95109
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#46614
A nem egészen modernekben is volt már ilyen, csak pocsékul működött. Lásd F-111 cikkben a HTKA.hu oldalon.
A modernebb rendszerről - pl. az Gripen NG-n - pont most volt poszt az Air Power blogon, de a jenki A-10A gépekre is felkerült és természetesen a C gépen is lesz. A-10-ről is vannak ott képek egy sokkal régebi posztban.
Gripen NG és MAWS.
A Szu-24 gépekre (is) került ilyen. Két gömbszerű valami a gép alján és tetéjén.
52-es sorszámnál fent.
Képen.
MAWS -nak szokták ezeket hívni angol terminológiában. (Missile Appropach Warning System.)
-
Freeda Krueger #46613 nagyon jó első ránézésre is... 
-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#46612
Eredetileg egy baráti kérésre készült, laikusoknak, szóval szájbarágós, és nem túl részletes, inkább ismertető jellegű, de hátha valakit érdekel, szóval ide is berakom.
HMS REPULSE
Illetve a Renown-osztályú csatacirkálók
![]()
Az 1906-ban a HMS Dreadnought megjelenésével a korábbi csatahajók elavultak a világ összes haditengerészetében. A Dreadnought előtt a hadihajóknak általában 4-8 nagy űrméretű ágyújuk volt nagy toronyban, és egy csomó közepes és kisebb űrméretű ágyú a hajó oldalán lévő kazamatákban. Az új hajó a közepes és kis ágyúkat felszámolta, és 10 darab nagy űrméretű ágyút helyezett el öt toronyban. Az elhelyezés még nem volt tökéletes, de a terv az volt, hogy a vitorlás csatahajókhoz hasonlóan a csatahajók párhuzamosan felfejlődnek, és tornyaikat egymásnak szegezve tűz alá veszik egymást. A korábbi csatahajók a fő fegyverzetük csak azon részét használhatták, amelyik az ellenfél felé nézett. Az új taktika az volt, hogy a fő fegyvereket viselő tornyokat egy vonalban helyezték el, így bármelyik oldal irányába lehetett tüzelni az összes ágyúval, vagyis a teljes tűzerővel rendelkeztek mindig.
A Dreadnought megjelenésével fegyverkezési verseny kezdődött a nagyhatalmak között, első sorban a Brit birodalom, a Német császárság és Franciaország között, de ott volt a nyomukban az Egyesült Államok, Japán, majd kicsit lemaradva Oroszország, Olaszország, az Osztrák-Magyar Monarchia és pár "kis" állam, mint Brazília, Argentína és hasonlóak, akik egy-két csatahajóval rendelkeztek csak, inkább presztízsből, mint valódi hadieszközként. A fő probléma az volt, hogy az angolok a HMS Dreadnoughttal nagyon sikeresen lenullázták a saját, addig technikailag és számszerűleg is világelső flottájukat - magyarul semmivel sem voltak jobb helyzetben mint más. Vad fegyverkezés eredménye az volt, hogy a Brit birodalom 1906 és 1918 között, vagyis 12 év alatt 51 darab csatahajót és csatacirkálót épített (ezek egy részét eredetileg más országoknak, mint Chile vagy Törökország számára, de a világháború kirobbanása után lefoglalták, és a Royal Navy kötelékébe vették). Ez az 51-es szám elsőre talán nem mond semmit, de egy-egy egység olyan hihetetlen pénzekbe került, amit nagyon nehéz mai értékrendbe átszámolni, akkori értéken durván 3,3-4 millió, ma durván 400 millió font, ha az inflációt is belevesszük. Viszonyításképpen az Osztrák-Magyar Monarchia a negyedik "Dreadnought" csatahajóját, a későbbi Szent Istvánt megrendelését le akarta mondani, mert az Habsburg birodalom nem bírta volna már a költségeket. 1909-ben a becslések szerint a Királyi Haditengerészet éves kiadásainak feléből orvosolni lehetne az Angol szigeten minden szociális problémát (éhezés, orvosi ellátás, otthontalanok kezelése).
![]()
A csatahajók legfontosabb háborún kívüli feladata a nemzeti büszkeség megtestesítése
itt éppen mint a király "yachtja" járta a világot, és ennek emlékére készítettek képeslapot
Az épített egységek csúcsát a Queen Elizabeth osztály jelentette, az 1913-1915 között átadott öt egység viszonylag nagy sebességével, erős páncélzatával és négy fő tornyával, melyekben egyenként 2-2db 15" ágyúval bírt, a kor csúcsát képviselte. De drága volt, ezért a Brit Admiralitás úgy döntött, hogy a következő hajóosztálynak olcsóbbnak kell lennie. Ez az osztály lett a Revenge-osztály, ahol az olcsóbb árat úgy érték el, hogy a hajó kisebb lett, és gyengébb hajógépeket szereltek be, így lassabb is volt. A Revenge osztályból 8 darabot terveztek megrendelni (ezzel a legnépesebb csatahajó-osztály lett volna), ám közbeszólt valami, pontosabban valaki - John Fischer Admirális, aki a csatacirkálók megveszekedett támogatója volt.
A csatahajó és a csatacirkáló közötti különbség egy kis magyarázatra szorul. Minden harcjármű tervezésekor három tényezőt mértékét kell megállapítani, ezek a mozgékonyság (sebesség), tűzerő és páncélzat. Az adott tömegből kell kigazdálkodni mindhárom részét, és ezek arányai határozzák meg a harcjármű besorolását. A csatahajó a sebesség-tűzerő-páncélzat hármasból egy viszonylag egészségesen azonos elosztásban részesül. A Dreadnought megjelenése után viszont felmerült a lehetősége annak, hogy egy gyorsabb hajóra is szükség lenne, mert bizonyos helyzetekben előnyös. A hadihajók egyik fő feladata az ellenséges hadihajók legyőzése mellett ugyanis a kereskedelmi flották elleni harc - vagyis hogy az ellenséges ország kereskedelmi hajóit a tenger fenekére küldje. Erre a csatacirkáló pedig látszólag nagyszerűen megfelelt, nagyobb sebessége miatt gyorsabban elérhet bárhova. Ugyanolyan ágyúkkal látták el őket, mint a csatahajókat, de a páncélzatuk gyengébb volt, a hajógépeik viszont erősek voltak, így nagyon gyorsak lehettek. Az elképzelés szerint a nagy sebességük miatt ők határozzák meg azt, hogy akarnak-e az ellenséges hajókkal harcba keveredni, ha az ellenfél erősebb, egyszerűen teljes gőzzel elhúznak, és így nincs is szükség a nehéz páncélzatra. Ez bizonyos szintig vissza is ütött az első világháború legnagyobb hajóütközetében, ahol a rosszul tárolt lőszer és a gyengébb páncélzat miatt három csatacirkáló (HMS Indefatigable, HMS Queen Mary, HMS Invincible (kegyetlen sors - utóbbi hajó neve ugyebár lefordítva Legyőzhetetlent jelent)) is elsüllyedt.
Na te térjünk vissza, Fischer admirális 1914-ben a lassan készülő és drága, ráadásul lassú csatahajók helyett csatacirkálókat akart. Így a Revenge osztály utolsó két, még csak éppen elkezdett egységét gyors ütemben áttervezték csatacirkálónak (a harmadik (illetve az eredeti Revenge osztály nyolcadik) egységet nem készítették el). Az eredetileg 190 méter hosszú hajókat megnyújtották, 240 méter hosszúak lettek, így a legnagyobb hadihajók lettek a világon 1918-ig, a HMS Hood elkészültéig. A betoldott részbe került az eredeti 24 helyett 42 kazán, és az összesen 25.600 lóerős gőzturbinák helyére 112.000 lóerősek. Az új hajók a Revenge 21 csomós (39km/h) sebessége helyett 31.5 csomósra (58km/h) voltak képesek, ami elég jelentős eltérés. Ehhez viszont a páncélzatból is jelentőset kellett áldozni, továbbá a Revenge négy (kettő elől, kettő hátul) ágyútornyából elhagyták az egyik hátsó tornyot, vagyis a fő fegyverzet 8 darab 15"-os (380mm) hajóágyú helyett 6 darabra olvadt. A két áttervezett egység a HMS Renown és a HMS Repulse lett, az első egység után pedig Renown-osztálynak nevezik ezt a hajóosztályt. A sebtiben való áttervezés, és a kapkodva végzett építés miatt a két hajó ugyanakkor hírhedt volt arról, hogy rengeteg karbantartást és javítást igényel, így a fanyar brit humornak megfelelően a brit tengerészek maguk között a HMS Repulse-ot csak HMS Repair (Javítás) illetve a HMS Renown-ot pedig HMS Refit (Kijavítás, átjavítás) néven nevezték.
