Kézi és az Olimpia
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ellenfelek vannak, de azért a Larvikon kívûl azok sem muzsikálnak valami fényesen. Lásd a Valcea és a Viborg eddigi eredményei. Fõleg az utóbbi csapatra jellemzõ, hogy meglepõ eredményeket "ér el" az elején, azután tavasszal megnyeri a BL-t. Ezt az elmúlt 2 évben 2x is eljátszották, tehát a lényeg valóban tavasszal dõl el. Hogy oda el is kell jutni? Igen, ez igaz, de ne 2 meccs alapján ítéljünk ennek a lehetõségérõl. Ha a 6 meccs után nem jutnak tovább a csoportból, akkor valóban lehet véleményt megfogalmazni és kérdéseket feltenni. Legalábbis én ezt gondolom és szurkolok az ETO-nak, hogy erre még véletlenül sem kerüljön sor.
DUNAFERR FOREVER!!!
DUNAFERR FOREVER!!!
Régóta nézem a kézilabdát de ilyen szarul játszani a Gyõrt én még nem láttam, vagy nagyon régen volt. Én nem érzem úgy, hogy idén megnyerhetik a BL-t sõt jelenleg még a négyet is soknak érzem, aztán ne legyen igazam!!! (errõl Isthy tudna most többet írni mert õ figyeli a többi bl mecset is, milyenek az ellenfelek)
Persze a nagy dolgok a tavasszal dõlnek el, csak oda kell érni.
"Kézilabda
Magazin (felvételrõl)"
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Egyik okosabb, mint a másik, személyeskednek, nagyarcoskodnak.
Nem irigylem azokat, akik ma az ETO-t jelentik.
(Azon gondolkodom, vajon lehet-e egy ilyen elõzmény után egy igazi örömünnep, ha nyerik a kupát, ahogy megfogalmazták célként.)Lehet, hogy megint bennem van a hiba, de valahogy elég elkeserítõ, ami most zajlik.
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Debrecen – A körülményekhez képest szerencsés kimenetelû autóbalesetet szenvedett Csáki Viktória, a DVSC-Korvex nõi kézilabdacsapatának szélsõje. A Kenézy Gyula kórházban kötött ki.
A dvsckezilabda.hu beszámolója szerint Csáki éppen Hajdúvid és Hajdúdorog között autózott, amikor megtörtént a baj.
– Egy õz ugrott elém az útra, körülbelül öt méterre az autótól – elevenítette fel a történteket a jobbszélsõ. – Mindenképpen megpróbáltam elkerülni az ütközést, fékeztem és el is rántottam a kormányt, így az autó az út szélére sodródott, majd megpördült. Két betonoszlop és fa között kötöttem ki, azonnal kikapcsoltam az övet és kiszálltam. Nagyon sokan megálltak, hogy segítsenek, végül egy fiatalember hívott mentõt. A pörgés közben kicsit bevertem a fejem az autó tetejébe, ezért bevittek a Kenézy Kórházba, ahol az alapos kivizsgálás után kiderült, hogy nincs semmi bajom, így hazaengedtek - mesélte Csáki Viki, aki szerencsére megúszta a balesetet, és készülhet a csapattal.
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Ezért biztos voltam a nagy gólarányú gyõzelemben. Tévedtem.
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Azért vannak pozitívumok is. Vérten Orsi újra régi önmagát idézte. (A nyilatkozat ezzel szemben kicsit fura volt.) Gros nagyon bátran és többnyire eredményesen lõtt át.
Azonban az egész csapat gyenge teljesítménye számomra most is felveti az edzõ felelõsségét. Ez pedig újra csak csalódás.
Ettõl függetlenül a 2 pont megvan. Más kérdés, hogy a BL-gyõzelemhez ez most kevésnek tûnik. Sokat kell javulni még a következõ meccsen való jó szereplés érdekében is, ami elég gyorsan következik idõben.
Fejben kell ezt megoldani, azt gondolom.
Mindenki többet várt ettõl a már szinte tökéletes helyzetben lévõ gárdától. Kiderül, képesek-e végre rátalálni a kellõ BL formára.
