61665
Vélemények egyik legsikeresebb
csapatsportunkról.
-
#55135 Zizi volt benn Görbe helyett kettesben. Müller sajnos rendszeresen megverte őt is, ki is állították és lőtt róla vagy 3 gólt. -
#55134 Ez a meccs sokkal jobb játékot hozott, mint a románok elleni. De még mindig látszik, hogy a csapat nem lett jól felkészítve.
Ha jobban ismerik egymást a játékosok, na és a szakvezetők a csapatukat, akkor ez a meccs meglett volna.
A játékvezetők minimum 2 gólt elvettek tőlünk. Egyébként sem bűntették elég határozottan a német durvaságokat. Tehát ezen a téren sem volt megint szerencsénk.
Ez van, kár érte. Bár voltak jó teljesítmények, sokan nagyon hullámzóan, sőt, kifejezetten gyengén ( Zácsik!) játszottak. Talán védekezésben is kellett volna váltani, pl. Görbe helyett Zizit, legalább szakaszosan. Szekeres helyett pedig Triscsukkal is megpróbálkoztam volna. (Ő pl. nem jött volna zavarba támadásnál sem.)
Feladtuk magunknak a leckét. -
#55133 Kapitány nélkül nem fogjuk megverni a spanyolokat sem.
#55131: Akkor tavaly hogy sikerült, ha esélyünk sincs? :D Persze a mostani körülmények között ez kb. lehetetlen. -
#55132 A szünet után megint támadásban "haltunk el" és a németek ezt szépen kihasználták. Sajnos rengeteg ziccert rontottunk így nem sikerült a győzelem.
A 2 francia ma nagyon nem volt a barátunk, de ugye a ziccereket sorozatban nem ők rontották el... -
#55131 hogyne :D pókasszony kb úgy véd mind lunde spanyolokat életbe nem verjük meg -
primavis #55130 s az sem biztos, hogy nem-e lesz a másik ág könnyebb, mint az amire a németek kerülnek! -
#55129 jobban tartanak tőlünk a franciák ezekszerint :D
a vége meg ejj... -
primavis #55128 nem fogunk, megverjük a spanyolokat. -
primavis #55127 szegény Zsuzsi, még a Nerea sajttortáját is meg kell egye, amiben Steinbach-al fogadtak! -:))) -
#55126 A 16 között ki fogunk zúgni. -
primavis #55125 a baj, hogy ezek egyébként nagyon jó játékvezetők amúgy, de ma nem akarták, hogy a németek elkerüljenek az első helyről! -
#55124 Jé, előkerült a T betű, szinte hihetetlen. -
primavis #55123 maradjunk annyiban, hogy ezzel a két francia 3,14 -el lehetetlen lett volna elérni a 4-5 gólos győzelmet! -
#55122 Egervári szintű szövetségi kapitánnyal, kapus nélkül, balfasz bírókkal ez van sajnos. -
#55121 A németek szövetségi kapitánya tud időt kérni... -
#55120 azért úgy néz ki ez a régi kézis betegség továbbra is jelen van, hogy a vége felé elszarjuk a dolgokat. -
primavis #55119 katasztrófa amit a franciák művelnek! ez már szándékos rosszindulat. -
primavis #55118 ezt meg miért nem adták meg???? -
primavis #55117 nem biztos, hogy rossz lesz az!nem lehetnek jobbak mint a románok illetve a németek! -
primavis #55116 katasztrófa amit a szélsők művelnek. -
#55115 Nem tudunk ellépni :( Jöhetnek a spanyolok a 16 között. -
#55114 Össze-vissza fújnak ezek is... -
primavis #55113 amit meg Bulathnál műveltek.... -
#55112 Hajdunak tényleg szólhatna valaki, hogy nem jár bónuszpont a T betűk gyűjtögetéséért... -
primavis #55111 sőt, Móninál hármat vettek el! s az utolsó támadásnál is fújhattak volna faultot, bár betörésnél akadályozták.... -
#55110 Nem velünk vannak eddig valóban.
De vezethetnénk így is sokkal többel. Meli 2 tiszta lerohanás ziccert rontott el, Móninál meg 2 gólt nem adtak meg, mert lenn volt a lába...
Plusz Jánosunknak megköszönhetjük a végét... Időt kellett volna kérnie 20 mp-el a vége előtt. Pihenhettek volna a csajok és megbeszélhették volna, hogy csak a legvégén lövik el és nem betologatják a beállónak a bizonytalanba. Emiatt 3-4 gól helyett lett csak 2 gólos az előny. -
#55109 Erősek ezek a németek, a védelmünk kb tehetetlen ezek ellen a kreativitás nélküli tankok ellen. -
primavis #55108 hát a franciák úgy látszik a németeket is norvégeknek nézik! túl sokat tévedtek már eddig is a kárunkra! -
#55107 Híreim szerint tegnap ott voltak a meccsünkön ők is. Mindenesetre ők legalább láttak már világ-élvonalbeli meccseket is...