![]()
A HMS Repulse építését 1915-ben kezdték meg Clydbankban a John Brown hajógyárban, és 1916 január 8.-án bocsátották vízre. A Jütlandi-ütközet (1916 május 31. -június 1.) idején még nem állt szolgálatban, így ebből kimaradt, de utána nem sokkal az 1st Battlecruiser Squadron (első csatacirkáló raj) parancsnoki hajója lett, a raj másik három egysége a testvére, a HMS Renown, a HMS Tiger és a HMS Princess Royal, a két új hajó a Jütlandi csatában elsüllyedt HMS Queen Mary-t és a súlyosan megrongálódott HMS Lion helyére érkezett. 1917 novemberében a németek megpróbálták felszedni a Heligoland-öbölbe (ez a Német császárság területétől északra, az Elba torkolatának a közelében található) telepített aknákat, amelyeket a német hajózás megakadályozására hoztak létre. Az angolok azonban elfogták a német tengerészeti rádióüzeneteket, és hogy elejét vegyék a műveletnek, odaküldték a HMS Repulse-ot, HMS Renown és a HMS Tiger csatacirkálókat, továbbá több cirkálót. A német aknaszedőket 10 német romboló, négy cirkáló (SMS Königsberg, SMS Frankfurt, SMS Pillau és SMS Nürnberg, parancsnokuk Ludwing von Reuter, aki később, 1919-ben utasítást adott a Scapa Flow-ba internált német hadihajóknak az önelsüllyesztésre) és két csatacirkáló, az SMS Kaiser és az SMS Kaiserin. Az aknaszedő hajók éppen, hogy elkezdték a műveletet, mikor feltűnt két angol cirkáló, mire a legénység otthagyva az aknaszedő felszerelést von Reuter cirkálóihoz menekült vissza, akik fel is vették rövid ideig a harcot, egészen addig, amíg az angol csatacirkálók 15"-os gránátjai nem kezdtek potyogni náluk - erre füstfelhőt gerjesztve visszavonultak. A német csatahajók parancsnoka, Grasshoff azonban nem akarta elhagyni a német aknák által védet területet, míg az angolok fő ereje éppen emiatt fordult vissza, kivéve a HMS Repulse-t és két cirkálót, akik a Kaiser és a Kaiserin láttán vérszemet kaptak. Von Reuter nem tudta meggyőzni Grasshoffot, így végül visszavonult teljesen. Ez a harc második Heligolandi öbölbéli ütközetként lett nevezetes, ám hatását tekintve nem volt túl jelentős, mindössze egyetlen német aknaszedő hajó süllyedt el, a HMS Könisgberget, von Reuter parancsoki hajóját a Repulse két 15"-os gránátja találta el, igaz ezek egyik nem robbant fel, de a hajó sebessége a sérülések miatt 17 csomóra esett vissza. A másik oldalon a HMS Calypso könnyűcirkáló szenvedett el több találatot, egy 12"-os német gránát a hídba csapódva megölte a legtöbb tisztjét, beleértve a kapitányt is.
A világháború után a HMS Repulse egyből átépítésnek lett alávetve, mivel a Jütlandi csata után nyilvánvalóvá vált, hogy alulpáncélozott, emiatt plusz páncélzatot szereltek fel, illetve ellátták torpedórobbanástól védő un. bulge-al is. Az átalakítás miatt tömege több, mint ezer tonnával nőtt, és 1920-ban tért vissza a szolgálatba. 1924-ben újabb átépítés következett, a légvédelmi fegyverzettel látták el, illetve hidroplánokat telepítettek a fedélzetére, amelyek felderítő és tűzvezető feladatkört láttak el.
![]()
A HMS Repulse, jól láthatóak a fő fegyverzet tornyai, valamint az árbóc tetején ücsörgő megfigyelőtorony
Itt egy kicsit megint álljunk meg. A tüzérség a tengeren ekkoriban a következő képen működött: az összes fő hajólöveget a célra irányozták, optikai távolságmérőkkel megállapították a hozzávetőleges távolságot, ez alapján meghatározták az ágyúcsövek állásszögét, és a szükséges indítótöltetek mennyiségét (a töltés úgy működik, hogy először betöltik az ágyúlövedéket, majd a hengeresre préselt hajtótölteteket, és ezután lezárják a csőfart), majd lőnek egyet, és várják, hogy mi történik. Nagy valószínűséggel elsőre nem találják el a célpontot, hanem vagy közelebb ("rövid"), vagy távolabb ("hosszú") csapódnak a tengerbe a lövedékek. Ezek alapján állítanak a csövek állásszögén, esetleg az indítótöltetek mennyiségén, és újra lőnek - és várnak, hogy a korrekció mennyire vált be. Ez pedig ilyen ciklikussággal folyik, amíg el nem találják a célpontot. 1912-ben a Dreyer tűzvezető asztalok megjelenésével (ez egy mechanikus számítógép, amely a betáplált adatok (cél távolsága, haladási iránya, sebessége, a saját hajó iránya, sebessége, hőmérséklet, a szél iránya és sebessége) alapján megadta hogy a becsapódáskor milyen messze kell lőni, és hogy a szél miatt milyen korrekcióra van szükség) ugyan a művelet automatizálva lett, de a megbízhatatlan bevitt adatok miatt a lényeg nem sokat változott.
A probléma az, hogy az egyre újabb és hatékonyabb hajóágyúkkal már akár 20-30km-re is el lehetett lőni. Ilyen messzire viszont a Föld görbülete miatt már nem lehet ellátni a hajó legmagasabb pontjáról sem, így nem tudták, hogy merre kell a korrekciót elvégezni. A megoldást azt jelentette, hogy hidroplánokat telepítettek a csatahajókra, ezeket vagy először vízre rakták (ehhez a hajónak meg kellett állnia), vagy ha a hajón volt katapult, akkor annak segítségével indították. A repülőgép megkereste a célt, és rádión közölte az irányát, becsült sebességét és a haladási irányát. A csatahajó tüzelt, a repülőgépen ülő megfigyelő pedig rádión közölte, hogy a célponttól kb. milyen messzire és mely irányban csapódtak be a lövedékek. Vagyis a hajó főtüzérének a szeme a repülőgépen ült gyakorlatilag. A csata után a repülőgép visszatért a hajóhoz (már ha nem küldték a tenger fenekére), a közelében leszállt a vízre, majd daruval visszaemelték a hajó fedélzetére. Az első komolyabb változást a radar megjelenése okozta, amely követhette a lövedékek útját, mégpedig repülőgépek nélkül, este vagy rossz látási viszonyok között is.
1933-ban újabb felújításon esett át, ekkor ismét plusz páncélzatot szereltek rá, további légvédelmi géppuskákat és gépágyúkat telepítettek, és immár két hangárt is felhúztak a felépítményre, és katapulttal is ellátták, hogy rövidebb reakcióidővel indíthasson repülőgépeket. Ekkor Blackburn Shark hidroplánok alkották a felderítőgép-rajt, 1939-ben ezeket Fairey Swordfish-ekre cserélték, végül 1941-ben Supermarine Walrus-okra. A tömege tovább nőtt, immár csaknem 5000 tonnával volt nehezebb, mint vízre bocsátásakor. 1936-ban, miután a munkálatok befejeződtek, áthelyezték a Mediterrán térségbe, 1938-ban ott volt a Haifai Palesztin felkelésnél.
