Kézi és az Olimpia

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Isthy
#33606
Talán extra jóval igen, ha õk meg gyengébben teljesítenek.

Ezzel csak az a baj, hogy a Slagelse sem játszott annyira jól. Pl. Popovics a 2. félidõben nem nagyon strapálta magát és gyengébben is játszott emiatt (ne fogjátok az emberfogásra, én láttam Ljubljanában is ugyanezt ellene és ott a 2. félidõben is hajtott végig, mert szükség volt rá), Tourey pedig végig szörnyû volt, a dánok a 2. félidõben 7 ziccert hibáztak, meg 7-est is. Tehát õk sem voltak topon, tudnak ennél még jobbat is sajnos, ráadásul amikor kell akkor szinte mindig képesek rá, akár idegenben is.
Jaj de jó lenne látni, hogy legalább egyszer nem így történik és egy magyar csapat töri meg õket! Mondjuk 1 hét múlva.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#33605
Slagelse-Gyõri ETO 31-25 (16-11)

Legalább a végére sikerült kicsit feljebb zárkózni, így maradt némi remény a visszavágóra. Töménytelen technikai hibát vétett az ETO, asszem 20 felett "sikerült" összehozniuk. Görbén kívûl senki nem tudott igazán hozzátenni a támadójátékhoz, ennek meg is lett a következménye. Semmi átlövõjáték nem volt, anélkül pedig iszonyúan nehéz feltörni a védekezésüket, ezt már a Krim ellen is láttam. Gogirla vajon miért játszott ilyen keveset? Neki kellett volna kintrõl lõni esetleg, hogy kilépve rá a többieknek több helyük legyen. Leganger sajnos megint kifogott szinte az egész csapaton, Görbét kivéve.
Védekezésben sem sikerült igazán megoldani a feladatot, még kettõs elõnyben is sikerült gólt kapni, sima elõnyben meg többször is. Még az a szerencsénk, hogy Toureyt erõltették többet a figuráknál és nem Szavicsot, mert Emilia ma igen szarul játszott (Anja nem véletlenül üvöltözött vele), Maja pedig kiemelkedõen. Ami viszont fontos volt a végefelé, az Guiu sorozatos ziccervédései, mert ezeknek köszönhettük, hogy -9-rõl fel tudtunk jönni -5-re, nem pedig -10 fölé került a hátrányunk (szerencsére a 10-et nem sikerült elérnie a dánoknak). Ami bíztató, hogy felállt a csapat és visszajöttek a meccsbe, reményt adva a visszavágóra.
Így is pokoli nehéz visszavágóra számíthatunk, mert ez a csapat nagyon jól tud játszani idegenben is, majdnem olyan jól, mint otthon, fõleg az utóbbi idõben. Amióta kiléptek a nk-i színtérre (2002-2003) 5 gólnál többel sohasem kaptak ki idegenben tétmeccsen a kieséses szakaszban. Azok a vereségek is az elsõ 2 évben voltak, mindkétszer tõlünk szenvedtek ilyen arányú vereséget idegenben (EHF döntõn 27-22-re, BL elõdöntõn 34-29-re vertük õket). 2004 õsze óta azonban idegenben is alig szenvedtek vereségeket. Nem egy összezuhanós fajta csapat, ezt bizonyították Ljubljanában is legutóbb. Nagyon nehéz lesz az ETO dolga, ráadásul a 25 lõtt gól nem sok, tehát 7-el kéne nyerniük.
Remélem RK a mai meccs tapasztalatai alapján összekapja a csapatot és így már testközelbõl megtapasztalva õket, ki tud majd találni valami nyerõ húzást. Sztem ehhez elsõsorban komolyabb átlövõjáték és kevesebb rohanásból származó technikai hiba kellene. Mindegyik játékosnak a maximumot kell majd nyújtani és a DT-nek pedig ki kellene fognia egy kicsit rosszabb napot (ami sajnos nagyon ritkán fordul elõ velük). A feladat adott, nem is kicsi, meg kell felelni a kihívásnak. Remélem így lesz és nemhiába fogok utazni jövõ vasárnap Gyõrbe.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#33604
Fõleg, hogy a Slagelse-t nem nagyon érdekli, hol játszik. Tavaly mi alig kaptunk ki - ott. Itthon, sajnos jobban.

