Kézi és az Olimpia

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#58115
Az ETO azért több sebből vérzett ebben a szezonban, jövőre viszont hacsak nem fog ki még komolyabb sérüléshullámot, jóval erősebb lesz a keretük. Mi pedig nem erősödünk sokat, de mivel az idei Tomori nem volt túl acélos, bal szélen jobbak lehetünk, és valószínűleg Szekerczés Luca is több lehetőséget kap támadásban, mint Sóska, beljebb lehetünk. Szani visszatérésére nagyon kíváncsi leszek, az utolsó szezonja neki a vállától függetlenül is elég szárnyaszegett volt (támadásban, védekezésben viszont végre meglepően hasznosnak bizonyult), de gyermekáldás után remélhetőleg nagyobb lendülettel térhet vissza.

Szóval pár évre előre nem látok, de nem látom azt a trendet, hogy az olló záródna a két csapat között. Persze ha fejben előrelépnénk, és stabilabban jönne a jobb védekezés és kapusteljesítmény, akkor gyengébb kerettel is helytállhatunk. Ettől függetlenül a bajnoki cím elhódítására most van a legnagyobb esély. Nem a mostani győzelem miatt mondom ezt, egész tavasszal egyértelműnek tűnt. Nyilván az ETO továbbra is a toronymagas favorit idén is, de remélem, hogy csütörtökön ezt a lányaink figyelmen kívül hagyják Győrben.
#58114
Tomori gyakorlatilag az egész szezonben adós maradt a jó formával. Még jó meccset se nagyon tudnék tőle mondani, közepesek is kisebbségben vannak, nagyrészt harmatgyenge volt. Nem tudom hova tenni, hogy képes ilyen alacsony átlagos színvonalat hozni. Mi sokat köszönhettünk neki korábban , de az előző visszafogott szezonja után ez tényleg terített betli volt. Sajnálom, hogy így alakult. Remélem, hogy a környezetváltás után a válogatottnak is újra hasznára lehet.

A meccs meg nagy élmény volt a helyszínen. Szerencsére a második félidőben volt izgalom, nem lett egy unalmas győzelem belőle 😊
#58113
A meccset nem láttam, de azt mondom a Győr fogja nyerni a bajnokságot. Ennek ellenére nálam vastaps jár a Fradinak, elérték hogy ne kétt meccs döntsön, pár év múlva talán a Győzelem is reális lehet.
Ami szerintem még fontos szerintem: nem összevásárolt légiósok!!
#58112
Nagyon OFF de nem bírtam kihagyni, már a cím is a hónap vicce nálam!!
BL főtábla
Isthy
#58111
Én is gratulálok a Fradinak!
Eleget téve egy bizonyos felkérésnek a helyszínen tekintettem meg a meccset (megint jó "kabala" lettem és a meccs után közölték velem, hogy menjek Győrbe is). Azt kell mondjam érdemes volt, jó kis derbit láthattam, jó hangulattal. Zizi nagyot játszott, néhányan segítettek neki, Tomori viszont gyalázatosan gyengén teljesített elöl. Az ETO-nál a védekezés messze volt a tőlük megszokottól és ez vezetett ehhez az eredményhez (31 gólt nem szoktak kapni).
A nagy kérdés, hogy Győrben mit tud majd nyújtani a Fradi. Ha Tomori nem "ébred fel" akkor sztem az ETO otthon simán behúzza mindkét meccset.
Utoljára szerkesztette: Isthy, 2015.05.08. 10:16:30

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58110
Ennek ellenére nagy gratuláció a Fradinak! Bármi lesz a vége, mindenképpen elismerés illeti őket. Tomori, sajnos, sokszor adós marad, kiemelt helyzetekben, a jó formával. Lásd: válogatott-beli szereplése. Nem gondolom, hogy szándékos ez nála, egyszerűen ő ilyen. Mondjuk nem szerencsés ez egy olyan játékosnál, aki a klasszis jelzőre hajt...

