61665
Vélemények egyik legsikeresebb
csapatsportunkról.
-
Mse #44870 én is pont erről beszélgettem valakivel, nekem vannak még rossz érzéseim, ami még meglepő is lehetne ez előéletemet tekintve ;)))
(burkoltabban már nem is fogalmazhattam volna :D) -
#44869 Igen, a jelen körülmények között, ők a kevés, jobb helyzetben lévő klub táborát képviselik. -
#44868 Köszi!
Azt gondolom, ha még nem is tökéletes minden, a váciak irigylésre méltó állapotban vannak, ebben az időszakban. -
#44867 Ha nem szépen kérsz akkor is Bár nem is tudod, hogy nem kis feladattal bíztál meg. A cikk átfutására volt kb. 1 percem és az egész oldalt elfoglaló interjúban min. 30 kérdés biztosan elhangzott.
A legnagyobb része a váci munkájáról szólt. Arról, hogy mi valósult meg abból, amit az ideérkezésekor gondolt és elképzelt. NA azt mondta, hogy néhány dolog igen és néhány még nem. Egyelőre még az edzősködésen kívül van dolga bőven az egyéb dolgokkal is, ami a Fradis korszakát idézi, csak nem olyan mértékben. Itt is elég jól tisztában van a csapat gazdasági dolgaival, ügyeivel, tárgyalásokat kell folytatnia és alakítani a klub "csapatát". Még sok ideje megy el erre, viszont mivel a szomszédban lakik, így könnyebben jár be illetve haza. Vannak segítői és voltak segíteni jelentkezők, de voltak akik nem váltak be így újakat kell keresni. Ezért feladat egy profi csapat kialakítása ahol mindenkinek meg lesz a dolga, ezzel neki sokkal több ideje jut majd az edzősködésre. Azt is elmondta, hogy edzőként már nem lesz másik csapata, Vácott fogja befejezni. Az "azutánra" pedig rengeteg terve van, amibe még bele sem tudott kezdeni.
A csapat szereplésének nagyon örül és ha a BL-ben kell majd játszaniuk, ahhoz erősíteni kell. Mert ez még nem egy BL szintű csapat, ill. nem olyan amilyennel az ő általa elvárt eredményeket hozni lehetne. Itt volt az a rész, ami alant be lett írva. Vannak jelentkezők játékos és támogató szinten is, a lehetőségek adottak élniük kell vele.
Majd jött a válogatott és a klubok viszonya kérdéshalmaz. A kettős szerepről (klubedző-szöv. kap.) azt mondta, hogy az borzasztóan nehéz és leterhelő feladat egy embernek. Egyszerre két oldalt kell képviselni és ez nem könnyű. Bár annyi előnye van, hogy mindkét oldalról látja a dolgokat és így empatikusabb mindkét fél felé. Egyébként annak idején az ő kapitánysága alatt egész jól tudtak együttműködni a klubokkal. A játékosok terén is szóba jött a viszony és azt mondta, hogy elég furcsa állapot, hogy a klub, mint foglalkoztató hetekig nélkülözi őket miközben ő fizeti a pénzüket és még a biztosításuk sem megoldott. Egy jogásszal beszélt erről, aki ezt meghallva nem kicsit értetlenkedett és nehéz volt neki elmagyaráznia, hogy mi is a helyzet. Valami megoldást ezekre sürgősen kell keresni szerinte. Meg a versenynaptárra is.
A végén megkérdezték a Tomori-ügyről is. Azt mondta, hogy mivel nem ismeri a dolgot rendesen, így nem igazán akar véleményt formálni. Fegyelmezni természetesen szükséges a csapategység és a morál érdekében, a profi szemléletű klubokban ez nem lehet másképp. De nem tudja, hogy jelen esetben mi történt, így nem foglal állást a dologban.
Kb. ennyire emlékszem -
#44866 Ha szépen megkérlek, összefoglalod, mit mondott MA?:) -
#44865 Nyugi, pénzt nem áldoztam rá, ilyet már évtizede nem teszek. Nagyritkán egy cikk erejéig "liberalizálódok" de csak éppenhogy -
#44864 Köszi a választ!
