61665
Vélemények egyik legsikeresebb
csapatsportunkról.
-
#54653 Hétvégi tv-s program:
Érd - FTC
Női NB I. 6. forduló - Érd
2013.09.29. 12:45 RTL Klub
MKB Veszprém - RN Löwen
Férfi BL 2. forduló - Veszprém
2013.09.29. 17:00 DigiSport1 -
#54652 Hajdú János interjú -
#54651 Én az idény elején jó esetben is, ha minden klappol, az 5-6. helyre szántam a csapatot.
Az is volt a cél, hogy már az idény elején és ősszel jó formában legyünk (tavaly ugye ez kivitelezhetetlen volt, lévén később kezdtük a felkészülést, mivel az NB I/B-ben akartunk indulni). Ezért most a nyári felkészülést is így alakította a csapat szakmai vezetése. Mivel a sorsolás ismert volt és abból lehetett látni, hogy nagyon durva őszünk lesz. Itthon fogadjuk a 3 legjobbnak ítélt csapatot (ETO, Fradi, Érd) a közvetlen vetélytársakhoz (Fehérvár, Vác, Siófok, Debrecen, Békéscsaba, Veszprém) pedig szinte mindegyikhez idegenbe megyünk (a Vácot kivéve). Tehát nem lehetett mást tenni, mint már az elejére formába hozni a csapatot. Szerencsére ez igen jól sikerült, eddig jobban, mint számítottam rá. A jó szerpelés alapjait tényleg sikerült lerakni. Biztosan lesz majd hullámvölgy, de az általam őszre remélt 12 pont így már simán elérhető. Tavasszal meg ugye szinte minden vetélytárs hozzánk jön. -
Zóanagyvarázsló #54650 Most remekül álltok, hiszen a szezon előtt is lehetett látni, hogy a 4-7. helyekért lesztek versenyben, és most sikerült tőlünk szerezni 2 pontot (ez a többiekhez képest extrának számít), valamint az egyik közvetlen rivális otthonában is az amúgy is jó idénykezdés mellett. Persze nincs mégás semmi lefutva, de a jó szereplés alapjait sikerült lerakni eddig. -
Gabess8 #54649 Szerintem az első kép is sokat mond... -
#54648 Én egyelőre még a 28-as bő keretet sem láttam, amit majd be kell nevezni a VB-re az általam itt nemrég leírtak szerint. Abból kellene a felkészülés során szűkíteni 16 utazó játékosra. Valamint abból kerülhetnek ki az esetleges cserék vb közben.
Gondolom az októberi tornán az a 18 játékos lesz majd, akikből kikerül a 16 utazó a novemberi hosszabb felkészülés után. Vagy ki tudja... Mivel október végéig semmilyen felkészülési meccs nem lesz (volt) egész évben a válogatottnak, így ezt a megoldást választották. Elvileg ezzel lesz két felkészülési időszak (októberben és novemberben), két tornával a csapat összekovácsolására. -
#54647 Mindenképpen nagyon értékes ez a - magabiztos, fehérvári részről is egyértelműen jogosnak érzett - győzelem, több szempontból is.
Pl. azért, mert a Fradi-elleni nehéz "csata" előzte meg, másrészt "idegenben" kellett átlépni a "rubikonon", vagyis elhinni, elérni, hogy hazai pályán is le tudjuk győzni az eddig szintén jól teljesítő fehérvári gárdát.
Csak így tovább! Ennyit mondanék leginkább. Azzal a kiegészítéssel, amit Te is megfogalmaztál. (Cunderen ott van kicsit hosszabban, ahogy ezt a meccset láttam.:)) -
#54646 Ez így érdekes. Akkor, ha jól értettem, a keret kialakítása nem a felkészülési mérkőzések, hanem egyéb szempontok alapján történik.
Nekem ez nem tűnik egészen kereknek. Máskor is ez a módszer volt? -
#54645 Plusz egy cikk az edzőtáborról.
