61665
Vélemények egyik legsikeresebb
csapatsportunkról.
-
#52849 Jocha blog
(Bár ennyire nem láthattam, földi halandóként, a színfalak mögé, hasonló érzéseim voltak, annakidején nekem is.) -
#52848 "Holnap reggel indulás." Ez volt olvasható 1 helyen, egyik játékosunk beírásában.
Akkor "hajrá csajok!"
Valóban nehéz megmondani, hogy mire lesz képes ez a csapat, a szintén nehezen megítélhető, átalakuló mezőnyben - ilyen felkészülés után.
Reméljük a legjobbakat. -
#52847 A meccsről igen. Azonban sok egyéb kísérő körülményről nem...Ami nem a szerző hibája, mint megtudtam. Tehát még mindig lehetne javítani azon a bizonyos kommunikáción. -
#52846 Bíróküldés az első fordulóra
Ebből kiderül, hogy a francia ikerpár valszeg fog nekünk meccset vezetni. Remélem ugyanúgy, ahogy a KEK döntőn Viborgban. A két lett, akik Dabason a Larvikot megmentették, szerencsére a másik ágra került. Viszont a két szerb hölgy, akik nem a mi barátaink, a mi águnkon van. -
#52845 Kedden kezdődik a női EB, érdekesnek ígérkezik. Azt kell mondjam, szinte teljesen vakon vagyok a csapat lehetséges szereplésével kapcsolatban. Kihagytunk 2 világversenyt, nem játszottunk komoly tétmeccset számottevő csapatokkal. Szinte bármi megtörténhet... Mindössze annyit tudok mondani, hogy az 5-8. helyet már jó szereplésnek érezném.
Ahogy olvasom sajnos elég sokan megint nagy elvárást fogalmaznak meg a csapattal szemben. Azután meg majd elmondják őket mindennek, ha nem úgy alakul... -
#52844 A meccsről a részletes cikket a csapatoldalon én még tegnap délben elolvastam és még most is olvasható... Voltak hiányzók, de ennek ellenére valóban jó dolog, hogy játszik a csapat.
-
primavis #52843 U.Paulának meghalt hirtelen az apja, így kihagyja az EB első két meccsét! -
#52842 Mint olvasom, mindkét oldalról voltak hiányzók, sérülések, betegségek és a válogatott-beli elfoglaltság okán.
Ennek ellenére nagyon fontos a csapatok játékban tartása, így csak helyeselni tudom ezeket a találkozókat. -
#52841 Igen, ez szép volt. Amivel megint nem vagyok elégedett, hogy minderről a csapatoldalon egy szó sincs...
Egyébként úgy látom, hogy a Halas elleni kupameccsre 22-én du. 5-kor kerül sor. Bár nem az ETO-t kaptuk még ebben a körben, de hagyományosan nem könnyű ellenfél jön megint.
(Mint tudjuk, sajnos, 2 játékosunk édesapja eltávozott közülünk. Nyugodjék békében.
Szomorúan olvastam beírásokban, hogy Paula édesapja szintén elment. Neki is együttérzésem, a távolból is. ) -
#52840 A Szeged meccsét még nem, de a Veszprémét már igen. Erős ellenszélben aratott siker volt, egy lelkes ellenféllel szemben, valóban. -
#52839 Közben egy felkészülési meccsen:
Dunaújvárosi KKA-Fehérvár KC 27-22 (13-8)
Szép volt csajok! Ezzel majd kiegyeznék a bajnokin is -
#52838 Pick Szeged-Croatia Zagreb 26-24 (16-10)
A győzelem sikerült ezért jár a gratuláció!
Az első félidő nagyon rendben volt, de sajnos a szünet után a végjátékra felzárkóztak a horvátok és végül 3 gólon belülre kerültek. Nagy kár, mert így az egymás elleni összevetés - ha szükség lesz rá - már nekik lesz kedvező. Hihetetlen számomra, hogy a szegediek mennyire nem játsszák meg a szélsőiket...
Celje-MKB Veszprém 19-24 (9-11)
Grat a veszprémieknek!
Ez egy nagyon fontos lépés volt a csoportgyőzelem felé vezető úton. Az eleje még döcögött, de 10 perc után összekapták magukat és megfordították az állást a szünetre. A 2. félidőben nem volt igazán veszélyben a győzelmük, végig vezetve szépen lehozták a meccset.
