61665
Vélemények egyik legsikeresebb
csapatsportunkról.
-
#53852 Figyelemre méltó eredmények a női bajnokságban:
VÁC-BUDAPEST SE 33-26 (18-14)
Ezzel a Vác 4 között van, biztosan. Ennek ellenére elég vegyes képet mutat ez a szezon számukra. Valamiért nem jött össze a munka Gulyival, ami engem nagyon meglep, így őt Konkoly váltja a szezon végén, ami már most nyilvánosságot is kapott. Ráadásul már nyílt titoknak tűnik, hogy Klivinyi az Érd felé vette az irányt. Tápai pedig, úgy tűnik, több hónapig nem áll majd a csapat rendelkezésére.
Nagyon megértem azt a szurkolótársat, különösen siófokiként, aki ezeket a mondatokat fogalmazta meg:
"Az elmúlt több év során többféle játékerejű, stílusú és eredményű csapatnak, edzőnek szurkolhattam.
Én, a magam nevében, inkább az elmúlt két év edzői mentalitását, felkészültségét, viselkedési stílusát tartanám folytatandónak. És egy olyan csapat kialakítását, amely jóval hangsúlyozottabban épít jelenlegi, több éve Vácon tanuló (városunkhoz kötődő) ifi- és junior tehetségeinkre. Valamint már évek vágyom egy „colos” átlövő leigazolására, aki stabilan hozna egy meccsenkénti 4-5 gólos átlagot.
Aki pedig már „kinőtt” bennünket, menjen isten hírével, én nem fogok haragudni, hanem örülni, hogy eddig is nálunk láthattam, figyelem és szurkolok neki majd más csapatoknál is (lásd pld. Hornyák Ági, Orbán Adri, Zácsik Szani).
Könnyen meglehet, hogy a fenti esetben nem lennénk Top-4-esek, de egy ilyen csapat, szerintem, közelebb lenne egy kisváros arculatához, „mentalitásához”, és anyagi erejéhez és tán – még közelebb – „átlagos szurkolóihoz” is."
BUDAPEST BANK-BÉKÉSCSABA-VESZPRÉM BARABÁS-DUNA TAKARÉK 31-27 (19-14)
Meglepően kiegyensúlyozott csapat-teljesítményt sejtek a hazai gólszerzők stat.ja alapján.
ÉTV-ÉRD-FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 24-22 (8-13)
Ezt az eredményt sokan szenzációként tálalják, pedig ebben benne van az, ami a mi esetünkben a Siófok ellen, vagyis a Fradi számára már nem volt igazi tét. Tomori pedig hiányzott. Igaz, én azt gondoltam, így is behúzzák ezt a meccset. Ezzel az Érd elérte az előzetes papírforma eredményt, vagyis már fehérvári meccse előtt ott van a legjobb 4-ben. (Tehát a FKC lesz egyik ellenfelünk a középházben. Megmondom őszintén, az Érdnek jobban örültem volna.)
GYŐRI AUDI ETO-FEHÉRVÁR KC 37-13 (16-5)
Ennyire megalázó vereséget azért nem vártam a fehérváriaktól. Azt olvastam, hogy nekik az Érd elleni meccs lesz a mérvadó. Nem tudom, mennyiben, mivel a Fradi vereségével ők már max. 5. helyen végezhetnek. Tehát a legjobb 4 megint délibáb maradt számukra.
A továbbiakról:
(forrás: MKSZ, az időpontok nyilván még nem véglegesek!)
"Női NB I rájátszás
Felnőttek
1-4. helyért
Elődöntők (kettő győzelemig): 2013. április 3-7., 17. és 21.
Döntő, 3. helyért (kettő győzelemig): 2013. április 24., 27-28. és május 2-8.
5-8. és 9-12. helyért
1. forduló: 2013. április 7.
2. forduló: 2013. április 17.
3. forduló: 2013. április 21.
4. forduló: 2013. április 24.
5. forduló: 2013. április 28.
6. forduló: 2013. május 8.