Azt gondolom a cikk közepén lévő kép sok mindenről árulkodik... -
#54644 Én meg egy videot is hozzá -
#54643 Találtam:
"A válogatott szeptember 23-24-én Tatán összetartáson vesz részt, a két nap alatt háromszor edzenek majd október 21-től újabb egy hetet készülnek együtt, amelynek végén Szombathelyen nemzetközi torna keretében lépnek pályára Horvátország, Brazília, valamint Norvégia csapatai ellen. A közvetlen vb-felkészülés november 25-én kezdődik." -
#54642 Közben megnéztem az EHF oldalát és ott van egy másik cikk amely a bizottság üléséről szól. Abban az olvasható, hogy idénre már csak 2 pályázat versenyezhet: a ljubljanai és a Hungarofest&MKSZ kooprodukció. Minő meglepetés, hogy az MKSZ-es maradt versenyben... -
#54641 Azért ez a győzelem is van annyira "az év meccse" mint a veszprémi. Te mindkettőt láttad, így autentikusabb vagy a dologban. De sztem Fehérváron nyerni 8 góllal legalább olyan teljesítmény mint Veszprémben 11-el. Ha nem nagyobb... Ráadásul kevesebb gólt is kaptunk egy jobb csapattól. Sztem a csapat elég jól követi az általad többször is emlegetett követendő példát Persze nem lehet ezt folyamatosan tartani az egész idényben, de eddig elég jól megy -
#54640 Női BL döntések
Arról mégsem döntöttek, hogy idén lesz-e. Valszeg kevés volt a pályázók által felkínált pénz Sztem jobb lenne, ha idén maradna a régi rendszer. Elkezdték már az idei sorozatot, ne úgy menjen már, hogy nem tudni milyen formában lesz vége.
Elég érdekesnek tűnik az új lebonyolítás. Az első körből 3 csapat megy tovább és viszi tovább az egymás elleni eredményét a második körbe. A csoport utolsók kiesnek a KEK-be. Ez elvileg azt jelenti, hogy nagyobb jelentőségük lehet már ezeknek a meccseknek is a későbbiek szempontjából.
A későbbiekről még nincs hiteles dokumentum, csak valószínűsíthető forgatókönyv. -
#54639 Azt gondolom, minden dicséretet megérdemel a csapat. Még az is, akinek nem ment igazán, mert mindenki ereje, akarata kellett a CSAPAT győzelméhez.
Most nézem a Fradi elleni győzelemről készült galériát.
Itt egy kép, szerintem fantasztikus pillanat, annak tudatában, ami szegény Nikivel történt:
Egyébként beszéltem vele. Még mindig nem biztos, hogy nincs törése. Mielőbbi gyógyulást! Kevesen vagyunk, bármeddig is esik ki, nagyon fog hiányozni.
-
#54638 Fehérvár KC - Dunaújvárosi KKA 18-26 (10-12)
Csodálatos estével ajándékoztatok meg minket, egy élmény volt, köszönjük csajok! -
#54637 Akit érdekel: decemberi szerbiai vb jegyárak -
#54636 Kicsit részletezve:
Legkésőbb 1 hónappal a vb előtt le kell adni egy bővebb (28-as) keretet, akik majd szerepelhetnek a vb-n. Ebből 16 játékos vihető ki a vb-re (szűkített keret) illetve a vb folyamán kétszer (a selejtező csoportmeccsek után illetve az elődöntők előtt) cserélhető 2-2 játékos az utazottak helyére a 28-as keretből. Minden meccsre 14 játékost lehet nevezni, 2 kimaradó lesz minden alkalommal. -
#54635 Igazából azért nem is elmélkedem róla, mert ami számít, az majd a novemberi vb-s keret. Az sztem nem sokban fog eltérni a tavalyitól. Hajdú nem fog kísérletezgetni a fiatalokkal, nem az ő feladata az átalakítás Rióra. Cifra és Zácsik mindenképpen erősítés lesz és remélem Triscsuk elöl is szerepet kap majd. -
#54634 Szerintem nem vészes ez a keret, egyedül a kapusposztot nem értem. -
#54633 Ez egy amolyan fiatalokkal bővített kerete a tavalyi EB-n szerepelt csapatnak. Lehetne személyeken vitatkozni, de nem sok értelme van. -
#54632 A csoport másik tegnapi meccsén: RN Löwen - Motor Zaporozsje 31-31 (15-13)
Nem úgy fest, hogy a németek nagyon odakoncentráltak erre a meccsre, 1 pontjuk bánta. Még inkább előtérbe került a sima csoport elsőség. Jövő vasárnap Veszprémben láthatjuk is a németeket.