A két dán spori nem volt a barátunk, különösen az első félidőben. Sokat megtehettek a hazaiak ezen a mérkőzésen... -
#52837 U18: második hely Lengyelországban
Két győzelem mellett mindössze a korosztályos világbajnok Dániától szenvedett egy gólos vereséget a magyar női juniorválogatott Lengyelországban, így Hajdu János együttese a vb-bronzérmes Norvégiát megelőzve a második helyen végzett. A viadal legjobb játékosának a váci Ivanics Dórát választották.
Női U18-as felkészülési torna, Lengyelország, Szczyrk:
Eredmények:
Lengyelország-Dánia 23-32
Magyarország-Norvégia 28-27
Magyarország-Dánia 25-26
Lengyelország-Norvégia 28-34
Dánia-Norvégia 33-26
Lengyelország-Magyarország 22-30
A torna végeredménye:
1. Dánia 6 p, 2. Magyarország 4 p, 3. Norvégia 2 p, 4. Lengyelország 0 p (23-32) -
#52836 -
#52835 Bár megelőztél, de azért beírom a szokásosat:
Pick Szeged - HC Croatia Osiguranje Zagreb (horvát)
Férfi Bajnokok Ligája, D-csoport - Szeged
2012.12.01. szombat 17:15 DigiSport1
Celje Pivovarna Lasko (szlovén) - MKB Veszprém KC
Férfi Bajnokok Ligája, B-csoport - Celje
2012.12.01. szombat 19:00 DigiSport1
Egy kis plusz "csemege" annak, akit érdekel:
THW Kiel (német) - Atletico Madrid (spanyol)
Férfi Bajnokok Ligája, B-csoport - Kiel
2012.12.02. vasárnap 17:15 DigiSport2 -
#52834 BL: Újabb remek mérkőzések a férfi Bajnokok Ligájában.
17 órától a Pick-Szeged a Zagreb ellen vív sorsdöntő csatát (győzelem esetén előz, és a 4. helyre jön fel a Skaliczki-csapat),
a Veszprém pedig 19 órakor Celjében lép pályára, ahol a százszázalékos mérleg, és a csoportelsőség a tét.
Mindkét találkozót élőben közvetíti a Digisport1! -
Gabess8 #52833 Mocsai kastély -
#52832 Akkor most már mi is besoroltunk a németek és a horvátok mellé a több sérülés miatt hiányzónkkal (Szani, Kriszta, Cifi). Remélem a brazilok ellen már nem szaporodik a létszám... -
#52831 Cifra Anita vállsérülése nem jött rendbe, így a ferencvárosi beállós nem játszik a kedden kezdődő szerbiai női kézilabda Európa-bajnokság első hetében. Karl Erik Böhn szövetségi kapitány pénteken az MTI-nek elmondta: Cifra nincs olyan állapotban, hogy játszhasson, így a beállós poszton Szabó Valéria, az orosz Zvezda Zvenyigorod légiósa lesz majd Szamoránsky Piroska váltótársa.
Amennyiben a magyarok továbbjutnak a csoportból, akkor dönthetnek Cifra benevezéséről. -
#52830 Itt a cikk
A végén fel vannak sorolva azok az országok, ahol licensz korlátozás van és Magyarország nincs köztük. Ez az ami itt számít, nálunk lehet nézni -
#52829 Mármint azokban az országokban ahol a jogok engedik. -
#52828 Az EHF oldala szerint Itt lehet majd nézni a neten az EB meccseit. -
#52827 Bár ebben nincs benne a Vetési nyilatkozat (de máshol szerepel), ahhoz lenne megjegyzésem:
Az elnökség hivatalos elvárása az 1-6. hely megszerzése illetve a 8 közé jutás. Mondhatnánk a szokásos, de azért sztem ezt elérni elég kemény menet lesz... Nagyon kíváncsian várom ezt az EB-t.
Jó lenne, ha a két sérültünk teljesen rendbe jönne, akkor talán lesz rá nagyobb esély. -
#52826 Csoda, hogy nem az ETO lett az ellenfél, vajon mi történhetett? Még szerencse, hogy Újvárosban játszunk a Halassal, így nagyobb az esély. Utána meg kb. 2 hét múlva mehetünk hozzájuk bajnokira. -
#52825 " A Magyar Kupa negyedik fordulójának hivatalosan kiírt játéknapja 2012. december 23-a, a csapatoknak csütörtök délig kell megegyezniük."