Zsuzsi ügyével kapcsolatban nekem is vannak aggodalmaim a csapat illetve egyes játékosok tekintetében... -
Gabess8 #44863 Ha egyre gondolunk, te szennylapot is olvasol??? -
Gabess8 #44862 Részemről nagyon szépen köszönöm, legyen szerencsénk az Arénában és iszunk rá egyet! -
Gabess8 #44861 Nyilván igazad van ehhez két ember kellett, valószínűnek tartom, hogy sokadikra elpattant a húr, nyilván ilyen estben a játékos húzza a rövidebbet, ez van sok sikert neki! -
#44860 Üdv! Sajnos így van, jellemzően alább hagyott a hangulat, igazán csak a forró, szoros mérkőzéseken van a korábban megszokott fergeteges szurkolás. Azt hiszem eljött az idő, amikor a nézők után már a szurkolók hangja is halkabb. Sajnos. Bár kétségtelen, előtte a Larvik ellen szuper volt a hangulat. Kellenének nagyon az itthoni, szoros, parázs csaták.
Tomori. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, nekem egyik kedvencem Zsuzsi. Sajnos sokat tett azért, hogy ilyen dicstelen vége legyen győri pályafutásának, ugyanakkor azt is tartom, kettőn áll a vásár. Konkolynak nem értek egyet bizonyos módszereivel, azzal főképp nem, hogy 10 centiről képes egy ember, egy nő arcába ordítani. Nem csodálkozom, hogy elpattant a húr, igazából attól félek, hogy a csapatra, egyes játékosokra milyen hatással lesz ez a döntés. Egy biztos: nem hiányzott és nem erről kellene most szólnia a híreknek.. -
#44859 Edzeni minden bizonnyal, de hogy játszani is az sztem korántsem biztos. -
#44858 Bár én már szóban megtettem az egyikük esetében, de a másikuk miatt csatlakozom a névnapi jókívánságodhoz!
-
#44857 Közben ma sikerült elolvasnom a papírsportot és ez abból az interjúból való. -
#44856 Már voltak ennek előzményei bőven. Amúgy a németeknek most nem kell, szerintem B Csabára megy. -
#44855 Lehet, ez még NA-nak is nagy feladat lenne. De ha sikerülne, nem kevés nyereséggel járna, az biztos.
Kiderül. Mindenesetre elég gyorsan lezajlott a válás. (Vagy legalábbis a publikus része.)
-
Mse #44854 akkor egy név már kérdőjelesen összefüggésbe hozható a Váccal... Tomori? :) -
Mse #44853 Gáborainknak boldog névnapot! ;))) -
#44852 Egyet gondoltunk,
Ez az origo megközelítése -
#44851 Búcsú az ETO-meztől: Tomorival szerződést bontott a győri csapat
„A Győri Audi ETO KC és Tomori Zsuzsanna bejelenti, hogy a vezetőedző és a játékos között kölcsönösen megromlott viszonyra való tekintettel a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott. Tomori Zsuzsanna megköszöni a Győri ETO Kézilabda Clubnak az elmúlt években számára biztosított lehetőségeket, és a továbbiakban is jó eredményeket kíván a csapatnak.
Hirdetés
A Győri ETO Kézilabda Club elismeri a játékos eddig nyújtott teljesítményét, és pályafutásához további sok sikert kíván. A felek nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a későbbiekben újra együtt dolgozzanak" – hangzik az ETO közleménye.
Tomorit március 16-án „száműzte" az ETO a második csapat keretébe, egyben felmentette a munkavégzés alól a felnőttegyüttesnél. A válogatott kézilabdázó egyéni edzésterv segítségével dolgozott az azóta eltelt időben. Az átlövőnek 2011-ig volt érvényes megállapodása, ez szűnt meg a mai, közös megegyezéses felbontással. -
#44850 -
#44849 Kialakult a válogatott vb-selejtezős felkészülése
Zöld utat kapott a júniusi világbajnoki selejtező előtt álló magyar férfi kézilabda-válogatott felkészülési programja.
http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/kialakult-a-valogatott-vb-selejtezos-felkeszulese-2022184/ -
#44848 Másnak is eszébe jutott
(nem érdemtelenül.) -
#44847 Máshol, más formában már megtettem, de akkor én is csatlakozom a Te köszöntésedhez is. Sok-sok örömet és boldogságot kívánok Bokinak! Bárhogy is, nagyon jó, hogy visszatért közénk.
