14765



KELET TÖRZSEI MAGYARÍTÁS (thx, AtiRadish)
  • TreDoR
    #13645
    Köcce, harapd már le a fejemet egyetlen hozzászólás miatt... Ráadásul csak azt írtam le, hogy miért nem játszom vele, és nem azt, hogy a játék sz*r... Egyébként meg undorítónak tartom, hogy a kínkeservesen felfejlesztett korábbi karakteremet berakják ellenem és látom egyetlen csata alatt elhullani...
  • laikuss
    #13644
    Akkor ne kezd el, hát most nagyon büntettél. Én különben nem tartom olyan nagyon aljas húzásnak, rosszul döntöttél és kész. Pl. okáért a Disciples II.-ben is volt olyan, hogy mivel limitált varázscuccokat vihetsz magaddal, ha rosszul döntesz akkor a kampány egyik részében hirtelen rádöbbensz, hogy csak azzal tudod véghezvinni, van ez így.
  • Zóanagyvarázsló
    #13643
    Tisztában vagyok vele, hogy így készülnek a hivatásos honosítások, hiszen ez gyakrana végeredményen is meglátszik. Személy szerint inkább elfogadnék hosszabb csúszásokat is, nem vagyok egy mindent a megjelenés napján (vagy előtte) muszáj végigjátszani típus. Természetesen ez a forgalmazóknak nem érné meg, nem is azért forszíroztam. Ugyanakkor azt mégsem elhet feltételezni, hogy a forgalmazó szándékosan késlelteti a játékot, az a legnagyobb nonszensz, valami oka csak van a fennakadásnak. Például a CD Projekt is előbb kiadott angolul idehaza egy pár Codemasters játékot, mert nem volt belőle még kész a magyar változat. Azt szintén nemt udom elképzelni, hogy miként tarthat hónapokig lefordítani a megkapott szövegeket. Rejtély ez a magyar játékszoftver-piac...

    Egyébként létezik CE a kiegészítőkből? Én azt hittem, hogy csak az alapjátéknak van ilyen verziója is. Mindegy, részemről egyelőre úgyis "potomárú" Gold a cél, az egy évre le is köt majd, de később szeretnék CE-t szerezni.
  • TreDoR
    #13642
    Hát igen, ilyen a h5. Ez az egyik ok amiért már kedvem sincsen elkezdeni a TOTE-t (a másik a barbár vagy nemtudom milyen vár , és még sorolhatnám).
  • 3P
    #13641
    Hát nagyon jó! :( Közben rájöttem, hogy miért nem sikerül a csata bárhogy trükközök.
    Az utolsó kampány 2. pályáján volt nálam Freyda és Dunken. amikor egy rituálét kellett végrehajtani és eltünt a Wizard hősöm és a vára, utánna jöttek ők ketten. Akkor inkább Dunken-t fejlesztettem, de Freyda is minden pályabónuszt megkapot (mágiákat is), de kevesebb szintet lépett, mint Dunken (20. szintű lett).
    Állásom már nincs onnan és az egészet nincs kedvem újra csinálni.
    Eszméletlen gusztustalan húzás volt ez a készítők részéről. Most nagyon felhúztem magam ezen. Ennyit tolom a játékot és a végén egy ilyen piti aljas húzás. Na mindegy ez van.
    Egy tanács:
    Aki még nem tart az utolsó kampány 3. pályáján kifejezetten Freyda-t tolja amint megkapja!
  • 3P
    #13640
    Nézd a legtöbb nyelven az angol nyelvű megjelenés napján elérhető volt (köztük pl. a csah és lengyel verzió is). A fordítást nem úgy készítik, hogy játszanak a játékkal, hanem kapnak egy szöveg állományt és azt fordítják le. Szóval ha nem igyekeznek itthon csökkenteni a csúszáson, úgy ez ténylegesen drámaian lerontja az eladási mutatókat.
    És ezt bárhogy lehet magyarázni, attól sajnos a tény még tény marad.
    Mindegy én meg fogom venni (bár az alpból is a CE van meg, jó lett volna ebből is olyan, de én csak réteg vagyok).