A II.Vh kitörése után a HMS Repulse a kereskedelmi flottát veszélyeztető német hajókra vadászó csoportokba osztották be. Ezek a Deutschland-osztályú "zsebcsatahajókat" illetve kisegítő cirkálókat, amelyek eredetileg kereskedelmi hajónak kinéző, de viszonylag komoly fegyverzettel felszerelt álcázott hadihajók voltak, amelyek az brit kereskedelmi hajókat támadták meg a világ távoli pontjain. Ezek egyikében sem találkozott ellenséggel azonban. 1939 decemberében a Kanadából Angliába tartó csapatszállító hajókat kísérte, majd 1940 nyarán, a Norvégiai hadjárat idején részt vett az Admiral Hipper üldözésében, de a briteknek nem sikerült elkapni a német nehézcirkálót. A norvégiai hadjárat végén, mikor a britek vereséget szenvedve elkezdtek kivonulni, felerősödtek a félelmek, hogy esetleg a németek északon áthajóznak Izlandra, és ott bázist alakítanak ki az Atlanti-óceánon hajózó brit konvojok támadásához. A Repulse azt a parancsot kapta, hogy járőrözzön az Északi-tengeren, és állítsa meg a német inváziós flottát - ám valójában sose létezett ilyen flotta. Ezután 1941 elejéig a csatacirkáló konvojvédelemre lett beosztva. 1941 januárjában a Scharnhorst és a Gneisenau német csatacirkálók üldözésében vett részt, amelyek kitörve az Atlanti-óceánra 1941 január és márciusa között 22 hajót süllyesztettek el, ám a Repulse ismét nem került harcérintkezésbe. 1941 májusában a németek ismét kitörtek az Atlanti-óceánra, ezúttal a Bismarck csatahajóval és a Prinz Eugen nehéz cirkálóval, a HMS Repulse a HMS King George V. csatahajó és a HMS Victorious repülőgép-hordozó csoportjába lett beosztva, ám a HMS Hood elpusztulása után üzemanyagvételre küldik, így nem vesz részt a Bismarck elsülyesztésében. Augusztusban Dél-Afrikába, majd Októberben Indiába lett küldve, a növekvő Japán fenyegetés miatt.
A HMS Repulse vége, avagy a "Z force".
A brit birodalom szénája elég csúnyán állt 1941 elején, és 1941 végén se nagyon lélegezhettek fel, igaz megnyerték a Britannia feletti légi csatát, ezzel a közvetlen megszállás veszélye elmúlt, és a Bismarck elsülyesztésével már valami sikert is felmutathattak, de Észak-Afrikában az Olasz és Német csapatok szorongatták a briteket, és eközben a távol-keleti gyarmatokat pedig az agresszívan terjeszkedő Japán veszélyeztette, aki megtámadta Francia Indokínát (ma Vietnam). A távol-keleten nem volt komolyabb katonai erő, amit csak ott volt, visszahívták az európai hadszíntérre, legyen szó szárazföldi haderőről vagy haditengerészeti egységekről. Hogy elriasszák a japánokat, a britek úgy döntöttek, hogy odaküldenek egy kellően félelmetes katonai erőt. Ez lett a "Z force" vagyis Z erő. Ez egy fél raj volt, amely a vadonatúj és igen modern HMS Prince of Wales csatahajóból és az öreg, de még mindig gyors HMS Repulse csatacirkálóból, és négy rombolóból álló kísérettel rendelkezett. A Prince of Wales ugyan nem remekelt a Bismarck ellen, de ezt nem nagyon lehet felróni neki - gyakorlatilag még teljesen el sem készült, mikor kihajózott, a gyár munkásai is a fedélzeten voltak, hogy befejezzenek mindent, amit éppen lehet. Ettől függetlenül az egyik legmodernebb csatahajó volt, és 10db 15"-os (380mm-es) hajóágyúja félelmetes tűzerővel bírt. Ezzel együtt is kicsit megmosolyogni való arra gondolni, hogy ezen erő láttán a Japán Császári Haditengerészet majd kényszeredetten lesüti a szemét, és megilletődve hátralép - elvégre volt nekik 10 csatahajójuk (még ha mind 1920 előtt lett építve), 6 nehéz és 6 könnyű repülőgép-hordozójuk, 18 nehézcirkálójuk, 20 könnyűcirkálójuk, 108 rombolójuk és 68 tengeralattjárójuk, és ez csak a pillanatnyilag kézben lévő szám, sok egység épült még, többek között már tesztúton volt a Jamato, amely a világ legnagyobb csatahajója volt, és ez a világ szinte nem is tudott róla. Igaz, a Z erő része lett volna a HMS Indomitable repülőgép-hordozó, amely szintén éppen lefutott a sólyáról, ám a tesztútján megrongálódott, és javításra szorult. A Z Force december 2.-án ért Szingapúrba, amely a legerősebb ázsiai helyőrségnek számított, egy megerősített kikötővel, és erős védművekkel, továbbá tengerre néző partvédő ágyúkkal. A HMS Repulse december 5.-én levált a Z erőről, és útnak indult Ausztráliába, ám 6.-án visszahívták, mivel a Sziámi-öbölben japán szállítóhajókat láttak cirkálófedezettel. A Pearl Harbour elleni támadás hírére azonban felbolydult a brit birodalom, még Churchill is rájött, hogy a Z force nem elrettentő erő többé, hanem inkább célpont, így úgy nyilatkozott, hogy a Z erőnek fel kell szívódnia minél hamarabb. December 8.-án a Z force parancsnoka Sir Tom Phillips admirális azt a hírt kapta, hogy Szingapúrtól északra, Malájföldön és Thaiföldön partra szálltak a japánok, összehívta a tisztjeit és megbeszélte miképpen reagáljanak erre. Arra jutottak hogy azonnal elindulnak Szingapúrból északra, Thaiföld keleti partja mentén, mivel rájöttek, hogy az erődítést északról fenyegeti veszély, és semmi esélyük, ha a japánok felfejlődnek abból az irányból, amerre egyszerűen nem képesek védekezni - a Szingapúri védművek építésénél ugyanis csak azt a lehetőséget tartották szem előtt, hogy valaki a tenger felől támad, nem pedig a szárazföld felől...
A Z erőn kívül még további hajók is tartózkodtak Szingapúrban, ám ezek legnagyobb része javítás alatt állt, és nem volt bevethető, ami pedig igen, az a HMS Durban cirkáló és a HMS Stronghold romboló, ám ezek elavult, lassú hajók voltak, és nem tudták volna a lépést tartani a Z erővel, így hátrahagyták őket. Phillips teljesen tisztában volt vele, hogy légifedezet nélkül nagyon sebezhető, így kérte a Royal Air Force helyi parancsnokát, hogy a szárazföldi bázisáról biztosítson légi fedezet a hajói számára, és úgy döntött, hogy kihajózik, mivel a nyílt tengeren kevésbé sebezhető, mint a zárt kikötőben. Az indulás utáni napon kapta az üzenetet, hogy az északi RAF légibázist támadás érte, így nem számíthat semmiféle légi segítségre. A Z force egyetlen reménye az volt, hogy az időjárás a segítségére siet. Az pedig úgy tűnt, hogy kegyes lesz hozzájuk, mivel esős-ködös volt az idő az út első felében - ám mikor a célkörzetbe értek, az idő váratlanul kitisztult, és a brit hadihajók kristálytiszta látásviszonyok között találták magukat. Eközben egy japán tengeralattjáró észlelte a briteket, ám pontos információkat nem tudott adni, mivel túl messze volt. A japánok repülőgépeikkel észlelték a brit flottilát, ám az éjszaka közeledtével nem támadtak már. Este egy japán repülőgép egy fényjelzőt dobott le egy hajóra, amit brit hadihajónak vélt, ám kiderült, hogy az a japán Chokai cirkáló - ám a fényjelzőt a mindössze 9 km-re lévő britek is látták (a japán hajókat nem), és attól tartva, hogy felfedezik őket Phillips december 9.-én este keserűen azt a parancsot adta, hogy forduljanak meg, és irány vissza Szingapúrba. Kis idő múlva azt az üzenetet kapta, hogy Kuantannál, Malájföldön partra szálltak a japánok, a brit admirális úgy vélte, hogy megéri a rizikót, ha még a partra való kirakodás közben kaphatja el a partraszálló erőket, így ismét megfordult Kuantan irányába. Ott viszont 10.-én reggel a Repulse-ról felszálló Walrus felderítőgép semmit sem talált - a hír vaklármának bizonyult. Útban Kuantan felé viszont egy japán tengeralattjáró észrevette a briteket, és öt torpedót indított ellenük, ám egyik sem talált. Persze másképpen is árthatott, mégpedig úgy, hogy hamar elküldte rádión a Z force helyzetét a parancsnokságnak. Kondo admirális a parancsnokságon azonnal a megadott kordináták felé irányította cirkálóit, és megparancsolta a repülőgépeknek, hogy készüljenek torpedótámadásra. Kondonak nem nagyon volt választása, ha a britek elindulnak délnek, csak a légierő segítségével állíthatják meg, a cirkálók nem érhetik utol őket.
