Kézi és az Olimpia
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Persze arról, hogy ilyen teljesítmény nyújtottak a mi csapatunk is bőven tehet.
Utoljára szerkesztette: Isthy, 2015.12.09. 23:06:13
DUNAFERR FOREVER!!!
A nyolcaddöntőben én előzetesen is úgy gobndoltam, hogy a lengyel-angolai-kínai ellenfelek közül mindegyiknél esélyesebbek vagyunk, a holland-svéd páros pedig neccesebb. Jó lenne minél könnyebb ellenfelet kapni, de szerintem már csoportmásodik hellyel is egész jók az esélyek (ami persze még mindig csak selejtezőt ér Rióba, nem jegyet). Előbb azonban Japán ellen még észnél kell lenni. Hasonló meccset várok ellenük, mint amit a szerbek játszottak velük.
A skandináv játékvezető-választás érdekes volt, és az első félidőben kapott három kiállításból kettővel nem tudok egyetérteni, de ezt leszámítva összességében következetes felfogásban fújták a meccset, ami nekünk jött jól, mert ez a mi napunk volt.
Zizi nagyot játszott, és a második félidőben is hasznos volt, ha nem is gólerős, Görbe pedig fegyelmezettebbre béklyózva és védekezésben nem erőltetve igencsak hasznos volt. Örömteli, hogy a beállóink is jól teljesítettek.
Szép volt, jár a gratuláció! Remélem, hogy szép lesz a folytatás is, de egy jó meccstől azért nem szabad, hogy a fejünkbe szálljon a siker.
DUNAFERR FOREVER!!!
- ha elsők lennénk (dán győzelemnél), akkor könnyebb ellenfelet kapnánk (B4 - Angola)
a 8-ba kerülésért, viszont nehezebbet a 4-be kerülésért : valamelyik csoportgyőztest a másik ágról), viszont ha 2-ikok vagyunk akkor nehezebb ellenfél a 8-ba kerülésért, de könnyebb a 4-be!
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
A mai játékhoz jár a gratuláció a csapatnak! <#taps>#taps>
(Egyetlen negatívum, hogy az emberelőnyös játék nem ment, mindegyikből kaptunk gólt vagy gólokat)
DUNAFERR FOREVER!!!
Zizi ihletett formában lő és szerencsére a dánok sokat hibáznak elöl (labdaeladás, technikai hiba).
DUNAFERR FOREVER!!!
DUNAFERR FOREVER!!!
DUNAFERR FOREVER!!!
¯_(ツ)_/¯ (ノಠ益ಠ)ノ彡┻━┻ ヾ(⌐■_■)ノ ༼ ■Å̯■ ̿ ༽ ?(???)?
Én azt gondolom, hogy tegnap a kapusaink azért viszonylag elfogadhatóan hozták magukat. Egy ilyen minősíthetetlen védekezés mellett sikerült 30 %-os védési hatékonyságot produkálniuk, több ziccer hárítással.
DUNAFERR FOREVER!!!
¯_(ツ)_/¯ (ノಠ益ಠ)ノ彡┻━┻ ヾ(⌐■_■)ノ ༼ ■Å̯■ ̿ ༽ ?(???)?
DUNAFERR FOREVER!!!
Nem kevéssel tarthatnánk előrébb, csak ehhez megfelelő stáb is kellene.
DUNAFERR FOREVER!!!
Azt gondolom az egyből látható volt, hogy ez egy kamu. Amiket ebben NA szájába adtak az szinte elképzelhetetlen a valóságban.
DUNAFERR FOREVER!!!
"Vállalom a felelősséget, LEMONDOK!!!"- mondta Németh András a Montenegrótól elszenvedett 17 gólos brutális vereség után a magyar sajtó helyi munkatársainak Herningben. Biztos forrásból értesültünk; Németh András a megalázó vereség és a szövetséggel történt egyeztetés után a csapatnak bejelentette a VB után a végső helyezéstől függetlenül felajánlja lemondását a kapitányi posztról. "Azért döntöttem így, hogy a személyem ne legyen akadálya a Magyar Válogatott olimpiai szereplési esélyeinek. Ma olyan súlyos kudarcot életem meg, amit pályafutásom során eddig nem. Az én felelősségem is, hogy nem voltunk megfelelően felkészülve az ellenfél erejére, agresszív, néha durva játékára. Semmi nem sikerült, de ennek okait hosszú lenne elemezni. A felkészülés, vagyis a megfelelő erősségű ellenfelek hiánya most hozta ki azt, amitől azért valahol féltünk." - mondta a kapitány zárt körben.. kérte döntését ne hozzuk még nyilvánosságra, de úgy éreztük, mindenkinek joga van tudni a holnapi, Dánok elleni mérközés előtt...előre feladtuk, feltettük a kezünket. A játékosok közül volt aki sírt. Nem a kapitány bejelentése miatt, a megalázottság érzése megszállta a lányokat...
nemtudom mennyi igaz, lehet full kamu kéretik fentartásokkal kezelni
Utoljára szerkesztette: ToCsEk, 2015.12.08. 22:44:55
¯_(ツ)_/¯ (ノಠ益ಠ)ノ彡┻━┻ ヾ(⌐■_■)ノ ༼ ■Å̯■ ̿ ༽ ?(???)?
DUNAFERR FOREVER!!!
Utoljára szerkesztette: ToCsEk, 2015.12.08. 21:56:35
¯_(ツ)_/¯ (ノಠ益ಠ)ノ彡┻━┻ ヾ(⌐■_■)ノ ༼ ■Å̯■ ̿ ༽ ?(???)?
¯_(ツ)_/¯ (ノಠ益ಠ)ノ彡┻━┻ ヾ(⌐■_■)ノ ༼ ■Å̯■ ̿ ༽ ?(???)?
A japánok elleni meccset sem gondoltam könnyűnek, de ott annyi a szerencsénk, hogy az lesz utolsó csoportmeccs és a nyitott védekezésük a fáradtság miatt már nem lesz annyira erőteljes.
DUNAFERR FOREVER!!!
DUNAFERR FOREVER!!!
Arena Sport 4
- http://uzivotelevizija.net/index.php/tv-arena-sport-4
- http://www.jagledam.co/arena-sport-4-uzivo-stream
- http://www.livestream365.com/hu/arena-sport-4
- http://nowwatchtvlive.me/arena-sport-4-live-stream-watch-a…/
- http://www.tv-uzivo.pb.ag.rs/index.php/arena-sport-4/
(( Más:
- http://www.eversport.tv/…/ihf-wo…/2015/12/8/denmark-v-serbia
- http://www.3pmstream.com/handball-live-streaming-video.html ))
Remélem, segít. <#wink>#wink>
Utoljára szerkesztette: kaloz174, 2015.12.08. 20:54:59
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Már annak is örülni fogok, ha az alapcélt sikerül teljesíteni...
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Megverhetjük a dánokat persze, de nincsenek vérmes reményeim attól a meccstől. Maradjunk annyiban nagyon eufemisztikusan, hogy ők is megverhetnek minket. Végül is ők edzői fronton gyengültek, nálunk pedig nem volt változás.
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
https://www.facebook.com/ferfiklubb/
¯_(ツ)_/¯ (ノಠ益ಠ)ノ彡┻━┻ ヾ(⌐■_■)ノ ༼ ■Å̯■ ̿ ༽ ?(???)?