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#58109
Tomori mai szereplése egy rejtély! Szucsánszki meg fantasztikus formát mutatott. De nem gondolnám, hogy a másik két győri meccsből valamelyiket meg lehetne nyerni. Főleg, hogy más bírók nem valószinű, hogy tartananák a mai színvonalat.
#58108
Közben állitólag bevallották hogy hagyományosan kokainoztak, bár szerintem ügyvédi tanácsra tették, mert Ungvári sem tudta bizonyitani az italába keverést. Amúgy, ha nem te veszed be a drogot, más úgy adhatja be neked, ahogy neki az a legkényelmesebb s ezek közül az italba való keverés az. Ezt nehéz kivédni és bizonyitani még inkább.
Isthy
#58107
Kiegészítésképpen: Egy illetékes erről is

Nem is offolok most már tovább itt ezzel.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58106
Magyar női kézilabda Angliában

Nagy gratuláció nekik! <#taps> <#worship>

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58105
Ezt hol lehet olvasni, hogy ők ezzel védekeznek?
De most komolyan... A kokainnak megvannak a fogyasztási módjai, italba keverve nem is használják. Por alakban szippantják, bekenik vele a fogínyt illetve vízben oldva injekciózzák magukat intravénásan. Netán cigiben vagy pipában, de hő hatására borzasztóan instabillá válik, hatásának 70-80 %-át elveszti, így eléggé pazarló ez a forma.
Ez az italukba keverték dolog kissé "érdekes" számomra. Valaki vesz nem olcsón megfelelő mennyiséget, majd elmegy velük bulizni és belekeveri az italukba? Vajon ki lehetett és miért? Biztosan összeesküdtek ellenük valakik vagy hasonló. Majdnem mosolyognom kell... Csak azért nem teszem, mert elég elszomorító ez az esemény önmagában.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58104
Na ilyen kézi meccsen sem voltam még, amelyiket technikai probléma (áramszünet) miatt befejezettnek kell nyilvánítani és később majd újrajátszani. Ezt is megéltem <#wink>

DUNAFERR FOREVER!!!

#58103
Azzal védekeznek, hogy valaki az italukba csempészet drogot egy bulin. Ez hihető is, mivel mással is megtörtént már (ld. a cselgáncsozó fiút Ungvárit).. Amúgy semmi értelme nem lenne a drogozásnak, pont mert tudják, hogy akármikor ellenőrizhetik őket.
#58102
Azzal védekeznek, hogy valaki az italukba csempészet drogot egy bulin. Ez hihető is, mivel mással is megtörtént már (ld. a cselgáncsozó fiút Ungvárit).. Amúgy semmi értelme nem lenne a drogozásnak, pont mert tudják, hogy akármikor ellenőrizhetik őket.
Isthy
#58101
Ilyenkor is - az edzőtáborok és a felkészülés közben - elég komolyan "terrorizálják" őket, ezt ők is tudják. Ha már ekkora eszetlenséget - piszok finoman fogalmaztam - csinálnak, akkor legalább szeptember-októberben csinálnák, amikor abszolút semmi nincs, így nincs is miért foglalkozni velük. Plusz nem kemény droggal... De egyáltalán ne csinálják, ez a lényeg. Remélem a többieknek ez piszok nagy intő példa és egy életre tanulnak belőle.

A 2011-es vb idején Bence nagyapjával minden nap együtt utaztunk ki a Maty-érre és büszkén beszélt az unokájáról. Bele sem akarok gondolni mit élhet most át... Egy nagyon ígéretes sportpályafutást sikerült egy "faszagyerek huszárvágással" tönkre vágnia Bencének. Ugyanezen a vb-n a női 5000 m döntőjére vasárnap délután mi foglaltuk a helyet Tamara anyjának - aki egyébként szintén neves sportoló volt - hogy jó helyről láthassa a lánya világbajnoki győzelmét. Közelről láttam az érzelmeit a verseny és az eredményhirdetés alatt. Most inkább nem gondolok arra mit érezhet...
Utoljára szerkesztette: Isthy, 2015.05.04. 21:40:42

DUNAFERR FOREVER!!!

#58100
Fiatalságnak nem nevezném ezen a szinten, butaságnak annál inkább. Kérdés miért csinálták, kipróbálták vagy egészen más okból..., illetve hányan csinálják még rajtuk kívül. Egy tény a profi sport egyre keményebb, és egyre többször fognak ilyen szerekhez nyúlni..., kell az eredmény a megélhetéshez...
Bezzeg a falábúak, no és kosarasok, hiba MTk név kötelez, majd jön Tomi és megmenti, nehogy már kiessenek...
#58099
Fiatalság bolondság (+butaság). Kipróbálták (versenyidényen kívül) s pechükre egy héten belül megjelentek náluk a dopping ellenőrök.
#58098
Fiatalság bolondság (+butaság). Kipróbálták (versenyidényen kívül) s pechükre egy héten belül megjelentek náluk a dopping ellenőrök.
Isthy
#58097
Az a szomorú, hogy így juthat lehetőséghez egy magyar csapatban miközben nem rosszabb játékos...