10 óra 05 perc, a Repulsetól és a Prince of Walestől 140 tengeri mérföldre lévő HMS Tenedos rombolót légi támadás érte, kilenc Mitsubishi G3M kétmotoros bombázó a rombolót csatahajónak nézte, rájuk ürítették bombaterhüket, ám nem találták el.
![]()
Az első bombázótámadáskor készült felvétel, alul a Repulse, felül a Prince of Wales
1941 december 10.-én, 11 óra 19 perckor a japán gépek megkezdték a támadást 25db G3M bombázóval, az első áldozat a HMS Repulse volt, amelynek a hangárját bombatalálat érte, és a felderítő repülőgépe elpusztult (a felderítő hidroplángépek olyan lassúak és nehézkesek voltak a hagyományos repülőgépekhez képest, hogy légiharcban egyszerűen esélytelenek voltak, így nem is küldték fel őket), a keletkezett tüzet gyorsan eloltották, és a Repulse 25 csomós sebességgel folytathatta az útját.
11 óra 40 perckor 16 újabb G3M tűnt fel, ezek viszont már bombák helyett torpedókkal voltak felszerelve, 11 óra 44 perckor a HMS Prince of Wales a bal külső hajócsavarját eltalálta az egyik torpedó, a hajócsavar tengelyét leállították, de újraindításkor a tengely mellett ömleni kezdett a víz, és elárasztotta az egyik géptermét, a sérülések miatt gyorsan mintegy 2400 tonnányi tengervíz ömlött a hajótestbe, a hajó elektromos rendszere áram nélkül maradt, ami miatt a légvédelmi ágyúk nem működtek tovább, továbbá az elektromosan működtetett kormánylapátokat nem lehetett kitéríteni, vagyis kormányozni. Ezen kívül 11,5°-al megdőlt a hajó és az elérhető sebesség 15 csomóra csökkent.
12 órakor újabb G3M-ek érkeztek, és ismét a HMS Repulse került célkeresztbe, de óriási szerencsével elkerülte a rá indított torpedókat, a támadás kezdete óta összesen a 19 (!) darabot.
Ezután 26 Mitsubishi G4M torpedóbombázó érkezett, és elkezdték a mészárlást, négy torpedó találta el a Prince of Wales-t és négy (más források szerint kettő) a Repulset, az első a kormányszerkezetet tette használhatatlanná, így a hajó irányíthatatlanná vált. Tennant kapitány utasítást adott arra, hogy a Repulse legénysége jöjjön a fedélzetre, megköszönte a bátor harcot, jó szerencsét kívánt, majd utasítást adott a hajó elhagyására, 12 óra 33 perckor a Repulse eltűnt a habokban.
A Prince of Wales irányíthatatlanul könnyű célpontot nyújtott, a HMS Express rombolót a csatahajó mellé rendelték, hogy átszállhassanak azok a tengerészek, akik nem létszükségesek. 13 óra 20 perckor a Prince of Wales is alámerült, magával rántva a Leach kapitányt, és a Z force parancsnokát, Pillips admirálist.
A HMS Prince of Wales 1612 fős legénységéből 327-en vesztek oda, a HMS Repulse 1309 fős legénységéből 513-an. A japánok egy G3M és két G4M bombázót és 18 fős legénységüket veszítették el.
1941 December 11.-én Churchill üzenetet kapott a Z force végzetéről, az érzéseiről így írt:
"Ahogy megfordultam és lerogytam az ágyra, a hír teljes erejével lecsapott rám. Nincs több Brit vagy Amerikai csatahajó az Indiai- és a Csendes-óceánon kivéve a Pearl Harbour-ban lévő amerikai túlélőket, amelyek teljes gőzzel húznak vissza Kaliforniába. Ezen a hatalmas vízterületen Japán a mindenható úr, mi pedig mindenfelé gyengék és mezítelenek vagyunk." -
#46611
A HMS Renown, vagyis a testvér
![]()
A HMS Renown 1939-ben az átépítése után, jól látható az új, magas hídfelépítmény
A fentieken a hajóval kapcsolatban legnagyobb részben azonosak a Renown esetében is, ám a második felújítás éppen 1939-ben készült el esetében, és magában foglalta a híd teljesen cseréjét, is, a Renown a Valianthoz hasonló magas, egyenes hídfelépítményt kapott, továbbá a torpedó elleni védelme és a légvédelme egy fokkal jobb volt, mint testvérének.
1939-ben a német Admiral Graf Spee zseb-csatahajó felkutatására küldték ki az Atlanti-óceánra, de nem találkozott vele. A norvégiai hadjáratban ő is részt vet. 1940 áprilisában tűzváltás volt közötte illetve a Scharnhorst és Gneisenau német csatacirkálók között, utóbbit háromszor eltalálta és súlyosan megrongálta, cserébe két találatot kapott be. Ez után Giblaltárba vezényelték, és főleg a Mediterán vizeken működött, 1941 februárjában Genovát (Olaszország) lőtte. Májusban ő is részt vett a Bismarck felkutatásában és üldözésében, ám a HMS Hood elvesztése után megparancsolták neki, hogy ne lépjen vele harci érintkezésbe. Attól tartottak, hogy a Hood-hoz hasonlóan gyengén páncélozott fedélzete miatt túl sérülékeny a német csatahajóval szemben.
1942-43 között a Home Fleet (az Angliában állomásozó fő erő) részét képezte, majd 43-ban többször is Churchillt vitte a fedélzetén tárgyalásokra, végül 1944-45-ben az Indiai flottához vezényelték Ceylonra (ma Sri-Lanka), ám komolyabb flottaütközetekben már nem vett részt.
A II.Vh-t túlélte, egy ideig kiképzőhajóként szolgált, majd a nagy leépítéseknél 1948-ban eladták ócskavasnak és felvágták.
Adatok (HMS Repulse)
Besorolás: Battle Cruiser (Csatacirkáló)
Építő: J. Brown, Clydebank. United Kingdom
Gerincfektetés: 1915 Január 25.
Vízre bocsátva: 1916 Január 8.
Szolgálatba állt: 1916 Augusztus
Jelenlegi helyzete a maradványainak: Dél-Kínai Tenger (3º33,6'N, 104º28,7'E).
Vízkiszorítás:
Standard: 24,920 tonna (tervek alapján)
Teljes terheléssel:
27,973 tonna (1916)
29,097 tonna (1918)
29,701 tonna (1921)
34,654 tonna (1936)
Méretei:
Hossza (vízvonalnál): 240 m
Hossza (teljes): 242 m
Szélessége: 27.4 m
Merülése (std): 7.8 m
Merülése (max): 9.3 m
Fegyverzete (1916)
Fő tüzérség:
6 x 15" (380 mm)/42 cal MkI (3x2 elhelyezés)
2 torony elől, 1 hátul
Másodlagos tüzérség:
17 x 4" (102 mm)/45 cal QF HA MkV (5x3,2x1)
AA 2 x 76 mm (12pdr) QF HA MkI (2x1)
16 x 40.5 mm (2pdr)/40 cal MkVIII (2x8)
16 x 0.5"/62 cal MG (4x4)
Torpedók:
2 x 21" (533mm) vízvonal alatt (2x1)
Fegyverzet (1941)
Fő tüzérség:
6 x 15" (380 mm)/42 cal MkI (3x2 elhelyezés)
2 torony elől, 1 hátul
Másodlagos tüzérség:
13 x 4" (102 mm)/45 cal QF HA MkXVI (3x3,4x1)
AA 24 x 40.5 mm (2pdr)/40 cal MkVIII (3x8)
16 x 0.5"/62 cal MG (4x4)
8 x 20 mm/65 cal Oerlikon (8x1)
Torpedók:
8 x 21" (533 mm) rögzített vetőcső (4x2)
Páncélzat:
Övpáncél:
1916: 1.5"-6" (38-152 mm)
1926 után: 2"-9" (51-228 mm)
Fedélzet:
1916: 0.5"-3" (12.7-76 mm)
1936 után: 0.5"-5" (12.7-127 mm)
Válaszfalak:
4"-3" (202-76 mm)
Fő tornyok:
Frontoldal: 9" (228 mm)
Oldalt: 9"-7" (228-178 mm)
Hátul: 11" (279 mm)
Tető: 4.25" (108 mm)
Barbetták: 7"-5"-4" (178-127-102 mm)
Híd: 10" (254 mm)
Meghajtás:
Kazánok: 42 Babcock-Wilcox 285 psi üzemi nyomás
Turbinák 2 Brown Curtis
Teljesítmény 112,000 lóerő
Hajócsavarok száma: 4 db
Hatótáv:
3,650 tengeri mérföld @ 30 csomó
9,400 tengeri mérföld @ 15 csomó
Max. sebesség:
31.7 csomó (tesztüzem 1916)
28.3 csomó (1936)
Olaj készlet 4082 tonna
Személyzet:
Jellemzően: 955-1,500 fő
Forrás: Internet (wiki, különféle weboldalak (onwar, bismarck-class.dk, history.navy.mil, hazegray.org, battleships-cruisers.co.uk, stb.) és webfórumok (axishistory és társai) -
#46610
A régi időkben (és bizonyos típusok ma is) a légiharc rakéták hajtóműve rengeteg füstöt termel, így nagyon jól látható a közeledő rakéta, tehát szabad szemmel észlelhető.
