61665
Vélemények egyik legsikeresebb
csapatsportunkról.
-
#45953
Nem is csoda, hogy kikaptunk, ezt a fejetlenséget! -
#45952 Érdekes módon a Podravka elleni győzelem után azok, akik most ott fanyalogtak, beszóltak, sehol sem voltak. Ez különösen a "saját" drukkerektől fura.
Azért szorítok, hátha sikerül legalább egyik napra eljönni... -
Mse #45951 sokat nem számít ez az eredmény, de legalább egy újabb csont amit meg lehet rágni a hozzáértő jóakaróknak -csapatot véletlenül sem gyűlölőknek, csak éppen folyton belekötőknek :D- a handball.hu-n :)))
---
sajnos úgy néz ki nem fogok tudni lemenni Újvárosba Kulcsi emléktornára, egyszerűen nem érek oda a meccsekre :( -
#45950 Gin -
#45949 Meglepő eredmény, bár nyilván fáradt volt a csapat,
Újbuda - Újváros 29-28 (13-13)
Nem tudom, lesz-e valamiféle értékelés, a mi részünkről, de a tegnapi meccs alapján, amikor leginkább a tapasztalt játékosok vitték a prímet, el tudom képzelni, hogy most a fiatalok kapták a fő feladatokat.
Bárhogy is volt, fáradtság, vagy a fiatalok tapasztalatlansága, figyelmeztető jel ez, mert a bajnokság során bármikor szükség lehet arra, hogy a fiatalokat élesben be kell vetni, valamint arra is, hogy bírjuk tartani a lépést bárkivel, mert tudom jól, hogy sok csapat eleve azt gondolja ellenünk ütőkártyának, hogy majd az idősebb játékosok elfáradnak.
Holnap is edzés. Lesz mit megbeszélni! Most még lehet javítani. -
#45948 Galéria az Podravka elleni meccsről. -
#45947 Nem, nem arra, sajnos...
A siófoki csajok erős munkában vannak (mondták is, hogy ez most kicsit sok, hirtelen), szerintem ezért nem lehet ebből az eredményből messzemenő következtetést levonni. -
#45946 Köszi a beszámolót!
A kevésbé szépeket illetően az ellenfél durva játékára gondoltál?
Mihamarabbi gyógyulást a sérülteknek! Mindenkire égető szüksége van a csapatnak.
A Siófok szekszárdi döntetlenje nekem kicsit meglepő, úgy tűnik lesz dolga Vilinek bőven. -
#45945 Annyi még hozzátartozik a beszámolóhoz, hogy 2 sérült van a csapatban, Jókai Nóri szept. 4-én kezdi el a teljes értékű munkát, Takács Fruzsinak viszont részleges szalagszakadása van, sajnos. Mielőbbi teljes gyógyulást mindkettőjüknek! -
#45944 Történtek a mai napon szép dolgok és kevésbé szépek, sajnos.
A szépek közé tartozik mindenképpen, hogy láttam a meccset, leszámítva az első 5 percet.
A kapuban Vig Vivi élvezte a bizalmat az első félidőben, megbízható teljesítményt mutatva. A csapat a szokásos összeállításban játszotta a találkozó nagy részét. Ami figyelemre méltó volt, hogy nagyon komolyan vették ezt a meccset, a feladatot, valamint az, hogy igazán nagy kedvvel játszottak, idősebbek és fiatalabbak egyaránt. A Mester is folyamatosan és nagyon aktívan utasította, irányította a csajokat, különösen védekezésben.
Végül is, leszámítva az első perceket, végig vezetve nyertünk. Már időnként, a csapathoz méltó, szép támadások futottak a pályán, megmutatva, mit is jelent a látványos, ötletes, okos kézilabda. Természetesen van még hova javulni, ami a formát, gyorsaságot illeti, valamint előfordulnak még figyelmetlenségek, kihagyott ziccerek. Ezekre, gondolom és remélem, még külön hangsúlyt fog helyezni a Mester; meccs után már mentek is az öltözőbe, frissen megbeszélni a történteket.
A második félidőben a kapuban Pisák Reni legalább olyan jó volt, mint Vivi az elsőben, ezzel segítve, hogy a csapat, az esetleg kihagyott helyzetek ellenére is, tovább növelje előnyét. Ha jól emlékszem, volt olyan is, amikor 9 volt közte. Akik eljöttek megnézni az összecsapást, bizony nem bánták meg, mert jó kis meccset láthattak, egy ambiciózus, néha szinte durva ellenfél ellen, akik kimondottan hasznos edzőpartnernek bizonyultak. (Sokszor csattant taps a nézőtéren.)