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Aki nem látta a meccset, annak nem csodálom, hogy elkerekedik a szeme <#wink>#wink> Én is így jártam, miközben a meccset néztem. Nem nagyon hittem a szememnek. Az elején a Vibrog még jól kezdett, 3-1-re és 8-5-re vezettek, de azután a Buducnost fordított 13-9-re. Ekkor a spanyol bírók még visszahozták a dánokat a meccsbe a szünetig. Fordulás után fokozatosan húzott el Popovics és Bulatovics vezérletével a Podgorica. Az utolsó negyedórában már nagyon idegesnek tûnt a Viborg, látszott, hogy nincsenek hozzászokva, hogy otthon esélyük nincs a gyõzelemre. A végére egyre jobban nõtt a hátrányuk és egy méretes zakót kaptak. Nem voltak boldogok a meccs után, látszott rajtuk az eredmény. A Buducnost elõtt le a kalappal, kiválóan játszottak, gratulálok Gabiéknak a gyõzelemhez! <#taps>#taps>
DUNAFERR FOREVER!!!
Mit is írhatnék... A gyõzelem megvan, egyelõre ez a lényeg. Mert a játék az elég gyatra volt. Vérten Orsinak és Ginnek jár a gratuláció! <#taps>#taps><#worship>#worship> Õk hozták ezt a meccset. Talán Spiridon említhetõ még és Gros támadásban. A többi néma csend... <#confused>#confused><#conf>#conf> Jövõ hétre Ljubljanába nagyon össze kell kapnia magát a csapatnak, mert ez így nagyon kevés lesz. Bízzunk benne, hogy felébrednek a játékosok és feledtetik ezt a mai "produkciót".
DUNAFERR FOREVER!!!
Nem voltam itthon, csak ma délután értem haza., így nem láttam egyetlen meccset sem tegnap. Ahogy olvasom az MKB a végén megint leengedett az utolsó 1,5 percben és 6 gólról visszajöttek a dánok. Csakúgy, mint a Hamburg... Remélem nem fog sokba kerülni ez a végén... A Pick szépen helytállt, ez bíztató eredmény a jövõre nézve.
A nõi csapataink simán hozták a papírformát, nem lehet gond a továbbjutásuk.
DUNAFERR FOREVER!!!
VALLADOLID-PICK SZEGED 26-23 (13-11)
Kicsit több hittel talán még jobb eredményt is elérhetett volna.
Sem a Békéscsabának, sem a Vácnak nem jutott ma acélos ellenfél, az eredmények alapján. A Csaba meccsét láttam, de túl sok izgalom nem volt benne.
BUDAPEST-BANK-BÉKÉSCSABA-OLIMPIJA LJUBLJANA 32-23 (16-8)
LACZPOL GDYNIA-SMYA-VÁC 32-40 (18-20)
Mindenesetre grat. a gyõzelmekhez.
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Kicsit szétszórtak voltak a fiúk fejben. Perez megint fantasztikus volt. Az õ õsereje kellett ehhez a sikerhez, úgy gondolom.
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Hát jó lenne jövõre is bent maradni, lehet, hogy pont a Siófokkal harcolunk a bent maradásért?
Hány csapat jut fel a másodosztályból 2?
Gondolom, ezen a meccsen nem voltál ott.
Sajnálom a szekszárdi csajokat, mert nem sok sikerélményük van ebben a bajnokságban. Tény viszont, hogy elsõ osztályú csapat. Hogy ennek van-e így értelme, ezt nem tudom eldönteni. (majd kiderül)
Szabó Edina elõtt viszont újra elismerésem. (Más kérdés, hogy ettõl még szeretni sosem fogom.)
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Szekszárd Városi Sportcsarnok. 600 nézõ
Vezette: Natkai, Szalai.
Kiállítások: 8 perc, illetve 6 perc.
Hétméteresek: 2/2, illetve 3/3 .
