Kézi és az Olimpia

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Isthy
#57815
A játékvezetésnél is volt lejjebb, az amit a riporternek csúfolt valaki előadott, immár sokadszor. Fogalma nincs a szabályokról és a játékosokról, plusz képtelen volt értelmesen lefordítani, hogy mit is mondott AM a meccs után. Szánalom...

DUNAFERR FOREVER!!!

#57814
Nem tudom egy NSO-tól mit vársz, én egyébként semmi kivetnivalót nem látok ebben. Megy a találgatás meg a kavarás, de ez mindig így van, plán egy aktuális "sztárnál"
#57813
Annak ellenére, hogy tét nélküli volt, egész jó meccs volt, amit csak a borzos játékvezetőnő igyekezett jópárszor elrontani.
#57812
Szamoránszky támadásban egészen jól teljesit az idén. Védelemben nem kell használni.
Breki33
#57811
kaloz174
#57810
Ezt úgy ollóztam:
"Időpont változás a vasárnapi BL mérkőzések esetében!
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) döntése értelmében vasárnap egy időben kell megrendezni a Metz–Győri Audi ETO és a HCM Baia Mare–Viborg mérkőzéseket a női Bajnokok Ligája középdöntőjének záró fordulójában.
Mint ismert, a Larvik már biztos csoportelső, míg a Győr a második helyen lép tovább a negyeddöntőbe, de a másik két helyre még három csapat is pályázik. Ezért döntöttek az egy időben való lejátszás mellett, ami azt jelenti, hogy a Győr meccse is vasárnap 19 órakor kezdődik.
NŐI KÉZILABDA BL, KÖZÉPDÖNTŐ
2. CSOPORT, 10. FORDULÓ
Larvik (norvég)–Sävehof (svéd) szombat, 18.30
Metz (francia)–GYŐRI ETO vasárnap, 19.00
HCM Baia Mare (román)–Viborg (dán) vasárnap, 19.00"

Kérek mindenkit, hogy ellenőrizze, ha esetleg érintett.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#57809
Ez aztán a színvonal...NSO+menedzser...<#levele>
A győriek meg már jobban tennék, hogy megtartanák végre azt a tájékoztatót. Bár lehet, hogy az alapszakasz végét akarják megvárni.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#57808
A spanyolok elleni válogatott keret Túl sok újdonság nincs benne. Értem ezalatt azokat a neveket is, amit már eddig is sokan kifogásoltak. (Pl. Szamoránszky)

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#57806
NSO-Blikk-Kisalföld??
Győri sajtóhírek.
Mondjuk lehetne az ETO olyan kapcsolatban a helyi hírportállal, hogy csak hiteles infókat enged közölni. (Gondolom én, külső szemlélőként.) Ha már itt tart a dolog (mint egyébként tudjuk), akkor nem jobb lett volna inkább egy sajtótájékoztató?
(Nem lehet mondani, hogy a magyar kluboknál a kommunikációs munka mintaértékű, úgy gondolom, kicsit kiterjesztve ezt az egész sportágra, élén a Szövetséggel.)

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#57805
Svéd edző a román válogatott élén.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#57804
Tavaly a kiváló formába került Csapó Kyra sérült meg a rájátszás előtt, most meg Tréfi <#shakehead> Lenne pár keresetlen szavam az égiekhez...

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#57803
Én még emlékszem mi történt tavaly a Buxtehude, meg tavalyelőtt a Metz ellen, erre utaltam a "hagyományokat" emlegetve. A dánok otthon sztem képesek lehetnek 9 góllal nyerni, mert a gyors játékukat fogják játszani. Amiből itt semmit nem láttunk. Azért dán csapattól ilyen gyalázatosan sok technikai hibát (20 körül volt) én még nem láttam. Amelyeknek majd fele nem kikényszerített volt.
Ellentétben veled én nagyon várnék még a Rosztov emlegetésével.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#57802
Legújabb bánatunk:
Súlyosan megsérült Triffa Ági. <#schmoll2><#shakehead>
Sem neki, sem a Kohásznak nem hiányzott ez így, a rájátszás előtt különösen. <#falbav>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#57801
Innen már egyértelmű esélyes a továbbjutásra az Érd. Janurik extázisban védett, skandináv csapatot egyébként ritkán látni ennyi technikai hibát, fegyelmezetlenséget véteni. Ők maguk, ha jól értettem, -5 gólra tették azt az arányt, amikor reális esélyük lehet továbbjutni. Eszerint most nincs.
Úgy tudom, a következő körben a továbbjutóra a Rosztov Don várhat.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#57800
Igen, érik a dán túra, de azért amíg matematikailag nem dőlt, addig szorítoka lengyel testvéreknek. Persze nem kizárólag önzetlen okokból 😊
#57799
KIváncsi vagyok a jövő nagybányai Viborg meccsre. Az ETO-nak ez a meccs is, meg a Metz elleni is a Vardar elleni ketttős összecsapásra való felkészülés jegyében zajlik..
Isthy
#57798
ETO "közelharc"?

