Kézi és az Olimpia

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#56564
Mocsai és társai legalább gyakorolhatják az állami pénzek szétlopását. Simán eltávolítanám a kézilabda közeléből is.
Magával a támogatással egyébként nem lenne bajom, ha értelmes célra menne és lenne eredménye, de ennek nem lesz. Ezer hasznosabb helyre lehetne költeni a sporton de még a kézin belül is...
kaloz174
#56563
Mint látom, a "nagy" csapatok meccsén a Viborg nyert. Semmi jelentősége nincsen. Erős ellenfelek ellen lehet jól felkészülni a valóban éles meccsekre.
Annál is inkább, mert a bajnokság a tavalyinál is sokkal kiegyensúlyozottabbnak ígérkezik.
Most jöttem meg a Siófok-Fehérvár edzőmeccsről. Az első játékrészben a Siófok, minden nagyágyúját felvonultatta a Fehérvár ellen. Ilyeneket mutatott az eredményjelző, hogy 7-0, 11-2, stb...Az az igazság viszont, hogy a Fehérvár 5 játékosát nélkülözte válogatott-beli elfoglaltságok miatt. Nem is akárkiket. (Mayer, Horváth, Kiss Éva + a 2 japán)
Ennek ellenére a Siófok, akiknél viszont szintén hiányzott Erdősi, nagyon nagy lendülettel kezdett, látszik, hogy ugyancsak rutinos játékosok vannak a kezdőben. Ráadásul a Fehérvárnak szinte semmi sem jött össze, Pasi pedig nagyon jól fogott.
Szóval kicsit csalóka a nagy gólarányú siófoki győzelem, de tény: nagyon ütős csapatnak tűntek ma.
Annyit még elmondanék, hogy az Erdősi helyén játszó Buzsáki, aki szintén friss igazolás, nagyon igyekezett, jól helyettesítette Ildit.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#56562
Mint talán többek előtt ismert, a Kohász mindhárom csapata Dániában készül és vendégszerepel. Mint kiderült, ez egy nagy nk. rendezvény, így a magyar kézilabda küldöttei jelenleg csapatunk tagjai. <#eljen>
Szerencsére minden nap kapunk beszámolót, ajánlom figyelmetekbe őket:
Útinapló I.
Útinapló II.
Útinapló III.

Egy kép a legfiatalabbakról:



Az első csapat találkozójáról:

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#56561
Nincs messze, de így sem biztos, hogy elmegyek. Pénteken másik meccsen lesz jelenésem <#wink> a hétvége meg egyelőre képlékeny. Szerencsére a szombati és a vasárnapi meccset közvetítik.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#56560
Újabb 200 millió...

Nincs megállás, öntik a pénzt a Mocsai akadémiába...

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#56559
Sajnos ifjúsági válogatottunk a hollandok elleni vereség óta nem tud jól teljesíteni. A 9-16. helyről döntő meccseken 2 vereséget szenvedett, így max. a 15. helyet szerezhetik meg a franciák ellen. A jó kezdés után úgy tűnik elfáradt a csapat.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#56559
off. egyszerùen nem jelent meg a beírásom...

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#56558
?

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#56557
Válogatott:
Kecskeméti jegyinformáció

(Szerencsésebbeknek. 😊)

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Breki33
#56556
Isthy
#56555
1 perccel lemaradtál a házigazdánktól <#wink>

Sztem meg így nem sok értelme van a "B" válogatottnak. Az "A" keretben kellett volna kevesebb játékos (15-16) és a B keretben is kb. ugyanennyi. Így nagyjából mindenki játszhatott volna eleget és látta volna a kapitány, hogy kire számíthat "átjárás" tekintetében.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#56554
Legújabb válogatott keret, programmal.
(Szerintem kicsit "belterjes" válogatási elveket tükröz.)

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Breki33
#56553
Keretet hirdetett a kapitány

Németh András szövetségi kapitány kihirdette a magyar női válogatott keretét, amely részt vesz az augusztus 8-10. között Kecskeméten sorra kerülő felkészülési tornán. A csapat a magyar B-válogatott, valamint Angola és Románia ellen lép pályára.