Ha már szomorú dolog: a kajakosainknak is ennyi eszük van... <#shakehead>

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58096
A dán edző nem tudott próféta lenni saját hazájában? Meglepő arányú vereség a Rostovtól.

Olvasom, hogy Ruesga megsérült. Természetesen mielőbbi gyógyulást, de így talán Lékainak is több lehetősége lesz.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#58095
KEK döntő első meccs:
Fleury Loiret Handball - FC Midtjylland 23-22 (11-11)
A franciáknál Barbosa, a dánoknál Groot volt a vezéregyéniség. A dánok otthon be fogják húzni a kupagyőzelmet.

EHF Kupa döntő első meccs:
Team Tvis Holstebro - Rostov-Don 33-20 (12-12)
A szünet után Solberg kivédte az oroszok szemét és ebből rengeteg könnyű lerohanás gólt lőttek a dánok. Így lett ilyen elképesztő a 2. félidő eredménye. Hagman 15 gólt lőtt, az oroszoknál ismét Ilina volt a legjobb 6 góllal.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58094
A Loki nyert Csabán. (29:36) Gratulálok nekik. Már Siófokon is csak balszerencsével kaptak ki.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#58093
Nem láttam ezt sem, de ahogy hallom sokkal több a csere és a fiatalok is lehetőséget kaptak mindkét meccsen. Ez jó iránynak tűnik Dusebajev részéről.

Egy érdekes hír az MKSZ oldaláról:

"Elmarad a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) budapesti kongresszusa. A rendezési jogot elnyerő Magyar Kézilabda Szövetség ugyan lehetővé tette valamennyi küldött Magyarország területére történő belépését, ám az IHF Tanácsa ennek feltételrendszerét nem hagyta jóvá.
Hazánk 2012-ben házigazdája volt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kongresszusának, és az MKSZ ezúttal az akkorival megegyező feltételeket biztosított. A Magyar Kézilabda Szövetség tudomásul veszi az IHF döntését, ugyanakkor meghívja Magyarországra az IHF Tanácsának tagjait."

Hmmm... <#whatever>

DUNAFERR FOREVER!!!

#58092
Ma is sikerült 4 góllal nyerni, de a játék csak időnként volt jó. A teljes sorcsere úgy néz ki bejön. A z újak közül ma csal Bodónak és Székelynek jött ki a lépés. Volt pár igen furcsa itélet a második félidő vége felé, felhozva egy gólra az oroszokat. Ha megverik itthon Ukrajnát (ami papirforma), az első helyet már nem lehet elvesziteni még egy portugáliai vereséggel sem, bár remélem az sem fog megtörténni.
#58091
Ma is sikerült 4 góllal nyerni, de a játék csak időnként volt jó. A teljes sorcsere úgy néz ki bejön. A z újak közül ma csal Bodónak és Székelynek jött ki a lépés. Volt pár igen furcsa itélet a második félidő vége felé, felhozva egy gólra az oroszokat. Ha megverik itthon Ukrajnát (ami papirforma), az első helyet már nem lehet elvesziteni még egy portugáliai vereséggel sem, bár remélem az sem fog megtörténni.
kaloz174
#58090
Jobban jártál...Voltak azért pozitív dolgok is. Pl. Csaszinak használ, hogy játékban van, szemben Lékaival. Ügyesek voltak a fiatalok beállóban, szélen és ballövőben.
Remélhetőleg a visszavágó jobb lesz.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#58089
Mindennek megvan a maga haszna <#vigyor>

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58088
Nem láttam a meccset, így nem tudok nyilatkozni róla. A szombatit majd megpróbálom nézni. Egyébként a férfi B válogatott megint játszik meccseket, csakúgy mint az elmúlt évben már többször. Ez üdvözítő és hasznos dolog. Vajon hol van ugyanez a női válogatott esetében? <#conf>

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58087
Köszönöm! <#integet2>

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58086
Tök jó, egyébként, csak valamire kellett fogni a bénaságomat. <#nevetes1>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#58085
Igen te vagy értetlen, nem látjuk a számokat (lehet jobb is mert kiderülne tényleg jobb a nézettsége mit az említett lábúaké), kicsi még benne a lóvé, meg a sógor koma jó barát...
#58084
Kell neked ilyen hülye divat termékekkel foglalkozni mint a tablet!!! Valami használható kütyüt vegyél😊))
kaloz174
#58083
Na, ez a tablet! 😊
Szóval: nagyon sok boldogságot...! <#circling>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#58082
Nyertünk az oroszok ellen, de engem idegesített a magyar kapitány meccselése.
Eredmény: 23-27. 9 góllal is vezettünk....