Junior és ifjúsági csapatok
2013. április 17-21. vagy 2013. április 25-28."
-
#53851 Ez most is működik, szerencsére. -
#53850 Nálunk viszont nincs SK. Remélem, lesz valamilyen netes lehetőség... -
#53849 Érdekes meccsek várhatóak Békéscsabán és Érden. Mondjuk utóbbi csak azért, mert a Fradi eléggé "érdekes" összeállításban kénytelen pályára lépni. Ezzel az érdieknek lehet esélye, így jó kis meccs várható. Szerencsére van Sportklub nálam, így láthatom. -
#53848 Ha végignézed az elmúlt évek sorsolásait, akkor sajnos tisztán látható, hogy a veszprémiek folyamatosan "belehúztak" és szinte mindig a legdurvább ellenfeleket kapták. A "szerencse faktor" folyamatosan elkerülte őket, ahogyan most is. Úgy látszik ezt a "keresztet" még cipelniük kell továbbra is.
Igen, ha kihozzák magukból a legjobb formájukat akkor lesz esélyük még a Kiel ellen is. Persze vannak még "egyéb körülmények" is, ahogyan erre Mocsai is utal ebben az interjúban:
ML és IT interjú a párharcról
"háromesélyes mérkőzés sorozat elé nézünk"
Na de mester, ez mégis hogyan? Most idézzem Hofi egyik klasszikusát? "Vagy egyik nyer vagy másik. Ez a három, ez!" -
#53847 Női NB I.,
2013-03-27, Szerda
VÁC-BSE 18:00
B.CSABA-VESZPRÉM 18:00
ÉRD-FTC 18:45 (SportKlub)
GYŐR-F.VÁR 20:00 (Cunder.hu) -
#53846 Természetesen igazságod van. Kicsit begőzöltem az eleve "beparázós" várakozáson. Ilyenkor szinte sosem jön be ez a "szerencse" faktor, megfigyelésem szerint.
Egyébként meg a Veszprém, ha kihozza magából az optimális formát, szerintem senki ellen nem esélytelen. Szerintem. -
#53845 Ahhoz először minimum vissza kellene találnia az MKB-nak az őszi formához. De inkább még feljebb kellene lépnie, hogy legyen esélye. -
#53844 nem segített... mindegy, nekem van egy olyan érzésem, hogy ettől a Veszprém még jobban oda fogja tenni magát és megmutatja az EHF-nek, hogy most már ne szarakodjanak velünk:) -
Zóanagyvarázsló #53843 Kielce - Metalurg
Ez már bicskanyitogató. -
#53842 Azért nagyon érdekes, hogy ha a Berlin jut tovább (egy 6 mp-el a vége előtt kihagyott német zicceren múlott), akkor minden párharcban a csoportmeccsek ismétlődnének meg a negyeddöntőkben.
A lengyelek seggét egész idényben végig nyalta Fortuna rendesen. Nudli csoport, majd könnyebb ellenfelek végig a kieséses szakaszban. -
#53841 Veszprém - Kiel
Barcelona - Atletico Madrid
Hamburg - Flensburg
Kielce - Metalurg
Ennyit a Final Fourba jutásról... -
Zóanagyvarázsló #53840 Azért a Final Fournak van presztízse, és gondolom a Kölnbe kiutazó szurkolóknak is nagy élmény lenne. Korábban sem nyert amúgy a Veszprém BL-t, egyébként is régen jutott sokáig, mégis nagyobb a respektje Európa-szerte, mint a szintén állandó résztvevő Kadetten Schaffhausennek. -
#53839 A cél a Final Fourba jutás, amit megfogalmaztak még ősszel. -
#53838 Kérdés, mi a cél? Ha a cél a végső győzelem, úgyis mindenkit meg kell verni...
Ilyen kupasorozatban csak annak van igazán értelme. A helyezetteket nem jegyzik. (Max. saját házuk táján, önigazolásként.) -
#53837 Segíthetne már a szerencse a Veszprémen
Kedden tizenegytől sorsolnak a kézilabda Bajnokok Ligájában. Számolgattunk kicsit.