Az A-válogatott keretében 22 játékos kapott helyet, míg a B-keretben 16 kézilabdázó található. Mészáros Rea ezúttal egészségügyi okok miatt nem kapott behívót.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Bíró Blanka (Ipress Center Vác), Kiss Éva (Fehárvár KC), Víg Vivien (Dunaújvárosi KKA)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Győri Audi ETO), Soós Viktória (FTC Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC Rail Cargo Hungaria), Temes Bernadett (Metzingen, német), Tóth Gabriella (Mosonmagyaróvár)
Beállók: Horváth Bernadett (Fehérvár KC), Mayer Szabina (Fehérvár KC), Szamornánsky Piroska (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi KKA), Klivinyi Kinga (Érd), Triscsuk Krisztina (Érd)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok Galérius Fürdő), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Schatzl Nadine (Érd)

Szövetségi kapitány: Németh András
Csapatmenedzser: Pálinger Katalin

http://keziszovetseg.hu/noi-valogatott/noi-valogatott-hirek/keretet-hirdetett-a-kapitany/?cikk=10946
Isthy
#56552
Decemberben voltak itt szervezni a tornát Viborgból, mi is akkor egyeztünk meg velük. Másoknak is volt rá lehetőségük (jártak Budapesten, Győrben és Fehérváron is) de nem éltek vele. Nagyon örülök neki, hogy mi igen és biztos vagyok benne, hogy nagyon hasznos lesz minden korosztálynak.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#56551
Itt szerepelnek a napokban az újvárosi csapatok. Nagyszabású rendezvény lehet.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#56550
Tanulságos volt mind edzőnek, mind játékosoknak...Jó lenne, ha ez a tanulság elkísérné őket legalább a későbbiekben is!
Legalább ennyi hasznunk legyen belőle!

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#56549
Most erre írhatnám a klasszikust, hogy " Mi a f*sz volt ez?"...
Egész nap a fővárosban volt dolgom, így nem láttam. Lehet jobb is, olvasva arról, amit a záró negyedórában előadott a csapat...
Sikerült elrontaniuk egy nagyon szép csoport szereplést egy olyan csapat ellen, akiknek eddig csak két "outsider" csapatot sikerült legyőzni...

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#56548
Szép volt lányok! Ők a legjobb európai csapat most is! <#taps>
A brazilokkal nem bírtak, ahogy várható is volt. De egyszer csak sikerül majd az is! <#wink>

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#56547
A lány ifik kiestek a legjobb 8 közé jutásért vívott meccsen. (ifi V😎 A második félidő közepén még 5 góllal, magabiztosan, vezettünk. (Félidő: 12-11 volt nekünk, egyébként is szinte folyamatosan nálunk volt az előny. A második félidőben a hollandok 1x vezettek - az utolsó percben, miután még annál is éretlenebbül kézizett a csapat, mint amit az életkoruk indokolt. Különösen a támadások hatékonysága, ötlettelensége volt nagyon elszomorító. A hollandok nagyon szívós munkával, jó védekezéssel visszaküzdötték magukat a meccsbe. Végül sajnos ők örülhettek. <#szomoru1>
Többet vártam az előzmények után. Így csak a tanulságok maradtak.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#56546
Gratulálok! <#eljen><#taps>
Ráadásul azt olvastam, hogy Győri Ági lett a torna legjobb kapusa. <#taps>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Breki33
#56545
Ezüstérmesek lettek

Gratulálunk ! ! ! !



Isthy
#56544
Kíváncsi vagyok megengedik-e nekünk, hogy legyőzzük hazai pályán a brazilokat. Pedig lenne esélyünk rá, de szinte biztos vagyok benne, hogy érdekes bíráskodás lesz...

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#56543
Én meg valószínűleg egy meccsen sem, pedig Debrecent beterveztem...

Ha már válogatott:
Ha jók az infóim, akkor augusztus 4-től készül együtt az "A" és "B" keret - utóbbi örömteli döntés - egy hétig. A végén Kecskeméten lesz egy torna 8-10. között, ahol a mi 2 csapatunkon kívül a románok és az angolaiak vesznek részt.