  • 3P
    #13639
    Nahát picit rápacsáltam :). Vagy inkább :( nagyon is :(
    Szóval az új kiegészítő 3. kampányának 4. (utolsó) pályáján vagyok (A Flamboyant Exit). Megyek a Wizard hősőmmel és ha fent végzek egy pálya negyeddel, mindig jön egy ideiglenes hős, akivel le kell győznőm egy ördög várat. A Runa mágussal sikerült (na nem elsőre, de amikor rájöttem a trükjére, akkor a végére már csak kis veszteség volt).
    A life hőssel most próbálkozok, de kb amire megmozdul az elején a csapatom, addigra a jelentős része elfogyott. Sucubus alaposan fogyaszt és akkor még szó sem volt az ördögről, vagy a spéci egységeiről, vagy akár Gating-ről. Nem szépítek úgy nyomott el, hogy levegőhöz sem jutottam.
    Tuti van ennek is trükkje, hiszen kötött kezdeti feltételű csata és meg lehet ezzel is csinálni, de nem jöttem még rá.
    Próbálkoztam a Divine Vengeance-szel. Azzal ki tudtam szedni a Sucubust, de rá is ment a manám (100).
    Idegesítő egy pálya.
  • Zóanagyvarázsló
    #13638
    Igényes honosítást játék nélkül készíteni sajnos lehetetlen, nem biztos, hogy a hazai forgalmazó volt rugalmatlan. Nem hiszem, hogy a csúszás szándékos üzletpolitika kérdése lenne.

    Én inkább azt kifogásolom, hogy nem hozzák be a Goldot. Külföldön lehet kapni egészen kedvező áron, de idehaza gyakran kiegészítőket adnak annyiért, mint kint az egész pakkokat. Most is pontosan ez a helyzet. Nekem meg ez a lehúzó üzletpolitka nem tetszik, úgyhogy én maradok a külföldi rendelésnél, illetve az angol HoMM V-nél.
  • emixa
    #13637
    ha egy játék magyarul jelenik meg, szerinted ki fogja még egyszer lefordítani? (szerintem) biztos, hogy nem lesz külön fordítása, úgyhogy lásd #13622, ahogy az lenni szokott.
  • odex
    #13636
    szerintem akkor már lassan jön ki magyarosítás is :D nekem nincs arra pénzem hogy eredetibe vegyem meg :P
  • 3P
    #13635
    Gyakorlatilag ez meg is fog látszani az eladásokban. Ha a megjelenés napján már magyar lett volna, akkor sokan megvették volna. mikorra kijön, addigra aki akarta végig tőlta és megveszi, hogy meg legyen a teljes sorozat, vagy becsületből.
    Értetetlen buta üzletpolitika.
    Én mindettől függetlenül meg fogom venni. Véleményem szerint nagyon is jól sikerült ez a kiegészítő.
  • Zóanagyvarázsló
    #13634
    Itt decemberi magyar megjelenést írnak.

    Gustafson: Például a ToE egyik trélere is trilógiát emleget, melyet az új kiegészítő zár le. Több hivatalos kiegészítőre tehát nem kell számítani, inkább egy hatodik részre.
  • Gustafson
    #13633
    A Hammer of Fate magyaritas mukodik a patch-elt jatekkal is ?
  • antibazsi
    #13632
    Nagyon szépen köszönöm,most már megvan,csak az volt a baj,h előbb állitottam az embereket a szentélyekhez és igy közben eltűnt a szellem.
  • r4pt0r
    #13631
    Azt nem tudom.
  • Gustafson
    #13630
    Szerintem max a single player palyak, de a kampany biztosan nem.
  • Gustafson
    #13629
    Akkor nem lesz tobb kieg ?
  • Magic Boy
    #13628
    Ezt értem, de ha a Hammers of Fate parancsikonjával indítom akkor a játékon belül elérhezők az alapjáték dolgai (küldetés, pályák, az alapjáték intrója, stb...)?
  • r4pt0r
    #13627
    A Tribes fejezi be az egész történetet ha jól tudom.
  • Aspyrin
    #13626
    Összefügg.