Különösebb megerőltetés nélkül jutott el oda a Veszprém az egyenes kieséses szakaszban, ahová tavaly nem sikerült: a kézilabda Bajnokok Ligája nyolc legjobb csapata között van. Mivel csoportelső lett, csoportelsőt nem kaphat a keddi sorsolásnál, de ez a helyzetét igazán nem könnyíti. Mert a csoportelsők közt éppúgy van egy viszonylag könnyebb rivális (a lengyel Kielce), és a nem csoportelsők közül is bejutott egy emészthetőbb ellenfél (Szkopje). A Barcelona és a Hamburg szintén csoportelső, ők nem jöhetnek.
http://sportgeza.hu/kezilabda/2013/03/25/segithetne_mar_a_szerencse_az_mkb-nak/ -
#53836 Nem hiányzott az Atletico Madrid továbbjutása...
Nagyon remélem, hogy a veszprémieknek nem köszön vissza az egyik csoport ellenfél sem. Sajnos most már 50 % az esély rá és a madridiak sérültjei visszatértek, jobb csapat lettek. Amilyen peches az MKB az ilyen sorsolásokon vagy a spanyolok vagy a Kiel lesz a negyeddöntős ellenfél. Jó lenne, ha a szerencse végre melléjük állna kedden a sorsoláson, mert a Flensburg és a Metalurg ellen nem érzek annyira komoly veszélyt. -
#53835 Egyetértek veled. Kicsit több koncentrációval, valamint teljes kerettel sikerülhetett volna a továbbjutás.
Időnként olyan hibákat követett el a Szeged, amik nem fértek bele.
Különösen az egyik légiós, Larholm...Nem tudom, máskor milyen formát mutat, de most, nagy góljai ellenére, nagyon indiszponált volt.
Sajnáltam Skaliczkit.
Ennek ellenére, ezzel együtt szépen küzdöttek. -
#53834 Kielce - Pick Szeged 32-27 (14-11)
Gratulálok a szegedieknek a helytálláshoz!
Azt gondolom a Pick megérdemli a gratulációt, nagyot hajtottak és küzdöttek. Az első 20 percben kifejezetten jól játszottak, utána sajnos az elszórt labdákból leindítottak a lengyelek és 3 gólos lett az előnyük. A szünet után gyorsan 18-13-ra növelték az előnyt a hazaiak, de 21-19-re visszajött a Pick és emberelőnyben is voltak. Sajnos itt megint jött 2-3 rossz megoldás és visszaállt a hazaiak 5 gólos előnye. Ezt azután a végéig meg is tartotta a Kielce.
Ha teljes a keret (Sulc és Blazsevics is van) akkor meg lehetett volna a hatalmas bravúr. -
#53833 MKB Veszprém - Ademar Leon 33-25 (15-14)
Grat a Veszprémnek!
Közepes teljesítménnyel is simán nyertek és jutottak a negyeddöntőbe. Várhatják a keddi sorsolást, ahol jóval nehezebb ellenfél várható. -
#53832 2013.03.23. 16:00 DIGISport1
MKB Veszprém-Ademar León
Férfi BL-nyolcaddöntő, visszavágó
2013.03.24. 17:00 DIGISport1
Kielce-Pick Szeged
Férfi BL-nyolcaddöntő, visszavágó -
#53831 Gulyi-> Gyöngyös ffi csapata?:) Nem lehet mondani, hogy nem szerez elég tapasztalatot, pályája elején. (Bár biztos kihagyta volna ezeket a helyzeteket.) -
#53830 Újra felnőtt csapattal dolgozhat, meglátjuk milyen sikerrel. Kérdés, hogy milyen kerete lesz jövőre. -
#53829 Még jobb is, oda könnyebb repülni és csak a városon belül kell utazni.
Valamint nagyon szép emlékeink vannak arról a csarnokról -
#53828 Közben egy edzőmeccs: Vác-Kohász 33-36.