A modern vadászgépeken infravörös érzékelők vannak elhelyezve, amelyek a közeledő rakétákat érzékelik, a pilóta pedig figyelmeztető jelzést kap róla. -
#46609
Egy közeledő rakétát hogyan érzékel egy légi jármű? Sehogy, radar, hőkép? -
#46608
Általában a Merkava Mk.4-et szokás annak nevezni a következő okok miatt:
-A motor a járműtest elején van, nem pedig hátul, ahogy a legtöbb harckocsinál. A harctér (vagyis a személyzet) a motor mögött van elhelyezve, a jármű végén. Ergo a személyzet a legveszélyesebb irányból (frontális támadásnál) nagyobb biztonságban van.
-A torony kialakítása nagyon kedvező, ha megnézed a képet, jól lehet látni, hogy az alakja mintha egy kagylóhéj lenne, ferde síkok alkotják, amelyek kedvezőbb ballisztikai jellemzőkkel bírnak (könnyebben "lecsúszik" róla a lövedék, illetve tudjuk ugye, hogy azonos páncélvastagságnál a ferdén elhelyezett páncél valójában nagyobb védelmet nyújt). A Leopard 2 noha folyamatosan fejlesztve van, a torony alapjának az alakja nem változott, egy függőleges falú kocka, csak a torony elejére került fel két ék alakú (egyébként üreges) kiegészítő páncélelem. -
#46607
Csak hogy színesítsem a palettát én is más számról tudok 
A leopardok hátpáncélja már az A1-től kezdve 70-90 mm-es (KE) és 400 mm-es (CE) hengerelt acélpáncélnak felel meg. Nem hiszem, hogy az E változatnál csökkentették volna ezt. -
Freeda Krueger #46606 A test hátul 40mm es,a motortér felett 20mm van valóban. -
#46605
Attól függ, hogy ezt hogyan számolod. A hátpáncél asszem 20 mm (!) vastag. -
#46604
Nem a Leopard 2E jelenleg a világ legjobban védett harckocsija? -
#46603
A Merkava a világ legjobban védett harckocsija, azt szemből feltörni még 120mm-es löveggel felszerelt M60-as se nagyon tudja. Ugyanolyan lövege van a Merkava Mk.4-nek is. Az M60 upgrade reaktív páncélzata hivatalosan nem említi a kinetikus nyíllövedékek ellen védelmet, inkább a páncéltörő rakéták kumulatív robbanófeje ellen véd, tehát felteszem a Merkava előnyben van - az M60 nem tudja kilőni őt szemből, ő viszont ki tudja lőni az M60-ast. Ha az M60-asok oldalba, esetleg hátba tudják kapni a Merkavát, akkor viszont képesek lehetnek felnyitni.
A harci érintkezésnél viszont nagyon fontos a felderítés (optikai érzékelők, éjjellátók), az adatok megosztása (adatkapcsolat) és a passzív védekezés (ködfüggöny gerjesztése rejtőzéshez, stb.). Ezeken a területeken az M60-as pedig közel ott van, mint a Merkava. Ha jó parancsnoka van az M60-asoknak, akkor kihasználhatja az előnyöket, és negálhatja valamennyire a hátrányokat... -
#46602
Nade az M-60-asok fölveszik a versenyt a modernebb tankokkal manapság is?
A terepviszonyok meg ha jól tudom dimbes dombosok arrafelé, úgyhogy az, hogy mozgás közben is pontosan tud lőni nemigazán használható ki. (Meg szerintem a modern hadviselésre nem jellemző a frontális támadás teljes gázzal.)
Pl egy ilyen ellen milyen esélyei vannak? Az Altay inkább használhatónak tűnik.
Merkava 4.
![]()
Persze természetesen a modern páncélos hadviseléshez körülbelül fingomsincs. :'( -
Gunslinger #46601 Muhahaha, idióta ruszki. -
Lacusch69 #46600 Anno igaza volt Gorbacsovnak a vodkatilalommal... -
#46599
Jópofa hír. -
Wampa #46598 ezt it is utólag enmitette=ezt itt is utólag emlitette
üredes=üreges
lassan kiadhatok egy Best of-ot:) -
Wampa #46597 Üdv
Szerintem nem a mérgező hatása miatt,ezt it is utólag enmitette valaki.
Én csak Forsyth-nál olvastam ,de ő elég alaposan kutatgat a könyveihez,nem zárnám ki,hogy a higanyos megoldás ugy aránylik a glaserhez vagy egyébb szétszakadó lövedékhez,mint a dummdumm az emlitett üredes hegyű,vagy kigyengitett lövedékhez.
Egyébbként egyszerű,irni kell a francia titkosszolgálatoknak,hogy adják ki az infót,volt e ilyen merénylet a nyakigláb ellen.De azonnal:))
M18
Teflon:teflonos olaj,ha igaz,nem ezekkel kelek,fekszek:)
De a lényeg,nem kell a gányolt higanyos van ha van jobb gyári.De szvsz igencsak korlátozottan lehet használni,általános katonai feladatokra nemigen hiszem hogy jó.
Gondolom nem véletlenül biztonsági lövedéknek hivják,pld repcsiken ,ahol egy jóféle arab turista markolássza a cipő talpát és morog ,hogy milyen szar a ruszki
detonátor:)oda igencsak megfelelő,1-5 méteres lőtávon,fejre,azonnali halált okoz,
és ha mellé megy sem üti át (remélhetőleg)a falat.Bár a mitoszvadászokban érdekes volt az ezzel foglalkozó adás.Itt egy kép,kb mit okoz testbe csapódva:
glaser
Mégegy állitólagos glaser sebről -
Wampa #46596 Üdv Cifu
Na,a francia -algériai példát nagy gázzal vissza is vontam,megkérdeztem valakit aki ott volt,azt mondta nem látta együtt hordani a két fegyvert.Ami logikus is.
Nyilván azért alegységenként mixelték,illetve az algériai terepen sokszor elég lehetett a MAT49
-
#46595
Nem tudom ki a fasznak jutott eszébe a higany? Annyi méreg van a földön, annyi anyag ami könnyen vérmérgezést okoz. Sima töltény is el tud mérgesedni.. annyi bajjal jár egy lövés hogy azt fokozni méreggel már felesleges... -
#46594
Az M60A3-as harckocsik ott vannak a török hadseregben, a felújításukat, modern eszközökkel való felszerelését vette volna meg az Izraeliektől a török hadsereg. A cél pedig az, hogy olcsón hatékony harceszközökhöz juthassanak. Egy ilyen felújítás nem olcsó dolog, de modern tűzvezető rendszerekkel ugyanúgy képesek lehetnek mozgás közben nagy pontossággal lőni, mint a legmodernebb harckocsik, a reaktív páncélzat a túlélőképességet növeli meg, és így tovább. Noha valóban nem azonos egy teljesen új, modern harckocsival, de ár/értékben nagyságrenddel jobban jönnek ki. Egyébként a Törökország Dél-Koreától megvásárolt licenc alapján fejleszti az Altay fantázianevű saját harckocsiját.