Bár nem vagyok oda érte riporterként, de el kell ismernem, ebben sok igazságot ír le.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#57797
Érd - Esbjerg 28-20 (14-13)

A szünet utáni kiváló kapusteljesítmény (Janurik) és a dánok töménytelen hibája megadta nekik a lehetőséget egy szép győzelemre, amit meg is csináltak. Teljesen megérdemelten nyertek ilyen arányban is.
Ennek ellenére nehéz lesz a visszavágó, nagyon kell figyelniük. Jó lenne nem folytatni a korábbi rossz hagyományokat.

DUNAFERR FOREVER!!!

#57796
Ergo, az oroszoknak már mindegy, nem keél megízadniuk, tehát az ETO megkapta a Vardart!
#57795
A franciák még reménykedhetnek a csodában,, hogy a Viborg nyer/pontot szerez Nagybányán.
Isthy
#57794
A franciák behúzták 23-21-re, tehát a románok még ki is eshetnek.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#57793
Nem kell, ki is kaphatnak. Elég ha az utolsó fordulóban a Viborg nyer Nagybányán. Mert így a franciáknak és a románoknak marad a 6-6 pontjuk és egymás elleniben a franciák jobbak, hiszen mindkét meccset ők nyerték a románok ellen.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#57792
Hármas holtversenynél - ami jelen esetben 11 pontnál lehet - az EHF BL szabályzatának 2. fejezete 4.3.1.3-as pontja ezt írja:

After completion of the group if three or more teams have scored the same number of points:
a) number of points in matches of all teams directly involved;
b) goal difference in matches of all teams directly involved;
c) higher number of plus goals in matches of all teams directly involved;
d) goal difference in all matches of the group;
e) higher number of plus goals in all matches of the group;
f) higher ranking in Group Matches (Main Round only)
g) greater number of points in Group Matches (Main Round only)

Tehát az a) pont szerint először az egymás ellen - a 3 csapat tekintetében - szerzett pontok számítanak. Ez alapján az oroszoknak jelenleg 5 pontjuk van (2 gy, 1 d), a németeknek 3 pontjuk (1 gy, 1 d, 2 v), a Vardarnak 2 pontja (1 gy, 2 v). Az oroszok ezek szerint már mindenképpen csoport másodikak. Mivel 3-as holtverseny csak a Vardar győzelme esetén alakulhat ki, így nekik 4 pontjuk lesz ezen a "mini tabellán" és így ők lesznek a csoportban a harmadikak és a németek a negyedikek.
Utoljára szerkesztette: Isthy, 2015.03.08. 15:13:18

DUNAFERR FOREVER!!!

#57791
Katasztrófa hogy mit tud hibázni ez a két csapat!
#57790
Ahhoz az ETO-t is meg kellene verniök.
Isthy
#57789
A szünetben: Savehof - Metz 11-16

A franciák megpróbálnak kapaszkodni és elcsípni a negyeddöntőt.

DUNAFERR FOREVER!!!

#57788
Megvan: Dinamo + 11; Vardar +4, Thüringer-7.ergo a Vardarnak 4 góllal kell nyernie a 2 helyért!
#57787
Nem tudod, hogy jelenleg hogy állnak egymás ellen?
#57786
Na a 4 gólos (kapus nélküli gól után) orosz vezetés után elkapcsoltam....
Isthy
#57785
Dinamo Volgograd - Thüringer HC 30-30

A németek szerezek 1 pontot, az oroszok elrontották a végjátékot. Ezzel izgalmassá vált az utolsó forduló. A Thüringer valszeg otthon nyer a Lipcse ellen és a Vardar is az oroszok ellen, így hármas holtverseny lehet a 2-4. helyen. A 3 csapat egymás elleni eredményei döntik el a helyezési sorrendet minitabellán. Tehát a Vardar-Dinamo meccs eredményének komoly jelentősége lesz ezen a tabellán.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#57784
Siófok - Fehérvár 29-20 (18-5)
MTK - Dunaújváros 23-27 (14-11)

