61665

udrvcsn9.jpg



Vélemények egyik legsikeresebb

csapatsportunkról.


  • kaloz174
    #55816
    Esetleg másokat is érint, így szeretném erre felhívni a figyelmet:
    Időpont-változás! (Siófok-Fradi)
  • kaloz174
    #55815
    Kisebb meglepetést keltve kiestünk a MK-ból.
    Nem volt kellemes, mert nagyon elkényeztetett eddig bennünket a csapatunk ebben a szezonban, de nem lepődtem meg.
    Nehéz lett volna szinte hibátlanul végigcsinálni a szezont, ilyen feltételek mellett. Gondolok itt elsősorban a rövid kispadra, amit a sérülések tovább rövidítettek. Tegnap ráadásul még Buli sem volt az igazi, nem meglepő módon.
    Az az igazság, hogy nekem jobban tetszett volna, ha nem zsúfoljuk így össze a feladatokat, na és ha már így esett, akkor inkább a fiataloknak adtam volna a lehetőséget. Jó felmérő lehetett volna.
    Na de ez egy szurkolói vélemény, az eredmények viszont a szakvezetést igazolják, ha nem is a tegnapi.
    A Veszprém színeiben szereplő győri utánpótlás, aki utolsó meccseit játssza a nagy múltú csarnokban, jobban akarta ezt a győzelmet, "élesebbek" is voltak, mint a mieink. Gratulálok nekik!
    Számunkra maradnak a bajnoki feladatok, így vasárnap mindjárt a Siófok elleni...
    Hajrá Kohász!
  • Gabess8
    #55814
    Ráadásul ahogy néztem Pesten, tehát két legyet egy csapásra.
  • kaloz174
    #55813
    Kézilabda az iskolákban
    Azt is mondanám, hogy igen, itt kellene elkezdeni, nem az elit-képzésbe beleölni egy csomó pénzt.
    Azonban még ezt sem tartom igazi megoldásnak, mert személyes tapasztalataim arról szólnak, hogy előbb kellene megteremteni az általános testnevelési feltételeket. (Nem csak papíron!) Egyszerűen szemléletet kellene váltani!
    Kérdés, ez sikerülhet-e. Aztán jöhetne mondjuk az, hogy általánosan legyen jellemző labda centrikus testnevelő alkalmazása...
    Szóval szépek az elvek, elméletek...
  • kaloz174
    #55812
    o=á
    :)
  • kaloz174
    #55811
    Ezt olvastam:
    "Anyagi gondokkal küzd a Viborg. Veszélyben van a klub jövője, sőt még az is kétséges, hogy be tudják-e fejezni az idei bajnokságot, ugyanis ehhez még 105-127 millió forintra lenne szükségük. Ha nem találnak új szponzorokat, akkor lehet, hogy jövőre csak a másodosztályban tudnak indulni. Már most is nehezen tudják csak kifizetni a játékosokat, így valószínű, hogy több kulcsjátékos is távozik a csapatból nyáron."

    Nem a Viborg miatt szomorkodom. (Ok, nem is kívonom nekik az ilyen gondokat.) De jobb lenne, ha kiegyensúlyozottabb, kiszámíthatóbb világban élnénk.
  • Isthy
    #55810
    Ma kiderült, hogy nem veszek részt a Fradi-Viborg KEK visszavágón, mert szombaton este lesz. Amikor nekünk Érden lesz jelenésünk és érthetően az utóbbi abszolút prioritást élvez.
  • Isthy
    #55809
    Így megy ez nálunk mostanság... Nem lennék meglepve, ha valóban a Mocsai akadémia feltöltése játékosokkal projekt lenne a háttérben.
  • Isthy
    #55808
    Csatlakozom!
  • Isthy
    #55807
    Na igen, a legutolsó meccs lesz a csoportban az ETO-Larvik március 16-án este
  • kaloz174
    #55806
    Megszűnhet a junior bajnokság.
    Ebben megint az a gond, hogy nem volt túl régen, amikor változott ez a rendszer. Most újra valakiknek ötletük támadt...A klubok meg ugráljanak....
  • kaloz174
    #55805
    Azért az ő példája is jól mutatja, hogy akarattal, kitartással, megszállottsággal - a tehetség mellett - sokat lehet elérni.