Elvileg ma dönt arról az EHF, hogy lesz-e ebben az idényben Final Four a női BL-ben. -
#54631 Szentpétervár - MKB Veszprém 15-28 (7-12)
A veszprémieknek nem nagyon kellett megerőltetniük magukat, így is nagyon sima győzelmet arattak. Hátul védekezésben jól ment, elöl viszont még elég idény eleji a forma. Sok elszórt labda és kihagyott ziccer. Persze nem most kell csúcsformában lenni, majd tavasszal. Erre ez a csoport megfelelőnek is tűnik. -
#54630 Hajdu János, a magyar női válogatott megbízott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a szeptember 23-24-i összetartásra, amely a szerbiai világbajnokságra készülő csapat és a Norvégiában gyógykezelésen lévő Karl Erik Böhnt helyettesítő magyar szakember első találkozása lesz. A keret Tatán két nap alatt három edzésen készül együtt.
A válogatott a tatai összetartást követően október 21-től újabb egy hetet készül együtt, amelynek végén Szombathelyen nemzetközi torna keretében lép pályára Horvátország, Brazília, valamint Norvégia csapatai ellen.
A női válogatott kerete:
Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO), Kiss Éva (Fehérvár KC), Oguntoye Viktória (ÉTV Érd)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Veszprém Barabás Duna Takarék), Soós Viktória (Győri Audi ETO), Szekerczés Luca (FTC Rail Cargo Hungaria)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Cifra Anita (FTC Rail Cargo Hungaria), Szamoránsky Piroska (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Klivinyi Kinga (ÉTV Érd), Triscsuk Krisztina (ÉTV Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria), Zácsik Szandra (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Korsós Dorina (Győri Audi ETO), Vérten Orsolya (FTC Rail Cargo Hungaria), Vincze Melinda (Dunaújvárosi Kohász KA)
Védők: Mészáros Rea (FTC Rail Cargo Hungaria), Szekeres Klára (ÉTV Érd)
Megbízott szövetségi kapitány: Hajdu János
Edző: Siti Bea -
#54629 Nem lett etalon, ezt tegnap láthattuk Zizi esetében. Ugyanúgy lehetett volna piros lap, mint Detti esetében, elvileg mindkét eset belefér a szabályértelmezésbe. Szinte a pálya ugyanazon pontján történt, ugyanolyan előzmények után. A DT páros simán és élvezettel adta, Kékeséknél tegnap az enyhébb elbírálás volt a nyerő. Sajnos Berta Niki meg is sérült a "repülése" utáni érkezésben, pont a lövő kezén. Először törésre gyanakodtak, de talán zúzódással megúszta.
A csapatunk oldalán a galériában a tegnapi felnőtt meccs képei között a 15-16. képeken lehet valami fogalmat alkotni az esetről. A második képen látszik hogyan "érkezik le" a jobb keze, nem csoda, hogy megsérült...
Jobbulást Niki! Várunk vissza! -
#54628 Mai tv-s kínálat:
Szentpétervár - MKB Veszprém
Férfi BL 1. forduló - Szentpétervár
2013.09.19. 18:00 DigiSport1 -
#54627 Dunaújvárosi KKA - FTC Rail Cargo Hungaria 28-26 (15-14)
Gyönyörű volt csajok!
Nem hittem el, hogy a tavalyi után képesek leszünk ismét meglepetést okozni. Ráadásul még nagyobbat!
Végig úgy éreztem, hogy a Fradi nem tud kellően felpörögni a meccsre, mi pedig mindent beleadtunk és sikerült kihasználnunk a lehetőséget. Buli és Detti volt a két vezér, de a többiek is hozzátették a magukét amikor kellett. Szép volt CSAPAT! -
#54626 Jó neked, a mait én még talán neten sem...Remélem, a vasárnapit igen. -
#54625 Mai tv-s kínálat:
Érd - Vác
Női NB I 4. forduló - Érd
2013.09.18. 20.00 SportKlub -
#54624 A héten mi leszünk a cunder kedvencei Szerencsére én mindkét meccset remélhetőleg a helyszínen fogom nézni. -
#54623 Szerintem innen ez már csak szószaporítás. (Ne haragudj, hogy ezt mondom. Vonja le mindenki a maga tanulságát.)
Mielőbbi gyógyulást Triscsuknak!
