61665
Vélemények egyik legsikeresebb
csapatsportunkról.
-
#44708 Akkor azért még írok pár szót, most a Te kedvedért.
Az ETO-ban a Vivi és Ogu voltak a kapusok. (Gin pihent, de ott volt.)
Valamiért a védekezésük sem volt olyan acélos, mint máskor, ami elég meglepő volt, mivel a jelenlegi első csapat volt pályán szinte végig.
Pontosabban Tomori nem játszott később, pedig ő azok kozé tartozott, akik vitték a csapatot. Az ő játéka pl. tetszett.
Később inkább Bradeanu volt a pályán, az ő formája még változó képet mutat. Aki még a második félidőben jó benyomást keltett, az Amorim volt. Azt hiszem, az első félidőben Tomori, később Amorim, na és részben Bradeanu volt az, akiknek leginkább köszönheti a győri csapat, hogy végül nem kellett vesztesként elhagyni a játékteret ezen az estén.
(Az "Elnök úr" kissé nagyon pipa volt.:)) -
#44707 A beszámoló, a kedvedért:
A szoros eredmény, na és az elfogadhatatlannak vélt etos hozzáállás kapcsán eddig hallgattam egy régi kedves ismerős kiváló szakember kifakadását, panaszait. Nem voltam tőle boldog, mert tényleg nem arról szólt, hogy azt a mentalitást, ami egy BL-csapathoz szükséges, nap mint nap tapasztalja. Ma sem ezt történt, sajnos.
Az ifimeccsről is írnék pár szót:
Láttam játszani az új nagy balkezes tehetségnek kikiáltott Planéta Szimonettát. Sokat kell még faragni rajta, hogy tényleg beváltsa a hozzá fűzött reményeket, most úgy láttam.
Egyébként az a meccs is, bár biztos győzelem volt, de végig szorosan alakult, igaz, nem annyira, mint aztán a felnőtt.
A Siófok nagyon harcos ellenfél tud lenni, hazai pályán különösen, ezt az ETO is megtapasztalhatta most. A győriek nagyon tompán kezdtek, na és ez alig változott egész meccs alatt. Szerintem a Siófok elfáradt, leginkább ezért nyert a vendégcsapat. Ötlettelen támadójáték, gyenge kapusteljesítmény és védekezés jellemezte a bajnokot. Talán túlpihenték magukat. (Gyakorlatilag a mai napig pihenőt kaptak.) A Siófok pedig élt a lehetőséggel, hogy nincs mit veszíteni. Lelkesen rohantak, lőtték a góljaikat - miért ne tették volna, mikor szinte senki sem akadályozta őket.:)
Eljött a félidő vége, még mindig ők vezettek. Sőt, szerintem csak az utolsó 10 percben fordult meg az eredmény. Akkor sem volt túl nagy a győri előny. Ha a siófoki lányok kicsit türelmesebbek, csak 1 gól lett volna közte. 3 lett, ami így sem válik az ETO dicsőségére. Egy tét nélküli meccs volt, edzőmeccs színvonalon.
Érdekes volt, hogy Konkoly alig cserélt, kivéve a kapusokat. Talán azzal bűntette a játékosokat, hogy kötelező volt nekik játszani. Mit mondjak: letudták a meccset, megszerezték a kötelező győzelmet. Mondanám, hogy ez kevés lesz a BL-ben, de eddig azt tapasztaltam, hogy Konkoly jól ért a formaidőzítéshez, remélhetőleg most is így lesz. -
#44706 Kíváncsian várom én is a beszámolót!
