14765



KELET TÖRZSEI MAGYARÍTÁS (thx, AtiRadish)
  • Rundstedt17
    #13285
    az a jó hát ha hős legyen erős:).ne a sereg döntse el a csatát.az orkokat meg utálom minden játékban külön öröm volt hogy disznófejű volt:D
  • Zóanagyvarázsló
    #13284
    "megmagyaráznád mi volt a kiegyensúlyozatlan a heroes 4 ben?"

    Lentebb már céloztam rá. Nem kiegyenlítettek a mágiaosztályik, a várak és a választható lények sem. A hős az elején túl gyenge, a végén túl erős, az én gyomrom nem veszi be, hogy egyedül ezrével öli a fekete sárkányokat (némi, de nem nagy túlzással). A hősnélküli lénymozgás, illetve a csatában való aktivitása pedig korántsem aratott osztatlan sikert, hiszen nem egy új feature-t, hanem új koncepciót jelentett. De ez a része alapvetően véleményes.

    "jah és a grafoika azért nem tetszett gondolom mert nem heroes 3 as volt:)"

    Először is ne ess nekem semmiféle előfeltételezéssel, ha kérhetem. Azon kevesek közé tartozom, akik nagyon megbecsülik a negyedik részt is. De a dizájn szeritnem borzalmas volt, például a varacskos disznófejű orkok, a hülyegyerek kinézetű behemótok nagyon nem tetszettek. (A disznófejű orkokat am ásodik részben is utálom.)

    Remélem világos mire gondolok, nagyon nem akarom szaporítani a hozzászólásokat ebben a témában.
  • Rundstedt17
    #13283
    multiban játszva is a heroes 3 elég hamar unalmassá vált.akinek több a lénye nyert.míg a 4ben egy csatát újra játszva ahogy más más mágiát használtam más-más lett a csata eredménye.
  • Rundstedt17
    #13282
    a heroes 3ban is teljesen egyértelmű hogy melyik lényeket kell használni vannak haszontalan fejlesztések ott is
  • Zóanagyvarázsló
    #13281
    A HoMM IV-ben egy csomó várban sajnos telejsen egyértelmű, melyik alternatívát érdemes használni a különböző lények közül. Használja egyáltalán valaki a Nagákat? De a váraknak, mágiaosztályoknak is megvannak a gyengeségeik. Egyébként a végső patchelt verziót érdemes nézni, s különben sem a gép ellen elért eredményeket. De vannak nálam hozzáértőbbek is, akik talán szívesen mesélnek erről - a topikjában.

    Szerintem ott követtél el egy nagy hibát, hogy a negyedik rész után, ugyanazt vártad el a harmadik résztől is, és nem fogadtad el, hogy az egy másik játék. Mindkét irányból így érdemes megközelíteni a két részt, én a negyediket érzem kiforratlanabbnak.
  • Rundstedt17
    #13280
    a heroes 3ban sokkal kisebb szerepe van a hősnek a csatában.ez a fő gyengéje,meg a városok túl sok pénzt hoznak a lények nem mozoghatnak hős nélkül
  • Rundstedt17
    #13279
    megmagyaráznád mi volt a kiegyensúlyozatlan a heroes 4 ben?jah és a grafoika azért nem tetszett gondolom mert nem heroes 3 as volt:)
  • Zóanagyvarázsló
    #13278
    Kár ebbena otpikban erről vitát kezdeni, de elhiheted, hogy akik jobban ismerik a sorozatot, esetleg multiznak is velük, jobban képben vannak a különböző részek erényeivel és hiányosságaival. A két mondatos véleményed alátámasztás nélküli leírása után pedig furcsa, hogy magadat kompetensebbnek tünteted fel a témában.

    Kandurex:

    Ha felderítem a térkép nagy részét, nálam is 3-7 fps-t produkál a demó, a Bioshocké vagy Jerichoé pedig 20 és 40 között. Ez aligha normális, főleg, hogy más játékkal nekem sincs problémám - igaz, nekem egyáltalán nincs is csúcsgépem.
  • Rundstedt17
    #13277
    Hát én már jó párszor nyertem a Br. fejlesztéssel a 3mban.Szerintettek az kiegyensúlyozottság volt?:).Vagy a gremlin fejlesztésről hallotatok?:).igaz kivették az 1.2 patchban
  • Rundstedt17
    #13276
    jah tudom konzervatívak vagytok.megszoktátok a heroes 3 rendszerét és a 4rossz nektek mert ésszerű újjítások vannak benne.
  • Zóanagyvarázsló
    #13275
    A Heroes 3 kiegyensúlyozatlan és gagyi grafikájú a negyedik részhez képest? :)