Ezzel tulajdonképpen megvan az alapszakasz bronzérem (a záró fordulóban az utolsó szegedieket fogadjuk hazai pályán), grat a csajoknak! <#taps>
Az első félidőben megint az utóbbi időben már szokásos (váciak, békéscsabaiak és érdiek elleni) hátrányba kerülés volt ismét porondon. Azután a szünet után lehetett ismét kapaszkodni és fordítani. Meg kellene már tanulni normális első félidőt játszani. Bár nekem egyre gyanúsabbak a csajok, lehet mazochisták és igénylik a félidei fejmosást <#wink> <#vigyor>
Nagyon remélem, hogy Tréfi térdsérülése nem komoly...
Utoljára szerkesztette: Isthy, 2015.03.07. 20:29:45

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#57783
KEK:

Byasen Trondheim - Hypo Niederösterreich 23-24
MKS Selgros Lublin - FC Midtjylland 25-35

Zó!
Készülhetsz a dán útra <#wink>

EHF Kupa:

Rosztov-Don - Asztrahanocska 37-19 <#wow2>

Úgy fest, egy elég jó csapat vert ki minket ebből a kupából.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#57782
FTC - Blomberg 34-25 (18-11)

A Fradi úgy nyert 9 góllal, hogy Pena nem játszott, Tomori nagyon gyenge volt elöl és a 2. félidő első felében gyalázatos volt a védekezésük. Igazából van vagy 15 gól a 2 csapat között, nem lehet probléma a visszavágón sem.

DUNAFERR FOREVER!!!

#57781
Ha Thüringer nem tesz csodát Volgográdban (minimum döntetlent elérve, amire kevés az esély, de ha igen, akkor akár második is lehet a végén), akkor az ETO készülhet a Vardar ellen!
Isthy
#57780
29-47 lett a vége a Vardarnak. Iszonyúan sok ez a 76 gól egy meccsen, a védelmek "nem is voltak pályán"...

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#57779
A Krim iszonyúan gyenge, a félidőben otthon 12-24-re állnak a Vardarral szemben.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#57778
Dr. Kudor...A kéziben is. <#wink>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#57777
Végig szoros meccs volt a szünet után, kiélezett végjátékkal. Megint Kudor szerezte a győztes gólt. Simán a középházban végeznek, hiszen ha otthon nem kapnak ki a Békéscsabától az utolsó fordulóban akkor a 7. hely az övék. Ha netán kikapnának - erre azért kicsi az esély a csabaiak idegenbeli játékát ismerve - akkor is megvan nekik a 8 hely.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#57776
A vége 26-27! Ha jól tudom, ezzel a Loki a középházban végez. Gratulálok! <#kacsint>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#57775
Mai bajnoki: M.óvár-Loki a félidőben: 15-15

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#57774
"Intenzív, munkával teli, ugyanakkor sikeres négy éven vagyunk túl,"

Hát nem tudom szerintem cseppet sincs előrébb a sportág, inkább gyengülőben van szerintem. Vagy csak nem ért még be munka...
kaloz174
#57773
A vége 29-23. Nehéz elképzelni, hogy ez a Nagybánya a BL-ben komoly eredményt tudna elérni.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#57772
Bukarest-Nagybánya a félidőben 15-12
A Nagybányának nagyon hullámzó a támadó játéka. A védekezése sem acélos. Jellemző, hogy időntúliból is gólt kaptak. (Arenhart volt a kapuban éppen.) Szűcs Gabi jól szurkol...

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#57771
Pártkatona megy és pártkatona jön helyette. Bár az utód talán még nagyobb "polihisztor"...

DUNAFERR FOREVER!!!

#57770
na tessék!
http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/kezilabda-tavozik-az-elnok-polgarmestert-javasolt-maga-helyett-2398801
#57769
na tessék!
http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/kezilabda-tavozik-az-elnok-polgarmestert-javasolt-maga-helyett-2398801
kaloz174
#57768
Meglepetés pedig nem született. <#vigyor2> Pedig Szabó E. valami 1 pontról beszélt valahol...(Komolyan gondolta vajon?)

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#57767
Mai tv-s program:

Győri Audi ETO - Érd
Női NB I 21. forduló - Győr
2015.03.04. 18:00 Duna World

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#57766
Ez a helyes link.

Ha úgy vesszük benne van egy "felhívás" is az MKSZ felé a későbbiekre.

DUNAFERR FOREVER!!!