Ennek ellenére nem reménytelen a dolog. Fõleg, ha Róth ad egy kis lazítást a csapatnak. (A Slagelse kimondottan keveset edz, pl.)

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#33603
igen, egy teljes csapat betlije nem lehet véletlen...😞 nagyon nem használták ki, hogy ma Leganger nem védett extrát.

de innen nézve nem sok a 6 gól... szóval szar játékkal is csak 6 gól a különbség, talán extra jóval meglehet oldani idehaza 😊

Mindegy, hogy mekkora embernek érzed magad, hogy mit értél el, a temetési meneted hosszát az időjárás határozza meg. Nyugodj békében Pinokkió!

#33602
Kicsit soknak tûnik a 6gól,fõleg úgy,hogy csak 24gól sikerült idegenben.
kaloz174
#33601
Vajon miért érzem azt a Gyõr esetében, hogy nem elég lazák - magyarul túledzettek a játékosok?
Talán Görbét leszámítva, aki több hibája ellenére fantasztikusan játszott, minden játékos tompa volt.

Nagyon ellentmondásos meccset játszott az ETO - mondhatnám: tanulópénz.
Remélem, így, hogy végre szemtõl szembe találkoztak Anjáékkal, sikerül jobban felkészülni a visszavágóra.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#33600
Szerintem semmi katasztrófális nem történt a házunk táján az eredmények terén.Kikaptunk egy jobb ETOtól,és attól a Vilceától,aki egy az egyben a román válogatottal egyenlõ.És amelyik ma Európa egyik,ha nem a legjobb klubcsapata.
Inkább a szerdai meccs lesz vízválasztó abban a tekintetben,hogy mit hoz a rájátszás nekünk.
kaloz174
#33599
Olvasva a szélsõségesen megnyilvánuló véleményeket, gondolkodtam, mikor is lehet esélye ma az ETO-nak?

- Az elsõ dolog, ha jó taktikát állít fel és azt - nem zavartatva magát a körülményektõl - meg is valósítja.
Itt van egy naív elképzelésem, kiterjesztve ezt válogatott felkészüléseire is. A magyar edzõk tapasztalatot cserélnek - a nemzeti cél érdekében. Adott esetben 2 szakember is lenne, akit meg lehet kérdezni. AA egyik története vág ide, sajnos, szenvedõ fél lettünk ennek következtében, mert nem röstellte meghallgatni kollégája tanácsait.)

- Ha megfelelõ alázattal, ugyanakkor bátran játszik. Nincs veszítenivalója.

Tény: ennek a meccsnek az esélyese a dán csapat. Ugyanakkor pontosan ez jelent elõnyt a Gyõrnek is.

Mit gondolok fontos taktikai elemnek?

- elsõsorban a védekezést.
- Popovics semlegesítése elsõdleges, ugyanakkor nagyon lényeges, hogy az ezáltal nagyobb teret kapott támadókat, különösen a beálló pozíciót, megfogja az ETO védelme.
- A védelem és a kapus jól dolozzon együtt.

- a támadásoknál - különösen az elsõ idõszakban nagy - nagy türelemre lesz szükség, csak a biztos helyzetek értékesítése lehet a cél, mert nem lenne jó Legangert belõni, aki egy begõzölõs kapus, pozitív és negatív irányban egyaránt.

- na és, hogy csapat legyen a csapat, de látva a kupadöntõt, azt hiszem, ezzel nem lehet gond.


Hajrá magyarok!

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#33598
jajjj de kár, hogy nem elõbb készült a kép, még az újságba is befér volna, jókis akció kép, gratula a készítõjének 😊

Pigabomba 😄D

Mindegy, hogy mekkora embernek érzed magad, hogy mit értél el, a temetési meneted hosszát az időjárás határozza meg. Nyugodj békében Pinokkió!