    Én szeretem mindkettőt (pontosabban mind az ötöt), de szerintem pont ebben a két pontban volt leginkább visszalépés a HoMM IV. Persze ízlések és pofonok, de a kiegyensúlyozottság kérdése azért többé-kevésbé objektívan is megítélhető.
  • Shiwo
    #13274
    gratulálok..te képviseled azt az 1%-ot, aki így gondolkodik a homm-sorozatról.. a maradék 99% totálisan az ellentéted
  • Rundstedt17
    #13273
    a sorozat egyik leggyengébb része a heroes 5.igaz csak 3mal és a 4el meg az 5el játszottam.A heroes 4 minden idők legjobbja az volt az első amit kipróbáltam.a többi csalódás volt utána a 3azért mert gagyi grafika gagyi csaták és legfőbbképpen kiegyensúlyozatlanság.van néhány unfair rush ja és a hős fejlődés uncsi...a heroes 5 még rosszabb átláthatlan az egész úgyhogy van..abszolút nw
    em tetszik grafikailag nah és a csaták a hősőm már csak dísz nem úgy mint a 4ben...szóval gyenge cucc
  • Charadras
    #13272
    Először én is erre gondoltam, csak az az érdekes, hogy nálam kizárólag ennél a demónál jelentkezik ez a belassulás... se az alapjátéknál, sem a HoF kiegészítőnél nincs ilyen, de még mondjuk a Bioshock-nál sem, ami azért "kicsit" jobban megterheli a gépet, mégis tükörsimán fut full maxon...
  • Kandurex
    #13271
    ja, ja nekem 1600X -en, ami nem egy nagy durr, abszolult nem lassult, szal nálatok van a gubanc :/
  • Cobra.
    #13270
    Nekem is feltűnt, hogy belassul, pedig az X800GTO2-met lecseréltem egy 1950pro-ra. Igaz felraktam a textúrát very high-ra, aniso-t is max-ra és beraktam 2xAA-t, de ez már sok volt. AA nélkül viszont jó. Pedig elvileg ne mváltozott a grafikai rendszer.
  • Charadras
    #13269
    Hi!

    Lezúztam a demo ork-pályáját, szerintem zsíííír!

    Brutál lett a Slayer/Executioner meg a Cyclop; nagyon hasznos a Centaur (a Marauder upgrade jobban bejött, mint a másik); és a Shaman is franyesz, nem is a varázslatai főleg, hanem a támadása, brutál nagyot bír sebezni, és az az upgrade, amelyik átkoz is ütéskor (hexing attack) különösen mókás bír lenni!
    Viszont picit csalódás a Wyvern (a Foul W. főleg, a Pao Kai még úgy ahogy...). legalábbis nagyon sebezhető. A Goblinok akármelyik verziója egy rakás szar (a csapadállítás mondjuk néha hasznos, de még így is), de attól nem is vártam sokat... arra pont jók, hogy a Cyclop őket hajigálja az ellenfélhez
    A hős warcry-"varázslatai" határesetek; a blood rage képesség viszont nagyon üt, a csapatok igen zúzósak bírnak lenni egy 2-es vagy 3-as rage-szinttel!

    Ami még furcsa volt, az az hogy full maxra állítva a grafikát, bizony belassult néha, ami nem túl szívderítő, tekintve, hogy eddig ez nem jelentett gondot (E6600, 8800 GTX, 2 GB).
  • rikimen
    #13268
    én is leszedtem a játékot szerintem állati király. Teccenek ezek a 3-as szintre fejleszthető lények
  • b-type
    #13267
    csak a játékban, egy sima .sav-ban tárolja.
  • AtiRadish
    #13266
    Es a replay fajl az milyen fajlformatumban tarolodik el a save game mappaban?
    Netan egy sima lejatszoban is meg lehet nezni vagy csak a jatekban?
    Pls aki tudja irja le
  • TreDoR
    #13265
    elvileg a 2.1-es patchben benne van, de nemtom.
  • JackSparrow88
    #13264
    mármint ami nekem van feltéve...
  • JackSparrow88
    #13263
    Kösz már megtaláltam de a demóban sajna nem lehet visszanézni az elmentett csatát. Az alapjátékban meg nemtom h benne van, mindenesetre a most fent lévő 2.0 -ás hammers of fate-ben nincs benne...
  • Razak
    #13262
    Ezt én is akartam mondani :D
  • Carmang
    #13261
    Nem szeretnék elkeseríteni senkit... :)
    De a csaták elmentésének lehetősége már az alapjátékban is benne van (nem tudom melyik patch-nél került bele, nekem most az 1.05 van fenn).
    Amúgy megtekinteni a főmenü Options --> Replay --> Combat Replay elérésével lehet.
    De pár kommenttel lejjebb mintha AtiRadish írta volna, hogy a demóban nincs benne a visszanézési funkció. Nekem mondjuk ez elég logikátlan húzásnak tűnik, de én nem játszottam a demóval, szóval nem tudom...
  • csaba8000
    #13260
    Szegasztok!