Azt mondom, hogy 1-2 újoncot leszámítva (nekik még idomulni kell biztosan) mindenki egészen jól teljesített. Bár Detti lőtte a legtöbb gólt, ez is a jó csapatjáték eredménye volt. A többiek is egyre-másra érték el a szépségdíjas találatokat. A második félidőben a fiatalok is kaptak valamennyi lehetőséget, de úgy éreztem, most a sztenderd csapat kialakítása volt a fő szempont.
Sokat elmond a győzelem értékéről, hogy kedvenc gyúrónk, aki ugye már sok dolgot megélt, megtapasztalt a csapat mellett, meccs után vidáman szólt oda, hogy "győztünk!". Érződött, hogy elégedett a dolgok alakulásával.
Jó meccset, szép gólokat, megoldásokat láthattunk. Már kezd alakulni a történet...
Szép volt csajok, csak így tovább!
(Ennyire tellett ma.) -
#45943 DNKKSE-Podravka 35-27 (17-14)
Nagyon kíváncsian várom "helyszíni tudósítónk" beszámolóját -
#45942 DVSC-KORVEX-ÉTV-ÉRD 36-32 (21-17)
Elég sok gól született. Az Érd egy gólerős csapatnak tűnik, a felk. meccsek alapján. (Helinek is van 2 találata.:)) -
Gabess8 #45941 Ekkora és ennyi faszfejt mint amekkora és amennyi az MKSZ-ben van, de nagy az az állatkert! -
#45940 Állítólag Vig Vivi kimondottan jól teljesített a kapuban.
Nekem is tetszett, hogy végre 30 gól alatt maradtunk, mégha nem is a legacélosabb ellenfél ellen is. -
#45939 Gondolom ez az MKSZ előírás minden csarnokra vonatkozik, ezért a vendégszurkolóknak otthon kell hogy megcsinálják ugyanezt. -
#45938 Vasárnap Vácott játszik a Loki a Szabella kupán. Hétfőtől-csütörtökig nem látok semmilyen meccset Debrecenben. Pénteken fogadják a Békéscsabát. -
#45937 Debrecenbe megyek Vasárnaptól szerdáig nem lesz ott vmi kézimecs akkor? -
#45936 A ló túlsó oldala...
Tragikomikus.
(Vendégszurkolók??)
Megérteném talán, ha Győrben annyi rendbontás lett volna... -
#45935 A mai felkészülési meccsen:
DNKKSE-Újbuda 38-26 (20-14)
A kapott gólok száma kezd alakulni. A dobottakkal rendben vagyunk -
#45934 Minden ellenkező hireszteléssel szemben a Podravka elleni meccs csütörtökön du. 16,00-kor kerül megrendezésre.
(Még szerencse, mert a szerda kicsit húzós lett volna nekem.) -
#45933 Csatlakozom a jókívánságaidhoz!
Remélem egyszer-egyszer majd benéz ide hozzánk írásban is -
#45932 Csütörtökön milyen meccs lesz, amire mennél? Mert azt nem találom sehol -
#45931 Először nem hittem a szememnek, amikor olvastam az ETO oldalán...
"Az MKSZ az idei szezontól előírta a csarnokba bevihető drapik engedélyezését.
A szezon kezdetéig a Győri ETO KC és a Győr Városi Rendőrkapitányság elvégzi a transzparensek hitelesítését, engedélyezését. Szurkolóink személyesen az augusztus 13-14-én megrendezésére kerülő Szabella-kupán, illetve a szezonnyitó kerti partyn adhatják le engedélyezni kívánt transzparenseiket. Az engedélyezéshez a cikkhez csatolt „TRANSZPARENS BEVITELI ENGEDÉLY”-t kell kitölteni és a drapival együtt leadni.
Akinek a fenti időpontok nem megfelelőek, keresse Gulyás Gábort a +3630/3778588-as telefonszámon.
Felhívjuk figyelmeteket, hogy a „Transzparens beviteli engedélyt” minden mérkőzésre magatokkal kell hozni, a rendezők csak ennek felmutatásával engedik be a drapikat."
Inkább nem is fűzök hozzá semmit... -
#45930 Egy kedves régi ismerősünknek van ma szülinapja, ezért sok boldogságot neki!
