Milyen gépet vegyek most?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ventik: Az a kettő van bent ami látszik, az is inkább csak placebo, nincs fent az oldallap. Ha fent lenne rögtön kukáznám a crosaireket, lapát szarok, csak jól néznek ki (és rögtön tennék előre is kettőt, kicsit nagyobb fordulaton hajtva, hogy ne porosodjon a bele).
Adversus solem ne loquitor
Én most pont az ellenkezőjén gondolkozom. Giga-Giga párosítást néztem ki de az MSI Z170 Gaming Pro most valahogy vezet a listán.
Viszont VGA ban annyival olcsóbb eddig mindenhol a Giga G1e hogy az MSI X G8 felárát inkább házba/tápba tenném be aztán ha mégse lesz elég a tervezett pénz még végül egy RX 470-480 is befuthat nevető sokadikként.
(Hopp most nézem az Aero hűtéses MSI egyárban van a Gigával PCX nél)
Ház: Tágas = Legyen elég hely hátul a kábeleknek. A 38k forintos hiper szuper H440 se tágas ott ahol kell az S530 asnál eddig mindenhol azt olvastam, hogy a kábelek jól elférnek és egy 10essel olcsóbb. A Fraktal Design R5 viszont szintén remek lenne a kettő között van de mégis átlépi a 30k s lélektani határt amit egy házért kiadna az ember. Sajnos mindenből nem lehet azt venni amit mert véges a spórolt pénz is de azért egy Ház-Táp kombóval igazat szólva 5-10 évig terveznék legalább. A mostani ház is elég rég óta megvan csak sajnos kicsi és baromi macerás a szerelés és nem akarok megint kínlódni.
Apropó ventilátorok. Te milyet és mennyit tettél a házadba? Sajnos csak 2t tesznek bele alapból és az még + pénz...
Utoljára szerkesztette: Conqvistador, 2016.09.13. 20:28:30
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Inkább az új dolgokat vásárolom, így nem használtan venném egyik alkatrészt sem, tehát nem spórolás miatt venném a régebbi i5 procit, hanem azért hogy felhasználjam az új géphez a meglévő szerintem annyira még nem elavult DDR3 memóriákat.
Táp téma, köszönöm a segítséget legalább ez a tétel fix 😊
Battlelog: kvantahun
Tápból részemről is a 20k alatti 600-as FSP Hyper M kap egy szavazatot - igaz 500W is elég lenne, de hát 1-2 ezer Ft aligha számít, áldozzunk a nagyobbra - és alapvetően a Skylake-től olcsóbb 4gen i5-ös konfig is - főleg ha a procit használtan szereznéd be, ha van jó vétel jelenleg.
Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.09.13. 19:35:59
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Adversus solem ne loquitor
Az Rx470et több helyen ajánlják a 960 ellenében.
Lassan körvonalazódnak bennem a dolgok viszont sajnos még mindig tanácstalan vagyok (nem célom a FullHD 60FPS játék mert időm nem sok van rá inkább a cél az hogy mai játékok is menjenek normális minőségben) Amit kigondoltam magamnak az az alábbi 2 lehetőség lenne, vagy az új intel Skylake vagy a régebbi Haswell. A régebbi Haswell azért játszik mert így megtartanám a meglévő DDR3 ramokat, viszont a Skylake esetében szükségem lenne DDR4 ramokra is de nem tudom hogy megéri-e a felárat...
Skylake konfig:
Alaplap: MSI B150M BAZOOKA PLUS
CPU: Intel Core i5-6400
Vid. kártya: mindenképpen 4 gigás változatban vagy GTX960 vagy RX470 újabb tanácstalanság😊
Haswell konfig:
Alaplap: MSI B85M-G43
CPU: INTEL Core i5-4460
Vid. kártya: ugyan az a dilemma mint fentebb
Természetesen jó lenne hozzá ésszerű keretek mellett (15 nagyon max 20k körül) táp is. A jelenlegi pár éves Gigabyte-ra inkább nem bíznám az új gépet. Szerintetek jó az elképzelés valami túl sok/túl kevés?
köszönöm a segítséget előre is.
Battlelog: kvantahun
Source 530 esetleg Phantom 410
27k-s kategória esetleg valami hasonlóan jó tágas design-os ház hasonló értékben?
Csak én nem ismerem a chip-seteket.
Utoljára szerkesztette: morcosqtya, 2016.09.13. 17:06:18
Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.
Utoljára szerkesztette: adam46, 2016.09.13. 16:23:19
Adversus solem ne loquitor
Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.
https://ipon.hu/webshop/product/intel_core_i5_6600k_3.50ghz_1151_box/1234688
Ehhez milyen alaplapot ajánlotok max 30-ig?
Illetve milyen ram-ot (max 25-ig)?