![]()
Az Altay fantáziarajza
Egyébként a Török-Izraeli kapcsolatok megromlása közös üzleteket is romba dönthet, Kolumbiába például közösen pályázott az M60-as felújításra az Izraeli IMI és a Török Aselsan cég... -
#46593
Amilyen a nem felturbózott is csak jobban. Milyen funciót lát el egy F-15C? Ugynazt, mint egy régebbi F-15A, csak hatékonyabban, nagyobb harcértékkel. Nem értelek... -
#46592
Szóval tehát a felturbózott M60-asok amiket végülis nem vesz meg Törökország, milyen feladatot láthatnának el a Közel-keleten? :o -
Gunslinger #46591 Már ne is haragudj, de innentől nagyon komolytalan az egész, hogy töriórán kispajtásod mit állított... -
#46590
A JHP/HP lövedékkel ott bukik meg a dolog, hogy ha az üreget feltöltöd, akkor nem fog szétnyílni. A JHP lövedékek száját néha védik is, egy műanyag "labdácskával" bedugaszolják, mert a kilőtt lövedék üregébe a célszemély ruhája is bejuthat úgy, hogy szinte kitölti az üreget, amitől a lövedék a testbe jutva nem fog szétnyílni/expandálódni => nem adja le a mozgási energiájából az elvárt mennyiséget. Ritka jelenség, de előfordul. Az üregbe a levegőnek kell beszorulni, összepréselődni, és akkor működik a lövedék az emberi vagy állati testben, ami azt jelenti, gyors alakváltozáson megy keresztül.
Ez a kép a nyílás védelmére példa.
![]()
(Kép forrása.) -
#46589
Már írtam,hogy csak "műkedvelő" amatőrnek számítok a témában,a fizikával pedig nem állok le vitatkozni:)
Először is:a NATO-lőszert pusztán csak példaként hoztam fel,az perszehogy átviszi a mellényt,de ha egy 9 mm-essel csinálod meg ugyanezt...
Másodszor:Hogy mitől szakadna szét becsapódáskor?Passz,ehhez ennyire nem értek,csak azt tudom,hogy szétszakad.Vagy elő is készítheted a köpenyt hozzá.Vagy egy hollow pointból csinálod meg.
Harmadszor:egy kedves vadász kolega mesélte anno a 100 m-t,aki ezt ki is próbálta-persze csak döglött disznón:)Nem "ki tud nagyobbat mondani"címszó alatt.Valahogy előkerült a lövedékek témaköre az egyik töriórán,erre a srác csak úgy benyögi,h ő lőtt higanyossal is-mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne,h van ilyen lőszer.Erre a tanár közölte vele,h az nem éppen legális,a srác erre kicsit kifehéredett.Különösen akkor,amikor a tanár megkérdezte,h ez biztonságos-e egyáltalán.(Nem akartam ezt leírni,mert utána megint csak jönne a kérdezősködés,h mit,merről,h méterről,meg miért,hogyan,stb.Meg az illetőre sem vetne jó fényt-még így anonimban sem)
Negyedszer:biztos van szakirodalma.Csak pipogya civilként tutira nem férnék hozzá.Annyi minden "hülyeséget" kitaláltak és leírtak már az emberek a történelem folyamán.Ennek ne lenne?;)Nektek szerintem több időtök lenne utánanézni,mint nekem.Amcsiországban szinte biztos találnál róla valamit-na nem a neten gondoltam.
Ötödször:igen,a higany amalgámot alkot egy csomó fémmel.Erre csak azt tudom válaszolni,hogy ne hagyd benne az ólmot.És ne ólommal zárd le.
De az lenne a biztos,ha mi is kipróbálhatnánk az összes "robbanónak" elnevezett töltényt.Nem?
Nem ide:teflonos folyadék?Olyanról hallottam/olvastam,h teflonnal vonják be a lövedéket,h becsapódáskor ne torzuljon.
A következő pár hétben meg nem leszek,de érdeklődve várom a folytatást.
UI:egyik filmet sem láttam:) -
harcu #46588 A higanyos lőszerhez azért eléggé brutális környezetszennyezés társulna. A nem emberi testet ért lövedékből szépen elfolyna a higany, bele a talajba, onnan a vízbe, és rövid időn belül mérgezett lenne a vízbázis a környéken. Statisztikák szerint a II. vh-ban csak minden 500.000-ik lövés talált.
Ha bevezetnék a higanyos lőszereket, akkor a Mexikói-öbölbeli olajfolyás pár év múlva már csak mint a "régi szép idők" lenne a világ emlékezetében.
Apropó, a General Motors megcsinálta a vízzel hajtott autót. Egy feltétele van, a Mexikói-öbölből származó vízzel kell tankolni. -
#46587
Egyszerűen csak kifúrod a töltény belsejét-vagy kiszeded,ami benne van,beletöltöd,lezárod
Egyáltalán hogyan van ez? Pl. egy FMJ lövedékről lehámozod a réz köpenyt? Hogyan? Jó, otthon a gázon kiolvasztod az ólmot. Megtöltöd higannyal és lezárod? Hogyan? Oké, ólomdugót öntesz rá. Lesz neki szilárdsága, hogy lövésnél belesajtolódjon a cső huzagolásába? Kipróbálta valaki? Én se fogom kipróbálni, de elsőre ostobaságnak tűnik. -
#46586
Kiskedvenc NATO 7.62-esünk kb 100 m távolságból(nem biztos,h jól emlékszem,de asszem 100 m volt)könnyedén letépi egy ember karját,elég ha eltalálod a vállát vele.Nem is kell csontot érnie,ha elég az útja a húsban.
Hiszem, ha látom. Egy repülőgép-hordozóról szóló filmben a fékezőkábelek környékén dolgozó zöld ruhás azt mondta, ha elszakad a kábel úgy csapódik, mint az ostor és kettévágja azt az embert, akit eltalál. A mítoszrombolók ezt megcáfolták. Disznót próbáltak ketté vágni, és nem sikerült. -
#46585
Mind az angolok, mind a franciák pont azért tértek át az 5.56x45mm-es SA-80 ill. FaMAS gépkarabélyokra, hogy ezt a problémát orvosolják. :) -
Wampa #46584 Üdv
Ha jól emlékszem a Forsyth könyvben teljes mértékben speciális alkalmazásra csinálta a fegyvermester a Sakálnak a higanyos lövedéket,gyakorlatilag egy fejlövésre,merénylet céljából,amolyan szegény ember glaserének.
Ezeket a biztonsági lövedékeket amugy használják szerintem bőszen,légi marshallok,swat egységek,a sereg is ,tudtommal jópár ország gyártja,zsidók,francik is,mindenfajta kaliberben.....még a Vörös sárkány ellen is:))
Amugy a dinnyét hasonlóan viszi,mint az eredeti sakál filmben.A de Gaulle-osban.
Nagyon nem vágom,de hallottam valami teflonos folyadékról.Gondolom nem kell higanyal xarakodniuk,ezek is megteszik:)
Két különböző fegyverről azért eszembe jut Falkland,ott sok katona vitt L1A1 et meg Sterlinget,illetve a franciáknál a FAMASig ment a MAT49- MAS56 párositás.
Nem mondom hogy mindig,de sok képen lehet látni a két fegyvert egy enbernél.
-
#46583
Városi harcra a ruszkik képesek voltak lépni, az amcsik azóta sem és egyre gyakrabban sírják vissza a régi M14 szerű puskáikat a nagy lőtávot igénylő harcérintkezéseknél.
Ha csak ez lenne a probléma, akkor ott vannak a sima géppisztolyok, vagy az FN P90 szerű PDW-k. Ám ezek "sima" katonák számára való rendszeresítését sem fontolgatja az USA. Sem más állam, tudtom szerint. Azért amennyire lehet, mindenki igyekszik egy fegyverrel megoldani a két feladatot.
Az 5.56x45mm egy jó köztes lőszer lenne, kompromisszum a kettő között, elméletben, de sajnos a gyakorlatban nem az, vannak nála sokkal jobb lőszerek, de mivel egy lövéssel nem lehet velük leszedni egy harcihelikopert (kicsit szarkasztikusan megfogalmazva), így nem elég jó az USA hadvezetésnek annyira, hogy megérje lecserélni az 5.56x45mm NATO lőszert. Anyagi okok többnyire.