DUNAFERR FOREVER!!!

Breki33
#56542
Vb-döntőben a magyarok!

Két szettben legyőzte Ukrajnát a brazíliai strandkézilabda-világbajnokság elődöntőjében a magyar női válogatott, így története során először vb-döntőt játszhat!
A 2013-ban Eb-győztes, Világjátékok-ezüstérmes magyar együttes ellenfele a vasárnapi fináléban a címvédő, egyben a tavalyi Világjátékokon győztes házigazda brazil csapat lesz.

6. strandkézilabda világbajnokság, Brazília
Elődöntők:
MAGYARORSZÁG-UKRAJNA 2:0 (17-15, 19-10)
BRAZÍLIA-NORVÉGIA 2:1 (14-17, 22-8, 18-17)

A további program:
Július 27.
Döntő:
18:00 Brazília-Magyarország

A magyar női válogatott vb-kerete:
Bozsó Nóra, Csiki Renáta, Fekete Bozsana, Gróz Kitti, Győri Ágnes, Karsai Roberta, Kretz Fruzsina, Németh Lilla, Tóth Emese Szilvia, Zsigmond Adrienn

Szövetségi kapitány: Gróz János
Edző: Gróz-Rovnyai Mariann
Technikai vezető: Langauf István
Masszőr: Erős Tamás

Hajrà Magyarok!
#56541
Nem is hiszem, hogy a népligeti tirnáig várható tőlünk jó játék, eleve szeptember végére kell csak igazán belelendülnünk. Én a norvégok elleni találkozót láttam, de a fő tapasztalat az volt, hogy a leterhelt csapatunkon úgy futottak át az északiak, mint tavaly idény közben. Nem szeretném ezt mérvadónak tekinteni.

Azt pedig nagyon remélem, hogy Tomori mellé felnő valamelyik átlövőnk, mert Sóska nem éppen a klasszikus nehéztüzérség, tavaly gyenge évet is zárt (előtte pedig több igencsak jót), Laura pedig nemzetközi szintű védelmeket nem fog egyedül megverni, neki segítség kell, hogy sistergős lövéssei ülhessenek.
#56540
Annyival csak nem jobbak Győrben a fizetések, hogy bárki is fütyörésszen az árak miatt örömében 😊

Komolyra fordítva a szót... Inkább nem mondom, vulgáris lenne. Egy biztos: én nem leszek ott az összes Eb-meccsünkön, így legalább szbadságot sem kell tartalékolnom direkt miatta.
kaloz174
#56539
Tegnap Siófokon játszott a Fradi. A második félidőt láttam csak, annak alapján elég "barátságos" találkozó lehetett az egész.
Túl sok új még nem derült ki egyik csapatról sem. (Labdás edzést tartottak.)
Többek mellett Orbán Anna valamiért még mindig nem játszott, bár kérdésemre azt válaszolta, hogy minden rendben vele.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#56538
Az ifjúsági válogatottunk a mai utolsó csoportmeccsét is megnyerte a japánok ellen, így 100 %-os teljesítménnyel csoport elsők lettek! <#eljen><#taps>
A nyolcaddöntőben minden bizonnyal az A csoportban 4. helyezett hollandok ellen játszanak a lányok.

DUNAFERR FOREVER!!!

#56537
Igazi hozzá nem értő rendezés, szánalmas érvekkel és 0 val egyenlő üzleti tervel és üzletpolitikával. Az egész MKSZ-t fel kellene robbantani. Nem tudom van e közöttünk Győri, ők vajon mit szolnak ehhez?
#56536
két vereség már összejött.....(21-29 és 19-26). Láthatóan tisztán...
[HUN]FaTaL
#56535
Ez egy vicc.

http://goo.gl/gd6Zi5

Isthy
#56534
Ma én egy másik edzőmeccsen voltam: DKKA - Vác 25-24 (10-11)

A komoly fizikai munka közepette első edzőmeccsnek elment. Elég hullámzó volt a játék, hol egyik, hol másik csapat kapta el a fonalat. A vendégek már a 3. edzőmeccsüket játszották, ez látszott is. Ami már most is látható, hogy Olcsa és Ági komoly erősítés lesz a csapatnak.