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#58081
Nagyon boldoságot neked szülinapod alkalmából! <#eljen><#wink><#integet2><#pias>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#58080
A "tisztelt köztévé" nem hajlandó máskor közvetíteni, ilyen egyszerű. A hétvégén a senkiházi falábúaké a képernyő, ugye ők az "istenek" a "nagyvezíréknél"... <#boxer>

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58079
Már mindegyik meccs végleges, úgy lesz ahogy hallottuk anno. Annyira nem örülök...

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58078
Amúgy lehet, hogy én vagyok értetlen, de nem tudom, mi értelme hétköznapra erőltetni a bajnoki döntőt és a helyosztót...Egyáltalán nem szurkolóbarát szervezés! (Szerintem.)

Miért nem lehetett esetleg 1 héttel később kezdeni a meccseket? Ha ott van magyar csapat a BL-döntőben, akkor úgyis ez lett volna. Akkor most hova kell rohanni?

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#58077
Úgy tűnik, a miénk már végleges! (Nem akármilyen tét volt számomra is!

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#58076
Ugyanazok a párharcok lesznek mint tavaly, remélem nem ugyanolyan végeredménnyel <#wink> Lehet véglegesíteni a meccsidőpontokat, engem most ez érdekel leginkább.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58075
A bajnoki rájátszás legújabb "meglepetése" :
Érd-ETO

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#58074
bocsi, az ellenfél a bukaresti "csodacsapat" volt.
#58073
bocsi, az ellenfél a bukaresti "csodacsapat" volt.
#58072
Megtörtént az első nagy tétre menő összecsapás a bés a nagybányai lányok közt is. Nyertek - odahaza játszva - az utóbbiak 18-17-re s megnyerték a kupát. A bajnoki döntő dönti el, hogy melyik indulhat a BL-ben.
Isthy
#58071
Férfi MK döntő: MKB-MVM Veszprém - MOL-Pick Szeged 26-22 (12-11)

A meccs első negyedórája a veszprémieké volt (9-5), ekkor Pastor időt kért és rendbe tette a csapatát. 9-9-nél utol is érték a veszprémieket és utána kiegyenlített volt a játék a szünetig. A 2. félidőt ismét a Veszprém kezdte jobban és a 3. negyedórában tulajdonképpen meg is nyerte a meccset (20-14). A záró 15 percben már csak menedzselték a megszerzett előnyüket és elég simán nyerték a találkozót.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#58070
Egy összefoglaló, a meccs felvételével.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#58069
Fradi hírek. Szimpatikus, hogy ők is leginkább magyarokra építenek. <#eljen>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#58068
Akkor annyi. <#smile> (Nem tudom, milyen volt ez a meccs, de nekünk azért volt egy jó félidőnk.)
Utoljára szerkesztette: kaloz174, 2015.04.24. 12:50:29

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#58067
Az új MKSZ elnök a DigiSporton

Elhangzott sok "szép és jó" azután, hogy mi lesz belőle, majd kiderül. Nagyon optimista nem vagyok.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#58066
Ahogy a cikkben is írva vagyon:

"ami nagyban megkönnyíti azt, hogy továbbra is a kijelölt irányban, magyar játékosokra, valamint az egyre erősödő és tehetséges utánpótlásra támaszkodva építsenek fel jövőre is egy nemzetközi kupaszereplésre képes és a honi élmezőnyhöz tartozó együttest."

De ezt már szóban is hallottam a vezetőségtől, hogy nem nagyon akarnak légióst. Nem cél a világelit, mert ennek nincs is meg a háttere, így nem kellenek az idegenek. Amint látható a vezetés ismeri határokat, a múltból már "megjöttünk" <#wink>

DUNAFERR FOREVER!!!