Aztán, hogy ők "mit hoznak", meglátjuk nemsokára. Abban biztos vagyok, hogy a fogadóirodák már nem nekünk adják a nagyobb esélyt... -
#55106 A francia ikrek fogják vezetni a meccset. Ez akár lehet jó ómen is, hiszen tavaly az EB-n is ők vezették a németek elleni győztes mérkőzést. Messze a legjobb női páros, ha nem a norvégoknak vezetnek -
#55105 csodálkozni fogok ha ma nyerünk :D -
primavis #55104 Mára biztos hogy ausztráliai vagy dominikai birókat küldenek..... -
#55103 Ma a Sport1-en 3 meccset adnak a mi csoportunkból:
Tunézia - Ausztrália 14:45
Németország - Magyarország 17:00
Csehország - Románia 19:15 -
#55102 A vereséget a gyenge támadójáték eredményezte leginkább. Az, hogy a 2 beállósra váltó románok ellen gyengébb lett a védekezésünk, csak egy kis szelete volt a dolognak. Elöl ment el ez a meccs egyértelműen, a védekezés összességében nem volt rossz. A kapitányunk meg sajnos olyan amilyen... De ezt én már a nyáron leírtam, nem újdonság...
Pádár Ildikó a tegnapi meccsről -
#55101 Németh András:
„A második félidő harmadáig kézben tartottuk a mérkőzést, folyamatosan lépéselőnyben voltunk, utána azonban a védekezésünk nem az addigi szinten teljesített, különösen a beálló körüli védekezésben maradtunk alul, és mivel döntően addig is a jó védőmunkánkból éltünk meg, ez vereséget eredményezett – mondta Németh András. – Támadójátékunk az egész meccsen akadozott, meg sem próbáltuk a gyors akciókat, ami pedig pénteki ellenfelünk, a németek fő erőssége. Sokszor az volt az érzésem, hogy az egyéni vállalkozó- és lövőkedv jóval kevesebb annál, mint amire szükséges lenne egy ilyen szintű mérkőzésen, egy ilyen szintű ellenféllel szemben ahhoz, hogy győzzünk. A támadásépítéseknél a biztonságra törekedtek a játékosaink, de ilyen szinten az már nem, vagy csak nagyon ritkán hozza meg a sikert." -
#55100 Meccs utáni nyilatkozatok
Nagyot kell javítani a mai teljesítményen, hogy akár a kitűzött, minimális cél is teljesüljön. A németek elleni meccs hasonlóan presztízs értékű, remélem, ezért is, na meg önmagukért is, bizonyítani akarnak a játékosok. Na és remélem, Hajdunak is sikerül átlépnie saját árnyékát...("Kicsit" félek, túl magas a léc.) -
#55099 Sajnos, egyáltalán nem voltak képesek. Több jogos hetest "elfelejtettek" megadni nekünk. Ez jelentősen befolyásolta az eredményt.
Természetesen azt sem értem, miért nem lehetett valamit kitalálni a támadásaink hatékonyságának növelésére, egy egész félidő alatt? Talán lehetőséget kellett volna másoknak is adni, talán más variációk is szóba jöhetett volna...Egyszerűen átaludtuk a végjátékot.
Ennél azért több van ebben a csapatban. -
primavis #55098 Ugyan, a németeket 4-el kellene verni!
DE végül is majdnem mindegy, mert ezzel a második félideji játékkal sem a lengyelek s pláne a spanyolok ellen sem nyerhetünk, viszont ha végre egyszer már jól is játszanánk, akkor bejutunk a 8-ba! S ez a lényeg! onnantól már csak jó és még jobb csapatok jöhetnek. -
#55097 jött a tipikus leadtuk megint a végét ennyi :)
kommentál nem tudom mit gondol hogy megverjük holnap a németeket XD jah hogy persze, meg hogy ha 5góllal verjük őket elsők leszünk :D
müller 10ről úgy szétfogja lőni a kaput hogy ihaj csuhaj -
#55096 Sajnos a két spori tényleg nem tudott felnőni a feladathoz. Rengeteg büntetőt visszafújtak szabaddobásra a szünet után nálunk, a románok meg kapták a büntetőket. Nagy hiba volt ezeket ideküldeni.
De elsősorban a támadójátékunk csődje volt a vereség oka.