-
#53827 Váci fejlemények:
Edzőcsere nyártól
(Lehet, hogy inkább a "korbács" a megfelelő eszköz?) -
#53826 Mégis Bukarestben...
A pénz az úr...Avagy ez csak taktika? Mindenesetre lehet utazni. -
#53825 Mi megyünk a meccsre megpróbálunk kiszurkolni egy győzelmet.
Mivel még nem voltam a Veszprém arénában ezért kérdem milyen ott a beengedés
pl üdítőt, fényképezőt, hátizsákot, hangkeltő eszközt stb-t engednek bevinni? -
#53824 Mocsai-keret
Túl sok változás nincs, de van egy-két érdekesség. Pl. Törő Szabi bekerülése. -
#53823 A beszélgetésből kiderül, hogy EG sem lelkesedett ezért az "elvárás" dologért... -
#53822 Kicsit erősnek érzem ezt az "elvárás" szót. Én inkább a "célt" érezném jobbnak.
Elek Gábor értékelése -
#53821 Habár véget ért a nemzetközi sorozat, a bajnokságban még nagy feladatok várnak a Ferencvárosra. A BL-ről és a tavaszról Kökény Beatrix beszélt.
http://www.fradi.hu/hu/szakosztalyok/csapatsportok/noi-kezilabda/hirek/fokuszpont/20130320/c/3341 -
#53820 Biztos nem illett bele a mentalitása Fodor csapatába... -
#53819 Lesz idejük készülni, természetesen csak a rájátszást figyelembe véve:
Rájátszás, 1–4. helyért
Elődöntők (kettő győzelemig): 2013. április 3–7., 17. és 21.
Döntő, 3. helyért (kettő győzelemig): 2013. április 24., 27–28. és május 2–8.
Rájátszás, 5–8. és 9–12. helyért
1. forduló: 2013. április 7.
2. forduló: 2013. április 17.
3. forduló: 2013. április 21.
4. forduló: 2013. április 24.
5. forduló: 2013. április 28.
6. forduló: 2013. május 8.
-
#53818 Na igen. Ismét egy kis adalék ahhoz, hogy a helyi formáció rendezvényeire ne annyira szeressek járni. Megint megszabadultak egy munkatárstól. Biztosan véleménye volt. Egyébként egy nagyon szimpatikus, feladatára kimondottan alkalmas emberkéről van szó.
Remélem, talál magának egy új csapatot. Jól járnak vele. Jobbat nem lesz nehéz.
(Pedig valaha ünnep volt, amikor megkezdődött a bajnoki szezon...)
(Bocs' mindenkitől! Kicsit kiakasztott a dolog. ) -
#53817 Bizony, csakis nagy hálával tartozunk nekik. A férfiaknak is van kézis oldaluk, persze a kettő között van nem kevés színvonal különbség. -
#53816 Nekem már dél körül elment és én is értekeztem velük délután. Bizonyos technikai beállítások miatt - amelyek nem minden helyen azonosak - van akinek már 1 óra múltán újra elérhető volt és van akinek kell 24 óra. -
#53815 Válasz "illetékes helyről":
"ma fellépett egy kis hálózati zűr a szerver körül. holnap reggelre elvileg mindenkinek újra elérhető lesz. elnézést kérünk "
Na ez az, amit felül kell bírálnom. Mert nekik nem kell elnézést kérni, mi tartozunk nagy hálával nekik azért a munkáért, tevékenységért, amivel ellátnak bennünket, kéziszurkolókat, információkkal, hírekkel kedvenc sportágunkról.
Pl. nem látom, hogy a ffi kézi hívei ilyen szinten el lennének kényeztetve. -
#53814 Nem tudom, mi az oka, de nekem valamiért nem jön be a handball.hu...Már a napközben, másik helyről, is ez volt a helyzet. -
#53813 MK döntő
Ahogy vártuk is a hírek alapján, az MK 4-es döntő Veszprémben lesz.