    Elismerés és tisztelet neki!
  • primavis
    #55804
    Mivel csak egy emberről van szó, talán sikerül az is.
  • primavis
    #55803
    igen, mert bízhatnak a Krim megverésében is s miért ne, egy ETO elleni meccsben is. Az előző menetelésben benne is vagyok, az utóbbiban csak ha már az a Győrnek nem számítana!-:))
  • Gabess8
    #55802
    Miklós Edit

    Nem ide tartozik, de nagyszerű eredmény úgy gondoltam mást is érdekelhet. Kíváncsian várom mennyire fogják itthon segíteni a továbbiakban, mert ugye pár sportág tudna erről mesélni...
  • Gabess8
    #55801
    Nyílt tiszta átlag ember számára is érthető, a dolgokat reálisan kezelő két riport.
  • Gabess8
    #55800
    Tényleg nagy bravúr, legalábbis én annak tartom. Gyors hozzáteszem szerintem én tudok a legkevesebbet a csapatdolgairól. Gondolom sokat számíthat a megfelelő háttér, mind anyagilag, illetve az egyéb feltételekben is (ezekről talán Isthy tudna érdemben beszélni).
  • kaloz174
    #55799
    Remélem, teljesítetted a küldetést!

    Gratulálok a csapatnak, szerintem ez egyszerűen bravúr. Sokan nem számíthattak rá, mint ahogy én sem, bevallom őszintén.
    Kapcsolódó meglátásaimat küldöm priviben. Neked is, valamint mindenkinek, aki szeretné olvasni, mivel a Cunder jelenleg, objektív okok miatt, nem tudja azt megjeleníteni a szokott helyen.
  • Isthy
    #55798
    Németh András interjú

    Tomori Zsuzsi interjú

    Kiderül belőlük pár dolog a jövőt illetően.
  • Isthy
    #55797
    Így a norvégok még erősen érdekeltek a következő meccsen 2 hét múlva és lehet meg is verik hazai pályán a montenegróiakat.
  • primavis
    #55796
    na jó kis meccs volt a Bud-Larvik: döntetlen! nem mintha sokat számítana, ha nem sikerül az ETO-nak nyernie Ljubljanaban, de sokat ha a Larvik otthon is hozza ezt a játékát!
  • Isthy
    #55795
    Gratulálok az ETO-nak a győzelemhez!

    A vártnál ismét nehezebb lett a mérkőzés. Sok volt a hiba elöl és hátul is, így nem lett sima győzelem. Van még tennivaló bőven támadásban és védekezésben is. Meg a kapuban is, mert Lunde is haloványabb, akárcsak a csapat. Idő még van, lépni kell előre folyamatosan május elejéig.
  • Isthy
    #55794
    Hazai pályán pedig 2008. áprilisában játszottunk az EHF kupa elődöntőjében az Itxako ellen, ahol 4 góllal nyertünk. A visszavágón 6 góllal kikaptunk, ezért nem jutottunk a döntőbe.
    Utoljára nk-i kupameccset 2008. októberében játszottunk a BL selejtezőben Dániában. Akkor a hazai pályán játszó FCK mögött a 2. helyen végeztünk a csoportban és nem jutottunk tovább. Ebből a csapatból Detti és Meli most is nálunk játszik illetve Pisák Reni is tagja volt az akkori keretnek.
  • Isthy
    #55793
    MTK-BSE - Dunaújvárosi KKA 24-34 (9-16)

    Ezzel biztossá vált, hogy a rájátszásban a felsőházban folytatjuk. Gratulálok a csajoknak, minden várakozásomat felülmúlták Szeptembertől - oly hosszú idő után - ismét nk-i kupameccset játszhatunk, jó lesz visszaidézni a régi szép időket.
  • Isthy
    #55792
    Hétvégi tv-s menü:

    B. Braun Gyöngyös - Pick Szeged
    Férfi NB I. 19. forduló - Gyöngyös
    2014.02.15. szombat 16:00 Sportklub

    MKB-MVM Veszprém - HC CO Zagreb (horvát)
    Férfi Bajnokok Ligája, A csoport - Veszprém
    2014.02.15. szombat 19:00 DigiSport1

    Győri Audi ETO KC - RK Krim Mercator (szlovén)
    Női Bajnokok Ligája, II-es középdöntő - Győr
    2014.02.16. vasárnap 18:00 DigiSport1
  • Gabess8
    #55791
    Szerintem is jó döntés, mind a két név elismert. Akár Kati is, csak erről a munkakőről keveset tudunk. Az tényleg jó lenne ha az MKSZ hagyná őket dolgozni, a háttérben pedig tenné a dolgát.
  • Isthy
    #55790
    Pár részlet ebben a cikkben

    „Nem szeretnék senkiről lemondani. Úgy látom, a belső posztokon megvagyunk, szélen, beállóban és kapusposzton kell keresni az új embereket, akik a segítségünkre lehetnek. A jobb oldalon mindenképpen balkezes átlövőben gondolkodom."