-
#52824 A cunder.hu oldalán egyéb érdekességek is vannak.
Magyar kupa sorsolás, Év legjobbja... -
#52823 Válogatott keret az EB-re:
Íme
-
#52822 Igazság szerint én nem csodálkozom a dolgon. Herr Orsi messze nem tud úgy indítani, mint Kati. Sok gyakorlás kellene és úgy fest ez a "fegyver" most nem prioritás KEB-nél. -
#52821 Szabálymagyarázó videók
Mindenkinek ajánlom! -
#52820 Ha már szóba hoztad az illetőt... Remélem látja, hogy Laluska képes támadásban is jól teljesíteni, ellentétben az ő "elképzelésével"... Anno Spanyolországban is így volt ez amikor ott játszott és most a spanyol edzőnél is így van Veszprémben. Talán nem Laluskán múlott... -
#52819 -
#52818 Ahogy olvasom a fiúknál a BL-ben a papírforma érvényesült mindkét meccsen. A Pick szépen tartotta magát 50 percig, de a végére szokás szerint jött a fáradtság. A veszprémiek meg a szünet után döntötték el a meccset fokozatosan növelve az előnyt és a végre megint meg lett a 10 gól közte. -
#52817 Gratulálok a csapatnak a tornagyőzelemhez!
Semmit nem láttam tornából, így nem tudok véleményt írni. Remélem a csapatnak és a szakmai stábnak sikeresen szolgálta a felkészülését az EB-re. -
#52816 Turcsin Kupa, női felkészülési torna, Kijev, Ukrajna, döntő:
HOLLANDIA-MAGYARORSZÁG 22-29 - végeredmény
Tornagyőztes a magyar válogatott!!! -
#52815 Turcsin kupa:
Szerintem 9,30, magyar idő szerint, a döntő időpontja.
Ezt ebből gondolom:
"25.11.2012 - четвертий ігровий день
10:30 Фінал Голландія - Угорщина"
Valamint a másik oldalon megjelenő "videó" jelzésből:
Majd meglátjuk. Vagy nem, de az biztos. -
#52814 Még annyit, hogy annak ellenére, hogy kimondottan gyors szélsőink vannak, nem láttam gyakorolni a gyorsindításokat, ezt egyértelműen hiányoltam...(Egyébként is elég álmos volt a játék.) -
#52813 Amennyire lehetett látni, az első félidő végét, valamint a második félidőt láttam. Arra célzok, hogy nálam a jobbiknak mondott net nagyon szaggatott, a másik kicsivel jobb volt, de nem volt igazán élvezhető nálam a közvetítés.
Amikor bekapcsolódtam, éppen az ukránok vezettek, aztán sikerült fordítani. Ahogy kivettem, a sorcserés megoldást választotta ma a szakvezetés. Igazából túl sok izgalom nem volt, az ukránok nagy ellenállást nem tanúsítottak. Aki kimondottan tetszett, az Klivinyi Kinga volt. Őt megint úgy láttam játszani, ahogy tehetsége alapján elvárom tőle. A szélekre megint nem ment elég labda, talán a jobbszél kicsivel több figyelmet kapott a társaktól. Szerintem ma Vincze Meli sem volt rossz, különösen az előzményekhez képest.
A szakvezetők remélhetőleg többet láttak ebből a meccsből, számomra a Pannon kupák "hangulatát" idézte...Mondjuk első meccs volt a sorozatban. -
Gabess8 #52812 Valahogy így kell nyilatkozni,azt mondja ami gondol maradva a realitások talaján, Mocsai tanulhatna tőle!! -
#52811 Én is úgy gondolom, hogy erősítés lesz.
Sanela pénzéből tudnánk akár két játékost is szerezni, mert nem kevés pénzért volt itt. Persze nem könnyű dolog ez ebben az időszakban, de dolgozni kell a legjobb megoldáson. -
#52810 Magyarország-Ukrajna 33-25 (15-13)
Az eredmény sima győzelmet mutat. Aki látta, írna a részletekről?