UKSE Szekszárd: Kurucz – Beck 1, Jankovics, Fauszt 8, Gulya, Hegyi 2, Szekerczés 2, Csere: Mészáros, Pap (kapusok) – Kovács 2, Kopecz, Samu, Weigel 7(2), Vranes, Mizsák. Edzõ: Kovács Jenõ
ÉTV Érdi VSE: Oguntoye – Balog 1, Wolf 8(3), Kisfaludy, Gyetván 4, Kovács 1, Tamás 6. Csere: Megyes, Schnek (kapusok) – Ferencz, Burai, Pádár, Õri, László, Kuridza. Edzõ: Szabó Edina
Hazai szempontból rémálomként indult a mérkõzés, szinte alig melegedett be a közö9nség, máris 7 góllal vezetett az Érd. Különösen Tamás Krisztina volt eredményes. A junior válogatott jobbszélsõ sorozatban lõtte góljait, szinte hátán vitte csapatát. (13.perc2:9). Nem is sokat várt Kovács Jenõ az idõkéréssel, már a percben igyekezett tanácsaival megállítani az ellenfél lendületét. Aztán amit kevesen hittek még ebben a pillanatban, megtörtént. Weigel, és Fauszt góljaival egyre felzárkózott az UKSE. (22.perc 9:10). A következõ percekben is bénultság jellemezte Wolfékat, az UKSE pedig mindezt kihasználva a két prímás Weigel, és Fauszt góljaival egyenlített. Hihetetlen hajrá sokat kivett a hazaiakból, ezt kihasználva ismét növelni tudta elõnyét az Érd. Ennek ellenére a szünetben Szabó Edinának biztosan volt néhány figyelmeztetõ szava tanítványaihoz.
A második játékrész elején sokan aggodalommal figyelték, hogy vajon miként folytatja a játékost az UKSE. Az elsõ percben úgy tûnt, ezúttal elmarad, hisz Hegyi röviddel a kezdés után betalált. (31.perc 13:14). Óriási buzdításba fogott a szekszárdi „B” közép, ennek ellenére a vendégek tovább növelték elõnyüket. Wolf átlövéseit sem a védõk, sem Kurucz kapus nem tudta hárítani. A HKNC-tõl a nyáron átigazolt átlövõ még 11 méterrõl is betalált. (37.perc 13:19). Lassúnak, fáradtnak tûnt a Szekszárd, a csereként beállt játékosok sem tudtak jelentõsen változtatni a játék képén, s ezúttal az idõkérés is elmaradt. Csak Fauszt és Weigel voltak képesek egyenrangú partnerként kézilabdázni, hozzájuk idõnként Kurucz csatlakozott. Utóbbi azonban a ziccerek hárítása mellett az átlövésekkel hadilábon állt. Sajnos ezekben a percekben az utóbbiakból volt több, így rövid fellángolás után ismét a vendégek percei következtek. (52.perc 17:26). A jelentõs különbség elkedvetlenítette a szekszárdiakat, hamarosan ki is számolták õket a vendégszurkolók. (54.perc 18:28). A hajrában visszavett az Érd, Fauszt ismét villant, egy keveset szépítve az eredményen.
A mérkõzés eleji hátrány ledolgozása felõrölte az UKSE erejét, így a második félidõben ezúttal sem tudott komoly ellenállást kifejteni a csapat. Az eredeti célok közül Kisfaludy semlegesítését sikerült ugyan megoldani, de a Wolf, Kuridza, Tamás trióval szemben hatástalannak bizonyult a hazai gárda.
Kovács Jenõ: Védekezésünkkel elégedett vagyok, de a felállt fal elleni játékunk hatástalanra sikeredett.
Szabó Edina: A mérkõzés, és a második félidõ elején nyújtott jó játékkal biztos, és fontos gyõzelmet arattunk.
(Ahogy várható volt, mondhatni: papírforma, pedig nagyon drukkoltam a szimpatikus szekszárdiaknak.)
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Ez mind szép dolog mert szerintem mi el sem tudjuk képzelni mekkora a baj(szerencsére)!!
Én egy dolgot eddig nem hallottam, de lehet én vagyok figyelmetlen, hogy ez a három gerinctelen milliárdos, kiállt volna a nyilvánosság elé, bocsánatot kérni, vagy netalán tán azt mondták volna, hogy õk is zsebbe nyúlnak!!
Azt viszont hallottam, mondták, hogy õk nem hibáztak, nem érzik magukat felelõsnek!
Persze mit is várok én három milliárdostól ma...
"2010.10.13. – NB II Dél-Nyugati csoport. Sikerek mindkét fronton!
Negyedik NB II-es mérkõzésén a GO-NA LENTI csapatát fogadta a Szekszárdi Városi Sportcsarnokban az UKSE Márker. A vendégcsapat, amelynek edzõje, és névadó szponzora az egykori legenda Gódorné Nagy Marianna, jelenleg a tabella utolsó helyén áll, míg a Márkeresek - a Hévíz és a Fekete Gólyák után- harmadik helyezettek."