    Ezek nem rossz elképzelések, reméljük így is lesz. Az idő és a körülmények megteremtésében pedig várom az MKSZ aktív munkáját.
    Jó volt Gin "elszólása", hogy a kapuban lehet többet tudna segíteni Mondjuk nagyon nem fog ártani, hogy lesz aki a kapusokkal foglalkozzon.
  • Isthy
    #55789
    Talán ennek is add meg az esélyt...
    Egyébként számomra is elfogadható a döntés. Az egyelőre kérdéses előttem, hogy Katinak mi is lesz a tényleges feladata. Valamint még a teljes szakmai stábról sem tudunk semmit, reméljük nemsokára az is kiderül. Azt gondolom szavazzunk nekik bizalmat és majd idővel meglátjuk, hogy milyen eredménnyel dolgoznak.
    Nálam az egy nagyon fontos kérdés, hogy vajon az MKSZ képes lesz-e megfelelően odafigyelni végre a női válogatottra, támogatni és menedzselni őket. Mert a sikeres munkájukhoz arra komoly szükség lesz.
  • kaloz174
    #55788
    Az a rész viszont, hogy "a válogatott csapatmenedzsere pedig Pálinger Katalin lesz", még nem egészen világos részemről...Kicsit szkeptikus vagyok az ügyben. Meglátjuk.
  • kaloz174
    #55787
    Számomra elfogadható döntés. Adjuk meg neki az esélyt, hogy most sikeresebb legyen, mint az előző alkalommal.
  • Breki33
    #55786


    http://keziszovetseg.hu/noi-valogatott/noi-valogatott-merkozesek/nemeth-andras-az-uj-kapitany/?cikk=10549
  • Breki33
    #55785
    A magyar női kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya Németh András, az együttes csapatmenedzsere Pálinger Katalin!
  • Isthy
    #55784
    Viszont a szektorbeosztás igencsak "érdekes"...

    A nézőtér kb. 75-80 %-át a 2 legmagasabb jegyár teszi ki, ami komoly szereptévesztés az EHF részéről. De nevezhetném pofátlan megoldásnak is
  • kaloz174
    #55783
    A történet folytatódik?!
    Gratulálok volt kedves játékosunknak, Nagy Ivettnek és Nagy Kornélnak kisfiúk megszületéséhez!
  • Isthy
    #55782
    Végre megszülték: Női BL Final Four tájékoztató

    A jegyárak olyanok amire számítani lehetett.
  • Isthy
    #55781
    Grat a csurgóiaknak!
    A szünet után összeállt a védekezés és mellé jött egy jó kapusteljesítmény, amivel simán meglett a győzelem. A 2. félidőt 19-9-re nyerték a csurgói fiúk

    A Pick is játszott ma este az EHF Kupában és idegenben 26-23-ra verték a svéd Kristianstad együttesét
  • kaloz174
    #55780
    Egy kisváros nagy csapata:

    "A Csurgó a február 8-i Leon elleni verségét követően hazai pályán 36-28 arányban legyőzte a Hannover gárdáját. Ezzel a csoport 3. helyén várja a következő fordulót.

    EHF Cup 'A' csoport:
    1. Reale Ademar Leon 1 mérk. 28:19 2 pt
    2. Lugi HF 1 mérk. 32:28 2 pt
    3. Csurgói KK 2 mérk. 55:56 2 pt
    4. TSV Hannover-Burgdorf 2 mérk. 56:68 0 pt "

    Gratulálok!

    (Csurgón sem mindig volt élvonal-beli kézilabda...Az "én időmben" a lányokkal vívtunk még nagy csatákat. Úgy emlékszem, a minőségi kézilabda megteremtése egy lelkes, elhivatott tanár házaspár érdeme. Sokat köszönhetünk az ilyen nagyszerű embereknek. )

  • Isthy
    #55779
    Gratulálok!
    Az évzáró "bulin" poénkodtunk Gabóval, hogy miért nem Gáspár lesz a keresztneve?
  • kaloz174
    #55778
    Megszületett Gáspár Gabi kisfia!
  • Isthy
    #55777
    Mai tv-s program:

    Győri Audi ETO - Érd
    Női NB I. 19. forduló - Győr
    2014.02.12. 17:45 Sportklub

    Csurgói KK - TSV Hannover Burgdorf (német)
    Férfi EHF Kupa, A csoport - Csurgó
    2014.02.12. 19:00 DigiSport1