Haditechnikai Topic
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Minden nyugati gép fejlesztésében ezt az esetet akarták kihagyni... amíg lehet, a fegyverzettel már a lõtávon túl is ki kell iktatni valahogy az ellent, rakétákon és a terep feltérképezésen múlik minden, ha közel harcra kerül sor, akkor van nagy gáz 😄
MIGek a legjobbak közel harcban még mindig sztem. Kifogy a múníció és nagy konfliktus esetén sok gép van az égen, az egyenlõ egy ííííjjj.... sikongatással.
Ha annyira kisebbek és könnyebbek a beépített rendszerek, akkor miért van szükség a külsõ kábelcsatornákra? :?
Ha egyszerre támadnának sz@rban lennénk, de akkor se esélytelenül. Én úgy érettem ezt a bedarálást", hogy taktikailag meg mindenhogy a gripeneknek lenne nagyobb esélye a gyõzelemre. De mivel háborúba a csoda faktort is számításba kell venni, így bármi elõfordulhat.
Azt azért nem zárnám ki, hogy az elektronika és a fegyverrendszer átépítéssével, akár 100 kg-t is sporoltak, csak ezzel meg az a hiba, hogy mindet a tömegközéppont elötti térbõl, ami az egyensúly megbomlásával jár, úgyhogy akár ballasztsúly beépítésének szükségességét sem tartom kizártnak. Anno mi is ezt tettük, amikor az Albákból kiépítettük a Karat rendszert, balasztot kellett helyette betenni.
http://www.aerostar.ro/index-e.htm
TG
karosszéktábornok.blog.hu
mindenesetre:
http://www.deltawing.go.ro/lancer.html
TG
karosszéktábornok.blog.hu
Tudod ahogy közeledik a naptári órák vége korlátozzák a gépet a sárkány állapotának függvényében abban, hogy mit hajthatnak végre egy bemutatón és mit nem.
Az meg hogy szerinted valami dinamikusat repült nem jelenti azt hogy egy légiharchelyzetben tartósan ugyanazt a dinamikát adja...(de most sem értem hogy mit jelent azhogy a program dinamikus vagy sem...) nem tudom miért kell egyetlen igazságként kijelenteni azt mit te állítasz és tényként közölsz források nélkül?? Sokadjára csinálod Aranysas-ra vagy régi TOPGunra hivatkozva. Aztán ha valami nem úgy van akkor egy "bocs rosszul emlékeztem" sem jön ki belõled.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
De egyébként még mindig ott tartunk csak hogy az izraeliek belenyulhattak a Lancerek hmû-be és megnövelhették a tolóerõt, annak üzemidejének rovására (de nem azért, mert elektronikusan vezérled). De mindezt csak feltételezed és nem tudod, amit abból vezuettél le, hogy szerinted dinamikusabban repült egy bemutatón.
TG
karosszéktábornok.blog.hu
Igen növelhetõ a hmû teljesítménye,ha turbina hõmérsékleted növeled, de ha vele együtt a turbinalapátok hûtését nem oldod meg,ami már jócskán a hajtómûbe való belenyúlás, akkor igen drasztikusan csökken az élettartamod. Lásd pont fordított okból vették le egyesek a 29-es turbina hõmérsékletét olyan opcióval, hogy kis beavatkozással földön visszaállítható legyen, ha háborús helyzet adódna.
Amúgy nem zárom ki, hogy igazad van, de az általad megadott forrás sem a három alváltozat teljesítményérõl nem beszél, sem szerkezeti különbségérõl, sem arról, hogy mi a különbség a 220 éa 220E között, ezek nélkül, meg nem gyõztél meg. Csak úgy mellékesen a CFM-56-3 és CFM-56-5 között jelentõs szerkezeti különbségek vannak.
TG
karosszéktábornok.blog.hu
A románok valóban nem, de az izraelik számtalanszor módoítottak már technikát múltban. Épp lentebb írtam.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Amúgy azért mert valamirõl kijelented, hogy az tény aznem vállik még feltétlenül azzá.
A 21-es kontra 29-esrõl, igaz hogy az etiópok is azt állítják, hogy a második erireai 29-est 21-essel lõtték le, de egyedi példákból, még nem feltétlenül kell hosszútávú következtetéseket levonni, lásd lissai tengeri csata és a döfõorr esete. Azért mert az irak-iráni háborúban iraki Mi-24-es lelõtt egy iráni Phantomot, még senki sem gondolt arra, hogy majd harci helikoptereket fog használni vadászrepülõgépek helyett...
TG
karosszéktábornok.blog.hu
Thrust: 23,770 - 29,160 lb
Ez a sor a lényeg. Mivel az altjpust nem részletezi ezen határok között mozognak az értékek. Jóval több, mint 10% az eltérés a kettõ között és a dinamikus tulajdonságokról még nem is beszéltünk akkor.