  • Gustafson
    #13625
    Persze, teljesen kulon kezeli oket, kulon parancsikon, konyvtar, mentes stb..
  • Magic Boy
    #13624
    Ha felrakom a Hammers of Fate-t attól még az alapjáték kámpánya és térképei játszhatóak maradnak?
  • Gustafson
    #13623
    Kikapcsoltam a filmszeru kameranezetet a csatabeallitasoknal, valamint felvettem maximumra a csata sebesseget.
    Elegge kivancsiva tett a story "vege", ugyhogy el is kezdtem a Hammers of Fate-et.
    A Tribes of the East tortenete szervesen kapcsolodik az elozoekhez ?
  • emixa
    #13622
    a magyar nyelvű verzió valamikor novemberben jelenik meg. ezért aztán nem is lesz (szerintem) külön magyarítása, vagy megveszed magyarul, vagy (talán) az angol nyelvű játékodat becserélik a boltban. esetleg valaki bedobja a közösbe a nyelvi fájlokat, és akkor aztán mindenkinek jó lesz
  • Aspyrin
    #13621
    Kint van, éppen az utolsó küldetés csoportnak álltam neki tegnap. Magyarosítás szvsz még nincs.
    Önállóan telepíthető, nem kell hozzá az alap játék.
    Nekem borzasztóan tetszik :)
  • Magic Boy
    #13620
    Sziasztok a Tribes of the East-ról mit tudtok?
    Kijött már?
    Ha igen akkor lesz hozzá magyarítás?
  • emixa
    #13619
    nincs mit. melyik volt a jó megoldás?
  • Gustafson
    #13618
    Sikerült !!! Mindenkinek NAGYON köszönöm a segítséget !
  • Gustafson
    #13617
    Ne haragudj, ezt nem igazan ertem. Leirnad reszletesebben ? Koszi
  • Gustafson
    #13616
    Nagyon szepen koszonom, megprobalom. Esetleg a filmszeru kameranezetet kikapcsoljam ? (Mindig akkor dob ki, amikor rakozelit a csatajelenetre es valami latvanyos effekt tortenik.)
  • emixa
    #13615
    vagy az eszközkezelőben a secondary-téma. próbáld meg azt is.
  • TreDoR
    #13614
    99%, hogy ez megoldja: #12231
  • Gustafson
    #13613
    Köszönöm. Hát nem sok minden... Vagy a Heroes-t kell újrarakni 1.3-as patch-el, vagy a Windowst. Háát...
  • emixa
    #13612
    konkrétan a #182-től a #201-ig.
  • emixa
    #13611
    böngészd át ezt a fórumot/topikot, ilyen nyűgöm volt nekem is régebben.
  • Cobra.
    #13610
    Ha odamész a Flammschrein előtti kapuhoz, akkor megjelenik a volt várúr szelleme, aki megkér, hogy öld meg a gyilkosait, cserébe átmehetsz az egyik kapun. Ha az assasinokat elengeded, akkor ők csak a succubust tüntetik el, ami után be tudod zárni a démonok kapuját, de normal fokozaton elég gyengék az onnan jövő démonok, szóval jobban jársz a szellem ajánlatával. Leölöd az assasinokat, visszamész a szellemhez, utána meg átmehetsz az egyik kapun (csak egyen lehet).
  • Carmang
    #13609
    Az 1.x peccsek az alapjátékra vannak. HoF-ra a 2.x való.
  • pekka2
    #13608
    kösz, felküldöm..
  • solikka
    #13607
    Az 1.6 tényleg nem tehető fel ha fent van a Hammers of Fate?(Valahol ezt olvastam)
  • Gustafson
    #13606
    Sziasztok. Én az alapjáték Akadémia (?) küldijének utolsó pályáját csinálom. Megtámadom Biara-t, és amikor valamelyik lényem megöli az általa megidézett szarvas démont(ami a vár előtt van), a játék kidob a desktop-ra. Már többször újrakezdtem a pályát, hátha a mentésnél volt baj, deugyanaz történik. Valami ötlet ? Ja, fent van a 1.4 patch.