<#eljen>#eljen>
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
És?😊 Lengyelországi tudósításomat olvastad? <#nevetes1>#nevetes1>
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
DUNAFERR FOREVER!!!
Nõi NBI, 8. forduló:
18:00 SZEKSZÁRD-ÉTV-ÉRD
(Vajon kapunk beszámolót? <#vigyor2>#vigyor2><#kacsint>#kacsint>)
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
MKB Veszprém KC – KIF Kolding (dán)
Férfi Bajnokok Ligája, B-csoport, 4. forduló - Veszprém
2010.10.16. 16:15 Viasat3
Vistal Laczpol Gdynia (lengyel) - SYMA Vác
Nõi EHF Kupa, 2. forduló, 1. meccs - Gdynia
2010.10.16. 17:00
Nincs semmilyen közvetítés!
CR BM Valladolid (spanyol) – Pick Szeged
Férfi Bajnokok Ligája, C-csoport, 4. forduló - Valladolid
2010.10.16. 18:00 Viasat3
Békéscsabai Elõre NKSE - RK Olimpija (szlovén)
Nõi EHF Kupa, 2. forduló, 1. meccs - Békéscsaba
2010.10.16. 18:00 cunder.hu
Gyõri Audi ETO KC – HC Podravka Vegeta (horvát)
Nõi Bajnokok Ligája, D-csoport, 2. forduló - Gyõr
2010.10.17. 15:25 Viasat3
DUNAFERR FOREVER!!!
"megérkeztünk Gdyniába!csomagok megvannak,minden zökkenõmentesen ment...nem megszokott😊" <#eljen>#eljen><#wink>#wink>
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
DUNAFERR FOREVER!!!
Akkoriban a Hypo volt a deviáns a vasárnap délelõtt 10 órai hazai pályás meccskezdéseivel.
DUNAFERR FOREVER!!!
Természetesen ehhez nem ártana egy nem egy csapatos bajnokság, és ez igaz a nõi szakágra is.
Arról az évrõl egyébként egy dátumot jegyeztem meg, azt majdnem percre pontosan...<#sir>#sir>
A világgal kapcsolatban, úgy általában, azonban lehet valami igaza Dubynak, sajnos. <#falbav>#falbav> De ez itt off. (szerencsére)
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Egyébként néha nem árt tévét nézni vannak ott kimondott jó dolgok is, nem mintha én sokat nézném.
Ez így, önmagában is, egy elég nagy rizikófaktor, azt gondolom. Tényleg nagyon nehéz lesz felvenni a versenyt, egy ilyen, elég egysíkú, bajnoksággal a háttérben, valamint a nk. szinten is "nagy" klubokkal szemben. Na és Perez sem lesz fiatalabb, ha nem is akar eligazolni esetleg. (Bár vele kapcsolatban valami olyat olvastam, hogy visszaköltözik Kubába.)
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
DUNAFERR FOREVER!!!
DUNAFERR FOREVER!!!
Addig azonban egy újabb, ezzel kapcsolatos, NSO hír. Bár az oldalnak nincs túl nagy becsülete, ez máris bizalmatlanságot ébreszt...
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
DUNAFERR FOREVER!!!
Akkor játszottuk azt az 50 percig pazar mérkõzést a Slagelse ellen <#eljen>#eljen><#worship>#worship> 10 perccel a vége elõtt 29-19 volt ide, a dán szurkolók sápadtan és döbbenten ültek a helyükön. Azután Fridrikas visszahozta a dánokat és "csak" 34-29 lett a vége. Ez BL elõdöntõ volt, tehát áprilisban kellett, hogy legyen. Még Kulcsi is velünk volt... <#sir>#sir>
DUNAFERR FOREVER!!!
DUNAFERR FOREVER!!!
A cunderre viszont csak be-benézek néha sajnos idõ hiányában. <#nemtudom>#nemtudom>
Sztori szemle (http://sztoriszemle.wordpress.com)
Örülök, hogy legalább ide be-benézel. <#eljen>#eljen>
(A cunder.hu-t ismered?)
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!
Mivel amúgy a tévé közelébe se megyek, errõl lemaradtam.
De ilyen fain beszámolók mellett látni se kell semmit, ez többet ér! <#wink>#wink>
Sztori szemle (http://sztoriszemle.wordpress.com)
MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!