Bucser, te miért várod el, hogy kapásból mondjak minden forrást és cikket? Nem vagyok egy lexikon sem Googe keresõ.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Amúgy a hajtómûvek tolóereje igencsak megnövelhetõ, persze az üzemidõ rovására. Az izraeliek megjátszották, hogy az F-16 hajtómûvét felpiszkálták 50%-kal! És nem építettek egy új hajtómûvet. Persze az élettartam csökkenésrõl mélyen halgattak és arról sem szólt a fáma, hogy ez mennyire ment át a gyakorlatba. Mindenestre a mûszaki megvalósíthatóság meg van.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
TG
karosszéktábornok.blog.hu
Ideje lenne elõhozni a forrásodat is.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
Nem kell indokolnom, mert ez TÉNY! Ez megvalósította a GE és a PW is.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Azt mondtam, hogy az a 25 légifölény lancer a 12+2 gripennel leküzdhetõ a kellõ fegyverzet áll a rendelkezésre. A Groundpounderek utána pedig már kacsavadászat szinten mûködnek.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
Az hogy dinamikus repülést láttál, azazon múlhatot, hogy berepülõpilóta, függesztmény nélkül, minimális tüzelõanyag feltöltéssel repült (ez is csak feltételezés). Hidd el Dózsa Gyuri is tudott dimakisan repülni, amikor berepülte a frissen javított gépet, és leszálás elött megköszönte a gépet egy kis örömrepüléssel.
Az hogy ugyanazon hmû teljesítménye megnõne 8-10%-kal ezt indokold, mert attól, hogy egy szervomotor mozgatja a betápláló szivattyú csapját és nem egyrudazat, miközben a forgórész csapágyazása, tömege, rései, az egész tehetetlensége nem változik,attol nem tudom, hogy miért változna a atolóerõ, fõleg úgy hogy a szívócsatornába nem jut plusz levegõ. ÍSzerintem egy ilyen hajtómûvön, maximum a gazdaságosságot tudod növelni, azzal, hogy optimálisabb üzemódokat tud használni, akkor amikor nincs szükség maximál üzemmódra. De maximálforszázson, amikor a tolóerõd a fúvókákon kiömlõ tüag mennyiségen és a bejövõ levegõ tömegén múlik, azon az elektronika nem segít.
És még valami, én csak a Lancer potens voltával vitatkozom, tudom hogy a Gripenhez sincs meg a megflelõ fegyverzet még.
TG
karosszéktábornok.blog.hu
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
AWACS-ben nem vagyok biztos de úgy tudom, hogy igen.
27387: Az hogy 1 29-est megfogott 2 21-es annyi mindenen múlik ,hogy hihetetlen.. azért azt nem tudod, hogy egy 29-es hányszor fogott meg 2 21-est? szerintem többször Mellesleg egy harci helyzetben nem solo pilóták harcolnak hanem legalább géppárok tehát 2:2, 4:2, 2:4 szituációk az adottak igaz-e?
Rossz következtetés, hogy 1 esetbõl vonatkoztatsz az általánosra.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
Azt sem tartom kizártnak, hogy egyes dolgok már kompzitból vannak rajta, ergo tömegcsökkenés van. A régi nehéz ororsz elektronika helyett is más van, még tömegcsökkenés. Igen, a MIG-21-sem nagy a hatótávolsága, de nem is állítják be a viág legjobb repülõgépének.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Az meg tök lényegtelen, hogy mi a géparány. Bárki kezdi az elsõ az, hogy földön szabotázzsal lezúzza másik gépét, már ha van egy kis esze..
Ráadásul a légi háborút emberek vívják és így baromi erõs a szerencse faktor.
Tehát bárhogy alakulhat a meccs...
H
ezt nekem is elmagyarázhatnád, hogy ha ugyanaz a sárkány és ugyan az a hmû, akkor miért lett jobb a manõverezõképesség? Akkora tömegcsökkenés, azért nem történt? A légvédelmi változatból 25-öt alakítottak át (ma 21 db van rendszerben). Ha Gripen csekély hatávolságával számolsz,akkor kérdezd meg apádat,hogy mekkora a 21-é. Amikor 88-ban a PG-ben elkezdtem tanulni, eljött az egyik berepülõpilóta hozzánk, egy beszélgetésre még az elsõ napokban, és arra kérdésre, hogy egy 21-es mennyit bír repülni, azt a választ adta "hogy képes negyed óra alatt kiüríteni a tartályait". Kérdezd meg azt is meddig tartott az utolsó 21-es nagyjavítása és miért.
Nem hiszem, hogy a románok jobban állnának pótalkatrészek terén. Nem véletlenül vonják ki a szovjet repülõeszközeiket, õk ugyan abban a cipõben járnak mint mi, csak nekik még a NATO csatlakozás elött el kellett játszaniuk, hogy mennyire potensek, mint akkor nekünk is, de már bent vannak a csapatban, úgyhogy már nem olyan sürgõsek a katonai fejlesztések.
egyébként néhány képet találsz itt a retteget Lancerekrõl:
http://www.targeta.co.uk/mig21_lancer.htm
itt pedig az átalakítottak oldalszáma és altípusa:
http://www.arrow-aviation.nl/rom_lancer.html
román légirõ:
http://www.aeroflight.co.uk/waf/rom/romaf2.htm
Mielött vállaszolsz, tudom, hogy nem Te kezdtél itt aggódni azon, hogy a románok lerohannak minket, sõt...