DUNAFERR FOREVER!!!

Breki33
#56532
Rajt a férfi junior Eb-n

Csütörtökön kezdődik Ausztriában a férfi U20-as Európa-bajnokság, amelyen a magyar válogatott Szlovénia ellen rajtol, majd Svédország, végül Izrael ellen lép pályára a C-csoportban.

Breki33
#56531
Csütörtökön 18:30-tól Gyöngyösön játszik nyilvános edzőmérkőzést a Ferencváros női kézilabda csapata Norvégia válogatottja ellen.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria eddig két felkészülési mérkőzést játszott. Mindkettőt az osztrák Hypo ellen. Habár mindkét alkalommal győzött a Fradi, Elek Gábor vezetőedző nem tartja mérvadónak az eredményeket. "Az első, keddi mérkőzésen a Hypo kettő, mi pedig négy napja voltunk együtt. A második találkozó sebességében már más volt ugyan, de még abból sem lehet semmilyen következtetést levonni. Ezek a meccsek arra voltak jók, hogy az edzőtábor monotóniáját megtörjék, de azért mindenképp hasznosnak értékelem."

A felkészülésben a soron következő ellenfél Norvégia lesz, majd egy nappal később, pénteken Siófokon vendégeskednek a zöld-fehérek.

2014. július 24. (csütörtök) 18:30
Helyszín: Gyöngyös
Norvégia - FTC-Rail Cargo Hungaria (nyilvános edzőmérkőzés)

2014. július 25. (péntek) 15:00
Helyszín: Siófok
Siófok - FTC-Rail Cargo Hungaria (nyilvános edzőmérkőzés)
Isthy
#56530
EB jegyárakról

Van ám sok léhűtő akik helyett fizetni kell a magyar nézőknek. A horvátoknak nem...

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#56529
KEK, EHF Kupa sorsolás

Egyik nõi csapatunknak sem szabad, hogy gondot okozzon a továbbjutás. A férfiaknál a Tatabánya hasonló cipõben jár, az orosháziaknak és a füredieknek nehezebb dolga lesz a selejtezõ 2. fordulóban.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#56528
Ez már sokkal jobb. <#kacsint><#eljen>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#56527
Nálam minden ugyanúgy néz ki, mint régen...

DUNAFERR FOREVER!!!

Breki33
#56526
kicsit még javítottam rajta

ha tudtok jobb nagyméretű kézilabdás wallpapert lehet cserélni
Breki33
#56524
Nincs mit
kaloz174
#56523
Már ezért is köszönet! <#worship>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Breki33
#56522
Sajnos új fórummotort vezettek be és ezen egyes régi fórumok így néznek ki.

A betűszínt visszaállítottam emberibbre, a többi beállításhoz mélyen bele kell majd merülni, remélem addig jó lesz így
Nekem is jobban tetszene a régi.
smith09
#56521
Tüntessék már el ezt innen. vissza a régi forumot !
kaloz174
#56520
Mai kupasorsolás itt követhető.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#56519
Off! mit történt itt? <#vigyor2> Du. még teljesen normálisan nézett ki a fórum arculata...Ez a színösszeállítás enyhén szólva sem jön be nekem.<#csodalk>

Érdekes, más topicokban nem ilyen gagyi zöld színűek legalább a karakterek...Breki? Mi a véleményed?

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#56518
Grat a csajoknak! <#taps>
Ezt a meccset nem láttam, a meló közbeszólt. A lényeg a gyõzelem és innen már a csoport elsõségnek meg kell lenni.

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#56517
A vége 29-22 - nekünk! <#eljen> Magabiztosan nyertünk. Különösen Monorit láttam jónak, valamint kapusunkat. (Állítólag Mistina Kitty volt, de annyira nem volt jó a képminõség nálam, hogy ebben biztos legyek.)

Gratulálok!! Norvégok ellen mindig jól esik a gyõzelem. <#kacsint>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#56516
Ifi VB: magyar-norvég, félidõ: 12-13.
Hajrá csajok!!

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!