#33597
Slagelse DT - Gyõri Audi ETO KC
nõi Bajnokok Ligája mérkõzés
2007. április 15. 14.00 óra m1-TV

kaloz174
#33596
Sajnálom a Fradit, ezek a hetek nem kerülnek be arany betûkkel a csapat történelemkönyvébe.
Sajnos, mivel tavaly a Dunaferrnél is elég zûrös dolgok voltak, van tapasztalatunk abban, hogy ezek a dolgok bizony rányomják bélyegüket egy csapat szereplésére.
Bár nagy lesz a veszteség, remélhetõleg konszolídálódik annyira a helyzet, hogy sikerüljön megkezdeni az újraépítkezést.
Olvastam egy cikkben, hogy maga NA sem zárta ki a visszatérését a csapathoz.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#33595
Azért ezt hadd mutassam meg nektek, bár pár nappal ezelõtti eseményre utal.



Bár nem nyertünk kupát, de (megint) nyertünk egy Pigát! <#worship> Azért írom, hogy megint, mert az EHF-kupa visszavágón is remekül játszott - támadásban!<#taps>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#33594
Azért ez az eredmény , kicsit tükrözi a Fradi mostani helyzetét!
És attól tartok, hogy ez még csak a kezdet!!!<#schmoll2><#schmoll2>

VMan
#33593
igen, néztem.

megint álmosan kezdett a Fradi, 4-1-re elléptek a románok pillanatok alatt, de ezt még szokás szerint ledolgozták a lányok. az elején Zizire nagyon nem figyeltek, két szép góllal meg is tréfálta Dinut, akit kb. a 10. percben (nem volt óra kirakva) már le is vittek. mindig a románok vezettek, de a magyarok tartották szépen a lépést, Timi, Lulu, Hangya és Era is lõttek gólokat, sõt a félidõ közepe táján beszálló Helga is csodálatos góllal kezdett, ekkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az egyetlen 😞 asszem 9-9-ig tarotta a lépést a Fradi, onnét viszont kezdtek elhúzni a románok, a beállós Gilcát egyszerûen nem tudták tartani Sopiék középen, 18-14 lett a felidõ, ráadásul másodpercekkel a szünet elõtt Luca beverte Zizi orrát, vérzett is 😞
a második félidõben egyszerûen lehengerelte a Fradit a Valcsea, kb. a 10. percre már tíz volt közte, számtalan lerohás gólt lõhettek a kivédekezett Fradi támadásokból. itt el is dõlt minden... Pasi beállítása még egy jó húzás volt, mert elég sokszor találkozott a labdával, hetest is védett, így legalább 15 vagy még több nem lett közte.

HAJRÁ MAGYAROK! :]

Isthy
#33592
Valcea-Fradi 36-23 (18-14)

Sajnos a 2. félidõ elsõ 15 percében a románok egy 10-2-es rohammal eldöntötték a meccset és azt hiszem a továbbjutást is. Marad itthonra a szép búcsú lehetõsége egy gyõzelemmel.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#33591
18-14 a félidõ a románok javára, ennyivel a végén is kiegyeznék. Persze lehet kevesebb is! <#wink>

Viktor!
Ha jól tudom, te látod a meccset. Írjál légyszi utána egy kis összefoglalót a látottakról.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#33590
Az elsõ EHF meccsen: Ikast-Elda 36-35

Ez a meccs viszont nem a védekezésrõl szólt.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#33589
Az elsõ BL elõdöntõn: Lada-Hypo 28-22 (13-12)

Úgy tûnik a Lada védekezése elég jó volt, így a kapott gólok alapján még a 6 gólos vereség is beleférhet nekik a visszavágón.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#33588
Számomra nem volt váratlan.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#33587
Jó néha ilyet is olvasni! Bár, hogy ez mit jelent hosszú távon az érintett csapat és a magyar kézilabda szempontjából, az még a jövõ titka.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#33586
Ehhez mit szólsz? Bár lehet, hogy Te már tudtad.

Edzõt vált a Ljubljana

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Breki33
#33585
Super Internet TV-ben néztem, de csak o tv-t látok pro tv-t nem

Azért hátha mának sikerül

http://rapidshare.com/files/19332807/SuperInternetTV6.8.WIZoOo.rar


Password: softarchive.net/user/WiZoOo
SomogyiG
#33584
Az indexrõl:
akosli válasz | megnéz 2007.04.14 07:25:01 (48142)
Oltchim se bate cu unguroaicele la Pro TV Internaþional!
Handbal

