waffen-SS-t a kommunizmus elleni harc cimszavan toboroztak! Kb ez volt az egyetlen, ami osszetartotta oket. Ugye te sem hiszed el, hogy egy bosnyak, ukran, kozak, indiai stb katona Hitlerert harcolt!

A LAW-ot újra rendszerbe vették, mikor rájöttek, hogy kicsit drága TOW-okkal lövöldözni az épületekben bújkáló felkelõkre irakban, és a LAW könnyebb és kisebb mint az M136 és a SMAW.

jokis videjo

Pontosan nem tudom..enyire engem a jenkik fegyverei nem erdekelnek.

Ja azt tudom, de már azt sem használják az amcsik. Olyan 80-as 90-es évek elején volt rendszeresítve, nem?

jah RPG

Mármint az tudom, hogy RPG, de azt se nagyon használják már az amcsik, nem?

Eddig is be lehetett szerezni a feketepiacon barmilyen nyugati fegyvert....ezek szerint csodalkozni fogysz de pont keletrol, es "del felol"....(M-16 tol az UZI-ig....)