Kit takar a "barátunk" megnevezés? Konkoly? -
#44705 Akkor remélem nemsokára kapunk beszámolót is a váratlanul szorosra sikeredett meccsről
Ahogy olvasom a meccs kapcsán "barátunk" ismét megmutatta valódi énjét... -
#44704 Részemről most a jegy dolog tárgytalan, mivel ha jól látom a meccs Húsvét hétvégéjén lesz és ez nálunk családi programot jelent. Majd a negyeddöntő visszavágóra szeretnék ellátogatni és remélem a fiúk meglepnek majd akkor egy kis ajándékkal (FinalFourba jutás) születésnapom alkalmából -
Gabess8 #44703 Na így aztán meg pláne -
#44702 Hát mivel Románia egyik legismertebb tengerparti fürdőhelye ez így van:-)
Kb három éve Bulgária felől hazajövet voltunk ott kicsit, elég feltűnő volt, hogy mennyivel szemetesebb a román rész mint pl az aranypart. -
Gabess8 #44701 Én ezt egyébként megsejtettem, hogy őket kapjuk. Na tessék valaki már fürdeni szeretne a tengerben (ezek szerint nem messze van Mondjuk és is el tudnám magam képzelni a tengernél... -
Mse #44700 a szeged- constanta meccsen ő végezte el, hogy most is esetleg ő fogja azt nem tudom,de úgy gondolom ott lesz mindkét meccsen!
ha valakinek kell jegy, időben szóljon, mert első körben a bérletesek csak +2 jegyet vehetnek, és külön szervezést igényel, hogy többet tudjak venni. :)
-
#44699 A kívánságunk teljesült az ellenfelet illetően
Felvetődött bennem, hogy esetleg Petre Cozma fogja elvégezni a kezdődobást az Arénában... -
Mse #44698 örülünk nekik, mert talán ők a legkevésbé erős alakulat a 4 csapat közül, amit kaphattunk, de megmondom őszintén én jobban örültem volna nekik a következő körben -feltételezve nekik egy olyan ellenfelet, hogy továbbjutnak-, mert akkor már jobb idő van, és a tengerben is lehetett volna fürdőzni :)))
-
#44697 A Constantán át vezet az út a nyolc közé
Bécsben elkészítették a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének a párosítását. Az egyetlen állva maradt magyar csapat, az MKB Veszprém a román bajnok Constantát kapta ellenfélül. Az első mérkőzésre március 24–28. között Romániában, a visszavágóra március 31. –április 4. között Veszprémben került sor. -
Mse #44696 :) mindenképpen ;)))) -
#44695 Fekete pólóban leszel? -
#44694 ok, kinézem és megírom:) -
Mse #44693 lassan a 13-i "koordinátákat" is megadhatnád ;) -
#44692 Ha minden jól megy, holnap megnézem az ETO-t, miután - majdnem - házhoz jönnek. -
Mse #44691 köszi fiúk! -
#44690 Szintén zenész
Minden hölgyfórumozónknak sok örömet és boldogságot kívánok a Nemzetközi Nőnap alkalmából! -
#44689 Neked is köszi a figyelmességet. -
#44688 Csatlakozom, Isten éltesse a hölgyeket! -
#44687 A Cunder heti műsora
Mai műsor
2010-03-08, Hétfő
17,30:
Dunaújvárosi NKKSE - ASA-Consolis-Hódmezővásárhelyi NKC
A 2010. március 5-én lejátszott mérkőzés ismétlése. NB1.19.forduló
19:30:
Alcoa FKC - Siófok KC
A 2010. március 6-án lejátszott mérkőzés ismétlése. NB1.19.forduló -
#44686 Köszi szépen! -
#44685 A kép meg lemaradt
-
#44684 Minden idelátogató hölgytagnak és női kézilabdásoknak
BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁNUNK!
Életünkben göröngyös út is vezet,
Velünk vagytok akkor is és nyújtotok kezet.
Szeretettel és hálával tartozunk néktek,
Kik az életünket, szebbé és boldogabbá tettétek.
Mellettünk vagytok egy életen át,
Hűségünket, szeretetünket, nyújtjuk cserébe érte át.
Kívánunk sok erőt, egészséget,
Minden évben szerencséket.
Szemetekben könny sose legyen,
Napjaitok vendége az öröm legyen.