A tápom egy cooler master G750M
http://www.coolermaster.com/powersupply/modular-gm-series/g750m/
Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.
akkoriban lehet overkill volt egy ilyen teljesítményű kártyára a 4 giga, cserébe még manapság is kényelmesen futtatni tudja az összes játékot, mert nem telik meg olyan könnyen a videomemória értelmes beállítások mellett, míg a 2 giga egész gyorsan elfogyhat az újabb játékok alatt
Utoljára szerkesztette: NEOreg3, 2016.09.13. 15:20:38
nincs értelme az életemnek Schizoid személyiségzavarom van A barátok olyanok, mint a krumplik. Ha megeszed őket, meghalnak.:(
Nekem is GTX960 van, 2 GB. most akkor elég ez a kártya játékra vagy jobb, ha 4GB-osat vesz az ember?? Engem lehülyéztek fél éve is, mikor megvettem, hogy miért nem a 4gigásat vettem...
The Matrix has you...
http://cpuboss.com/img/cpus/-9223372036822995037/4e5d757bf9b771914b0caee77d3d777a-1200-1017
PIROOOOOS!!! 😄 😄
i5 6600K, MSI GTX 1070 8gb gaming X, 2x8gb 3200mhz/cl15, Logitech G27
Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer
“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás
teljesítményben viszont mind1?
továbbá, van :
2db Kingston Hyperx Blu KHX1600C9AD3B1K2/4G KIT OF 2 1,65V és
2db Kingston Hyperx Blu KHX1333C9D3B1/2G 1,5V ramom.
biosban egyszerűen be tudom majd állítani, h az 1600as is 1333-on menjen és 1,5V-on? esetleg mást is állítsak?
lehet, h néha ez az "összeakadás" okozott fagyásokat játék közben? (win8.1)
i5 6600K, MSI GTX 1070 8gb gaming X, 2x8gb 3200mhz/cl15, Logitech G27
Mi a piros oldal? AMD zöld, Intel kék.
Talán Cyrix vagy Texas Instruments? 😊
Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.09.13. 09:50:13
[merlinw.org]
Utoljára szerkesztette: Conqvistador, 2016.09.13. 07:57:57
itt amúgy van pár példa, bár nekem nem egyszerre indulnak a videók
“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás
i5 6600K, MSI GTX 1070 8gb gaming X, 2x8gb 3200mhz/cl15, Logitech G27
[merlinw.org]
i5 6600K, MSI GTX 1070 8gb gaming X, 2x8gb 3200mhz/cl15, Logitech G27
és még 1x mondom! sosem néztem semminél, h mennyi fps-em van. felhúztam, ment ment, nem éreztem volna, h akad.
i5 6600K, MSI GTX 1070 8gb gaming X, 2x8gb 3200mhz/cl15, Logitech G27
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
#98925: ha neked jó akkor jó, használd úgy, imho célszerűbb úgy beállítani, hogy ne ingadozzon az FPS, még ha ez azzal is jár, hogy 30 FPS-re lockolsz, vagy ha olyan szerencsés vagy, hogy "rossz a szemed" és a 20 FPS-t is élvezed, akkor megfogtad az isten lábát és ultrán is tudsz játszani majd 😄
“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás
/Mármint adott aktív magszámra csökkenő plafonra tolja a turbo.
Utoljára szerkesztette: Moby, 2016.09.12. 20:57:52
Adversus solem ne loquitor
Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.09.12. 20:54:50
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
[merlinw.org]
Hogy a jó égbe ne érezném, hogy akad, ha egyes képkockák kétszer annyi ideig állnak mozdulatlanul a képen, mint a többi? 😊 Nem akarok soha 45-el, 32-val, 52-vel, vagy 59-el játszani ha van rá mód. fix60-al akarok, vagy ha az nem megy fix30-al. Kadenciahelyesen. Vagy ilyen sneci módon, mint Maala, gsynccel, de őt szimplán egyszerűbb és olcsóbb utálni 😄D
Adversus solem ne loquitor
i5 6600K, MSI GTX 1070 8gb gaming X, 2x8gb 3200mhz/cl15, Logitech G27
Hát pedig ha nem volt 60fps, akkor túl is tárgyaltuk a dolgot 😊 Onnantól ugyanis hótmindegy mennyit mutat a statisztikai érték. Ha vsync mellett játszolk, akkor vagy 16.6667ms-os frametime van, vagy 33.3333 (aka 30fps). A kettő között nincs semmi. az 50fps meg a 35 között annyi a különbség, hogy milyen gyakran akad(ugyananolyan mértékben). De ezt már leírtam negyvenhétezerszer.
Adversus solem ne loquitor
i5 6600K, MSI GTX 1070 8gb gaming X, 2x8gb 3200mhz/cl15, Logitech G27
Adversus solem ne loquitor
A CPU-t is (pl. előzőleg a 4690K-nál) Turbo Boost-al szoktam húzni, nem kell, hogy maxon pörögjön 24/7, csak öli feleslegesen a procit. Terhelés alatt meg szépen átáll a beállított értékre.
A vsyncet már egy ideje mindig kikapcsolom. :-D Akkor ezek szerint jól tettem.
Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.09.12. 19:59:30
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU