61665
Vélemények egyik legsikeresebb
csapatsportunkról.
-
#54053 Mai bajnokik:
FEHÉRVÁR KC–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 32–29 (18–14)
KISKUNHALAS NKSE–VESZPRÉM-BDT 31–30 (16–17)
BUDAPEST BANK-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–DVSC-FÓRUM 29–20 (12–6)
A fehérvári meccset természetesen "testközelből" láttam. Kicsit nagyobb hittel, az elején jobb védekezéssel és kapusteljesítménnyel, kisebb ellenszélben miénk lehetett volna a győzelem.
Bár ez nem sikerült, mindenképpen jó fokmérő volt a szezonban elvégzett munka szempontjából, hogy a jobb játékosállománnyal rendelkező, hazai pályán játszó Fehérvár ellen majdnem nyerni tudtunk. -
Grenzjager #54052 hmm
-
primavis #54051 az MKSZ vizsgálatot inditott a biráskodás ügyében! jellemző, hogy a hírt kb. egy óra múlva a NS levette a hozzáférhető cikkek közül! -
Gabess8 #54050 Nagy ki merte mondani! -
Zóanagyvarázsló #54049 Én csak kiemeltem a Veszprém hibáit is, de ahogy írtam, a látottak alapján az lepett volna meg, ha jobb játékra nem még aljasabb játékvezetés lett volna a válasz. Ha nem így gondolnám, a csaló majmok jelzős szerkezet egészen biztosan sem hagyta volna el a billentyűmet.
Az persze igaz, hogy a veszprémi csapat elsősorban dicséretet érdemel a két meccsért (ezt nem hangsúlyoztam eléggé), hiszen szépen felszívták magukat a Kiel ellen. Annak viszont örültem volna, ha még jobbnak bizonyulnak, mert ha már lúd legyen kövér: hadd üsse ki még jobban a bírói tevékenykedés mindenki szemét, hadd kelljen a dánoknak még jobban megdolgozni a pénzükért. -
Gabess8 #54048 Szerintem kiegyenlítetten okolod a Birókat és a Veszprém, holott egyértelmű hogy a sporik fújták el a meccseket. Ha egy közepesen vagy gyengén játszó Veszprém lett volna tegnap akkor teljesen egyet értek az írásaiddal. -
Zóanagyvarázsló #54047 Nem tudom, hogy melyik hozzászólásomból vetted ki ennek az ellenkezőjét, de szerintem érdemes lenne még egyszer elolvasnod. -
Gabess8 #54046 Azért azt sejtetem, hogy a hazai médiumok ennyire beszari senkiháziak, azt sem merik leírni amit már a játékosok is kimondanak... -
Gabess8 #54045 Kaloz és Zó, ti milyen tévén néztétek a meccset, ennyire ne legyetek már naivak, teljesen egyértelmű, hogy az EHF en és ezen keresztül a sporik döntötték el a továbbjutást a Veszprém itt bármit csinálhatott volna. -
#54044 Sztem csak a Barcelona lehet képes megnehezíteni a dolgukat. Azonban mivel a Final Four Kölnben van, így valószínűleg nem a spanyolok fognak jól kijönni a dologból. Eddig 3x volt négyes döntő, a Kiel kétszer jutott be a Final Fourba és mindkétszer meg is nyerte. -
primavis #54043 A Kielnek így is sima győzelme lesz a FF-ban! Sem a Bbarcelona, s pláne a Kielce vagy a másik német nem jelentenek számára problémát! -
#54042 Végül 32-24-re nyert a Barcelona és összesítésben 3 gólos különbséggel jutott a Final Fourba. -
#54041 Komoly fordulat, az Atletico visszajött 23-17-re a 48. percben, kihasználva a hazai kiállításokat. -
#54040 A 2. félidő elejét is megnyomta a Barcelona, a 42. percben 22-11 az eredmény a javukra. Mondjuk ehhez kellett Sarics elképesztő (63 %-os) kapusteljesítménye is. -
#54039 A Barcelona 17 perc alatt ledolgozta az 5 gólos hátrányát (8-3). Ezután kiegyenlítettebb lett a meccs, de a szünetben a katalánok már továbbjutásra állnak (15-9). -
primavis #54038 most pl. rövidesn kiderül, hogy mennyire van benne az EHF keze: ha ez a két gazfickó meccset kap a FF-on akkor ők vannak benne, ha nem akkor a Kiel rendezte így. -
#54037 A második bekezdésben minden benne van, egyezik a véleményünk. -
#54036 Egyetértek! -
#54035 Az kirívóan csúnya volt... Főleg, hogy a másik félnél 25-30 mp után rendszeresen jött a passzív jelzés. -