Jön a következő bajnoki forduló. Nézzünk előre!
handball.hu beharangozó -
primavis #54622 Ebből mindenki vonja a szükséges következtetéseket az érdi klubbal és mocskolódó szurkolóikkal/szimpatizánsaikkal kapcsolatban:
http://www.borsonline.hu/20130917_triscsuk_koponyatoressel_is_jatszana
Saját kérdéseim:
1. mennyire súlyos az a sérülés amivel pár napra rá már pályára lépne a játékos? Szerencsére nem az, de akkor miért volt a cirkusz, fenyegetőzés, hangulatkeltés, ocsmány viselkedés a médiában?
2. mennyire súlyos az a traumatológiai jellegű sérülés, amelyet a továbbiakban már 2 nap után a csapatorvosokra bíznak?
Ezekre várnék választ s nem velem kell foglalkozni.
-
#54621 Interjú az érdi klubelnökkel
Szerencsére nincs nagyon komoly baj Krisztával. Mihamarabbi gyógyulást neki! -
primavis #54620 igen, ezt már az este is tudni lehetett. Szerencsére nincs arccsont törés, de azt meglehet rögtön állapitani, mert érintésre mozog az arccsont!
A zúzódás sem kellemes, pláne ha mély, de nem több hónapos kiesést, hanem pár hetest vagy még annyit sem okoz. S viselhet edzésen, meccsen arcvédő maszkot is. -
#54619 Triscsuk állapotáról
Mielőbbi gyógyulást kívánok! -
#54618 Elek Gábor
Vetési Iván
KEB-nek teljes gyógyulást! -
primavis #54617 mindig védem azt akit igaztalanul támadnak! Most vele teszik! Arról a támadók nem szólnak, hogy a szlovén Koren őt labda nélkül ütötte ki s vissza sem jött a pályára! Az nem érte el az ingerküszöbötöket? Azért vagytok ki rá, mert otthagyta az ETO-t , bár ott is főleg Konkoly volt a hunyó. Ugyan az a helyzet vele mint Amorimmal, vagy Hornyák Ágival volt, akit még Európa rémeként is bemutatták a biróknak egy videón! -
Gabess8 #54616 Neked biztosan az egyik kedvenc játékosod lehet Tomori ha már ennyire véded!! Maradjuk annyiban, hogy erősen változtatni kellene a stílusán és viselkedésen. Amennyiben ez még 1-2 szer előfordul a bajnokságban én elgondolkoznék a 2-3 meccses eltiltáson, hátha ő is elgondolkodna mi való a pályára és mi nem. -
primavis #54615 A boka - és térdszallag sérülések egyik oka is pont az, hogy a talajra érkező játékos valamiért változtatni akar a mozdulaton és persze rosszul fog talajt fogni. Pláne ha még is segit egy lökés/elcsúszás.
Az izomtevékenység már csak olyan, hogy minél erősebb az erőkifejtés (több izomrost húzódik össze s ez "minden vagy semmi " törvény alapján történik, a kisebb erőnél nem kevésbé húzódnak össze a rostok, hanem kevesebb rost vesz részt a mozgásban!), annál kisebb az esélye a mozgás elindulása után annak befolyásolásnak! Próbálj meg egy párnába teljes erővel beleütni, majd kevesebbel, s végül ingyen n gyengén és próbáld meg ezt a mozgást le is fékezni mindegyik esetben!
A védőjátékosnak kellene azt tudnia, hogy ilyenbe nem ugrunk/lépünk bele, ahogy egy rúgásra kinyújtott lábba sem!
Én is remélem, hogy csak zúzódása van s nem arccsonttörése, de az elég hamar gyógyul és lehet védőálarccal is játszani). -
#54614 Én meg azt mondom, hogy ez lövéstechnikai dolog illetve probléma. Nem mondtam, hogy állítsa meg vagy rántsa vissza a kezét, mert úgy nem lehet lőni. Talán próbáljanak meg alakítani valamit a mozdulatsoron, hogy ne legyen ennyi gond belőle. De ez az ő dolguk, nem foglalkoznék vele már tovább.
Triscsuknak pedig külön nagyon szurkolok, mert óriási szükség lenne rá decemberben a vb-n. Végre lenne három normális 3-as védőnk (Cifra, Tomori, Triscsuk) és mindegyik tud támadni is, ráadásul akár más posztokon is. Nem kellene Szekerest foglalkoztatni. Plusz ugye Kriszta nem amortizálódott volna le a BL-bajnokság igencsak komoly 1,5 hónapjában és pihentebben játszhatott volna a válogatottban. Szegény tavaly is egy sérülés miatt nem tudott rendesen beépülni a válogatottba, így csak védekezésben használhattuk.