(Sz.T., aki régen járt erre, sajnos.) -
#45929 Gyorsabb voltál.:)
Program javaslat:
"...augusztus 17-én, kedden délután fél négytől az Újbuda gárdáját, míg 18-án, szerdán négy órától a horvát bajnok Podravka alakulatát fogadják a sportcsarnokban (a két meccs megtekintése ingyenes, a csapat szeretettel várja régi és új híveit a "csariban"). Sok pihenő nem lesz, augusztus 20. ide, új kenyér oda, pénteken Újbudán vendégszerepel az együttes..."
Szeretnék elmenni a csütörtöki meccsre, legalább, ha ma nem is lehettem ott.
Kárpótlásul voltam ma a Siófok edzésének utolsó részén. Rendesen hajtja Imre Vili új csapatát... Ma éppen elégedetlen volt velük. (Műsoron volt: ziccerek értékesítése, futógyakorlatokkal.:))
-
#45928 A mai ankétról
Merész tervek, sok sikert hozzá a csapat minden tagjának!
Hajrá Újváros! -
#45927 Szerettem volna belenézni a Csaba-Loki de. összecsapásba, de nem jött össze.
Nekem elég lehetetlen időpont volt ez.
(Hogy lehet egy ilyen meccset nem délutánra tenni, amikor többnyire jobban ráérnek a nők is:))? -
#45926 A Vác sokáig szépen tartotta magát, aztán szerintem elfáradtak, így a végére elég nagy lett a különbség.
ETO-VÁC 19-28 -
#45925 Ezmiez? Kell! -
#45924 Nagyon érdekelne, milyen támadási variációkat gondolt ki Konkoly Csaba a Győrnek, de egyelőre még elég esetlegesnek érzem az ETO játékát.
Bár biztosan vezetnek az I. félidő után, ezt inkább annak köszönhetik, hogy hosszabb a kispadjuk, ami a minőségi játékosokat illeti, mint a Vácé.
Na de ez még csak - továbbra is - felkészülési időszak. -
#45923 Kristine Lunde pedig terhes
Kristine Lunde-Borgersen első profi együttesében, a Vag Vipersben folytatja pályafutását – tudósítanak róla norvég hírportálok. Az olimpiai bajnok kézilabdázó ezt egy sajtótájékoztató keretében jelentette be, ahol az is elhangzott, hogy a játékos áldott állapotban van.
-
#45922
Zajlik az élet noevégiában, Heidi Löke elcsavarta a csapat edzőjének, a 45 éves Karl Erik Böhnnek a fejét.
Norvég lapok hivatalosan is megerősítették, hogy a norvég kézilabdázás két csillaga, Gro Hammerseng és Katja Nyberg szakított egymással. A leszbikus beállítottságukat sohasem titkoló olimpia és Európa-bajnok klasszisok 2005-ben ismerkedtek meg egymással, együtt éltek, legutóbb Dániában is egy csapatban szerepeltek, s nyáron együtt igazoltak haza a Larvik együttesébe.
A hírt megerősítendő a Larvik közleményt adott ki, amelyben azt írta, a játékosok ugyan magánemberként különváltak, de ez a csapat életét nem befolyásolja, hiszen a következő szezonban együtt szerepelnek a klub színeiben.
Az Oppland Arbeiderblad azt is tudni véli, a szakítás hátterében Hammerseng új szerelme, a Storhamar játékosa, Anja Edin áll.
-
#45921 -
#45920 Max. némi presztizs-veszteség, ami addig tart, amíg meg nem születik a köv. győzelem. -
#45919 Meglepő eredmény
Azonban nem gondolom, hogy túl nagy jelentősége lenne. -
#45918 Ezen az oldalon egyébként is érdemes most körülnézni:
Önkéntes segítő munkatársak kerestetnek.
A közvítések -
#45917 Egy meghívó és egy pályázat! :) -
#45916 A cunder.hu-n a női tornákról láthatunk majd élő közvetítést szombaton és vasárnap. -
#45915 Kérdezz-felelek Ginnel -
#45914 Világsztárok ellen készülnek a magyar kézicsapatok
Péntektől vasárnapig rangos nemzetközi kézilabdatornákon vesznek részt a magyar női és férfi csapatok. A Veszprém a németországi Schlecker-kupán, a Szeged a tatabányai hatos tornán indul, míg a Győr női együttese hazai pályán a román Valceát, az osztrák Hypót és a Vácot látja vendégül. A Fradi-csarnokban román ellenfelek vendégszerepelnek.
http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20100813-vilagsztarok-ellen-keszulnek-a-magyar-kezicsapatok.html