Meciul de sîmbãtã 14 aprilie, dintre Oltchim Rîmnicu-Vîlcea ºi Ferencvaros Budapesta din prima manºã a semifinalei Cupei Cupelor va fi difuzat în direct de Pro TV Internaþional de la ora 17:15. Dupã evoluþia entuziasmantã din sferturile de finalã, elevele lui Gheorghe Tadici au un singur vis: finala. Cele 7 viceampioane mondiale din lotul Oltchimului nu acceptã sã nu fie prezente în ultimul act al competiþiei ºi, pentru a fi mai aproape de acest þel, trebuie sã aibã tolba plinã de goluri în deplasarea de la Budapesta de pe 22 aprilie. Spectacol de galã pe semicercurile din Vîlcea doar la Pro TVInternaþional!


Szóval adja a mûholdas is, ingyenes netest még nem találtam, viszont akinek van EMKTV-je, az láthatja

A számítógép segít azon problémák megoldásában, amelyek nélküle be sem következtek volna.

Breki33
#33583
román tv nem adja?
kaloz174
#33582
Egy igazi élménybeszámolóra meg majd felkérjük Stanley-t. <#vigyor2>

Legalább ennyi legyen, ha nem is láthatjuk a meccset.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

SomogyiG
#33581
Megelõztél... 😊

A számítógép segít azon problémák megoldásában, amelyek nélküle be sem következtek volna.

Isthy
#33580
Remélem a visszavágó viszont igen. Az idõpont alapján a Sport1 v. Sport2 remélem közvetíteni fogja.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#33579
Sztem is magyarul lesz a közvetítés az oldalból ítélve.

DUNAFERR FOREVER!!!

VMan
#33578
hehe, tényleg, jól benéztem <#vigyor2>

HAJRÁ MAGYAROK! :]

kaloz174
#33577
Igen? Ez egy magyar nyelvû oldal. Legalábbis úgy tûnt nekem, vagy tévednék?

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

VMan
#33576
ez csak szöveges lesz, románul 😞

HAJRÁ MAGYAROK! :]

kaloz174
#33575
"Idegen tollak":

Oltchim–Ferencváros
Április 14., szombat, 17.15

ÉLÕ KÖZVETÍTÉS

Köszi Gábor! <#wink>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#33574
Ez nem egészen érthetõ. Nem egy viszonylag érdektelen selejtezõrõl van szó. <#conf>
Fura, hogy a Sport TV sem startolt rá. Vagy pl. a Duna TV. Több helyen láttam netes lehetõségeket. Kérdés: melyik mûködik? Vagy mûködik-e valamelyik majd?

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Duby
#33573
Úgy tûnik az ETO bl mérkõzését az m1 vasárnap közvetíti, de a szombati KEK rangadó (Vilcea-FTC) nem kerül képernyõre. <#nemtudom>

Sztori szemle (http://sztoriszemle.wordpress.com)

Táncos ETO
#33572
Ugyan miért jönne Lulu Gyõrbe?! Itt van Spiridon, Dokic, kölcsönben Mayer Fanni. Nem lenne hely számára.

Per aspera ad astra - Küzdelmeken át a csillagokig

#33571
Én úgy tudom, hogy Gyõrben lesz az augusztusi Pannon Kupa.A Kisalföld (ottani újság) ezt írta!
VMan
#33570
alap nélkül. Mo-ról a Dferr és a Loki érdeklõdik Luluért, viszont a kivásárlási ára miatt csak utóbbira van reális esély, de leginkább külföld lesz ebbõl szerintem.

HAJRÁ MAGYAROK! :]

Breki33
#33569
Gyõrt is emlegetik......
kaloz174
#33568

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#33567
Ennek alapján fenntartásaim vannak. Ez az eljárás bizalmatlanságot ébreszt bennem. Nem örülök, hogy így kezdõdik pályafutása a pont a Kohásznál. <#conf>
Fiatal kora némi türelemre int.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Breki33
#33566
Eléggé furán nyilatkozott Németh Andrásról
kaloz174
#33565

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Hege eto
#33564
Igazából szomorú hogy itt tart a jogrend magyarországon 2007ben. Azé az igazság akinek több a pénze, mert addig csûrik csavarják a szélhámos ügyvédek, pedig igazság csak 1 van.
Azt meg végképp nem látom be hogy egy "ilyen" játékos miért kell egy klubbnak.