Azért egy ilyen csere nem csak anyagi, de logisztikai szempontból sem piskóta. Plusz ugye ott a NATO-szabványosítás problémája. Az USA katonai segélyeinek tekintélyes részét 5.56x45mm-es kézifegyverek adják. Egy lőszer és fegyvercsere az USA számára komoly következményekkel járna, ráadásul a baráti országok könnyen beinthetnek egy újabb szabványosítási procedúránál, ahogy a németek tették a 9x19mm-es leváltását célzó teszteken... -
Gunslinger #46582 Picit úgy érzem elbeszélünk egymás mellett :-) Valóban, az afgán szituból indult ki az egész, erre írtam, hogy az ottani tipikus lőtávokra nem megfelelő az 5.56x45mm, viszont a városi harcra sem az. Városi harcra a ruszkik képesek voltak lépni, az amcsik azóta sem és egyre gyakrabban sírják vissza a régi M14 szerű puskáikat a nagy lőtávot igénylő harcérintkezéseknél. Az 5.56x45mm egy jó köztes lőszer lenne, kompromisszum a kettő között, elméletben, de sajnos a gyakorlatban nem az, vannak nála sokkal jobb lőszerek, de mivel egy lövéssel nem lehet velük leszedni egy harcihelikopert (kicsit szarkasztikusan megfogalmazva), így nem elég jó az USA hadvezetésnek annyira, hogy megérje lecserélni az 5.56x45mm NATO lőszert. Anyagi okok többnyire. Tökéletes és mindenre alkalmas lőszer és fegyver nincs! Ezért kell több féle cuccot rendszeresíteni, már ahol lehetséges. -
#46581
Városi harcra nem elég a maximális 400 méter?
Alant az volt a gond, hogy az 5.56x45mm nem megfelelő Afganisztánba, mert kicsi az effektív lőtávolsága, ezért van szükség az L129A1 és hasonló fegyverekre. A 9x39mm valóban ideális városi harcra, de például Afganisztánba semmivel sem jobb, mint bármelyik "kis" köztes lőszer.
Azért ne feledjük el, hogy az SP-5 lövedéke közel négyszer(!!!) nehezebb, mint az M885-é, ahhoz képest a cirka 700 zsuzsi eléggé meggyőző!
Azt jelenti, hogy a lövedék a mozgási energiáját lassabban veszti el, de mivel a torkolati sebessége jóval kisebb, így a ballisztikája is jóval kedvezőtlenebb. Épületharcnál, rövid távon valóban nagyon jó dolog, szó se róla.
Amolyan "nehéz géppisztoly" kategóriát megteremtve ezáltal. Nagyon kedvezőek a tapasztalatok a városi harcokban ezekkel a lőszerekkel.
Ismét: ezt nem vitatom el tőle, de onnan indultunk, hogy Afganisztánban kevésnek tartják az 5.56x45mm-est, és hogy mit lehet ez ellen tenni. Az még az USA-nak is luxus, hogy minden katonának két fegyvert biztosítson, egyet városi harchoz, és egyet nagy lőtávra...
Ezért volt komolytalan az egész, maguk sem tudták mit akarnak, csak annyit, hogy über hightech legyen, ami megrengeti a harcteret.
Nem feltétlenül voltak über-hightechek, lásd a Steyr ACR flechett (apró nyilakra szétválló lövedék), vagy a Colt egy lőszerben három lövedék megoldása. Az elvárás pedig valahol érthető, az volt az elvárás, hogy ha már komplett fegyver és lőszercserét hajtanak végre, akkor az valóban minőségi előrelépés legyen... -
Gunslinger #46580 Nem sci-fi a higanylövedékes lőszer.
De! Mutass egyetlen szakirodalmat, ahol csak meg lenne említve, mint ötlet. Képet, leírást nem is kérek.
Amikor lősz vele-persze felforrósodik,meg minden,meg jóval nehezebb is,mint a "normál"-tehát kisebb is lesz a sebessége,de ha eltalálsz vele valakit...
Aha... Mi az a "normál"? A higany éppen hogy sűrűbb, mint az ólom, majdnem egymás mellett vannak a periódusos rendszerben, vannak nála sokkal nehezebb elemek is. Miből gondolod, hogy szignifikánsan eltérne egy ólommagtól a hatása?
A golyóálló mellények pedig hiába fogják meg,mert súlyos bordatöréseket okoz-bár ez nyilvánvalónak tűnik.
Nyilvánvaló baromságnak tűnik. Energiaelnyelő rétegek ugye már 40+ éve léteznek.
Repülés közben-bezárva a lövedék belsejébe-szilárd test módjára viselkedik.Amikor becsapódik,a higany is úgy viselkedik,mint egy folyadék-akárcsak az emberi test.
Mondd már, mitől szabadul ki a köpenyből? Az FMJ lövedékek gyakorlatilag egyáltalán nem deformálódnak, pláne nem esnek szét!
Kiskedvenc NATO 7.62-esünk kb 100 m távolságból(nem biztos,h jól emlékszem,de asszem 100 m volt)könnyedén letépi egy ember karját,elég ha eltalálod a vállát vele.Nem is kell csontot érnie,ha elég az útja a húsban.
Miért, robban a lövedék vagy mi? 120 tonnás tehervonattá változik a levegőben esetleg? Valami forrás érdekelne, hogy honnan emlékszel erre az "asszed 100 méterre". -
Ren #46579 Egyetlen apró probléma, hogy a higany amalgámot alkot az ólommal és egy elég törékeny, nem igazán lövedéknek való anyag az eredmény. Maradjunk abban, hogy ez leginkább urban legend kategória. -
Massari #46578 szoval visszatérve megin a k-11-re : egy jövőbeni könnyű lövész dandárral kapcsolatban, ha például hozzájuk kerülne pár száz/ezer abba mondjuk semmi rizikót nem látnék -
#46577
.Egyszerűen csak kifúrod a töltény belsejét-vagy kiszeded,ami benne van,beletöltöd,lezárod(le is forraszthatod-bár ez a módszer nem életbiztosítás,mint azt gondolom sejtitek is)
A standard 7.62x51mm NATO ball (FMJ) lövedék, amit felhozol példának, ólommagvas, sárgaréz teljes köpennyel.
meg minden,meg jóval nehezebb is,mint a "normál"
Kezdjük előröl. Miért is jóval nehezebb? A legáltalánosabb lövedékmag ólomból készül. A higany a periodikus rendszerben a 80-as számot viseli. Az Ólom a 82-est. A sűrűsége egy kicsivel nagyobb, az ólom 11,34 g/cm³, míg a higany 13,6 g/cm3. Vagyis egy lövedék esetén mondjuk lehet nyerni vele 2-3 grammot. Ha valóban csak a nehézsége számít, akkor tényleg sűrű anyagot kellene belerakni, mint az U238 (ie.: gyengített uránium, szegényített uránium), ami már valóban jelentősen nehezebb, 19,1g/cm3. Ezért használnak a páncéltörő lövedékeknél U238 vagy wolframkarbid magot, mivel nagyon sűrű...
Másodszor, tegyük fel, hogy tényleg nehezebb, nos ez alapból problémát is jelent, hiszen a nehezebb lövedék kisebb torkolati sebességet és megváltozott ballisztikát is jelent. A lőfegyvereknél a lövedék tömegét grammban vagy grainben adják meg. Hogy a szórásképet csökkentsék, illetve a fegyver működését minél megbízhatóbbra készítsék, minden lőszernél alapból vannak megállapítva az ideális lövedéksúlyok. Ha valami ettől jelentősen eltér, az nem lesz előnyös. Anno mikor az M16A1 illetve az M16A2 esetén új lőszert vezettek be, és változtattak a cső huzagemelkedésén, elég sokat dolgoztak vele a mérnökök, és mégis jelentősen változott hátrányára a szóráskép, ha az M16A1 az új, M855 jelű lőszert tüzelte. Márpedig egy lőszernél azért a legfontosabb még mindig az, hogy eltalálja a célt...
Harmadszor a sűrűség egy dolog, a lényeg, hogy átad az energiát a célpontnak. Az FMJ (teljesköpenyes) lövedék az energia csak egy kis részét adja át, emiatt viszont jó az átütőképessége (erről mindjárt). A JHP (félköpenyes) és hasonló lövedékek orrán nincs köpeny, a lövedék a célpontba csapódva gombásodni kezd, és a nagyobb felületen jobb hatással adja át a mozgási energiát a testnek, mint az FMJ, amely alig változik és hegyes marad az orra. Az FMJ viszont emiatt jobb például a ballisztikai mellények ellen, vagy egy vékony fal mögött álló ellenfél ellen. Átüti a falat, és még van annyi energiája, hogy a célpont testében is károkat okozhasson.