-
#44846 Tudom, hogy nem nagyon szokás, de azt hiszem azért egy 2x a világ legjobbjának megválasztott játékos esetében kivételt tehetek:
Isten éltessen még nagyon sokáig erőben és egészségben Boki! Na meg a kézipályán is amíg még lehet -
#44845 Köszi!
Sajnos csak a papír NS-ben van benne az interjú így nem tudtam elolvasni. -
Andreeew #44844 Indexes Fradi topicból. Forrás nincs megjelölve...
"- És lesz módja együtt tartani vagy megerősíteni a csapatát?
- Ezzel nem lesz gond. Kicsit bánt, hogy nálunk kevésbé jól álló, de talán jobban hazudó csapatok mondják, hogy nem vagyunk jó helyzetben, de nem most élek át ilyesmit először. Sok megkeresést, üzenetet kaptunk, hogy többen szívesen játszanának itt, úgyhogy bár elsődlegesen a mostani bajnokságot szeretnénk sikeresen lezárni, a háttérben már dolgozunk az erősítéseken. De neveket még ne várjon tőlem.
(Németh A.)" -
#44843 Ha már Vác és Fradi... Kezdtek olyan "hírek" szállingózni, hogy Vácott sincs annyira rendben a pénzügyi háttér. Kíváncsi leszek mit mond majd erről NA a holnapi NS interjúban. -
#44842 Egy dologgal kapcsolatban még visszatérnék a vasárnapi BL meccsre. Mintha a kapu mögötti B-közép kicsit visszafogottabb lett volna a szokottnál a szurkolásban. Vagy csak én érzékeltem rosszul? Kíváncsi lennék Táncos véleményére ezügyben. -
#44841 Van pár olyan név a keretben akik helyett bőven lehetett volna mást behívni. De igazából számomra a szűkített keret lesz a lényeg. Majd azt fogom véleményezni. -
#44840 Jó lett volna megnézni a Vác-Fradit, de elfelejtettem megnézni a műsort.
Reggel 5-kor is ismétlik. -
Gabess8 #44839 Keret -
#44838 Talált! -
Mse #44837 bár nem hallottam, de szerintem ebben magasan Perez viszi a prímet, őt a múltkor még feliratozták is a fókuszban :)))))))))) -
Mse #44836 egy Bl negyeddöntőre és egy BL döntőre? :DDDD
-
#44835 Gratulálok én is a győzelemhez!
Sima meccs volt az elejétől a végéig. A végén a fiatalok is játszhattak és még gólokat is lőttek. Most már lehet koncentrálni az elődöntőre.
Mse!
A meccs után szóba került Veszprém és abban maradtunk, hogy a nyárig még szeretnénk 2x menni az Arénába kézimeccsre. -
#44834 Gratulálok az ETO-nak, nem elsősorban a győzelemhez, hanem a formaidőzítéshez.
Mindig is az volt a véleményem, hogy sokat nyertek az edzőváltással. A 2 edző között nem a szakmai hozzáértésben van a különbség, hanem abban, hogy Konkoly sokkal jobban érzi a "csapat lelkét".
(Érdekes, Bradeanu meglepően gyengén beszél még magyarul, viszont kitűnően játszott, ezt meg kell hagyni.) -
#44833 A jövő héten hirdeti ki Eszti a 28-as keretet, ezt egy tegnapi interjúban mondta.
Gratulálok Berninek, nagyon jó formában van az utóbbi meccseken, megérdemelte! -
Mse #44832 majd lesz nyilvános keret is, ne izgulj!
gratula Berninek! -
#44831 Egy hír, amit valakik, valahonnan tudnak:
Temes Berni bekerült a válogatott A keretbe!
Szuper! Személyes szimpátia okán ez nekem külön öröm.
Azonban miért nem lehet sehol olvasni a híreket a keretről, vajon?
Vagy csak én nem találtam meg?
A mai naphoz:
Kíváncsi vagyok, a tét nélküli meccsen az ETO végre képes lesz-e szépen is játszani. Mert eddig ezzel elmaradta, szerintem.