#54034 Az első meccsen is a sporik hozták vissza a németeket a meccsbe, amit ők kihasználtak. Most is megkapták a megfelelő segítséget. Ahogyan a nyolcaddöntőben is az oroszok ellen idegenben. Amikor 7-8 perccel a vége előtt a Csehovszki 6 góllal vezetett ellenük jöttek a sporik és a végére 2 gólosra fogyott az előnyük. Azért az ilyen ellenszelek megviselik ám a másik csapatot, főleg a meccsek végén amikor már fáradtabbak a játékosok. Könnyebben jönnek a hibák is... -
#54033 A két spori hozta azt amit már napokkal ezelőtt leírtam itt a #53998-as hozzászólásomban. Nem volt egyenlő mérce és nem a veszprémiek javára. Az a helyzet, hogy kell az EHF-nek egy végső győzelemre esélyes német csapat a kölni Final Fourban. Pénz beszél, kutya ugat... -
Zóanagyvarázsló #54032 Szerintem pedig enyhe, de nem ízléstelen hazai pálya volt. Persze azon már lehet vitatkozni, hogy a visszavágón a podgoricai pofonokat fontosabb lett volna jobban megtorolni. Tavaly Valceában a románok is kaptak egy kis hátszelet a meccs bizonyos szakaszaiban (mi is diskuráltunk itt róla), de Veszprémben az ETO is kapott támogatást. Kukacoskodóbb játékvezetők most is kiejthették volna a győrieket az elődöntőben, ha nem akarják őket a döntőben látni, de engedték a valóban pazar hajrájukat. Semmi nem utal rá, hogy direkt ellenük dolgoznának.
Mondjuk gondolom, ha nem a Larvikról lenne szó, akkor benned sem merülne fel, hogy a játékvezetőkkel gond lehet. -
primavis #54031 igen. de a tavalyi finálé két meccse azért figyelmeztető jel lehet! Nem emlékeznék arra, hogy az első meccsen itthon, hazai pályát fújtak voltak, sőt! -
primavis #54030 bennem már eleve felmerül a kétely, hogy szabad e egy ilyen mérközésre olyan birókat küldeni, akik lakhelyüket tekintve szinte szomszédok az egyik csapattal! -
Zóanagyvarázsló #54029 Az ETO az egyik legnagyobb presztízsű, játékvezetők által is tisztelt csapat (a férfiak mezőnyében nem a Veszprém a legmegfelelőbb analógia az ő státuszukra), kár előre vészmadárkodni hát egy másik párharc miatt. -
Zóanagyvarázsló #54028 Jó kérdés, hogy mi lett volna, ha a Veszprém mégis összekapja magát, mert a két meccs alapján tényleg joggal merül fel az emberben, hogy a csaló majmok (hogy maradjak a tényszerű titulusuknál, és ne sértsem meg a tisztességes játékvezetőket) úgyse hagyták volna. Ezt már nem tudhatjuk meg.
De a legjobban tényleg az dühít, hogy hiába volt jó a Veszprém, hibázott annyit (persze ugye ok és okozat is van itt, ugye), hogy egy jó Kiel kiejthesse. Csak éppen az a baj, hogy a Kiel egyedül nem volt elég jó ehhez. -
primavis #54027 most látható volt, hogy a birók elakarták bizonytalanitani a Veszprémi védelmet a a Sulicék két-két kiállitásával, amiből legfeljebb egy-egy volt jogos. Ugyanazért pl. Nagy ellen csak szimpla szabaddobás járt! Lehet azt mondani, hogy nem kell törődni a birókkal,de ezen a meccsen a Veszprém nem nyerhetett volna! Csak ha a KIel betlizik, ezt a szivességet meg nem tették meg nekünk. S ja ha nem,a kkor elég volt a birói segitség. -
primavis #54026 ezek után én nem bízok benne! Bár az, hogy csak két döntő van,. mássá teszi n mint a férfiaknál. -
Zóanagyvarázsló #54025 Nem tudom, hogy mely párosok vezetik majd a meccseket, de nem számítok arra, hogy összességében bármely csapat egyértelműen kedvezményezett legyen a párharc során. Ugyan leginkább a Larvikot támogatták az általam látott meccseken, de az ETO ellen nem nagyon szoktak már fújni, ha mégis a két meccs egálra szokott kijönni. Másrészt abban a párharcban eleve a győri csapat az esélyesebb. -
primavis #54024 Volt bőven belül védekezés, volt Narcise-nál mikor beugrott a veszprémi elé sz utóbbi ellen itéltek belemenést s ugyanaz a másik kapunál Narcise döntötte fel az előtte egyenesen álló védőt s neki itéltek, stb. stb. -
Zóanagyvarázsló #54023 Na igen, ha két jó csapat összecsap, és az egyik végül nyer, gyakran a szerencsésebbik, az rendben van, de amikor a játékvezetői nyomás érezteti hatását a meccs képén és ezáltal az eredményen is, az a sport halála. Sajnos ma sem sportünnep volt, hanem gyásznap.