    Ha valakinek sok szabadideje van és szeret Heroesozni, főként a H3 complete - al, akkor vegyen fel MSN -en, általában délután 5 -től mindennap ráérek.
    [email protected]
  • JackSparrow88
    #13259
    Na végre azóta már lejött szerencsére. Nagyon cool az új vár meg az is h 3 féle lény közül lehet kiválasztani a nekünk megfelelőt ja meg h el lehet menteni a csatát. Az utóbbi dologgal kapcsolatba szeretnék kérdezni vmit: hol lehet megnézni az elmentett csatákat? Mert már mindenütt kerestem de nem találtam sehol.
  • Cobra.
    #13258
    Nálad lehet valami gond, nekem sose volt gondom a FDM-el (igaz a H5 lejött egyszerre). Harwired-ről lejött max sebességgel ma délután.
  • Kandurex
    #13257
    szvsz ezt a free download managert dobd ki a francba
  • JackSparrow88
    #13256
    Hát én is nagyon vártam már, így reggel el is kezdtem letölteni a demót bár igaz 4 órár írt ki de mondom megéri. Kb. dél és 1 óra között 74 %-nál leállt és nem ment tovább még akkor sem ha újraindítottam(free download manager-el szedtem a pcguru oldaláról). Sajnos ki kellett törölnöm fájó szívvel és máshonnan el kezdeni. A pár sorral lejjebb belinkelt oldalról kezdtem el aztán szedni és úgy tűnt innen már jönni fog és nem áll madj le. Azonban nem így volt és szinte hihetetlen h 99 %-nál megint leállt és ugyanúgy mint az előzőnél nem tudtam azt az 1 %-ot sem már leszedni. Úgyhogy most ott vok h harmadszorra is kéyntelen leszek elkezdeni de azért nagyon be voltam rágva, pláne h 4 óra telt el mire lejött majdnem és az is hiába volt...
  • Cobra.
    #13255
    Elkeztem a demo-t, de nálam van egy olyan bug, hogy akor is akarna hangot (beszédet) adni a játék, amikor épp tölt valamit és ilyenkor erősen beszaggat a hang.
  • IceTom
    #13254
    na meg is van: 7964-8248-7603-2676
  • IceTom
    #13253
    ha vki tud olyan serialt szerezni az plz privi-ben irja meg .thx..amugy sztem is marha jó lett ..sokkal hangulatosabb lett.és van számtalan ujdonság összefoglalva csillagos 5-ös:D
  • AtiRadish
    #13252
    Nah tegnap ejjel kiporbaltam csak mar nem volt erom kommentet irni, irok most egy par dolgot: Demoban 2 palyaval jatszhatunk, az egyikhez vmi demo serialt ker, szal igazabol en csak eggyel tudtam jatszani. A masik palyan csak az orkokkal mehetunk, es meg kell mondjam hihetetlenul tetszik a frakciojuk, egyik kedvenc nepem lesznek. Amikor eloszor hallottam h. 2fele upgradje lesz a lenyeknek azt hittem h. epitesnel kell kivalasztani h. melyiket is akarjuk... nem igy van, megvesszuk az upgradet es a vasarlas fulon ott lesz mindketfele upgrade. Es ha pl. rossz upgradere kattintottuk vagy a masikat szeretnenk kiporbalni, at lehet upgradelni a lenyt a masikra. Uhh lehet kicsit bonyolultan fogalmaztam :P. Egy uj dolog van benne ami nagyon tetszik: a csatat el lehet menteni, es kesobb vissza lehet nezni. Hat a demoban nem volt meg ez a replay funkcio hiaba mentegettem szorgosan, nah majd a fullban, es megosztjuk egymassal az epikus csatainkat =D
    Mindenkepp toltsetek le es probaljatok ki amig nem jon a full, nagyon kellemes szorakozas, azzal az egy palyaval el lehet pepecselni 2-3 oran keresztul. Sztem ma delutan nekiugrok majd legerosebb szinten.
  • Kandurex
    #13251
    áá, nekem nagyn lelassult :( sztem majd holnap letöltöm a hardwiredről :) vagy innen ;
  • odex
    #13250
    új logost kell majd csinálni az oldalnak az új kiegmiatt :D
  • odex
    #13249
    lassú de jön :D
  • Kandurex
    #13248
    töltöm :)
  • IceTom
    #13247
    Tribes of East DEMO!!
  • IceTom
    #13246
    Vmi hír a Tribes demoról?? vki esetleg leszedte?