Sötétből világra zendül. Sírok nyílnak, íjhúr pendül. Az elnyomottak igazsága, Eleink harca nem vész kárba!

SomogyiG
#33563
Szandi esetében nem tudok konkrétumot, de Zizinél tanulmányi szerzõdése volt a kulcs momentum. Ugyanis a Szpari az aktuális félévét nem fizette ki, és nem nyilatkozott a következõ félévrõl sem. (nem tudta, vagy nem is akarta?) Ekkor igazoltuk le. Amatõr és tanulmányi szerzõdést is kapott, ami azóta természetesen felnõtt szerzõdéssé változott.
Szandinak is van tanulmányi és amatõr szerzõdése is, s nehezen képzelhetõ el, hogy Budapsten kívül jobb tanulmányi lehetõségei lennének, hacsak nem orvosnak készül. Ezért nagyon bízom benne, hogy Õt sikerül megtartanunk 18 éves koráig, s addigra már várja a felnõtt szerzõdése.

A számítógép segít azon problémák megoldásában, amelyek nélküle be sem következtek volna.

#33562
nem-nem, a csúnya Dunaferr maffia minden fiatalt megbolondít 😊)) (na meg a szüleit)

Mindegy, hogy mekkora embernek érzed magad, hogy mit értél el, a temetési meneted hosszát az időjárás határozza meg. Nyugodj békében Pinokkió!

VMan
#33561
18 éves kora elõtt írta alá az elõzõ szerzõdést, valószínûleg ez a kulcs. tavalyelõtt Zizi a Sparit és tavaly Zácsik Szandra is hasonló módon hagyhatta ott a Vácot büntetlenül, mert ha egy középiskolás korú játékos azt mondja, hogy neki pl. Pesten jobb a tanulmányai miatt, akkor nem tud mit tenni a klubja, hiába van vele szerzõdés, 18 éves kor alatt az amatõrnek bizonyul, ami ilyen-olyan kiskapukkal felbontható egyoldalúan. (ez a veszély Zácsik esetén még most is fent áll...)

HAJRÁ MAGYAROK! :]

Duby
#33560
na itt én most valamit nagyon nem vágok.
Most akkor az oké, ha én XY játékos vagyok egy klubban, s még n évre van érvényes szerzõdésem, s egyszercsak kitalálom, hogy márpedig én nem akarok itt tovább játszani, s felbontom a szerzõdésem és az huss, máris semmis? Akkor innentõl megszûnik a kivásárlás fogalma, vagy hogyvanez? Nem áll össze, biztos valami apróság még van a háttérben.
..nem érem én ezt fel ésszel.

....azt meg pláne nem, hogy miért kell nekünk ennyire ez a lány. <#nemtudom>

Sztori szemle (http://sztoriszemle.wordpress.com)

#33559

Mindegy, hogy mekkora embernek érzed magad, hogy mit értél el, a temetési meneted hosszát az időjárás határozza meg. Nyugodj békében Pinokkió!

SomogyiG
#33558
Ez egyszerûen megcsúfolása az egyébként sem acélos játékvezetõi karnak, s rendkívül súlyos sértés a 2-3 normális játékvezetõ-párosunkra nézve.
Ha ezek IHF vizsgát tehettek, akkor ki nem?

A számítógép segít azon problémák megoldásában, amelyek nélküle be sem következtek volna.

kaloz174
#33557
"Horváth, Marton: új magyar IHF-páros "
"A magyar kettõs sikeres vizsgát tett és ezzel IHF minõsítést szerzett."

Természetesen nem tudom megállni szó nélkül. De a játékvezetõknek gyakorlati vizsgát nem kell tenniük?? (Ez természetesen laikus költõi kérdés volt.)
Mert ha igen, ha jól emlékszem, õk voltak, azok akik ennek a követelménynek messzi nem feleltek meg pár hete!😞(
Sikerült olyan teljesítményt nyújtaniuk, amit mindenki erõsen kifogásolt.😞

Ezt ott, ahol a döntéseket hozzák, nem veszik figyelembe?? <#conf>

A rossz játékvezetés sok embernek okoz (okozott) bosszúságot, talán le kellene vonni a tanulságot a megfelelõ helyen is!

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!