TG
karosszéktábornok.blog.hu
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
??? Mihez képest? A többi modern 4 és 4+ géphez képest gyenge vicc az arány.
Jelenleg egy AWACS semi köröz itt a környéken. Vagy igen?
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A Sárkány hiányosságaival semmilyen felújítás nem képes csodát tenni. kÖzelharcban a bisz és a Lancer is halott a Gripennel szemben. Az pedig, hogy mi hogy repül bemutatón semmit nem jelent lévén közelharc során nem vagy behatárolva magasságtartományban és sebességtartományban.
A Gripen kicsi, nagyon jó tolóerõ tömeg aránya van, jól irányítható és jobban bánik az üzemanyaggal mint a Lancer.
A Lancer gyors (utánáégetõvel) zabálja az üza-t és úgy manõverezik a Gripenhez képest mint egy béna kacsa és ha kell menekülni sem tud lévbén kormol mint egy öreg kályha.. Túlképp energiaharcon kívül semmit nem tudna kezdeni csakis energiafölénybõl kezdve.
Az elektronika modernizációja sokat javít a helyzeten, de csodát nem tesz, nem javítja ki az elavult sárkányt például.
"Valami megsúgta, hogy jövõre 60(!) órát terveznek itthon. VICC!!"
A Gripenen. A maraadék repült órán vihetik az ALBA-kon is... És nem valaki megsúgta hanem itt mondták neked a fórumon.
"Tudod nem minden célt észlelnek idõben és nem minden célt azonsítanak idõben"
Persze és a NATO AWACS-ek is csak dísznek ellenõrzik a légteret.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Uraim, ha egy nemzet úgy gondolja, hogy vannak védelemre méltó értékei és érdekei, akkor kötelessége gondoskodni azok védelméről. (Ismeretlen Francia Tábornok)
Uraim, ha egy nemzet úgy gondolja, hogy vannak védelemre méltó értékei és érdekei, akkor kötelessége gondoskodni azok védelméről. (Ismeretlen Francia Tábornok)
Igen és éppen ezért vehetnék fel harcot sikeresem 40:12 arányban. A Gripenra összesen 6 légiharcrakéta tehetõ fel. 12*6= 72 Elég jó találati aránynak kell lennie, hogy ezzel leszedj 40 olyan gépet, ami már viszonylag modern. A technika nem minenható. Még a '80-as években is volt egy szimulált légiharc és két MIG-21 megfogott egy MIG-29-est!
Namármost ennél a Gripen rosszabb aránnyal indulna harcba, de azért elõnyökkel. Persze igen nagy irtást vinnének végbe a MIG-ek között, de ha közel kerülnek akkor már nem olyan rossz a helyzetük. Láttam már repülni Lancert és SOKKAL potensebben repült mint egy bisz! Tudtommal francia vagy izraeli rakéta és elektronika van rajta, ami azért enyhén szólva nem rossz.
"Azok a migek örülnek ha feltudnak szállni nemhogy harcolnának"
És te kitõl hallottad ezt a baromságot?? Magyar video-t még nem láttam repülésrõl, román Lancer video-t máer többet is láttam és rángatta a pilóta a ládát rendesen. A román kollegák szerintem ma többet repülnek, mint az itthoniak. Valami megsúgta, hogy jövõre 60(!) órát terveznek itthon. VICC!!
Nem akarlak Zenty megséretni, de fingod nincs a légiharcról. Kicsit nézz utána. 3:1 fölényben már a generációs különbség is kezd eltûnni, 4:1-nél meg aztán végképp. Tudod nem minden célt észlelnek idõben és nem minden célt azonsítanak idõben. A másik az, hogy a magyar radarrendszer ma enyén szólva egy vicc, egy légvédelmis imerõsöm mondta, hogy ma hazánk területére az repül be 600 méter alatt aki csak akar.... Ezek után a több irányból nagy szintkülönbségekkel bezúduló 4-szeres fölény ellen elég nehézz effektítve bármit tenni fõleg, hogy a Gripen hatósugara is nevetségesen kicsi más géppel összevetve..
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A Románok a mig 29 ellen találták ki a lancer. Ugyanis arra sem volt pénzük, hogy fentartsanak egy mig 29-et( de szerintem az ellen is esélytelen lenne)
Pár upgradeltõl nem jön a mindenség. A gripeneknek lótúró lenne mégha fölénybe is vannak.
ASUS ROG B350-F Gaming, Ryzen R5 1600, 8GB DDR4 3000Mhz, ASUS ROG Strix RX470 4GB, Adata 920SP 128GB SSD
Meg arról se feledkezzünk meg, hogy a Lancerek alapból nem többfeladatúak. Van vadász, illetve bombázó változat. Úgyhogy az a 40db, nem bizti, hogy 40db...