Nőnap alkalmából minden jót kívánunk,
Mi férfiak szívünkbe örökre titeket zártunk. -
Andreeew #44683 Igen, ebben a szakaszban talán már nem hiányoznak az erőnléti edzések.. -
primavis #44682 a lányoknál érdekes lesz a 6-ik forduló! mert a Győrnek elég itthon a németeket megverni, mig a másik helyért ki-ki mecs lehet a krim és a larvik közt! Az elsőt jó lenne elkapni, mert a Viborg Althaus mellet elvesztett egy másik alapjátékost is! A valcea meg nagyon belelendült s megnyeri a másik csoportot.
Persze, ha sikerülne nyerni Ljubljanában akkor tiszta az űgy. -
Gabess8 #44681 Sőt szerintem még nőni is fognak azok az indexek
Ahogy írod is a szakadék is tovább fog nőni sajnos, ami senkinek nem jó. Véleményem szerinte az elkövetkező 1-2 évben nincs rá komoly esély, hogy kisebb legyen a szakadék. -
#44680 Bemutatkozó sajtótájékoztató
Egy biztos, sem a csapat ereje, sem a szépségindexe nem fog csökkenni A 3 kapust illetően maximálisan egyetértek vele. Viszont sajnos ezzel még nagyobb lesz a szakadék az ETO és többi hazai csapat között. Ugyanúgy ahogyan az MKB Veszprém esetében a férfiaknál. -
#44679 A mai női BL mecsen:
Leipzig-Krim 27-31 (14-20)
Az első 20 percben egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, azután a Krim az utolsó 10 percben ellépett a németektől. A szünet után 15 percig tartották is a 6-7 gólos előnyüket, de a félidő közepétől sokat hibáztak és németek vérszemet kaptak. Az 52. percre ki is egyenlítettek 26-26-ra. De ez sokat kivett belőlük és a Krim újra el tudott lépni, az 57. percben 30-27 volt a javukra. A végén mindkét csapat sokat rontott, így már alig esett gól.
Sajnos 1 perccel a vége előtt egy betörés után Lekics rosszul ért talajt és úgy láttam súlyos könyöksérülést szenvedett, iszonyúan kiabált a fájdalomtól, hordágykocsin vitték le a pályáról... Még nézni is szörnyű volt... -
#44678 Tegnap volt a dán női bajnokságban egy igencsak furcsa bajnoki meccs.
Horsens-FCK 18-30 (13-9)
A 2. félidő elején 14-9-re vezettek a hazaiak, majd a 41. percben 17-14-re. Az 58. percben azonban már ez állt az eredményjelzőn: 17-28 17 perc alatt egy 14-0-ás sorozat, nem semmi... -
#44677 Az esti BL meccsen:
Hypo-Viborg 35-31 (15-13)
Ez nem igazán a várt eredmény... Főleg, hogy a Hypo 32-24-re is vezetett. Ráadásul a Viborgban térdsérülést szenvedett Ahlm, így újabb játékosuk esett ki. Ezzel nagyon úgy fest, hogy a Valcea lesz a csoportelső és a dánok a csoport 2. helyéért kell hogy harcoljanak. -
#44676 Igen, tényleg úgy néz ki, hogy jót tett. Persze azzal együtt, hogy a lányok kérésére kicsit változott az edzésmódszer is -
#44675 Köszi a beszámolót!