Itt egy kis összefoglaló a főbb kézifegyver-lövedék fajtákról.
Repülés közben-bezárva a lövedék belsejébe-szilárd test módjára viselkedik.Amikor becsapódik,a higany is úgy viselkedik,mint egy folyadék-akárcsak az emberi test.
Ezt nem értem. A lövedék lezárt külső köpenye alatt van egy folyékony higanytöltet. A lövedék becsapódik az emberi testbe. Ha a lövedéktest nem szakad szét, akkor a higany marad ahol van, a lövedéktest belsejében. Márpedig a 7.62x51mm-es lövedéke az emberi testbe csapódva egyben marad, nem esik szét...
Itt egy kép a Wikiről az emberi testet imitáló zselatintömbe lőtt 7.62x51mm-es lövedékről. Amint lehet látni, semmi sem történt, a lövedék formája alig változott...
NATO 7.62-esünk kb 100 m távolságból(nem biztos,h jól emlékszem,de asszem 100 m volt)könnyedén letépi egy ember karját,elég ha eltalálod a vállát vele.Nem is kell csontot érnie,ha elég az útja a húsban.
.30-06-os vadászpuskával vadászok nagyvadra, ez a 7.62x51mm-esnél egy fokkal erősebb lőszer, ugyan az, amit az amerikaiak II.Vh-s Garand puskái köpködtek. Kifejezetten jól gombásodó, JHP (félköppenyes), nehéz (220 graines) lőszert használunk vadászaton, hiszen a cél az, hogy a vad a lehető legnagyobb szövetkárosodást szenvedje, vagyis az első (jól elhelyezett) lövésbe lehetőleg elpusztuljon, ne szenvedjen feleslegesen. Eleddig nem láttam olyat, hogy a .30-06-os az általad leírt hatást váltaná ki, pedig már lőttem le különféle termetű vadakat vele, sikerült lapockán, mellkason és fejbe is lőni vele vadat. A lapockán lőtt őz végtagja sem szakadt le, igaz a szövetkárosodás igen jelentős volt (ie.: a végtagot a bőr tartotta a helyén).
Nem tudom, hogy miért szakadna le bárki karja is, ha eltalálja egy 7.62x51mm-es FMJ (tehát nem gombásodó) lövedék, ezek a lövedékek épp arról híresek, hogy átmennek az emberen, nagyobb károsodást inkább azzal okoznak, hogy megfordulnak a testben, vagy elkanyarodnak, nagyobb, hosszabb sebcsatornát vágva. Továbbra sem értem azt sem, hogy mit számít, ha a lövedék belsejében higany van, hiszen az csak akkor szabadulhat ki egy FMJ lőszerből, ha a lövedéktest szétszakad. Az pedig, hogy egy kicsivel nehezebb a lövedék, még nem jelenti azt, hogy letépné egy ember karját. Akkor erősebb lőszert használj és kész. Vannak nagyon brutális afrikai nagy-vadakra való lőszertípusok, ezek tényleg brutális energiával bírnak, és gombásodó lövedékeik miatt valóban képesek lehetnek erre. Miután a céljuk az, hogy egy elefántot vagy egy rinocéroszt leterítsenek egyetlen lövéssel...
![]()
Egy .577 Tyrannosaurus lőszer, a torkolati energiája ~13.800 Joule, ez hatszorosa a 7.62x51mm NATO lőszerének
A golyóálló mellények pedig hiába fogják meg,mert súlyos bordatöréseket okoz-bár ez nyilvánvalónak tűnik.
Ismét: a higany könnyebb, mint az ólom, vagyis a lövedék mozgási energiája nem lesz nagyobb a higany-magtól. De ha nagyobb is valamivel (legfeljebb pár grammos eltérésről beszélhetünk), az nem okoz ennyire drasztikust változást a lövedék hatását tekintve.
A ballisztikai mellények magukban amúgy sem fognának meg egy 7.62x51mm-es lövedéket, ehhez un. ballistic-plate (kb. ballisztikai védő-lemez) kell, amit a mellény elején és hátulján, néha pedig az oldalán is lévő zsebekbe lehet behelyezni. Ezek a kompozit-kerámia-lemezek a lövedék mozgási energiáját nyelik el.
![]()
Egy ballisic plate teszt eredményei, a lemez eleje és hátulja lefotózva
Mérgezéses sebzés?Na ez viszont messze hülyeség.Annyi higany úgy sem marad a célpontban-vagy csak nem él annyit...×D
Akkor mi értelme is a higanynak? Annyival nem nehezebb, mint az ólom...
A "The Day of the Jackal" c. filmben úgy volt bemutatva a higanylövedék, hogy kis méretű lövedékkel lőtt a célpontba és ott robbanásszerű hatást produkált. Hibás volt a bemutatás, van ilyen. -
Gunslinger #46576 Az L129A1-et valóban az L96 leváltására szánják, de a raj szintű támogató lövészeknél, a mesterlövészek továbbra is az L115A3 puskát használják.
A 9x39mm egy szubszonikus lőszer, effektív hatótávolsága az AS Val-al 400m hivatalosan, de a kis csőtorkolati sebesség és a viszonylag nehéz lövedék miatti nagyon meredek ballisztikája miatt még ezt is soknak tartom. Az SP-5 lőszerrel a torkolati energiája mindössze ~700 Joule, ennél még az 5.56x45mm is jobb azért általános használatra...
Városi harcra nem elég a maximális 400 méter? Szimplán városi harc témakörben jön nálam szóba a 9x39mm. BTW sztem is kissé túlzónak hat ez a 400 méter, ha 200 méterre oké már az is jó. Azért ne feledjük el, hogy az SP-5 lövedéke közel négyszer(!!!) nehezebb, mint az M885-é, ahhoz képest a cirka 700 zsuzsi eléggé meggyőző!
A 9x39mm kifejezetten szubszonikus csőtorkolati sebességre, hangtompítós fegyverekre lett tervezve. Aligha hiszem, hogy erre váltanák le az AK-74-eseket...
Általános gyalogsági fegyverként nem is, de rengeteg egységnél megtették, főleg a csecsenföldi tapasztalatok miatt. Amolyan "nehéz géppisztoly" kategóriát megteremtve ezáltal. Nagyon kedvezőek a tapasztalatok a városi harcokban ezekkel a lőszerekkel.
ACR: Ezért volt komolytalan az egész, maguk sem tudták mit akarnak, csak annyit, hogy über hightech legyen, ami megrengeti a harcteret. Szvsz a "nagyságrend" kifejezéssel sem lehettek tisztában, hogy az mégis mekkora szintű előrelépést jelentsen. A Remington/Bushmaster ACR a polgári piacon is frankón megbukott a 3000 dolcsis árával, muhaha. -
#46575
Előre bocs a szakszerűtlen megfogalmazásért.:D
Nem sci-fi a higanylövedékes lőszer.Egyszerűen csak kifúrod a töltény belsejét-vagy kiszeded,ami benne van,beletöltöd,lezárod(le is forraszthatod-bár ez a módszer nem életbiztosítás,mint azt gondolom sejtitek is).Amikor lősz vele-persze felforrósodik,meg minden,meg jóval nehezebb is,mint a "normál"-tehát kisebb is lesz a sebessége,de ha eltalálsz vele valakit...Csak ne amatőr módon legyen megcsinálva,mert akkor vagy a csőben,vagy a csőszájnál szétszáll...:D
Repülés közben-bezárva a lövedék belsejébe-szilárd test módjára viselkedik.Amikor becsapódik,a higany is úgy viselkedik,mint egy folyadék-akárcsak az emberi test.Kiskedvenc NATO 7.62-esünk kb 100 m távolságból(nem biztos,h jól emlékszem,de asszem 100 m volt)könnyedén letépi egy ember karját,elég ha eltalálod a vállát vele.Nem is kell csontot érnie,ha elég az útja a húsban.
A golyóálló mellények pedig hiába fogják meg,mert súlyos bordatöréseket okoz-bár ez nyilvánvalónak tűnik.
Mérgezéses sebzés?Na ez viszont messze hülyeség.Annyi higany úgy sem marad a célpontban-vagy csak nem él annyit...×D
De mondjuk egy volfrám-karbid hegyű lövedék,aminek a magja higany...hmmm...
UI.félreértés ne essék,én itt amatőr vagyok és semmit sem osztásból írok.