Amúgy a Veszprém is rendesen belebizonytalankodott a támadásokba, de hát nem is lehetett azt várni, hogy 60 vagy 120 percen át szinte minden támadásból gólt lőnek. Bár a veszprémiek hibája is, hogy nem jöttek ki jól a nyomásból és hullámvölgyből (na meg a kinti végjátékból), a Kiel továbbjutását nem tudom megérdemeltnek látni.
Na mindegy, mindkét meccset nyerte a "hazai" csapat... -
primavis #54022 Nem kellet volna kedvezzen, csak tisztességes legyen s mi nyerünk legalább kettővel! Minimum 5 labdát adtak a Kielnek amiből jórészt gól is lett! Az MKB-nak megy egget sem. Egy ilyen ellenfél ellen ez döntő jelentőségű! Amúgy odakinn is a 6 gólos vezetésnél léptek működésbe a birók! -
#54021 Valóban nem kedvezett nekünk a játékvezetés, de mint az előző meccsen, most is csak egyik oka volt a sikertelenségnek.
Az előző meccsen nagy esélyt hagytunk ki, ha akkor sikerült volna élni a lehetőségeinkkel, és nyerni 1-2 góllal, hatalmas lélektani előnybe kerültünk volna egy olyan ellenféllel szemben, aki akkor talán még nem gondolta volna, hogy a Veszprémnek esélye legyen ellenük hazai pályán.
Erre a meccsre már sokkal komolyabban vették az ellenfelet, kevés hibával játszottak, kevesebbel, mint a veszprémi együttes. Ráadásul megkönnyítette a dolgukat az alkalmazott taktika, vagyis hogy túl keveset játszottuk szélre a labdákat, valamint gyakorlatilag nem volt balátlövőnk.
Kár érte, mert ez egy nagy lehetőség volt a magyar bajnok előtt.
-
primavis #54020 már az első kiállitásnál az 1 félidőben , amikor 1,40 -ig hagyták játszani a németeket látszott hogy baj lesz! Egyetlen belemenést nem fújtak ellenük, s többiről már nem is beszélve. -
#54019 Ilyen szánalmas játékvezetést, ki is kapcsoltam a meccset.
Ilyen buzi, gyökér bírók ellen nem lehet nyerni. Nem megy a németeknek hát betolják őket a 4 közé. És semmi szankció az ilyen bíróknak, rohadjon meg mindegyik. -
primavis #54018 Sajnos ez várható lesz a Larvik elleni meccseken is! -
primavis #54017 Ilyen játékvezetés ellen bármelyik csapat tehetetlen! -
#54016 Mindkét csapat teljesítményében vannak ellentmondásos elemek.
Kétségtelen, hogy ebben inkább az érdieké a meglepőbb, mert nekik valóban illene jobban teljesíteni, ezzel a játékosállománnyal. -
#54015 Váci NKSE - Érdi VSE 24-20 (10-10)
Gratulálok a váci lányoknak a győzelemhez!
Tápai és Mayer nélkül, az erősebb keretű érdiek ellen kiharcolták a harmadik meccs lehetőségét. Triffával a kapuban, elöl Klivinyi és Barján vezetésével szép győzelmet arattak. -
#54014 Programajánló:
2013. április 27. 12:50 RTL Klub
Váci NKSE–ÉTV-Érdi VSE
Női NB I., a 3. helyért, 2. mérkőzés
2013. április 27. 16:00 DIGI Sport 1, M1
MKB Veszprém-THW Kiel
Férfi BL-negyeddöntő, visszavágó
Vasárnap
2013-04-28 17:50, Cunder
Fehérvár KC - Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia
Nemzeti Bajnokság I.osztály Rájátszás 5-8.helyért