Sztem sem bánták meg, hogy eljöttek, a lányuk nagyot játszott
Ha Orsi labdalopása teljesen sikerül számolhattatok volna, nem sokon múlott. Tényleg kár, főleg ha norvégul számoltatok volna Kíváncsi lettem volna a hatásra -
#44674 Én is így voltam ezzel, nekem sem jutott mindre időm. A váci meccset csak az ETO BL meccsének kezdetéig láttam, a fehérvári idején meg már más dolgom volt. Elnézve a bajnoki eredményeket sajnos azt kell mondjam számunkra ennél rosszabbul nem is alakulhattak volna... A folytatást tekintve még az esetleges veszprémi bravúrgyőzelem sem biztos, hogy elég lesz a 8-ba kerüléshez. Talán a Loki ellen itthon kellene még 1 pontot elcsípni és akkor meglehet. Nem kis feladat, remélem a csapat fel tud nőni hozzá. -
Andreeew #44673 Ennyire ellenszenves, fetrengős csapattal szerencsére nagyon ritkán játszunk. Helyre lettek rakva rendesen. Mákjuk volt, hogy a számolást megúszták.
Most úgy néz ki, hogy a lipcsei meccs volt a "mélypont". Az az egy hét szünet utána nagyon jót tett. Reméljük most már egyre jobbak leszünk, s jól sikerül a formaidőzítés! -
#44672 Fantasztikus volt a hangulat, bár már volt ennél már jobb is, viszont a magyar bajnoki és kupameccsek után végre ismét igazi parázs hangulat a Magvassyban! Amit viszont sajnálok, az a Himnusz.. Szerintem ez így, ebben a formában gyalázatos. Persze nem akarom bántani a B-közepet, de azért egy trombitás, vagy valami hangszeres kíséret csak segítene, ahogy Veszprémben is segít. Szép gesztus volt Simi szüleinek köszöntése, ahogy láttam nem bánták meg, hogy eljöttek. :)
A sok földön fekvő játékos miatt nekem úgy tűnt, hogy tényleg durva meccsről van szó, aztán megnézve a felvételeket ez nem feltétlenül van így. Kemény volt, de nem alattomos. Szándékosságot meg pláne nem véltem felfedezni, hiába fetrengtek annyit a norvégok. Számomra Duda, Simi és Kati volt a meccs hőse, Duda irtózatos bombái csak ismétlésben voltak láthatóak. :) Amúgy a meccs után a norvégok edzője kicsit még reklamált, de a játékosok sportszerűen vették tudomásul a vereséget. Némelyiküknek még mosolyra is futotta. Úgy tűnt, ez a hangulat a meccs végeredményétől függetlenül őket is megfogta.
Egy dolgot sajnálok csak, hogy nem tudtunk rászámolni a norvégokra. Azért az nem lett volna rossz, ha kicsit kapnak ízelítőt abból milyen is az.. :) -
#44671 Ma csak a női meccseket tudtam megnézni, azokat sem teljes terjedelemben.
Elsőnek is gratulálok a Vácnak, mert igazán jó kis csapattá váltak. Vajon miért van az, hogy NA a válogatottnál nem tudott ilyen eredményes munkát végezni. A kérdés nem kérdés, inkább csak akadémikus felvetés, némi sajnálattal. Érdekes viszont, hogy a Loki valamiért nem tudott feltöltődni az edzőcsere hatására, mint több más csapat.
Ezek közül is azonban a Fehérvár ma nagyot betlizett. Valamiért a mai meccsre nagyon nem sikerült a formaidőzítés, vagy nem tudom, mi lehetett a gond, de kritikán alul teljesítettek. A Siófok viszont áll olyan rutinos játékosokból, hogy ezt kihasználja.Meg is tette.
Az ETO meccsének csak 2/3 részét láttam. Grat. nekik, mindenképpen. Jó lenne, ha tartana ez a lendület a sorozat végéig.
Tartalmas kézis nap volt a mai, egyszerűen nem jutott az összes meccsre időm. -
#44670 Kielce-MKB Veszprém 29-32 (14-14)
Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez!
Egy tét nélküli meccsen, Perics, Sesum, Vujin és Korazija nélkül is nyertek, ahogy egy jó csapatnak kell. Jöhet a keddi sorsolás. -
#44669 Na most nagyon szívesen elolvasnám a mai meccsről a beszámolódat Nagy volt a hangulat a csarnokban még így a TV-n kersztül is jól átjött. Gratulálok a szurkolóknak is!